Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-15 / 294. szám

1984. DECEMBER 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A megyei tanács ülése december 21-én írásos anyaga megtekinthető a megyei könyvtárban Szovjet teherautókon a magyar képviselőkért A megyei tanács decem­ber 21-én, pénteken tartja soron következő ülését. Na­pirendjén szerepel többek kö­zött a tanács jövő évi költ­ségvetési és fejlesztési alap­jára vonatkozó tervjavaslat, valamint a helyi tanácsok 1985-ös költségvetési és fej­lesztési alapjára szóló javas­latok vitája; továbbá a több- gyermekes családok életkö­rülményeinek alakulásáról, a szociálpolitikai támogatás — Nyolcvanhárom éves beteg asszony vagyok — pa­naszkodott lapunknak egy kisközségben lakó özvegy. — Évek óta nem tudok ki­mozdulni a lakásból, a vö­röskeresztesek pedig nem látogatnak, segélyt sem ka­pok. Ez a késő őszi nap derűs napsütést ajándékozott a vi­lágnak. A napfényben ba­rátságosnak látszanak a fa­lusi házak. Megállók az egyik előtt, meszelt falú, nyeregtetős, alacsony; itt la­kik az idős öregasszony. Nyitnám a kaput, nem en­ged a zár. Nézem az abla­kokat; csak behúzott függö­nyeit mutatja a világnak. Megint ordítanak Bekiabálok, a csönd visz­szajelzés nélkül elnyeli a hangomat. — Pedig biztosan otthon van valaki — világosít fel a Vöröskereszt községi alap- szervezetének családvédelmi felelőse, aki a közelben la­kik. — Ügy tudom, hogy az öregasszony járóképtelen, be­teg — szólok közbe. — Az, az — bólogat a csa­ládvédelmi felelős, s hang­jában nem lehet nem észre­venni az élt. — Járóképte­len, de ha összevesznek, az ötödik szomszédba is képes elszaladni. — Az alapszervezet tag­jai minden hónapban meg­látogatják — mondja aztán — Volt már úgy is, hogy el­vittük az ajándékot a laká­sára, ha nem tudott eljönni egy ünnepségre. — Szinte minden juttatást, segélyt megkap, amit meg­kaphat — toldja meg a fér­je, aki a községi pártalap- szervezet vezetőségi tagja. — A hibát nem a társadalom segítségében kell keresni. Az a baj, hogy az özvegy- asszony lánya iszik. Mun­kahelye nincs, azért van itt­hon, hogy az édesanyja gondját viselje. De sokszor már reggel elmegy szomszé- dolni vagy a presszóba, s ki tudja, mikor jön elő. — Az egyik szomszédjuk már tiszta idegroncs — mondja a feleség. — Re­megni kezd. ha meghallja hogy odaát már megint or­dítanak. Volt úgy. hogy az öregasszony egy veszekedés után átszaladt hozzám és kér­te: segítsem elhelyezni szo­ciális otthonban. Egy óra múlva megint itt volt, kö- nyörgött, hogy senkinek ne szóljak erről. Visszamegyek az oregasz- szony házához: a kapu még mindig zárva. — N.-éknél vagy a presz- szóban keresse a lányát — tanácsolja egy járókelő. N.-ék háza is meszelt falú, szinte beletérdepel a sárba. A kopár udvaron apró, fe­kete kutya szalad elém, s kísér békésen az ajtóig. Be­nyitok: a szöbában az ócs­ka, rozzant bútorok között bárom gyerek játszik. Az aj­lehetőségeiről szóló jelentés megvitatása. Ugyanekkor számol be a tanács munká­jának továbbfejlesztési el­képzeléseiről; eddigi tevé­kenységéről, eredményeiről. A tanácsülés írásos anya­gát minden állampolgár meg­tekintheti a megyei könyv­tár olvasótermében, és ész­revételeit eljuttathatja a me­gyei tanács vb. szervezési és jogi osztályára. tó mellett apró vaskályha. Odanyúlok; hideg. — A szüléitek? — kérde­zem a gyerekeket. — Szolnokra mentek. Tet­szik tudni, költözni fogunk, és ezért kellett elutazniuk. — Mikor mentek el? — Reggel. Kora délután van. — És az iskola? — kér­dem. A tizenegy éves kis „fő­nök” lehajtja a fejét. — Hát az ma nem volt... A presszóban cigaretta­füstben. sörösüvegek társa­ságában üldögélnek a hely­beli férfiak. Amikor elmon­dom. kit keresek, nevelni kezdenek. — Nincs itt... — majd hozzáteszik: — Véletlenül... — írja meg azt is, hogy nekem több ezer forinttal tartoznak — mondja egy fiatalember. Fölkeresem az öregasz- szony egyik, faluban lakó fiát. Munka közben találom, a hátsó udvarból jön elő. — Mi, a testvérek lemond­tunk az édesanyám házának ránk eső részéről a húgom javára. Ügy volt, hogy ő gondozza, ő látja el, megér­demli tehát. De a húgom iszik, nemrégen odafogad­tak egy öregembert is, aki eltartottként lakott náluk, a sógoromat kiszekírozták a világból. Ezt szó szerint ért­se. ugyanis öngyilkos lett. — Az édesanyja nem pa­naszkodott? — Nincs módja rá. A hú­gom nem engedi ki. — És maga nem szokta fölkeresni? — A húgom bezárja a ka­put. Másszak át a kerítésen? Néha meglátogatom, persze. Édesanyám szólna, de nem mer. — Szerintem az emberek túl sokat foglalkoznak ezzel a családdal — íme a vb-tit- kár véleménye. — Persze, adtak okot a szóbeszédre. A falu nem nézte jó szemmel, hogy odafogadták azt az idős embert. A férj öngyilkossá­ga is beszédtéma. — Az öreg néni minden Itámogatást megkap. Mivel nyugdíja van, nem része­sülhet rendszeresen szociá­lis segélyben, csak alkal­manként. Nemrégiben me­gint fölkerestük, mert hal­lottuk, hogy baj van. Egye­dül volt otthon, tehát a lá­nya jelenléte nem befolyá­solhatta az őszinteségét. Azt mondta, hogy bízik a lányá­ban, és semmiféle segítségre nincs szüksége. A beteg unoka Amíg újra megkeresem a házukat, több emberrel is szóba elegyedek. Vannak olyanok, akik szerint nem az öregasszonyra, hanem a pár éves unokára kell odafigyel­ni. A gyerekre, akit rende­sen öltöztetnek, ellátnak ugyan, de akinek az anyja iszik, és aki sok családi per­patvart átélt már. A gyerek sokszor búskomor, van úgy, hogy naphosszat sír. Hátrá­Az MHSZ-nél Értékelték az éves munkát Tegnap az MHSZ Szolnok megyei jvezetősége appará­tusi értekezletet tartott a szövetség megyei székházé­ban. Részt vettek az eseményen a területi vezetőségek titká­rai, főelőadói és a megyei apparátus tagjai. Az érte­kezleten értékelték az idei politikai, nevelői, kiképzési és sportmunkát, a szövetség szervezeti helyzetét, és a gazdálkodás eredményeit, majd meghatározták az MHSZ 1985 évi, megyei fel­adatait. nyos helyzetű tehát? Veszé­lyeztetett? Éppen a kettő határán. Végre bejutok az öreg- aszonyhoz. Most nyitva a kapu. — A lányom nincs itthon, elment ;N.-ékhez. visszavitte a fűrészt. Egész délután fát vágott a fészerben — mond­ja az öregasszony. Tehát itthon voltak akkor is, amikor én hiába zörget­tem. kiabáltam ? Ránézek a sötét szemű, szégyenlősen elhúzódó, pi­zsamás kisfiúra. Fertőző be­teg. Nézem a nagy testű nehezen mozduló öregasz- szonyt és már tudom a vá­laszt : itthon voltak. Béke lesz? Alacsony mennyezetű, ko­pott régi ház. A bútorok is régiek, de rend van és tisz­taság. A falakon falvédők, az asztalon, a foteleken té­rítők, a padlón szőnyegek. A kályhában barátságosan pat­tog a tűz. — Nem igaz, hogy a vö­röskeresztesek ajándékot hoztak nekem — tagad az öregasszony. — Segélyt se kapok. Esetleg karácsonykor. Nem látogatnak, de ne is lá­togassanak, nem kell. — Nem tudom, milyen probléma lehet nálunk — válaszolja szemrebbenés nél­kül, mikor elmondom, hogy miket hallottam. — Hát igen — ismeri el később —, amíg az öregember itt la­kott, addig volt baj. Ivott, megverte a lányomat. De mióta kiadtam az útját... és elment, csönd van. A lá­nyommal jól megvagyok. Csak tudja, hangos beszédű, és azt hiszik a szomszédok, hogy veszekedünk. Pedig nem. Az utcán összetalálkozom a lányával. Nem ismerem föl. s mire ‘észbekapok és visszafordulok, az orrom, előtt kattan a kapu zárja. — Megiszom a magamét, ki szólhat bele? — mondja mikor beenged. — Nem sok az, fél deci pálinka1, egy üveg sör naponta. Ha any- nyira innék, a gyereket már rég elvették volna tőlem. Hogy egész nap nem va­gyok itthon? És ha elme­gyek? Ki dirigál nekem ab­ban? Egyébként a beteg édesapámat is sokáig gon­doztam, láthatja, mennyire megbízhatatlan vagyok... Azért beszélnek rólunk any- nyit, mert irigykednek. Ami­kor itt élt nálunk az eltar­tottunk. Laci bácsi, azt hí- resztelte, hogy 1 millió fo­rintja van. — És volt? Legyint. — Az adósságot is ő csi­nálta, én nem tudtam róla. Sokat ivott az öreg, naponta fél liter pálinka, 2 liter bor, több üveg sör volt az adagja. De most már elment, nincs többé verekedés, veszekedés, béke lesz. Ügy legyen. Paulina Éva A felhívást, amelyet az Ideiglenes Nem­zetgyűlés Előkészítő Bizott­sága a magyar néphez inté­zett, 1944. december 15-én adták nyomdába. A debre­ceni Néplap másnapi szá­mában megjelent, de röplap formájában alighanem már az előző nap kinyomtatták, hogy a választási megbízot­tak magukkal vihessék. Az előkészítő bizottságnak 17 tagja volt. a legkülönbözőbb pártállású és foglalkozású emberek. Ami összefűzte őket, az a nagyon mélyre ju­tott Magyarország, és népé­nek felemelkedésébe vetett hit volt. „A hazánkra sza­kadt nagy szerencsétlenség indított bennünket, magyar hazafiakat arra, hogy ke­zünkbe vegyük a kezdemé­nyezést az Ideiglenes Nem­zetgyűlés jegybehívására, amely megalakítja Magyar- ország Ideiglenes Nemzeti Kormányát” — írták. „... Az Ideiglenes Nemzetgyűlés ki­fejezésre fogja juttatni a magyar nép akaratát: össze­fogni a párt és társadalmi különbségek nélkül a német rablók kiűzésére, az ország­nak a romokból való feltá­masztására, erős, független, demokratikus Magyarország megteremtésére.” Tizenkilenc szovjet teher­autón 24 magyar küldött in­dult útnak, hogy az ország már felszabadult részén meg­választassa azt a 212 képvi­selőt, akik majd december 21-én, a téli napforduló nap­ján — vagyis akkor, amikor növekedni kezd a világos­ság ideje — ülnek össze a debreceni református kollé­gium oratóriumában. Ott, iaho'1 1849-ben ülésezett az országgyűlés, ahol kimond­ták a Habsburg-ház trón­fosztását, és ahol Kossuth emlékezetes, történelmi sza­vai elhangzottak: „.... elér­kezett a perez, midőn Magyar- országnak szabaddá, függet­lenné kell lennie, elérkezett a perez, midőn Magyarország és különösen a nemzet kép­viselőinek kötelessége isten, a világ, Európa és a nép előtt kimondani, hogy sza­badok, függetlenek lenni akarunk!” A választások, a képvise­lők összegyűjtése a Magyar- ország teljes felszabadításá­ért harcoló szovjet csapatok hadműveleti területén folyt le. Negyvennégy helységben — a negyvenötödik maga a háborúban egyébként sokat szenvedett, romokban heve­rő Debrecen volt — jártak a küldöttek, egymás után tar­tották a népgyűléseket, ahol hatalmas lelkesedéssel vá­lasztották meg azokat a kép­viselőket, akik megfeleltek az akkori politikai erőviszo­nyoknak. A képviselők szá­ma az eredetileg tervezett­hez képest emelkedett: vé­gül is 230-an gyűltek össze az Arany Bika szállóban, hogy (majd közösen induljanak történelmi munkájuk szín­helyére. az ősi református kollégiumba. Hogy honnan jöttek, kiket képviseltek? Jöttek az or­szágnak arról a részéről, amely már szabadón élt, ahol már megalakultak az első népi szervek, s amely már oly nagyon nélkülözte azt a központi hatalmat, amely hozzálát a nemzet előtt álló legfontosabb, leg­sürgősebb feladatok meg­valósításához. A szabad Magyarországot Révész Imre, a tiszántúli református egy­házkerület püspöke, az elő­készítő bizottság egyik tag­ja tíz évvel később úgy jel­lemezte, mint egy olyan sza­bálytalan, hosszúkás, sokszö­get, amelyet a ‘térképen Pécstől Szegedig, onnan Ma­kón, Gyulán, Sarkadon, ja ' Hájdú-Bihar-Szabolcs- Szatmár vidékén át Vásáros­naményig, onnan Miskolcig, onnan Égeren, Jászberé­nyen, Cegléden át Pécsig meghúzható egyenes vona­lakkal lehet megrajzolni. Ez volt tehát az ország terüle­tének kisebbik fele, amelyen akkoriban 3—3,5 millió em­ber élhetett, s amelyen 2000 felszabadított község feküdt, de amelyeknek a képviselő­választásba való bevonásá­ról a rendkívüli közlekedé­si nehézségek és a még folyó harcok miatt gondolni sem lehetett. És mégis, a rendkí­vüli módon megválasztott ideiglenes nemzetgyűlés a nemzet igazi akaratát kép­viselte, ezerszer különb, de mokratikusabb volt, mint az előtt bármelyik magyar par­lament. Hogy miiként folytak le a választások ? Néhány fenn­maradt jegyzőkönyv, újság­cikk bizonyítja; a demokra­tikus vita után, közfelkiál­tással. Miskolcon például a városért fegyverrel harcoló magyar partizán alakulat, a MÓKÁN komité érdemeire való tekintettel tízről tizen­kettőre emelték fel az előké­szítő bizottság küldöttei a Miskolc város és Borsod me­gye képviselőinék számát. A város köztiszteletben álló an­tifasisztái bizottságot alakí­tottak, a debreceni kül­döttek szavai nyomán meg­ismerkedtek az ideiglenes nemzetgyűlés és. a megalakí­tandó ideiglenes kiormány céljaival, amely a legfonto­sabb és legidőszerűbb fel­adatként a hitleri Németor­szággal való azonnali szakí­tást jelölte meg, egyben a fasizmus elleni harcra szólí­totta fel mind a felszabadult, mind a még német megszál­lás alatt álló országrészek lakosságát. A nemzeti össze­fogást hirdette az újjáépítés share érdekében, amelyhez elengedhetetlennek tartotta, hogy a dolgozók tömegei po­litikai jogokhoz jussanak, és külön kötelezettséget vállalt a földreform végrehajtásá­ért. Az ideiglenes nemzetgyűlés, és az áitala megalakítandó ideiglenes nemzeti kormány programját a Hitler-ellenes koalíció nagyhatalmai jóváhagyták. December 12-én különvonat érkezett — egyhetes út után, Románián át — Moszkvából, amelynek utasa, a többi kö­zött három magas rangú hor­thysta, de a Szálasi-kormány- nyal szakító tábornok volt. Dálnoki Miklós Béla, a de- szignált új magyar minisz­terelnök, Vörös János, a honvédvezérkar volt főnöke, leendő honvédelmi minisz­ter és Faragho Gábor, Hor­thy fegyverszüneti küldött­ségének vezetőije, akire a közélelmezési minisztériu­mot kívánták bízni. A kü- lönvonaton olyan emigráns magyar kommunisták is vol­tak, akik időközben jártak már a felszabadított magyar területeken, a szabad ma­gyarság hangját vitték el a szovjet fővárosba, majd az ottani tárgyalások után visz- szatértek, hogy a megállapo­dásoknak megfelelően létre - hozzák a központi irányítást. A moszkvai megbeszéléseket szovjet részről Molotov kül­ügyminiszter vezette, s azok eredményeit az amerikai és angol szövetségesek moszk­vai nagyköveteik útján jóvá­hagyták. Az idő nagyon sür­getett, s bár a debreceni an­tifasiszták közül többen le­hetetlenné* tartották, hogy már december 21-én összeül­hessen az ideiglenes nemzet- gyűlés, a szovjet hadsereg politikai megbízottai minden technikai akadályt legyőztek. A nép nevében közfelkiál­tással választották meg azo­kat, akikre az új magyar ál­lamiság megteremtése várt. Egykorú újságbeszámoló a kecskeméti képviselő-válaSz- tó gyűlésről: „A Városháza díszterme régen látott olyan lelkes, ünneplő közönséget, mint amelyik vasárnap dél­után (vagyis december 17-én. — A szerk.) kitörő örömmel megválasztotta a város kép­viselőit az Ideiglenes Nem­zetgyűlésbe. Hiányzott min­den külső dísz, ezt a válasz­tók boldogságtól sugárzó ar­ca pótolta; hiányoztak és ezentúl mindig hiányozni is fognak a .meghívott előkelő­ségek’, akik kibérelt helyei­ken úgy vették fel ábráza- tukra az ünnepi kifejezést, mint más ember a kabátját —, helyettük a dolgozók jöt­tek el, asszonyok, lányok, férfiak a munkás Kecskemét jövője”. Hét képviselőt választott ez a gyűlés, akik hamarosan el­indultak Debrecenbe. Az Arany Bika Szállóban helyez­ték el és látták el igazol­vánnyal a képviselőket. Élel­mezésükről a Vörös Hadsereg hadtápszolgálata gondosko­dott. A szálló termeit Szov­jet katonák díszítették fel a nemzeti színekkel. Debrecen, az ideiglenes főváros utcáin is piros-fehér-zöld zászlók lengtek. „Az Arany Bika előtt bol­dog békeidőre emlékeztető autósorok — rögzítette a Néplap tudósítója. — Bejá­ratában Kossuth apánk ké­pe néz le késői utódaira, aikik az ő szellemében igyekeznek helyrehozni azt, amit nem­csak a legutolsó 25 év. ha­nem 1849 óta itt elrontottak. Egymás után érkeznek a fel­szabadított Magyarország különböző tájairól a népgyű­lések küldöttei. Boldog ösze- visszas'ágban találkoznak. most egymással azok, akik eddig aggódva figyelték egy­más sorsát. Régi barátok ta­lálkoznak, régi ismerősök. A pártokba tömörült képvise­lőkön kívül igen sok párton- kívüli megbízottal is talál­kozunk. Őket szűkebb hazá­juk azért küldte ki, mert ed­digi működésük kiérdemelte az általános bizalmat...” A nemzetgyűlési küldöttek közös szállásukról egyszerre vonultak, nemzeti színű zászlók alatt, történel­mi küldetésük színhelyébe, ahol Kossuth egykori helyén nem ült senki, vörös rózsa jelképezte emlékét, jelenlevő szellemét. Ebben a szellem­ben fogant a demoikirati.-cus Magyarország első törvénye, az Ideiglenes Nemzetgyűlés Szózata: „Az Ideiglenes Nem­zetgyűlés ünnepélyesen kije­lenti, hogy kezébe veszi a gazdátlanul maradt ország ügyeinek intézését, mint a nemzeti akarat kifejezője, a magyar állami szuverenitás birtokosa”. Pintér István Zárt ajtók, zárt szívek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom