Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-18 / 194. szám

1985. AUGUSZTUS 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Az alkotmánynapi ünnepséfek alkalmából felavatták Kisvárdán a városi tanács ta­nácstermének falán elhelyezett, képünkön is látható kompozíciót, melyet a karcagi Györfi Sándor készített Hangulatos, sodró lendü­letű bemutató színhelye volt pénteken Jászberényben a Szövetkezetek Jászsági Né­pi Együttesének próbater­me. A Magyarok Világszö­vetsége meghívására ha­zánkban tartózkodó Los An­geles-i „Kárpátok” együttes (három napon át a jászsá­giak vendége volt) és a ven­déglátó csoport kamara- együttese adott — immár több közös próba után — műsort. A tengerentúli tár­sulat kalocsai, dunántúli táncai, a Tímár Sándor ko- reografálta karikázó — szép sikert aratott. Az együttes művészeti ve­zetőjével, koreográfusával, mindenesével, Tóghia Tibor­ral az előadás után beszél­gettünk. — Kiérem, mutassa be az együttest! — Lassan húszesztendős múltra tekint vissza a cso­port — 1968-ban egy kis­együttessel kezdtünk- A ta­gok mintegy hatvan száza­léka magyar származású, a többieket a magyar néptánc iránti érdeklődés — s ennek mély esztétikai-érzelmi okai vannak — hozta a közösség­be. Az együttes tagjainak „civil” foglalkozása a legkü­lönbözőbb: vannak diákok (többségük egyetemista), munkás és értelmiségi fia­talok. — Az ön foglalkozása? — Én építészmérnök va­gyok- Számomra döntő volt, hogy még a hatvanas évek­ben megismerkedtem Czom- pó Andorral, a New York-i egyetem néprajzprofesszorá­val aki azóta is sokat segít a fölkészülésben, a koreog­ráfiák kidolgozásában. De nagyon sokat köszönhetünk Tímár Sándornak, a Magyar Állami Népi Együttes veze­tőjének, aki Jászberénybe is elkísért. Itt, Jászberényben még szívesen maradnánk — dés; ahol a látványos mód­szertani viták elfedik a kí­vánatos tartalmi megújho­dási törekvéseket; ahol nem tudják (vagy nem akarják) megtartani a szakképzett, tehetséges, újat akaró peda­gógusokat. Joggal mondhatja erre bárki: nem ez a jellemző! Tény, hogy nem, de a neve­lőtestületek tervszerű építé­se és a szaktanárok megtar­tása mindenképpen több fi­gyelmet érdemel; az alkotó légkörű iskolai közérzet ki­alakítása pedig állandó és tervszerű irányító-építőmun­kát. Iskoláink többsége így is tesz, de nem tagadhatjuk azt sem, hogy nemegy he­lyen azért vándorolnak évről évre a pedagógusok, mert az iskola (vagy a vezetés) szel­leme nem a legszerencsé­sebb, ami egyben az isko­lai demokratizmus fejlődé­sének is az egyik fő akadá­lyozója. De a pedagógusok megbe­csülése nem csupán az anyagiakban vagy a kitün­tetések számában -mérhető, hanem mindinkább abban is, hogy a családban milyen presztízse van az iskolának, az osztályfőnöknek ..., és sokkal inkább ennek a te­kintélynek a csökkenése fi­gyelmeztető az utóbbi idő­ben)' Tasthafiaílan ugyanis, az a szemlélet, amely egy fajta bürokratikus közöm­bösséggel „joghézagnak” ne­vezve eltűri egyes szülőktől azt a magatartást, ami oly­kor már zaklatásszámba megy; de ugyanúgy tűrhetet­len az a nevelői magatartás is, amelyik minden vélt vagy valós sérelmet a gyerekeken torol meg. Látni és becsülni kell azt, hogy a pedagógus páratlan felelőssége és lehetősége is egyben az, hogy a gyerekek­nek a társadalmi követél­mények és az emberi maga­tartás mintáját közvetíti; s az iskola, amelynek közös­ségeit a pedagógusok szer­vezik, nemcsak oktatási in­tézmény, hanem az emberi kapcsolatok, a fegyelem és a közösségre. p társakra irányulás képességének és szükségletének elsajátítási színhelye is. Talán ezért van úgy az is, hogy a nyílt, őszinte, megértő, türelmes és szakmájukban elhivatott (tudósj tanlárok mindany- nyiunkban maradandó pél­daként élnek, és minden bi­zonnyal úgy fognak élni utódaink előtt is. Az iskola és a pedagógus felelősségét méginkább alá­támasztja az a tény, hogy „a gyermek végtelen lehető­ség”, mert még tiszta, még a teljes világra csodálkozik rá, még mindenkihez köze van, mert tudni akar és fogé­kony. A pedagógus igazi nagy lehetősége ezért abban van, hogy ne hagyja kialud­ni a gyerekekben ezt a fo­gékonyságot, a kérdező ked­vet, ne tegye pusztán tan­anyaggá, kötelezően megis- merendővé ezt a csodálatos világot. Igaz ugyan, hogy az iskola, a tanterv és a neve­lési folyamat partok közé kell, hogy terelje az iskola falai közé kerülő ifjak zabo­látlanul szerteágazó érdek­lődését, mert éppen ezzel tudja megtanítani velük a valóság és a képzelet oly fontos megkülönböztetését; a tudatos munkavégzés jelen­tőségét. Azért lényeges és időszerű mindezeket — a követelmények és a lehető­ségeik összhangjában —most újból átgondolni, hogv a szeptemberre elkészülő kö­vetkező tanévi, illetve öt­éves munka- és nevelési ter­vekben megfelelően tükrö­ződjenek a XIII. kongresz- szus és fejlődésünk jelenlegi szakasza által meghatározott új követelmények: az em­berség, a kezdeményezőkész­ség és a munka becsülete. László Gyula Los Angeles-i vendégek Jászberényben Karikáuó A terein egyik sarkában folyik a műhelymunka, balról jobb­ra: Czompw Andor. Tímár Sándor és Tóghia Tibor. Fotók: T. Katona László mindnyájunk számára rend­kívüli esemény volt a talál­kozás a jászsági csoporttal, a közös próba, a táncház. .. — További programjuk? — Augusztus 19-én és 20­án a Margitszigeten lépünk fel, majd a Dunántúlon több városban fs- Augusztus 30- ig leszünk Magyarországon. — vágner — Az egyik ókori föníciai közmondás azt tart­ja, hogy „ha egy embernek adsz egy halat, azt egyszer­re megeszi, de ha megtaní­tod halat fogni, egész életé­ben lesz mit ennie”. A bölcs mondás igazsága ma sem igényel különösebb bizony- gatást, azt azonban talán nemcsak célszerű, hanem fontos is végiggondolni idő­ről időre — különösen most, az újabb középtávú neve­lési és iskolai tervek készíté­sének időszakában —, hogy az iskola hogyan taníthatja meg a ma gyerekeit „halat fogni”, — azaz: a gondolko­dás logikájára és bátorságá­ra; a munka szeretetére és kultúrájára. S ez a végig­gondolás különösen idősze­rű teendő annak a követel­ménynek, a fényében, melyet a XIII. kongresszus is hang­súlyozott,> hogy „az irjkola neveljen jobban a munkára, formálja elkötelezettebben az ifjúság szellemét, maga­tartását. ösztönözze öntevé­kenységét”. E rendkívül összetett s csakis szigorú következetes­séggel és igényességgel vé­gigvitt folyamat eredménye­ként megvalósítható követel­ményekből kiviláglik, hogy a lényeg a gondolkodáson (el­igazodóképesség), a munkán (társadalmi hasznosság) és a jellemen (magatartás, fe­gyelem) van. Nem is lehet máson, ha szemelőtt tartjuk azt a marxista igazságot, hogy „a szocialista társada­lom nem nélkülözheti a ki­művelt emberfők sókaságát”, illetve nem feledkezünk meg arról, hogy a fiatalokkal mindenekelőtt a tanulást kell megszerettetni, mert aki a .tanulást szereti, minden valószínűség szerint a mun­kát, az alkotó tevékenységet is szeretni fogja. Emellett természetesen változatlanul érvényes az a követelmény, amely az ifjú­ság arculatának, értékrend­jének, ;maga tartásának for­málását az egész társadalom feladatának tekinti. Tudjuk, hogy ebben a folyamatban semmi mással nem pótolható szerepe van a családnak, mert szinte kitörölhetetlenül beépül a gyermek személyi­ségébe az az értékminta, amelyet a szülők példája, életvitele„ erkölcsi normái hatására spontán módon sa­játít el r> családban. Az emberben rejlő képes­ségek) kibontakoztatásának azonban az iskola a legfon­tosabb intézménye, a társa­dalom fejlődésének megala­pozásában betöltött szerepe és felelőssége ezért nem cse­kély. A felnövekvő nemze­dékek napjainkban már át­lagosan több mint tizenegy esztendőt töltenek el az is­kola falai között, így művelt­ségük, szakképzettségük, vi­lágnézetük, nyitottságuk ala­kulását, és színvonalát vi­tathatatlanul az iskola hatá­rozza meg. önkéntelenül adódik a kérdés: ez a tény korábban is ugyanilyen tény volt, mi indokolja hát, hogy most újból ilyen nyomaté­kosan hangsúlyozzuk ? Min­denekelőtt az, hogy fejlődé­sünkkel együtt dinamikusan változnak azok a követelmé­nyek is, amelyek időről idő­re módosítják a nevelőmun­ka főbb hangsúlyait. Ma az egyik legfontosabb feladata az iskolának, hogy megismertesse a fiatalokkal az élet és a munka örömeit és nehézségeit; segítse beil­leszkedésüket a társadalom­ba; és eligazodásukat ko­runk bonyolult folyamatai között. Ügy is megfogalmazhat­nánk mindezt, hogy segítse elő az ifjúság és a szocializ­mus reális, törésmentes ta­lálkozását. Ehhez azonban mindenekelőtt szilárd, kor­szerű ismeretek és reális, dialektikus történelemszem­lélet szükséges. A szilárd is­meretek nyújtása pedig az anyanyelv helyes, pontos, kulturált használatának megtanításánál kezdődik. Nem véletlen, hogy a XIII. kongresszus ezt is a kiemelt feladatok között hangsúlyoz­ta és nyelvünk ápolását alapvető kérdésként kezelte. Az anyanyelvi nevelés jelentőségét nemcsak a „nyelvében él a nemzet” történelmi igazsága támaszt­ja alá, hanem az a tény is, hogy korunkban a kiművelt emberfők — az anyanyelv helyes használata mellett — mindinkább elképzelhetet­lenek idegen nyelvek nél­kül. Ma éppen a nyelvtudás hiánya az egyik akadályozó tényező abban, hogy — a világgazdasági folyamatok­nak megfelelően — jobban tudjuk értékesíteni szellemi tőkénket. Ezért is üdvözöl­hetjük azt, hogy — a valós társadalmi szükségletekhez igazodva, — ezen a nyáron Szolnok megyében is az anyanyelvi képzés és az orosz nyelv oktatása haté­konyabbá tételének kérdései kerültek a pedagógustovább­képzés középpontjába. Az iskolának ugyanilyen fontos feladata az is, hogy a tanulókat állóképesebbé te­gye az élet szüntelenül újra­termelődő ellentmondásaival szemben. Ezért a nevelő­munkában nagyobb figyel­met kell fordítani a szocia­lista szellemű közösségi ne­velésre,' a korszerű világ- szemlélet megalapozására, a valós értékek — mindenek­előtt a munka megbecsülésé­re. Ehhez viszont olyan is­kolai légkörre van szükség, ’amejíy Ibiznlmat ébraiszf, a pedagógus, az iskola és a társadalom iránt egyauánt; ahol a tananyag, a nevelési célok és nevelői példák össz­hangban vannak az iskolán kívüli élettel; ahol a min- djennapi munka, a tanuiás öröm és siker forrása, s így valóban „a közösségben, a közösség álta,i formálódhat a felnövekvő nemzedék. Ahhoz azonban, hogy az iskolák megfeleljenek ezek­nek a sokrétű, bonyolult és nehéz követelményeknek, el­sősorban a pedagógusok munkáját kell társadalmi értékrendünkben sokkal ma­gasabbra emelünk. Ez sem mai kitaláció — az elmúlt negyven) évben, vívmányok sora született ennek érdeké­ben —, mégis úgy tűnik, ami eddig történt ebben a kér­désben, ma már nem elegen­dő. Nehezen képzelhető el ugyanis igényi», korszerű, nyitott, a munkában és a magatartásban példát te­remtő nevelőmunka ott, azokban az intézményekben, településeken, ahol a peda­gógusok társladalmi-tenkölcsi megbecsültsége (és mondjuk kí: nemegy esetben (etikus védelme) harmadrangú kér­Kalocsaj tánc Magyar táncok az Egyesült Államokból Mire neveljen az iskola? Munka, jellem, magatartás Készülnek az új középtávú tervek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom