Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-15 / 294. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. DECEMBER 15. lArcképvázlatl A „lelkesítő” ember A tények közismertek!: „saját” erőből, központi támogatással alig két esztendő alatt Jászkiséren úgy újították fel a művelődési otthont, hogy egy-két falrészlet kivételével minden tökéletesen újjáépült. Az új létesítménynyel kapcsolatban sokszor elhangzott a tervező Mako- vecz Imre neve; méltán, hiszen a kitűnő építész — csakúgy miiint Sárospatakon — ezúttal is kiválót alkotott. S ha már Sárospatakot említettük .párhuzamképpen: az építésznek Jászkiséren is volt olyan szellemi társa, aki nemcsak abban hitt makacsul, hogy az adott gazdasági körülmények között is lehetséges a közművelődés érdekében nagy erőket mozgósítani, hanem azt is tudta, hogy milyen égető szükség ez az új intézmény a nagyközségben. Győri Jánosnét, a művelődés házának igazgatóját a szakmában s szűkebb hazájában vérmérséklettől, érdeklődéstől, beállítódástól függően — másképp és másképp látják. Akadt, aki csöndes jóindulattal „kapkodó őrült”-ként jellemezte, volt, aki azt mondta, hogy veleszületett érzékenysége teszi elsősorban alkalmassá arra, hogy magas szinten végezze a munkáját, megint más a türelmét csodálta, az önfegyelmét, a munkaszeretetét. Reménytelen feladat volna egymással „szembesíteni” a Sokféle véleményt. Ehelyett — röviden — csak ennyit: a pályatársai és a falubeliek — szeretik. Hogy miért? Kíséreljük meg fölvenni egy „fonalát” Győri Jánosné pályafutásának! Huszonegy esztendőt ugorjunk vissza az időben. A hatvanas évek elején, szakképzettség és tapasztalatok nélkül vállalta el a kultúrájára, hagyományaira mindig is büszke jász község művelődési otthonának vezetését. — Furcsa idők voltak azok — mondja. — Egyrészt éltek még a régi közösségi szokások által megszabott közművelődési formák — például gyakran kellett táncmulatságokat rendezni, ugyanakkor — szintén a hagyományok talaján — már jelentkeztek a ma is korszerűnek számító kisközösségek iránti igények. Volt egy dalárdánk (amolyan régi típusú vegyeskar), jártuk a tanyákat a Szabad Föld téli esték rendezvényeivel, s ahogy tudtuk, úgy fogadtuk a régi 48- as olvasókör épületében a Szigligeti Színház és a Déryné Színház előadásait. Miközben igazi gazdája nem is volt a művelődési otthonnak. A Vöröskereszt, a KISZ, a tanács, a község gazdasági egységei egyformán beleszóltak a munkámba. Szóval lett volna okom naponta megbánni, hogy ezt a pályát választottam. Aztán szép lassan megtanultam, hogy annak, aki népművelő, van joga a kudarcra isi — más kérdés, hogy a sikertelenségbe soha nem szabad belenyugodni. A mindennapi munka, a családi tennivalók mellett elvégeztem az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem itörténelem-népmű- lés szakát. És közben meggyőződésemmé vált, hogy a népművelőnek — közösség- szervező embernek kell lenni. E „közösségszervező” munka eredményéről: Jászkiséren Győri Jánosné és férje, a néhai tudós tanár, Csete Balázs munkásságát alapul véve, .olyan helytörténeti, honismereti szakköri mozgalmat bontakoztatott ki, amely egyformán, hatott (és hat ma is) idősekre, fiatalokra, értelmiségiekre és kétkezi munkásokra egyaránt. Ennek köszönhető, hogy 1979- ben az ország egyetlen falusi intézményeként — a jáslz- kiséri művelődési ház bekapcsolódott a jáitszóház- kísérletbe. A kísérlet — ahogy mondani szokás — „fényesén sikerült”. S itt álljunk meg egy megjegyzés erejéig: a sikerek a közművelődésben nem születnek maguktól. Mögöttük mindig ott van a „lelkesítő” ember. Győri Jánosné az elmúlt hónapok alatt elfáradt, betegeskedett is, de — azt mondja — megérte. — Igen, megérte a „tal- palásit”, a munkát, a szervezést, a mozgósítást. Elkészült ez a szép ház, amelyik csupa romantika, jó érzés tölti el az öregembert, az óvodást, ha belép az ajtaján. S az, hogy ez az épület áll, hogy az emberek szeretnék idejárni — mindenért kárpótol. Vágner János Szolfézs óra. Vezeti Nagy Kristófné A tücsök-zenekart Tóth Mária vezeti Fotó; —n. zs. — Sinay Tibor csellótanár egyik tanítványával A karcagi zeneiskolának háromszáztizenöt tanulója és három zenekara (tücsök, vonós, fúvós) van. A tanulókkal huszonegy zenepedagógus foglalkozik, akik jelentős szerepet vállalnak a város köz- művelődési életében is. Szolgáltatásuk: munkahely Nagy Sándorné az ügyfélváróban üldögélt, míg fia egy ajtóval beljebb .munkalehetőségek iránt érdeklődött. Az anyai kíséret talán érthető is, József az idén érettségizett (némi nehézségek árán) első munkahelyét igyekezett kiválasztani. — Figyeltük az újságok . hirdetéseit — mondta az anya —, de egyetlen. a gyereknek való állást sem találtunk. Azt szeretnénk ha a szakmájában helyezkedne el; különben miért tanult? És hát az lenne a jó, ha nemcsak hetekig, hónapokig bírná ki az első helyen. Alaposan meg. kell fontolni a választást... Azért is jöttünk ide a szolgálati irodába, mert bízom, hogy itt segíteni tudnak', elmondani, .melyik vállalatnál mire számíthat az ember. Nagy József nem járt Szerencsével, szakmájához illő (az újszászi szakközép- iskolában szállításvezetést és fuvarozásszervezést tanult) munkakörbe egyetlen üzem sem kért dolgozót a szolnoki munkaerőszolgálati irodától. Az ügyintéző, Gombainé Hubert Judit (aki úgy került mostani íróasztala mellé szeptemberben, hogy munkát keresni jött az irodába, és a beszélgetés során ajánlották neki, ne is menjen tovább) csak tippeket iadhatott, hol ipróbátlkozhat esetleg sikerrel a fiú. Persze Nagy Józsefnek a munka- közvetítéshez nélkülözhetetlen adatait nyilvántartásba vették, azonnal értesítik, ha valamelyik cég neki illő munkakör megüresedését jelzi és dolgozót kér. Próbálkozás hátországgal Amikor Szabó Rudolfné- nak, a Szolnok megyei Mun- ikaerőszolgálati Iroda vezetőjének szóba hoztam, hogy a fiú élete első próbálkozásakor azonnal az elhelyezkedés nehézségeibe botlott, így válaszolt: — Valóban úgy tapasztaljuk, hogy az ő szakmájában nehéz elhelyezkedni, főleg a kezdőknek. A vállalatok és szövetkezetek nálunk meglehetősen kevésszer keresnek szállításszervezőket. De a tipp, amit azoknak adunk, akiket bejelentett igény híján nem tudunk „hivatalos” úton egy-egy üzemhez irányítani, korántsem csak a vigasztalást szolgálja. Kétéves működésünk óta szerzett kellemetlen tapasztalatunk. 'hogy a munkáltatók nem jelentik be nálunk egy-egy munkakör megüresedését. Az újsághir- jdetésekben »lyan állásokat kínálnak, amiről mi nem tudunk. Pedig kötelességük lenne értesíteni, bennünket, ha belső átcsoportosítással nem tudják pótolni valamelyik távozó dolgozójukat. A kötelezettséget nem azért írták elő, mert bárkire is rá akarják kényszeríteni a „közvetítőtől” irányított embereket. Csak ezeknek az adatoknak a birtokában lehet teljes az országos munkaerőmozgási statisztika. A vállalat természetesen teljesen szabadon választ, kit vesz fel... De a bejelentési kötelezettség betartásának nemcsak statisztikai előnye lenne. Ügyfeleinknek teljesebb képet tudnánk adni a „választékról”, és — állítom — a vállalatok is jobban járnának. A munkaerő-közvetítés korábbi rendszerében (igaz a mostaninál „munkaerőínsé- gesebb” időkben) szinte csak a „többszörösen kilépők” és a csak időnként munkát vállalók fordultak a közvetítőhöz. Másokkal is foglalkozni nem is igen futotta volna erő. Az iroda mai, több embert foglalkoztató és szervezettebb apparátusa azonban több feladatot képes megoldani, annak érdekében, hogy egymásra találjon a munkát kínáló és az azt kereső. Varga Lászlóné is ezért járt sikerrel a napokban: — Nem régen költöztünk Ceglédről Szolnokra, ott bérszámfejtőként dolgoztam, itt eddig nem találtam munkát. Az irodába először jöttem el, és érdemes volt. Nem volt határozott elképzelésem, valami irodai vagy könnyű fizikai munkát szerettem volna. Amikor az ügyintézőnek, elmondtam, hogy két évet elvégeztem a közgazdasági szakközépiskolában, ő felhívta az egyik vállalatot, felvennének-e egy nem szakképzett, de fiatal, tanulni akaró dolgozót. És sikerült... — Egyáltalán nem elég csak az ügyfelek és a vállalatik igényeit tartalmazó kartonokat egyezteni — fűzte kommentárját a beszélgetéshez Fazekas Lászlóné előadó. — Igyekszünk megismerni a munkavállaló „különleges” elvárásait is, és a szakképzettség szerint szóba jöhető cégek illetékeseivel megbeszéljük fogadnák-e azt az embert. Így megkíméljük az ügyfelet attól, 'hogy 'fölöslegesen, utazgasson. A szolnoki irodát felkeresők 60—70 százaléka, amikor munkahelyet keres, dolgozik valahol, de neki jobban megfelelő munkát, jobb fizetést akar. — Nem is érzem túl jól magam a mostani helyemen, de főként azért jöttem, mert szeretnék 500—600 forinttal több fizetést — mondta el az egyik „ügyfél”, egy harmincegynéhány- éves fiatalasszony. (Kérte nevének kezdőbetűit se írjuk ki, „nehogy megsejtsenek valamit a vállalatnál.”). — Három gyerekünk van, a férjemével együtt is kevés az én 3400 forintos keresetem. Kétszer már jártam itt, de eddig még nem sikerült munkahelyet változtatni. Mind a két ajánlott helyen közgazdasági végzettség kellett volna, hogy felvegyenek, nekem viszont csak gimnáziumi érettségim van. A most kínált 3800 forintos állás talán jó lesz. A fiatalasszonyhoz hasonló rendszeresen érdeklődő ügyfelek a biztos hátország (a „régi” munkahely) tudatában próbálkoznak. A törzsvendégeknek azonban van egy másik csoportja is. P. A-né (valószínűleg nemcsak külföldi származása miatt) akadozva mondta el, hogy azt ajánlották a főnökei, mondjon fel (két hétig nem ment be dolgozni). — Ma azonnal jöttem is állást keresni (hasonló ügyben az idén negyedszer fordult meg az irodán) és kaptam nekem vájó hivatali munkát, fuvarfelíró leszek... Csak jobb lett volna, ha a munkakönyvemet sikerül kicseréltetni. Nem nézik jó szemmel, hogy már a tizenegyedik bejegyzés van benne. Túlkínálat is van Az ilyen munkavállalókat — mint Lőrincz Leó előadó elmondta — igen nehéz elhelyezni. Érthetően sehol nem fogadják szívesen őket, mert nem számíthatnak biztosan rájuk. Azoknál a vállalatoknál lehet, lehetett eddig sikert elérni, akiknek a bérszínvonal leszorításához jól jön egy-két alacsony keresetű ember, vagy azoknál, akiknél nagyon egyszerű feladatok megoldását kell elsajátítani a dolgozónak. Ebben az évben a szolnoki irodában a munkáltatók több mint 4000 megüresedett munkahelyet jelentettek be, munkát keresők ennél ezerrel kevesebben fordultak meg. Nem véletlenül fogalmazott hát úgy Szabó Ru- dolfné, hogy eddig a munkavállalók igényeit sikerült jobban kielégíteni. Ha nem is az első próbálkozásra, vagy csak az eredeti elképzelések némi módosítása után szinte minden főállásra jelentkezőnek találtak helyet. Néhány szakma mesterének akár tízet is tudtak kínálni. Sőt, még többet is, például: 100 lakatos helyre az idén négy jelentkező jutott. hegesztőre öt, mozdony- vezetőre pedig (a MÁV hatvanhármat vett volna fel) egy sem. Az ilyen képzettségű embereket kérő vállalatok így aztán nem lehetnek a legelégedettebbek. A megrendelő cégek azonban úgy látszik jól ismerik a „munkaerőpiac” lehetőségeit: — Tagadhatatlan, hogy a foetopelemkészítéshez lértő vagy erre a munkára betanítható emberekből az iroda segítségével is kevés keres meg bennünket. Ha figyelemfelkeltő hirdetésük rendszeresen megjelenik az újságban, úgy nálunk mindig van jelentkező ezekre a feladatokra is. Szakmunkásokból és adminisztratív dől. gőzökből pedig, mindig rövid időn belül közvetítettek ki valakit, ha kértük. Végül is, c,sak azt várhatjuk /el, ha van megfelelő jelentkező náluk, segítsék, hogy minél előbb megtalálja gyárunkat — értékelte kapcsolatukat Ábel Istvánná, a BVM szolnoki gyárának csoportvezetője. Segít a számítógép-----------------------------------------L— E légedett vállalata és a munkaszolgálati iroda együttműködésével Dóczi József né, a Mezőgép Vállalat munkaügyi osztályvezetője is. — Bár — tette hozzá véleményéhez beszélgetésünkkor — a közvetítő segítségével leginkább csak a munkások és a középfokú végzettségű alkalmazottak hiányán enyhíthetnek. — Közgazdász vagy diplomás számviteli szakember — mondta el Szabó Rudolf- né — valóban alig próbál a nálunk nyilvántartott állás- lehetőségeket megismerve elhelyezkedni. Az ilyen vég- zetitségűekből nagy hiány van a megyében. Nemrégiben megkerestük a közgazda- sági (egyetemet és a pénzügyi főiskolát, hogy a Szolnok megyei diákokkal felvegyük a kapcsolatot. Nem sok sikerrel jártunk, a hallgatók szinte mindegyike társadalomi szerződést kötött, már elkötelezte magát valamelyik munkahelynek. Csak a szolnoki munkaerőszolgálati iroda állást k!e- Iresői, vagy vállalatok, szövetkezetek megbízásából állást kínáló ügyfeleinek a riportkészítés napján időszerű problémáiról beszélgetve is igen érdekes kép rajzolható a „munkaerőpiacról”. A helyzet azonban még ennél is izgalmasabb, az iroda tevékenysége az eddig érzé- keltetettnél is sokrétűbb. A szakemberek jövőre a munkaerőmozgás erősödésére számítanak (a gazdasági szabályozók módosításának egyik célja az üzemen belüli, munkanélküliség enyhítésé, a tartalékok felszabadítása volt). Az új feladatok megoldására időben kezdett készülni az iroda. Nemrégiben bekapcsolódott a felnőtt szakmunkásképzés szervezésébe (segíti egymásra találni a dolgozót és az oktatásra vállalkozó intézetet), a néhány hónapja működő, úgynevezett pályakorrekciós tanácsadáson pszichológust alkalmazva azoknak igyekszik segíteni, akik jelenlegi munkájúkkal elégedetlenek, de nem tudják eldönteni milyen kereső foglalkozást választva javulhatna munkahelyi közérzetük. A szolnoki [„munkaerő-közvetítők” felkészültek a számítógépes adatfeldolgozásra is. Szükség is van az új módszerekre, a jövő évi változások első szellőit már érezni lehet: augusztus óta igen sok cég jelentett be önkéntes létszámstopot. V. Szász József
