Szolnok Megyei Néplap, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-26 / 21. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1985. JANUÁR 26.

I Még be se csukom magam mögött az ajtót, két-három eladó köszön rám.

I Szememmel a vezetőt keresem, nem látom a pultok mögött, a csomagoló- ban, sem a pénztárgépnél. Nincs időm sokáig nézelődni, udvariasan megszólít az egyik eladó.

Czudarik József az eladótér egyik sarkából leválasztott irodában ül. Eddig fel sem tűnt, hogy abban a kis ablakmélyedésben két ülőkét, asztalt, polcot rejtenek a tekercsekben a fal mellé fektetett szőnyegek. Köpenyben, kalapban találom a vezetőt, papírhalomban lapozgat, helyet szorít nekem is az asztalnál.

A fülkéből látni a teli polcokat, a vevőket, eladókat. Egyik szeme mindig az üzleten van még most is, amikor már átadta helyét az utódjának. A napokban számolt le, számára befejeződött a keres'- kedés. Szabadság ideje alatt természetesen bejár az üzletbe, de hogy március végétől, amikor megkezdődnek a nyugdíjas napok hogyan telik az idő, még el se tudja képzelni.

Negyvennégy évet töltött abban a boltban, 34 éve vezető és most vége a munkának. Vége? Nem, mert ha egészség van, vevők nélkül úgy se tud meglenni, még nem gondolt a pihenés napjaira. Egyedüli gondja az volt évek óta, hogy jó kezekben hagyja az üzletet, öt éve kijelölte az utódját, 3 éve közösen járnak a nagykerhez árubeszerzésre, s az utód megtanulta azt, amit egy talpraesett boltvezetőnek tudnia kell. Nem akármilyen boltot hagy rá, mert az az üzlet fogalommá vált a Jászságban. Nem fényes, nem tágas, mégis a „Czudarik boltját” messziről is rendszeresen látogatják a vevők.

Az idegent, ha betéved, először az udvariak, előzékeny eladók, majd az áruválaszték ejti ámulatba. Szeretik a vásárlót és kiszolgálják — nem a pénzéért, nem

I Arcképvázlat I

Vevők nélkül nem élet az élet

szívességből — csak azért, mert oda nyitott be határozott szándékkal, vagy tanácstalanul. Van olyan visszajáró vevője is az üzletnek, aki beszélgetni tér be a derűs, nyugodt eladókhoz. Ott nincs hangos szó, tétlen elárusító és gazdátlan vevő, mert szó nélkül a kezeihez terítik a roskadozó polcok rakományát.

Kétablakos üzlet volt Jászberényben 1940-ben a Kertész-féle bolt, mikor Czudarik Józsefet először próbaidőre felvette inasnak a tulajdonos. Két-három hét múlva már látta, hogy jól választott, nem is hagyta sokáig „vizes nyolcasaként téblábolni az üzletben. A kezdő inasnak akkoriban ugyanis nem volt más dolga, csak törölgetni, pakolászni és a gyakori söprögetés előtt formás nyolcasokat rajzolni vízsugárral a padlóra.

„Még az elején egyszer kevesen voltak a pult mögött, örömmel kínáltam a vevőt, mutattam az árut, azután hívtam a segédet, vágja le az anyagot. Odaintett a főnök, hogy vágjam csak le én, majd a számlát is készítsem el. Mögöttem állva figyelte minden mozdulatomat, úgy tűnt, órák teltek el, mire végeztem. Szorongva vártam az ítéletét: ferdén vágtam, elszámoltam magam, udvariatlan voltam .. . Egy pillantást vetett a számlára és csak ennyit mondott: Szerezzen egy ollót, meg egy ceruzát Jóska, ez a fakk a magáé. Ez rang volt.” Boldogan árulta a frontján a pamutot, olcsóbb cikkeket, és ha kellett, átugrott a segédurakhoz is árut mutatni. Kiváló szakemberek voltak, de a szakmát úgy kellett tőlük „ellopni”. A háborús évek nem kedveztek a kereskedelemnek, az inflációs időkben, a forint megjelenéséig pedig a feketézőknek állt a világ. Azután fokozatosan megindult az üzletekben is az élet, és mind több áru került a pultra.

Huszonöt éves korában, 1950-ben a Népbolt Kiskereskedelmi Vállalat kinevezte boltvezetőnek. Az állástalan kereskedők közül könnyű volt válogatni, de később is nagy gondot fordított a jó eladók kiválasztására. Az ötvenes évek elejéről a szűkös választékra, az olcsó árakra, a keresett ágyterítő-garnitúrákra emlékszik. Volt egy időszak, talán fél évig tartott, amikor a tanács képviselőjének jelenlétében mérték a gyolcsot. Négy métert kaptak a vevők, amíg a húsz végből futotta. Ezt leszámítva az alapvető árukból nem volt hiány, igaz, hogy az igények se szárnyaltak úgy, mint az utóbbi évtizedben.

Minden szakmának a szépségek mellett árnyékos oldala is van. Czudarik József a napos oldalon dolgozta végig a 44 évet. Kedvvel, örömmel szolgálta a vevőket, eladóként, vezetőként is a vásárló szemével nézte a boltot. Elutasítást nem kaphat a vevő, a „nincs’’ ismeretlen fogalom a Lehel vezér téri üzletben! Nem ördöngösség ez: a keresett áruk nevei apró cédulákon sorakoznak az eladók zsebében és a listáról anyag- beszerzéskor nem feledkeznek* el. Pedig 1969 óta, csak azzal gazdálkodnak, amit a budapesti Textil Nagykereskedelmi Vállalattól kapnak. Az nem is kevés, de sokszor nem elegendő a választékbővítéshez.

„Másképpen vásárol egy nő, mint a férfi, mást keres a gyári munkás, mást a fejkendős parasztasszony, ismerni kell az anyagot, a divatot, a vásárlási szokásokat, de még a szabó szakmát is. A méteráru üzletben nehezebb dolga van a kereskedőnek, mintha készterméket kínálna. A vevőnek sokszor még halvány elképzelése sincs arról, hogy mit akar varratni, de nem sajnáljuk az időt. Az a fő, hogy elégedetten távozzon a vásárló, más nem számít.”

Szülei is örökölték a kereskedést, ő sem akart más lenni. Csalogatták nagyobb üzletbe, nem hagyta a munkatársait, a vevőit, de legfőképpen azt a boltot, amelyiket sikerült a saját képére formálni. Elégedett ember, mert elégedettek a vevői, és hogy ezért a szolgálatért fizetést és kitüntetéseket is kapott, az csak ráadás.

Több kereskedőgeneráció nőtt fel a keze alatt, közülük a legjobbak maradtak az üzletben. Rajongva beszél mindegyikről, kiváló szakemberek, tudják, hogyan kell az üzlet becsületére vigyázni.

Lukácsi Pál

A mezőtúri művelődési központban hetente négy alkalommal foglalkozik beszédhibás gyerekekkel Bukovinszki Lászlóné logopédiai szaktanár. A város óvodáiban és általános iskoláiban felméréseken választják ki azokat, akiket a/helyes kiejtésre meg kell tanítani. A logopédus évente mintegy száz kisgyermekkel foglalkozik. Képünk

az egyik felmérés közben készült

SIKERÜLT A PROGRAM

Felhangzik a zene

Délután fél három. A tiszafüredi Kiss Pál Általános Iskolában gyülekeznek a fiúk, lányok. Mire tanár bácsi. Oláh Vince iskolaigazgató megérkezik, a gépegységek összekapcsolva, működésképes állapotban vannak, sőt, rövid magángyakorlásra is jutott már idő. A foglalkozás anyaga: függvénytranszformáció változó értékekkel. A jó munka alapja a helyes feladatterv, mely a jegyzetfüzetbe is bekerül. Laikus számára titkosírásnak tűnik, de a gyerekek otthonosan mozognak a szokatlan írásjelek világában. A megoldás menetének tárgyában élénk, de mindenképpen demokratikus vita alakul ki diák és diák, illetve diák és tanár között. Ki így, ki úgy látja a helyes megoldáshoz vezető utat. A program gépbe táplálása és „lefuttatása” után aztán kiderül, hogy kinek van igaza. Gyakran előfordul, hogy a tanítvány egyszerűbb és jobb megoldást talál, mint a tanár. A vezető tanár ezért is engedi, sőt igényli tanulóinak önálló véleményét, okfejtését.

A kötelező anyagrész után pihentetőként régebben tanult programokra kerül a sor. Véletlenszám-generátor segítségével egy lehetséges lottóöttalálatos nyertes számai kerülnek a képernyőre. Egy szőke copfos lány „zenét szerez” a gép segítségével. Az eredmény hallható: hamarosan felhangzik az István, a király ismert dallama.

A foglalkozás végén előkerülnek a magnókazettára vett gyári játékprogramok. A gyerekek ahelyett, hogy távoznának, közelebb húzódnak a képernyőhöz. Néhá- nyuik véleménye 'mindarról, amit itt tanultak.

Sinka Zoltán nyolcadikos:

— Én már korábban is láttam számítógépet az MHD- ban, de a programozást itt próbáltam először. Tudom, nagy jövője van a számítástechnikának. Mióta ide járok, erősen gondolkodom azon, hogy korábbi elképzelésemet feladom, és olyan pályát' választok, ahol számítógépek közelében lehetek.

Nagy András szintén nyolcadikos :

— A televízió számítógépeikről szóló műsorait már korábban is szerettem nézni, de közelről csak itt láttam ilyen masinát. Különösebb célom nincs azzal, hogy ebbe a szakköribe járok, de nagyon szeretek játszani a gépekkel.

Szonda Andrea:

— Én is utolsó éves vagyok ebben az iskolában. Odahaza is mondták iratkozzam ebbe a szakkörbe. Tudom, hogy már ma is vannak olyan gépek, amelyek munkáját számítógép irányítja, az ilyen gépek többet is termelnék és pontosabbak, mint az emberek. Persze emberek nélkül azok sem tudnak működni. Én legszívesebben a mosogatást és a szemétszállítást bíznám ilyen gépekre.

Egésznapos vendég voltam a tiszafüredi Kiss Pál Általános Iskolában, s mielőtt elbúcsúztam volna tőle, az igazgatót is felkerestem.

— Mi ösztönözte az isjcola vezetőit, hogy hagyomány és beváHt, jó módszerek nélkül vállalkoztak a számítástechnika oktatására? — kérdeztem tőle.

— Két dolog. Az egyik: az elmúlt tanéviben egy felmérés feltárta, milyen nagy eltérés van tanulóink matematikai tudásszintjében. A másik: a megyei tanács művelődési osztályának felhívása a számítástechnika fakultatív oktatására. Tehát egyrészről adott volt 32 igény a tőbbletismeretek befogadására azoknál, akiknek a matematikai törzsanyag elsajátítása nem okozott különösebb nehézséget. Ugyanakkor reménykedtünk, hogy központi keretből kapunk eszközt, az új anyag oktatásához — egy személyi számítógépet. Közbevetőleg jegyzem meg. hogy erre konkrét ígéretet adtak, amely a mai napig is még csak ígéret, de. úgy tudjuk, hogy legkésőbb 1985 végéig meglesz a várva várt gép.

— Mégis hogyan sikerült megszervezni az oktatást már az idei tanévben?

— Az említett megyei felhívás azt is tartalmazta, hogy a személyi számítógépen felüli egyéb feltételeket az adott iskolának kell megteremtenie. Mi erre vállalkoztunk. következésképpen mindent megtettünk kitűzött célunk érdekében. Költségvetésünkből alig tízezer forintot tudtunk fordítani rá. Ez jelenlegi gépparkunk értékének tizedrészét sem fedezi. A többit a város társadalmi szervei, üzemei, a munkahelyek, a közösségek adományaiból fizettük ki. Segítségünkre sietett az Áfész, a Gépipari Szövetkezet. a Hámáin Kató Tsz. a Háziipari Szövetkezet, a Kőbányai Gyógyszerárugyár, a Kuntej. a rendőrsé - és az Áfész KISZ-alapszervezetei. valamint a tsz varrodájának brigádja is. Ezúton is köszönöm a segítségüket. A tanács illetékesei is támogatják ügyünket. Igaz, póthitelt év közben már nem tudtak adni. de a következő gazdasági évre jelentős anyag5 támogatást irányoztak elő iskolánknak, a számítástechnika oktatásának továbbfejlesztésére.

— Miből áll ma az iskola számítógépparkja?

— Van tizenkét TI—57-es típusú programozható zseb- számológépünk, egy Sinclair ZX 81-es és egy Sinclair 5^ Snrectum személyi számítógépünk. Egyéb kiegészítő eszközeink — tv-készülék és magnetofon — már korábbról adottak voltak.

— Kik tanítják az új anyagot? Valamit a személyi feltételekről is.

— Hárman vagyunk matematikaszakosak. akik vállalkoztunk rá. Két kartársnőm — egyikük még gyesen van. s odahaza készül úi feladatára — és jómagam részt vettünk egy számító - gépes tanfolyamon a tanév kezdete előtt. Igaz, azon a továbbképzésen többnyire csak kedvet kaptunk új feladatunkhoz — tudást annál kevesebbet, úgy. hogy együt+ kell tanulnunk diákjainkkal.

— Milyen formában, hogyan folyik a képzés?

— Indítottunk egy számítástechnikai fakultatív csoportot, ez áll legközelebb az iskolarendszerű képzéshez, de van egy iskolai szakkörünk is, és a városi TIT-tel közösen működtetünk két Kis programozók baráti körét. A TtlTes csoportokban a város más iskoláiból toboroztak tanulókat, összesen hetvenkét tiszafüredi általános iskolás ismerkedik a komputerek világával — a mi irányításunkkal.

A fakultáció első évében — ahová a mostani hetedikesek járnak — a zsebszámológépek programozását és a basic nyelv alapjait tanítjuk. A második évben a számítógépes nyelv oktatása mellett a személyi számítógépek programozása, kezelése lesz a feladat. A szakkörben kötetlenebb foglakozásokat tartunk, többnyire a szakköri tagok kívánsága érvényesül az órákon. A Kis

programozók barát, köré ben a TIT által kiadott munkanapló szerint haladunk az anyag feldolgozásával.

— A szervezés sotán milyen nehézségek, akadályok adódtak?

— Sokszor még maga»-, is meglepődöm a sikeren, olyan helyről is önzetlen segítséget kaptam, ahonnét még én sem igaz,án remélhettem. Például írtam a budapesti Kőbányai Gyógyszerárugyáv igazgatójának — akivel eddig sóhasem voltam kapcsolatban — és postafordultával már itt is volt három kisgépre a pénz. Sorolhatnám tovább is ... Abban a; időben sokakat megkerasten személyesen és levélben Kértem, érveltem, igyekeztem meggyŐ7.ni mindenkil ügyünk fontosságáról. S hogy a kérésem meghallgatásra talált, azt a beindult képzés bizonyítja.

— Elégedettek az eddigi eredményekkel?

— Gyermekeink nagyon szeretik a foglalkozásainkat. Az órán való együttműködés pedagógus és diák között összehasonlíthatatlanul jobb, mint egy hagyományos matematikáéra. Sokszor a két-, háromórás foglalkozások és a szabad gyakorlás után valósággal le kell „vakarni” őket a számítógépről.

Van egy megható történetem: egyik diákunk betegsége miatt egész héten hiányzott az iskolából, kórházba került. A szakköri foglalkozás kezdetén váratlanul megjelent. A kórházból el- kéredzkedett. hogy köztünk lehessen és szakirodalmat vihessen vissza a további kényszerű bent tartózkodás idejére.

— Milyen elképzeléseik vannak a jövőre való tekintettel?

— A rendelkezésünkre álló technika határt szab a tartalmi munkánknak is. Hogy tovább tudjunk lépni az oktatásban, fejlesztenünk kell a gépeinket, úgynevezett perifériákat kell vásárolnunk, és jó lenne még néhány alapgép is.

Bártfainé Nagy Ibolyával, a fakultáció vezetőjével az egyik óra szünetében beszélgetünk munkájáról, gongjairól, problémáiról.

— Én már a főiskolán :s tanultam számítástechnikát, azért is mertem belevágni. Persze csak a szolnoki tanfolyamon derült ki, hogy az új feladatomhoz egészen másra lesz szükségem. Így ismét az alapoknál kellett kezdenem. A mai napig is héhány óra anyagával előrébb tanulok, mint a tanítványaim, csak így tudok segíteni a munkájukban. Űj helyzet elé állított az is. hogy eddig nem tanultam angol nyelvet, most kénytelen vagyok, különben nem tudnám kezelni a gépeket.

— Mennyiben más egy számítástechnikai óra, mint egy matematikaóra?

— A gyerekek önállóságára sokkal jobban kell támaszkodnunk. mint bármely más tantárgy esetében. Ügy gondolom, demokratikusabb egy ilyen óra. A pedagógus nem „kívülről” irányítja a megismerés folyamatát, hanem ő is aktív részese éppúgy, mint a diákok.-— Munkája során milyen problémák merültek fel eddig?

— A gyerekeknek nincs tankönyvük, sem munkafüzetük. Csak egy pedagógiai segédanyagra támaszkodha- tom és persze a szakirodalomra. Kevés a feladatanyagunk. hamarosan a végére érünk. Nagyon várom már a szolnoki tanfolyamon belgáit feladatgyűjteményt. J ó len - ne egy tapasztalatcserét is öszehívni. bár nincs róla tudomásom, hogy máshol hogyan sikerült megszervezni ezt a fajta képzést, egv iItalán beindult-e még valahol?'

Labancz Ignác