Szolnok Megyei Néplap, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-24 / 146. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. JÚNIUS 24. Szerkesztői üzenetek Ez év májusában volt 100 éve annak, hogy megnyílt a Puszta \Tenyő (ma Tiszate- nyő) — Kunszentmárton he­lyi érdekű vasútvonal. Az egykori Kunszentmárton éle­tében döntő jelentőséggel bírt a (vasútvonal, hiszen ál­tala kapcsolódott be az or­szágos „vérkeringésbe”. Az élénk kereskedelmet mi sem jelzi jobban, mint az a itény, hogy 1807-ben (várossá nyil­vánításakor) itt négy vásár tartását engedélyezték. Pontosan 1885. május 17-én adták át a forgalomnak az alig 35 kilométeres vasútvo­nalat. Nem volt sokáig vég­állomás Kunszentmárton, a nyomtatvány rosszul fű­zött, akkor egy sorral lejjebb kerülhet a szöveg aláhúzása, mint az eredeti példányon. Panaszosunk esetében ez tör­tént. iHa a tisztítandó ruha kopott, szakadt, lyukas, stop­polt, azt az ügyféllel előre közlik, sőt, a félreértések el­kerülése végett aláíratják vele a vállalási jegyet. Rafa­el Jánosáénak nem kellett aláírnia, hiszen átlagos szennyezettnek vették fel az új állapotú, de rendkívül sá­ros öltönyt, amit a vállalási határidőre hibátlanul átve­hetett. A tisztító dolgozói vétlenek. munkát a nyugdíjas belföl­dön, külföldi munkáltatónál? Igen. A magyar állampolgá­rok — így a nyugdíjasok is — munkaviszonyt létesíthet­nek külföldi székhelyű jogi személyekkel, ezek magyar- országi közvetlen képvisele­tével a Pénzintézeti Központ által adott munkavállalási engedély alapján. összeállította: csankó Miklósné mert 1887-ben átadták a luo- nal folytatását képező Kun­szentmárton—Szentes sza­kaszt. Napjainkban ez a 100 éves vonal a Tiszatenyő— Hódmezővásárhely—Makó vonal része.-A jubileum évé­ben hálával gondol Kun­szentmárton lakossága azok­ra a vasútépítőkre, akiknek köszönhetően viszonylag ko­rán vasúthoz jutott a telepü­lés, s ezzel megnyílt az út a világ, fvele együtt az előreha­ladás felé. /Képünkön az ál­lomás látható 1911-ben és 1985-ben. Szabó Lajos Kunszentmárton címmel adtunk helyt júni­us 10~i számunkban Rafael Jánosné pusztamonostori ol­vasónk panaszának, aki Jász­berényben, a Szövetkezet úti tisztítóban kifogásolta: fia vadonatúj öltönyét (egyszer volt rajta) elkopottnak, el­használtnak minősítették. Horváth József, a Jászbe­rényi Vegyesipari Szolgáltató Vállalat igazgatója megvizs­gálta a panaszt, válaszlevelé­ben többek között a követke­zőket írta: A vegytisztitási vállalási jegyen két észrevé­tel szerepel: 1. kevésbé hor­dott, átlagos, erősen igénybe vett, 2. napszívott, kopott, pecsétes, fakult, ernyedt. Ha X. ÉN CSÉFE jeligére, de valamennyi olvasónknak hangsúlyozzuk: csak névvel, pontos címmel írt levelekkel tudunk foglalkozni, és névte­len írásokat nem adunk köz­re. hét a szülés várható időpont­ja elé essen. Cs. Kovács István, (Tisza­füred: Kérdezi, végezhet-« Csatornatisztítás Szolnokon, a Széchenyi lakótelepen Novák László, Törökszent- miklós: Helyettesítési díjról a termelőszövetkezeti tagok­ra vonatkozó jogszabályok nem rendelkeznék. Ebben a kérdésben a munkamegálla­podás alapján kell eljárni. Ha a tag olyan feladatot lát el, amely korábban nem tar­tozott munkaköri kötelezett­ségéhez, az a munkamegálla­podás módosításának minor sül. Az új, vagy a kibővített munkaköri feladatokért járó munkadíj végső soron a tag és a termelőszövetkezet meg­állapodására tartozik. Ez az elv az irányadó helyettesítés esetén is. Horváth Antalné, Jászbe­rény: Az a rendelkezés, mely szerint a szülő nő részére huszonnégy hét szülési sza­badság jár — ha a szülés 1985. szeptember 1. után kö­vetkezik be —, a termelő- szövetkezetben tagként dol­gozó nőre is vonatkozik. Ezt úgy kell kiadni, hogy négy Tablók Régen a kirakatokban van­nak Szolnokon az iskolai tab­lók, de most tűnt fel, hogy azok egy részét csípőig meg­hajolva, ' féltérdre ereszked­ve, végül pedig — ha kis „tudósunk” az alsó sorban található — hason fekve le­het megnézni. Ez utóbbi az Ideál Kereskedelmi és Szak- középiskola tablójára vonat­kozik, mivel túl azon, hogy alacsonyan helyezték el, az alsó két sort nem lehet lát­ni, mert meggörbült. A Ke­reskedelmi és Vendéglátóipa­ri Szakmunkásképző végző­seit eltakarja a Skála kira­kata előtt egy-két sátor. De lehet látni jól elhelyezett tablót is, ilyen a Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskoláé, ami olcsó, ízléses lécállványon mutatja magát az új üzletsor női di­vatáru kirakatában. Abrahám Lajos Szolnok IA szerkesztőség postájából I Se pénz, se válasz Tavaly októberében a szol­noki Heuréka Társkereső Szolgálat által küldött csekk­re 400 forintot befizettem — a várt szolgáltatásért. Azóta eltelt nyolc hónap, de sem­milyen felvilágosítást nem kaptam, sőt a hozzájuk kül­dött ajánlott levelemre sem válaszoltak. Tájékoztatójuk alapján viszont úgy tudom, amennyiben hat hónap alatt nem sikerül társat keresniük, az összeget visszafizetik. Sze­retném tudni, mit tegyek, megtehetik-e, hogy szolgálta­tás nélkül a 400 forintot Nyugodtan üdülhettünk Üdülni készültem nemrég családommal, előtte orvosi vizsgálatra vittem kislányo­mat és hazafelé menet Szol­nokon, a Kossuth tér egyik padján megpihentünk. Emlé­kezetes pihenés volt szá­momra, mert a táskámat az összes iratokkal együtt a pá­don felejtettem. Másnap azonban táviratot kaptam a Kossuth téri műanyagbolt vezetőjétől, hogy a táskám náluk van, átvehetem. Jancsik Balázs kunszent­mártoni lakos adta le a bolt dolgozóinak a táskám, aki­nek a címét nem tudták meg­adni. Ezúton szeretnék kö­szönetét mondani a figyel­mes és becsületes megtaláló­nak, a bolt dolgozóinak, akik gyorsan visszaadták elhagyqtt holmijaimat, s ezzel elősegí­tették, hogy nyugodtan üdül­hessünk. Tőrös Istvánná Szolnok A százéves vasútvonal Hobbijuk a nyúltenyésztés megtartsák. (Olvasónk nevét — kérésére — nem közöljük.) A Szolnoki Városi Tanács termelési ellátásfelügyeleti osztályától megtudtuk, hogy az említett társkereső szolgá­lat tavaly novemberében — arra hivatkozva, nem olyan mérvű az érdeklődés mint várták — megszűnt. Ameny- nyiben mem küldik vissza ol­vasónknak a befizetett össze­get, azt tanácsoljuk, polgári peres úton követelje. (A szerk.) Hasznos időtöltést válasz­tott családjának SzanSaszöl- lősön Falusi Sándor. Az Áfész szakcsoporton belül szerződéses nyúltenyésztéssel foglalkoznak, és ebben az év­ben 500 élőnyúl leadására szerződtek. Magyar óriás faj­tát tenyésztenek, amelyek törzskönyvezett, fültetovált szülőktől származnak, súlyuk pedig eléri a 8—10 kilogram­mot is. A barátság jegyében A kunhegyes! Dózsa György Üti Általános Iskola 5. b. osztályának Konon­csenkó raja, a magyar—szov­jet (barátság ápolásának új formáját választotta azzal, hogy szovjet pajtásokkal és nevelőkkel június 13-án há­romnapos barátságutat tet­tek a Duna-kanyarba. A gye­rekek Visegrád, Esztergom, Szentendre és Budapest ne­vezetességeivel ismerkedtek meg. A túraprogramban sze­repelt hajókirándulás, csóna­kázás és hegymászás is. A háromnapos kirándulás az internacionalista nevelés, és a tanulók személyiségfej­lesztésének új formáját je­lentette. Koszta Béla Kunhegyes Hozzászólás Csalódások Jogi tanácsok Anyasági segély, gyermekápolási táppénz Ebben az évben sok új tár­sadalombiztosítási rendelke­zés lépett életbe, amely ked­vezően befolyásolja a csa­ládok életét. Mivel az állaim­nak nagyon sok pénzre is van szüksége ahhoz, hogy ezeket a rendelkezéseket meg is tudja valósítani, a jogsza­bályok nem mind egyszerre léptek életbe. A gyermekgon­dozási díj bevezetésére csak március elsején került sor. És feleslegesen „kardoskod­tak” például azok is, akik az év elején jelentkeztek a ma­gasabb összegű anyasági se­gélyért, hosszabb gyermek­ápolási táppénzért. Ez utóbbi kedvezményekre csak szep­tember 1-től tarthatnak igényt a jogosultak. Jelenleg még az anyasági segély öisszege 2500 forint. Ez az összeg az 1985. augusztus 31-e után született gyerme­kekre (tehát szeptember 1- től) 4000 forintra emelkedik. Az anyasági segély feltétele egyébként változatlan ma­rad. Szeptember 1-től a terhes­ségi-gyermekágyi segély fo­lyósításának az ideje is meg­hosszabbodik tehát hosszabb lesz a szülési szabadság. Húsz hétről huszonnégy hét­re emelkedik. Szigorú elő­írás, hogy ebből négy hetet a szülés előtt kell igénybe ven­ni. Korábban sok vitára adott alkalmat az a helyzet, hogyan alakul a szülési sza­badság, ha a gyermeket a koraszülöttek ápolására fenntartott intézetben gon­dozzák. A szülési szabadság igénybe nem veitt részét a szülést követő egy év letelté­ig igénybe lehet venni, ha már a gyereket a kórházból elbocsátották. Kedvezően alakul a gyer­mekápolási táppénz is. Ré­szint napok számát tekintve is meghosszabbodik, továbbá a jogosultságot kiterjesztet­ték a gyermek tízéves ko­ráig. A gyermek egyéves ko­ráig továbbra is korlátozás nélkül jár a gyermekápolási táppénz. Az egyévesnél idő­sebb, de háromévesnél fiata­labb gyermek ápolása címén az eddigi hatvan nap — gyermekenként és évenként — nyolcvannégy napra emel­kedik. (Az évet nem naptári évben kell számolni, hanem a gyermek egyik születésnap­jától a másikig). A háromévesnél idősebb, de hatévesnél fiatalabb gyer­mek után a gyermekápolási táppénz az eddigi harminc nappal szemben negyvenkét napra, egyedülállóik esetében pedig nyolcvannégy napra emelkedik. Arra a korosz­tályra pedig, amely után ed­dig egyáltalán nem járt gyermekápolási táppénz — a hat-tíz év közöttiekre — évenként és gyermekeken­ként tizennégy nap jár. Egyedülálló szülőt őutánuk is magasabb, huszonnyolc naptári napra járó táppénz illeti meg. Kedvező rendelke­zés az is, hogy a fel nem használt táppénzes napokat a következő évben is igénybe lelhet venni. A jövőben minden külön eljárás nélkül veheti igénybe ezt bármelyik szülő. Az egy évnél fiatalabb gyermekre csak az anya kérheti ezt a kedvezményt. Változatlan marad a szabály, amely sze­rint ha nem egyedülálló apa jelenti be a jogosultságát ak­kor az anya munkahelyéhez kell fordulni, mert a gyer­mekápolási táppénzt ott számfejtik, fizetik ki akkor is, ha az apa akarja igénybe venni. Dr. K. É. A Karcagi Magyar—Bolgár Tsz nőbizottsága Szabadidő-kiállítást rendezett a szövet­kezet ebédlőjében. A kiállított tárgyak többsége formájával, ízlésességével méltán aratott nagy sikert a látogatók körében

Next

/
Oldalképek
Tartalom