Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)
1984-11-24 / 276. szám
984. NOVEMBER 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 1 túrkevei Vörös Csillag Tsz-ben Elsők között a Lajta vetőgépek karbantartásához kezdtek a hármas kerületi gépműhelyben Emlékezés a KMP megalakulására Új fejezet kezdődött... Ezerkilencszáztizennyole november huszonnegyedikén „ .. . a magyar munkásmozgalom történetében új fejezet kezdődött. Hazánkban is kibontották a kommunisták zászlaját, megalakult és elindult történelmi útjára a .magyar munkásosztály forradalmi marxista—leninista élcsapata, a Kommunisták Magyarországi Pártja” — mondotta a párt megalakulásáról Kádár János. A magyar történelemnek e jelentős napja hetven évvel azután következett be, hogy Londonban megjelent a Kiáltvány, amelynek kezdő sorait oly sokszor idézték már: „Kísértet járja be Európát — a kommunizmus kísértete . . .” Lenin volt az, aki legtisztábban felismerte. milyen óriási jelentősége van a pro- letáriátus forradalmi szerepét megvalósító elméletnek. Ezért hangsúlyozta: „Kommunista Pártnak kell neveznünk pártunkat — ahogy Marx és Engels nevezték pártjukat. Ismételten ki kell jelentenünk, hogy mi marxisták vagyunk és alapul a Kommunista K;áltványt vesszük”. 1918. márciusában a VII. kongresszuson a párt nevét Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártra változtatták. Ekkor már tagjai voltak az Oroszországban hadifogságba került haladó érzelmű magyar csoport leg- kiválóbbjai: Kun Béla, Mün- nich Ferenc, Seidler Ernő, Jancsik Ferenc, Karikás Frigyes, Vántus Károly, Szamuely Tibor. Ligeti Károly. Ez a csoport alapította meg az első ’ magyar kommunista szervezetet, az OK(b)P magyar csoportját. Idehaza a munkásmozgalom baloldali szárnyát a háborúellenes csoport alkotta, a Galiei-kör baloldali diákjai, forradalmi értelmiségiek, közülük a legismertebbek: Korvin Ottó, Mosolygó Antal, Kelen József, Sallai Imre, Hevesi Gyula, Duczynska Ilona, Révai József. Ez a Korvin Ottó vezette csoport az 1918- as októberi forradalom után szorosabb kapcsolatba lépett a szociáldemokrata baloldallal, többek között László Jenővel, Vágó Bélával, Rudas Lászlóval, Landler Jenővel, Hamburger Jenővel és Nyisz- tor Györggyel. Ez az együttműködés olyan nagy hatá- . sú akciókhoz -segített, mint például az úgynevezett Szverdlov-távirat nyilvánosságra hozatala. A polgári kormány ugyanis mélyen hallgatott Lenin és Szverdlov felhívásáról, amelyet az őszirózsás forradalom győzelme alkalmából küldtek. Ám Korvin Ottónak a csepeli szikratávíró állomáson dolgozó harcostársa átadta a Népbiztosok Tanácsának üdvözletét. amelyet aztán százezer példányban sokszorosítva, röpiratként szórtak repülőgépről a Parlament előtt összegyűlt tömeg közé, november 16-án, a köztársaság kikiáltásának ünnepi perceiben. Ilyen forrongó légkörbe érkezett haza másnap, november 17-én Kun Béla fogolytársaival. Egy hét telt el, ahogyan Szántó Béla emlékezett a nagy eseményre: „A párt alakuló ülését a következő vasárnapra, november 24-re tűzték ki. Az alakuló ülés Korvin Ottó fivérének, Kelen Józsefnek lakásán folyt le. Az ülésen Vántus Károly elnökölt, a referátumot Kun Béla tartotta, ismertetve a forradalom helyzetét, és azokat a feladatokat, amelyek a pro- letáriátusra várnak”. Az új fejezet tehát mag- kezdődőig, a magyar kommunisták pártja elindult történelmi útján. Ez az út a szocialista Magyarországhoz vezetett, ahol társadalmunk vezető ereje a magyar munkásosztály marxista—leninista pártja; anol a dolgozó nép hatalma szilárd. Nem volt könnyű megjárni ezt a történelmi utat, és ma, hatvanhat esztendő elmúltán is van még tennivaló bőven. De azok az eredmények, amelyeket a magyar nép a párt vezetésével elért, és amelyekért hazánkat világszerte elismerés övezi, bizonyítják, hogy a párt megtalálta a helyes választ a Kommunisták Magyarországi Pártja hatvanhat esztendővel ezelőtt meghirdetett programjában feltett kérdésre: „Ki vezesse a proletáriátust a harcban?” — IE — Nehéz napok a szolnoki „Vasfában” Csökkent a kereslet, fokozzák a gyártmányfejlesztést Lassan elcsöndesedik a haír, megyénk mezőgazdasági agyüzemeiben az őszi mun- ák végéhez közelednek. Az lmúlt napokban lehullott sapadék miatt kényszerpi- enőt tartanak a tápanyag- isszapótlás, a szántás és a alajmunkálás gépei. A me- őgazdászok mégsem bosz- zankodnak, sőt örülnek az szí vetésekre időben érke- ett csapadéknak. Így min- en bizonnyal még az idén ikel az utolsó szem búza 5. A betakarító- és vetőgé- ek már a műhelyudvaro- on várják a téli karbantar- ást. Az állattenyésztési fogazatokban pedig a jószá- ok „beteleltetése” ad mun- :át az ott dolgozóknak. Megfelelő takannánybázis Szolnok megye egyik leg- .agyobb termelőszövetkezetben, a túrkevei Vörös Csil- sgban — a többi gazdaághoz hasonlóan — az yenkor szokásos teendőkel foglalatoskodnak a szak- mberek. A téesz takar- íánygazdálkodási ágazatve- etőjének, Herczegh István- ak íróasztalán tucatnyi pa- riros fekszik, szerződések, íblázatok, feljegyzések és ülönféle számítások. Ilyen agy termelőszövetkezetben ókora állatállományról kell ondoskodni: — Nem kevesebb, mint 3 zer szarvasmarhát, 11 ezer értést és 22 ezer juhot tarunk a szövetkezet különbö- ő telepein. A 22 ezres júh- llományból 4 és fél ezer - a gyapjúforgalmival kö- ítt szerződés alapján — érhizlalásos bárány. Eze- en az állatfajokon kívül lintegy 100 hektárnyi ha- astóban nevelkedő ponty, usa és amúr tartozik még z ágazathoz — mondja az gazatvezető, s íróasztala iókjából újabb papirost húz lő. — A takarmány gazdálko- ási számításokat is a terméseredményekhez kell iga- ítani, ezek határozzák meg szükséges vásárlásokat, mnak ellenére, hogy már második esztendeje aszályos örülmények között gazdál- odunk, jó búzatermést si- erült betakarítanunk. Saj- os, a többi takarmánynö- ény megsínylette a szélső- égés időjárást. A kukorica vártnál kevesebbet termett, s a lucerna eredmé- yeivel sem lehet dicseked- i. Ami érzékenyen érintet- s a takarmánybázist. az a ilókukorica gyenge termés- redménye volt. Ennek elmére a szemes terményekéi — a kukorica kivételé- el — e^en a télen is elitjük az állatainkat. A bú- a és az árpa elegendő lesz z új termésig, kukoricát zonban mindenképpen vá- árolnunk kell. — Hogy mi a helyzet a' zálas takarmányokkal? A Tegnap a szarvasi Dózsa Mezőgazdasági 'Terme’őpzö-; /etkezetben ünnepélyesen felavatták a geotermikus mergia komplex hasznosítására létesített hévízművet. \z ünnepélyes avatáson jelen mit Faluvégi Lajos, a Mi- lisztertanács elnökhelyettese. az Országos Tervhivatal minőké. A termelőszövetkezet és a szarvasi Állami tangazdaság közös beruházásában elkészült hévízmű két meddő iszénlhid rogén-kú tr a | települt. A kutak vízhozama percenként megközelítőleg 2200 liter. A 91,5 'okos vizet 3,740 méter hosz- szú távvezetéken Ijulítatínak d két, egyenként 100 köbmé- ;eres tartályba, majd a hő- tözpontba, ahonnan kezelés Után kerül a fűtőházba. jó minőségű lucernaszénát maguk a téesztagak gyűjtötték be „részesben”. Ebből is valamivel kevesebb áll rendelkezésre, mint amivel számoltunk, így csökkenteni kell a fejősteheneknél a naponkénti fejadagot. Gyepszénával pótoljuk a hiányt, abból viszont a tervezettnél többet takarítottunk be, ez köszönhető volt a néhány éve elkezdett gyepkezelésnek, az okszerű műtrágyázásnak és az öntözésnek. Egyszóval meghálálta a gyep a gondoskodást, s így pár esztendő alatt megduplázódott gyepeink hozama. A tömegtakarmányokból is valamelyest kevesebb lesz ezen a télen, azonban a melléktermékek is belekerültek a jószágok étrendjébe. A hideg téli napokon arányosan elosztva 3 és fél ezer tonna nedves cukorrépaszeletet etetnek Túrkevén. Amíg lehetséges, a kukorica- szárat is felhasználják a kérődző állatok takarmányozására. Végül a vásárlásokról is essék szó. A szövetkezet tervei szerint 41,4 millió forintért koncentrátumokat, tápokat és különféle takarmánykiegészítőket vásárol, hat különböző vállalattól. Ezek közül is a legjelentősebb a Szolnok megyei GMV, ahonnan mintegy 20 millió forintért vesznek abraktakarmányt, a Tszkertől az agárdi Agrokomplextől, a Szolnoki Cukorgyártól és a Haltenyésztési Kutatóintézettől is vásárolnak takarmányokat. Várhatóan nem lesz gond az átteleltetéssel, a túrkevei takarmánybázis erre a garancia. Elfoglaltság „holt időben” A téli hónapok alatt vajon mivel foglalatoskodnak a másik főágazat, a növénytermesztés dolgozói? — Részben a Kötivizignek végzünk bérben csatomatisz- títást, valamint az állatteA termelőszövetkezetben ezzel a hévízzel fűtik a központi telep irodáit, a tehenészeti telepet, a javítóműhelyt, a borjúnevelőt, az elletőt, a fejőházat. 16, egyenként 22 000 férőhelyes csibenevelőt, valamint a szociális épületeket. Ebből a hálózatból kapják a fűtést a Szarvasi Állami Tangazdaság gépjavító gyáregysége, tanműhelye, raktárai és szociális létesítményei, valamint a meliorációs. főmérnökség gépjavító telepe, a húsüzem, a rizsfeldolgozó és a terményszárító. Az 55 millió forintos beruházásnál megoldották az elhasznált hívéz elhelyezését is. A környezetvédelmi előírásokat figyelembe véve a már nem hasznosítható vizet tározókban ülepítik, majd természetes szűrés után engedik a Holt-Körösbe. nyésztő telepek rendezésében, tisztításában is segédkezünk — válaszolja kérdésemre Lengyel Károly, a növénytermesztési főágazat vezetője. — Tulajdonképpen nem olyan sok, mindössze másfélszáz dolgozót érint a más munkakörbeni téli elfoglaltság. Az embereink közül néhányan erdőfenntartási munkálatokban vesznek részt, a magtárokban pedig a termények rendezésével, kezelésével lesznek elfoglalva. Végül is ezen a télen is lesz mindenkinek munkája. Szakosítón gépjavítás A Vörös Csillag Termelő- szövetkezet hármas számú kerületében, az Ozsvát tanyai gépműhelyben Árvái Károly meós kalauzol a javításra váró gépek között. — Gazdaságunkban szakosított gépjavítás folyik, ami azt jelenti, hogy minden egyes kerületi gépműhely más és más erő- vagy munkagép karbantartását végzi. Itt a mi kerületünkben lánctalpas DT és U—650-es traktorok, vetőgépek és pótkocsik javításával „ foglalkozunk. Az egyik műhelyben 32 soros Lajta vetőgép fogaskerekeit, a csoroszlyákat vizsgálják a szerelők, átvizsgálják, s ha szükséges, új alkatrészeket beépítve tavaszra ismét üzembiztosán állnak a gépek munkába. A szomszédos helyiségben éppen egy DT vár javításra. „Az idén különösen sok bajunk volt a csontszáraz talaj miatt a nyomaték- és sebességváltókkal.” — A raktárokban levő alkatrészeket már most beszereljük, minden percben megérkezhetnek az előtárolt pótszerelvények, azokat csak a következő esztendőben építhetjük be. Időben hozzákezdhetünk az erő- és munkagépek javításához, így tavaszra, a kampány kezdetére, startra készek leszünk. F. T. Lengyel vegyiszál a magyar könnyűiparnak A Hungarotex Textilkül- kereskedelmi Vállalat és a lengyel Textilimpex képviselői tegnap Budapesten aláírták az 1985. évi kölcsönös vegyiszál szállításokra vonatkozó szerződést. Az immár 15 éve jól működő magyar—lengyel vegyiszál gyártásszakosodási és a hosszú lejáratú kölcsönös szállítási megállapodás értelmében a magyar Víscosa gyár poliakrilnitrijl szálas- anyagáért a lengyel partnerek ELALA poliészter szálasanyagot szállítanak. Az 1983. évi kölcsönös szállítások értéke meghaladja a 15 millió rubelt. Ugyancsak tegnap írták alá a két vállalat képviselői azt a szerződést, amelynek alapján a lengyel fél 1985-ben nagy mennyiségű torlen poliészter fonalat szállít Szénbányászat Ifjúsági védnökségek A bányászati nagyberuházások elkészülését segítő ifjúsági védnökségek eddigi eredményeit összegezte tegnap Oroszlányban az Ipari Minisztérium ifjúsági bizottsága. Az eocénprogram bányáinak építéséről a dorogi, az oroszlányi és a tatabányai, a liász programról pedig a Mecseki Szénbányák képviselői adtak számot. A négy bányavállalatnál több mint hétezer fiatal különféle munkaakciókkal gyorsította, illetve gyorsítja az új széntermelő munkahelyek kialakítását. Komárom megyében a vállalati KISZ-bizottságok kezdeményezésére a fiatalok már hat esztendeje dolgoznak azon, hogy a földtörténeti harmadkor legalsó szakaszában, az eocén korban keletkezett barnaszén kiaknázására szolgáló bányák mielőbb elkészüljenek. Az ifjú bányászoknak nagy szerepük volt abban, hogy a márkushegyi bányában fél évvel, a nagyegyháziban pedig egy évvel korábban kezdték meg a termelési. Most mindkét bányában azon dolgoznak, hogy fokozatosan növeljék a termelést, és ezzel egyidejűleg mielőbb befejezzék az aknák teljes kiépítését. 76 régi téglagyárban Véget ért az idény A Tégla- és Cserépiparí Tröszt 76 régi gyárában a nedves agyagmasszából formázott téglát égetés élőtt még hagyományos módon: szabadtéri szárító fészerekben szikkasztják. Így csak az esőtől óvják a félkész terméket, a hideggel szemben védtelen a nyerstégla, s a fagy tönkreteszi, szétmál- lasztja. Ezért a fagyveszély miatt általában október második felében leállítják a téglapréseket, de ezúttal a gyárak kockáztattak, s további két hetet ráadva, a napokban fejezték be a téglagyártási idényt. A szárítószínekben tárolt félkész téglakészlet most elegendő arra, hogy a téglaégető kemencék még az év végéig folyamatosan dolgozzanak. Szebb napokat is látott már a szolnoki Vas- és Faipari Szövetkezet 144 dolgozót számláló kollektívája. Ugyanis a fő profilt jelentő Akor-kazánok iránt erősen megcsappant a vevők érdeklődése; például az elmúlt esztendő hasonló időszakában csupán az első negyedév rubrikája telt meg megrendelésekkel, s azután sem javult lényegesen a vasipari részleg helyzete. Emellett a faipari üzemben is csak hónapok múltán kezdett oszlató a bizonytalanság a kapacitás elfogadható lekötésében. A szövetkezet vasipari dolgozói a termékszerkezetet is módosítani voltak kénytelenek, mivel a tőkés export is visszaesett. így a nem dol- 'Iírelszámolású piacra próbáltak betörni — úgy tűnik, sikerrel. Az idén 3 hőhasznosító berendezést szállítottak Csehszlovákiába, 2 millió forint értékben. A „puding próbája” sikerült: északi szomszédaink elégedettek a szövetkezeti új termékével. Növekvő kivitel körvonalai bontakoztak ki, hiszen máris jelezték: jövőre több Ikazánt kérnek. Másik új berendezést is kikísérletezett a szolnoki „Vasfa”, az jdén 5 millió formtot érő mennyiségben gyártott a széntüzeléses SZK—500-as kazánokból. összességében viszont azt mondhatjuk: kevesebb kazán kell, mint az előző években. Ezért az üzem a korábban is „drága mulatságként” számon tartott javítást, karbantartást is elvállaja megbízóitól, noha ez munkaigényesebb és kisebb árbevételt hoz a cégnek. A ’84-es gazdasági év (a korábbiakhoz képest), !|ked- vezőtlen körülményeit súlyosbítja a létszám fokozatos csökkenése, illetve az, hogy a „Vasfát” is érzékenyen érinti az oxigén- és dissousgáz hiánya, ami különösen a második és harmadik negyedévben sújtotta az üzemet, hiszen a felét sem kapták meg annak, amire szükségük lett volna! A megrendelések csökkenését sem a gazdasági munka- közösséggel, sem a minimálisra leszorított ráfordítással nem sikerült ellensúlyozni, mi több, a kooperációs partnereknek sem tudtak munkát adni. Mindezek eredményeként a vasiparisok termelése az eltelt 9 hónapban 9,5 millió forinttal maradt el a tervezettől. Várhatóan 95—96 százalékra teljesíti idei, 61 millió forintos termelési célkitűzését a szövetkezet, nyeresége pedig csaknem 5 millió 800 ezer forint körül alakul. Sokkal jobb a helyzet a faipari üzemben, ahol belsőépítészeti munkákat végez, bútorokat készít, s lakossági igényeknek is eleget tesz. Tervéhez képest az itt dolgozó húsz asztalos 124 százalékos teljesítményt ért el. Hasonlóképpen jó eredményeket tudhat maga mögött gépjárműjavító részlegük is. Az energia-racionalizálás jegyében a Landler Jenő úti telepen áttértek a gáztüzelésre, amelyre mintegy másfél milliót költöttek: már csupán arra várnáéi hogy a Tigáz bekösse a telepet a hálózatba. Summázva: a piackutatás és a gyártmány- fejlesztés fokozásával -igyekeznek ellensúlyozni a nehézségeket. Kedvező előjel, hogy a szóbeli megállapodások és a szerződések révén az eddiginél több megrendelést teljesíthetnek az új esztendőben. Sz. ,T. T,-ütenek vele a téeszben Hévízművet avattak