Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-10 / 187. szám

1985. AUGUSZTUS 10. Irodalom, művészet 9 Irodalmi oldalpárunkat Bácskai Bertalan grafikusművész képeivel illusztráltuk. A kiállítás Szolnokon a Művésztelep kollektív műtermében tekinthető meg szeptember 19-ig. — Hátul a fészerben. — Fölzavarjuik a tyúkokat. — Á, nem. Majd csöndben me­gyünk — nyugtattam meg az öcsé­met, moot a itálbomiok a győztes osa/ta uitán, ha szárnysegédtje köz­li. hogy a veszteség tölbb, mámt a győzelem Mezítláb, kezünkben a cipővel, kiosanitumk a szobából, az ajtó sem jajdluilt, csak a szél fütyült hangosabban,. A kertben földéle- geztüink. A hold bevilágította az udvart. Hosszú árnyékot vetet­tünk, óriásoknak képzeltük ma­giunkat. Először öcsém nézte meg a holdat, majd lemondóan legyin­tett. — Messze van. Messzebb, mint gondoltad. Nekem már a háztetőnk is mész színek tűnt. Az északi szél is föb borzolta a hajunkat, a fogunk is össze-összekoecamt, de nem az éj­féli széltől, hanem a félelemtől. — Először is ki kiéli találnunk egy oljyan létrát, ami jó hosszú — kezdte el okosodva az öcsém —, [tehát könnyen följuthatunk rajta. Na, de ennek összecstukihatónak kell 'lenni, mert különben más is föli-le sétálgathatna, azt pedig nem engedhetjük meg. mert ha tény­leg hegedül ott valaki, annak tel­jes csendre és nyugalomra van szüksége. — Aha — nyögtem, és titokban büszke voltam az öcsémre, hogy milyen okos. — Tehát az az első feladat, hogy holnap megtervezzük azt a titkos, összecsukható létrát — mondta öcsém, és lassan visszaballagott a házba. A pdtvarajtóból még vissza­szólt: — Majd holnap mindent részle­tesen kidolgozunk. Gyere, men­jünk aludni; Én még egy darabig farkas­szemet néztem a holddal, a hege­dűsömmel, még füleltem is egy kicsit, de a szól erősebben fütyült. Vdsszaosontam öcsém után az ágv ba. Anyánk a mozgolódásunkból valamit megsejthetett, mert ami­kor bebújtunk a dunyha alá mel­lénk lopakodott, elrendezte az ágyunkat. A kisvörös erre a nagy mozgolódásra felriadt, és újra do­rombolni kezdett. Anyánk motyor - gó szavak kíséretében dobta ki a macskát. Tegnap egy tétova, távvezérelt mozdulaté űrhajóst láttam a té­vében. A sivatagi hóldtfielszínről elrugaszkodott, s egy műszerrel a kezében közeledett az űrhajó felé. Komoly, kopaszodó, fehér köpe­nyes férfiak, áffitóiag a földi irá­nyító központban, összedugták a fejüket, és néha-néha a műszerek­re nézték, 'aztán bólintgattaik. Min­den a terv szerint zajlott. A kép elúszott, más hírek bombázták az agyamat. Valamit biztos fölfogtam a .többi képsorból is, de bennem az az űrhajósmozdluiTat vibrált to­vább. És eszembe jutott az a régi nyáré.iszaka. Az, álmaink. És eszembe jutott erről a régi nyár- éjszalkóróil. hogy iásisan megöreg­szünk. befejezetlenné válunk, ami nem is lenne igazán baj, ha az él- maiimlkat, legalább azokat tudnánk egésszé, kerekké álmodná! És eszembe jutott az öcsém, akiről cswlk havonta ha megtudok vaila- mit. Levelet kéne írnom! Csak azt a levelet nem kezdhetem azzal, hoay „Te. öcslkös! Azt az összerak­ható létrát mikor csináljuk meg?!” Nem kezdhetek így egy le­velet, ilyen lehetetlenül. Szűcs Mariann yugodt, halkszavú ember szerénységében az önérzete. Abból a fajtából való aki bo­csánatot kér, ha a lábára léptek, mert restelli. hogy éppen oda tette a lábát, ahová más lépett. Társalgás közben, ha beáll a csend, ő töri meg a hallga­tást, megfeszített erővel új témát keres és habozás nélkül belevág, mert kínos számára a csend; mint­ha nem lenne mondanivalójuk egymásnak. Kellemetlen helyzet, ilyenkor valakinek szólni kell. Kedvelték készségéért, alkalmaz­kodóképességéért és kiapadhatat­lan jóindulatáért. Demeternek hívták. Minden De­meternek. Minden Demeter, vállalati se­gédelőmozdító. A véletlen kegye és az idő aka­rata korunk hősévé tette. Helyettesíthetetlen lett, mintegy sorsszerűén, a körülmények tolv­án vállalata nélkülözhetetlen té­nyezőjévé vált. Elmozdíthatatlan segédelőmozdító lett. Pályája felívelésének története az idő tanulságát tükrözi. Hajdan a vállalatnak egy alkal­mas dolgozóját úttörővezetői tan­folyamra kellett küldeni. Ö lesz majd a jövő legfiatalabb nemze­dékének gyámolítója. életútjának egvengetője. Demeter akkor hu­szonnyolc éves volt. jó tulajdonsá­gai ismertek voltak, alkalmas a feladatra. Felvették az ifjúsági szervezetbe, és tanfolyamra küld­ték. Két hónap múlva oklevéllel, gyermeknevelési elveket hangoz­tatva látták viszont a munkahe­lyén. A vállalatnak nem lévén út- tnrőszervezete. szakképzettségét nem hasznosíthatta, de a személy­zeti osztályon nyilvántartották képesítését. A tanfolvamot rende­ző szervezet véleményét, amely Demeter részvételét felelősnek, ön­tudatosnak és elkötelezettnek ne­vezte, a káderanyagához csatolták. Ha a véletlen ismétlődik, már a sors keze irányítja az eseményeket. Az ifjúsági szervezet önkéntes funkcionáriusainak háromhetes ideológiai továbbképzésre öntuda­tos résztvevőt kértek a vállalattól. A személyzeti osztály vezetőjé­nek azonnal eszébe jutott Deme­ter. Rövid idő múltával kitűnő minősítéssel és dicsérő oklevéllel tért vissza, mint ifjúságszervezői, képesített tömegmozgató. A kihasználatlan tudás azonban holt tőke, haszontalan érték, tud­juk mindannyian. Az olyan isme­retek, melyeket nem vetnek alá a gyakorlat kohójában az élet pró­bájának. kihasználatlan lehetősé­gek. A társadalmi tanfolyamokon szerzett ismereteknek tettekké kell változniuk, hogy értelmük legyen. ígv változtatja meg a tudás — előnyére — világunkat. Demeter számára ifjúsági brigá­dot szerveztek, amely egyhangúlag vezetőjévé választotta. Néhány napig élvezte a közös­ség bizalmát, majd haladéktalanul elküldték a brigádvezetők közpon­ti tanfolyamára. Hazánk főváro­sában töltött három hetet. Szívós, szorgalommal elsajátította a bri­gádvezetés minden csíniát-bínját, különféle mesterfogásait. Okleve­let kapott, mely szerint kitűnően alkalmas, hogy sikeresen elvezes­sen egv közepes méretű, lelkes if­júsági brigádot. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert különböző vállalati érdekek más területre irányították. A brigádot, melyet miatta alapítottak, távollétében egy iskolázatlan brigádtag vezette és annyira beletanult feladatköré­be, hogy továbbra is meghagyták vezetőnek. Minden Demeternek már betervezték, hogy elvégzi az öntevékeny társadalmi előmozdí­tók egyéves fejlesztési tanfolya­mát. Nemsokára elutazott a he­gyek közt fekvő kisvárosba, és a vállalatnál elfelejtették. Nem volt határozott munkaköre, melvet másnak kellett volna végeznie he­lyette, megfeledkeztek róla, sen­kinek nem hiányzott. A vállalat egyik éber dolgozója azonban továbbra is számon tar­totta Demeter létét. A személyze­ti- és káderosztály vezetőjének távlatosan, egészen az ezredfordu­lóig el kellett készítenie a vállala­ti továbbképzés tervét. Kétezerig régen nyugdíjba megyek, mondta magában ez a dogozó, de tervezni kell! Ha nincs terv, a vezetőség nem tudja, mit tegyen, és az élet elbizonytalanodik!... Kevés fantá­ziával áldotta meg az elvtársat a természet, a nyolcvanas éveket még átfogta képzelete, de a kilen­cedik évtized távoli vízióia meg­állította és valósággal kétségbe ej­tette, Aztán eszébe jutott Minden Demeter. Figyelmesen áttanulmá­nyozta a személyi adatait, meg­vizsgálta az egészségügyi állapo­tára vonatkozó orvosi bizonylato­kat, és olyan megállapításra ju­tott, hogy Demeter minden való­színűség szerint megéli az ezred­fordulót. Ha szerencsétlenség nem történik vele, még munkaképes lesz, néhány évvel a nyugdíjazása előtt. Megnyugodva osztotta be őt, két-három éves időszakokban kü­lönféle járási-, kerületi- és egyéb oktatásokra, nappali és esti tago­zatokra. Tervei szerint kétezerben féléves űrszervezői iskolázáson kellett Demeternek részt vennie. Kedvtelve nézegette a kitöltött íveket; szép, reális terv, gondolta magában, Demeter nem okoz csa­lódást, élni fog. . . Dubai Gyula: Korunk hőse Dicséretes minősítéssel megjött Demeter mint okleveles öntevé­keny társadalmi előmozdító. — Mit csinál most? — kérdezte egy alkalommal az igazgató. Demeter a személyzeti osztály vezetőjének segített, kommentárt írt a káderfejlesztési tervekhez. Az igazgató elküldte őt egy szak­mai tájékoztatóra, ahol távoli problémák megoldásáról tanács­koztak. A tájékoztatón Demeter képviselte vállalatát, nem kellett beszélnie, hozzászólnia a problé­mákhoz, csak jelen volt, és meg­hallgatta a dolgok állását. Felada­tát kiválóan elvégezte, mindent feljegyzett, a hallottakhoz szél­jegyzeteket és kommentárokat fű­zött, benyomásait egyszavas mon­datokkal, kérdő- és felkiáltójelek­kel rögzítette. De az igazgató meg­feledkezett róla, nem kérdezte, mi volt a tájékoztatón. Igza, valami távoli szakterület kérdésköréről beszéltek, a vállalat pedig a saját konkrét termelési gondjaival küszködött. Minden Demeter óriási szakkép­zettsége és felkészültsége, melyet az oktatásokon és tanfolyamokon szerzett, kezdett beérni, határo­zottabb tettekben kifejeződni, és gyakorlati méreteket öltött. A vállalat eszmei szakértője lett. A sorozatos tanfolyamok szüne­teiben általános eszmei beszámo­lókat és indoklásokat, tervezet­alapozásokat és átfogó elemzése­ket készített, szervezési téziseket dolgozott ki, elfoglalt vezető dol­gozók helyett tájékoztatókra és el­igazításokra járt, állásfoglalásokat fogalmazott. Ismeretségi köre, népszerűsége megnövekedett. A tanfolyamokon és értekezleteken szerzett ismerő­sei lépten-nyomon ráköszöntek az utcán, a villamoson és a kávéház­ban. Ha elutazott és kinézett a vo­nat ablakán, biztos lehetett benne, hogy a vidéki állomásokon vára­kozók közül valaki barátian rá­kiált, és kézcsókját küldi a fele­ségének. Néha kellemetlen hely­zetbe került. Egyszer a Duna-par- ton mélyen leemelt kalappal, elő­re köszöntötte egy nemzeti mű­vész, akit nem ismert fel, és meg­lepetésében elfelejtett visszakö­szönni. Néhány zavart lépés után megállt és visszanézett, a nagy művész is állt és tűnődve figyelte őt, majd mindketten zavartan to­vább siettek, és arra gondoltak, hogy a sikoltozó sirályok kineve­tik őket. Máskor a gyalogosátjá­rón sietett át. amikor fekete Tatra kocsijából kinézett rá egy minisz­terhelyettes, és mosolyogva rábó­lintott. Demeternek zavarában gyökeret vert a lába az úttesten, majdnem elgázolta egy szirénázó tűzoltó autó. Nemcsak ismerték, ő is ismert mindenkit a közéletben és állam­vezetésben, mindenkivel találko­zott, vagy mint előadóval vagy év­folyamtársi minőségben valame­lyik esti tagozaton. Nemcsak sze­mélyét, hanem már a stílusát is sok helyen ismerték. Határozott, kerek gondolatai és tömör monda­tai a kommentárokban és tervala­pozásokban figyelmet keltettek, bár a személye anonimitásban ma­radt. Demeter korszerű és jelleg­zetes műfajt alapított, a szorgal­mas önművelés és vállalati to­vábbképzés ideális megtestesítő­jének példáját és műfaját. Az ada­tok. a számok, a gyakori tények és konkrét beavatkozások világá­tól távol tartotta magát. A tudás és az elmélet világában mozgott otthonosan, és a társadalmi elkép­zelések terén olyan jártasságra tett szert, hogy különösebb nehéz­ségek nélkül, kapásból felvázolta volna szükség esetén a harmadik évezred első ötéves tervének alap­téziseit is. A szavakból szövődő, el­képzelt valóságra épülő, sejtelmes és álomszerű, de amellett mono­ton és fárasztó közeg volt egye­dülálló tudásának szakterülete. Ebben a nem éppen feszültség- mentes fluidumban értékelések, kimutatások és tervek mozognak, mint zubogó vízben a molekulák, sűrűn teleírt papírlapok és dosszi­ék keringenek, és úgy serceg és süvít benne az emberi találékony­ság és szellemi erőfeszítés kigőzöl­gése, mint a sistergő lávafolyó fe­lett a zápor gőzzé vált és fehéren párolgó zuhataga. Egy kivételes alkalommal, ami­kor a vállalat átmeneti káder­hiányban szenvedett, felmerült a gondolat, hogy Demetert konkrét feladatkörrel, gyakorlatilag tiszt­séggel kellene megbízni, de az öt­letet azonnal és egyhangúlag elve­tették. Az egyébként megfontolt és rendszerint várakozó álláspontra helyezkedő igazgató is azonnal el­lene szólt; ki helvottesítené hatal­mas szakterminolóe'ai-készletét és feilett. egzakt stílusát — kérte számon az ötlet gazdáján —, ki lenne képes közülünk annyi szem- Dontot és irányelvet összpontosí­tani és egységben látni, mint De­meter. ..? Erre senki sem tudott válaszol­ni, Demeter hatalmas szókészleté­nek és ismerettartalékainak a vál­lalatnál nem akadt vetélytársa. A gazdasági osztály számvevői kimutatták, hogy hősünk másfél tonna papírt fogyaszt havonta. Akkor már országosan ismerték, és a lageldugottab faluban is akadU legalább egy csoportvezető vagy egy társadalmi továbbiképzésben ré­szesült fejő, aki együtt volt vele és megőrizte emlékezetében jó indu- latú mosolyát. A minőség, a taka­rékosság és az effektiv mibenlétét, meg a tartalékok lényegét megha­tározó, néhány brilliáns körmon­data és szójátéka szállóigévé vált, köztársaságszerte idézték és cso­dálták. Nem is mondatok voltak ezek, hanem kicsiny eszmevárak, kecses szóépítmények, bonyolult szerkezetű és mégis nemes veretű betűpagodák. századik tonna fehér irodapapír elhasználása alkalmából szakágazati kitüntetést kapott, me­rített papírra nyomott, szerény külsejű oklevelet, amely­ben Az adminisztráció hősének nevezték. A személyét övező siker és meg­becsülés nem tette elbizakodottá vagy nagyképűvé, készséges és szerény maradt. Ha a lábára lép­nek, ma is bocsánatkérést rebeg. Egy érdemes szobrászművész el­készítette az emlékműve tervét, amely halála után majd valame­lyik főterünkön áll. A gránitszik­lába vésett emlékmű talapzatán Demeter egy hatalmas méretű dossziéból tekint ki és jobbjában az űrszervezői beiskolázás elvég­ezését bizonyító oklevelet lobog­tatja. Irodalmi oldalpárunkat összeál­lította: Rékasy Ildikó Tükör III. Ecsegi gondolat I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom