Szolnok Megyei Néplap, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-25 / 46. szám
1985. FEBRUÁR 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A pártértekezletekről jelentjük — A pártértekezletekröl jelentjük (Folytatás a 2. oldalról.) vült. A jászapáti Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a Lehel Vezér Gimnázium rekonstrukciója befejeződött, számottevően javultak az Erősáramú Szak- középiskolában a gyakorlati oktatás feltételei. Üj művelődési ház épült Jászkiséren, megtörtént a Déryné Művelődési Központ a jászladányi művelődési ház felújítása, a községi könyvtár korszerűsítése Jász- apátin és Jászladányban. Az oktató-nevelő munka kérdéseit elemezve megállapítja a beszámoló, hogy a pedagógusok döntő többsége javuló színvonalon végezte munkáját. Az új dokumentumok bevezetését — a növekvő tanulói létszám ellenére — sikeresen oldották meg. Erősödött a nevelés tervszerűsége és céltudatossága. Jelentős fejlődést értek el az oktatási intézmények a világnézeti nevelésben és a materialista természetfelfogás kialakításában. A tanulók történelmi ismeretei viszont még nem elég megalapozottak, <a közelmúlt történelmét kevésbé ismerik. Tudatosabbá és érzelmileg gazdagabbá vált a szocialista hazafiságra és proletár internacionalizmusra nevelés. A tankötelezettségi törvény eredményesebb teljesítése érdekében teljes körűvé vált az iskolaelőkészítés. Minden 5 éves, valamint hátrányos és veszélyeztetett körülmények között élő gyermek óvodába jár. Az általános iskolában a közel 9 százalékos tanulólét- sáám-növekedés mellett is megvalósult az egyműszakos tanítás. Fokozatosan javult a szakos nevelők által tartott órák aránya A Jászság 6 középfokú tanintézetében eredményesen folyik a tanulók felkészítése a továbbtanulásra, illetve a termelő- munkában való részvételre. A szombaton tartott törökszentmiklósi pártértekezleten, amelyen ott voltak Fegyvernek, Kengyel, Kuncsorba, örményes, Tiszabő, Tiszagyenda, Tiszaroff, Ti- szapüspöki és Tiszatenyő pártszervezeteinek küldöttei, részt vett és felszólalt Simon József, a megyei pártbizottság titkára, valamint Földe- si István a Központi Bizottság munkatársa. A 178 küldött mintegy 3300 párttagot képviselt a tanácskozáson. A városi pártbizottság írásban kiadott beszámolójához Papp Lajos első titkár fűzött szóbeli kiegészítést. A végzett munkát sokoldalúan, önkritikusan értékelő beszámoló és a küldöttek felszólalásaikban egybehangzóan megállapították; Törökszent - miklóson és vonzáskörzetében a pártszervezetek eredményesen mozgósították a párttagságot a kongresszusi határozatok végrehajtására. A párt politikájával egyetértenek a pártonkívüliek, amit tetteikkel is kifejezésre juttatnak. Csak így születhettek jelentős sikerek a gazdasági, a társadalmi és a kulturális élet területén, bár több, előre nem látható változás, illetve új körülmény ellentmondásos helyzetet, feszültségeket okozott a mindennapi munka során. A pártértekezlet nagy figyelmet szentelt a gazdaság- politikai célkitűzések megvalósításának, amelyet jó néhány ipari üzemben, szövetkezetben kedvezőtlenül befolyásoltak az; elmúlt időszakban nehezebbé vált feltételek, az új követelményekhez A Jászberényi Tanítóképző Főiskola jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a képesítés nélküli tanítók arányát a megyei és az országos átlag alatt sikerült tartani a Jászságban. A főiskola oktatói tevékenyen kivették részüket az anyanyelvi nevelés általános iskolai korszerűsítéséből, a tankönyvek írásából. A főiskola oktatóinak tudományos munkássága jelentős és elismert. A közművelődés a megváltozott körülmények között a korábbi éveknél szerényebben fejlődött. A nehézségek ellenére kezdeményezések történtek a munkásság és a fiatalság művelődésének eredményesebbé tételére. Társadalmi összefogással, a helyi lehetőségek jobb kihasználásával szerény mértékben bővült a közművelődési intézményhálózat. Nőtt az ismeretterjesztő előadások, kiállítások száma, kiemelkedő eredmények születtek a honismereti munkában, bővült az amatőr művészeti mozgalom hatóköre. A Jászság legnagyobb hagyományokkal rendelkező művészeti területe az ének- zenekultúr1»; emelkedett a komoly zenei rendezvények száma, a községekben bővült a pávaköri mozgalom. A tánc- és mozgásművészet területén a Szövetkezetek Jászsági Népi Együttesének tevékenysége országosan is kiemelkedő. A pártértekezlet vitájában harminchármán kértek s — időhiány miatt huszonnégyen kaptak szót, kilenc küldött írásban adta be felszólalását. A vita összefoglalása után a küldöttek megválasztották az 57 tagú városi párt- bizottságot és a megyei párt- értekezleten részt vevő hetven küldöttet. A jászberényi városii pártbizottság első titkárává újra Szabó Istvánt választották. Titkárok: Bakó Gáspár és Major Tibor lettek. — TL — még nem tudtak elég gyorsan alkalmazkodni. A város és vonzáskörzetének gazdaságában legfontosabb erőforrás a mezőgazdaság, az élelmiszeripar. A mezőgazdasági üzemek meghatározó szerepet töltenek be a települések életének többségében, hatásuk befolyásoló tényező a községek fejlődésében, az emberek munka- és életkörülményeinek alakulásában. öt év alatt nagy változások történtek a mezőgazdaságban is, — állapította meg a pártértekezlet. Ezek egyik bizonyítéka, hogy szinte minden ágazatban ma már modern technológiát alkalmaznak. Az üzemek korszerűsítették termelési szerkezetüket, amely jelenleg már jobban megfelel a természeti és közgazdasági adottságoknak. A termelés növekedése — folyóáron számolva — 17,5 százalékost, értéke megközelíti jelenleg a 2 milliárd forintot. A terméshozamok az utóbbi években az időjárástól függően nagyon ingadoztak, ugyanis az aszály ezt a térséget sem kerülte el. Öntözni csak kevés helyen tudtak az anyagiak hiánya miatt. Háromezer- hétszáz hektárt bevontak az intenzív gyepgazdálkodásba, azonban még csak a kezdetnél tartanak. Az állattenyésztési fejlődéséről felsorakoztatható bizonyítékok; nőtt az állatok száma, az értékesített tej és vágóállat mennyisége, javult a takarmányfelhasználós, hatékonysága, jobbak a szaporulati mutatók. Mindezek a tenyésztői, gondozói munka színvonalának emelkedését is mutatják. A beruházásokról; elsősorban a gabona- és a húsprogram megvalósítása érdekében az elmúlt öt évben 1,2 milliárd forint értékű beruházás valósult meg. Az üzemekben javult az anyagokkal és az energiával való gazdálkodás, a takarékosságra rá is kényszerülnek a növekvő költségek miatt. A szövetkezetek pénzügyi helyzete — az aszály következményeként is — különösen az utóbbi két évben romlott, a termelés fenntartása, fejlesztése a hitelállomány növelése révén volt lehetséges. A pártértekezlet, a felszólalók egyaránt megállapították, hogy a városi pártbizottság irányító tevékenységében, a pártalapszervezetek segítése került előtérbe. A végrehajtás első vonalában dolgozó alapszervezetek sokat tettek a párt vezető szerepe érvényesítéséért, a pártegység erősítéséért, tekintélyük növekedett. A párt irányító, ellenőrző munkája napjainkban nehezebbé vált, a változó, bonyolultabb élet új követelményeket támaszt az alapszervezetek iránt is, ezért jelentős, hogy a legutóbbi választás alkalmával egyre több helyen a feladatok végrehajtására alkalmas vezetőség került a kommunista közösségek élére. A vitában negyvenen jelentkeztek felszólalásra, húszán fejthették ki véleményüket, húszán pedig írásban nyújtották be észrevételeiket, javaslataikat. A küldöttek is reálisan értékelték a múltat, és szóltak a hogyan tovább- ról is, egyetértve alapvető kérdésekben a kongresszusi irányelvekben foglaltakkal. Becsüljük meg és legyünk büszkék az eredményekre — hangsúlyozták többen — mert ezeket nehéz körülmények között értük el. A jövőt illetően sem beszéltek vágyálmokról, mert tudják, hogy sokszor az igények nincsenek arányban a lehetőségekkel. A települések fejlesztésében változatlanul számítanak a párt-, a tömegszervezetek és a tanácsok munkakapcsolatában már jól bevált együttműködésre, amelynek segítségével sikerült a lakosságot megnyerni — anyagi áldozatokat vállaltak, önzetlenül munkát végeztek az emberek — a VI. ötéves tervi feladatok megvalósításához. Többen méltatták a nőpolitikái határozat végrehajtásában elért eredményeket, megállapítva, hogy sok munkahelyen emelkedett a nők szakmai és politikai képzettsége. Az ismert körülmények azonban indokolttá teszik a jövőben is a megkülönböztetett figyelmet problémáik iránt. Az ifjúsággal kapcsolatos teendők is hangsúlyt kaptak a vitában. A ránk váró feladatok a társadalom iránt elkötelezett, művelt személyiségeket kívánnak, ezért helyeselhető, hogy a párt olyan nagy jelentőséget tulajdonít a közoktatás fejlesztésének. Az ifjúsági szövetség, a család fontosságáról is többen szóltak. Az egészség- ügyi ellátás tárgyi és személyi feltételeinek javulását téMEGYEI TANÁCS „Az eltelt öt esztendőben az apparátus folyamatosan fejlődő politikai tudatossággal látta el mennyiségileg is, bonyolultságában is, politikai igényességében is növekvő feladatait — szögezi le a megyei tanács pártbizottsága írásos beszámolójában, amelyet a szombaton megtartott pártértekezlet küldöttei előzetesen kaptak kézhez, s amelyet azután Bárdi Imrényekkel támasztotta alá az egyik felszólaló, kiemelve az időskorúak gondozásában jelentkező új tennivalókat. A vita összefoglalása, a beszámoló és a határozat elfogadása után a pártértekezlet megválasiztotta az új, 55 tagú pártbizottságot és a 31 küldöttet a megyei pártértekezletre. A városi pártbizottság első titkárává ismét Papp Lajost, titkárává Mász Imrét és Váci Istvánt választották. — LA — nek, a pártbizottság titkárának szóbeli kiegészítésével egyetemben vitattak meg sokoldalúan, mély felelősségtudattal. Az apparátus kommunistáinak számvetésén részt vett és felszólalt Szűcs János, a megyei párt- bizottság titkára és dr. Soltész István, a Központi Bizottság közigazgatási és adminisztrációs osztályának munkatársa. Ha nem is gond és probléma nélküli, de mindenképpen az eredményes munka tudatával végzett reális számvetésben kidomborodott a párt irányító, a tanácsi munka valamennyi területén érvényesülő szerepe és jótékony hatása; megfogalmazódott továbbá hangsúlyosan annak az egységnek a fontossága, amely egybefűzi az apparátus dolgozóit, párttagokat éS pártonkívülieket a közös célok eléréséért folytatott küzdelmekben, s amelyre a továbbiakban is építeni szükségeltetik. A beszámoló — mind az írásos, mind a szóbeli — hangsúlyosan foglalkozott azokkal a jelentős változásokkal — az igazgatás korszerűsítése, a területi átszervezések, — amelyek nemcsak új helyzetet, de egyben új, megoldandó feladatokat is hoztak magukkal a tanácsi munkában. Az élénk szellemű vitában a hozzászólók — több mint harmincán kértek szót, idő hiányában azonban csak tizenöten fejthették ki véleményüket, a többiek írásban juttatták el mondandójukat az elnökséghez — sokrétűen és különböző szempontokból világították meg az apparátusban végzendő pártmunka sajátosságait, továbbá egyöntetűen hangsúlyozták a tanácsi tevékenység demokráciájának szélesítését, erősítését, a választott tanácsi testületek és a szakigazgatási szervek kapcsolatát jellemző nyitottságot, illetve a tanácsok és a lakosság egyre szorosabb és egyre nyíltabb, őszintébb kapcsolatának szükségességét. Szóltak a fiatalok beilleszkedésének, majd megtartásának, politikai nevelésének fontosságáról; a korszerű szemlélet általánossá válásának igényéről. Aláhúzták annak az erőforrásnak a kivételes szerepét, amely a helyi tanácsok és a lakosság gondolkodásbeli és cselekvésbeli összefogásában rejlik, s amelynek már eddig is számtalan, ragyogó példája született. A pártértekezlet a kommunisták cselekvőkészségét dokumentáló határozatot fogadott el a következő öt évre, jóváhagyta az irányelvek vitájában felmerült észrevételek összegzését, majd megválasztotta a harmincöt tagú pártbizottságot, s a küldötteket a megyei értekezletre. A nyugállományba vonuló Bárdi Imrét követően — aki a pártbizottság megszületésétől kezdve állott máig a tanácsi párttestület élén és elismerésre méltóan dolgozott — dr. Vankó At- tiláné lett a pártbizottság új titkára.- VM Pártmunka új követelmények szerint Elő, eleven kapcsolat a lakossággal