Szolnok Megyei Néplap, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-17 / 166. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. JÚLIUS 17. Népfrontpolitika — várospolitika Mezőtúron Százötvanmllllós terv a belvíz elvezetóaóre — Ha ez az elképzelésünk megvalósul, állítom 100 évet ugrik a fejlődésben előre az ezredfordulóig Mezőtúr — mondja Takács József, a Hazafias Népfront Mezőtúr Városi Bizottságának titkára, amikor arról faggatom, milyen feladatot vállal a népfront a város arculatának alakításában, a városfejlesztésben. De menjünk sorjában! — Hogyan tartjuk a kapcsolatot a lakossággal, a város tanácsával? A tanácsról azt mondhatom, hogy kölcsönös a képviselet, hiszen a népfront városi bizottságának tagjai közül jó- néhányan tanácstagok. A tanácsülések anyagait véleményezzük, megvitatjuk, javaslatokat készítünk. Ebben az évben például előbb a népfront Városi bizottságával vitatjuk meg a 22 ezer lakosú város középtávú — azaz ötéves — fejlesztésének tervét. A lakossággal? Ügy érzem elég közvetlen a kapcsolatunk. 1981-ben hoztuk létre a körzeti fórumokat. A várost négy kerületre osztottuk, és az egyes körzetekben működő népfrontbizottságok, klubok, a társadalmi és tömegszervezetek helyi képviselői, a gyárak, az üzemek dolgozói, vezetői évente legalább két alkalommal összeülnek és értékelik például a szolgáltatások helyzetét, a környezetvédelem teendőit, a városkép alakulását. — Mérhetö-e már konkrétan is a körzeti fórumok hatása? — Ügy vélem igen. A helyi politika alakításának igénye nyilván erősödött az emberekben. Az elmúlt évben adományoztunk például emléktáblát az Áchim András utca lakóinak, az utcát pedig környezetvédelmi mintautcának nyilvánítottuk. Nem hallottam róla, hogy a megyében másutt is lett volna ilyen kezdeményezés. A hatása, a jó példa ereje természetesen az egész lakókörzetre, az egész városra hat. Az idén már több utca eséllyel pályázik a címre. —A hetvenes években, a város alapításának 600. évfordulójára a lakosság több éven át példamutatóan járult hozzá a gyermekintézmények fejlesztéséhez. Akkoriban épült meg egy általános iskola és egy óvoda, aminek köszönhetően ma minden három-hat éves gyérek járhat óvodába. Akkor is jól vizsgázott a lakosság társadalmi összefogásból és a lendület azóta sem hagyott alább. A brigádok, a munkahelyi kollektívák kiveszik részüket a gyermek- és oktatási intézmények szépítéséből, a középületek előtti parkok ápolásából, az emberek pedig fákat, virágokat ültetnek az utcán a házak elé. Mi az, amihez most kéri a népfront, a város vezetése az emberek segítségét? — Az Erzsébet ligetben befejezéséhez közeledik a fedett piac építése, a strandon tavaly megkezdődött a fedett uszoda kivitelezése, ami csakis társadalmi összefogás árán képzelhető el. Legnagyobb tervünk a belterületi csapadékvíz-elvezető csatornához társulás megszervezése. Ez teljesen új dolog és ha megvalósul, a következő 10 év alatt megoldódik a városban a csapadékvíz elvezetése. Hogy mekkora szükség van erre, azt egy-egy esős nap után mindenki tapasztalhatja. Felméréseink szerint nem lesz olcsó, körülbelül 150 millió forintról van szó, amelynek csaknem fele állami, közületi támogatás, a másik felét a lakosság adná össze. — A kötött talajon az évi természetes csapadékon kívül a magas talajvíz is oka a belvíznek. — Az is,' meg a kommunális szennyvíz is. Természetes csapadékból évente 500 milliméter hull ezen a vidéken, amihez hozzájön naponta 5 ezer köbméter szennyvíz. A város szennyvíztisztítójának kapacitása napi 1250 köbméter volt, a közelmúltban belépett újabb 1250-es kapacitása sem oldotta meg láthatóan a szennyvíz biztonságos kezelését, elvezetését. Ha a 22 ezer lakosú Mezőtúr napi 5 ezer köbméter szennyvizét — aminek jórésze a talajba kerül — csapadékba számítjuk át, napi 3 milliméter jön ki, ami évente 1200 milliméter csapadéknak felel meg. a kommunális szennyvízből tehát két és félszerese keletkezik a természetes csapadékmeny- nyiségnek. — Hol tartanak a belvízelvezetés megoldásában? — Az elején. Terveink szerint az idén jó volna, ha 10—12 társulat megalakulna. A belvízelvezető rendszer első ütemének 40 milliós terve mostanában készül. Egri Sándor Megkezdődött Túrkevén a városi tanácsháza előtti tér bal oldalának beépítése. A leendő házsor földszintjén üzletek, emeletén lakások lesznek Az őrök napszámos zabó Sándortól — akit az ötvenes évek második felében széles vállú, jóvágású. izmos férfiként ismertek Kunhegyes-szerte —egyszer mi, iskolás subancok is megkérdeztük akkortájt, hogy miért nem nősül meg. — Tudjátok, ennek az az oka. hagy eszik az assizony — húzta le kalapja karimáját a szemére. Nevettük is, meg csodáltuk is, hiszen soha nem tudtuk, komolyan gondolja-e ezeket a kitekert igazságokat. Ráadásul, amikor beóvakodtunk hozzá, a lakásba kosáimyi aranyérmet, medált mutatott amelyeket országos versenyeken nyert a sportban. Mert dobásban, súlyemelésben messze földön híresi volt. ,Lakás; ezt állítottam az elébb? Ugyan, a szót feltétlenül javítanom kell, mivel minden volt az. de lakás?! A szél állandó vendégként du- dorászott odabenn, és ha megeredtek á felhők csatornái, a víznek is megvolt a maga járása Sanyi bácsihoz. Akit a köznapok nyelvén senki sem Szabónak, hanem Jósnak nevezett, mert szegény édesanyja a tenyerekből olvasta valaha a jövő kiszámíthatatlan útjait. Egy tál meleg ételért, pár fillérért amikor annyira elnyomoro- dott, hogy nem bírt napszámba járni. Sanyi bácsi leihúzott tíz évet Pesten, azután egy anyai levél visszahívta: „Ládd, maholnap leesek a lábamról, az sincs rajtad kívül, aid ajtót nyisson rám”. Így hazaköltözött, de magányosi maradt örökre. Napszámba járt. ápolta, eltemette, megsiratta az édesanyját, bár azóta régen fel száradtak a 31 éve elhullajtott könnyek. Sokan csodálták a különc embert: a fűtetlen szobáját, ahová a kutyának, macskának, meg a gyerekeknek mindig bejárása volt. Egyesek igazi életművésznek tartották, aki mit sem adott a világ szájára, mások meg lenézték, mondván, hogy fogalma sincs arról, mi az igazi emberi élet. öreg kerékpárja, rajta egy rossz szatyor, meg az ásó, szinte mindig vele volt Napszámba ment, ha hívták: reggelire egy kiló szalonna, ugyanannyi kenyérrel eltűnt a gallérja mögött. Máskor a nagy lábas paprikás krumpliba három hegyes csövű piros paprikát csempészték. Sanyi 'Bácsi az ötödik tányér után csiak annyit szólt: ehető, de mi a fenének főztétek bele a parazsat is. Valaha nagyon ügyes sakkozó hírében állt, de öreg korára olykor télidőben a kultúrház fűtött klubszobájában elaludt a táblánál. Csodák csodája, betegnek mégsem tudtam. Kicsi nyugdíját a tanács sokszor megtoldotta segélyEgy hónap boldogság... Sok múlik apróságokon Sikerélmény és rendszeresség Pihenő a családszobában „Kisegítősök” nyári napközije Ügy adódott, hogy első utunk a „családszobába” vitt. A tanterem a gyerekektől kapta — nagyon találó — új nevét. Ez a szoba ugyanis arra szolgál, hogy délutánonként itt pihenjék, „aludjék ki” a mozgalmas délelőttök fáradalmait. Amúgy „családiasán”, csak sokkal kényelmesebben, mint odahaza az igazi családban. Némelyik gyerek ugyanis itt kóstolt bele először az igazi álom ízébe, abba, hogy micsoda öröm, ha fekhelyén nem kell osztoznia három-négy pici testvérével. A boldogság lám ilyen „apróságokon” is múlhat, és ezen a nyáron a kisegítő iskola kisdiákjainak sok-sok ilyen „apróságban” lehetett részük. Az iskola először — és remélhetőleg nem utoljára — szervezte meg veszélyeztetett és 'hátrányos helyzetű tanulóinak nyári napköz zijét. Az egyhónapos, tábor- jel légii program életre hívását a Művelődési Minisztérium pályadíja is segítette, amelyet Kiss Istvánná, Bujdosó Jánosmé és Labancz Ibolya munkája alapján kapták meg. — Sajnos elég későn tudtuk meg, hogy pályamunkánkra anyagi támogatást is kapunk az „ötlet” megvalósításához — mondja Labancz Ibolya. így aztán a szervezéshez is meglehetősen későn kezdhettünk hozzá, pedig ez nem is olyan egyszerű feladat nálunk. Különösen a cigánygyerekek szüleit volt nehéz meggyőzni arról, hogy haszna, értelme van a táborozásnak. A cigánycsaládok többsége ugyanis a gyerekeket nyáron nehéz fizikai munkára fogja. A meggyőzés végül is sikerült, olyannyira, hogy nem volt nap, amikor hiányzott volna bárki is. Sőt a gyerelyel, de szociális otthonba az istennek nem akaród zott neki. Csak ha visznek, ingatta a fejét. Vitték bizony, de nem oda, hanem a temetőbe, Az egyik júniusi éjszaka mikor az ég bakacsinja még nem feslett szét keleten, már a pedált taposta a bánhalmi kövesúton. Füvet vágni indult a komájához, hiszen a kasza is akkor fog a legjobban, amíg harmatos a határ. Hogy volt, mint történthetett, nehéz lenne pontosan idézni, de ha élne, nekem valószínű, így mondaná el: hej. úgy jártam, akár Micsurin. Kereszteztem. Hogy mit? Hát a kerékpárom egy autóbusz- szal. A vezető se figyelt, én is eíbambultam. oszt a nagy ütésen kívül mást se éreztem. No, isten vele! És kezet nyújtva máris to- vakarikázna az égi aszfalton. Mielőtt végleg eltűnne a feledés homályában, mindösz- sze ennyit szerettem volna elmesélni hétköznapinak éppen nem nevezhető hetvennégy esztendejéről. D. Szabó Miklós fordítjuk, de a „munka” arra is jó volt, hogy tudatosodjon bennük; képesek értékeket létrehozni, és talán arra is, hogy tudják, ők nem mindenhol „ingyen vannak”. Attilát kérdezem, hogy neki mi tetszett legjobban a táborozásban ? — Minden jó volt — válaszol. Azután felsorolásiba kezd: — de legjobb az úszás volt, meg amikor Budapesten voltunk, meg Jászberényben az állatkertben, és amikor hajókáztunk a Tiszán. — A budapesti kirándulással az volt a célunk, hogy a gyerekek lássanak másfajta környezetet is: nagyvárost, metrót, villamost... Az egy hónap során egyébként szerettünk volna egy elemi szokás- rendszert kialakítani bennük, rendszerességre szoktatni őket. A napirendünk is ennek megfelelően alakult. Reggel, ha fáradtain érkeztek lepihenhettek a „csa- ládszoibában”. A mindennapos testnevelés után közösen tájékozódtak arról, hogy mi lesz a program. A gyerekek maguk választhattak. A délelőtti úszás — a MÁV-strandon többnyire nem maradt el. Az úszásoktató, — cseppet sem mellékes — hogy az iskola egyik nevelőije vollt, aki jól ismeri a gyerekeket. Ebéd után ismét irány a „családszobá”, majd következtek a foglalkozások. — Ezeket úgy állítottuk össze, hogy kiegészítsék egymást, egymásra épüljenek. Az „ügyes kezek” foglalkozásain különböző ábrázolási technikákat sajátítottak el, legnagyobb sikere a batikolásnak volt, de bábokat is készítettek. Például, ha megcsinálták egy mese, egy népi játék figuráit, azt a mesét, játékot később megtanulták, előadták, mozgással, dallal eljátszották. A „Mese-mese mátka” foglalkozásain az anyanyelvi kultúrán volt a fő hangsúly. Ide tartozott a „Szivárvány” klub is, lényegében ez volt a cigánygyerekek klubja. S mindenben szerettünk volna a gyerekek öntevékenységére építeni. Ez nagyon nehéz, hisz a kisegítő iskolákba járók rászorulnak az irányításra. Az oldott légkörben nyilván fejlődött ez a képességük is. Például maguk választottak egymás köziül csoportvezetőket, önállóan is értékelték naponta végzett munkájukat. A folyamatos értékelés azért is fontos — jegyzi meg Labancz Ibolya, — hogy a gyerekek ráébredjenek arra, hogy az egy hónap alatt mennyit fejlődtek, haladtak előre. A táborzárót pénteken tartották. Erre meghívták a szülőket is. Valamennyi gyerek — húszán voltak — ajándékot kapott. A kisebbek babát, a nagyobbak „komolyabb!.” játékokat. Otthon sokuknak ez lesz az egyetlen igazi játéka... Török Erzsébet Fotó: D. G. A táborzáróra a szülőket Is meghívták kék már reggel 7 óra előtt ott toporogtak az iskola kapujában, mígnem a nevelők is alkalmazkodtak hozzájuk... Attila és Jóska egy percre sem akarja elengedni „Ibolya néni” kezét, és a többiek is nagyon ragasz- kodóak. — Amikor arról beszélgettünk, hogy hamarosan befejeződik a táborozás több kisgyerek azt kérdezte tőlem: „És akkor mi lesz velem?” — jegyzi meg Labancz Ibolya. Egyelőre azonban még itt vannak, és most éppen a cigány nyelv, ének, táncvilágába próbálják bevezetni alkalmi látogatójukat. A cigánygyerekek többsége otthon nem beszél magyarul, óriási nyelvi hátrányai kerül az iskolába. A táboriban többek között ezt a hátrányt is szerették volna csökkenteni. A pedagógusok még a cigány nyelv rejtelmeibe is elmélyedtek a gyerekek kedvéért. Olyan mondókákat, népdalokat tanítottak meg velük, amelyeknek magyar megfelelője is ismerétes. — A táborban persze nem csak cigánygyerekek vannak — folytatja Labancz Ibolya. A tábor foglalkozásainak megtervezésekor elsősorban a gyerekek meglévő, jó képességeire építettek a nevelők. — Szerettük volna, ha felfedezik saját értékeiket, ha rádöbbennek axTa, hogy „sok érték van bennem, sok mindenre képes vagyok”. Ez „bátorságot” adhat más, addig nem próbált feladatok elvégzéséhez is. Jó példa erre a batikolás. Amikor hozzáláttunk, a gyerekek megszeppenve álltak körül, féltek alttól, hogy kudarcot vallanak. S amikor sikerült megcsinálniuk az első kis térítőt, nem akarták abbahagyni. Végtelenül fontos számunkra, hogy sikerélményhez jussanak. — mondja a tanárnő. A gyerekek egyébként az úttörőház „megrendelésére” hatvanegynéhány batikterí- tőt készítettek a megyei VIT-tábor lakóinak. — Ezért kétezer forintot kapunk majd. Ezt a pénzt természetesen a gyerekekre A .„Szivárvány" klub bemutatkozik