Szolnok Megyei Néplap, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-26 / 21. szám

1985. JANUAR 26. SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 5 Több mint százéves épületben órház a város közepén Mozgalmas, eredményekben gazdag esztendőt zártak Egy ismerősöm úgy mond­ta, hogy a mezőtúri városi kórház szokványos intéz­mény, nincs, benne semmi ér­dekes. Márpedig amiben nincs érdekesség, az unal­mas. De lehet-e unalmas egy kórház, ahQl szenvedő embe­rek lépik át az élet és a halál határait? Pillanatok A sebészeti osztály ' egyik kórtermében egy férfi és egy asszony fekszik. A férfi arca a felismerhetetlenségig ösz- szeégett. ök a túrkevei olaj- kályha-robbanás sérültjei, A lakásban tartózkodó cse­csemőnek csodával határos módon nem lett semmi baja. „Csak nagyon kormos volt, amikor behozták” — mond­ják a nővérek. A folyosón vézna férfi vet­kőzik. Dobálja szutykos gön­ceit, le a kőre. Megfagyott a lába, azért van itt. „Mielőtt befekszik, alaposan meg kell mosdania” — hallom az uta­sítást. S utána mindjárt a magyarázat: „Sajnos, előfor­dul, hogy a beteget csak ala­pos fürdés után tudjuk föl­venni az osztályra”. A szülészet kórterméből piros pongyolás, nagy hasú fiatalasszony jön ki. Ahogy a domborulatot figyelem, úgy saccolom, kevés ideje lehet már a szülésig. — Jól van? — mosolyog rá az intézetvezető főorvos, s mentében megérinti az asz- szony vállát. — Jól — mosolygós a vá­lasz is. A gyermekosztály folyosó­ján a falon állatok, meseala­kok színes, nagy méretű raj­zai. Az osztály dolgozói ké­szítették. Éppen ebédidő van. Jöttünkre 3—4 éves gyerekek ütik föl a fejüket a tányér­ból, s néznek berínünket nem titkolt érdeklődéssel. Dr. Simon Gyula, a kór­ház igazgató főorvosa: — Ez az épület régebben bíróság és kollégium volt. A kórház 1953-ban kapott helyet benne. Négy osztá­lyunkon (sebészet, gyermek - osztály, szülészet-nőgyógyá­szat, belgyógyászat) 200 ágy áll a betegek rendelkezésére. Mezőtúr, Túrkeve és a kör­nyező községek tartoznak hozzánk, körülbelül 40 ezer ember. Van laboratórium, röntgen és véradó állomás is. A szakorvosi rendelőin­tézetet 12 éve építették. Kórházunkban nem ural­kodik az az orvosi szemlélet, hogy aki ide bekerült, annak itt élni-halni kell. Azokat a betegeket, akiknek a gyógyí­tására nem vállalkozhatunk, mert nincs osztályunk, vagy szakorvosunk, Szolnokra, a megyei kórházba küldjük. De amit itt, az adott körülmé­nyek között meg tudunk ten­ni a betegekért, azt meg is tesszük. Büszkeségeik A mezőtúri kórháznak is vannak büszkeségei, olyan szakemberek, akik többel- jobbal próbálkoznak. A sze­mészorvosnő például lelkiis­meretesen végzi az óvodás­korú gyermekek látásszervi szűrését, gondozását. Ez még nem elterjedt dolog, a me­gyében sem végzik minde­nütt, ahol szakorvos van. A véradó állomás dolgozói a sokszoros véradókat vasvizs­gálatra hívják, nem mutat­ható-e ki náluk a vashiányos vérszegénység. Ez a próbál­kozás eddig egyedülálló az országban. Újított a dr. Molnár Sán­dor vezette gyermekosztály is. Lehet-e programozni az újszülötteket, hogy pontosan 3 óránként szopjanak? És ha éppen aludni akarnak? Hiá­ba csipkedi őket a mama, csak lustálkodnak. A gondo­zónők tehát nem az órához, hanem a csecsemő hasához igazodva viszik szoptatni őket. A szabályok szigorúak: teáztatás nincs! Azt sem le­het megengedni, hogy az aluszékonyabbja több szopta­tási időt is átszundikáljon. Dr. Papp Sándor, a sebé­szeti osztály vezető főorvo­sa most tudományos dolgo­zatot ír. Évek óta sikeresen foglalkozik a vastagbél-ope­ráit betegekkel. A módszer, amit használ, világszerte el­terjedt már, de hazánkban még kevesen alkalmazzák. (Ezeknél a betegeknél ugyan­is — például rosszindulatú daganat esetén — az operá­ció után a végbelet az olda­lukon vezetik ki. Ha a beteg­gel megtanítják, hogy a mű­tét után naponta beöntést végezzen, gondjai csökken­nek, alkalmasabb lesz a nor­mális életvitelre.) Üres állás nines Dr. Simon Gyula: — A kórházban három- százhetvenöten dolgoznak, közülük ötven orvos. Üres ápolónői állásunk jelenleg nincs, az orvosi is kevés. Dolgozóinknak a nővérszál­lón, az orvoslakásokban tu­dunk otthont biztosítani, vagy a városi tanács segít lakás­hoz'juttatni a fiatal orvost. Általában azok a szakembe­rek maradnak nálunk, akik­nek valamilyen kötődése van a városhoz, vagy akiket mi „nevelünk ki”. tűsekő Sándorné, intézet- vezető főnővér: — Nem lenne igaz, ha azt mondanánk, hogy kivétel nélkül minden orvosunk ra­gyogó szakember és imádja a betegeket. Az orvosok vi­szont meghatározzák egy- egy osztály szellemét. Ami­lyen az orvos, olyan a nő­vér. De hogy általában vé­ve mégils jó a hangulat, a munkakedv nálunk, azt dbt. is bizonyítja, hogy gyönyö­rű, új kórházakban, klini­kákon is ápolónőlhiánnyal küszködnek, itt pedig még rendes öltözőjük sincs, még­is betöltött minden állás. Szabó Istvánná, a gyer­mekosztály ápolónője, 15 éve dolgozik a kórházban. — Mindig szerettem a gye­rekekkel foglalkozni. A leg- őlsibb ösztön ez, az anyasá­gé. Sok az „ittfelejtett” gye­rekünk, akiknek nem csak a gondozót, de az anyát, a családot is pótolni kell. Ügy szólítanak bennünket: „ma­ma”. A három műszakot megszoktam már, hiszen így neveltem fel — nagyszülői Olajat takarítottak meg a vasútépítők Értékelték a munkaverseny eredményeit Értékelték a MÁV Pécsi Igazgatósága területén dol­gozó tizennégyezer vasutas kongresszusi-felszabadulási műnk a versenyének eddigi eredményit. Mint ezzel kapcsolatban Fényes József, a vasútigazgatóság vezetője tegnap tartott sajtóértekez­letén elmondta, eddig a ve­télkedő minden résztvevője becsülettel helytállt adott szaváért. Ennek köszönhető­en a határidő előtt egy hó­nappal befejeződött a dom­bóvári pályaudvar villamo­sítása, s ez számottevő olaj­megtakarítást eredménye­zett. A Dombóvár és Pécs közötti vasútvonal villamo­sítását a versenyzők ugyan­csak a tervezettnél egy hó­nappal hamarabb, decem­ber vége helyett már no­vember 29-re Pécs felszaba­dulásának 40. évfordulójára szeretnék befejezni, a pécs- bányai rendezőpályaudvar korszerűsítésének idejét pe­dig még ennél is lényege­sebben, kereken félévvel akarják megrövidíteni. segítséggel — két gyermeke­met. A férjem i.s három mű­szakban dolgozik. Még ma is gyakran levelezünk. ha tudatni akarunk valamit egymással. Felújításért kiált A sebészeti osztályon húsz- huszonöt beteg (külön fo­lyosón található a férfi és a női sebészet) egyetlen WC- helyiséget használ. A -szülé­szet WC-jében csak az egyik Tülkébe járhatnak a bete­gek, a másik be van zárva, az ajtaján tábla: ..Rossz”. Kél zuhanyozó áll az osztá­lyon a tilsztáikodni vágyók rendelkezésére. Mivel a fo­lyosókon helyszűke miatt nem tudnak kijelölni do­hányzósarkot, a cigarettá- zók a WC-be húzódnak. Egykettőre telefüstölik az apró helyiséget, s köhöghet, szitkozódhat az, aki nem rá­gyújtani nyit be ide. Van olyan folyosó, ahol a nővér­öltözőben tárolják a létrá­kat, a tisztítószereket is. A konyha az alagsorba szorult, igaz, rendezett és tiszta. Mosodája nincs a kórház­nak, Szolnokra és Karcagra hordják a szennyes holmi­kat. Az épület belső részén lam­bériával, íestésseL takartak a régi falak, de kívül csak az idő „törődik” vele. Ahol nem szedte le nagy dara­bokban a vakolatot, ott se lehet megállapítani, hogy milyen színű lehetett egy­kor. Az épület 1877 óta áll. A vezetékek, a falak elavul­tak már. Az elektromos há­lózatot mindig fel kell újí­tani, mert a régi vezeték nem bírja az új korszerű masinák okozta terhelést. A falakban lévő dsövek hol itt, hol ott lyukadnak ki. Az egész épület felújításért ki­ált. Dr. Ignácz István, megyei főorvost kérdeztem, lesz-e rekonstrukció. — Ismerjük a mezőtúriak problémáját — válaszolta a megyei főorvos. — Szeret­nénk, ha a rekonstrukció a VII. ötéves tervben megvaló­sulna. Ennek az előkészíté­se most van folyamatban. Reméljük, a biztató dön­tés nem várat magára so­káig. Paulina Éva Egységgyűlés a munkásőrség megyei törzsénél Tegnap délután tartotta évzáró-évnyitó tanácskozását u munkásőrség megyei pa­rancsnokságának törzse. Számvetésén részt vett Szűcs János, a megyei pártbizott­ság titkára. Mohácsi Ottó, a megyei tanács elnöke. Cser­háti László, a Munkásőrség Országos Parancsnoki Taná­csának tagja, Bács megyei parancsnok, valamint az ál­lami, társadalmi szervek, a társ fegyveres erők és tes­tületek, a bázisüzemek több képviselője és a családtagok egy csoportja. Fodor Gyulának, a megyei pártbizottság osztályvezetőjé­nek megnyitó szavai után Zsovák László, a munkásőr­ség megyei parancsnoka tartotta meg beszámoló je­lentését. Bevezetőül arról szólt, hogy munkásőri fel­adataikat 1984-ben a XIII. pártkongresszusra és hazánk felszabadulása 40. évfordu­lójára való felkészülés je­gyében végezték. Hangsú­lyozta: a munkásőrök tud­ják. hogy akkor teszik a leg­többet céljaik megvalósítá­sáért, akkor követik a leg­megfelelőbben forradalmár elődeik, névadóik példáját, ha- meggyőző és előremuta­tó. tettekkel kiállnak pár­tunk össztársadalmi érdeket kifejező politikája mellett, ha maguk is kezdeménye- zően részt vesznek a határo­zatokból adódó helyi felada­tok kimunkálásában és vég­rehajtásában. Elmondta, hogy a közigaz­gatási határok változásaihoz igazodó átszervezéssel, az egységek korszerűsítésével egyidőben sikerrel oldották meg a lő- és harckiképzési feladatokat. A megyei mun­kásőrök „Tisza ’84” nevű magasabb harckészültségbe helyezési és harcászati gva- korlata több éves munka eredményét bizonyította. Zsovák László ezután a ■Szovjetuniónak hazánk fel­szabadításában betöltött sze­repét, majd az azóta eltelt négy évtized eredményeit méltatta. Kiemelte: sikere­ink annak köszönhetőek, hogy megyénk lakossága mindenkor magáévá, tette pártunk programját. A XIII. pártkongresszusra készülve a munkásőrök tanulmányozták a kongresszusi irányelveket. Egyértelműen és egyhangúan mondhatjuk, hogy támogat­ják pártunk politikáját, egyetértenek a társadal­munkban meglevő negatív jelenségek megszüntetésére irányuló törekvésekkel. a szocialista társadalom építé­sét szolgáló feladatokkal. A megyei parancsnok a to­vábbiakban a megyei pa­rancsnokság és törzse, a köz­vetlen szakalegységek kikép­zési feladatainak végrehajtá­sát mérlegelte, majd kérte a pártszervek további segít­ségét. Köszönetét mondott, a bázisüzemek vezetőinek, a társadalmi és tömegszervek­nek, a társ fegyveres testü­leteknek az általuk nyújtott segítségért. A beszámoló jelentés után Szűcs János és Zsovák Lász­ló adta át a megyei pártbi­zottság és a Munkásőrség megyei parancsnokságának köszöntő levelét azoknak a munkásőröknek, akik már 40 éve tagjai a pártnak. Ezt követően Szűcs János szólalt fel. Bevezetőül a me­gyei pártbizottság nevében köszöntötte az egységgyűlés résztvevőit, majd arról szólt, hogy a XIII. pártkongresz- szusra való felkészülés egyik legfontosabb feladata, hogy reálisan vegyük szám­ba a beszámolási időszakban végzett munkát. Utalt arra. hogy a tapasztalatok azt bi­zonyítják. a vártnál is nehe­zebb körülmények ellenére eredményes munkáról adha­tunk számot. Megyénk dol­gozói képesek megfelelni magasabb követelményeknek is. Kiemelte: feladatokban és eredménvekiben gazdag esz­tendőt. zártak a munkásőrök. Nemcsak önmagukat, hanem testületük megbecsülését is fokozta helytállásuk — elő­segítve a megye politikai stabilitását. Köszöntötte a saociailisifla versenymozga- 1 ómban kitűnteket és külön azokat, akik a legnehezebb időkiben fogtak fegyvert, és esküjükhöz híven, azóta is szolgálatot teljesítenek. Ki­emelte a munkahelyi kollek­tívák. a család és a társ fegyveres erők szerepét a testület, segítésében. Befeje­zésül arról szólt, hogy a to­vábbi fejlődésihez erősödtek a kedvező tendenciák, de csak jobb. hatékonyabb munkával érhetjük el cél­jainkat. A megyei pártbizottság tit­kárának beszéde után a szo­cialista verseny mozgalomban elért eredményeik alapján Zsovák László a Kötivizig munkásőreinek a Kiváló Sza­kasz címet, a rádiós rajnak pedig a Kiváló Raj címíít adta át. A 15. illetve 20 éve szol­gálatot teljesítő munkás- öröknek Szűcs János és Cserháti László adta át a Szolgálati Érdemérmeket, il­letve feleségeiknek az orszá­gos parancsnok köszöntő le­velét, melyhez Zsovák Lász­ló megyei parancsnok egy szál szegfűvel társult. Cserháti László az országos parancsnoki tanács nevében köszöntötte az egységgyűlés résztvevőit. Ezt követően az Újvárosi Általános Iskola úttörői színvonalas műsorral fejezték ki tiszteletüket a testület tagjai iránt. Az egy­séggyűlés az Internacdonálé eléneklésével ért véget. A villanyoszlop is lángolt Házépítés társadalmi összefogással A tűzvész után új otthonban Hamarók Azon a május végi délutá­non csendes, nyugodt életét élte Zagyvarékas. Az ottho­nokban jószerével csak az öregek, nyugdíjasok tartóz­kodtak, és a Balogh, meg a Fekete Lajos utca táján is bpke. mozdulatlanság honolt, özvegy Kiss Sándorné éppen a kamrába igyekezett, ami­kor arra lett figyelmes, hogy füstfelhő gomolyog a szom­szédból. Sikoltozások, tompa puffanások hallatszottak, mi­közben a levegőből vitorlázó pernyemaradványok eresz­kedtek a tetőkre. — Kinéztem az utcára, hát a szívverésem is majd meg­állt! Égett Hamar Karcsiék háza: az ajtó«, meg az abla­kon tódult a füst, a vörös láng nyelvek mar a tetőre is fel kapa szkod lak. Nem telt el egy szusszanásnyi idő, es már az ablak alatti villany- oszlop is égett. Megdermed­tünk az ijedtségtől, oltani se bírtuk, mert akkora volt a hőség, meg bizony abban az időszakban csak öregek vol­tak itthon. Azután láttam, kijön a Károly gyerek, majd az apja, aki dülöngél, és csak annyit mond: most már min­den rendben van, és nézi, ho­gyan falják a lángok az éle­tük munkáját. Bénító némaság terpeszke­dik közénk: az udvaron még most is mindenfelé ajtó- és ablakkeretek; fekete, meg- perzselődött tanúi a vörös kakas pusztításának. Károly felesége, Borbála asszony, akit mindenki csak Babinak hív, akkor nem volt otthon. A történtek óta eltelt egy kis idő, de még most is elfúltan, szaggatottan sorol­ja a szörnyű nap eseményeit. — Előzőleg már ki tudja hányadszor, ismét világgá zavart bennünket, mert az utóbbi pár évben többször volt részeg, mint józan. A négy gyerek közül harmat magammal vittem Abonyba, a testvéremhez. Ide hozták estefelé kocsival a hírt: ül­jünk be gyoí'san, mert Kar­csi felgyújtotta Rékason a házunkat. Előtte mésget ivott, majd a libákat is agyonverte. A bútort néhány hónapja vettük, OTP-részlet­re, pár lapát hamu maradt belőle. És ebben a torokszorító tragédiában összefogott a fa­lu, meg a munkahely. A Szolnok megyei ÁÉV, ahol az asszony takarítóként dolgo­zott, másnap már lakókocsit vontatott a leégett ház udva­rába, legyen hol aludnia az öttagú családnak. A tanács ötezer forint rendkívüli se­gélyt küldött nekik, és a he­lyi vöröskeresztes aktívák szórólapokat adtak az isko­lás, óvodás korú gyerekek szüleinek. A felhívásra gyűlt a ruhaféle, meg a cipő, hiszen a szerencsétleneknek csak az maradt, ami rajtuk volt. Az ÁÉV szocialista bri­gádjai pedig — a szükséges formaságok elintézése: terv­rajz, hatósági engedélyek, stb. — után tüstént elkezd­ték a kétszobás, konyhás, fürdőszobás új lakás alapo­zását. Gyorsan emelkedtek a falak; és bármilyen hihetet­len, őszre fedél alá került a félárva család. A rengeteg külső és belső szerelést — több mint nyolcvanezer fo­rint értékben — a vállalat szakemberei társadalmi munkában, teljese« ingyen végeztek. Jelenleg meg a külső festés és a kerítés egy részének elkészítése» maradt a melegebb napokra. Minden közösségi, társa­dalmi összefogás ellenére, az özvegy ma sincs irigylésre méltó helyzetben. A lakás­törlesztés OTP-beli, havi részlete 1 ezer 340 forint, a korábbi, leégett házért, ame­lyet részletre vásároltak, is további havi ezer forintot ad postára. Bizony, a hat-hét­ezer forint bevételből jut is, marad is a családnak. Igaz, ahogyan tudja, a helyi ta­nács is segíti őket: kará­csonyra például kétezer .fo­rint segélyt küldött nekik. Az egyik szobát már úgy- ahogy berendezték, de még rendes szekrényük például nincs. Noha a család már fedél alá került, a lelki sérülések nehezen, nagyon lassan he­gednek. Talán a ma 13 éves Karcsit rázta meg a legjob­ban a szörnyűség, hiszen ő közvetlen szemtanúja volt mindennek. Az apjával, volt a lakásban, aki csak akkor engedte ki az udvarra, ami­kor már a fejük felett is ro­pogott a tető. A fiú megme­nekült, de az apa egy hét múlva meghalt. Negyvenegy- néhány évesen vitte sírba a mértéktelen italozás, és ha­gyott a feleségére négy gye­reket. Igaz, ha felöntött a garatra, kegyetlen órákat okozott a családnak, ha vi­szont józan volt, rajongtak érte. Tréfálkozott, játsaott ve­lük, gyerek lett közöttük. Borika, a legkisebb még nva is naponta várja vissza. Hiá­ba visznek virágot a sírjára, az apró hároméves emberke bogárszemeivel sokszor lesi az ajtót: hátha apu nyitja meg egyszer a kilincset. D. Szabó Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom