Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-25 / 96. szám

' ■■■ Éljen pártunk és népünk egysége! A minisztériumi és a megyei vezetők megbeszélésén Egyeztették a mezőgazdasági- és élelmiszeripari feladatokat A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a me­gyei pártbizottság és a megyei tanács vezetői tegnap tartot­ták meg Szolnokon a szokásos évi, úgynevezett feladategyez­tető tanácsikozásukat. Az időszerű ágazati tennivalókat és a lehetőségeket összevető megbeszélést Mohács.; Ottó, a megyei tanács elnöke vezette. A tanácskozáson részt vett Dénes La­jos miniszterhelyettes, a tárca több szakvezetője, Simon Jó­zsef, a megyei pártbizottság titkára és Benedek Fülöp, a Teszöv titkára. A minisztériiumi vezetők­nek előzetesen írásban meg­küldött tárgyalási anyagot áz időközben hozott intézke­dések révén bekövetkezett 'változásokkal Berectzki La­jos, a megyei tanács általá­nos! elnökhelyettese egészí­tette ki. Elmondta többek között, hogy a központi tá­mogatások eredményeként a megye aszálysújtotta nagy­üzemeiben helyre állt a pénzügyi egyensúly, a gaz­dasagokban biztosítottak a termelés anyagi feltételei1. Szólt azonban arról is, hogy a rendkívüli tél, a megnöve­kedett energia- és takar- imáinykölbségek miatt újab­bakkal tetőztek a nagyüze­meikben, elsősorban az ál­lattenyésztési ágazatokban a gondok. Az érintett nagy­üzemek nevében is köszönte Bereczki Lajos azt a MÉM által nyújtott segítséget, amely lehetővé tette, hogy a régóta vajúdó nyárigát- felújítás, megfelelő anyagi támogatással végre megkez­dődhetett a tószegi térség­ben. Tájékoztatta a megyei tanács általános elnökhe­lyettese a tárca vezetőit ,ar­ról is, hogy a megye közös­ös állami gazdaságaiban dolgozók jelentős erőfeszíté­seket tesznek azért, hogy a szakmai igényesség fokozá­sával, az új anyag- és ener­giatakarékos technológiák bevezetésével, valamint az 'alaptevékenységen kívüli ágazatok fejlesztésével elő­segítsék a jövedelmezőbb gazdálkodást. A megye mezőgazdaságá­nak és élelmiszeriparának legidőszerűbb gondjait ele­mezve, a feladatokat egyez­tetve a minisztérium és a megye vezetői egyetértettek abban, hogy üzemi és nép- gazdasági szempontból egy­aránt fontos a miegyében meglévő termelő- és feldol­gozó kapacitások fenntar­tása, lehetőségszerinti leg­jobb kihasználása. A mező- gazdasági nagyüzemek alap- tevékenységében, a növény­termesztési ágazatban a he­lyi ökológiai adottságoknak leginkább megfelelő termék- szerkezet kialakítása a leg­fontosabb. A megye közös gazdaságait azonnali intéz­kedésről biztosították a MÉM szakvezetői annak ér­dekében, hegy a még hátra­lévő tavaszi vetések ütemét ne hátráltathassa a térség­ben az utóbbi hetekben mu­tatkozó kérni, káliahiány. Az állattenyésztési ága­zatokban, elsősorban a nagyüzemi' sertéstartásban a termelési színvonal megtar­tása érdtekében hasonló, operatív intézkedést tesz a főhatóság a megyében je­lentkező abrak-alapanyag, pontosabban kukoricahiány más megyékből történő, fo­lyamatos pótlására. A mi­nisztérium támogatja az át­meneti jövedelmezőségi gon­dokkal küszködő, az utóbbi években jelentős állami tá­mogatással létrehozott b.roy- ler-telepeket fenntartó gaz­daságoknak a hiteL vissza­fizetések átütemezésével kapcsolatos kérelmét, de a feladategyeztető tárgyaláson hangsúlyozták: hosszabb tá­von stabilnak számít a ba­romfipiac, ezért fokozni kell az ágazat hatékonyságát. A kormányprogramként kezelt melléktermék és- hulladék­hasznosítással kapcsolatban a minisztérium vezetői szor­galmazzák, hegy a megye nagyüzemei éljenek jobban a pályázatok útján elérhető, a takarmányozás gazdasá- gosságjának javításához, a talaj termékenységének fo- koziásáihoz és a drága ©ner- giaféleségek helyettesítésé­hez adható támogatásokkal. A megye élelmiszeripará­nak fejlesztésével kapcsola­tos, legégetőbb tennivalók egyeztetésekor a MÉM 'kép­viselői egyetértettek azzal a megyei állásponttal, hogy elodázhatatlan a szolnoki Á'lLatforgalmi és Húsipari Vállalat évtizede elmaradt rekontstrukciójának mie­lőbbi megkezdése. Az elkép­zelések szintjén ugyancsak- évekkel ezelőtt megrekedt tiszazugi szőlő-bor vertikum­mal kapcsolatban pedig óllyan javaslat hangzott el, hogy egy kis- vagy leányvál­lalati formáiban működő társulás létrehozása való­ban célszerű a nagyüzemek es a térségiben működő pin­cegazdaság között, de palac­kozó üzem kialakítása nem látszik gazdaságosnak. — T. IF. — Elénk érdeklődés, néhány helyen hármas jelölés, érvényesülő demokratizmus Tegnap alakult meg Állami gazdaságok egyesülése Az állami gazdaságok igazgatói tegnap, a KISZ KB ‘központjában országos ér­tekezletet tartottak, amelyen áz Állami Gazdaságok Or­szágos Központjának meg­szüntetése után létrehozan­dó társulási megalapításáról határoztak. Az új szervezet óz Állami Gazdaságok Or­szágos Egyesülése elnevezést kapta. Kienczmer András, az .ÁGOK vezérigazgatója ér­tékelte a gazdaságok ered- hiényeit. Elmondotta, az el­írnál! évben — az egy évvel 'korábbihoz képest — terme­lésük értéke 7,7 százalékkal .nőtt és a nyereségük is ked­vezően alakult, meghaladta az 5,3 milliárd forintot. A tanácskozáson Váncsa 'Janő mezőgazdasági és élel- (mezésügyi miniszter kifej­tette: örvendetes, hogy az üzemi kollektívák nagy kedvvel kapcsolódtak be a belső szervezet korszerüsité­tébe. Az állami nagyüzemeknek a továbbiakban is szüksé­gük van> egy olyan szerve­zetre, amelyik összehangolja a termelésfejlesztést, szak­mai érdekképviseletet nyújt és szolgáltatásokkal áll a taggazdaságok rendelkezésé­re. — mondotta a miniszter. Az ülés résztvevői ezután egyhangú szavazással elfo­gadták az Állami Gazdasá­gok Országos Egyesülésének társulási szerződését és ha­tároztak arról, hogy vállala­ti együttműködési alapot hoznak létre. Az ülésen sze­mélyi kérdésekről is döntöt­tek. Az egyesülés igazgató- tanácsának élnöke Burgert Róbert, a Bábolnai Mező­gazdasági Kombinát vezér- igazgatója lett. Az igazgatói ülés egyhan­gúlag Klenczner Andrást választotta az országos egye­sülés veaérigazgatőjíává. (Folytatás az 1. oldalról.) zonyítja, hogy ötvenezren vettek részt és közel három­ezer kilencszázan hozzászól­tak, véleményt mondtak a népfront általi javasolt je­löltről, vagy tettek új javas­latot jelöltre. Hetvenöt ta­nácstagi választókerületben volt spontán jelölés. Azok közül, akikre a jelölő gyűlé­sen tettek új javaslatot hat­vanhétén kapták meg a részt­vevők szavazatának egyhar- madát és kerültek fel ta­nácstag jelöltként a szavazó­lapra. A hatvanhét új jelölt közül huszonöt a népfront által javasolt személy he­lyett, 42 pedig har­madiknak, a népfront java­solta jelöltek neve mellé. A másfél óét tapasztalatai kedvezőek. A törvény által előírt kötelező kettős jelölés sehol sem maradt el, a jelölő .gyűlések pedig úgy váltak politikai vitafórummá, hogy lényegesen kevesebb volt a kívánságlista, a panasz, mint öt évvel ezelőtt. A sajtótájékoztató napjáig 13 országgyűlési választóke­rületben voltak képviselői jelölő gyűlések ötezerötszáz résztvevővel. Egészen ponto­san, a tizenháromból, tizen­két országgyűlési választóke­rületben még csak az első jelölő gyűlések zajlottak le (ugyanis a választási tör­vény értelmében legalább kettőt kell tartani). Egy olyan országgyűlési választó- kerület van, Tiszafüred és környéke, ahol már túl van­nak a két jelölő gyűlésen. A 12. számú országgyűlési vá­lasztókerület jelöltjei: dr. Bugán Mihály, a tiszaörSi Petőfi Tsz elnöke és Szakács Tivadar, a tiszafüredi Kun­tej Vállalat igazgatója. A 4. számú országgyűlési válasz­tókerületben Űjszászon és az 5. sz. országgyűlési vá­lasztókerületben, Tiszaföld- váron hármas jelölés volt az első jelölő gyűlésen. Miután befejeződnek a je­lölő gyűlések, május 15-e után megkezdődnek a vá­lasztói nagygyűlések, ame­lyeken a képviselőjelöltek találkozhatnak választóikkal, és bővebben kifejthetik programjaikat. Május 29-én jelennek meg a hirdetmé­nyek a szavazás helyéről és módjáról. Az újságírók kérdésére többek között dr. Kuti György elmondta, hogy azokra a jelölő gyűléseken elhangzott feltevésekre, ké­résekre, észrevételekre, ame­lyekre a jelölő gyűlés de­mokratikus fórumán egyik percről a másikra nem tud­nak felelősséggel válaszolni, az illetékes tanácsok 30 na­pon belül reagálnak. Tóth Lajos nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy a demokratizmus jegyé­ben a választási események során egyenlő feltételeket biztosítanak arra, hogy a népfront mellett a különbö- zőző társadalmi és tömeg­szervezetek, munkahelyek ,és a választópolgárok javasla­tot tehessenek a jelölt sze­mélyre, és később egyenlő feltételeket teremtsenek arra is, hogy a jelöltek a szava­zás napjáig találkozhassanak a választókkal. Annak érdekében, hbgy a választási eseményeken mi­nél többen részt vehessenek, hogy a választás napján a megye 343 ezer választópol­gára élhessen szavazati jo­gával, hogy a szavazatok ösz- szeszámlálásától, a szavazás eredményeinek megállapítá­sáig minden törvényes le­gyen a népfront, a párt. a szakszervezet, a KISZ, a Vö- íöskereszf aktívái, a taná­csok dolgozói nem kevesebb mint húszezren dolgoznak. Előtérben az Üzleti szempontok Hogyan változott a bankrendszer? A fővárosban Űi szovjet műszaki központ A hazánkban is jól isimert három nagy szovjet külke­reskedelmi egyesülés, a me­zőgazdasági és építőipari gépeket szállító TRAKTOR­EXPORT, a járműveket és h írad ástec hu i ka i cik keket exportáló MACHINOEX- PORT és az energetikai gé­peket szállító ENERGO- MACHEXPORT a napokban műszaki központot nyit Bu­dapesten. A Rákospalotán felépített műszaki központban helyet kapott .egy 1800 négyzetmé­teres bemutatótereim, öt kor­szerűen felszerelt tanterem, százisizetmélyes konferenciate­rem, műszaki dokumentációs könyvtár és alkatrészbázis. A műszaki központot a leg­modernebb szervizberende­zésekkel látták él, a szak­embereik elméleti és gya­korlati oktatását pedig kor­szerű öli tató eszközök és di­agnosztikai készülékek segí­tik. BNV-kín álat ampullák kertészeknek A Budapesti Vegyiművek termékeiből az idei tavaszon jobb a kiskereskedelmi ellá­tás, mint tavaly ilyenkor volt, amikor a szállítások kissé megkésve követték a melegebbre fordult időt. Az idei tavaszra szánt mű­trágyát már teljes egészében kiszállították a boltokba. A zöldségtermő földek, műtrá­gyázásához kétféle terméket is kínálnak, az egyik a nyúj­tott hatású Buviplant, a má­sik a természetes hatóanya­gokat tartalmazó Dolomit, amelyből most a tavalyinál nagyobb mennyiség várja a vásárlókat. A tápanyag után­pótlásához ajánlják a levél­trágyákat, amelyek különö­sen száraz időben hasznosít­hatók jól, amikor a növény nehezebben szívja fel a ta­lajban levő éltető elemeket. Ebből is többféle van. Növényvédő szerekből is bőséges a boltok választéka, s ezekből még mindig folya­matosan érkeznek a szállít­mányok a gyárból. A három évesnél idősebb gyümölcsö­sök hagyományos gyomirtó­szere a Hungazin, a szamóca gyomtalanítására ajánlott Devrinol viszont új termék. A Decis nevű általános ro_ Ivarirtósijerből a tavalyinak a duplája, mintegy 300 ezer üveg kerül most a boltokba. A kertészkedők dolgát könnyíti, hogy a gyár né­hány készítményét az idén először öt milliméteres am­pullában is forgalomba hoz­zák. Ezek adagolása egysze­rűbb, mint az üvegekből va­ló méricskélés, hiszen 10 li­ter vízhez általában éppen annyi szert kell keverni, mint amennyit egy ampulla tartalmaz. Az utóbbi hónapokban számos új rendelet, jogsza­bály, minisztertanácsi hatá­rozat látott napvilágot. Ezek között szinte elvésznek a pénzügyi rendszert átalakí­tó határozatok, pedig jelen­tőségüket nem lehet elégszer (hangsúlyozni. Bár őszintén szólva a paragrafusok szö­vegét olvasva a laikus szem­lélőnek túlságosan „szakmai­nak” tűnnek a változások. Ám ezek lehetőséget terem­tettek arra, hogy a követke­ző években jelentősen mó­dosuljon, a pénzügyi intéz­ményi rendszer, a hitelszfé­ra, s új alapokra helyeződ­jék a vállalatok és a ban­kok kapcsolata. Új pénzintézetek A pénzügyi szférában, ha­sonlóan a gazdaság más te­rületeihez, előtérbe kerültek az üzleti szempontok. Ál­talános eLvként fogalmazó­dott meg, hogy hitelt a jó üzletek kapjanak. Vagyis a bankok olyan vállalkozáso­kat finanszírozzanak; ameJ lyek megfelelő haszonnal kecsegtetnek. Egy-egy kére­lem elbírálásakor mindig föl kell tenniük a kérdést: va­jon megéri-e a kért összeget befektetni, vagy sem? Mindezt természetesen sokkal könnyebb és egysze­rűbb leírni, mint megvalósí­tani. Az üzleti hitelezés csak olyan bankrendszer alapelve lehet, amelyben több egyen­rangú pénzintézet íunkckH náik Éppen ezért számos új bank alakult az elmúlt hó­napokban. Igaz, többségük korábban valamiféle vállal­kozási alapként már műkö­dött, de az új jogszabályok tágabb teret adtak tevékeny­ségüknek. Bizonyos területe­ken önállóan gyűjthetnek betéteket, adhatnak hitelt, vezethetik a gazdálkodó számláit, s az üzletek meg­határozott körét finanszí­rozhatják. Maga a Magyar Nemzeti Bank is átalakult. Létrejött két hiteltagozat és elkülönült 'a jegybanki résiz. Ezenkívül három új kisbank is alakult a korábban az MNB-hez tar­tozó egységekből: önállósult a Budapesti Hitelintézet, az Innovációs Alap és Vállal­kozási Alap. S megerősödött a jegybanki tevékenység. Mint minden modern pénzügyi szisztémában, így nálunk is e szervezet rend­kívül fontos feladatokat hajt végre: érvényesíti a hitelpo­litika követelményeit, ennek érdekében mind a pénzinté­zetek, mind a vállalatok szá­mára fontos kérdésben dönt. Meghatározza a hitelezés egyes feltételeit — a lejára­tott. a kamat nagyságát, a finanszírozás kondícióit — I.felügyel a pénzforgalomra). A minden évben kiadott hi- teLpolitikai irányelveknek szerez érvényt az ellenőrzés alá tartozó pénzintézetek kö­rében. És végül, de nem utolsó soriban közvetíti a gazdaságpolitika követel­ményeit is. Egyenrangú partnerek Persze ha feladatait a közvetlen beavatkozás esz­közeivel látja el, akikor nem sokat változott a mostani helyzet — állapíthatja meg bárki is. Csakhogy a pénz­ügyi irányításban szintén a közvetett eszközök kerültek túlsúlyba, amelyek révén egyértelműen befolyásolni a népgazdasági érdekeknek megfelelően a pénzügyi in­tézményrendszer egyes tag­jainak mozgásit, a kapcso­latok alakulását. Az új jogszabályok keret jellegűek, nagy teret hagy­tak a következő években végbemenő változásoknak. Hirtelen mozgásra nem le­het azonban számítani, hi­szen a VI. ötéves terviben elosztható hitelek túlnyomó részét már korábban meg­kapták a vállalatok. S a jö­vőre nézve is igaznak tűnik a megállapítás, hogy több pénztárablak nem jelent fel­tétlenül több pénzt is. Nem kiszolgáltatottak De bár önmagában nagy horderejű lépésnek számít, hogy a vállalatok megkap­ták a választás lehetőségét: nem egy, hanem számos bankhoz fordulhatnak hite­lért. Tehát könnyen előfor­dulhat, hogy míg az egyik pénzintézet elutasítja, a má­sik örömmel finanszírozza ugyanazt az üzletet. A vál­lalatok nem kiszolgáltatott ügyfélként, ha-nem egyen­rangú partnerként tárgyal­hatnak majd a különböző hitelt nyújtó intézmények­kel. Bár nem árt itt megje­gyezni. hogy a hitelmonopó­lium már régóta nem egy bank joga. de az új szabá­lyok a korábbinál sokkal tá- gabb lehetőséget adtak a hi­telezés mindennapjainak megújhodására^ az üzleti szellem kibontakozására. A pénzügyi intézmény- rendszer átalakítása az 1985- ös jogszabályok megalkotá­sával még nem ért véget. A gyakorlatban csiszolódnak majd a jegybank módszerei: itt kell próbára tenni' az egyes eszközök hatékonysá­gát és lehetőségeit. A ta­pasztalatok összegzése után folyhat tovább az átalakítás nagy horderejű, a gazdaság minden területét érintő munkája L. M. A MÄV folyamatosan felújítja Űjszász és Vámosgyörk közötti’ vasútvonalát. Ennek egyik utómunkálata a vágányszabályozás. Képünk Jászkiséren készült

Next

/
Oldalképek
Tartalom