Szolnok Megyei Néplap, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-16 / 39. szám

Nemzetközi körkép 1985. FEBRUÁR 16. Az Unió és Reagan Ausztria A Reder-ügy árnyékában Az osztrák televízió a Reder- -ügyről tudósít Éppen 74. születésnapján tartotta meg Reagan ameri­kai elnök „Az Unió állapo­táról szóló beszámolóját a kongresszus két házának együttes ülésén. A beszéd mindössze 30 percig tartott, és ennek nagy részét is az Egyesült Államok belső gaz­dasági életének problémái töltötték ki. Nemzetközi kér­désekkel így az óriási több­séggel másodszor is újjává­lasztott Reagan (második és utolsó elnökségének a leg­első ilyen üzenetében) szük­ségszerűen csak nagyon tö­mören foglalkozhatott. A hangvétel inkább szónokias volt, mint tényekre támasz­kodó. Az mindenesetre ki­derült ebből a szónoki hang­vételből, hogy lényeges szán­dékait és célkitűzéseit te­kintve nem lehet komoly módosulást várni a legkö­zelebbi jövőben az Egyesült Államok külpolitikai vonal- vezetésében. „Az Unió állapotáról” szó­ló elnöki üzenet egyetlen po­zitív külpolitikai mondani­valója az volt, hogy az ame­rikai kormány általánosság­ban támogatja a fegyverzet, és különösképpen az atom­fegyverzet csökkentésének gondolatát, és komolyan óhajt tárgyalni erről a Szov­jetunióval. Ezzel párhuza­mosan azonban megfigyel­hető volt az a törekvés, hogy az elnök magának a tárgya­lási folyamatnak a megkez­dését is eddigi, határozott fegyverkezési politikája eredményének tekintse. Meg­ismételte azt a már többször hallott érvet, hogy a Szov­jetunió „az amerikai erő­növekedés láttán” tért volna vissza a tárgyalóasztalhoz. A palesztin-jordániai kö­zeledés, Jasszer Arafat és Husszein király kapcsolat- felvétele, majd megismét­lődő tárgyalásai egyike azok­nak a kérdéseknek, amelyek heves vitákat váltanak ki a palesztin mozgalomban. A palesztin—jordániai együttműködés gondolatát Rónai Reagan 1982. szep­tember 1-én előterjesztett közel-keleti rendezési ter­ve melegítette fel. A terv — amelyet az akkor még egysé­gesnek mondható PFSZ szin­te azonnal elutasított — a palesztin önkormányzatot összekapcsolta Jordániával, egyfajta társult viszony for­májában. Az amerikai el­képzelésekkel palesztin rész­ről alig tíz napon belül szembeszegezték a fezi csúcsértekezleten kimunkált tervet, amely egyértelműen döntött a független palesz­tin állam létrehozása mel­lett — Jeruzsálemmel, mint fővárossal. A Reagan-terv elutasí­tása ellenére a 12 évi törés után a kapcsolatok mégis felújultak Jordániával. Jász- szer Arafat 1982. október 9- én elsőízben utazott Amman- ba azóta, hogy 1970-ben Husszein király — a közel- keleti történelembe „Fekete Szeptember” néven bevo­nult akció során — leszá­molt a Jordániában tartóz­kodó palesztin fegyveresek­kel: egy részüket lemészá­rolták, az életben maradot­takat elűzték. Arafat útja felháborodást keltett a palesztin mozga­lom soraiban; még azok is nehezen barátkoztak meg a gondolatokkal, akik — a iegnagyobb tagsz,erv\?zéten, a Fatahon belül — leghívebb támogatói maradtak. A csúcstalálkozók megismét­lődtek, sőt megalakult és megkezdte munkáját a pa­lesztin—jordániai vegyes főbizottság. Az El Fatah Forradalmi Bizottsága 1982. novemberében tuniszi ülé­sén végül jóváhagyta a jor­Ebből az érvelésből követ­keztetheti azután, hogy Rea­gan támogatást kért mind­azokhoz a fegyverkezési ter­vekhez, amelyeket még saját pártjának kongresszusi kép­viselői is jórészt túlzottnak tartanak. Így arról beszélt, hogy az MX típusú óriásrakétára kért összegek megszavazá­sa „az amerikai eltökéltség kritikus próbája lesz”. (Va­lójában tavasszal dől majd el hogy a kongresszus meg-- szavazza-e a költségeket, és a vita eredménye erősen be­folyásolhatja az akkor Géni­ben már javában folyó meg­beszélések légkörét.) Hason­ló erővel igényelte Reagan az úgynevezett űrháborús programra szánt összegek hiánytalan megszavazását. A kongresszus esetleges ellen­állását előre számításba vé­ve azzal kívánta befolyásol­ni a törvényhozókat, hogy sokan „nem értik meg” ezt az elgondolást. Holótt az el­nök szerint a program le­hetővé tenné a rakétaszere­lést, s egyben a nyomás egyik állandó eszköze a Szovjetunióra. Ennek a szónoki hozzáál­lásnak dollárösszegekben is megnyilvánuló következ­ménye az, hogy az elnök tá­mogatást kért a most közzé­tett költségvetés több mint 313 milliárd dollárt kitevő katonai kiadásaihoz. Ez ön­magában közel 6 százalékos reálnövekedést jelent. Ha az inflációt nem számoljuk, a katonai költségvetés névle­ges növekedése a következő pénzügyi évben csaknem 10 százalék. Egyébként a Pen­tagon előrejelzései szerint egészen 1990-ig nagyjából dániai nyitást, de az Arafat irányvonalával kapcsolat­ban fenntartásokat hangoz­tató öt szervezetet a fejle­mények szövetségbe tömö­rítették, s végül sikerült elérniök, hogy az 1983. ápri­lisi újabb csúcstalálkozón kenyértörésre kerüljön sor Jordániával. A tárgyalásokat formailag Jordánia szakította meg, az­zal az indokkal, hogy a PFSZ az utolsó pillanatban vonakodott elfogadni a kö­zösen kidolgozott, aláírásra kész politikai programot. Ismét „szünet” követke­zett. A jordániai kapcsolat kérdését amúgyis háttérbe szorították 1983. decembe­rének eseményei: a PFSZ belső háborúja nyomán. Ara. fát— és hívei — kikénysze- rített távozása Libanonból, majd váratlan kairói látoga­tása. 1984. elején Husszein ki­rály újabb intézkedésével vonta magára a palesztinok haragját: ismét összehívta az 1974. őszén felfüggesz­tett, felerészben jordániai, felerészben ciszjordániai pa­lesztin képviselőkből álló parlamentet. Palesztin részről arra kö­vetkeztettek, hogy az eddig kiváró taktikát folytató Husszein most elérkezett­nek látja az időt a cselek­vésre, s megkísérli felülvizs­gálni az 1974-es rabati arab csúcsértekezletnek azt) a döntését, amely szerint a palesztin nép egyedüli tör­vényes képviselője a PFSZ. (Ennek következtében a jor­dániai uralkodó -nem tart­hatott igényt az 1950-ben az Amman által annektált, majd 1967-ben Izrael által meg­szállt ciszjordániai terület­re, illetve az ott élő palesz­tinok képviseletére.) Még el- sem ültek a viha­rok, amikor Arafat 1984. február 26-tól felújította az ammani párbeszédet. A PFSZ Végrehajtó Bizottsá­gának elnöke intenzív tár­gyalások után végül 1984. november 22-re éppen Am­hasonló arányú növekedést terveznek a fegyverkezési kiadásokban. A beszédben konkrétan megemlített MX rakétákra fordított összegek 4 milliárd dollárra nőnek, ami egy év alatt 60 százalé­kos emelkedést jelent. Az űrháborús program költségei a következő pénzügyi évben ugyancsak megközelítik a 4 milliárdot. Ez két és fél­szer annyi, mint az idei ösz- szeg. - ­A beszéd hosszabb, belpo­litikával foglalkozó részének lényegében az volt az alap-« állása, hogy az első négy (Reagan, — etsztenő megszün­tette a gazdasági pangást, és csökkentette az inflációt — nincs tehát más feladat, mint az eddigi gazdaságpoli­tika folytatása, amelynek lényeges tartalma az állam további visszavonulása a gazdaságból. Ezt szolgálja az adóreformtörvénytől kezd­ve az állami dotáció csök­kentéséig, illetve megszün­tetéséig egész sor tervezet. Hangulatát és hangvételét tekintve az idei elnöki üze­net nem annyira „az Unió”, mint inkább Reagan elnök „állapotát” tükrözi. Azt, hogy a konjunktúra élénkü­lésének, és az országban ta­pasztalható nacionalista hul­lámnak a sodrásában nagy­szabású választási győzel­met arató Reagan nem lát más eredményes módszert, mint eddigi politikájának folytatását. Lényegében a költségvetés feletti kongresz- szusi vita mutátja majd meg, hogy az amerikai törvény- . hozók is így látják-e hazá­juk állapotát és feladatait. manba hívta össze a Palesz­tin Nemzeti Tanács régóta esedékes XVII. ülésszakát. Az ammani helyszín sok olyan szervezetet is távol tartott az ülésszakról, amely egyébként magát a tanács­kozást sem ellenezte; a De­mokratikus Szövetségben tömörült, Arafatot mérsé­keljen bíráló szervezetek például kifejezetten azzal indokolták távolmaradásu­kat, hogy a palesztin mozga­lommal szemben elkövetett jordániai' bűnöket elévülhe­tetlennek tartják. Olaj volt a tűzre, hogy a damaszkuszi illetőségű, s Ammanból tá­volmaradó Haled Fahum helyett Jordániában élő po­litikus került az emigráns parlament élére, s így a szervezet székhelye a sza­bályzat értelmében Damasz­kusz helyett Ammanba ke­rült. Husszein a PNT üléssza­kán elmondott felszólalásá­val felhördülést keltett — még a jelenlévők körében is: a Biztonsági Tanács 242 számú határozatát jelölte meg egy később összehívan­dó nemzetközi értekezlet alapjául. E határozatot a PFSZ elutasítja, mivel az a palesztin • problémát mene­kültkérdésként kezeli, és nem szól a palesztin önkor­mányzatról, illetve az önálló állam alapításáról. Faruk Kaddumi, a PFSZ politikai osztályának vezetője a ja­vaslatot ugyan elutasította, de arról beszélt, hogy a tér­ségben a palesztinok termé­szetes szövetségese Jordánia kell, hogy legyen. Husszein javaslatát pedig a zárónyi­latkozat a vártnál enyhébb tormában minősítte, s to­vábbi tanulmányozásra aján­lotta. Igaz, a jordániai együttműködést szentesítő tanácskozáson nem voltak jelen a mérsékelt, illetve a radikális szembenállást kép­viselő szervezetek. összeállította: Constantin Lajos Ausztria tekintélyéről, po­litikai hírnevéről szónokol­nak mostanában a legna­gyobb osztrák ellenzéki párt vezérei. Annyi igazság van ebben, hogy a ma is tartó botrány igencsak nem hasz­nál a semlegességi és aktív enyhüléspárti politikájával vitathatalan tekintélyt szer­zett kis ország hírnevének. Ugyanakkor az is nyilván­való, hogy az ellenzék a ko­alíciós kormány egyik tag- . jának súlyos ballépését nem­csak erkölcsi okból, az or­szág tekintélyének féltéséből ostorozza, hanem azért is, mert kitűnő alkalmat lát ar­ra. hogy megpróbálja lehe­tetlenné tenni, sarokba szo­rítani a hatalmon lévő két pártot. Persze, ez mindenütt így van szerte a világon, nemcsak Ausztriában: az el­lenzék sosem hagyja kihasz­nálatlanul a kormány hi­báit. Az ausztriai politikai vi­harok pedig ezúttal egy va­lóban fölöttébb ostoba, dur­va hibából törtek ki. Emlé­kezetes, hogy Olaszország­ban — humanitárius okokra hivatkozva — a hatóságok börtönbüntetésének letöltése előtt szabadon bocsátották a csaknem kétezer ember ha­láláért felelős egykori SS- tisztet a ma már idős és be­teg Redert, aki osztrák szü­letésű. A római kormány, hogy ne legyen különösebb nagy ügy ebből, külön kér­te az osztrák hatóságokat: vegyék át a grazi repülőté­ren Redert s valahogy úgy helyezzék eL, hogy egy ide­ig ne érintkezhessen a nyil­vánossággal. Remélték, így majd lassacskán elcsitulnak a tiltakozás hullámai, s a nemzetközi közvélemény, főleg pedig az olasz, egy idő után elfeledkezik az ügyről. Hasonlóképpen vélekedhet­tek Bécsben is. Gratz kül­ügyminiszter, akihez első­ként futott be az olasz ké­rés, felkérte hadügyminisz­A hadügyminiszter magyarázkodik Az UNESCO Végrehajtó Tanácsának rendkívüli ülé­sére igen bonyolult körül­mények között került sor. Az USA kilépése és Nagy-Bri- tannia bejelentett közelgő távozása nehéz helyzet elé állította az ENSZ nevelés­ügyi, tudományos és kultu­rális szervezetét. Mint* is­meretes, az amerikai kor­mány egy esztendeje jelen­tette be kilépési szándékát, így ez évtől már kívülről szemléli az eseményeket. Az amerikai lépésen felbuzdul­va Nagy-Britannia 1985 vé­gén szándékozik hasonló út­ra térni, míg az NSZK egyelőre csak fontolgatja azt. A mostani rendkívüli tanácskozás oka, hogy az amerikai UNESCOt-hozzájá- rulás (évi 70 millió dollár) megszűnése komoly anyagi problémákat idézhet elő a szervezet gazdálkodásában. Miért fordított hátat az UNESCO-nak az Egyesült Államok? Washingtonban bő egy évvel ezelőtt az UNESCO reformját szabták meg az amerikai tagság fenntartásának feltételéül. Ezt a reformot természete­den a Reagan-kormány szájíze szerint képzelték el. Szóvá tették, hogy ez a szer­kezet túlságosan politizáló- dott, és hatáskörét túllépő kérdésekkel foglalkozik. A tér kollégáját, hogy gyorsan és minden bajt elkerülve intézze el a dolgot. Frischen­schlager pedig úgy gondolta, állítják a kormány védel­mezői, hogy ha maga megy Grazba, akkor a legbizto­sabb a nem túl kellemes „átvétel” gyors és csendes lebonyolítása. Csak arra nem gondolt, hogy a kor­mány tagjának jelenléte automatikusan állami szint­re emeli egy háborús bűnös hazaérkezését. A miniszteri fogadtatás híre — s pláne az, hogy ál­lítólag ebédelt is Rederrel — persze párt óra múlva a sajtó tudomására jutott, másnap már egész Ausztria ezen háborgott. Szélsőséges hangok is hallatszottak — nácizmus iránti szimpátiá­val vádolták Frischenschla- gert. De a mérsékletebb többségi vélemény Szeriht is megbocsáthatatlan hibát követett el — akkor is, ha- csupán meggondolatlanság­ból, tapasztalatlanságból. Az ellenzéki Néppárt azonnal követelte a hadügyminiszter lemondását, avagy elbocsá­tását. s ebben a vélemény­ben a koalíció nagyobbik pártjának, az Osztrák Szo­cialista Pártnak egy sor po­litikusa, sőt jónéhány mi­nisztere is osztozott. Egy-kettőre olyan súlyos politikai vihar szabadult el Ausztriában, hogy az már komoly, helyrehozhatatlan károkkal fenyegette magát a koalíciót. Ezért az idő­közben elutazott hadügymi­nisztert hazarendelték Egyiptomból, s a sajtó és a közvélemény izgatott vára­kozása közepette a bécsi kor­mány hosszú ülést tartott. Az izgalom érthető volt, fii­gyakorlatban ez a túlzott politikai tartalom úgy néz ki, hogy a tagok többsége el­ítéli a fegyverkezést, s bí­rálja az Egyesült Államokat. A testület közel-keleti poli­tikája is Washington nem­tetszését váltotta ki (felvet­ték soraikba a Palesztinái Ffelszabadúlási Szervezetei). De miért torolná meg az Egyesült Államok az úgy­mond fokozódó politizáló­dást, hiszen az ENSZ 40 éves fennállása alatt mindig is a különböző politikai erők nyílt birkózásának arénájá­ul szolgált. Inkább arról van szó, hogy az Atlanti- óceán túl partján egyre rosz- szabb szemmel figyelik a politikai erőviszonyok át­alakulását, s látványos elég­tételnek szánták a kivonu­lást. Az amerikai vádpontokhoz tartozott, hogy az UNESCO ellenzi a szabad társadalom klapvető .intézményeit. Ma­gyarán : a tagok többsége fellép a tőkés társadalom intézményeinek világméretű uralmi törekvései ellen. A ipjlődő országok harcának egyik legmarkánsabb té­nyezője napjainkban az a törekvés, hogy alakítsanak ki egy új információs világ­rendet, azaz szűnjék meg a fejlett tőkés országok hírköz­lési monopóliuma. A kezdeti szén ekkor már nemcsak a hadügyminiszter, hanem az egész koalíció sorsa volt a tét, mert a szabadságpárti Vezérkar kiállt Frischhen- schlager mellett, míg há­rom-négy szocialista minisz­ter az azonnali elbocsátást követeire Sinowatz koncul - lártól. Végül a hadügyminiszter megmaradt posztján. Tett egy bocsánatkérő nyilatko­zatot — a címzett nemcsak a kabinet, hanem az egész közvélemény volt —, amely­ben elismerte, hogy súlyo­san hibázott, de hangsúlyoz­ta, hogy egyáltalán nem állt szándékában politikai-álla­mi fogadtatásban részesíteni Redert. A kormány ezt a .beismerést és bocsánatké­rést elfogadta. Bécsben nyil­vánvalónak tartják, hogy azért, mert a kis Szabadság Párt a koalíció otthagyásá- val fenyegetett Frischen­schlager elbocsátása esetére, s ennek következtében új választást kellett volna ki­írni, hiszen a szocialisták­nak nincs többségük a tör­vényhozásban. Sinowatznak sikerült megszelídítenie sa­ját pártjának berzenkedőit,. s a Néppárt bizalmatlansági indítványait a hadügymi­niszter ellen a képviselők 98:80 arányba elvetették. A viharok azonban azóta sem ültek el. Az ellenzék üti a vasat. Sinowatz kan­cellárnak aki pedig ősszel az erősítés szándékával ala­kította át kabinetjét, nincs könnyű dolga, hiszen bizo­nyosan maga is tudja: a hadügyminiszter ballépése nehezen jóvátehető káro­kat okozott kormányának. szárnypróbálgatások már meg is történtek, hiszen Af­rikában létrehozták a fekete kontinens nemzeti hírügy­nökségének tömörülését. A teendő persze igen-igen sok még ,elég ha az elmaradott technikai színvonalra gondo­lunk. Washingtonnak anyagi téren is kifogása támadt az UNESCO-val szemben, mondván, hogy a pénzesz­közöket hanyagul használja fel, s csak a bürokrácia növekszik. Az a tény, hogy az USA becsapta maga mögött az ajtót, nagy nemzetközi vissz­hangot keltett, s minden reálisan gondolkodó poli­tikus és magánszemély el­ítélte az egyoldalú lépést A Novoje Vremja címé szovjet lap szerint a döntéí fő oka: az USA nem szo­kott hozzá, hogy másokká egyenlő félként vegyer részt a nemzetközi kapcso latokban, uralkodni akar. / kilépés igazi hátterére vi lágít rá az a hír, hogy a: Egyesült Államok az egye temes kultúrára és tudó mányra szánt összegeke ezentúl saját politikai tér veinek finanszírozásár; használja fel. Az elmúl Reagan-esztendők már meg mutatták, milyen céloka szolgál ez a politika. D. L. Palesztin mozgalom: a jordániai kapcsolatok Avar Károly Egy kilépés háttere UNESCO

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom