Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-24 / 198. szám
1985. AUGUSZTUS 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Együtt a mamával Nagyvisnyón Karcagon, Kunhegyesen, Tiszaroffon és Tiszagyendán Tervek a településfejlesztési hozzájárulással hogyan ismertessük a lakosÁrnyas fák alatt, vidáman csobogó, kis patak mellett önfeledt gyerekek játszanak. Nevetésük néha behallik a terembe, ahol fiatalabb, idősebb anyukák éppen róluk beszélgetnek, s kérdésekkel ostromolják az előadót, dr. Fábiánná dr. Kocsis Lenkét, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola docensét. „Hogyan lehet, hogy az én kisfiam csak csupa fekete pontot kap az iskolában? O sohasem érdemel egy pirosat sem?” — kérdezi az egyik aggódó szülő. S már folytatja is a másik: „Hogy merjem munkára fogni a gyereket, mikor a szomszédok, az egész falu azt lesi, hogyan nevelem az ^árvácskámat?” S idézhetnénk még a kérdéseket, amelyeket Nagyvisnyón az állami gondozott gyermekek és nevelőszüleik közös táborában hallottunk. A Magyar Űttörők Szövetsége Szolnok Megyei Elnöksége és a Megyei Gyermek - és Ifjúságvédő Intézet országosan egyedülálló ötlete nyomán jött létre a nagyvisnyói tábor. Először teremtettek lehetőséget a nevelőszülőknek, s állami gondozott gyermekeiknek közös nyaralásra, de még többre is, a tábor programjában ugyanis számos olyan foglalkozás szerepel, amelynek során az anyukák, apukák pedagógusokkal, szakemberekkel vitathatják meg gyermeknevelési gondjaikat. S éppen ez a tábor egyik legfőbb erénye, hiszen otthon, a faluban, városban nemigen akad hasonló fórum. Illetve mégis van egy a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán, az immár tízéves nevelőszülők klubja. A tábor mintegy folytatása lehet a klubfoglalkozásoknak — véli dr. Fábiánná. A jövő évtól az edddgiek- íél szigorúbb hőszigetelési ílőírások szerint épülnek az íj házak, amelyek fűtéséhez gy kevesebb energiára, te- íát kisebb teljesítményű tüzelőberendezésekre lesz az ük ség. Az új igényekhez gazodva a Fegyver- és Sáz- tészülékgyárban a korábbi- ikmál kisebb teljesítményű apussal bővítették a lakások íözpomti fűtésére szolgáló úrkogejzerek választékát; az Iránként 40, illetve 21 kilowatt teljesítményű készülékek után megkezdték a 12 rilowattos cirkogejzerek gyártását. A gyár újdonságával megoldható egy körülbelül 75 négyzetméter alapterületű, az új előírásoknak megfelelően szigetelt lakás földgázzal való fűtése. Ebből a típusból az idén várhatóan 3 ezret hoznak forgalomba. A fejlesztések eredménye- lént a cirkogejzer készülé- cek családja nemcsak egy — Itt Nagyvisnyón azonban még kötetlenebbek a beszélgetések, s a kirándulásokon vagy vacsora közben — kinek mikor gyűlik össze a bátorsága — odafordulhat egy-egy szakemberhez, s megkérdezheti miért más az ő gyermeke, mint a többi. Közösen táboroztak a nevelőszülők ás állami gondozott „gyermekeik” Miért más? Ahány gyerek, annyi tragédia nehezítette életüket. Egy felnőttnek is sok lenne, amit némelyikük nyiladozó értelmével átélt. Hallgatjuk a gyerekek félmondatokban, nehézkesen megfogalmazott mondatait. Tekintetük, szavaik csupa vád, az őket elhagyott szülők ellen. Akik hosszú évek alatt feléjük sem néztek, s válaszra sem méltatták épphogy írni tudó első osztályos gyermekük levelét. Ezeket az élményeket aligha lehet elfelejteni. — A nevelőszülőknél megtalált „otthon” viszont csökkentheti az elszenvedett lelki sérüléseket — mondja dr. Parádi Levente, a Hetényi Géza Kórház serdülő- és gyermekosztályának főorvosa. a tábor orvosa. — Főként abban az esetben, ha minél korábban, lehetőleg még csecsemőkorban kerülnek nevelőszülőkhöz a gyermekek. — Mint tábororvosnak szesal, hanem egy újabb változattal is gazdagodott. A Fegyver- és Gázkészülék- gyárban olyan fűtő és egyben használati melegvizet is szolgáltató cirkogejzer rendszer gyártását kezdték meg, amely kémény nélkül üzemeltethető. fgy azokban a régi lakásokban is bevezethetik a lakók a cirkogejze- res központi fűtést, ahol az előírástól eltérő kémények miatt korábban erre nem volt lehetőség. Ezekből a fűtő- és vízmelegítő készülékekből az idén több mint 5 ezer kerül a boltokba. A tisztán és kényelmesen üzemeltethető, a lakásban egyenletes meleget biztosító cirkogejzerek igen keresettek a lakosság körében, olyannyira, hogy az igényeik növekedésével a FÉG tavalyig a termelési nagyarányú bővítése ellenére sem tudott lépést tartani. rencsére nem sok dolga van Nagyvisnyón. Annál több a lelki panasz ... — Amit csak lehet, ezekből is igyekszem meggyógyítani. Ez a dolgom, s többek között erre való a tábor. Amely egyben természetesen úttörőtábor is, noha a gyerekek életkora 6 és 16 év között van. A pedagógusok mellett öt úttörővezető gondoskodik arról, hogy a diákok jól érezzék magukat. A tavalyi családi táborok mintájára közös kirándulásokat, vetélkedőket, versenyeket, táncházakat, műsoros esteket, gyalogtúrákat rendeznek. A nevelőszülők így megismerkedhetnek az úttörőélettel is. Lelkesedésben nincs hiány, hetven- nyolcvanéves nevelőszülők, akik még szülőfalujuk határát is alig lépték át, nekivágtak a gyalogtúráknak, egyáltalán a táborozásnak. Miért? A gyerekek miatt — egyszerűen csak ennyit mondanak, de minden benne van ebben a rövid válaszban. A tábort igen nagy érdeklődés kísérte. Kassné Bo- zsó Ilona táborvezető-helyet- tes és Patkós Gyula, a GYIV igazgatója, aki végigkíséri a tábor programját, újabb tapasztalatokat gyűjt, arról panaszkodik, hogy sajnos sok jelentkezőnek kellett nemet mondani. Egyelőre csak 29 nevelőszülő, s- negyvenhét gyermek jöhetett el tíz napra Nagyvisnyóra. Talán jövőre mások is sorra kerülnek. Talán jövőre mások is sorra kerülnek. Hiszen a táborozást folytatni kell... A nevelőszülők és gyermekeik első közös tábora tegnap este véget ért. A táborzáráson részt vett Fábián Péter, az MSZMP Szolnok Megyei Bizottságának titkára is. A hamarosan kezdődő tanévben — amikor újra megvizsgálják a tanulók egészségi állapotát — különös figyelemmel ellenőrzik a gyermekek szervezetének vastartalmát. Ha azt látják, hogy valamelyik gyermek arca és szemének nyálkahártyája sápadt és a gyermek étvágytalanságról, fáradékonyságról panaszkodik, laboratóriumi vizsgálatokat végeznek. Fontos tudni, hogy a vas — a haemoglobin egyik alkotórésze, amely szükséges ahhoz, hogy a vér oxigént juttasson a sejtekhez — megfelelő mennyiségben van-e jelen a szervezetben — mondották a szakemberek. Ha a vérből hiányzik, a legjelentősebb szervek nem működnek megfelelően, csökken a szervezet ellenállása a fertőző betegségekkel szemben, a betegségek lassan gyógyulnak. A vérszegény gyermekek testi Ismeretes, hogy az Elnöki Tanács 1984-ben törvényerejű rendetet alkotott a településfejlesztési hozzájárulás 1986. január elseji bevezetéséről. (Természetesen, egyúttal' megszűnik az 1967 óta érvényben lévő községfejlesztési hozzájárulás). Vajon miért volt szükség erre a rendel kezésre ? Elsősorban azért, mert a ’67-es törvény bevezetése óta jónéhény változás következett be a társadalmi életben, amelyek megkövetelték a módosítást. Növekedett a helyi tanácsok önállósága, döntési joga, az államipolgárok közéleti aktivitása. A településfejlesztés egyre inkább helyi elhatározásokon, összefogásokon alapul. Azon, hogy a szőkébb „haza”; a városolt, a községek, a falvak lakói milyen módon szeretnének hozzájárulni a környezetük, a környékük csinosításához, gyarapodásához. Éppen ezért a pénzbeli támogatás elfogadása, mértéke, célja érdekében nélkülözhetetlen a lakosság véleménye, hiszen ezt nem automatikusan szabják ki a helyi tanácsok. Ehhez az szükséges, hogy a hozzájárulás mellett szavazzon a fizetésben érdekeltek több mint ötven százaléka. Ez a kötelezettség mindazokat érinti, akiknek lakás- bérleti szerződésük van. akik személyi tulajdonú lakásban élnek, illetve valamennyi ingatlannal (műhely, építési és üdülőtelek, üdülő, üzlet, stb.) rendelkeznek, továbbá az egy személyre jutó jövedelmük meghaladja a havi 2 ezer 500 forintot A hozzájárulás ősz- szege évi 300 forinttól 2000 forintig terjedhet; attól függően, hogy a helyi célok ■megvalósítására milyen ösz- szeget szavaznak meg az ott élők. írásunkban arra keressük a válaszokat, hogy a különböző lélekszámú településeinken mire szánják a településfejlesztési hozzájárulást, és hogyan végzik az előkészületeket mindezek elfogadtatására? Karcagon: rendelő Ebben a városban a tulajdonképpeni előkészületek már februárban kezdődtek. Mindezekről Molnár Ferenc tanácselnök beszél: — A községfej lesÄWhi hoz! zájárulás megszüntetése nekünk évente 1,6—1,8 millió forint hiányt jelent, éppen ezért nem akartuk elveszíteni a következő évet így korán hozzákezd tün k a szervezéshez. A váLasztások előitt már az év elején felmértük a fejlődése, szellemi teljesítő- képessége elmarad az egészségesekétől. A korábbi leletek szerint országunkban a vizsgált minden ezer gyermek közül átlag 13-nál észleltek vashiányt. Némelyik megyében ennél is több volt a vérszegény: Pest megyében például a gyermekek 15—25, Tolna megyében 39 ezreléke szenved e betegség miatt. Ennek oka az esetek zömében a helytelen táplálkozás. A vérszegény gyermekek, serdülők nem fogyasztottak elegendő vastartalmú élelmiszert, bár ezek, a növekedés időszakában különösen szükségesek. Ezért az iskolaorvosok igyekeznek idejében felderíteni és megfelelően kezelni a vashiányt, amely viszonylag rövid idő alatt megszüntethető. Áltálában vastartalmú készítmények és táplálékok fogyasztását írják elő. fizetésre kötelezhetők névjegyzékét. Kiderült, ez a 25 ezerből 7 ezer embert érintett. Azután tisztáztuk a valamilyen ok miatt felmentésben részesíthetők számát is, és végül valamivel többen, mint ötezren maradtak a listán. 1 Ezt követően próbáltunk olyan célt keresni, amelyet a többség elfogadhatónak ítélt. Volt egy listánk, a következő ötéves terv helyi célkitűzéseiről, feladatairól: ez a lajstrom sokat segített. Először arról határoztunk: nem több, hanem csak egy feladatot tervezünk, amely egyetemes városi érdek. Ez a Vörös Hadsereg úti,, központi orvosi rendelő újjáépítése, bővítése. ahol öt gyerek- és hét felnőttkörzet kapna helyet. A jelenlegi állapot már elfogadhatatlan : a rendelő szűk, és lassan életveszélyessé válik. Az újnak az elkészítése, illetve a réginek a korszerűsítése ötéves feladat. — A lebonyolítás, a szavazás hogyan történik? — Azzal kezdem, hogy még az év elején létrehoztunk egy városi operatív bizottságot, amelyben Karcag politikai, állami, társadalmi vezető testületednek képviselői kaptak helyet. Intézkedési tervet dolgoztunk ki, hogy az elképzeléseket Kunhegyesen Szabó Mihály, a nagyközségi tanács községfejlesztési és gazdálkodási csoportjának vezetője tájékoztat: — Az év eleji felméréseink szerint a településfejlesztési hozzájárulás nálunk kétezer kariesőt, illetve nyugdíjast érint. A korábbi tanácstagi beszámolók, jelölő- gyűlések, falugyűlések alkalmával a legtöbb panasz az utak sáros, poros állapota miatt érkezett. Ennek az a magyarázata, hogy a belterületeken mindössze az utak 12,6 százaléka portals- nitott Ezért arra gondoltunk, hogy az Árpád; körutat teljes hosszában, azaz ezernégy- száztizenöt méteren kiépítenénk. Ezáltal a Szolnokról Füred felé haladó forgalom elkerülné a központot, és az itt található, három, baleset- veszélyes, derékszögű kanyart. Nem beszélve arról, hogy az új út jóval rövidebb lenne a réginél. Ezután a Gyepszél utcát teljesen, ilTiszaroffon Szász György, a községi közös tanácselnöke szerint az ő helyzetük sajátos, hiszen két település is tartozik hozzájuk. — Év elején mi is felmértük, hány emibenre számíthat tunk az új típusú fejlesztéseknél. Gyendán. a valamivel több mint ezerkétszáz lakosból ötszázra, a roffi két- ezerhatszázból nyodcszázra. Ami lényeges: ez elkülönített pénz lesz. A gyendai befizetés ottani fejlesztéseket, a roffi roffiakat valósít meg. Ezután a választások miatt kevesebbet foglalkoztunk az egésszel, és tulajdonképpen most, augusztus végén vesz- szük számba alaposabban a lehetőségeinket, és kétféle változatot készítettünk. — Kik? — A tanácsi, az apparátus dolgozói. A hetedik ötéves terv céljai, a tanácstagi beszámolókon, a jelölő gyűléseken elhangzottak alapján. Az egyik szerint 400, a másik szerint 500 forintot kellene fizetni az érintetteknek szeméi venként öt évig. mind a két helyen. — Vajon mire? — Roffon új temetőre, ravatalozóra. Ez, úgy gondoltuk, minden családot érint, Sággal. Ügy döntöttünk, mindezt a munkahelyeken végezzük, és munkásgyűléseken kénJük a segítségüket Ezekre augusztus 28—szeptember 15 között kerül sor. A nyugdíjasokra, más településeken dolgozókra, kisiparosokra, kiskereskedőkre is gondoltunk, így nekik városi nagygyűlést szervezünk. Akiket még így sem érünk el, azokat tanácstagi kerületenként keressük fel az aláírásra váró listáival. A teljességhez hozzátartozik, hogy a választásokat követően aiz alakuló tanácsülés után júliusban ismét tartottunk egy tanácsülést, amelyen a végrehajtó bizottság jóváhagyása alapján ismertettük a negyvenhárorn tanácstag előtt azt a három lehetőséget, amelyik közül lehetett választani. Végül' a tanácstagok a rendelőépítést illetve -korszerűsítést támogatták. —i Mit jelent ez a lakosságnak? — A fizetésre kötelezetteknek évi ezer forintot. Ez egy év alatt ötvenmillió forint. Az elképzelések szerint a következő tervidőszak végére a társadalmi munkákkal együtt befejezhetnénk belőle ennek a fontos létesítménynek az építését. letve a Széchenyi utcát 160 méter hosszúságban szintén szilárd burkolatúra építenénk, így Tiszaszentimre, Abádszalók felől Kunmadaras leányában a am kellene a központot érinteni a járműveknek. — Mennyibe kerülne az első elképzelés? — Az Árpád körúté mintegy 8,5 millió forintba. Személyenként évi 600 forintot gondoltunk erre a célra ét- tói a kétezer embertől.. Ez évente 1,2 millió, és jelentős társadalmi munkával falán a tervidőszak végére elkészülnénk vele. — A harmincöt tanácstag tudja már, mire kérik a támogatásukat? — Tudomásuk van róla, de az egész eljárás kivitelezése még nem kezdődött ék — És mindez mikorra várható? — A tervek szerint október 24-én lenne az újabb tanácsülése 2.5 millióba kerülne. Itt évente 1,6 millió gyűlne ösz- sze, így ez kétéves programnak ígérkezik. A másik változat költségesebb'; egy kis tornatermet kellene építeni, és bővíteni az iskolát. Ez közel tízmilliót jelent Majd elválik, melyik mellett voksolnak az itt élők. Gyendán szintén 'bővíteni kellene az iskolát, ami egymillióba kerülne. Ez évi 200 ezer forint befizetést számolva, ötéves program. A másik lehetőség: tornaterem építése, amely ' legkevesebb 8.5 millió. Lehet az őszi tanácsülést előbbre hozzuk, hogy ki ne fussunk az időből. — Hogyan készítik elő a döntéseket? — Minden fórumon tájékoztatjuk a lakosságot, kérjük a véleményüket. Legyen szó népfrontválasztásokról, őszi falugyűlésekről. Reméljük, a lehetőségek közül mind a két helyen támogatnak egyet. Ha másért nem, azért, mert ezt a pénzt helyben használjuk fel. a Tdszia- gyendán és Tiszaroffon élők zömének egyetértése, elképzelései szerint D. Szabó Miklós Ülj cirkogejzerek Kevesebb energiával működnek kisebb teljesítményű típusFelderítik a vashiányt Megfelelő táplálkozással gyógyítható Kunhegyesen: csökkenteni a port és a sárt Tiszaroffon ós Tiszagyendán négy lehetőség