Szolnok Megyei Néplap, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-06 / 157. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. JÚLIUS 6. I Arcképvázlat I II gyerekeket és a szakmát szeretni kell Lehetetlen vállalkozásba kezdene, aki megpróbálná pontosan összeszámolni, hogy a csaknem két évtizedes szakoktatói pályán hány ifjú szakember szabadult fel Császár István keze alól. „1967-ben kértem át magam az oktatók közé, de a Járműjavítóban 1949 óta dolgozom.” Szolnok egyik legrégibb ipari üzemében, a MÁV Járműjavítóban szakmunkások generációi töltötték el munkáséletüket. Az üzem mindig híres volt szakemberképzéséről, különösen az. amióta elkészült a tanműhely-komplexum, amelynek külföldön is csodájára iáinak. Hogy jó a tanműhely híre, Császár Istvánnak is érdeme. „Minden évben több külföldi delegációt fogadunk és vezetünk végig a tanműhelyekben, a napokban francia vasúti szakemberek jártak nálunk, hogy megismerkedjenek oktatási formáinkkal.” A tizennyolc év, amelyet a három esztendő múlva nyugdíjba vonuló mester a tanműhelyekben eltöltött, nem csupán a Járműjavító életében .hanem az egész népgazdaságban és oktatásban egy seregnyi változást hozott. „A szakmunkásképzésben bevezetett újításoknak nem mindegyike hozta meg a várt jobb eredményt. Ha csak arra gondolok, hogy 1967-ben még sokkal jobban felkészült tanítványokat kaptam, máris egy indok a változtatások miatti morgo. lódásomra. Ugyanis azokban az időkben még szó se volt a szakközépiskolákróli, vagyis a szakmunkásképzőt nem jobb híján választották a gyerekek. Mostanában sajnos egyre több olyan tizennégy évest kapunk, akik rossz tanulmányi eredményük miatt jöttek hozzánk.” Az aprótermetű, mosolygós arcú oktatót nem köny- nyű révenni, hogy egyéni életpályájáról beszéljen, szívesebben mond véleményt közvetlen munkájáról. Annyit sikerül megtudnom róla, hogy 1949-ben műszerészként került a Járműjavítóba, később villany- szerelő lett. majd csoport- vezető. „Annak idején azért kértem át magam az oktatók közé, mert a munkahelyemen olyan átcsoportosításokat hajtottak végre, amelyekkel nem értettem egyet. Azonkívül meglehetősen sok társadalmi megbízatásom is volt, például tagja voltam a szakszervezeti bizottságnak és a társadalombiztosítási tanácsnak. Ez utóbbi megbízatásomnak csak munkaidőben tudtam eleget tenni, azaz a konkrét munkámmal kevesebbet foglalkozhattam. A szakoktatói tevékenység különben se számított idegen területnek, mindig szívesen törődtem fiatalabb munkatársaim tanításával. Meg aztán az az elvem, hogy aki szereti a munkát, bárhol megállja a helyét.” Szóba kerülnek a régi tanítványok akik közül többen egyetemet, főiskolát végeztek és vezető beosztásban dolgoznak. „Ha választanom kellene a kezem alól kikerült csoportokból, a legelsőt választanám, mint legkedvesebbet. Remek kis közösség ková- csolódott össze három év alatt. Tanulmányi eredményükben is messze meghaladták a későbbi csoportokat. Közben persze oktattam más ió kollektívákat is, nincs okom panaszra. De az elsők mindig kedvesebbek maradnak számomra, talán mert én is fiatalabb voltam.” Ez utóbbi szavait már nevetve mondja. Hirtelen fordulattal visszatér egy félbehagyott gondolatához. „Említettem, hogy meglehetősen gyenge képességű fiúk kerülnek hozzám, de ez nem jelenti azt, mintha engedményeket tennék az oktatásban. Mindjárt az első találkozásnál elmagyarázom a gyerekeknek, mit várok és mit vár az iskola tőlük, vagyis nem lepődnek meg, ha egy kicsit szigorúan követelek. Az erősáramú berendezés szbrelés, amelyet tanítok, igen balesetveszélyes szakma, a legapróbb figyelmetlenség és fegyelmezetlenség tragédiát okozhat. A tizennégy évesek még gyerekek, ám ha valóban meg akarják tanulni a szakmát, gyorsan felnőtté kell válniuk. A felelősségérzetről sokat beszélek nekik, azt hiszem nem eredménytelenül. Amikor átveszik a szakmun- kásbiizonyfitványt, már igazi felnőttek, akikre rábízhatja a munkahelyük a legnehezebb feladatokat is.” A villamossággal kapcsolatos szakmák közismerten elméletigényesek, nehéz elképzelni, hogy az a fiatal, aki az általános iskolában nem tanulta meg a fizikát és a matematika alapjait, könnyen boldogulna. „Nemegy elsőévessel szinte az alapok alapjánál kell elkezdeni. Például az elektrotechnika tudománya nélkül semmire se megy a tanuló ebben a szakmában. És ha hézagos az általános iskolában elsajátított fizika tudósa, bizony nehéz belesulykolni a tudnivalókat. Az elvem egyébként az. hogy a szakoktató akkor érhet el eredményt, ha szereti a gyerekeket és a szakmáját is.” Császár István elmondhatja magáról, hogy szereti a gyerekeket és azt is, hogy ez a szeretet kölcsönös. „Mindig meghatódom kissé, amikor beállít valamelyik régi tanítványom, hogy megköszönje a munkám. Akik pedig a Járműjavítónál maradtak, szinte naponta meglátogatnak. Nem mennek el úgy a tanműhely előtt, hogy egy röpke tereferére be ne jönnének. Hozzám kérdésekkel is fordulhatnak és nem is csak szakmai jellegűekkel. Mindig szakítok rá időt, hogy meghallgassam a problémáikat és ha tudok, tanácsokat is adok. Ismét rátér kedvenc témájára, a szakmunkásképzés gondjaira. „Sok bajom van a tantervvel, nem tartom célszerűnek, hogy a vasútvilla- mosságá szerelőkkel meg kell tanítani a személyvagonok villamos berendezésének szerelésével együtt a hálózatszerelésit is. Ugyanis a kettő sehol se létezik együtt, tehát valamelyiket feleslegesen tanulja a gyerek. A hálózatszerelést inkább a dízelek elektromos részeinek szerelésével kellene összekapcsolni. A szakmunkásvizsgákon az is kiderül, hogy azok a tanulók, akik tanműhellyel nem rendelkező gyárban töltik a gyakorlati idejüket, lényegesen gyengébb tudással érkeznek a vizsgára, mint a nálunk tanulók. Szerintem összpontosításra volna szükség, hiszen a másfél éves alapképzést csak tanműhelyben lehet sikeresen, elvégezni.” Császár István jó kapcsolatot tart tanítványaival, szeret köztük lenni, még a nyári szabadságából is áldoz néhány napot, hogy elkísérje őket kirándulásra. „A megszólításban se vagyok merev, megengedem, hogy Pista bácsinak tituláljanak. Barátságosabb, mint az oktató elvtárs.” Bendó János A Nagyrévi Tiszazug Tsz-ben is folyik a borsó betakarítása. Előzetes becslések szerint hektáronként 60 mázsa várható. A kifejtett borsó a kecskeméti és a nagykőrösi konzervgyárakba kerül Hogy is volt csak? Ügy, a ’60-as évek derekán egy nyugati hóbortról érkezett a hír: fogyókúráznak az emberek. Illően mosolyogtuk őket, hiszen micsoda dolog az, hogy valakiről csak úgy „leszednek” 50—60 kilót az orvosok? Még a fényképe is megjelent az illetőnek némely szenzációt közvetítő lapunkban. De hát mi tudtuk. hogy nem több ez, mint beteges feltűnési viszke- tegség, hiszen köztudatunkban olyan sztereotípiák éltek, hogy a szép ember „majd kicsattan az egészségtől,, meg „a kívánatos asszony ring, akár a kelttészta”. Aztán a hiúság' volt az, „aki” először a magassághoz járuló testsúly-táblázatot ki- rajszögezte a női munkahelyek falára. Később megjelentek a kalória-táblázatok is, ám elsősorban azért, hogy tudjuk, hány pontban sértettük meg az úgynevezett korszerű táplálkozás, szabályait. Jóval később orvosok receptre írták fel a leadandó kilókat, merthogy „kérem szépen a mértéktelen falánkságba bele is lehet halni”. Napjainkban ismét megjelentek a kalória-táblázatok és már szorongva számoljuk, két karika parizelhez meg egy pohár kefirhez megehe- tünk-e egy fél szikkadt zsemlét Pál Gyulát sok-sok éve ismerem. Láttam ökölvívóként számolatlanul osztani és kapni a pofonokat. Később — a ’70-es évek elején — arról írtam, hogy a Béke étteremben „sörgróf” címet szerzett azzal, hogy egységnyi idő alatt ő ürítette a leggyorsabban a korsókat. Aztán gyarapodott a súlya, amit a vendéglátó szakmában, jótékony kedélyeskedéssel nyugtáztak a vendégek: „Gyuszi- kám, ez igen, ez már tekintélyes sörizom’’. Aztán láttam szinte rokkantra hízottan, amikor 10 méterenként kellett megállnia szusszantani egyet. Érthető, hiszen egyetlen szívvel — két másik embert is ’’üzemeltetnie” kellett A testsúlya ugyanis 233 kg volt, amikor a MÁV Kórházban megkereste dr. Tor- dai Zsigmond osztályvezető főorvost. Tordai doktor nem kertelt, közölte vele, hogy a 24. órában érkezett. Aztán a tévé képernyőjén tűntek fel együtt azzal az örvendetes hírrel, hogy immár 170 kilósán mégis szép az élet. A napokban a szolnoki Tiszaliget egyik vendéglátó pavilonjában kerestem fel Pál Gyulát. Az üzletvezető közelében azért ;— biztos, ami biztos alapon — csak vasvázas székek vannak, de Gyula már derűs, életvidám és főleg nem kell tíz lépésenként megállnia. — Hogy miként sikerült a három közül az egyik „embert” letenni a nyakamból? Ehhez egyedül kevés lettem volna, kellett hozzá a főorvos úr és persze a családom. Hét hónapig voltam betegállományban, valósággal behíztam a négy fal közé, kirekesztettem magam az életből. Amikor befeküdtem a kórházba, napi 600 kalóriára fogtak. Rossz volt, persze, hogy rossz volt, de a belgyógyászaton hiába nyitogat- tam a hűtőszekrényt, csak gyógyszert találtam benne. — Mit segített a teherviselésben a család? — Az éhes ember ideges. Amit korábban egy viccel elütöttem, azt most ingerült feilcsattanással nyugtáztam. A feleségem viszont tudta, miért vagyok a „plafonon” és igyekezett nyugtatni. Egy sörösládát nem bírtam megmozdítani, most már kettes- sévél hordom a teli rekeszeket, élvezem a korlátlan helyváltoztatás örömét, és esténként futballozom a Zagyva,parton. Ujjászület- tem, és ami a fő: nyugodtan egyedül lehet hagyni a kedvenc ételeimmel, a birkapörkölttel, a pacallal, a töltött káposztával. — Mit csinálna másként, ha újra ifjú, 80 kilós dalia lenne? — Még egyszer nem lennék a kilók számkivetettje. A sportot, a mozgást soha nem hagynám abba. Amikor a bunyót befejeztem, hirtelen kezdtem „kinőni” a ruháimat. Nem tartottam nagy tragédiának, úgy voltam vele, hogy az egyik ember kövér, a másik sovány. Aztán majdnem az életem ment rá. Most egy tíz évvel ezelőtti nadrág van rajtam ebből én már nem akarok kihízni! Dr. Tordai Zsigmond, a szolnoki MÁV Kórház 6. emeleti szobájában éppen telefonált amikor beléptem. Pantomim mozdulatokkal üdvözölt, ugyanígy hellyel kínált — aztán rájöttem, hogy a telefonbeszélgetés számomra hasznos információkkal szolgál, így írni kezdtem. — Szóval, kedves kollegi- na, az egészséges életmódot már a méhen belül el kell kezdeni. Magyarázzák meg az anyukáknak, hogy nem a pufók bébi az egészséges. A zsírsejtek, mint tudja, már az első évben kifejlődnek, így egyetlen kismama se hízzon a szülésig 8—10 kilónál többet. Letette a telefont és már nekem mondta. — A televíziószereplés óta országszerte megnőtt az osztályom iránti érdeklődés. Az adás után megkeresett egy 164 kilós és egy 186 kilós beteg is. Az előbbi ma is az osztály lakója és eddig 14 kilót adott le. A fogyás mechanizmusa ugyanis az,hogy először a víz távozik el a szervezetből. Ez egy átlagos súlyú embernél 2—4 kilogrammos súlycsökkenést jelent. A diétázás 10. napjától kezd vékonyodni a zsírréteg. — Mit kell tehát tenni annak, aki fogyni akar? — A válasz pofonegyszerű- en hangzik. Vagy kevesebb kalóriát kell fogyasztani annál, amennyire a szervezetnek szüksége van, vagy pedig mozgással kell szaporáz- ni a kalória elhasználódásának ütemét. A legszerencsésebb a kettő együtt: tehát sport és diéta. Természetesen a fogyókúránál vannak olyan törvényszerűségek, amelyeket az egészség károsodása nélkül nem lehet figyelmen kívül hagyni. Egyik ilyen előírás, hogy naponta testsúly-kilogrammonként 1—1,5 gramm fehérjét — húst, sajtot, tojást — feltétlenül el keli fogyasztani. Ugyanígy kell pótolni a sókat és a vitaminokat is. Aztán a szervezet csak akkor reagál súlycsökkenéssel, ha legalább egyharmaddal lesz kevesebb a megszokott fejadagunk. Egynegyeddel, egyötöddel nem elég kevesebbet enni, ezt még fogyás nélkül kiküszöböli a csodás emberi szervezet. — Hogyan fogyjunk tehát okosan? — Számítsuk ki a napi kalóriaszükségletünket, annak vegyük az egyharmadát — és- azt ne együk meg. Hogy ez nehéz? Természetesen. ám most nyáron szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen zöldségfélékből annyit ehetünk amennyit elbír a gyomrunk, és nem fenyeget az elhízás veszélye. A legfontosabb egyébként a motiváció. Aki azt mondja: „Le akarok fogyni!” — az le is fogy. Aki azzal áll elő: „Jó lenne lefogyni...” — az nem biztos, hogy tudja csökkenteni a súlyát. Aki pedig az evés gyönyörűségéért eszik, szinte reménytelen eset. — Eloszlatna néhány tévhitet? — Igen. Egyik ilyen az, hogy a hús önmagában nem hizlal. Nem igaz, hiszen tartósan nem lehet húst kenyér nélkül fogyasztani, és ez nem megszokás dolga: a szervezet igényli a kenyeret, mivel a zsír a szénhidrátok tűzében ég el. Ugyanilyen tévhit az, hogy a zsírt kanállal lehet enni anélkül, hogy következménye lenne. Nem lehet mellékhatás nélkül fogyasztani a tablettákat sem. A kúra kiegészítéseként használhatók, ám önmagában nem csodaszer egyik sem. Kóros esetekben olykor drasztikus megoldást is alkalmaznak: például hosszú tűt szúrnak a zsípár- nába és kiszívják a szövetek zsírtartalmát. Van ahol ösz- szedrótozzák az illető fogsorát, így csak szürcsölni tud. Nálunk is végezték néhány olyan műtétet, amikor - is átmenetileg kirekesztették a vékonybél egy részét, ezzel csökentették a felszívódás hatékonyságát. De a fogyókúra a tudatban kezdődik! Vajon intézményesen gondoltak-e azokra, akik megakannak szabadulni fölösleges kilóiktól? Erre a kérdésre Polgár István, a Szolnok Megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója válaszol. — Minálunk drága dolog a fogyókúra. A szénhidrátszegény, diabetikus készítmények többe kerülnek a normál áruknál. Szolnok megyében forgalomba hoztuk a szorbitos süteményt. A Gabonaforgalmi Vállalat energiaszegény alapanyagát az egyik legjobb szolnoki cukrász készítette el, mégis megbuktunk vele. A 82-es boltunkba Budapestről hoztuk és tanácsadással együtt kínáltuk a speciális édességeket — nem volt rá igény. Ugyanígy csökkent a baromfikészítmények forgalma is. — Az áruk egy részén feltüntetik az energiatartalmat... Szokták figyelni ezt a vásárlók? — Az a tapasztalatunk, hogy nem nagyon. Az a néhány hölgy vevőnk, aki pa- rizelt, virslit, hóvirág sajtot vásárol, megnézi az árukon a címkéket is. Pedig vállalatunk sokat tesz az egészségnevelés érdekében: bemutatókat, kóstolókat tartunk és nem egy esetben az árleszállításaink is azt szolgálják, hogy a korszerű táplálkozásra serkentsünk. Étkezési kultúra terén azonban van még pótolnivalónk. A fő tanulságot így összegezi dr. Krasznav Géza, a Szolnok Megyei Hetényi Kórház pathológiai osztályának vezető főorvosa: — Ha a túltápláltság és a mozgáshiány együtt károsítja a szervezetet, akkor a hasfali zsírszövet arányában növekszik a szív elzsíroso- dása is — méghozzá a munkavégző szívizom rovására. Az emberi motorban lerakodott zsiradék munkát nem végez, de az oxigén igénye épp úgy megvan, mint a „robotoló” szívizomnak. Az Okos életmódhoz elsőként egy ördögi körből kell" kilépni : minél több a zsír. annál kevesebb a mozgás — minél (kevesebb á mozgás1, annáli több a zsír. Naponta tapasztalom, hány és hány ember élhetne még ha vezérlőelve a mértéktartás lenne. Palágyi Béla künk Fölös bbb terhe alatt
