Szolnok Megyei Néplap, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-16 / 39. szám

1985. FEBRUAR 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Főiskolai Játszani is engedd! és kollégiumi napok Szolnokon Napok óta tart a „pártok” versenye a Kereskedelmi és Vendéglátóipafi Főiskola szolnoki tagozatán. A korte­sek különböző figyelmessé­gekkel, ígéretekkel igyekez­nek megszerezni a hallgatók, s oktatók bizalmát, szavaza­tát. A folyosókon se szeri se száma az ötletesebbnél ötle­tesebb plakátoknak, felhívá­soknak. Nem csekély a tét: a győztes párt mára átveszi az iskola vezetését. Az immár hagyományos főiskolai és kollégiumi napok keretében az idén is három pártra szakadt az intézmény hallgatósága. A harmadéve­sek a „Mi-Atyánkba” tömö­rültek, a másodévesek jobbá­ra a „Bea-Kasztba” léptek be, míg az elsősök pártja a !„Gumik'’' elnevezést viseji. A három vezér Buzogány Péter, Juhász Mária és Hu­nyadi László. — Milyen programot kí­nálnak mára? • — Többek között új házi­rendet vezetünk be. A zenés ébresztő után tanárok-diákok vetélkedőjére kerül sor, nyit­va lesz a Vadnyugati szalon, a Tini butik, délben 2 fi- tyinges ebédet tálalunk — sorolja Buzogány Péter. — Sajnos csak egy napra szól a hatalom — panaszolja Juhász Mária, aki a tagozat történetében az első nő párt­vezér — így nem tudjuk tel­jesen megvalósítani mindazt, amit szeretnénk, amin szíve­sen változtatnánk. — Mivel elégedetlenek? — Nem különösebbén lé­nyeges dolgok. A kollégiumi szobákat kellene „kibővíte­ni” ahol tavaly négyen vol­tak, ott most ugyanis öten laknak. — Erre valóban nem elég egy nap, ráadásul szabad­szombat. S milyen programot kínálnak az első évesek? — Mi még jobbára csak tapasztalatokat gyűjtünk — mondja Hunyadi László. — Számunkra ez az első fő­iskolai farsang. Természete­sen győzni szeretnénk, de ha nem sikerül az se baj. Majd jövőre. — S hogy tetszik a „far­sang”? — Nagyon jól érezzük ma­gunkat. Szórakozásból valóban nincs hiány. Csütörtökön es­te a főiskolai és kollégiumi napok megnyitója után állat- és kirakodóvásáron szabadul­hatnak meg a hallgatók az ösztöndíj egy részétől. Volt, aki aranyhörcsögöt, vagy pintyet, papagájt vett. Ügy látszik, még mindig akad hely a kollégiumi szobában... Mások a Vadnyugati szalon­ban váltották itókára a fi- tyingeket. A hagyományok­hoz hűen az idén is sajátos pénznem került forgalomba a háromnapos rendezvényso­rozatra. A HVG ugyan nem közölte, de jó tudni, 1 fi- tying=l forint. Törhetik a fejüket a szalon vendégei, a — mondja a „tulajdonos”. — S persze hozzáadtuk a szakmai tudásunkat is. A főiskolai farsangnak ép­pen ez az egyik célja. A vi­dámság, a humor, a szórako­zás mellett a hallgatók szá­mot adnak felkészültségük­ről is. A szalont a vendéglá­tószakosok, a Tini butikot pedig a kereskedőjélöltek rendezték be, s üzemeltetik; igen jó színvonalon. Néme­lyik üzlet, étterem bizony megirigyelhetné, s megvaló­síthatná a sok jó ötletet. A szakmai tudás mellett persze még sok minden másból is vizsgáznak a hallgatók a két­napos rendezvénysorozaton. Kiderül mennyire felkészül­tek közéletből, demokráciá­ból, hogy tudnak élni a ha­talommal, mennyire veszik komolyan a játékot. Huszka Istvánt, a kollé­gium igazgatóját, pszicholó­gust ez utóbbiról faggattuk: a Egy fitying = egy forint fitying, vagy a forint ér-e többet? Az árak persze aránylag szolídak. Kőgyesi Gábor szalon tulajdonossá előlépett másodéves hallgató az első este nyolcezer forin­tos forgalommal zárt. Nem véletlenül, hiszen a szalon már messziről magára hívja a figyelmet. Igazi, vadnyuga­ti látványosság: a bejárata, berendezése megállná a he­lyét bármelyik western film­ben. — A Tisza Szállótól kap­tuk a berendezés egy részét — Minden kreatív ember vonzódik a játékhoz. A gye­rek mindig kreatív, tehát mindannyian születésünkkel hozzuk magunkkal a játékos­ságot. Később persze sokan elvesztik gyakran megfelelő tér hiányában ezt az igen lényeges tulajdonságot. A főiskolai napok te­ret, lehetőséget teremtenek a hallgatóknak, de az oktatók­nak is a játékra. Tapaszta­lataim szerint minden évben jól sikerült a farsang, sértő­dés nélkül, a társadalmi nor­mák betartásával játszot­tunk, együtt a hallgatókkal. Még közelebb kerültünk egy­máshoz, feloldódtak az év közben összegyűlt feszültsé­gek, s talán utána egy kicsit jobban ment a munka is. T. G. Védett közgyűjtemények Védtelen műemlékek A közvéleményt voltakép­pen, akkor kezdte igazán fog­lalkoztatni múzeumaink, köz- gyűjteményeink helyzete, „védettségi” állapota, ami­kor 1983 őszén elrabolták a Szépművészeti Múzeumban őrzött, felbecsülhetetlen ér­tékű festményeket. A magán­emberben is megfogalmazó­dó kérdéseket természetesen végig kellett gondolniuk a közgyűjtemények állapotá­ért, helyzetéért, védelméért felelős szerveknek, intézmé­nyeknek, vezetőknek is. Nemcsak a tolvajoktól Ha végigjárjuk Szolnok megye múzeumait, kiderül, hogy voltaképpen e kis mú­zeumok is felbecsülhetetlen értékű kincseket gondoznak. A világ számos régészeti in­tézete tartja számon, mit őriznek a szolnoki Damja­nich Múzeumban; a jászbe­rényi Jász Múzeum „kin­csét”, a Lehel kürtöt nemze­ti ereklyéink között tartjuk számon, de a szolnoki és túr- kevei tulajdonban levő kép­zőművészeti alkotások is je­lentős. értéket képviselnek. A föntebb említett „évszá­zad képlopása” után szüksé­gessé vált áttekinteni a Szol­nok megyei múzeumok hely­zetét, védettségét. Az elmúlt évben nem kevesebb, mint másfél millió forintot fordí­tottak a megye múzeumai­ban riasztó- és biztonsági be­rendezések felszerelésére. Ennek eredményeként Szol­nok, Jászberény, Karcag, Túrkeve, Tiszaföldvár, Tisza­füred múzeumi gyűjteményei tökéletesen védve vannak a külső behatolással szemben. Talán kevésbé érdekes, de annál fontosabb: végre tel­jes biztonságban vannak a múzeumi leltárkönyvek is. De a múzeumok kincseit nemcsak a tolvajoktól kell óvni; rágcsálja azokat az idő vasfoga, s a raktározás is sok gondot okoz a szakemberek­nek. Az utóbbiak nem pusz­tán az anyagiak függvényei, gyakorlott restaurátorokra és a klímatechnikai követelmé­nyeknek megfelelő, tágas raktárhelyiségekre volna szükség. Ezek híján, ha nem is olyan látványosan, de kárt szenvedhetnek a gyűjtemé­nyek darabjai, legyen szó képzőművészeti alkotásról, vagy a jászsági földekből elő­került középkori leletről. Mihez képest ? Meghökken a Középtisza- vidék e táján járatos ember, ha tapasztalatait összeveti egy útikönyv szerzőjének ismereteivel. A legutóbb megjelent Magyarország úti­könyv szerzői kollektívája nem méltatja a jászszentand- rási templom Aba-Novák Vilmostól származó freskóit; méltán, hiszen a freskók vé­delme ez idő tájt alig halad­ja meg egy magánügy kere­teit. De ez már szűkebb pátri­ánk „védelemre érdemes” kincseinek egy másik terü­letére vezet. Amíg a köz- gyűjteményekben őrzött da­rabok megóvása törvényben, rendeletekben szabályozta­tok, addig a népi műemlé­kek, egy-egy településrészlet, régi ipartörténeti értékű épü­letek, épületegyüttesek sor­sa bizonytalan. Az értékek nagy »ámához képest kevés a jó példa. Szóljunk mégis ezekről. A rákóczifalvai Rákóczi Tsz jóérzésű vezetőinek jóvóltá-. ból menekült meg az enyé­szettől a rákócziújfalui Tör­vényhalom (Dózsa György és Mátyás király emlékét őrzi, őrizheti!) A tiszafüredi faze­kasház (Nyúzó Gáspár egy­kori laka) a város ipari üze­meiben dolgozó szocialista brigádtagok munkáját is di­cséri mostani állapotában. Megújult a közelmúlt évek­ben a karcagi Zádor-híd (régebben épült, mint a híres 9 lyukra állított hortobágyi), a kunhegyesi Sóház újra használatba-vétele pedig minta lehet minden olyan településszervező, vezető számára, aki felelős a köz­ségben, városban lelhető ér­tékekért. Ahogy a jó példák diktálják Jó és rossz példákat lehet e témában sorolni. Méltatlan állapotban van a tiszaderzsi románkori templomrom, ugyanakkor a tíszaörsi ta­nács — erejéhez mérten — megoldotta, hogy hogyan le­het megőrizni a társközség, Nagyiván jellegzetes (és szép) faluképét. Jó ideje nem történt semmi a megyére oly jellemző ipari műemlékek, a szélmalmok védelme érdeké­ben, s szellemi-eszmei fon­tosságához mérten lassan fo­lyik a szolnoki Tabán rekon­strukciója is. Pedig az idő vasfoga ott is rág. És akkor még nem szól­tunk — a Fülep Lajos által is jegyzett — nádfödeles, vert­vagy vályogfalú házakról, amelyek zseniális építészeti megoldásaikkal éppúgy jel­lemzik ezt a vidéket, mint az ion, vagy a dór emlékek a görög félszigetet. Mindez együtt: a nemzeti kulturális kincs része. Tö­rődni, bánni úgy kell velük — még az oly sokat emlege­tett, szűkös gazdasági körül­mények között is —, ahogy a jó példák, és ahogy legjobb érzéseink diktálják. V. J. Cowboyok a szalonban Szakmunkásoknak Egyetemi előkészítő Jelentkezési határidő: február 28 Az Agrárfelsőoktatási In­tézmények Felvételi Előké­szítő Bizottsága ismét meg­hirdeti a szakmunkásokat egyetemi vagy főiskolai fel­vételre előkészítő - tanfolya­mát. A szeptemberben kez­dődő, és 1986 júniusában be­fejeződő tanfolyamra jelent­kezhetnek mindazok a fiatal szakmunkások, akik a mező- gazdaságban, az élelmiszer- iparban, az erdészetnél, a fa­gazdasági üzemeknél, a Mezőgép Vállalatoknál vagy szakszövetkezetekben dolgoz­nak. A tanfolyam elvégzése után a fiatalok pályaalkal­massági vizsgán vesznek részt, amelynek eredménye alapján döntenek az egye­temre való felvételükről, pontosabban a felvételi vizs­gán történő részvételükről. A tanfolyamra február 28- ig írásban lehet jelentkezni a következő címen: Agrárfel­sőoktatási Intézmények Fel­vételi Előkészítő Bizottsága SZET-tanfolyam, Gödöllő, Páter Károly utca 1. Irányi - tószám: 2103. A képzési idő a tanfolya­mon tíz hónap, ebből 28 hét intenzív, bentlakásos oktatás, amely pótolja a hiányzó érettségi vizsgát. A főiskolá­ra, egyetemre felvettek az intézmény képzési céljának és idejének megfelelő agrár-, mérnöki diplomát szerezhet­nek. Minden út a könyvtárba vezet! Néhány esztendővel ezelőtt a művelődéskutatók a tele­víziózás robbanásszerű el­terjedése miatt féltették Gu­tenberg nagy „találmányá­nak’” népszerűségét. Az idő egyelőre nem igazolta őket; sőt, a legfejlettebb orszá­gokban ma már a televízió­zás ,'klasszikus” korszaká­nak alkonyáról beszélnék — a videózás köznapivá válá­sa miatt. Annyi mindeneset­re bizonyos, hogy a könyv, a nyomtatott szó túlélte egy­néhány forradalmi (vagy an­nak vélt) találmány elterje­dését; a filmét, a rádióét, a távközlését, a televízióét, a videóét. A szórakozni, gyönyörköd­ni, kikapcsolódni, az isme­reteit megalapozni, gyarapí­tani akaró ember a könyv­höz, az időszaki sajtóhoz- a szák- és a szépirodalomhoz ma is a belső szükség pa­rancsára fordul; legyen bár nagyvárosi vagy tanyasi la­kos. S bár a házikönyvtárak egyre több háztartási (és családi költségvetés) szerves részét alkotják, a könyv és olvasója közötti kapocs, a könyvtár, jelentősége sem csökken. Tanyán nevelkedett tanár- emberrel beszélgetett nemrég e cikk szieirzője. Amolyan igazi „érzelmes történetet” mesélt. Negyedik osztályos korában (osztatlan iskolába járt) a szülei, jutalomkép­pen, elvitték a közeli város­kába — és beíratták a könyv­tárba. Nagy kitüntetés volt: kéthetente, pontosan a köl­csönzési határidő lejárta előtt, az ünneplői!) ruhába öltözött gyerkőc maga vona­tozhatott be a városba, a könyvtárba. ,-Felnőtté válá­som kezdetét jelentették azok a pillanatok, amikor szépen felöltözve kedvemre válogat­hattam a tenger könyv kö­zött. És aztán hazafelé a motorvonaton, és otthon — már a petróleumlámpánál — olvashattam Vernét, Jókait, Coopert, Mark Twain! Még ma is, ha otthon a kezembe veszem a Huckleberry Finnt, vagy meglátom egy könyves­bolt kirakatában, elönt a melegség és eszembe jut az a régi könyvtár.” Tüzetes „böngészés”, átla- pozás után elég kedvetlenül tettem le két, viszonylag friss megjelenésű, a megyénket bemutató könyvet. Mintha néha megfeledkeznénk a me­gye kulturális intézményei­nek számbavételekor a könyvtárakról, a bibliotékák hálózatáról. A „Szolnoki kör­kép” cí mű kiadványról és a „Magyarország megyéi” so­rozatban megjelent kötetről van szó. (Utóbbi kötetben a szűkszavúság kifogásolható, míg az elsőre két szót is vesztegetni.) Pedig hány és hány ,-fel­nőtté válás” kezdetének volt színtere a megye számos mo­dern vagy kevésbé korszerű, gazdag állományú vagy szű­kös keretből gazdálkodó könyvesháza! Könyvtárosok mesélték, hogy amikor egy- egy értékes könyv a harmin­cadik, ötvenedik — ki tud­ja hányadik? — olvasója után a selejtezés sorsára jut, az egykori olvasók is eszük­be villannak — anélkül, hogy a kötet kartonján utá­na néznének a neveknek. Alighanem megoldhatatlan feladatra vállalkozna az, aki megkísérelné, legalább közelítő pontossággal kiszá­mítani, hány „nagy találko­zás” színtere volt a megye könyvtári hálózata. Némi támpontunk azért lehet. A megye tanácsi könyvtáraiba beiratkozott olvasók száma — az 1983-as megyei statisz­tikai évkönyv szerint — meghaladta a százezret- a szakszervezeti könyvtárak olvasói létszáma pedig közel 20 ezer volt. Mindent össze­vetve: a megye minden ne­gyedik lakosa könyvtári tag valahol. És — ami nagyon fontos — ez az olvasói lét­szám egy olyan időszakban alakult ki, amikor a könyv­tárosok muijkája már ko­Egy érzelmes történet—Apró feledékenységek Okos takarékosság rántsem csak a beiratkozó! olvasók és az általuk köl­csönzött kötetek száma alap­ján méretik meg. Hosszai sorolhatjuk azokat a sikere« kísérleteket, akciókat, moz­galmakat, amelyeknek acél­ja az igényes irodalom álta — segítségével a rendszeres olvasóvá nevelés. Egy-egy település kulturá­lis életének szervezésékor, tervezésekor — körülménye­inknek megfelelően — nagy hangsúlyt kapnak a gazda­sági, gazdaságossági szem­pontok. Beletekintve jó né­hány Szolnok megyei tele­pülés idei közművelődési tervébe elégedetten nyug­tázhatjuk, hogy a könyvtá­rak fejlesztésére, állomány- gyarapítására — az „okos ta­karékosság” jegyében — úgy juttattak a fenntartók pénzt, hogy azzal ellensúlyozni le­het a könyv- és lapáremel­kedéseket. Az olvasókat az idén is számos új könyvvel gyarapodó könyvtárak vár­ják. Vagyis: a feltételek adot­tak- hogy az utak továbbra is a könyvtárba vezessenek. Vágner János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom