Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-03 / 181. szám

8

Irodalom, művészet

1985. AUGUSZTUS 3.

isásszony! — kiáltotta vidám torokhangon egy hosszú, csíkos sáli után a cigányasszony. — Kisásszony, ihol a Krúdy Gyula utca?

A néhány lépéssel előbb járó nőalak megállt, felé fordította dermedt, fehér arcát. Nem volt kisasszony. legdiáibb a hatodik hónapban járhatott, és a cigányasz- szony a rámeredő, révült tekintettől .gyanút fogva, a megriasztott vad szemfülességével mérte fel, hogy a nő egy íruhacsomagot öle! magához bőrkesztyűs kezével. Hevenyészett csomag volt, piros ano- rákiba göngyölve pulóver, kis csizma, bojtos sapka, középről a fehérnemű buggyant elő belőle — egy gyerek teljes téli öltözetét is merte fel a cigányasszony a nő kezében. Hátuk mögött a kórház. A ruhacsomag nem úgy néz ki, mint amit vásároltak Vagy ajándékba (kaptak terhes nőnek különben is miért adnának kétéves gyerekre valló ruhát. A cigányasszony szabadkozva széttárta csupasz tenyerét maga előtt: i

— Bocsásson meg, kedves, hátulról, ugye... Majd megkérdez ziük mástól — és vézna kislányába karolva sietősen oldalazni kezdett, boldog magabiztossága egy pillanat alatt szétmállott, egyik vállát kissé felhúzta.

— De nem! — mozdult meg a nagydarab női, mint amikor egy agyagszöbor roppan meg, a merev arc éles törésvonalakra hasadt az erőfeszítéstől, és álmatag erőszakossággal a két cigány nő után nyúlt. — Krúdy Gyula utca? Az itt van valahol. Várjanak csak! Rt. ha a Gvulai Pál utcán tovább mennek. De nem, mert az belemegy a Kőfaragó ... Most nem tudom biztosan. Az a Kőfaragó utca? Most nem jut eszembe. De mindegy is ... — Szabad kezével gesztikulált, s mélyen a térde alá érő, (kidomborodó kabátjában, élénk sálijában, amint ráncokba torzult, oldalt szegezett arccal az említett utcák felé mutogatott, úgy nézett ki, mint aki elvesztette az eszét.

— Nem baaj — mondta a cigányasszony magas. vontatott, mézédes hangon, alulról és oldalról nézett fel a nőre, igyekezett a szeme sugarába kerülni, s lassan, megnyugtatóan legyintett a saját arca előtt kicsi, formátlan, vörös kezével.

— De mindegy is — támasztotta a nő a szájához a mutatóujját gondolkodásba merülve, gyerekesen. — Mert arra úgyis vissza kéne jönni. Inkább menjenek azon az utcán, ott. látják, és aztán a téren kanyarodjanak jobb felé ott a Sándor utcán az első mellékutcán ... Lehet, hogy a másodikon.

— Nem baj, majd megtaláljuk — mondta a cigányasszony még mindig fuvolahangon, de már türelmét veszítve. Fölvették a lányát a kórházba. Éipp csak hogy betöltötte a tizenhatodik évét, érettségije nincs, csak az igazoló papírt vitték, hogy esti gimnáziumba jár, elsőibe, mégis fölvették. Nagyon nagy szerencse. A Krúdy Gyula utcai címet a személyzeti osztályon adták meg több lány lakik ott albérletben a kórháziból, valami öregasszonynál A cigányasszony úgy érezte, ma olyan jó napjuk van, hogy érdemes a lakást is egy füst alatt megpróbálni. S akkor ezzel a lánnyal nincs több gond, pedig ez volt a legbajosalbb a gyerekei közül. ezzel mindig kellett valamit csinálni, mert törekvő volt, eszes, vigyázni kellett, nehogy elpéne- colják a szerencséjét, a vén hülye apja és az átokfajzat bátyja. Röpült volna a cigányasszony, hogy minél előbb túladjon a gondján, s akkor ez a nyomorult terhes nőszemély a batyuval a hóna alatt csak áll itt, mint egy rakás szerencsétlenség olyan ez, mintha futás közben beakadt volna a szoknyája.

— Talán mégis a második mellékutcán, a Mária utcán menjenek de vajon hogy ott hányadik mellékutca lesz... í

A cigányasszony, ha egyedül lett volna, már elszaladt volna. De ott volt a kislánya, mint egy kölönc. Ez olyan lányka, hogy nem

értené meg. ha megszorítaná a karját, vagy megrántaná a ruháját, ez nem eredne futásnak vele együtt, hanem csak esetleg húzi- gáihatná maga után, még az is lehet hogy ellene szegülne. Ezért aztán a cigányasszonyban az a megoldás, hogy elfuthatna, nem is merült fel tulajdonképpen csak a reflexei vibráltak, mint annak, aki még nem ébredt rá egészen, hogy csapdába esett.

— Hát jó. akikor elkísérem magukat, nincs messze — jutott elhatározásra a fiatal nő, és lassú, erélyes léptekkel megindult. Vonásainak szögletessége, amint abbahagyta a magyarázkodást, fellazult, szelíd, magába imélyedt

Ács Margit:

Pesti

sirató

arccal vonult a két alacsony, mozgékony alak mellett, akik egyre csak botladoztak, és elvétették a lépést, men gyorsabb járáshoz szoktak, s amúgy is siettek volna, jókedvből és türelmetlenségből. A cigányasszony még mindig nem adta fel a küzdelmet, hogy lerázza az alkalmatlankodó segítséget, picit megelőzte a nőt, és hirtelen elé állt:

— Isten őrizzen, hogy miattunk fárassza magát, kedves fiatalasz- szony, pláne ebben az állapotában. Legyen egészen nyugodt, magunk is odatalálunk. — Ujjával rámutatott a nő hasára, nehogy másként értődjék az „állapot”, utóvégre is mi köze neki ahhoz, hogy ki milyen csomagot visz a hóna alatt.

— Ugyan, dehogy kell is a mozgás — intette le a nő kedvesen, a cigányasszony hunyorgó szemmel rápillantott, s azt gondolta: akkor, drágám, menj el malterös- lánynaik, ha kell neked a mozgás, nekem ugyan nem kellett.

Mindenesetre a cigány asszony szívós ellenállása most már felkeltette a nő figyelmét. Legelőször is észrevette, hogy a két alacsony, fürge alak cigány, s mert cigányokkal — azonkívül, hogy olykor adott a keregető gyerekeknek egy-egy forintot — sose érintkezett azelőtt, a heves elszakadási kisér letekről valahogy azt képzelte, hogy egy cigánynak talán így kell viselkednie, -így kell vonakodnia. De hát mindez úgyis nagyon mesz- sze történt öbölé, ahogy minden, ami aznap történt vele. tőle nagyon messze történt. De tudta, hogy ami történt, az egyre hatalmasabban közeledik feléje, haza fog jönni estére a férje vidékről, de még azt megelőzően, néhány perc múlva fel fog szállni azautó- buszra, és el fog menni az anyjához, s akkor utol fogja érni. ami történt.

— Nem tartanai, fel, jöjjenek csak nyugodtan — tolta félre maga élői a cigányasszonyt, s eszmélete vis&zaroskadt a kábulatba. Majd ha az anyja és férje... Azok igazi, komoly emberek, ő viszont mindig olyan komolytalan volt, olyan lehetetlen dolgok történtek vele, s az anyjának és a férjének kellett rendbe hozni mindent. Mindig rendbe hozták körülötte... — Na ugye, mégiscsak az első mellékutca — mutatott bizonykodva a cigányasszonynak, s a keskeny járdán előrement A lassú járás rendkívül úrias jelenséggé tette a nőt, s a cigányasszony némi elégtétellel nyugtázta, hogy lám, milyen úriasszony kísérgeti itt őket. Milyen finom szövetből való a kabát, és drága és finom minden holmi, amit visel. A nő csomagjából kihullott az egyik kiscsizma. A cigányasszony és mellette a lánya megtorpant. A nő nem észlelte, hogy valamit elveszített, de arra, hogy leszakadtak mögüle, azért felfigyelt. Csodálkozva visszafordult. A kislány felvette a csizmát a földről, a nőnek nyújtotta. A nő változatlan, csodálkozó arckifeje- zéssel visszagyűrte a holmi közé, vigyázatlanul még jobban megbontva a csomagot.

— Köszönöm — és kötelesség tudóan továbbindult.

Hány gyerek halt meg a ci- ganyasszony szeme előtt vagy tudtával, uramisten, hány gverek! Kisebbek, nagyobbak, csak az egyik húgának négy gyereke halt meg a hat közül. Neki szerencséje volt, jaj, el ne kiabálja, hiszen

elég kicsi még a legkisebb purdé odahaza: csak a legelső gyereke halt meg rögtön, ahogy megszületett. De akkor még olyan fiatal voll, ö maga is majdnem gyerek, hogy az inkább az öreganyja gondja volt, el is intézte helyette, amit kellett. Volt. a'ki napokig sírt. sírtak együtt., hány gyereket siratott el ő már tiszta szívből, mert sajnálta nagyon. Furcsák ezek a pestiek, a parasztok nem annyira, de ezek a pestiek nagyon furcsák. Pedig neki soha semmi különösebb baja nem volt ezekkel, ók rendes cigányok, minden gyereke iskolát végzett, nem haragszik ezekre a pestiekre, ha látta is nemegyszer, hogyan viselkednek a kis darizó romákkal, de hát úgy kell azoknak, az ő gyerekei nem járnak el. na igen. a legidősebbet magukkal vitték a barátok, annak már a véreben volt a szórakozás, az. mindig csak cukrot vett volna, meg moziban üLt volna, de amikor nagyobb lett. többé nem kére- get.ett, persze megéri a nénzét most is. a franc egye meg. de azért még ez is szépen, divatosan öltözik. Semmi oka haragudni a pestiekre. a falubeli parasztok sokkal rohadtabbak tudnak lenni, azokat utálja, a pestiekre még azért sem haragszik, hogy egyik-másik kis romát nyakon legyint.ik. hát istenem ha egyszer elvetemült kölyök majd mindegyik. Hirtelen felmérte magában, hogy ez a finoman öltözött, fiatal nő az a fajta, aki nyilván rászánja azt az egy-két forintot a kénegetö gyerekekre, és közben periig szörnyülködik, hogy milyen piszkosak. Előbb kaján kárörömet érzett alattomban. hogy most meg itt készségeskedik velük. aztán fellángoló tiszta haragot.

Szégyeilje magát,' milyen asz- szony az olyan, aki nem tudja elsiratni a gyerekét! — A cigány- asszonyt nem sok választotta el attól, hogy nekiiugorjon a csíkos ■ sálnak, a lassú járástól ringatózó, hosszú, bő kabátnak, de a nő váratlanul megállt.

— Oda van írva, Krúdy Gyula utca. A számot már megtalálják — mondta elszürkült, összehorpadt arccal, és -köszönés nélkül visszaindult. A cigányasszony félrehajtott fejjel, picit meghajtva magát, mézes hangján utána szólt:

— Nagyon köszönjük, kedves.

A nő jól ismerhette a környéket. a keresett számtól néhány háznyira bukkantak elő a zegzugos, egyforma utcákból. A cigány- asszony dohogott:

— Mi közöm nekem egy idegen gyerekhez? Mit sirassak én rajta? Inkább gyászolná meg rendesen, mini hogy itt lófrál a városban! Nem?

— Mama — szólalt meg a keresett ház. kapujában a kislány. — Manta, én nem akarok a kórházban dolgozni, csináljuk vissza, mama. T-udja-e. én most. jöttem rá, hogy engem a halottakhoz vettek fel. Maga nem figyelt oda, de azt mondták, hogy az egzitáltak- kali fogok dolgozni, s az halottakat jelent, úgy hiszem. Én adjam vissza az ilyen cuccokat? — Mama — közel lepett az anyjához, két kézzel megfogta a karját, fürkészve nézett az arcába, mely az ő első szavától kezdve elutasító volt. Kereste az érvet, ami elha- tollhat az anyjához, valami igazi, jó, meggyőző érvet keresett. — Mama, azt fogják mondani, hogy kilopok belőle. Meglátja, azt fogják mondani.

— Ne játszd az eszedet tel — ordított rá a cigányasszony. — Az iskolában is azt mondták, aztán miikor rájöttek, hogy á Ven-esz lop, bocsánatot kért tőled a tanár nő. Mit izgulsz? Fő, hogy bejutottál a kórházba. Majd átkerülsz másik osztályra, adminisztrátornak vettek feli te hülye. El akarod pánecolni a szerencsédet? Jaj, de szerencsétlen vagyok, jaj, de szerencsétlen vagyok! Honnan találjak ki neked másik állást, mi?

cigányaSszony félrelökte a lányt, felszaladt a lépcsőn, és böngészni kezdte a lakók névsorát. Tavaly, araikor a legkisebb fia az elsőt végezte, megtanult olvasni.

Dienes Eszter:

Emberének

Már elhagy a hűvös

márvány

farkassá züllik a bárány árnyék és ösvény

egymásba halt, megállI a pillanat sohsincs ránk gondod nem virrad

Eltévedt isten az ember bandukol vállán a csenddel eléri golyó, nyomába jég-fényű kés ered

sohsincs ránk gondod történelem

Elül majd ~z?/ és akarat mészbe oltják, a hajamat most még mind ölben,

ökölben

később a hóhérkezek sohsincs ránk gondod történelem

Kezűnk döglik. a ravaszon ravasz bajtárs a hatalom bomlás virága a világ világolj szép szabadság szolgáld az ember-életet legyen ránk gondod értelem

Szántó Piroska: Magyar Krisztus (1968)

Bényei József;

Sum időben

Homlokomról a kezed immár nagyon hiányzik Sűrű időben élek, szinte szívszakadásig.

Sóhajnyit megpihenni megbújnék oldaladnál.

Beton világ ez. Perceket szaggat a lusta naptár.

Szemedből halvány mosolyod szavaiddal kivetted.

Már csak. az álmaim tiszták, Csönd van. Nagyon

szeretlek.

Deák Mór:

Ezüstsíp

Az asztal fölé görnyed, mozog a szája. Bünteti magát: ír, azaz emlékszik. Fölidézi azt, aki volt, aki Talán szeretne lenni, s nem lehet; egyszer-egyszer elmosolyodik, többször a plafonra bámul, mintha onnan várna ihletei — -holott csaik önmaga előtt is szégyellt könnyeit nyeli vissza. S már léptek kopogását hallja, már fütyöré- szi-k . ..

„Jókledve volt. Fizetést kapott, meg ivott két üveg sört is, s hiába, hogy későre járt a délutános műszak után, biztosan tudta, hogy nincs még vége a napnak. Valami jónak még történnie kell, valami jó még történik — dúdorászta —, trikómat fordítva vettem föl ma reggel.”

Most hátradől, tarkóra teszi a kezét. Az a kis villanás a lámpaoszlop tövében . .. fölgyorsul újra a lélegzete, ahogy eszébe idézi.

„Kis ezüstsíp volt. akkora, mint a kisujja. Nem fújt bele, csak ami-kor már besettenkedett az albérleti szobába, s a feleségének megmutatta, akkor. Gyerekesen magas hangon szólt, elnevették magukat.

— No. te aztán nagy szerencsét csináltál — kacagott rá az asszony,

azzal elkérte, s belefú.it ő is. Egv- szer. Kétszer.’'

Most elakad. Nem tudja ponto-- san. hihetően Leírni azt a hangot.

A gyomrán újra végigremeg, mint akikor — mégsem tudja megfogalmazni, hogyan a földhöz nyomta őket a síp sivítása utári megszólaló, barJangmély hang. Mintha egy mennydörgés visszhangzott vola bennük.

„— Mit kívánsz? — S hogy rémülten összebújtak, választ nem adva. újra a belekig rezegve: — Mit kívánsz?”

Most elmosolyodik. Kihúzza magát, mint akkor, a Család Védiel- mezőtiekénl. s remegő hangon kérdezi: maga kicsoda?!

..— Azzal te ne törődj — dörgptt át minden porci'kájukon a hang. — Bármit kívánsz, én teljesítem.

— Gondolkodási időt kérek — mondta ekkor,, megérezvén. hogy fölényben van. Hiszen az ő -kívánsága teljesük -s a Hang teljesíti... bekapcsolta a magnót, és azt kérte: — Majd hívlak, holnap ilyenkor. A síppal. Addigra eldöntjük, mit szeretnénk. S talán előlegként egy üveg konyakot.. .

— Kívánságod parancs — hallatszott a földöntúli hang...”

Fölemeli a fejét, a semmibe réved. Újraéli a pillanatot, a -konyakot az asztalon, s azt. hogy a szalagon nincs semmi .. . semmi, csak a saját, hangja . . .

„— No. asszonykám, mi van a szerencsével? — oldotta föl a csöndet. Ahogy töltött, az üveg a

K

Sváby Lajos; Jász Madonna (198U)