Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-24 / 198. szám

1985. AUGUSZTUS 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Vendégként a Szolnoki Művésztelepen Nincs még egy éve, hogy Bácskai Bertalannal beszél­gettünk lapunk hasábjain. A Túrkevén élő fiatal festő­művészt, grafikust akkori­ban vette fel tagjai sorába a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapja. Az ,alaptagság” mindenképpen új állomást jelentett pályá­ján, hiszen „amatőrből” „hi­vatásos” művésszé válva szélesebb lehetőségek nyíltak meg előtte. Akkor elsősor­ban terveiről faggattuk, ő főleg „álmairól” beszélt. Többek között arról, hegy mennyire örülne annak, na munkájához az eddigieknél jobb, ideálisabb körülmé­nyek teremtődnének, ha len­ne egy műterme, ahol nyu­godtan dolgozhatna. Nos, ez az „álom”, ha csak egy rövidke hónapira is, de valóra vált. Bácskai Berta­lan a Szolnoki Művésztele- pen töltheti az augusztust. A városi tanácshoz benyúj­tott pályázata alapján meg­kapta a vendégművészek számára fenntartott egyik műtermet. — Az itt tölthető időt el­sősorban az összegzésre szán­tam — mondja — Tíz esz­tendeje festek, készítek gra­fikákat, úgy érzem mára si­került megtalálnom a saját „hangomat”. Ezek a képiek — mutat festményeire — talán már csak „önmagámra” ha­sonlítanak, noha mindegyik más, nem viselnek magukon azonos formajegyeket Az Alföldön élek, itt dolgozom, az „alapélményt” mindig is ez jelentette. Itt Szolnokon, mint előttem már annyiakat, a Tisza szépsége, ezernyi ar­ca fogott meg. A látvány igazán csak színekkel kife­jezhető. Az utóbbi időben egyébként is a festészet felé fordultam intenzívebben, ta­lán azt is mondhatnám, hogy grafikusi korszakom egy idő­re lezárult. Ügy érzem a grafikában már nem tudok az eddigieknél újabbat nyúj­tani, ez a technika már nem rejt számomra új lehetősé­geket. A hódmezővásárhelyi őszi tárlaton valamint a Képző- művészeti Világhét alkalmá­ból Baján nyíló és Bács-Kis- kun, valamint Szolnok me­gye művészeinek alkotásait bemutató kiállításon is fest­ményekkel szerepel Bácskai Bertalan. — Tegyük hozzá, — jegy­zi meg —, hogy Hódmezővá­sárhelyen először nyílik al­kalmam a bemutatkozásra. Számomra ez rendkívül fon­tos, hisz a vásárhelyi őszi tárlatok mindig is rangos be­mutatkozási fórumai voltak a művészeknek. Erre a kiál­lításra itt Szolnokon készül­tem fel igazán, és nem kis izgalommal várom képiéim fogadtatását. S, hogy hogyan tovább? — Szeptembertől új isko­lában kezdek tanítani Túr- kévén, s emellett természe­tesen arra törekszem, hogy festőként is megfeleljek, el­sősorban önmagam várako­zásainak. A megyében Négy amatér együttes kapott művészeti ösztöndijat Az amatőr művészeti ösz­töndíj-pályázat bíráló bi­zottsága a közelmúltban döntött az 1985. évi ösztön­díjak odaítéléséről. Szolnok megyéből a 143 pályázó kö­zül négy együttes nyerte el a Művelődési Minisztérium., a KISZ KB, a SZOT és más szervek támogatását. A HlD Amatőr Színház, a Lehel Társastáncklub, vala­mint a Jászberényi Kamara- zenekar tizenöt-tizenöt ezer, illetve a mezőtúri Szivár­vány citeraegyüttes tízezer forintos pénzjutalomban ré­szesült. Ezen összegeket a pályázat díjazottjai elsősor­ban a művészi műhelymun­ka fejlesztésére, a működési feltételek javítására, a kul­turális nevelőmunkában va­ló aktív részvételre fordít­hatják, illetve az ifjúság kö­rében nagyobb érdeklődésre számító, művészeti nevelést szolgáló új produkciók, új kezdeményezések létrehozá­sára használhatják fed. A jövő évi amatőr művé­szeti ösztöndíj pályázati fel­hívása szeptemberben jele­nik meg. A pályamunkákat 1985. december 1-ig kell a KISZ megyei bizottságához eljuttatni. Zenetanároknak Országos továbbképzés Szolnokon Az Országos Pedagógiai Intézet és a Megyei' Tanács művelődési osztálya augusz­tus 26—28. között rendezi meg Szolnokon a zeneiskolai hegedű- és szolfézstanárok országos továbbképzését. A résztvevők a korszerű hege­dűoktatás módszereivel, il­letve az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó által gondozott „Muzsikáljunk együtt” cí­mű hangkazettákkal ismer­kednek. KÖNYV A BEJÁRÓ MUNKÁSOKRÓL Az ingázók társadalma Böhm Antal és Pál László könyve, amelyet az MSZMP Társadalomtudományi Inté­zete és a Kossuth Kiadó je­lentetett meg, Társadalmunk ingázói — az ingázók társa­dalma címmel. Mindkettő­jüknek kutatási területe az ingázók társadalma. Koráb­ban már publikáltak erről a témáról Bejáró munkások leimmel. A mostani tanul­mányukban azonban alapo­sabban, szélesebben és át­fogóbban vizsgálják a hazai és külföldi ingázók társadal­mát. Mindenekelőtt az ingázás társadalmi és gazdasági hát­terét igyekeznek feltárni, az ingázás kialakulásának okait kutatni. Az ingázás nem mai keletű, nem is a szocializ­mus sajátossága, hanem az iparosodással jár együtt. Ugyanis a feudalizmusban a város és környéke még nem különül el, mig a tőkés tár­sadalomban a településtípu­soknak különfélesége, egyenlőtlensége jön létre. Megjeleni!? a nagyipiar, amelynek munkaerőre van szüksége, s ezt a faluról to­borozza, de nem teremti meg az ipar helyén munkásainak a letelepiedési lehetőséget. Vagyis kialakul a bejárók rétege. Az iparosodás foko­zódásával, a mezőgazdaság korszerűsödésével pedig csak növekszik az iparban, a vá­rosban munkát keresők szá­ma. Ez történt hazánkban is az elmúlt negyven esztendő alatt. Az ingázó tulajdonsá­ga, hogy munkahelye a vá­rosban, az ipari létesítmé­nyekben van, míg továbbra is odahaza, falun lakik. Mindez azért történik így, mert az ingázók nem tudnak vagy nem akarnak városok­ba költözni, inkább vállalják a bejárást. Az ingázás tehát a mezőgazdaság és az ipar fejlődésének terméke. Az in­gázó átmeneti helyzetben van, egy része ugyanis töre­kedik rá, hogy városban te­lepüljön le, míg mások ma­radnak falun, különösen, ha a falu is modernizálódik, s már helyben biztosítja mind­azt, amit korábban a város is nyújtani tudott. A szer­zők- mindennek alapján meg­állapítják, hogy az ingázás nem valamiféle magyar je­lenség, hanem az ipari tár­sadalmak kialakulásának terméke — világjelenség. Megnyilvánulásai az ipari fejlődés dinamizmusától függnek, s országonként, sőt megyénként különböznek egymástól. A szerzők ezek után a külföldi ingázást veszik szemügyre. Betekintést en­gednek a lengyel helyzetbe, majd az NDK-beli és más országok jelenségeit vizsgál­ják, s végül a szovjet viszo­nyokat elemzik. A Szovjet­unióra gyors városiasodás a jellemző, nagy agglomerációs területek jönnek létre. Erre példát is említenek: a Szov­jetunió 68 nagyvárosi agglo­merációjának lakói az ösz- szes városi lakosságnak a 45 százalékát jelentik. Csak a Moszkvában naponta bejárók száma meghaladja a félmil­liót. Mennyien ingáznak ma­napság hazánkban? Erre is megadják a választ, mégpe­dig úgy, hogy az ingázás ki­alakulását kísérik nyomon. Megállapítják, hogy ez a ré­teg még a század elején ki­alakult, de tömegméreteket a két világháború között öl­tött. Főleg a fővárosba tó­dultak a szegények, s akik nem tudtak lakást szerezni Budapesten, azok a környé­ken telepedtek le, így jöttek létre olyan községek, mint Gyál, így duzzadt fel Érd, Vecsés és más Pest környé­ki község lakossága. Az 1930- as népszámlálás már 141 ezer ipari ingázót rögzített, csak a fővárosba naponként mint­egy hatvanezren jártak be dolgozni. A felszabadulás után, mivel felgyorsult az iparosodás, s az ipar válto­zatlanul a fővárosban és né­hány nagyvárosban tömö­rült, megnőtt az ingázók szá­ma. Csak 1949—1954 között 360 ezer dolgozó lépett át a mezőgazdaságból az iparba, majd az 1960-as években úiabb nagy hullámmal bő­vült az ingázók száma. Az évtized végére ismét 360 ezren kerestek munkát az iparban, s ezzel mintegy másfélszeresére nőtt az in­gázók rétege. Ez az időszak — mint ismert — a mező- gazdaság szocialista átszer­vezésének ideje, s a paraszt­ság rétegeiből sokan válasz­tottak más pályát. Az 1980- as népszámláláskor már 1 millió 218 ezer a bejáró és 270 ezer a távolsági ingázó hazánkban. Ezt követően a szerzők az ingázók társadalmi összeté­telét vizsgálják, demográfiai és ágazati tagozódásukat, vonzáskörzetüket. A legna­gyobb a Budapest körüli agglomeráció. A legtöbb probléma is itt merül fel. Érdről a helyben lakók 74 százaléka jár el dolgozni. Budapest agglomerációs ha­tása Pest megye egészére rányomja bélyegét. A kom­munális ellátottság elmara­dottabb, mint más megyé­ben. mert az egy lakosra jutó beruházás összege mindössze 42 százaléka volt a megyék átlagának. (Az összeg főleg a fővárosban marad.) Pest megye lakásel­látottsága is meglehetősen rossz, az átlagnál nagyobb a lakáshiány, s igen nagy az albérlők, ágyrajárók, a szükséglakásokban lakók száma. Nagyon jó könyv a szer­zőpáros munkája, mert rá­irányítja a figyelmet az in­gázók társadalmára, amely­hez hazánk lakosságának több mint 15 százaléka tar­tozik. Hz ízlés választójoga sgszólal az ébresz- ;őóra, máris bekap- rsoljuk a rádiót, logy meghallgas­suk az időjárásje­lentést, a közleke­dési tudnivalókat, a politika híreit, no és hogy a reggeli műsor friss zenéje egy kissé lelket verjen belénk. Való­ban, minden reggel jó kis nemzetközi ritmusok árad­nak felénk: angol, amerikai, néger, olykor egy kis spanyol francia vagy olasz, meg igen sok hazai. Rock, beat, pop s a többi, amit százmilliók kedvelnek széles e világon, és sok százezren nálunk is, főként a fiatalok. Jó ez a reggeli ritmika, csak néha már sok is a jóból, miután fölébredtünk, s — bocsánat a frivol népi kifejezésért, de igazán ideillik, — „gatyába rázott” bennünket, szeret­nénk valami mást is, egy kis­sé csendesebbet, valamelyest, régiesebbet, talán dallamo­sabbat, zeneibbet, netán ma- gyarabbat. De nincs rá lehe­tőség: mindkét adón ugyan­az árad felénk és belénk. Nincs választási lehetőség. (Azaz van: Bécsben minden reggel 7 óra 38 perctől ba­rokk zene szól, 8 óra 15-től pedig változatos komoly ze­nei műsor. Utóbbiban gyak­ran fölcsendülnek Kodály melódiái. Ismétlem: Bécs­ben.) Jól van ez így? Jól, ha a túlnyomó többség így akar­ja. De valóban olyan elsöp­rő fölényt képviselnek-e azok, akikre a rádió szóra­koztató műsorainak szer­kesztői hivatkoznak, azaz hi­vatkoznának. ha egyáltalán megkérdeznék őket, és egy­általán válaszra méltatná­nak. Az idősebbek, a komo­lyabbak, a klasszikus könyű- zene vagy könnyebb klasszi­kusok kedvelői oly törpe ki­sebbségben volnának, hogy semmi esélyt nem szabad adni nekik ahhoz, hogy ők is meghallják reggelente, amire vágynak? Nem a könnyű zene, a jazz ellen szólok, más napszakokra te­kintve is, hanem a kizáró­lagosságot kifogásolom! Azt, hogy nincs választási lehe­tőség! Hogy nem lehet ket­tő között dönteni, ahogy a parlament tagjait választot­tuk. Vagy hogy nincs néha csend is. Amit persze a rá­dió kikapcsolásával könnyen megteremthetünk — otthon. De mi történjék a strandon, vendéglőkben és számtalan más helyen? Mert a rádió reggeli mű­sora tipikus. Az egyoldalú­ság egyeduralom, amely a „dolgozó tömegek elvárásai­ra” hivatkozik. Csakugyan van ilyen óhaj. De nemcsak ez van. És nemcsak a ze­néről van szó. Hanem a mulattatás, szórakoztatás, egyáltalán a bennünket kö­rülvevő művészi (vagy épp ízléstelen) környezetről, lett légyen az muzsika, film, színház, öltözködés, lakásbe­rendezés, építkezés', plakát, képregény, krimi, kalandre­gény, bestseller. Az utóbbi szférákban persze van vá­lasztási lehetőség, de a meg­rendelések mértéke (egy-egy krimi százezres példányszá­ma az értékes irodalom egy- pár ezrével szemben) kultu­rális igénytelenségre utal. Mármint a megrendelőkére. A kiadók azért is szüntették meg a példányszámok fel­tüntetéséi, mert egyrészt röstellték, hogy kiváló írók művei irányában is mily ki­csi az (állítólagos) kereslet, másrészt a példányszám ma­gában is orientál: a többi­eknek az kell, ami más­nak is. Mindez modellszerű, és általános ízlésproblémákat, sőt művelődéspolitikai kér­déseket vet fel. „De gusti- tíus \..” — több évezredes mondás: az ízlésről nem le­het (nincs mit) vitatkozni. Pedig arról kell csak vitázni igazán! Meg is tesszük, pél­dául különféle népfront-fó­rumokon. Ahol újra meg új­ra elmondják: nem kell üldözni a felszínes, csak szó­rakoztató művészetet, irodal­mat, de támogatni, terjeszte­ni, közvetiteni, értékelni kell az igazán jót, és min­dig meg kell teremteni a jó választásának a lehetőségét. Mindig kaphatók legyenek a múlt klasszikusai és a jelen értékei, legyenek olcsó és bibliofil kiadások, legyenek szép reprodukciók, akár la­kásdíszként is, legyenek részletre kapható, nem gics- cses grafikák, sőt olajfest­mények. Az ízléstelenséggel, pornográfiával, durvasággal, trágársággal szemben pedig — ha kell — érvényesüljön a tiltás is. Helyes, hogy a mind nagyobb szabadság és 'őszjatteséigi jegyében szóki­mondóbb lett az irodalom és művészet, helyes, hogy a va­ló élet tényeit néha nyersen ábrázolja, hogy az erotika is teret kap. De az arányok­ra vigyáznunk kell. Legin­kább pedig arra, hogy a szó­rakoztató ipar mesterembe­rei a „tömegekre” hivatkoz­va ne gyakoroljanak ízlés­terrort! Sehol! A felnőttkor­osztály lebecsülése, ha kultu­rális szintjét és szórakozási igényeit a valóságnál ala­csonyabbnak tüntetik fel. gyanez érvényes az ifjúságra, amely éppúgy nem egysé­ges egész, és nem azonos a zajos ki­sebbséggel. Az „át­lag” éppúgy fejlődőképes, mint azok, akik felsőbb is­kolákat végeztek, és megis­merkedhettek a magasabb kultúrával, amely korántsem ellentétes például a népi kul­túra értékeivel. Á hangsúly egyrészt az ízlés fejlődésén, másrészt az értéken van. Erről ne mondjunk le sehol és soha. K. N. I. Újra képernyőn a Velünk élő történelem Ismét műsorra tűzi a tele­vízió a nagy sikerű Velünk élő történelem című soroza­tát, amely az elmúlt 40 év magyar történelmét, politi­kai, társadalmi és kulturá­lis életünk legfontosabb fo­lyamatait és történéseit dol­gozta fel és mutatta be. A hétszer 70 perces soro­zat egyes adásaiban az ar­chív filmek és korabeli fo­tók bemutatása mellett tu­dósok, politikusok és közéle­Magyar filmek Csütörtökön kezdődött meg a mai magyar filmek bemutatójának sorozata a szerdán megnyílt montreáli filmfesztiválon. A kanadai nagyváros hagyományos filmművészeti seregszemlé­jén az idén első ízben külön sorozatot rendeznek a mai magyar filmművészet alko­tásaiból: a rendezők felkéré­ti személyiségek szóltak a korszak egyes eseményeiről. A felszabadulási évforduló alkalmából sugárzott cik­lust tavasszal a késő esti órákban vetítették, azóta számos levél érkezett a tele­vízióhoz — nagyrészt az if­júság köréből — kérve a mű­sor ismétlését. A Magyar Televízió szeptember 3-tól — a diákok számára is ked­vező időpontban — kedden délutánonként megismétli a sorozatot. Montreálban sére kilenc filmet vetítenek a közönség számára Mont­real egyik jelentős filmszín­házában. A sorozatban első­nek Maár Gyula Felhőjáték című alkotását mutatták be. A fesztivál versenyprog­ramjában tegnap került sor á meghívott magyar film: Gárdos Péter Uramisten cí­mű művének premierjére. Látogatóban Bácskai Bertalan mm. ■*** festőművésznél “ TT . ' : Í- “ WM f ^= Elsősorban az „összegzésre” törekedtem Festmény — Szolnokról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom