Szolnok Megyei Néplap, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-13 / 36. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. FEBRUÁR 13. II Szovjetunió visszautasította az amerikai rágalmakat Nicaragua Nö a nyílt amerikai intervenció veszélye Felség a Fehér Házban lőkelő vendéget fogadott Ronald Reagan elnök a Fehér Házban: Fahd szaúd-arábiai uralkodót, aki a világ egyik leggazdagabb országának államfője. Ráadásul Fahd az arab világ egyik legtekintélyesebb képviselője. ezért washingtoni látogatását kettőzött figyelemmel kísérik. Alighanem kínos perceket szerzett Reagan vendége a házigazdának, amikor az ünnepélyes fogadtatáson arról beszélt, hogy a tartós és igazságos közel-keleti rendezés kulcskérdése a palesztin probléma megoldása. Annál is inkább kellemetlenül érinthette az amerikai politikusokat ez a megállapítás, mert közismert, hogy az Egyesült Államok nem hajlandó tárgyalásba bocsátkozni a palesztinokkal, s évek óta rendre kitér minden olyan eszmecsere elől, amelyen a palesztin nép sorsát tűznék napirendre. Igaz, az utóbbi hónapokban jelentős új fejlemények történtek, amelyek most Reagant is arra kényszerítették, hegy magas rangú vendig e előtt homályos célzásokat tegyen bizonyos palesztin j egokra. Azzal viszont adós maradt, hogy pontosan meghatározza, mely jogokat tekinti törvényesnek Washington. Ez a körmönfont fogalmazás azonban aligha elégíti ki a szaúd-arábiai uralkodót. Amióta a múlt év őszén ismét mozgásba lendült a közel-keleti arab diplomácia a rendezés siettetése céljából, Jordánia kezdeményezésére előbb Egyiptom, majd több más, úgynevezett mérsékelt arab állam is sürgeti: mielőbb hívjanak össze nemzetközi értekezletet a rendezés részleteinek a kidolgozására. Ez a javaslat összhangban van a szovjet politikusok álláspontjával, akik már korábban kifejtették: vala- menyi érdekelt fél, — tehát Izrael, valamint a palesztinok — képviselői szovjet és amerikai politikusok jelenlétében vitassák meg a rendezés problémáit, mindenekelőtt a palesztin nép önrendelkezési és államalapítási jogát. Szaiúd-Arébiila bizonyára egyeztette véleményét Jordániával, hiszen a két királyság között szoros kapcsolat áll fenn. Ugyanakkor Ri- jadot erős szálak fűzik Washingtonhoz is, lévén a konzervatív királyság az Egyesült Államok egyik legjelentősebb fegyvervásárlója és olajszállítója. Jellemző erre, hogy 1981 végén több mint 20 milliárd dollár értékű katonai szállításokról kötött megállapodást a két ország. Az is közismert, hogy a szaúdi olaj csaknem teljes egészét az amerikai vállalatok értékesítik. Ha tehát Ríjad a közel- keleti kérdésben- az amerikaival ellentétes álláspontra helyezkedik, ez mindenképpen arra inti Washingtont, hogy vizsgálja felül a térséggel kapcsolatos politikáját. Fahd uralkodó mostani látogatása során alighanem erről próbálja meggyőzni Reagan elnököt. ~I eglehet, szerencséM sebb időpontot is választhattak volna az —1 uralkodó washingtoni vizitjének: nem sokkal érkezése előtt ugyanis az Egyesült Államok bejelentette, hogy felfüggeszti közel- keleti fegyverszállításait — kivéve az Izraelbe irányuló szállítmányokat —, mert fölülvizsgálják az USA közel- keleti „érdekrangsorait”. Fahd megbeszélései után netán nemcsak az üzleti, hanem a politikai tényezőket is átértékelik Washingtonban? — erre a közeli jövő adja majd meg a választ. Gyapay Dénes Viktor Iszraeljan szovjet fődelegátus tegnap a genfi leszerelési konferencián ismét elfogadhatatlannak nevezte az amerikai tárgyalófél korábbi javaslatát a vegyi fegyverekről, és visszautasította az állítólagos szovjet szerződésszegésről szóló amerikai rágalmakat. Kenneth Adelman, az Egyesült Államok fegyverzet- ellenőrzési és leszerelési hivatalának igazgatója a konferencián elhangzott aznapi felszólalásában felszólította a Szovjetuniót: kezdjen komoly tárgyalásokat arról az amerikai javaslatról, amelyet tavaly áprilisban George Bush amerikai alelnök terjesztett a tanácskozás elé. Bush javaslatában a vegyi fegyverek betiltásáról és a már felhalmozott készletek megsemmisítéséről volt szó. Adelman ugyanakkor azzal vádolta meg a Szovjetuniót, hogy megsértett több fegyverzetkorlátozási megállapodást, egyebek között az 1972-es genfi konvenciót, Rakétatalálat ért tegnap egy libériái zászló alatt haladó olajszállító fehérhajót! Arab-öböl menti Hárg sziget közelében — közölték hajózási ügynökségek. Egy bagdadi katonai közlemény korábban arról adott hírt. hogy iraki rakéták „nagy tengeri célpontot” találtak el a legfontosabb iráni olajkikötőnek számító Harg sziget közelében. Néhány pergcel tíz óra után vakító fény árasztotta el Drezda városát: a magasból megannyi lassan lebegő, zölden világító „karácsonyfagyertya” ereszkedett alá. Egy-két pillanattal később William Topper angol pilóta megadta a jelt a város elpusztítására;- a stadion felett kioldotta a brit légierőnek irányt mutató célzóbombát. Negyven esztendeje, 1945. február 13-án szabadult el a pokol. 243 Lancaster-bom- bázó dobta le terhét Drezda központjára. Az első húszperces támadást hárem órával később követte a második. Az újabb 529 Lancaster - gép pilótáinak már nem volt szükségük útbaigazításra: az égő városközpont jelezte az irányt. Másnap délben további 311 amerikai repülőerőd és kétszáz Mustang vadászgép jelent meg a város felett: megismételték az előző napi szőnyegbombázást, a amely megtiltja a vegyi fegyverek bevetését. Viktor Iszraeljan válaszában kijelentette, hogy a Szovjetunió által már korábban elvetett amerikai javaslat „elmélyítette a tárgyaló felek közötti nézetkülönbségeket és tovább bonyolította a tárgyalásokat azáltal, hogy az ellenőrzéssel kapcsolatban teljességgel elfogadhatatlan és irreális, követeléseket támasztott”. Az állítólagos szovjet szerződésszegéseket illetően Iszraeljan rámutatott: az amerikai politikus vádjaival „semmiképpen sem szolgálta az építő jellegű párbeszédet”. „Ha hozzá kívánt volna járulni a konferencia sikeréhez, nem szentelt volna annyi időt az országomra és annak politikájára vonatkozó valótlanságoknak. A Szovjetunió nem használt, nem használ és természetesen nem is fog használni vegyi fegyvereket” — jelentette ki a szovjet delegátus. Egy másik iraki katonai közlemény arról számolt be. hogy az iraki csapatok tegnap a front középső és déli szakaszán indítottak támadást ellenséges állások ellen. Az ÍRNA iráni hírügynökség ugyancsak tegnap azt jelentette, hogv iráni csapatok a front nyugati térségében ütköztek meg iraki egységekkel. vadászok pedig engedélyt kaptak fedélzeti fegyvereik használatára is. A belvárosban a földdel egyenlővé vált tizenöt négyzetkilométernyi terület. Teljesen megsemmisült hetvenötezer lakás, tizenegyezer pedig súlyosan megrongálódott. Elpusztult a városközpont Valamennyi műremeke és súlyos károk érték a világhírű Zwingert. Drezda több mint hatszázelzeri lakosából harmincötezren lelték halálukat a kétnapos légítámaOciSúcttl. A „menykőcsapás” fedőnevű akció végrehajtására állítólag Churchill miniszterelnök adta ki a parancsot — olyan időszakban, amikor a második világháború már a végéhez közeledett, a náci rezsim napjai meg voltak számlálva: a Vörös Hadsereg alakulatai hetven kilométerre álltak Berlintől. Miért volt hát szükség Drezda megsemmisítésére? A válasz a bombázóknak Portugália Mélyül a kormányválság Tovább mélyült a portugál kormányválság. Tegnap lemondott tisztségéről Jósé Augusto Seabra oktatási miniszter. Mario Soares kormányfőnek írott levelében a döntést azzal indokolta, hogy „sem etikailag, sem politikailag” nem tud azonosulni a jelenlegi gyakorlattal. BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke újjáválasztása alkalmából táviratban üdvözölte Hafez al-Asszadot, a Szíriái Arab Köztársaság elnökét. WASHINGTON Több ezer farmer tüntetett kedden Dél-Dakota állam fővárosában, Pierre-ben, hogy az Egyesült Államok kormányától haladéktalan intézkedéseket követeljen a súlyos anyagi helyzetbe jutott farmok megsegítésére. Az ABC amerikai televíziós hálózat keddi jelentése szerint az idén több mint 35 ezer családi farm kerülhet csődbe. HANOI A Délkelet-ázsiai Országok Szövetségét (ASEAN) alkotó hat ország Thaiföld, Indonézia, Malaysia, Fülöp-szigetek, Szingapúr és Brunei változatlanul pártfogolja a népi Kambodzsával szembenálló ellenforradalmárokat, és a vietnami csapatok kambodzsai jelenlétét tartja a délkelet-ázsiai problémák fő okának — tűnik ki az ASEAN külügyminisztereinek bangkoki találkozójáról kiadott közleményből. ÚJ-DELHI A Pakisztán támogatását élvező szélsőséges csoportok tevékenysége következtében ismét kiéleződött a helyzet az indiai Dzsamu és Kasmír szövetségi államban. Az indiai biztonsági erők nagy mennyiségű propagandaanyagot, írásos utasítást koboztak el. Ezek Pakisztánból, Angliából és több közel-keleti államból érkeztek a sza- kadár csoportokhoz. BRÜSSZEL A március 12-én kezdődő genfi szovjet—amerikai tárgyalások előtt egy hónappal a NATO-álláspontokot újabb egyeztetésére ült össze tegnap a különleges tanácskozó csoport Richard Burt amerikai külügyi államtitkár elnökletével. február 13-án kiadott napiparancsban keresendő: „A támadás célja, hogy olyan ponton csapjunk le az ellenfélre, amely a legérzékenyebb — a már felbomlóban levő arcvonal mögött, — és ily módon megmutassuk az oroszoknak, ha majd elérik a váiost, hogy mire képes a bombázó parancsnokság”. A támadást az angolok hivatalosan azzal indokolták, hogy segítséget nyújtanak az előnyomuló szovjet fegyveres erőknek. Valójában — miként néhájny hónappal később a Hirosima és Nagasza- ki ellen intézett atombombatámadással is — demonstrálni akarták a nemzetközi Közvélemény előtt az angol —amerikai légierő hatalmát. Azt a látszatot kívánták kelteni, hogy a fasizmusra nem a Vörös Hadsereg, hanem az angolszász légierő koncentrált támadásai mértek döntő csapást. Erre a célra szemelték ki Drezdát. !gy a drezdai támadás — éppúgy, mint a hirosimai — nem annyira a világháború egyik utolsó, hanem ugyancsak inkább a későbbi hidegháború egyik első „fegyvertényének” tekinthető. A sandinista népi hadsereg egyre súlyosabb vereségeket mér az Egyesült Államok által támogatott el- leníorradalmárokra, s ez növeli egv közvetlen ameri- Kai invázió veszélyét — állapította meg Humberto Ortega nicaraguai nemzetvédelmi miniszter. A kormány múlt heti ülésen elhangzott miniszteri jelentést hétfőn hozta nyilvánosságra a nicaraguai sajtó. Humberto Ortega az ország katonai helyzetét elemezve kijelentette: ha n<;m sikerül megfelelő tárgyalási formákat találni az Egyesült Államokkal, akkor az ellenTegnap Dél-Koreában megkezdődtek a parlamenti választások. Összesen tíz politikai párt vagy csoportosulás indított jelölteket. Az előző 1981 márciusi választások a néppel és az ellenzékkel szemben alkalmazott megfélemlítés és terror légkörében zajlottak le. A mostani választási kampány azt bizonyította, hogy a hatalmon lévő Demokratikus Igazságpárt defenzívába kényszerült. A 276 képviselői mandátum közül 184 sorsa közvetlen választások útján dől el, míg a fennmaradó 92 mandátumot a választásokon kapott szavazatok arányáAz Indiában élő szikh közösség vezetői ultimátumot intéztek az új-delhi központi kormányhoz, sürgetve, hogy az március 5-ig fogadja el több követelésüket. Ellenkező esetben — hangoztatja a közlemény — a szikhek tiltakozó menetet szerveznek Űj-Delhibe március 8-án — jelentette a PTI indiai hírügynökség. A szikh Akaii Dal Párt egyebek között azt követeli, hogy engedjék szabadon azokat a híveket, akiket akkor tartóztattak le, amikor Jugoszlávia és Ciprus azonos vagy egymáshoz nagyon közelálló módon értékeli a nemzetközi fejleményeket — állapították meg a két ország államfőjének első megbeszélésein. Veszelin Gyura- novics, a jugoszláv államelnökség elnöke a kétoldalú kapcsolatokat és a legfontosabb világpolitikai kérdéséforradalmárok feletti győzelem közeledtével mind nagyobb lesz a nyílt amerikai intervenció veszélye. A miniszter szerint az amerikai beavatkozáshoz — valószínűleg — egy szomszédos ország hadseregének Nicaragua elleni támadása — teremtené meg a „feltételeket . Mindezek fényében Nicaragua rendkívül súlyos fenyegetésnek tartjá a legújabb amerikai—hondurasi közös hadgyakorlatot. A két hónapra tervezett „Nagy F'enyő—3” fedőjelű hadgyakorlaton amerikai páncélos egységek is részt vesznek. ban elosztják az egyes pártok között. Mégpedig olyan sajátos módon, hogy a legtöbb szavazathoz jutó párt automatikusan a 92 képviselői hely közül kétharmadhoz, azaz 61-hez jut. Ez a rendszer négy évvel ezelőtt — a szavazatok 35,6 százaléka mellett — a kormánypártot összesen 151 mandátumhoz juttatta, s most is a Demokratikus Igazságpárt malmára hajtja a vizet. A szavazóhelyiségeket helyi idő szerint este hat órakor zárják be. Eredmények ma délelőttre várhatók. A szavazásra jogosultak száma 24 millió körül mozog. tavaly júniusban a központi kormány katonákat vezényelt ki a szikh zavargások megfékezésére. Ugyanakkor követeli mindazok megbüntetését, akik felelősek a Gandhi asszony elleni merénylet nyomán kitört szikh-ellenes zavargásokért. Emlékezetes, hogy a merénylet után erőszakos cselekményekben mintegy háromezren haltak meg Indiában, egyedül a fővárosban kétezer ötszáz ember vesztette életét. két tekintette át Szpirosz Kiprianu ciprusi elnökkel, aki hétfőn délután érkezett háromnapos hivatalos baráti látogatásra Belgrádba. Szpirosz Kiprianu tegnap szerbiai programmal folytatta jugoszláviai látogatását, este pedig Belgrádban megtartották a csúcsszintű jugoszláv—ciprusi tárgyalások második fordulóját. ■ ü ^ÜDÜLOliÉ ÜÉ=TARSASAGA felvesz azonnali belépéssel is népművelőt, felszolgálólányokat és konyhalányokat. Jelentkezni lehet az üdülő igazgatójánál hétfőtől péntekig a reggeli órákban. Felvétel esetében útiköltséget térítünk. Balatonfüred, Szabadság u. 4. (616.) o:o:o:o:o:o:o Fahd szaúd-arábiai király Washingtonban megbeszélést folytatott Ronald Reagan amerikai elnökkel (Telefoto — KS —) Irak—Irán Ellentmondó hadszíntér! jelentések Drezda pusztulása Hz értelmetlen támadás Dél-Korea — Parlamenti választások Tíz politikai párt indított jelöltet II szikhek ultimátuma Kiprianu Jugoszláviában