Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-31 / 204. szám
1985. AUGUSZTUS 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 OBT-Olós Győrött TÉMA: BÉKEMUNKA AZ ÜZEMEKBEN Az Országos Béke tanács tegnap Győrött a Rába Magyar Vagon- és Gépgyárban tartotta ülését. A résztvevőket Sebestyén Nándorné, az OBT elnöke köszöntötte, és bejelentette, hogy a Magyar Szolidaritási Bizottság kezdeményezésére szeptember elsején kezdődik a Magyar Béke és Szolidaritási Mozgalom egész országot átfogó eseménysorozata. Ezt követően Hoós János,, az Országos Tervhivatal államtitkára adott tájékoztatót gazdaság,politikánk időszerű 'kérdéseiről, majd Fodor István, az OBT titkára számolt be a vállalatoknál és az üzemeknél folyó békemunka tapasztalatairól. Hangsúlyozta, hogy a magyar békemozgalomnak hagyományosan erős bázisai vannak az üzemi munkások, értelmiségiek és alkalmazottak körében; a munkahelyi kollektíváknak, szocialista brigádoknak ma is meghatározó szerepük van a békemozgalomban. Rámutatott arra, hogy a nemzetközi helyzet súlyosbodása nyomán politizálóbbá vált a légkör a munkahelyeken!, fokozott érdeklődés, fokozott tájékozódási igény nyilvánul meg a világ dolgai iránt. A mindennapi tevékenységben mind inkább előtérbe kerül a béke ügye, s egyre bővül azok köre, akik munkásgyűléseken, szolidaritási rendezvényeken, baráti találkozókon, szocialista briádértekez- leteken és más munkahelyi fórumokon tesznek hitet a béke ügye mellett. A továbbiakban szólt arról, hogy a munkahelyeken dolglozók békemozgalmi tevékenységének szervezésében alapvető szerepe van a szakszervezeteknek, és az ifjúsági szövetségnek. A több mint 4 millió dolgozót tömörítő szakszervezetek a béke- mozgalom legszélesebb szervezett tömegbázisai, ugyanakkor a KISZ-szervezetek mozgalmi munkájában is egyre nagyabb hangsúlyt kap a béke kérdése. Az ön- tevékenység jellemzi az utóbbi időben egyre gyarapodó ifjúsági békeklubok, békemozgalmi közösségek tevékenységét. A nagyszabású demonstratív rendezvények mellett a fiatalok mind jobban igénylik a kisebb közösségekben szervezett beszélgetéseket, amelyeken lehetőség nyílik a vélemény- cserére, a gondolatok kifejtésére. a nézetek ütköztetésére. Ülést tartott a SZOT elnöksége Több család üdülhet föidényben Tegnapi ülésén a SZOT elnöksége . többek között foglalkozott az 1986. évi kedvezményes szakszervezeti üdültetéssel, s megállapította, hogy a rendjeik ezésre álló helyek, az ideihez hasonlóan jövőre is 393 ezer dolgozó üdültetését teszik lehetővé. A beutalójegyek elosztásának elvei is változatlanok. A szakszervezetek arra törekednek, hogy egész családok minél nagyobb számban jussanak el a szak- szervezeti üdülőkbe, ezt azonban tavaly is nehezítette a megrövidült nyári iskolai szünidő. Azzal igyekeznek bizonyos javulást elérni, hogy a családos üdülés turnusonkénti időtartamát tizennégyről tizenkét napra csökkentik, így eggyel több turnust — háromezerrel több családot — tudnak fogadni a főidényben az üdülők. A szakszervezeti üdültetés térítési díjaiban nem terveznek változást, a gyógy- üdültetés díja annyiban módosul, hogy azt egységesítik, vagyis az elő- és utószezonban is a főidény díjait számítják fel. Keresettebbek a mezőgazdasági gépek Nehezebb eladni a hűtőszekrényeket Mezőgép szállítmányok külföldre — Export a Hűtőgépgyárból A szolnoki Mezőgép Vállalat folyamatosan és gyors ütemben változtatja gyártaná n ystru ktú i<á Já k korszerű* magas használati értékű gépeket, berendezéseket kínál minden piacon. Az igényekhez történő rugalmas alkalmazkodás ellenére a korábbi évekhez képest mégis mérséklődött a kereslet itthon és a szocialista országok piacain. Ebben a kiviteli relációban a kontingens lehetőségek is nehezítik az export-törekvések teljesítését. Az idei 2630 millió forintos exportterv időarányos része az első nyolc hónapban közel teljesült, itthon 830 millió forint értékű termékét adta el a vállalat. Mindezt elérni nem volt könnyű, hiszen a kiszállításokat folyamatosan akadályozta a vagonhiány. Az első félévi, termelésből például még jelenleg is 42 vagon áru vesztegel a vállalat területén, a szállítási igények teljesítésére még remény sincs. A szocialista exportterv teljesítését jelentősen nehezítette, hogy a külföldi partnerek az első negyedévben technológiai kooperációs kötelezettségeiket (anyag- és alkatrész-szállítás) nem teljesítették, emiatt a termelési programot több gyárban át kellett szervezni. Az elmaradás pótlására — az elmúlt hónapokban tett intézkedések hatására — a Mezőgép idei kötelezettségeinek annak ellenére eleget tehet, hogy jelenleg több mint 100 miliió forint még az elmaradás a szocialista export időOlcsóbb másolat Hazai SnátirA papír A Papírfeldolgozó Ipari Szövetkezet egy NSZK-beli cégtől olyan gépsort bérelt, amelynek üzembe állításával lehetőség nyilik cnátíró kereskedelmi nyomtatványok hazai előállítására. Ez azért jelentős, mert jelenleg évente 5—6 ezer tonna angol, NSZK-beli és japán importból származó önátíró papírt használnak fel hazánkban a legkülönbözőbb területeken, főként a kiskereskedelemben és a vendéglátóiparban. arányos tervétől. A hiány pótlásának egyik biztosítéka: a nagysorozatú termékek gyártása szeptember 1-től, két műszakban történik és remélhetőleg az NDK fél a kooperációs szállításokkal nem nehezíti tovább a Helyzetet. A tőkés piacokon az értékesítési lehetőségek az év eddig eltelt részében kedvezően alakultak. A múlt év azonos időszakához képest 64 millió forinttal növekedett a tőkés kivitel, a vállalat több új partnerrel épitett ki piaci kapcsolatokat, és az új termékeknél kedvező árakat sikerült elérni. Az idei tőkés export várhatóan mintegy 15 százalékkal lesz nagyobb a tavalyinál. A Mezőgép vállalkozási készsége várhatóan tovább erősödik, ugyanis az öntödéjének rekonstrukciója és a mezőgépgyártás korszerűsítésére kezdett beruházások szeptember 30-ig befejeződnek, így növekednek a vállalat lehetőségei. A Hűtőgépgyár 1985. első félévi tervét időarányosan teljesítette. Háztartási hűtő és fagyasztó szekrényből belföldön az év eleji elképzeléseknek megfelelő meny. nyiséget adott el, a vásárlói igénynek megközelítő összetételben: jelentősen emelkedett a fagyasztó szekrények és a nagyobb űrtartalmú hűtőszekrények értékesítése. A Hűtőgépgyár a kereslet változásai miatt kénytelen volt tőkés exportján belül bizonyos piaci átcsoportosíA baromiitartást gazdaságosabbá, olcsóbbá tevő fű- tőberendezédtket gyártanak a tatabányai Delta Ipari Szövetkezetben. Az úgynevezett nagy hőmérsékletű infravörös sugárzók alkalmazásával drága olajat lehet helyettesíteni biogázzal, pb-gázzal vagy földgázzal, mivel a készülék égőit ezek bármelyike táplálhatja. A baromfinevelőkben és broilertelepeken az új típusú berendezések felszerelésével áttérhetnek a hagyományos áramlásos helyett a lényegesen gazdaságosabb sugárzásos fűtésre tásokat végrehajtani, csak igy sikerült az első félévi dollár elszámolású exporttervet, megközelítőleg teljesíteni. Az értékesítési problémák mellett a termelést és a kivitelt hátráltatta, hogy a hagyományos szállítók a vállalatnak elegendő kompresz- szort biztosítani nem tudtak, a hiányt kénytelenek voltak tőkés importból biztosítani a jászberényiek. Éves kiviteli terveit, amennyiben előre nem látható anyagellátási vagy gyártási problémák ezt nem akadályozzák várhatóan teljesíteni tudja a gyár. A szállítás Jászberényben is okozott gondokat: a nagy hőcserélő berendezések esetében megfelelő szállítóeszköz hiánya nehezítette az éiiékesítést. Szocialista export-kötelezettségeit túlteljesítette a nagyüzem. A Tyler-rendsze- rű áruházi berendezésekből eddig az ütemezésnek megfelelő mennyiséget adott át a szovjet megrendelőnek, ugyanez vonatkozik a belföldi partnerekkel kötött szerződésekre is. A közkedvelt radiátorokból túlteljesítette az első félévi értékesítési tervét az üzem, ez a belföldi piacon javította az ellátást. A .szifongyártást azonban jelentős gcndok hátráltatták: a belföldi alapanyag nem megfelelő minősége miatt a szifon, fej készítését hosszabb ideig szüneteltetni kellett és ez az értékesítésben zavarokat okozott. Ezzel a módszerrel nem kell az egész istállót fűteni, csupán annak egyharmadát — az állatok közvetlen környezetét — kell felmelegíteni. A tatabányai szövetkezet terméke iránt nagy az érdeklődés, mivel a baromfitartásban a legtöbb energiát fűtés közben használják fel. A Delta eddig 10 ezer 2500 wattos infravörös sugárzót gyártott, többségüket nagyüzemi és háztáji állattartó telepek, kisebb részüket fóliasátrak fűtésére használják. Takarékosabb baromfitartás Fűtés infravörös sugarakkal Bányásznapi ünnepségek A szolnoki ünnepség elnöksége lFolytatás az 1. oldalról.) Ez a küzdelem egész embert kíváin. A bányásztársadalom tagjai nem csupán kötelességtudatból, hanem érzelmi szálaikkal is átszőtt szakmai elhivatottságból teljesítik feladatukat. Helytállnak akkor is, amikor a modem gép, a magas szintű szaktudás csökkenti ugyan a veszélyt, de megszüntetni még nem képes. Ezt követően tisztelettel és kegyelettel adózott azoknak a bányász hősök emlékének, akik a társadalmi osztályharcban vagy a munka frontján áldozták életüket; majd így folytatta: — A Kőolajkutató Vállalat az elmúlt bányásznap óta jelentős sikerekkel dicsekedhet. Az eredmények jelentőségét növeli, hogy azokat egyre inkább nehezedő körülmények között érték el. Ismeretes, hogy a prognosztikus • készleteknek több mint felét felkutatták. A klasszikusnak tartott szerkezetek helyett a bonyolult csapdák teszik nehezebbé a munkát, és mindehhez nagy hőmérséklet- és nyomásviszonyok párosulnak, amelyek egyre több anyagi és szellemi ráfordítást igényelnek. A Kőolajkutató Vállalat eredményeinek részletes méltatása után a következőket mondta. — Tisztelet és elismerés a szénhidrogénipar, ezen belül a Kőolajkutató Vállalat dolgozóinak, akik munkájukkal lehetővé tették, hogy a befejezéshez közelgő VI. ötéves tervidőszakban 10 millió tonna kőolajtermelés, 33 milliárd köbméter nettó száraz földgáztermelés, 3,7 —3,8 millió tonna gáztermék termelése valósuljon meg. A VI. ötéves tervidőszakban elért fejlődés megalapozta azt is, hogy megfeleljünk a jövőbeni elvárásoknak. Továbbra is meghatározó célként az újabb szénhidrogén készletek felkutatása és feltárása mellett a költséggazdálkodás szigorítását jelölte meg. Erről — többek között — a következőket mondta: — Azoknál a tröszti vállalatoknál, köztük a Kőolaj- kutató Vállalatnál, ahol eddig a tevékenységet ráfordí- tásos alapon számolták el, 1986. január 1-től a kollektíva tagjainak közvetlen nyereségérdekeltség alapján kell 'dofgozniuk. Ezáltal a Kő- olajkutató Vállalatnak is gyakorolnia kell az önálló vállalati gazdálkodási funkciókat. A Kőolajkutató Vállalat idejében elkezdte erre a felkészülést, és azt is mondhatom; hogy bizonyos vonatkozásokban már megelőzte a központi elképzeléseket Befejezésül azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszak megbecsülése fejeződik ki abban is, hogy a vállalat dolgozódnak 35 millió forint hűségjutalmat fizetnek ki a bányásznapon, és abban is, hogy kétszáznegyvenöten kapták meg a Bányász Szolgálati Érdemérmet négyen Kiváló Bányász, szintén négyen Kiváló Munkáéit kitüntetést kaptak. Tizennégyen részesültek Bányamentő Szolgálati Érdemérem elismerésben. Az ünnepi beszéd után RiebZ László minisztériumi főosztályvezető, az OKOT' felügyelő bizottságának elnöke Bányász Szolgálati Érdemérmeket adott át. Ennek a kitüntetésnek gyémánt fokozatát most vették át először az alföldi olajbányászok. A Kiváló Bányász és Kiváló Munkáért kitüntetések átadása . után Wappel László adta át a Bányamentő Szolgálati Érdemérmeket. A Kőolajkutató Vállalat Tisza szállóban rendezett bányásznapi ünnepsége a vacsorával zárult. GÁZÜZEM AVATÁSA ENDRŐDÖN A miniszterhelyettes és kísérete üzemlátogatáson A bányásznap tiszteletére tegnap felavatták a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat endrődi gázüzemét. Az ünnepségen részt vett Czipper Gyula ipari miniszterhelyettes, Simon Józsefa megyei pártbizottság titkára, Bereczki Lajos, a megyei tanács általános elnökhelyettese, a Békés megyei pártbizottság és megyei tanács, a társvállalatok és üzemek több képviselője. Az új gépüzem csak nevében endrődi. Telepítési helye közel van Mezőtúr központjához, a város határában építették. Nevét az endrődi gázmezőről kapta. Az ünnepséget Hanyecz Ernő, az NKFV orosházi üzemének igazgatója nyitotta meg, majd Czipper Gyula tartott beszédet. Többek között megemlítette, hogy az endrődi gázmező három különálló szerkezeti egységből áll, amelyek közül legnagyobb a hármas számú. Annak leművelésére létesítették az új üzemet. A mezőt ezer és kétezer méter közötti mélységben szétszórtan elhelyezkedő 74 gáztelep alkotja. Azok nagysága és készlete igen eltérő, emiatt a mező művelése nagyon bonyolult. Szólt arról is, hogy a 730 millió forintból megvalósított új gázüzem nemcsak az NKFV, hanem az egész szénhidrogénipar jelentős objektuma, hiszen a VII. ötéves tervben, abból kerül ki az ország földgáztermelésének hét százaléka. A termelésbe vont telexek hozamcsökkenésének ellensúlyozására 1990-ig termelésbe kell állítani az Endréd— I. és az Endréd—II. mezőrészek telepeit, amihez további termelő kutak létesítése és bekötése szükséges. A kutak végleges száma 26 lesz. A nyomásenergia csökkenésével 1987—tői már gépi hűtésre, 1989-től pedig nyomásfokozásra lesz szükség. Ezekkel az intézkedésekkel az üzem termelése eléri a napi kétmillió köbméteres szintet, amely 1991-ig fenntartható. Az építőknek és az azoknak segítséget nyújtóknak. mondott .köszönet után a miniszterhelyettes az NKFV feladatairól szólva fejezte be beszédét. Ezt követően Czipper Gyula átadta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát Szurmai Tibornak, a_z NKFV műszaki vezérigazgató-helyettesének. Ugyanennek a kitüntetésnek bronz fokozatát pedig Riczán István üzemi főmérnök kapta. Hárman Kiváló Munkáért kitüntetésben részesültek. Pápa Aladár, a vállalat vezérigazgatója Kiváló Dolgozó kitüntetéseket •nyújtott át Az avatási ünnepség üzem- látogatással ért véget,