Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-03 / 181. szám
1985. AUGUSZTUS 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Politikai intézményeink o A Népköztársaság Elnöki Tanácsa (Az országgyűlésbe választott képviselők megbí • zásuk alatt továbbra is eredeti munkakörükben dolgoznak. A képviselői ■tisztiből folyó jogosítványaikat, kötelezettségeiket munkájuk mellett látják el. így az országgyűlés nem ülésezik állandóan és folyamatosan. Szükség van olyan, az országgyűlés tagjaiból alakult, neki alárendelt kisebb létszámú testületre, amely az alkotmányban rögzített jogosítvány alapján megoldja az országgyűlés helyettesítését: Magyarországon ilyen helyettesítő feladatot végző kollektív testület, egyben egyes államhatalmi és államfői funkciókat ellátó intézmény: a Népköztársaság Elnöki Tanácsa. Az Elnöki Tanácsot az országgyűlés alakuló ülésén választja meg. Megbízatása az újonnan meg- : vállas zbott orszá g gyűlés el - só üléséig tart. Az Elnöki Tanács elnökből, két helyettes elnökből, titkáriból és 17 tagból áll. Az elnöknek. akadályoztatása esetén helyetteseinek feladata a testület irányítása és képviselete. A titkár felügyeletet gyakorol az Elnöki Tanács munkáját segítő titkárság felett. Az ülések általában két hetente vannak, pénteki napokon. Az Elnöki Tanács legfontosabb funkciója az országgyűléssel kapcsolatban fennálló általános helyettesítő jogköre. Ennek alapján mint en olyan hatáskörben eljárhat, ami az országgyűlés feladata, kivéve azokat, amelyek kizárólag az országgyűlésnek vannak fenntartva. Ilyen például1 az alkotmány módosítása. A parlament legközelebbi ülésén bemutatandó törvény • erejű rendelettel az Elnöki Tanács megváltoztathatja az országgyűlés által hozott törvényeket is. E szabály alól ugyancsak kivételt képeznek a kizárólagos törvényhozási tárgyak, mert az idetartozó törvényeket az Elnöki Tanács sem módosíthatja. Például az állampolgárok alapvető jogaira és kötelezettségére vonatkozó szabályokat az alkotmány értelmében törvényben, tehát az országgyűlésnek kell megállapítani, az Elnöki Tanács törvényerejű rendelettel nem szabályozhat ilyen kérdéseket, meglévőket nem módosíthat. Az országgyűléshez kötődő elnöki tanácsi hatáskör a képviselőválasztások kitűzése, a választókerületek számának, területének, székhelyének mégha- Habozása,, az országgyűlés üléseinek összehívása, zárt ülés indítványozása, napirend sürgős tárgyalásának kezdeményezése. A parlament újjáalakulásától eltekintve, amint ez a legutóbbi választások után is történt, az Elnöki Tanács választja meg a Minisztertanács egyes tagjait, valamint kinevezi a fontosabb állami tisztségek betöltői közül az államtitkárokat, a fegyveres erők, a fegyveres testületek és rendészeti szervek -tábornokait, a legfőbb (ügyész helyetteseit, a nagyköveteket. Megválasztja a hivatásos bírákat, és a Legfelsőbb Bíróság népi ülnökeit. A legjelentősebb kitüntetések alapításának joga, valamint a külföldi rendjelek és címek viselésének engedélyezése ugyancsak az Elnöki Tanács jogköre. A nemzetközi kapcsolatokkal függ össze a szerződésikötés és a szerződések megerősítése illetve a nagykövetek, követek megbízása és fogadása. A szerződések megerősítése, gyakran használt kifejezéssel: ratifikálása, az az aktus, amellyel az Elnöki Tanács kinyilvánítja, hogy államunk teljesíti a nemzetközi szerződések vonatkozó előírásait. A magyar diplomáciai képviselőket az Elnöki Tanács hízza meg akkreditálja valamely külország, államfője, vagy külügyi szervei mellé. Mielőtt a külföldi államot képviselő nagykövetet fogadná, nyilatkozik, hogy a külső állam által megjelölt személynek megadja-e a tisztség ellátásához szükséges előzetes beleegyezést, az agrément. A megbízólevél átvétele az Elnöki Tanács elnökének, akadályoztatása esetén helyettesének feladata. Az Elnöki Tanács határoz az űj államok elismeréséről, a diplomáciai kapcsolatok felvételéről, meváltozta tásáról. Az Elnöki Tanács gyakorolja a kegyelmezési jogot, amely lehet köz- vagy egyéni kegyelem. A kegyelem megakadályozza az eljárás megindítását és folytatását, vagy mentesít a büntetés végrehajtása alól. Vonatkozhat a kegyelem a büntetés hátrányos következményei alóli mentesítésre ds. Az alkotmányosság védelmében- fontos feladatai vannak az Elnöki Tanácsnak is. E jogkörben minden olyan jogszabályt, államigazgatási intézkedést, amely az alkotmányba ütközik, megsemmisít illetőleg megváltoztat. A tanácsok felett gyakorolt alkotmányos felügyelet keretében kitűzi a tanácstagok választását; gondoskodik a tanácsok jogainak tvédelméről1; feloszlatja azt a tanácsot, amelynek működése az alkotmányiba ütközik, vagy a nemzet érdekeit súlyosan veszélyezteti. Megállapítja az állam 'biztonságát súlyosan (fenyegető veszélyhelyzet fennállását és megszűnését. Szükség esetén megalakítja a rendkívüli intézkedési joggal ! bíró honvédelmi tanácsot. Területszervezési hatásköréhez tartozik a települések várossá nyilvánítása, a községalakítás, községi közös tanácsok szervezése, valamint 1984. jaunár 1. óta azoknak a tanácsoknak — a városkörnyéki székhelyeknek, — a kijelölése, amelyek közreműködnek az ugyancsak az Elnöki Tanács által hozzájuk besorolt községi tanácsok irányításában. Az Elnöki Tanács államipolgársággal kapcsolatos funkciói körében dönt a honosítási, visszahonosítási, a magyar állampolgársági i kötelékből való elbocsátási kérelmekről, továbbá hazánk érdekeit súlyosan veszélyeztető személyek esetében a Imagyar : állampolgárságból való megíosztásí javaslatokban. Hatáskörébe tartozik a legmagasabb egyházi tisztségek betöltéséhez szükséges állami hozzájárulás megadása. Dr. Bálint Tibor Következik: A minisztertanács Piroskai változások //. Kevesebben több munkát végeznek, jokb pénzért Azt teremje a föld ami nyereséges Megkezdődött a rizs virágzása Az. elmúlt két hét kánikulai időjárásában meggyorsult az alföldi szik ..aranyának", a 6 és fél ezer hektár rizsnek a fejlődése Szol- hűk1 megye- hagyományos vizigabona-termő táján. a Tisza völgyében és a Nagykunságban. A Palotási Állami Gazdaságban bugahányás kezdetén van a 650 hektárnyi rizsvetés. A növényállomány fejlettségében, tőszámban, üdezöld színében biztató képet mutat, noha a hűvös időjárás okozta korábbi kéthetes késedelmet még mindig nem tudták teljesen behozni a korai szarvasi 27-es, az Oryzella és az M—25-ös fajták. Előbbre tart viszont a fejlődésben a szovjet krasznodári módszerrel termesztett 200 hektáros rizstábla. A növényállomány egészére foyamatos pótlással adagolják az éltető friss vizet. A Karcagi Magyar—Bolgár Barátság Tsz 870 hektáros rizsvetésén most kamatozik a jól sikerült gyomirtás, a fejtrágyázás időbeni elvégzése, szép zöld, erőteljesen fejlődik a növényzet, s ugyancsak megjelentek az első bugák a terjedelmes rizskalitkákban. Szépen bokrosodott, jó tőállományú a szomszédos Karcagi Május 1. Tsz vízikultúrája is. A kétszeri gyomirtással, és fejtrágyázással ellensúlyozták a növényzet korábbi fény és hőhiányát. Jó közepes termésre számítanak a gazdaságban. Számítástechnika az OMÉK-on Készülnek a kiállítók a kőbányai vásárvárosban az augusztus 17-én nyíló OMÉK-ra. Bemutatják azt a (tizenkilencféle számítógépet, amelyekkel speciális szolgáltatásként a Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési és Számítástechnikai Közös Vállalat szereli fel az állami gazdaságot, termelőszövetkezeteket. A látogatók megismerkedhetnek majd azokkal az alapgépekkel, amelyek az ügyvitel, az anyagnyilvántartás munkáját könnyítik meg. A legkorszerűbb számítógépeket is bemutatják, amelyek a termelési folyamatok tervezésénél, a gyors döntések előkészítésénél szolgálnak hasznos eszközül az üzemek vezetőinek. A kiállításon több újdonság is helyet kap majd. Többek között a hazai gyártmányú RAAB—84-es astztaíi számítógép. E berendezés egyszerre több ágazat — a növénytermesztés, az állattenyésztés, az ipari részlegek adatait is nyilvántarthatja, s használatával az üzemi költségek csökkenhetnek. „Kölcsönadott" munkások és gépek nem számítanak újdonságnak a Héki Állami Gazdaság szolnoki, vagy ahogy a köztudatban még mindig él: a piroskai kerületében. Már a jogelőd gazdaság is kereste a lehetőségét, hogy az egyes kampány- munkák közötti időszakban, vagy a téli hónapokban hogyan hasznosíthatná szabad munkaerő és gépkapacitását. — Nem lelkesedtek a dolgozóink — hallom Szabó Ferenc kerületvezető helyettestől — amikor arról volt szó, hogy a téli hónapokban átcsoportosítjuk őket a beton- elemgyárba. Ha betont akarnának gyártani, kivennék a munkakönyvüket, és reggeAmi pedig a Kovács Ferenc emlegette, az utóbbi években kiürült nagy kalap feltöltését illeti, mindenekelőtt a legkritikusabb veszteségforrások felszámolását tartotta legfontosabbnak a kerületi párt- és gazdaság- vezetés. Jóllehet, az időjárás okozta veszteségeket nehéz „kivédeni”, de ahogy a kerületvezető helyettes mondja, a gondoknak elébe lehet menni. — A 3948 hektáron folytatott növénytermesztésből származott az 1984 évi árbevétel-kiesésünk negyedrésze. Jelentős tartalékokat láttunk a vetésszerkezet módosításában, de szemléletváltozásra is szükség volt a kerületben. El kellett jutnunk odáig, hogy ne erőltessük olyan növények vetését, amelyeknek termesztése, megfelelő jövedelmezőség hiányában ellentétes az üzemi érdekeinkkel. A termőföld racionálisabb hasznosítását jelenti az is, ha csak azt termelünk a határban, amit érdemes. A mi éghajlati és talajadottságaink között a rendkívüli magas vetőmag-, műtrágya- és segédüzemi költségek miatt nem nyereséges a hektáronkénti nyolc tonnás kukorica sem. A búza viszont nem veszteséges, 3,2 tonnás átlagtermés esetében sem. Kétezer hektárra emeltük hát a gazdaságosabban és nagyobb biztonsággal termeszthető kalászosgabona- és napraforgóte- rületünket. Az elmúlt hét végén befejezett gazdag aratás igazolta a vetésszerkezet módosításának helyességét u Héki Állami Gazdaság szolnoki keA turnusváltás után éppen a baromfiólakat takarító géemkázók munkája nem lenként egy megállóval korábban leszállnának a buszról — mondogatták sokan. Meg azt is, hogy ne a fizikai erejükel adjuk bérbe, hanem a szaktudásukat. Ha valaki jól ért a cukorrépafelszedéshez, vagy a kombájnoláshoz, az nem szívesen hajligat. óraszámra betonvasat. Nem volt gond mindjárt a gazdaságnak is többletbevételt, a dolgozóknak is pluszjövedelmet jelentő bérmunkákkal, amikor látta mindenki, hogy idegenben is azt a munkát végezheti, amivel idehaza a gazdaságnak hozza a hasznot. A más gazdaságokkal való idényjellegű kooperációk megoldották ezt a problémánkat. rületében. A .hetek óta áhított eső függvénye még, hogy a jelenleg biztató terméskilátások valóra váljanak a napraforgó- és cukorrépaföldeken. A tavalyit — a jelentős nyáreleji jég és belvízkár ellenére — csaknem 300 vagonnal meghaladó búzatermés azonban már biztosíték arra, hogy rentábilis legyen a kerületben a növény- termesztés. Csak hát az időjárásnál lényegesen objektí- vebb veszteségforrások vártak felszámolásra a kerület állattenyésztési telepein. — A kevesebben több munkával jobb pénzért elvet igyekeztünk érvényesíteni az ágazat jövedelmezőségének javításakor — tájékoztat Prókai Zoltán kerületvezető. — Mindenekelőtt módosítottuk a profilt a fejősállomány tartására teljesen alkalmatlan piroskai tehenészetben. Olyan magas volt ott a borjúelhullás, hogy azt még naposcsibe-elhullásnak is szégyellték volna a baromfitelepiek. Most üszőket nevelünk Piroskán ahonnan más kerületekbe helyeztük, jobb körülmények közé a teheneket. A szarvasmarha-ágazatban most tízzel csökkentett létszámmal látjuk el a tennivalókat. A sertéstelepen pedig ugyanannyi, mint eddig, a korábbiaknál másfélezerrel több hízót állítanak elő. Az üzemelés költségei, valamint a hitel- és kamatterhei miatt még mindig nem jövedelmező törzsbaromfitelep veszteségeit az ott dolgozókból alakult gazdasági munkaközösséggel végzett hús- csirke-hizlalással ellensúlyozzuk. irigylésre méltó a harminc- egynéhány fokos kánikulában. Kólya Gizella sem vette rossz néven a néhány perces beszélgetést. — Tavaly — emlékezett vissza — mindössze két turnusban 120 ezer húscsirkét tudtunk felnevelni, hisz a másik telepen épp elég munkát adott a tenyésztojás termelése. A létszámot nem akarta emelni a gazdaság, vállalkoztunk hát rá, mi baromfisok, hogy géemkában folytatjuk a broyler hizlalást. Igaz, rámegy minden szabad és pihenőnapunk, de a hasznunk is megvarí rajta. Az első félévben három turnusból 220 ezer csirkéntket értékesítette a gazdaság, nekünk pedig havi négy-ötezer forint pluszjövedelmet jelent. És hogy nem megy a kisvállalkozás a főállású munka rovására, azt hiszem egyértelműen bizonyítja: a korábbi csaknem húsz százalékról hat százalék alá esett vissza a tenyésztojást termelő telepen a törzsba- romfi elhullása. A kerületet járva tapasztalt, látott-hal lőtt piroskai változásokkal — hangsúlyozza Prókai Zoltán — csak megkezdődött valami a Héki Állami Gazdaság Tiszán inneni önelszámoló egységében. A még eredményesebb gazdálkodás érdekében tervezett intézkedések közül a legfontosabbakat sorolja a kerületvezető: — Az említett, most már üszőn eve lés ne hasznosított tehenészeti telep mellett kihasználatlanul állnak a silótornyok. Kis költséggel átalakítjuk szemesterménytárolónak. Miért ne élnénk a bérleti díjak emelésével kialakult kedvező helyzettel, hiszen jó pénzt hozhat a Vetőmagtermeltető Vállalatnak vagy a GMV-nek végzett bértárolás. A itörzsbaromfi- telep óljaiba rácspadozatokat építünk be, hogy az összegyűlő trágya biofűtésével helyettesítsük a drága gázolajat. A számítások szerint 15 dekával csökkenthető az egy kilogramm súlygyarapodáshoz felhasznált abrakmennyiség, ha a sertéstelepen bevezetjük az élelmi- szeripari melléktermékek hasznosítását, a húspép és a tejsavó etetését. Sikerült befejeznünk egy négy év óta húzódó berhuázást, már üzemel, és három dolgozóval havi ötven-hetven tonna tápkeveréket állít elő a kerületi keverőüzem. Belső munkaerő-átcsonortosítás- sal bevezetjük ott a három műszakot, s hogy még jövedelmezőbb lehessen ez a melléktevékenységünk, az alapanyagot olcsóbban a helyünkbe „hozó” iparvágány kiépítése is szerepel a közeljövő tervei között. Temesközy Ferenc Több „pénzes” növény Csirke hizlalása gmk-ban A Mezöhéki Táncsics Tsz-ben 50 hektáron termelnek petrezselyem zöldet. A zöldségszárító üzemben szárítmányt készítenek belőle, s évente 120—150 tonnát exportálnak a HIJNGAROFUJCT-on keresztül. Képünkön vágják a petrezselyem zöldjét Bőséges kínálat borászati cikkekből Az idei szüretkor nem lesz gondjuk a szőlősgazdáknak, a kereskedelmi vállalatoktól kapott tájékoztatás szerint bőséges lesz a választék mindenféle szüreti kellékből. A megrendelések alapján a gyártók folyamatosan szállítják az áfész tíz budapesti üzletébe a hordókat 40-itől 150 literesig. Az alapanyag többnyire a jobb minőségű tölgyfa, de kaphatók, illetve szüretig kaphatók lesznek az olcsóbb, akácfából készült termékek is. A Róbert Károly körúti vetőmagboltban pedig már vásárolhatók a szerencsi Lenin Mgtsz budapesti részlegének kézi készítésű, igényes kivitelű hordói. A többi kádáripari termékből is bőséges választék várható: augusztus második felében érkeznek a boltokba a kármentők, a különféle méretű kádak és a szőlővillák.