Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-08 / 288. szám
1984. DECEMBER 8. Irodalom» művészet 9 Törő István: Ősz A hosszú fény nyúlfarknyi [csak, agarak sápadoznak a fényben, s a messzeség megtörik [lábaimnál, de arcom még izzik, mindenütt verőfényt hintáztatnak a [szervek: csönded átcseng a csontomon, nem lehet törvény, mi karmolni tudna jobban, mint az évek, s falatozni évszázadok fogsorán; a fákat rozsda marta, [szántások hallgatnak feketén, hajnali köd süvegeli meg a fényt; a zaj elül, bánat meglapul, szétszeleteli este a tájat, összébszorul bennem a nyár, s a levegő, mit öklömbe [zártam. Bényei József: A szél beszél A szél beszél a fákkal. Jó lenne hallani, mit mondanak az ágak nagy hullámzásai, a vadabb szárnycsapások mit rejtenek s takarnak. A szél beszél a fákkal, rázza a hideg gallyat. Ideges hullámzással reszket a fiatal fa, csak állni mozdulatlan vagy röpülni akarna, de gyökerei tartják. Lebegő remegéssel reszket, megdől, csapódik, így beszél a széllel Aki a földből nőtt ki, marad a föld (kötöttje, messzire szállni nem tud, hajlong hát mindörökre. Vetett egy pillantást az alant hömpölygő vízre, s elrugaszkodott a hídtól. 3. Néhány másodperces zuhanás után összecsaptak a íeje fölött a hullámok. Nem vesztette el az eszméletét; érezte a merülésit. Talpa elérte az aljazatot, kemény, aprókövesl talajt fogott. Szinte ugyanakkor a teste emelkedni kezdett fölfelé. Kibukott a vízből, és bármennyire nem akart, lélegzetet KELLETT venni. Az áramlat a part felé sodorta. Hiába próbált beljebbjutni, az örvényekhez úszni, tehetetlen volt. Aztán már nem 5s kapálózott, hagyta, hogy a hullámok partra vessék. Felhorzsolta a derekát a gátat védő köveken. A paqt mentén sokan sétáltak, de nem vettek tudomást róla. Ez ingerelte: kinohant az emberek közé. — Én meg akartam halni! — kiáltotta. — Belevetettem magam a folyóba, csakhogy hiába! — Miket beszél ez a félnótás? hallatszott innan-onnan. — Még- hogy a folyóba! Március elején ... Kicsit hideg a víz, nem gondolja? Kovácsi István kétségbeesetten állt a csöpögő konfekcióöltönyé- ben. Egyre inkább dühbe jött: — Követelem, azonnal értesítsék a tűzoltókat és a mentőket! — ordította. — Legalább ahhoz jogom van, hogy tisztességesen kimentsenek! — Bolond horgász — legyintett valaki. — Melyik sizökőkútban fürdött a bácsi? — érdeklődött egy kisfiú? gyekezett, hogy ő érjen haza elsőnek, de a mellében már ott volt a szorítás, amit az első névtelen levél olvasása óta érzett. Kinyitotta a postaládát, és az újság, s egy OTP-értesítés mellett tényleg ott volt megint a fehér boríték, mint az előző napokban. A lakásban felbontotta, és olyan fájdalmat okozott neki, amit olvasott, hogy könnybelábadt a szeme. Az ismeretlen levélíró most helyet és időpontot is közölt, hol találja meg a feleségét azzal a férfival, akivel hónapok óta csalja. Az első levelét még meg akarta mutatni a feleségének, és megkérdezni tőle, ki lehet ennyire ellensége, hogy iyen leveleket fogalmaz. Azt irta, azért nem nevezi meg magát, mert nem akar kellemetlenségeket, de elhallgatni sem tudja, ami a szeme előtt játszódik le egy ideje. Tudja, menynyire szereti a feleségét, és sajnálja, amiért az asszony így bolonddá teszi őt. Soha nem tételezte fel Juditról ezt. Ha egyszer beleszeretne másba, megmondaná nyíltan, vele beszélné meg, és nem vezetné az or- (ránál fogva. Hiszen ilyesmiben meg is egyezték a házasságuk elején. Ki tudja, mégis milyen gyanú késztette arra, hogy hallgasson. Magába fojtotta fájdalmát és igyekezett elfogulatlannak látszani az asszony előtt — már ameny- nyire sikerült. Végső szorultságában fejfájásra panaszkodott, s így nem kellett mosolyokat erőltetnie, ha egyszer nem volt kedve hozzá. Judit fájdalomcsillapítót adott neki, amit Tamás eldobott. Keveset (beszélgettek ezekben a napokban. A legutóbbi levél szerint Judit szerelme egy munkatársa, akihez hetente kétszer feljár, mindig akkor, amikor Tamásnak angol órája van. Egy kislányuk volt. hétéves. Ha elmentek valahová, mindig a nagymamánál hagyták. Néha ott iá aludt a gyerek. A férfi még volt győződve arról, hogy míg ő a nyelvtanfolyamra jár, felesége és kislánya otthon vannak. Most elhatározta. megkérdezi a gyereket, kedden és csütörtökön az anyjával szokot-e lenni, vagy a nagyanyjánál? A levelet összehajtogatta, és belecsúsztatta zakója belső zsebébe. Céltalanul téníergett kicsit a lakásban, míg Judit és a kislány megérkeztek. — Te is most jöttél? — kérdezte az asszony, és fürkészve nézte Tamás arcát. Sápadtnak látta és rosszkedvűnek. — Két perce — hazudta a férfi. — Miért? — Mert elmosogathattad volna azt a pár edényt. Olyan rossz hazajönni úgy, hogy az embert mindjárt valami munka várja. — Nem volt időm, mondom hogy az előbb értem haza! — mondta a férfi ingerülten. — Jól van, ne idegeskedj! Ma sem vagy jól? — Hogyhogy nem vagyok jól? — Napok óta fáj a fejed, most is olyan furcsa vagy. El kellene menned orvoshoz. — Lehet, hogy csak összevizelte magát — vélekedett a kutyáját sétáltató éltesebb úrihölgy. Kovács István megfordrult, ösz- slzehúata testén a vizes zakót, lassan elindult. — Nem sikerül semmi... — dünnyögte hazáig. Tamás bement a szobába, ahol a kislány tanszereit pakolta k; a táskájából. A gyerek Juditra ha- sonh'tott, de valahogy jobban vonzódott az apjához. Most is hadarni kezdett valamit az iskoláról, a számtanóráról, és nem vette észre, hogy apja szórakozottan kibámul az ablakon. — Eljösz velem csavarogni egy kicsit? — kérdezte. — Most? El hát! — felelte a kislány. — Veszel fagyit? — Persze! Na gyere! Beszóltak a konyhába, hogy lemennek kicsit, aztán versenyt futottak a lépcsőn. — Fáj a fejed? — kérdezte lent az utcán a gyerek. — Fáj. A levegő jót tesz talán. Egy darabig szótlanul sétáltak a parkon át a presszó felé, aztán a férfi hirtelen megkérdezte: — Csütörtökön voltál a nagymamánál? — Csütörtökön? Nem emlékszem. Ja, voltam. Anyu mondta, hogy valami elintéznivalója van, menjek át a nagyihoz. Aztán értem jött, és együtt mentünk haza. Tamás megint érezte a szörnyű szorítást, alig kapott levegőt. — Hová mész? — kérdezte a kislány és megállt. A férfi meghöfckenve nézett rá, mire észrevette, hogy már elhagyták a presszó bejáratát. Megpróbált mosolyogni, de csak egy ferde grimasz lett belőle. Bementek a kávé- és cigarettafüst szagú helyiségbe. A gyerek szívesebben ette a fagylaltot pohárból, hát Tamás keresett egy üres asztalt. Magának fél barackot kért. Előkotorta a cigarettáját, kicsit megnyugodva figyelte, milyen jóízűen kanalaz- gatja a kislány a fagylaltot. — Hát kedden? — kérdezte tőle. — Mi van kedden? — Kedden is a nagymamánál voltál? A gyerek gondolkodott. Lenyalogatta az édes csokoládéfagylaltot a kanálról. — Igen — szólalt meg — kedden is ott voltam. Nem emlékszel ? Akkor kaptam nagyitól a pöttyös ruhát. Te is láttad, mert este megmutattam. A férfi hallgatott, felhajtotta a pálinkát és másik cigarettára gyújtott. Hazafelé megeredt a kislány nyelve, megint az iskoláról beszélt, az új osztályfőnökről, gyerekekről, de az apja alig hallotta. Este nagy erőfeszítésébe került, hogy beszélgessen a feleségével. Teljesen elvetette a gondolatot, hogy megmutatja neki a leveleket. Ez szerdán történt. Másnap munka után egyenesen arra a címre ment, melyet a legutolsó levél megjelölt. Ácsorgott kicsit a régi, emeletes ház előtt, aztán arra gondolt, Judit még nem érhetett ide, legjobb lesz, ha nem mutogatja magát. Átment a túloldalra, és behúzódott egy kapu alá. Tíz percet, ha várt, amikor meglátta Juditot a ház felé sietni. Fodrásztól jöhetett, nagyon csinos volt. Barna haja lágy hullámokban borult a vállára. Bement a kapun, melyet Tamás figyelt. Nem tudta, utánamenjen-e, vagy hazafelé induljon, amikor véletlenül felpillantott az első emeleti ablaksorra, és meglátta feleségét kihajolni az egyiken. Végignézett az utcán, aztán hátralépett, becsukta az ablakot. Tehát ilyen otthonos itt. Mintha a saját lakásában lenne. Elgondolta, hogy bemegy a házmesterhez, megkérdezi, kié az az ablak, közvetlenül a kapu fölött? Aztán felmegy, és becsenget. Rágyújtott. Gondolta, vár addig, amíg ezt a cigarettát elszívja. Reszketett a keze, és nyugtalanul döbolt a szíve.. Miután a csikket ledobta, és rálépett, határozottan elindult a ház felé. Egy udvari lakásban találta meg a házmestereket, csak az asz- szony volt otthon. Igyekezett nyugalmat erőltetni magára, az öregasszony mégis gyanakodva sandított rá, amikor megérdeklődte, kié az az ablak: — Miért akarja tudni? — Ha nem válaszol, felmegyek, és megtudom magam — indult Tamás. — Megmondhatóm. Lakatos Győző lakása. Ismeri? A férfi nem válaszolt. Latolgatta a nevet magában, és megindult a lépcső felé, de egyszeresek megtorpant. Nem volt ereje tettenérni Juditot. Félt attól, amit felindulásában tenne talán. Kiment az utcára, és bolyongott egy ideig anélkül, hogy tudta volna, mere jár. Nem emlékezett, hogy hallotta volna ezit a nevet. Lakatos Győző. Bement egy csemegeüzletbe, és vett egy hétdecis rumot. Táska nem volt nála, nyakánál fogva vitte a selyempapírba göngyölt üveget. Most már biztos volt ábban, hogy a levelek igazat mondanak. Hullámokban tört rá a fájdalom, nyomorultul érezte magát. A város szélén vasúti töltéshez ért, de akkorra már besötétedett. Leült a sínek mellé, kibontotta az üveget és ivott. Végiggondolta az éveket, amelyeket együtt töltöttek Judittal, és minden emlék újabb fájdalmat okozott. — Hazugság volt az egész. Sose szeretett — gondolta. A rum átmelegítette, egymás után szívta a cigarettákat, és az emlékektől elhomályosult a tekintete. Minden közül az fájt a legjobban, hogy Judit becsapta, hazudott neki. Ügy érezte, nélküle nem bírja tovább. Értelmetlenné válik minden, ha Judit nem szereti már. Messziről vonatfütty szállt az estében, és Tamás beljebb húzódott, a sínek közé. — Legalább nem kell hazudnia — suttogta — megkönnyíteni neki. Az tuolsó pereiben gurult félre, hirtelen kijózanodott. A vonat hatalmas dübörgéssel száguldott el mellette. Éjféltájt került haza. Ezegyszer tényleg fájt a feje, és a sötétben nem tudta, milyen poros, piszkos a ruhája. Judit olvasott a szobában, ijedten nézett végig rajta, amikor belépett. — Mi történt veled? Berúgtál és elestél valahol? Tamás lerogyott az ágy szélére, és nem válaszolt. Az asszony lefejtette róla a zakót, és ki akarta vezetni őt a fürdőszobába, de Tamás eltolta magától. — Várj! — mondta — előbb el szeretnék mondani valamit. Én ma este kis híján öngyilkos lettem. Nem tudom, mi tartott visz- sza az utolsó pillanatban. Most itt vagyok, és válaszolnod kell valamire. Judit sápadtan állt fölötte, úgy látszott, semmit nem ért. — Ki az a Lakatos Győző? — kérdezte a férfi, és a szőnyeget bámulta. — Szóval megtudtad. Az asszony leereszkedett melléje, az ágyra. — Bocsáss meg, hogy nem szóltam — mondta. Tamás még mindig a szőnyeget nézte. — Kitől tudtad meg? — kérdezte Judit. — A zakóm belső zsebében találsz .néhány levelet. — A férfi elfordult, nem akarta látni Judit arcát, amikor olvas. eglepetten összerán- dult, amikor váratlanul megérezte az asz- Bzony kezét a vállán. Felnézet, és látta, hogy Judit sír. — Borzalmas — suttogta az asz- szony —, hogy lehet ilyen gonosz és aljas valaki? Tudod, mit csinálok kedden és csütörtökön Lakatos Győző lakásában? Takarítok. Havi ezer forintért. Nem mertem megmondani neked, mert nem engedted volna. Pedig kell a pénz. Nem tudja senki, hogy ezt csinálom, de valaki kileste, hogy odajárok. Győző ugyanis fél évre külföldre ment és a felesége beteg. Ételt is a házmestemé hord neki. Akár holnap felmehetünk, megkérdezheted. Leereszkedett férje mellé az ágyra és átkarolta. A levelek ott hevertek előttük az asztalon. Hallgattak kicsit, aztán Judit megtörölte a szemét. — Akárki írta, most ennél is jobban fáj. hogy te ... Tamás megfogta a vállán nyugvó kezet, és nem mert az asszony szemébe nézni. Összeállította: Rékasy Ildikó Bán Zsuzsa: Levelek Irodalmi oldalpárunk képeit Nagy Gábor festményeiből válogattuk
