Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)

1984-11-07 / 262. szám

10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. NOVEMBER 7. Találkozások Gopak a Szetháromság szobornál Dokumentumriport-sorozatunk előző folytatásában Jákutyin őrmester és har­costársai elérték Szolnok peremkerületeit, sőt a szovjet járőrök, félierítők a város központi részeibe is eljutottak. Éjfélre el­hallgattak az ágyuk. Ködös, csendes hajnal volt. A pincékben elnyomta a fá­radság az embereket, csak a betegek mellett virrasztot- tak a kojtoló petróleum lámpák. A vastag pokrócokba, ka­tona köpenyekbe, Európa tongyaiba burkolódzott szol- hokiak úgy aludtak már he­tek óta, mint nyúlak a bok­rokban. A legelső lónyerí­tésre felriadtak, ismeretlen hangokra ébredtek: „pppr- rr”. Végé-hossza nincs ko­csikerék nyikorgás, hallat­szott, mintha minden vásá­ros Szolnokon szekerezne. A Kossuth térről és a Gorove utcáról nyíló utcák, közök megteltek kocsikkal, lovakkal. A Werbőczi ut­cán már zabot ropogtattak a dús sörényű apró lovak, amikor Szép Sándor kádár­mester, az önkéntes tűzol­tók parancsnoka közölte fe­leségével, s a pincében lé­vő rokonaival, hogy ő bi­zony felmegy az utcára, mert azok a „pürrögtetők’’ igenis csak kozákok lehet­nek, azok állítják így meg a lovat, hallotta eleget 1918-ban... Kátai Mihályné — volt Horánszky Nádor utca 4. — így emlékezett erre a haj­nalra: — Dörömböltek a műhely redőnyén. Az uram morgott valamit, hogy már me­gint ... Naponta felvertek bennünket, hogy süssünk kenyeret. Miből, egy deka lisztünk se volt már ekkor­tájt!... Hanem az uram aj­tóstul jött vissza ezek már az oroszok, anyjuk, hoznak fát, lisztet, kelj fel, sü­tünk ... Fél óra se telt, hordták be a katonák a zsákokat. Bekavartuk a komlót, élesztő nem volt, begyújtottunk a kemencébe. Egy Misa nevű orosz ma­radt ott, pálinkázgatott az urammal, meg a két segéd­del, mert azok is előkerül­tek Minden ment a rend­jén, ahogy szokott, hanem a szaggatásnál félretolta a veknis kosarakat az az em­ber, s egy olyan négyszög­letes valamit adott oda az uramnak. Olyasmi volt, mint amibe a vályogvetők dol­goznak. Nem kelt benne rosszul a kenyér, úgy jó féldél-tájt ki is szedtük az első sütetet. Kocsira rakták volna azon melegében, vit­ték volna valahová... De akkorra már a város min­den éhes gyereke itt ólál­kodott a műhely előtt, úgy hogy majdcsak alig jutatta kocsira kenyér. Az a Misa, az meg csak nevetett, mu­togatott, hogy a kapitánya mindnyájukat főbelöveti, ha nem lesz kenyér a katonák­nak. A vártemplom környékén lakók olyasmi hangokra éb­redtek, mintha üres hordó­kat lökdöstek volna egy­máshoz. A vasladikok egy­más hátáról pottyantak a folyóba. Hajnalra a művész­teleppel szemben híd kí­gyózott a víz hátán. Dr. Kiss Gábor: — Egész éjszaka bent voltam a városházán. A né­meteket már elnyelte a köd, sejtettem, hogy reggelre itt lesznek az oroszok. Éjfél után már bejött városházá­ra egy szovjet alezredes — nevére sajnos nem emlék­szem, alig egy fél órácskát beszélgettünk — kérte, ír­jam össze az üresen maradt középületeket, becsüljem fel négyzetméterben a lakható szobák területét, — úgy, nagyjából — mert kórház­város lesz Szolnok. Néhány helybelit meg adjak a ka­tonái mellé, kérte akik tud­ják hol vannak a pékmű­helyek, üzemek, nyomdák. Délutánra itt lesznek a ka­tonai közigazgatás emberei, mondta, közben az egyik a géppisztolyos katonája teli töltötte a vizes poharakat vodkával. Mielőbb felejtsük el a háborút — kiitta a vodkát, köszönt és el­ment ... Forrai Imre: — Déltájt már karszala­gos, fegyveres emberek jár­tak házról, házra — igen, magyarok voltak —, hogy menjünk közmunkára, a híd építéshez. A két ponton­híd ekkor már megvolt, a hídroncs mellett építették a szovjet utászok a cölöphi- dat. Mentünk, hogyne men­tünk volna, örültünk, hogy végre feljöhettünk a pincék­ből. A híd a Tiszán úszta­tott tutajok szálfáiból ké­szült. Nagyon nehéz munka volt, de kaptunk enni, inni, váltották egymást az embe­rek. Látták, nagyon elgyen­gültünk. Egyszercsak, kia­bált az egyik őrmester: ti- pográf, tipográf! Jelentkez­tem. Akkorra már volt ott egy másik nyomdász is. Kezünkbe nyomták a fogal­mazványt : ebből estére 5 ezer példány legyen! A Má­ria utcai nyomdában kézi­sajtóval dolgoztunk, röpla­pokat, falragaszokat készí­tettünk. A repülők szórták Budapest alatt: „ ... a to­vábbi harc értelmetlen.. A Szovjet Tájékoztatási Georgij Tyimofejevics Bere- govoj repülőszázados 1944. október 26-án a Debrecen és a Szolnok környéki légihar­cokban tanúsított bátor ma­gatartásáért kapta meg elő­ször a Szovjetunió Hőse ki­tüntetést. Andrej Grigorjevics Krav­csenkó vezérezredes, a Ti­szán Szolnoknál átkelt 6. gárda-harckocsihadsereg pa­rancsnoka. Egyébként: 1942. november 23-án 16 órakor A. G. Kravcsenkó katonái zárták be a gyűrűt — a Szov- jetszkij tanya közelében — a Sztálingrádnál rekedt VI. német hadsereg körül. A Szovjetunió kétszeres Hőse, Lenin-renddel is kitüntették, a Magyar Szabadság Érdem­rend tulajdonosa. Iroda november 5-i jelenté­se: „A 2. Ukrán Front csapa­tai folytatták sikeres táma­dásukat. Rendkívül súlyos időjárási viszonyok nehezí­tették meg a szovjet kötelé­kek mozdulatait. A folyto­nos esőzések elmosták az utakat és a mezőket süppe- dékes mocsarakká változtat­ták. Egy kerülő mozdulattal a szovjet csapatrészek be­törtek. Szolnokra. A néme­teket kiszorították a folyó­hoz és felmorzsolták erői­ket. A nagy vasúti csomó­pontért folytatott harcok­ban nem teljes adatok sze­rint mintegy két ezrednyi ellenséges gyalogságot sem­misítettünk meg, 10 német harckocsit és rohamlöveget, lőttünk ki.” dr. Kiss Gábor: — Déltájt már kórház volt a város minden na­gyobb épülete, szüntelenül hordták a sebesülteket. Igencsak minden kórházi épületnek külön konyhája volt: azt hiszem sokan em­lékeznek még a szolnokiak közül az első tál meleg ételre... Török Mihály tabáni ha­lászmester így emlékezett: — Nagy csődületet láttam a Kossuth térep. Milyen az ember? Oda megy, ahová a többi. ‘Közelebb érve hal­lom, muzsikálnak is: tangó­Ijharmónika, balalajka. Hát látom, hogy a hatalmas em­bergyűrű közepén a Szent- háromság szobor előtt vagy nyolc-tíz katona, meg kato­nalány úgy táncol, mint az ördög... ! Hol szinte ültek a kockaköveken, a féllábuk­ra támaszkodva, hol meg majdhogy a szemünk ma­gasságáig ugrottak. Járták, járták, a népség meg tap­solt nekik... Addig se ad­tam volna a németek hábo­rújáért egy lyukas húsz fil­lérest se, de amikor megis­mertem ezeket az embere­ket — mert 'kérem, sokat elmond ám az, hogy ki, hogy táncol, dálol — két háló harcsában lefogadtam volna, úgy lesz ahogy mond­ják: Hitler, kaput! De a háború még nemért véget a szolnokiak számára sem. A nehéz csatagépek szinte a háztetőket súrolták acéltestükkel. Schwarzen Todt! Fekete halál! — kiál­tották a németek, ha Geor­gij Tyimofejevics Beregovoj százados IL—10-es csatare­pülőit látták. — Jól emlékszem erre a tájra, Szolnokra, Török- szentmiklósra, Abonyra, hi­szen alacsonyan repültünk. A vasútállomás és környé­ke romokban hevert... Persze, nagyon sok kedves emlékem is van a Tisza- partjáról — mondta Berego­voj vezérőrnagy, az 1944-es szolnoki légicsaták egykori ifjú századosa. Tiszai Lajos Fotó: Tarpai Zoltán Következik: Égen és földön A második pontonhíd Szolnoknál, a Marx park alatt, hát­térben jóllátható az úgynevezett „százlábú-híd”, — mert a németek a mai Tiszalig.et helyén lévő gyönyörű Móricz ligetet harcászati okokból kiirtották Kát fiatal vágyás* újított Évi hat milliónál több megtakarítás Ezer ötletember gyára a Tisza A Tisza Cipőgyárban év­tizedek óta megszokott, hogy a gumigyár — a for­matalp és keverő műhely — környékén hatalmas bálák­ban jó időben szabad ég alatt, zordban ponyvák vé­delmében talplemezek pi­hennek. Mielőtt bárki azt gondolná, raktárhely vagy megrendelés hiánya miatt „ácsorognak” a mikroporó­zus talp és saroklemezek, sietve leírom a gyár szak­értő mérnökeinek, — Zagyi Sándor vezérigazgató-helyet­tesnek és T. Kovács Jenő fejlesztési főmérnöknek ma­gyarázatát : — A mikroporózus talp és saroklemez cellás szerkeze­tű, Ihabosító anyagot hasz­nálnak hozzá. Emiatt a kész­nek tűnő lemezben belső fe­szültség keletkezik, s előbb pihentetésre majd további hőkezelésre szorul. Ezért a bálákban ólldogálás, ugyan­is, ha a hatnapos pihente­tést, majd a 104 fokos, négy órahosszás újabb hőkezelést elhagynák, s azonnal cipő- talpnak, saroknak dolgoz­nák föl a műhelyben, zsu­gorodás lépne föl, a cipő talpa, sarka összehúzná a felső részét is, aligha visel­hetné valaki. Közbevetésem: — Márpedig a Tisza Cipő­gyárban ez a kérdés nem belügy csiupán, hiszen akár mondjuk, akár nem, a hazai cipőgyárakat, szövetkezete­ket, kisipart a martfűi TU sza Cipőgyár látja el talp- anyaggal. Mondhatnám azt is; a hazai cipőgyártás leg­nagyobb anyagbázisa a Ti- slz(a Cipőgyár, hiszen talp nélkül ki látott, s ki horda­na cipőt. Monopolhelyzet, ha úgy tetszik. A két mérnökembernek csak az utolsó mondat ellen van kifogása, nem, ne mondjunk olyant, hogy mo­nopolhelyzet. Megegyeztünk, nem mondjuk, — akkor is az. Abban viszont egyetér­tünk: bizony, ha pontosan akarnónk — gyártmánya szerint — a martfűi gyárat hívni, rég Tisza Cipő- és Gumigyár lenne. — Lehet­ne — mondja Zagyi Sándor, s T. Kovács Jenővel emlék­szünk isi, voltaik ilyen halk javaslatok 1968-ban a gaz­dasági irányítás reformjá­nak idején. Aztán — nem a név teszi a mestert — el­maradt. Mindettől is füg­getlenül a Tisza Cipőgyár­ban, tekintélyes gumigyári részleg, keverő- és forma­talp műhely dolgozik, si igyekszik kiszolgálni a sa­ját'és az összes hazai meg­rendelő igényét. Mindezt azért kellett elő­re elmondani, mert a mik­roporózus talpak megrende­lői rég tudják: nem bír a gyár azonnal új megrende­lést teljesíteni, bármennyi­re akarja is; a mikroporó- zusit az előbb említett szer­kezeti változás miatt hat napig pihentetni kell. Jó, ha gyors megrendelést 8—10 nap alatt teljesíteni tud a gyár. Eddig így volt igaz. Ez év derekától azonban mindez a múlté! Amikor már az éves újítási feladattervben se szerepeltették (nem kínál­ták) a gondolkodó vegyé­szeknek, munkásoknak a té­mát — bejött! Az év újításának gazdája két fiatal vegyésztechnikus. Sólyom Károly és Kürthy János, — Szakirodalmaztunk rengeteget, ez az igazság — mondja a kicsit szomorkás arcú Sólyom Károly (a szo­morkás! arc és szavak fel­tűntek, s talán meg is fej­tettem az okát, bár senki se mondta...) — és rájöt­tünk, mit kell változtatni. Változtatni kellett — a re- ceptúrán, hogy szakszerűen Sólyom Károly Kürthy János mondjam. Magyarán szólva a mikroporózus lemez ösz- sizetételét kellett változtatni­uk. Nem ez az első próbál­kozásuk a mikroval, ugyan­is korábban sikerült a zsu­gorodás szabványértéken belüli stabilizálása egy cso­portnak a cipőgyári Stanga Isitván sokszoros újító, Oláh György a formatalp műhely korábbi vezetője és egy fia­talasszony, Tóth Lászlóné mellett ebben már dolgo­zott Sólyom Káróly is. — A mikroporózusban a habosító anyag, az aktivátor és a térhálósító, valamint a töltőanyag helyes! arányát találtuk meg. — Sólyom Károlynak ez természetes, hisz ennek a mestere. Az olvasónak inkább a vég­eredmény az érdekes: az újítás révén a talpgyártás „átfutási ideje” 8—10 nap­pal csökkent, rugalmasabb a gyártás, hely- és energiata­karékosság a haszon. Nem kell, 6 napig pihentetni a lemezt, rögtön lehet hőke­zelni. Ez az újítás júliusban próbagyártáson bizonyí­totta életképességét, egy etage présen a két vegyésiz receptjét keverték, készítet­ték. Azóta 5 nagy és 2 kis­gépen készül az újítók re­ceptje szerint a mikroporó­zus lemez. Nem vagyok irigy termé­szet, de irigykedni szeret­tem volna. Kérdés előzte meg: mi ennek az újítás­nak az éves! haszna? T. Kovács Jenő először készséggel rá vágta: több mint 6 millió forint, aztán gyorsan megkért, ne mond­junk még erről semmit. A kalkuláció nincs teljesen kész. ((Megértem már Só­lyom Károly szomorú arc­kifejezését. Közelít az év vége, év dereka óta „él” az újítási, pénz meg egy se még, hiszen amíg nincs pontos gazdasági számítás, az újító vár ...) így sor­jáznak tovább a kérdések: — Mennyi a Tiszában egy újítás átfutási ideje? Fazekas! Imre, az újítási iroda mb. vezetője 30—35 napot mond magabiztosan. Kételkedésre késztetem, hi­szen akkor azóta már rég... — November eleijén, kö­zepén bizonyosan tudják már az újítók, mit ajánlunk munkájukért — nyugtat tneg Fazekas Imre, ami vi­fe zont még korántsem végle­ges, hiszen az újító vagy el­fogadja, vagy nem, vagy teásképp egyeznek meg, nem egyszeri, az évesered- tnény utáni haszon százalé­kában, — vagy nem akarok ördögöt festeni a falra — hetén az újító nem fogadja el a válalata ajánlatát, s bíróság előtt érvényesíti jo­gait ... Bárhogy lesz is, a Tisza Cipőgyárban egy évek óta áhított feladatot 1984-ben sikerrel megoldott Sólyom Károly és Kürthy Jánosi ve­gyésztechnikus. Ök ketten előreláthatólag az év legje­lentősebb martfűi újításá­nak a gazdái. Ketten abból az ezer gondolkodó, újat kereső emberből, akiket a gyárban az újítási iroda, a szakszervezet újítási megbí­zottja a rendszeres! újítók között tart számon. Me'ft amennyien vannak, tavaly 527 újító nyújtott be javas­latot és a 45, újításban is Sokszor jeleskedő szocialista brigádtól 25 újítási érkezett, jdasznuk 1983-ban kereken húszmillió forint volt, az felfogadott és bevezetett újí­tások után 470 ezer forintot kaptak szerzőik. Az idén — fe ebben még nincs benne a két vegyész nagy újítása -— 22—23 millió forint körüli hasznot hoznak a gyárnak az ésszerűsítések és az újí­tások. Talán kuriózum, de a gyár újítói között kétszáz körüli a nők száma. Fazekas Imre, az ú|jítási iroda mb. vezetője készség­gel előmutatja bármikor az újítási naplókat egészen 1950-ig visszafelé. Koráb­ban kezdődött, a hőskorban az okos munkások, techiji- kusok, mérnökök mozgalma, valahogy azonban az előz­mények iratai az évtizedek során, elvesztek. A lényeg azonban most se a papír. Az, hogy az újítók kedve hem lankad, a mozgalom egyenletesen fejlődik, s a résztvevők száma inkább nő, mint csökken. Ennyi a története az év újításának, s körülményei­nek a Tisza Cipőgyárban, ahol a gyárudvar egy meg­szokott része megváltozott. Nem pihen többé hat napig évente 1 millió négyzetmé­ter talpanyag a gumigyár körül, s a raktárakban se. Rövidült a gyártási idő, méghozzá jelentős megta­karításokkal. Sóskúti Júlia Fotó; Tarpai—Nagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom