Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-04 / 79. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. ÁPRILIS 4. Együtt, nemcsak egymás mellett A közös gazdaságok együttműködése újabb tartalékokat mozgósíthat ......mindenki fölismerhette, hogy háromszáz társult f alusi családnak csak egy jól gondozott csűre lenne há­romszáz rendetlen csűr helyett; csak egy szölőerjesztö he­lyiségük a többségükben végletes tudatlansággal gondozott kád helyett; hogy csak egy tejesasszonyt küldenénelc a városba rugós szekéren vitt tejeshordóval, ami megtakarí­taná azt a száz fél napot, amelyet a száz füles kannát vi­vő száz tejesasszony vesztegetne el; íme néhány ama megtakarítások közül, amelyeket a különböző megfigyelők észrevették, anélkül azonban, hogy akár a huszadrészét is jelezték volna annak a haszonnak, amelyet a mezőgazdasá­gi társulás eredményezne”. Az 1772 és 1837 között élt francia Fourier-től származó gondolatok alapjában véve alig vesztettek aktualitásuk­ból a több mint másfél év­század alatt. Idézett bölcsel­kedésének példái persze már elavultak, hiszen az agrár- gazdaság fejlődésével változ­tak, korszerűsödtek az együtt­működéssel kapcsolatos tár­gyi-tartalmi igények is. El­sősorban azzal a felismerés­sel, hogy az egyéni termelők társulása után a közös gaz­daságok együttműködése is igen sok további előnyt ígér. Rugós szekérre szerelt te­jeshordó helyett persze már jóideje növényvédő repülő­gépeket bérelnek, vásárolnak közösen a gazdaságok, vagy éppen mezőgazdasági rako­dó-pályaudvar építéséhez ad­ják össze pénzüket, kivitelező kapacitásukat. Vajon napjaink iparszerű mezőgazdálkodásában élünk-e kellően azokkal a lehetősé­gekkel, amelyeket az együtt- működések, a társulások kí­nálnak? Nem elsősorban az egyes növénykultúrák ter­mesztését már országrésznyi területen, magas színvonalon szervező-segítő termelési rendszerekre, az egy-egy tér­ség mezőgazdasági termé­keit, élelmiszer-alapanyagait feldolgozó szövetkezeti kö­zös vállalatokra gondolunk. Arra inkább, hogy például a szomszédos, vagy az ugyan­azon település határrészeit művelő gazdaságok csak egy­más mellett, vagy együtt is dolgoznak, élnek? Egyfajta „íratlan”, azaz társulási szerződéssel, megál­lapodással nem szabályozott, — de a Teszöv által már évek óta jól koordinált — együttműködésnek hagyomá­nyai és jól mérhető eredmé­nyei vannak megyénkben: a legfontosabb kampánymun­kákat — vetést, betakarítást — hamarabb befejező nagy­üzemek átirányítják munka- és erőgépeiket a „mezsgyén túlra”, hogy a szomszédok­nál is hamarabb elvégezhes­sék az időszerű munkákat, idejében földbe kerüljön a mag, fedél alá kerüljön a termés. A MÉM és a TOT által kezdeményezett, nagyon hasznos, de a nem éppen szerencsés — jogos bírálatot is kiváltó „Erősebb segítse a gyengét” elnevezésű akció is cselekvő visszhangra talált a megyében. Jó példa erre a jászapáti Velemi és a tisza- sülyi Béke és Barátság Tsz együttműködése. Az évek óta tartósan, jó eredménnyel gazdálkodó jászsági nagyüzem tartalék- alapjából felszabadított és átadott „kölcsönbe” ötmillió forintot, amit a kedvezőtlen adottságú Tisza menti szövet­kezet a húsmarhatartás fej­lesztésére, tenyészanyag- és takarmány vásárlására for­díthatott. Hasonlóan kölcsö­nös előnyökön alapul a török­szentmiklósi Béke és a kun- madarasi Kossuth Tsz közép­távú együttműködése. Az előbbi közös gazdaság szárí­tóüzemet épített, de az alap­anyagot betakarító speciális géppark kialakítását felesle­gesnek tartotta, mert az a kunmadarasiaknál hozzáér­tő személyzettel és szabad kapacitással együtt megvolt. A madarasiak végzik a beta­karítást a társszövetkezetben is, és a közösen üzemeltetett szárító termékeinek, a fű, a kukorica, a lucerna és a szal- mapellett közös értékesítés­ből származó évi 2—3 millió forint nyereségen költség­arányosan osztozik a két gaz­daság. Vannak persze még bőven tartalékok a gazdaságok együttműködésében. Nem so­kat „hallattak” magukról ed­dig az erdőgazdálkodás haté­konyságának javítására né­hány éve létrehozott társulá­sok a Jászságban és a tisza­füredi körzetben. Talán ép­pen az idén — lévén 1985. az erdők éve — lenne aktuális előbbre lépni ezen a téren. Említhetjük a Tiszazugban termett szőlő levét is: száz­kilométereket „utazik” a nagyrévi, a cserkeszőlői és a cibakházi bor, mire palackba kerül. A tiszazugi teljes bor- vertikum — szőlőtelepítéstől a palackozáson keresztül az értékesítésig — kialakításá­nak néhány éve felvetett jó gondolata megtorpant az el­képzelés szintjén. Beszélhetnénk azután arról is, hogy hány, a munkát könnyebbé, gyorsabbá esetleg olcsóbbá tevő szellemi ter­mék nem jut túl a „mezsgyé­ken”, mert az ötlet gazdái nem fejtenek ki elég propa­gandát, vagy mert a szom­szédokból hiányzik az újítá­sok iránti fogékonyság. Alig­hanem százezer forintokat lehetne megtakarítani pél­dául azzai is, na három-négy szomszédos nagyüzem anyag- beszerzői nem járnák mind ugyanazokért az alkatrésze­kért az országot. Hol régebben, hol később, de szinte valamennyi gazda­ságban építettek az elmúlt években takarmánykeverő üzemet. A megyei tanács fel­mérése saarint, termelőszö­vetkezeti szinten ezek kapa­citását csak felerészben hasz­nálják ki a megyében. Va­jon, most, amikor elterjedő­ben van a hatékonyabb és gazdaságosabb tápanyag-gaz­dálkodást segítő szuszpenziós műtrágya használata, nem lenne-e érdemes több szom­szédos gazdaságnak összefog­ni egy-egy korszerűbb, na­gyobb kapacitású, folyékony műtrágyát gyártó-keverő üzem megépítésére? Fourier szavaival élve a huszadrészét sem említettük a szomszédos mezőgazdasági nagyüzemek közötti együtt­működés kihasznált, vagy ép­pen még kellően ki nem ak- názot lehetőségeinek. Igaz, még a szándéka sem merül­het fel ez esetben a teljes­ségre törekvésnek, hiszen he­lyi, térségi adottságokra, le­hetőségekre épülnek a társu­lási, együttműködési igények. A jó és eredményes kezde­ményezések közreadását fi- gyelemf elkeltének szántuk: jövedelemtermelésre orien­tált mezőgazdaságunkban nagy jelentőséggel bír min­den, idő-, pénz- és energia­megtakarítást eredményező együttműködés. Hogy a szomszédos gazda­ságok ne csak egymás mel­lett, hanem együtt is dolgoz­zanak, éljenek, népgazdasági igény, amivel összhangban van a megyei pártértekezlet határozatában megfogalma­zott feladat: a beruházási források szűkössége, a feldol­gozási lehetőségek viszonyla­gos elégtelensége szükséges­sé teszi a mezőgazdasági üzemek egymás közti, vala­mint az élelmiszeripari üze­mekkel való együttműködé­sének fejlesztését. A kölcsönös előnyökön alapuló, korrekt együttmű­ködés végeredménye nem le­het kétséges, hiszen éppen a megyei pártértekezleten hal­lottuk egyik közös gazdasá­gunk elnökének hozzászólá­sában: az üzemek közötti együttműködésben olyan tar­talékok rejlenek, amelyeket felszínre hozva, hasznosítva, különösebb beruházás nélkül is hatékonyabbá, jövedelme­zőbbé tehetjük gazdálkodá­sunkat. Temesközy F. Szabadtartásos szarvasmarha-istálló épül a jásztelki Tolbuhin Tsz alattyáni kerüle­tében TÉESZ + TANÁCS — Néhány éve nálunk járt az OTSH egyik vezetője. Nemcsak Tiszaföldvár sport­jára volt kíváncsi, hanem a községre, a Lenin Tsz-re is, amit az országban hírből még egy sportember is is­merhet. Benyomásait, persze felszínes benyomásait így summázta: a mezőgazdasági nagyüzem a jelen, a község­ben sokhelyütt pedig a múlt van jelen. — mesélte Stiegler Attila, a falu szülöttje, a tsz egyik főágazatának vezető­helyettese. — A földváriak 7 ezer 800 hektáron korszerű, prosperá­ló nagyüzemi mezőgazdasá­got teremtettek. Rendet tet­tek a határban. Míg a nagy­község 1200 hektárnyi belte­rületéről a legjobb szándék­kal sem lehet egyértelműen ezt mondani. Elhiszem magá­nak, hogy egy idegenben ve­gyes érzelmeket kelt. Lát ka­csalábon forgó családi háza­kat. villákat, szépen gondo­zott kerteket, modern új ál­talános iskolát- óvodát, és el. hanyagolt középületeket, ká. tyús, járhatatlan utat, de rengeteget. Joggal hiányolja a tereiket, a parkokat, a fá­kat. Szóval nem lenne túl hosszú a lista, ha leltárt csi­nálnánk a település fejlődé­séről. — .Földváron, a gyö­nyörű szegfűskertjéről híres Bohus Géza véleményével mások sem igen ellenkeztek. Lovász Sándorné tanácstag érzése szerint: — Mintha nehézkesen men­nének a dolgok. Alig volt pénz valamire. Amire pedig mi magunk, egy utca, egy körzet lakód vállalkozhatunk az kevés. Kérelmek jöttek — mentek Ben>ovszky András még mindig dühbe gurul, ha szó­ba kerül a homoki vízveze­ték. Pedig már régen túl vannak rajta. Van vezeték is, víz is. — Nyolc éve, amikor ta­nácstag lettem Homokon, a nagyközség periférikus, elég­gé elhanyagolt részén, nem volt még mindenütt vezeté­kes víz. Fizetünk is. dolgo­zunk is, csak legyen, mond­ták az emberek. Csakhogy a vezetéket a vasút alatt kellett áthozni. Kérelmek jöttek - mentek. érdemi döntés sehol Egy nap szabadság, irány a MÁV területileg illetékes mű. szaki igazgatója. Nem túlzók, öf perc alatt rábólintott. Az adminisztráció bonyolítása mégis két évig tartott. Más. Buszforduló-építés, társadal­mi munkában (merthogy már busz is kijár Homokra). Nem számoltam, de ha nem volt előtte legalább tíz hatósági bejárás, akkor egy sem, mi­re áment mondott rá minden illetékes. Mindig kifogásol, tak valamit. Azt is, amire egyszer már azt mondták, rendben. — A korrektség azt kíván­ja. hogy önkritikát gyakorol­junk, — ezzel kezdte a be­szélgetést Szabó Béla, a Le­nin Tsz elnöke. — Korábban nem volt igazán szívügye a szövetkezetnek a település­fejlesztés. Nem figyeltünk oda. Nagyon rosszul tettük. Ha kértek és tudtunk, akkor adtunk és segítettünk. De nem kezdeményeztünk, nem ajánlkoztunk. — A téesz több száz nyug­díjasát nemcsak a múltja, ezer aktív dolgozóját nem­csak a munka köti ide* i tt is élnek. A gazdaság hangulata a falu hangulata is. — Csak az különült él ed­dig mereven, hogy hol, ki a gazda. Mi a mi portánkon, a tanács a településen. És ha azt mondja, miután végigsé­tált, mondjuk csak a főutcán, hogy inkább csúnya, mint szép igaza van. Egy óra múl­va kezdődik szocialista bri­gádvezetőink tanácskozása* ahol ez is téma lesz. Ki fog­juk találni, hogy mi mit tu­dunk csinálni. Nem ment­ség, tény* hogy a ta­vasz eleji feltűnően ren­dezetlen faluképnek az az oka. ami a föld alatt elkez­dődött. Ez szó szerinti kez­det: a szennyvízhálózat 4,5 km-es gerincvezetékének és a szennyvíztisztítónak ameg- építése 60 millió forintba ke­rül. Egynémely városunk sem tart még itt, való igaz. Mint ahogyan az is, hogy a föld alatti méregdrága beruházá­sok nem látványosak. Aki vi. szont távlatokban gondolko­zik. tudja, hogy enélkül a föld feletti fejlődés megakad. — Igen, a föld alatti rend­csinálásnál tartunk. És nem bánnám, ha még jobban fel­túrhattuk volna a falut, mert az hosszább csatornát jelen­tene, mint ahogyan a másfél évtizeddel előtti felfordulás a vízhálózatot. A földváriak fizettek és dolgoztak. Be­szállt minden üzem. Az egye­sülés előtt a Lenin és a Sza­bad Nép Tsz 6 millióval. Sőt később, amikor átmeneti víz­ellátási zavarok voltak, a Lenin Tsz új kút fúrására 600 ezret adott. És ez nem szívügy dolga, hanem a kö­zös érdekek felismerése. És még mennyi mindenben. — Bőséges példatára volt a ta­nácselnöknek. Csatos Imré- nének. Megnyerni az Üzemeket — Két évvel ezelőtt új ál­talános iskola épült, torna­teremmel, 40 millió forintért. Van fogalma arról mennyi pénz ez? — A szövetkezetnek le­het egy évi nyeresége, a nagyközségnek öt évre eny- nyi jut fejlesztésre. — Hát nagyjábóL Azok a községek, ahová nem tele­pült ipar, duplán hátrányos helyzetbe kerültek. Szeré­nyen csordogál a központi támogatás, és nemigen volt úgynevezett helyi forrás. Karnyújtásnyira van tőlünk az ipar, de nem itt. — Nem lehet öt kilométe­renként ipart telepíteni. — Persze. Már kevesek sérelme Tiszaföldváron is, mert létrejött egy egészsé­ges kompromisszum, az egy­másra utaltságon alapuló, korrekt együttműködés a martfűi Tisza Cipőgyárral, ahol 2300 földvári dolgozik. Az iskola építéséhez 2 mil­lió forintot kaptunk a gyár­tól, a szennyvízhálózat első üteméhez hárommilliót. Pe­dig nincs is nálunk üzemük. Természetesen a helyi cégek is fizettek, legtöbbet 6 mil­lió forintot a Lenin Tsz. A lakosok sem kapták ingyen. A társulás tagjaiként húsz­ezer forintot kell 15 év alatt törleszteniük. — Sokallták? — Nem hiszem. Remélem tudják, hogy az ő pénzük a költségeknek csak egy töre­dékét fedezte. A legnagyobb összeget a megyei tanács és az OHV támogatása jelentet­te. Mégis úgy gondolom, van igazsága a falusi embernek, amikor azt mondja, hogy jobban meg kell fizetnie, dolgoznia azért, hogy életkö­rülményei a városiakéhoz hasonlóak legyenek. Leg­alábbis eddig így volt. — Még korai talán a múlt idő. De a társadalmi vitában mostanság formálódó és ha­marosan a parlament elé ke­rülő új. hosszú távú telepü­lésfejlesztési koncepció egy­értelműen változtatást ígér. Változtatást elsősorban a főváros és a megyei jogú vá­ros javára túlzottan eltoló­dó arányokon. — Üj. igazságosabb elosz­lás nem jelenti azt, hogy nem lesz szükségünk a saját, önfejlesztő erőink növelésé­re. Ha ötről hatra akarunk jutni, meg kell nyernünk a községfejlesztés ügyének minden helybeli üzemet, el­sősorban a téeszt. — A téesz elnöke úgy érzi, hogy a szövetkezet eddig túl­zottan magára hagyta a ta-, nácsi vezetést. — Lelke rajta. Én azt tu­dom, hogyha mindenért, amit megcsináltak, a földút­jaink rendszeres karbantar­tásáért (mert, hogy az úthá­lózatunk 90 százaléka bur­kolatlan), az óvodák rend- bentartásáért, az orvosi ren­delő építéséért, különböző korszerű berendezések be­szerzéséért, fizetni kellett volna, nem tudom, mennyi maradt volna másra. Mi több, az utóbbi időben azt tapasztalom, hogy egyre többször kezdeményeznek. Gazdaságosabb fűtésre használni a 72 fokos meleg vizű forrást, kapacitást bő­víteni gáz tálán í tó berende­zést építeni a téesz ötlete és költsége volt. Ma több üze­met. középületet és néhány lakást is vízzel fűtenek. A tsz már kezdeményez Még mindig sok el pocséko­lódik A téesz döbozüzemé- ből és a fóliából 50—60 fo­kos víz folyik el. Ha rajtunk múlik, nem fogjuk hagyni — magyarázta Stiegler Attila. — Legalább tíz ház fűté­se megoldható lenne azzal a vízzel, ami most kárba vész. — Ez az, amiről beszél­nek, — mondta a téesz el­nöke. — Lépéselőnybe kerül­ni. Ne csak a kezünket mor- zsolgassuk, egyszerre örül­ni és keseregni, hogy százan várnak építési telekre, de nincs. Adjunk, ha nekünk van építésre alkalmas terü­letünk. Adtunk. Hobbi telket szeretnének akiknek nin­csen családi házuk? Végig­gondoltuk, mi akadálya le­het. Tizenöt hektár rossz minőségű legelőnk volt a víztározó körül, ideális hely egy szabadidő-centrum kié­pítésére. Ez már napi ügy. Százhetven kis telek kerül szinte napokon belül, kiosz­tásra. És beszélhetnénk a jö­vőről is. Ha meglesz rá a pénzünk, és a folyamatos gázellátásban sem kell kétel­kednünk, tizenhétmillió fo­rintért Martfűről a falu ha­táráig, a sertéstelepig a gájt elvezetjük. Mondanom sem kell, milyen perspektívát jelent ez a községnek. Ami rajtunk múlik megtesszük azért, hogy egyetlen tanács­tagnak se legyen olyan ér­zése, hogy nehézkesen men­nek itt a dolgok, ha van egy életképes mezőgazdasági nagyüzem, ne legyen ókuk keseregni az ipar hiánya mi­att, hogy a jövőben még fel­színes benyomások alapján sem mondhassa senki, hogy Tiszaföldváron a múlt kon­zerválódott. Kovács Katalin

Next

/
Oldalképek
Tartalom