Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-15 / 294. szám

1984. DECEMBER 15.

Irodalom» művészet

9

Bayer Béla:

Karácsony

készül

Betoppant.

Itt a december. Zúzmara ül a fákra. Szótlan barázda.

Vetés vacog,

Hópihe leng, feslik az égi dunna, rögök ölében új-mag pihen, mintha aludna.

Karácsony készül angyalruhásan, a havon csillag-virág elindul lassan a három királlyal, kezében olajág.

Gyárfás Endre:

Behavazott

város

Havat lapátol ránk az este, hogy fennről minden fehérnek lássék.

Az ablakok még tiltakoznak: felgyújtják magukat vagy keresztet vetnek a hófalakra.

Kémények sötét verseket

pöfögnek

— és az mit ér?

A hó fehér, a hó fehér, a hó fehér.

Csókák, varjak, fekete zöld lázadói fel-felcsapnak, de alattuk hajahaj hófehér már a talaj.

Fenn a rét és lenn az ég; fennről nőnek hosszú szárak, lenn a csizmák, hócipők páros csillagokat vágnak.

Elhamvad az ablak is, vetült kereszt elfolyik, a füst légárammá gyérül, csóka, varjú szárnya őszül.

tos, hogy inkább zongoráztak, könyvlapokat forgattak, díszes csészére fonódtak...

Csengetési. Erős, hosszú.

— Ki az? — kérdezte riadtan Padosiné, s a fiára nézett.

— Nem tudom — hazudta Pado- si. („Oda a fácánleves”, gondolta, hiszen az ajtó előtt Piri tömör alakja sötétlett, s Piri láttán Padosiné azonnal a sarokba fogja vágni a fácánt...)

— Szervusz — lihegte Piri. — Hol bujkálsz, te disznó! Hát nerp azt ígérted, hogy... Kézcsókolom. — Észrevette Padosi anyját, aki úgy lesett ki a konyhából, mint egy orvvadász a fa mögül.

— ©yere be Piriké — mondta Padosi. — Fácánt kopasztunk.

A konyhaajtóban Piri megtorpant, értetlenül nézte Padosinét, aki fáradtan birkózott tovább a fácán tollaival.

— Nem úgy kell azt! — robbant be Piri a konyhába.

— Mit akar? — nézett dühösen Padosiné.

— Tessék ideadni.

Kibújt a kabátjából, kést kapott elő a fiókból, derékszögben hajolt a fácán fölé (Padosiné alakja rogy^ gyant kérdőjelet formázott, amint a toliakkal küzdött)... Fürgén táncolt a kés Piri jobb kezében, s a bal körül egyre növekedett a fácán lenyúzott irhája.

— Tetszik látni?mondta Piri.

Padosiné megfordult, a szobájába ment.

— Finom leves lesz belőled — súgta Piri a fácánnak.

Padosi az anyja után akart lépni, de előre tudta, hogy milyen látvány fogadná, Padosiné a díványon fekszik, arca a párnák plüssébe fúrva, remeg, rázkódik a válla...

— Tudod, Piri — mondta fáradtan Padosi —, Nyitra környéke híres apróvadas terület. — És megérintette a fácán hideg húsát

itka szép este volt a tóparti vikend házban. A két fiú könyveket meg bort vitt magával, és míg a poharakat töltögették, verseket olvastak fel egymásnak, és megbeszélték: miért tetszenek, vagy miért nem?

Kint szelíden világított a hold. és könnyű szél suhogtatta a nádas dárdalevelit. Éjfél is elmúlt már, mire a srácok lefekvésre gondoltak. felhajtva az utolsó pohár borokat. Elégedettek voltak és álmosak, minden reményük megvolt rá. hogy reggelig úgy alusznak, mint a tej.

Hanem amint bevackolódtak takaróik alá, megszólalt egy béka kint, egészen közel az ablakhoz, önelégült, hangos vart.yogással.

— Kvak, kvak, kvak, kvak. ..

— aztán megint, néha egészen hosszú menetekben.

Amikor azt hitték, abbahagyta, és kezdtek elmerülni az álom kellemes ködébe, felharsant a béka hangja megint. Tűrték, ameddig bírták, aztán a szőke fiú felnevetett.

— Hallod?

— Hallom hát, a nyavalyába!

— „ forgolódott a másik, akinek gyűrűsen göndör, barna haja volt.

— Egészen kiverte az álmot a szememből.

— Hátha elhallgat.

' — Hát várjunk.

De a béka igen elemében volt. Megrészegülve kvartyogott a gyönyörű nyári éjszakában, és nyilván felkészült, arra, hogy reggelig szerenádoz az ablak alatt.

Hiába csukóztak be teljesen, az üvegen át is hallatszott a hangja, végül meggyúitották a petróleumlámpát. és felültek az ágyaik szélére. Valahogy kezdett elmenni a kedvük, mert bor nem volt már a demizsonban, a versekbe meg belefáradtak. Semmi máshoz nem volt kedvük, mint ahhoz, •hogy aludjanak, de a béka miatt nem lehetett.

— Te — nevetett fel a szőke —, menjünk ki, keressük meg.

— Most?

— Hát mikor? Én viszem a partvist, te az elemlámpát, és addig keresgéljük, amíg rátalálunk. Nem azt mondom, hogy csapjuk agyon, de legalább elkergetjük a fenébe.

A göndönhajúnak is kezdett tetszeni az ötlet, nyugtuk úgysem lehetett, amíg a béka itt kvartyog a közelükben. Almosnak sem érezte magát, hát fogta a lámpát, belelépett a szandáljába, és hogy barátjára várt. aki a partvis után kotorászott valamelyik sötét sarokban, megpillantotta a földön a régi. kiérdemesült rohamsisakot. Ki tudja, honnan került ide a fa- háziba. de ajtótámasznak használták. A hecc kedvéért ezt is a fejére rakta békariasztónak. aztán kiosontak a tóparti enyhe éjszakába.

A fiú eleinte pásztázott mindenfelé a lámpával, de a béka most olyan csöndben volt. mintha csak álmodták volna, hogy létezik.

— Kapcsold le! — szólt rá a szőke — most behúzta fülét — farkát, hogy a fényt meglátta.

Csendesen vihogva lábaltak a magasra nőtt fűben arra felé, áhonnan korábban a hangot hallották. Elöl a szőke egy fürdőnadrágban. szandálban, kezében a

partvissal, nyomóiban a göndörhajú. sisakkal a fején.

Hogy találomra felvillantotta egyszer az elemlámpáját, váratlanul megpillantották a békát. A

fénybe bámult, mozdulatlanul.

— Fúj, de ronda! — mondta a szőke. — Mit csináljunk vele.

— Csapj oda neki azzal a söprűvel !

A fiú odavágott, ettől a partvis feje messze« szállt, a béka meg hatalmas ugrásokkal eltűnt a szemük elől.

— Nnna! — fordult vissza szőke fiú diadalmasan — láttad, hogy menekült?

— Láttam hát. Hős voltál.

— Hát teneked meg mi van a fejeden? Csak nem attól féltél, hogy. olyan magasra felugrik? — nevetett a szőke, megpillantva ba- rátja sisakos sziluettjét.

— Jössz, vagy nem? Elkésünk.

A levegő tiszta volt. és érződött, hogy ez a nap is meleg lesz. Jókedvűen tekertek a város felé, és fel-fel nevettek azon micsoda hecc kerekedik, ha a göndör beállít az igazgatóhoz.

A városba érve sokan utánafordultak. Ez még csak fokozta a bennük feszülő jókedvet, meg az izgalmat, úgyhogy pukkadoztak, mire a portához értek. Egy osztályon dolgoztaik, tehát együtt mentek fel az első emeletre. Ott a néptelen folyosón elváltak, mindegyik bement a maga szobájába.

A szőke ajtaja kisvártatva kinyílt. Tobzos, az osztályvezető kukucskált be rajta.

— Hé, mi van a barátjával? Megbolondult?

— Miért.? — kérdezte a fiú. — Mi van vele?

— Nem találkoztak még máma?

Bán Zsuzsa:

Békavadászat

Sose lehet tudni, mit forgat egy ilyen béka a fejében — felelte a másik, és rajta is kitört a jókedv. Egymást bökdösve, nevetgélve csoszogtak vissza a ház felé, amikor a szőke hirtelen megállt.

— Képzeld el — mondta —, képzeld, milyen pofát vágnának holnap az üzemben, ha ebben a szereplésben beállítanál! De ha- lálkomolyan. öregem! Megmondanád. hogy egész éjjel egy békát hajkurásztál, és nem volt már időd felöltözni.

— Ja... — nevetett a göndörhajú — bemennók az igazgatóhoz lejelentkezni, és neki is elmesélném, mi volt az éjjel.

— Meg mernéd tenni?

— Miért ne? El tudod képzelni, milyen pofát vágnának?

— Mibe fogadunk, hogy nem mered ?

— Na, mibe? Egy ilyen demi- zson borba. Na?

— Oké. Holnap így jössz be dolgozni, én úgy teszek, mintha akkor látnálak ebben a szerelésben először. Ha megteszed, tiéd a bor.

Ebben mraadtak, s mert a béka tényleg messzire tűnt, végre el tudtak aludni.

Reggel a magukkal hozott vekker csörgésére ébredtek, megmosakodtak, ettek pár falatot, aztán elkezdték magukra kapkodni az ingeket, meg zoknikat.

— Na mi van? — kérdezte egy- szercsak a szőke. — Mégsem mersz így bejönni?

— Hogyan?

— Az éjjeli vadászruhádban. Rajtad volt az a gatya, a szandál, a sisak, kezedben az elemlámpa.

— Ki mondta, hogy nem merek?

A göndörhajú begyömöszölte ingét a hátizsákba, fejére vágta a sisakot, fogta a lámpát, és felült a kerékpárjára.

— Nem.

— Ügy látszik, az agyára ment valami szegénynek. Még ilyen hülyének nem láttam. Bejön az előbb fürdőnadrágban, meg egy katonai sisakkal a fején. Kezében egy elemlámpa, azzal a szemembe világít. Kérdezem tőle, mi történt, erre azt mondja teljesen nyugodtan, hogy az éjjel békára vadászott, aztán nem volt még ideje átöltözni.

— Hihetetlen — igyekezett ártatlan arcot vágni a fiú —, talán csak valami tréfa. Lehet, hogy mire visszamegy hozzá, megint a régi lesz.

— Lehet. De jöjjön maga is, nehogy azt higgye, én bolondultam meg!

Elindultak ketten, a szőke fiúnak reszketett a gyomra a visz- szafojtott nevetéstől, és nem kellett a szobáig menniük, mert jött velük szembe a békavadász.

— Helló fiúk! — mondta és rákacsintott a barátjára. — Benézzek a dirihez, azt mondják, keresett.

— Na de... — hebegett az osztályvezető — talán csak nem akar így bemenni hozzá?

— Miért? Mi baj van velem? — villogott az elemlámpával a göndör-hajú, és dúdolgatva kinyitotta az igazgató ajtaját.

— Ha ezen túl lesz — gondolta a szőke — azonnal abba kell hagyni a hülyéskedést. Megnyerte a bort. A végén tényleg azt hiszik, bedilizett.

Az osztályvezető sápadtan ácsorgóit mellette, egészen a szívére vette a dolgot.

— Ennek sincs egy csepp humorérzéke — pislantott rá a fiú.

Ebben a pillanatban kivágódott az igazgató ajtaja és maga a főnök viharzott ki rajta.

— Menjenek a szobájukba, ne csináljanak itt pánikot! mondta

— Meghagytam neki hogy várjon egy percet. Most aránylag nyugodtan ül az irodában. Menjenek a helyükre, én telefonálok.

Az osztályvezető bekísérte a szőkét a szobájában, ahol a fiú azt kérdezte:

— Kinek telefonál a diri?

— Kinek, hát a mentőknek. Miért, mit gondolt?

— Dehát lehet, hogy csak viccelt a srác.

— Munkahelyen ilyen vicceket épeszű ember nem enged meg magának. Egyébként az utóbbi időben gyanús is volt nekem kicsit.

— Jószagú úristen! — gondolta a szőke — a végén még beviszik.

Nem tudta, mit tegyen. Hirtelen nem is látszott olyan egyszerűnek kimagyarázni a dolgot. A végén fegyelmit kapnak mind a ketten. Lelkiismeretfurdalása volt de nekiállt dolgozni, s hogy az öreg Tobzos magára hagyta, fülelt a folyosó felé, nem hallja-e a barátja hangját? Végre feíhangr zottak furcsa zajok, dulakodás hangjai, meg tiltakozó kiáltozások, de nem mert kimenni. Félt, hogy a göndör tanúnak hívja őt.

Végülis nem olyan nagy ügy — próbálta nyugtatni magát — bent megállapítják, hogy kutyabaja, aztán kiengedik. Holnap jót röhögünk az egészen.

Ebédszünetben mindenki az esetet tárgyalta. Dicsérték az igazgató hidegvérűségét. hogy olyan gyorsan elintézte a dolgot. Meg sajnálták a fiút, amiért ilyen váratlanul elborult. Többen kinyilvánították, ők sejtették, hogy ez lesz a vége.

A. göndör másnap nem jött be dolgozni. Barátja egyre cudarab- bul érezte magát. Két nap múlva bement az idegosztályra, érdeklődni. Megmondták, melyik szobában helyezték el, és felengedték hozzá.

mikor belépett, barátját az ágy szélén ülve találta, fején a rohamsisak, és elemlámpával villogtatott a szemközti falra.

— Mi van veled? Meggyárgyultál? — kérdezi ijedten.

— De jó. hogy itt vagy! — intette maga mellé a göndör. — Látod, milyen halványan világít? Hozz egy pár körtét, légyszíves, ebbe a lámpába, mert így nem lehet békára vadászni!

A szőke csendes sóhajjal leereszkedett barátja mellé az ágy szélére és megkérdezte:

— Most velem is szórakozni akarsz?

— Ki szórakozik? Láthatod, hogy halvány, alig van ereje.

— Mit mondtak neked itt bent?

— Semmit, nagyon kedvesek Adtak egy injekciót, de a végén nem vették el tőlem a sisakot meg a lámpát. Azt mondták, vadásszak csak, ha ez megnyugtat. Tudod. eleinte diliztem. Nem akartam, hogy behozzanak. De aztán megnyugodtam. Békén hagynak, látod.

A szőke félóra múlva felállt. Kiverte a víz, amikor 'búcsúzóul megígérte a göndörnek, hogy legközelebb hoz körtét a lámpához.

Összeállította: Rókasy Ildikó

Irodalmi oldalpárunkon fiatal keramikus, Tihanyi Zsuzsa munkáit mutatjuk be. Változatos megoldásokkal formált vázát, tányért, gyertyatartót, tálat, használati és dísztárgyakat. Mértéktartó mázai harmonikusan illeszkednek. Funkcionális tárgyai jól használhatók, ízlésesek, jó formaérzékkel tervezettek. Kedvesek kislánya számára készített állatfigurái'. Szép for- májúak repesz- tett vázái, kecsesek, ötletesek gyertyatartói. Dísztányérjaira falevelet, csipkét éget, virágot, arcot mintáz. Klasz- szikus elemeket használ fel máznélküli italhűtő edényéhez.

j