Szolnok Megyei Néplap, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-30 / 75. szám
1985. MÁRCIUS 30. Irodalom» művészet 9 Irodalmi oldalpárunk illusztrációit a „Szolnok megye élő népművészete’’ kiállítás anyagából válogattuk Suhai Pál: Tartozás Adósom úgy lettél, hogy élsz (s én megszerettelek). Mióta foglalót adott szavad s tekinteted. csak tartozol — joggal várom most az előleget, s a folytatást is, a kialkudott bért, a pontos részleteket. Joggal, mint mind, aki szeret, s nagy összeget behajt: örömmel így fogók mosolyt rólad leszüretelni majd, így várlak én (hisz tartozol), így várom, hogy megadd előlegek és részletek teljes, nagy összegét: magad. Sárospataky Csaba: Hirosima Én még emlékszem madarakra szárnyukra tollat ragasztottak csőrükben búzaszem fénylett feketék voltak és fehérek én még emlékszem fákra ágaikon virágok éltek leveleik napot bújtattak este és otthont adtak a zenének én még emlékszem emberekre lábuk előtt járdák hevertek bútoraik köré kerítést raktak és szökőkütat neveltek a jcertnek én még halakra is emlékszem csönd volt köztük ragyogott a hátuk elpusztult madarak roncsolt erdők és merevvé fagyott emberarcú bábuk. Csukás István: Április Szívem súlyosan csüng, akár a hurkon fennakadt madár, mellem dobbanással teli, s rózsás kézzel utcát, teret a hancurozó kikelet a kéményekig emeli. Kormos kotró egyensúlyoz a háztetőn, póznát húroz fütty-könnyű villanyszerelő; gólya lebeg s az áttelelt szántón varjú-csorda legel, csősz sántiktál s közéjük lő. Erdők doh-csendjét felverik a kirándulók, reggelit nyársról bicskáznak csillogó szemmel s szájjal, s zajtalanul, zöld izmot feszítve gurul sűrű nyárba a földgolyó. Lezsák Sándor: Suhogó csöndben Suhogó csöndben fűben fekszem, ölelő szellő mellém ül, Fonnyadt pipacsról harmat cseppen, Buta bogár megrémül — Ügy nézek yzost a hajnali) ködbe, mint akkor szemedbe. Éjszaka — Dienes Eszter: Bokrok közt Bokrok közt a távol csendtől csenhez táncol, kormos ég dunyhája szeretőkre ráforr. Bokrok közt a távol holdas éjhez pártol, csillagok járásán, halott Apám sírján fény pereg s aláhull. Sánta Ferenc: HÚSZ ÓRA jönni... Ennek is. fiatal, még nincs negyvenesztendős sem, oszt itt van magamagának, hogy ne lásson már jót ebben az eleiben, csak küszködést meg betegséget. Mintha az ura elvitte vein magával ennek is az egészséget... A sincs már néki, mintha elment volna az urával az is... Pedig kicsiny még a gyerek, messzire nő az még fel, s addig csak ő van nékik, .senki más, vsak ez, az anyjuk van nékik, s más senkijük, mert. ha számíthatnak is valakire. azért csak az édesanya az, aki ott áll őmelleltük mindig, mert az megmarjad nekik mindig olyannak, hogy nem hagyja őket, akármi is legyék. . . Pedig szépen élnek, magamnak ‘sem kívánhattam volna jobbat., pedig az én uram is. ennek az asszonynak az apja. az is olyan ember, volt, hogy engem meg nem ütött volna soha, s attól én goromba szót nem is hallottam soha, csak: édes lelkem, így, édes lelkem, úgy. vagy Flórám, így, Flórám, úgy, így beszélt az mindig énvélem. S ez meg, ennek az ura. Kocsis Benjámin, az meg éppenséggel úgy. mintha az enyémet láttam volna. Becsülte ez is az asszonyt, soha többet rá nem rakott., csak amit elbírt a válla, nem ütötte, s még halála előtt is kél nappal, hogy valami zsákokért voltak, hát olyan szép pár cipőt hozott néki, mert azt vette mindig, nem szólt: csak látta, hogy kellene már valami, hát ahogy kapta a fizetést a gazdaságtól, vette ami kellett. .. Ilyen ember volt a Béni, nyugosztalja az. Isten! Az ilyen ember után aztán duplán myrad egyedül az asszony, mert. csak jót kapott tőle életében, s eképpen azt már nem pótolhatja semmi sem, s nem jöhet békesség már az asszony lelkére ezentúl. Csak ha utánamén majd maga is. hogy találkozzanak... Pedig mondom néki: ami már megesett, azon már változtatni nem lehet. Olyan, az élet, 'hogy ami jön, azt úgy kell föle elfogadni. ahogyan jön. nem az ember ül a bakon, hanem maga csak húzza, s oszt amérre csapják, arra kell néki szelídüljön... Így van, s nem másképpen! OLVASSUK ÚJRA - EGYÜTT! Ránéztem ismét tíz ajtóra, most mar tisztábban láttam — így félig nyitva átsütött rajta a nap —. ott volt mind a négy lyuk haránt sorakozva az ajtó lapján. Talán négy-öt centiméterre lehetett egymástól mindegyik, az utolsó azonban egészen, magasra csapolt, el a többitől, az ajtó sarka felé. Az asszony krumplit tisztított, amikor megérkeztem, de átadta aztán a kést az öregasszonynak, s must csak ült a széken, ölébe ejtve a kezét és hallgatott. Az arca mozdulatlan, egy moccanás nincs rajta, néz maga elé. Nyilván hallja az öregasszonyt., de nem néz feléje. — Ami elmúlt, elmúlt — mondja az öregasszony —. azon aztán már kár gondolkozni. Mén tovább az elet, ahogyan azelőtt is volt, meg mindig is volt, szegénynek nehéz, gazdagnak könnyű. E mán az életnek a rendje, e volt, s ez is marad m i ndörökkön-örö kke, ameddig a jó Isten csak élteti az emberiséget!! Csak hát, nehezebb most neki az ura nélkül, mert ha nincs a háznál, akkor bizony az asszonynak tan jobb is lenne, ha meg sem születeti volna. A virág is elesik a karó nélkül, hát még az asszony, ha nincs mellette az ura, hogy megmondhassa, hogy mit. mikor es mit hogyan.. Meg aztan mindent elvégezni magának az asszonynak, jobb arról nem is beszélni, mert nem lehet, azt szóval elmondani sem. Nem ér már annak az. asszonynak az élete semmit. semmiden semmi az. amit ér! De hát itt a két árva gyerek a nyakán, segítenek, nem mondhatjuk, amit tudnak, a nagyobbik, az meg igen különösen, de mire megy azzal, az ember, a nagyobb dolog, az csak idemarad, az anyjának. a fcezére. Ruháztatni, öltöztetni. kosztjuk hogy tisztességesen meglegyen! Amit én meglehetek ilyen idős koromra, azt megteszem, de nyolcvan felé járok már magam is, bizony olyan nagy időt taposok én már. s abból is harmincat özvegyen, mint ez most itt, ez a szerencsétlen — megteszem, ugye, ami tőlem kitelik, hogy meleg étel jusson minden napra, meg egy kis mosást is, s a tyúkokat, csirkéket etetgetem, de bizony a disznót már nem tudom etetni, hull ki a kezemből a veder, nem emelhetem már, mint valamikor ahogyan emeltem, még két esztendővel ezelőtt is. nem megy a már énnékem, nem megy már semmi sem. ahogyan kellene — a halál, az jövöget már, az jön rendesen, azt már el nem kerüli senki. Nem tudom már jószerivel a gallyat sem törni, úgy hasít bele a karomba, ha csak kicsit is erősebben fogok. Nem sok hasznomat látják, de amit tudok magamtól, azt megcsinálom, a többi aztán mind neki marad, ennek a szegénynek. Ez a Jósika, aki most igazgató az uradalomban vagy gazdaságban, ahogyan mondják, az csinált néki helyet, a tyúkoknál van. odajár minden hajnalon, de oda is pontosan kell menni, s nsm étkezik, csak délben haza, akkor meg kapálni kel'l menni, abba a kicsibe, amit még meghagytak. meg mikor milyen dolognak van a sorja éppen, varrni meg magam sem látok, hát így aztán az is csak reá marad... Nehéz szegénynek, igen nehéz! Csak elnézem, minek is szültem ilyen nyomorúságra! Rá sem néz a lányára, csak mondja a magáét, peregnek a szavak. azok is szinte hangsúly nélkül, mintha csak ahhoz kellenének, hogy járjon a kés a kezében, és pucolódjon a krumpli. — Ha tudná az ember, hogy mire szüli az ő gyermekét, bizony sokszor nem is engedné a világra A legenda szerint Sánta Ferenc’ 1954 tavaszán ismerkedett meg Szabó Pállal, az öreg író volt az, aki első novelláját világra segítette. Ez az írás. a Sokan voltunk, olyan feltűnést keltett az Irodalmi Újságban, hogy ha túlzónak is érezte mimdenki Szabó Pál bevezetőjét) — ..Móricz Zsig- mond Hét krajcárja robbanhatott ilyen erővel az akkori irodalmi életbe, mint a mostaniba a Sokan voltunk” —, azért az nyilvánvaló volt, hogy nagyformátumú tehetség jelentkezett. Sánta Ferenc a románok, magyarok, szászok lakta Brassóban született. különböző üzemekben dolgozott, 1954- ben éppen traktorgyári munkás volt. Hányatott sorsa csupa útkeresés, megszerezni azt telítettséget, amely feljogosítja az embert arra. hogy megmutassa a világnak az ő saját világát. Bemutatkozása tehát csodaszámba ment. rögtön kész, érett novellákkal jelentkezett, melyekből megszületett 1956-ban Téli virágzás címmel az első kötete. Ezek egyes szám első személyben ábrázolták egy szegény parasztcsalád életét, és ez a személyes szeretet válik az írások szépségének forrásává, A szeretet hangja lírai, a megközelítés szubjetív, az eredmény azonban objektív, ezért sokszor kegyetlen. A történések oly mély ős-erkölcsiség- ről vallanak, mely az olvasónak már-már ismeretlen, már-már hihetelen volt. Második kötete, a Farkasok a küszöbön, a családi élet korai élményén túl változatosabb témakört, iágabb .mondanivalót rejtett. Elsősorban egy, a kiszolgáltatottságból fakadó szorongás tűnik fel nagy erővel. A fasiszta hatalmi gépezet kegyetlen hóhérai vannak jelen az egyik oldalon, és az ellenállásra is szinte képtelen pásztor-ártatlanságú kiszolgáltatottság a másik oldalon. Sánta Ferenc gyorsan beérkezett a magyar irodalomba. A berobbanó indulást Az ötödik pecsét, a Müller család halála és közben a Húsz óra hitelesítette. Ez a mű a magyar paraszti életformaváltás kritikus pontjának ábrázolásával a leghitelesebb vallomás arról a gyöt- relmesén tragikus életérzésről, amelyen keresztül kellett mennie annak a paraszti osztálynak, amely a nincstelen- ség évezrede után kapott földet. s amelynek a tsz-szerve- zéskor be kellett vinnie azt a közösbe. Az író krónikának nevezi művét. Maga a cselekményt adó mozaiksor húsz óra foglalatában tulajdonképpen nem más, mint egy riporteri nyomozás története. A szerző végigjárja a falut, és faggatja annak lakóit, hogyan történt egy bizonyos 1956-ban esett gyiklosság, miért ölte meg a községi párttikár vele egyivású paraszttársát. Ennek a nyomozásnak a során kibontakozik előttünk a magyar falu mai és mégis történelmi képe, mert meglátjuk a sors okozta motívumokon át az „itt élek és nem tehetem másként” végzetét. Feltűnik a műben a magyar falu három nagy fordulópontja: 1919, a földosztás és az ötvenes évek, betetőzve az 1956-os eseményekkel. A 19-es direktórium tagja mellett megszólal a volt földbirtokos gróf és mindenki, aki ennek a falusi Magyarországnak történelméről és titkairól vallani tud. Természetesen nem történelemkönyv ez, hanem szegénység meghatározta tragikus életsorok bemutatása olyan világos, tiszta magyar nyelven, amely szinte balladás ritmusúvá teszi az egy-egy óra keretszerkezetébe foglalt esemény. A könyvből 1965-ben Fábri Zoltán rendezésében nagyhatású film is készült, és nemcsak Sánta Ferenc korszakjelző művét érdemes újraolvasni, de ezt a filmet is fel kellene újítani, hiszen egy nemzedéknek,' a hatvanas évek fiataljainak életre szóló élménye volt. Szalontay Mihály Összeállította; iiékasy Ildikó
