Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-13 / 86. szám
\ 1985. ÁPRILIS 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 a művelődés Rossz kezdés után hajlékai reményteli folytatás Klub helyett tea ház Kunszentmártonban A kunszentmártoni művelődési ház népművelői bizony már nehezen várták a tavaszt. A jó idő beköszöntőnek már csak azért is örülnek, mert nagy gondoktól szabadultak meg általa; a fűtés gondjaitól. A télen ugyanis. gyakrabban árasztottak jéghideget az intézmény kályhái, mint meleget. Nem csupán a szábad ég alatti!) tárolt hordókban, de az öreg falak „védelmét” élvező kályhákban is megfagyott a fűtőolaj. Emiatt aztán „fagysza- badságigal” kezdték az új esztendőt a kultúra kunszentmártoni hajlékában. A programokról januárban a tél gondoskodott, februárban már a farsang is „besegített”, a március aztán már egyebeket is tartogatott a „tarsolyában” ... — Többek között nem kevés bosszúságot — jegyzi meg Balajti Jánosné igazgató.' Társastánc klubunk versenyt hirdetett, de rendkívül sok gáncsoskodást tapasztaltunk a „szakma” részéről. A csoport létezésének „hivataA versenyre Békés megyéből is érkeztek, talán nem is véletlenül. A művelődésii ház ugyanis egyre inkább arra törekszik, hogy természetes földrajzi környezetével, a Kunszentmártonhoz közel eső szomszédos megyék településeivel teremtsen élő kapcsolatot. Békés, Szaryas, Szentes, Tiszakécsike valóban „karnyújtásnyira” van a nagyközségtől. — A napokban éppen a nyári tiszakécskei alkotótábor anyagából nyitottunk kiállítást — mondja az igazgatónő. A tiszakécskei művelődési ház felajánlotta segítségét propagandamunkánkhoz is. Salját sokszorosító üzeme van, ahol a mi műsorfüzeteinket is elkészítik a jövőben. A szentesi zenetanári munkaközösség ugyanakkor a zeneoktatáshoz nyújt segítséget. A kunszentmártoniak viszont rendszeres színházlátogatók lesznek Szentesen, ahol — Ifjúsági klubjaink sajnos lassacskán „elhalnak” — jegyzi meg Balajtiné. Nem akarunk semmilyen „szervezett formát” ráerőltetni az ifjúságra. Remélhetőleg a ’ „teaházi” esték lassan összehoznak egy új, másfajta közösséget. Néhány koncertet rendezünk a tizenéveseknek, s szeretnénk azokat beszélgetésekkel is egybekötni. los” elismertetése körül voltak a bonyodalmak, mindenekelőtt azért, mert vezetője csak ideiglenes működési engedéllyel rendelkezik. Hivatásos tánctanárt sajnos nem tudunk a „szögről leakasztani”, a társastánc iránti igény viszont óriási a fiatalok körében. Két tanfolyamunk után többen kedvet kaptak ahhoz, hogy továbbra is táncoljanak. Így alakult meg a klub. Mi örülünk, hogy a tizenévesek kedvükre való elfoglaltságot " találtak, hogy rendszeresen bejárnak a művelődési központba. Most mondjuk azt nekik, hogy gyerekek, nem lehet, mert a tánctanárok meglehetősen szűk szakmai köre nem ismeri el egy kunszentmártoni társastánc klub létjogosultságát? Végül is a versenyt megtartottuk. Igaz, az utolsó héten a jelentkezők fele lemondta a részvételt, de szerencsénkre a „pontozók” eljöttek ... Sőt nyáron egy társastánctábor vezetését is vállalták Kunszentmártonban. három színház — a szegedi, szolnoki és a kecskeméti — produkcióira válthatnak bérletet. Békés városával már korábban is jó kapcsolataink voltak, elsősorban a népművészet területén. Népi díszítőművészeink, fafaragóink mutatkoztak be ott. A jövőben még jobban szeretnénk erősíteni ezeket a kapcsolatokat például az amatőr művészeti csoportok kölcsönös bemutatkozási lehetőségeinek megteremtésével. Mindez bizonyára gazdagítja majd KunszentmáHton kulturális életét, mint ahogy az új, helyi kezdeményezések is. Így például azok a „teaházi beszélgetések”, amelyet rendszeres időközönként megrendeznek a fiataloknak. Egy-egy csésze tea mellett itt olyan emberekkel találkozhatnak a fiatalok, akik „szakértői” az őket érintő, érdeklő kérdéseknek. Legutóbb a Prognózis együttesi koncertje után bizonyosodott be, hogy a fiatalok nem csupán „őrjöngeni” tudnak, hanem értelmesen társalogni, kérdezni is... A klubok mostanság inkább az idősebbeket vonzzák. Kunszentmártonban négy nyugdíjasklub is működik, az áfész, a népfront, a művelődési központ támogatásával. Ezekbe a klubokba több mint háromszáz idős ember jár rendszeresen. Persze, ne feledjem, nemrégiben alakult meg az értelmiségi klubunk, ahová elsősorban fiatal pedagógusok járnak. Jó volna, ha az értelmiség más csoportjai is bekapcsolódnának munkájukba. A művelődési ház egyébként tizenkét szakkörnek, művészeti csoportnak, klubnak ad otthont. S lassan, már mondani sem kell, hogy ugyanúgy helyiséggondokkal küszködik, mint művelődési intézményeink általában: A színháztermünk színházi előadások fogadására kicsi, pódiumestek tartására nagy. Ennek ellenére a pódiumestek rendszeresek s eddig rendszeresek voltak a gyerekeknek és felnőtteknek rendezett műsorok is. Azért mondom, hogy eddig, mert az utóbbi időben nagyon megcsappant az érdeklődés. A gyerekeknek igyekszünk pedig színvonalas előadásokat szervezni. Nemrégiben a Tolcsvay együttes előadására mégsem jöttek el az iskolások, ugyanis a pedagógusok, a szülők sokallták a 40 forintos belépőt... Sajnos, igényes, színvonalas műsorokat olcsóbban már nem tudunk „adni” — teszi még hozzá az igazgatónő. — Csapnivaló „haknikra” pedig, úgy vélem, semmi szükség. A nyáron egyébként a művelődési ház ad majd otthont a napközis tábornak, ezért is szeretnénk kicsit felújítani „eszközparkunkat”. Vásárolunk személyi számítógépet, elsősorban játékprogramok számára. Felszereljük fotó-laborunkat és fotó-tanfolyamot is szervezünk a gyerekeknek. S az audiovizuális eszközök beszerzésére kapott 100 ezer forint lehetővé teszi egy képmagnó vásárlását is. Képmagnóval — szolgáltatás Ezekkel az eszközökkel egyébként bizonyos szolgáltatásokat is nyújthat majd a lakosságnak a művelődési ház. Az amatőrfotósok például előhívhatják felvételeiket, a képmagnóval megörökíthetnek akár családi eseményeket is ... Tervek vannak, s szerencsére üdén az intézmény pénzügyi helyzete is kedvező. A „rossz” évkezdési után reményteijesnek ígérkezik a folytatás ... T. E. „Szomszédolás” más megyékben „Haknikra” semmi szükség Veress Ferenc-emlékkiállítás A kiállítás különlegességei a porcelánra készült fényképek A fényképezés manapság oly mindennapossá, természetessé vált, hogy szinte teljesen megfeledkezünk azokról, akik alig másfél évszázaddal ezelőtt e technika születésénél bábáskodtak. Ez annak is köszönhető, hogy a magyarországi fotótörténetet összefoglaló könyv eddig nem jelent meg. Ezért külön érdeklődésre tarthat számot a szolnoki Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban tegnap megnyílt, múlt századi erdélyi fényképész, Veress Ferenc emlékkiállítása. Daguerre találmányának — ez volt az első, mindenki számára elérhető fotográfiai eljárás — híre ési technikai megoldása nagyon hamar elterSzolnokon jedt Magyarországon- Az első műtermek Pesten nyíltak, de szinte ezzel párhuzamosan Erdélyben is kialakult egy műkedvelőkből álló kör. Ehhez tartozott a fiatal Veress Ferenc is, aki alig 21 évesen hivatásos fotográfussá lett, s 1853 tavaszán Kolozsváron fotóműtermet nyitott. Ez a műterem alig néhány év leforgása alatt az erdélyi fotóélet központjává vált. Veress nem csak Erdély tájait és hírességeit fényképezte, hanem sokat fáradozott a fotóeljárások tökéletesítésén, sőt új eljárások kidolgozásán is. Az 1870-es években porcelánra is sikerült fényképet készítenie. Figyelemre méltóak a színes fénykép előállításáért folytatott kísérletei is. Veress messze megelőzte korát, munkája, kitartása példaként szolgálhat ma is. Az írástudók felelőssége Száz éve született Lukács György Tegnap I,ukács György születésének 100. évfordulója alkalmából koszorúzást ünnepséget rendeztek a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjának sírsétányán, és egykori budapesi lakóhelyénél, a Belgrád rakpart 2-es számú háznál. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi és Budapesti Bizottsága nevében Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára és Borbély Gábor, az MSZMP KB tagja, a Budapesti Pártbizottság titkára koszorúzott. A Művelődési Minisztérium részéről Köpeczi Béla miniszter és Szabó László, a pártbizottság titkára, a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében Szentágothai János elnök és Kulcsár Kálmán főtitkárhelyettes, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében Molnár Béla titkár és Juhász Róbert osztályvezető helyezte el a tisztelet, a kegyelet virágait. Az utókor nemegyszer szélsőségesen értékeli a kortárs, nagy szellemi elődök örökségét: vagy dicsérő túlzásokba esik, vagy felnagyítja a tévedéseket. Talán egy kissé így voltunk (vagyunk) Lukács György, a XX. század —- méltán — egyik legnagyobb gondolkodója életművének megítélésével is. Zavarba ejtő ugyanis annak a szinte beláthatat- lanul változatos és gazdag életútnak az íve, melyet ez a történelmi léptékkel gondolkodó, nem mindennapi ember megtett. S az a hatalmas fejlődés és bölcseleti gazdagodás, amellyel a nagypolgári családból származó és a századforduló Magyarországán felnövekvő, kezdetben az internacionalizmushoz vonzódó Lukács György eljutott a kommunista tudatosságig. a proletárforradalom vállalásáig és Marxig, a marxizmus—leninizmus alkotó továbbfejlesztéséig. Életútja, az önmagát és helyét a világban kereső XX. századi értelmiségi küzdelmeinek és helyes útra találásának példázata. A budapesti, a berlini és a kolozsvári egyetemeken jogot hallgató, igen széles érdeklődésű ifjú Lukács György irodalom iránti vonzalma korán megmutatkozik. Gimnazistaként már színikritikákat ír, majd 1904- ben Hevesi Sándorral és Benedek Marcellel megalapítja a kor hivatalos hazai színházi életével szemben álló Thália Társaságot, 1908- ban pedig „A modern dráma fejlődésének története” c. monográfiájával elnyeri a Kisfaludy Társaság pályadíját. 1912-től Heidelbergben dolgozik, egyetemi magántanár hat éven át. Itt kezdi el esztétikai. művészet-filozófiai vizsgálódásait és Dosztojevszkij életművének feldolgozását, amelynek első része 1916-ban jelenik meg „A regény elmélete” címmel. Ez idő tájt földül figyelme Kanttól Hegel felé, az irodalmi alkotásokat a hegeli dialektikus történelemfilozófia tükrében kezdi vizsgálni. A századelő magyar szellemi életéből Ady gyakorolta rá a legnagyobb hatást. Később így jellemezte életéne.k ezt az időszakát: „...én az Ady-féle „protestáló hit, küldetéses ,vétó”-t próbáltam \a .hegeli dialektikával összhangba hozni”. 1918-ban — terveiben csalódva — tér haza Heidel- bergből s itthon vezető alakja lesz a „Vasárnapi Kör” elnevezésű szűkebb értelmiségi csoportosulásnak, melynek tagjai között ekkor már ott van Balázs Béla és Fogarasi Béla is. Később mindhárman csatlakoznak a Kommunisták Magyarországi Pártjához. Ez a korszak volt Lukács György fejlődésében a leggyökeresebb változások szakasza, amely osztályának megtagadásán és korábbi világnézetének meghaladásán át a kommunistákhoz vezette őt. A teljes anyagi biztonságban élő bankár fia lett kommunistává, vállalva az akkor ezzel járó teljes bizonytalanságot. Amikor 1918 decemberében belép a KMP-be, még nem számolt azzal, hogy egy évtizeden át „gyakorlati politikus és hivatásos forradalmár” lesz. De az események körülötte is, mint ahogyan azokban a hónapokban egész Európában — felgyorsulnak. 1919 februárjában tagja lesz a KMP újjászervezett központi bizottságának, s innen már egyenes út viszi a Tanácsköztársaság közoktatás- ügyi népbiztosságig. Lukács György döntő szerepet játszik a proletárdiktatúra művelődéspolitikájának kidolgozásában és irányításában: különösen az irodalom és a művészet forradalmi megújításának és közkinccsé tételének lehetőségei foglalkoztatják. 1919 áprilisában így fogalmaz erről a Vörös Üjságban: ...A kommunista kultúrprogram az, hogy la legmagasabb és legtisztább művészetet juttassa a proletariátusnak, és nem fogja >megengedni, hogy politikai eszközzé rontott vezércikk — poézissel pusztítsák ízlését.. .” És Lukács tudja akkor is a kötelességét, amikor a harctéren a helyzet súlyosra fordul, a frontra megy, és az V. hadosztály politikai megbízottjaként harcol. A Tanácsköztársaság megdöntése után néhány hónapig Pesten végzett illegális munkát, majd Bécsben, Ber-r linben és Moszkvában dolgozott; a Filozófiai — és a Marx—Engels Intézetben, a német írószövetségben, folyóiratok — közöttük a moszkvai Új Hang — szerkesztőségében; s közben hihetetlen termékenységgel írta filozófiai, esztétikai, irodalomelméleti műveit; keresve bennük a világ és a benne élő ember létének minél teljesebb megközelítését. A harmincas évektől kezdve a realizmus került vizsgálódásainak középpontjába, ami nála azt jelentette az esztétikában, mint a demokrácia a politikában. Ebből a megközelítésből azonban tévedések is következtek, elvetette például az avantgar- de-ot, a modernizmust, si keményen megbírálta a zsda- novi értelmezésű szocialista realizmust, amit később ellenfelei félreértelmeztek és eltúloztak. írásai csak a felszabadulás után kerülhettek a hazai olvasók kezébe, s ekkor vált igazán meghatározóvá Lukács György a magyar értelmiség gondolkodására. Az hírástudók felelőssége” (1945); az „Irodalom és demokrácia” (1948); „A történelmi regény” (1947); és „A polgári filozófia 1 válsága” (1949) nemzedékek szemléletét formálták, s ma is pótolhatatlan értéknek minősülnek. Közéleti magatartása iS példának számított: ország- gyűlési képviselő; az MTA elnökségének tagja; egyetemi tanár; aktív szerepet játszik a Béke-világtanács tevékenységében. 1948-ban az elsők között tüntetik ki Kos- suth-díjjal. v Az 1949-ben induló és ,nemzetközivé terebélyesedő Révai-féle realizmus-vitában azonban elszigetelődik, s átmenetileg kiszorul a szellemi életből is. Ezt az időt arra használja, hogy megírja az irracionalista filozófiák máig is legátfo- góbbnak tartptt kritikáját, Az ész trónfosztását. 1956 októberének végén tárcát vállal a kormányban, majd november elején ő is a jugoszláv nagykövetségre „menekül”. Ezt az események által sodort, meggondolatlan lépését később ő maga is „durva hibának” ítéli. Politikai tévedései miatt azonban szervezeti kapcsolata közel egy évtizedre megszakad a párttal, igazából csak 1967-ben rendeződik, amikor visszamenőleg elismerik régi párttagságát is. . Lukács György olyan írástudó volt, aki egyetemesen és felelősséggel gondolkodott az ember és a társadalom )fejlődés"ének alapvető törvényszerűségeiről, ezért képes volt kortársainál mesz- szebbre látni. Hosszú és küzdelmes úton jutott el Kier- kegaardtól Marxig és Leninig, az idealista dialektikától a materialista történelemfelfogásig, a marxista esztétika megalapozásáig. Vezérelve volt: „Vissza Marxhoz és előre a társadalmi valósághoz!” A La Quinzaine folyóiratnak adott interjújában, 1966- ban — 81 éves korában — így fogalmazott: „Igazi életművemet hatvanéves koromban kezdtem írni ...” És valóban, az igazán nagy elméleti összegező művei életének utolsó másfél évtizedében születtek: A különösség tmint esztétikai kategória; Az iesztétikum sajátossága; iA társadalmi ,lét_onto- lógiája. Az volt a terve, hogy a marxista esztétika (szisztematikus rendszerének megalkotása után felvázolja a marxista etikát is. Az esztétikai alapvetés első két kötete el - is készült, amit a szakkritika már akkor — 1965-ben — úgy ítélt meg, hogy „... az esztétikai gondolkodás történetében ... hiányaival és kérdőjeleivel is monumentális épület.. Kivételes filozófusi bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor nyolcvanévesen, félretéve Esztétikájának befejezését, abbahagyva az Etika felvázolását, az általa legfontosabbnak érzett feladathoz. — egy marxista társadalmi lételmélet, az Ontológia kidolgozásához — látott hozzá. Monumentális terve megvalósításának azonban gátat vetett a szűk- reszabott idő, — élete utolsó hónapjaiban úgy ítélte meg, hogy amit megírt, nem lett ontológiai rendszer, a négy kötet „csupán előmunkálatnak 'tekinthető egy majdan megírandó marxista ontológiához”. Lukács halálával nem szűntek meg az életműve értelmezése körüli viták. Roppant szellemi teljesítményéért szenvedélyes harcok zajlanak a marxista és a polgári filozófia között. A világszerte megnyilvánuló változatlan érdeklődés pedig bizonyítja, hogy valóban a század egyik legjelentősebb gondolkodójáról van szó, akinek az élete eszmei küzdelmekben telt el, de intellektusának nagyságát még ellenfelei is elismerték. S ha voltak is vitái a kommunista mozgalmon _ belül, a párthoz és haladáshoz tartozónak vallotta magát élete végéig. Emberi nagyságát pedig az bizonyítja hogy volt ereje önmagát is kritikusan látni, s túllépni tévedésein. László Gyula
