Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)
1984-11-03 / 259. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. NOVEMBER 3. Véres összecsapások Indiában Ma temetik Indira Gandhit szerzője. A tábornok nevét a merénylő nem közölte. Állítólag az indiai hadsereg egyik vezérőrnagyáról van szó, a-kj Csandigarban (a főként szikhek lakta Pandzsáb és Harijana államok fővárosában) teljesített szolgálatot. Szatvant Szingh elmondta, hogy az Indira Gandhi elleni merénylet végrehajtására egy Új-Delhiben levő szikh templomiban hárman tettek fogadalmat. Beismerte továbbá, hogy Zail Szingh államfő és Radzsiv Gandhi meggyilkolását is tervezték. Elmondta, hogy az Indira Gandhi elleni merényletet eredetileg október 13-ra tervezték, de akkor a kiszemelt merénylőnek, név szerint Beant Szingh-nek nem sikerült a nála levő kézigránátot időben elhajítani. Beant Szingh volt Indira Gandhi egyik gyilkosa, öt, egy másik merénylővel együtt, közvetlenül a merénylet elkövetése után a biztonsági szolgálat emberei agyonlőtték. Szatvant Szin- ghet a merénylet után sebe- sítették meg. Miközben Indira Gandhi temetésére érkeznek a külföldi küldöttségek, megkezdődtek a gyászszertartás előkészületei. Ä hamvasztá- si szertartást a Jamuna folyó partján végzik, a hindu hagyományoknak megfelelően az elhunyt hamvait a szent folyóba szórják. A máglyát — ugyancsak a hagyományoknak megfelelően — az elhunyt egyetlen élő fia, Radzsiv Gandhi gyújtja meg. I Részvétiátogatás az indiai nagykövetségen Magyar felszólalás az ENSZ-ben Remények és kérdőjelek Az esemény, a helyszín és az időpont ismert: hétfőn, a Libanonban állomásozó ENSZ-alakulatok nakuai központjában kerül sor a tervek szerint az Izrael és a Libanon közti katonai megbeszélésekre. A találkozó körülményei is köztudottak : hosszas, több csatornán folyó eszmecserék, közvetítő kísérletek tucatja után most végül a világszervezet égisze alatt sikerül — legalábbis remélhetőleg — tárgyalóasztalhoz ültetni a két ország képviselőit. Ami viszont távolról sem látható világosan, az az, mennyiben nyújthat új esélyt a Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár szervezésében létrejövő találkozó az előrelépéshez. Ahhoz, hogy a közel-keleti válság egyik legégetőbb kérdése, az izraeli csapatok Dél-Libanonból való kivonulásának ügye végre kimozduljon a holtpontról. A tárgyalások puszta ténye önmagában ugyanis sovány reményt kínál mindaddig, amíg az izraeli erők távozása körüli kérdőjelek nem fogyatkoznak meg. Márpedig e tekintetben változatlanul teljes a bizonytalanság. A jelek szerint Simon Peresz kormányfő visszatáncolt attól az eredeti kampányígéretétől, hogy hatalomra kerülése esetén záros határidőn, állítólag hat hónapon belül megoldja az egyre terhesebbé — és egyre költségesebbé — váló libanoni katonai jelenlét problémáját. Sőt, legutóbbi nyilatkozatában kijelentette. hogy szó sem lehet egyoldalú csapatkivonásról, szavainak ilyen értelmezése csupán „fordítói hiba” lehetett Úgy tűnik, még az esetleges részleges visszavonulást is elhalasztják. Pedig a közelmúlt egyes diplomáciai fejleményei nyomán átmenetileg biztatóbbnak tűnt a kép, különösen, hogy Jeruzsálem fő szövetségese, az Egyesült Államok szintén a kivonulás érdekében lépett sorompóba. Murphy közel-keleti ügyekkel megbízott amerikai külügyi államtitkár ingázása során állítólag már egy tervezetet is tető alá hozott, amely különválasztotta az izraeli csapatok távozását a szíriai erőkétől. Nos, épp ez a megkülönböztetés az egyik téma, amin a nakurai találkozó könnyen zátonyra futhat. A másik, nem kevésbé veszélyes véleményeltérés az Izrael által követelt „biztonsági garanciák” ügye, vagyis, hogy Jeruzsálem milyen katonai és politikai ellenszolgáltatásokra tart igényt Az álláspontok itt is meglehetősen távol esnék egymástól. Bejrúti elképzelések szerint a biztosítékot a libanoni kormánykatonák jelentenék az ENSZ-erőkkel együtt, Izrael viszont a szakadár dél-libanoni hadsereg szerepét igyekszik növelni, s hosszabb távon egy szinte önálló ütközőövezetet képzel el. Ráadásul a libanoni rendezésből ki nem kapcsolható Szíria alelnöke, Khaddam épp a napokban közölte, hogy országa semmilyen formában nem vállalja az Izrael által igényelt biztosítékokat. Az eltérő nézetek, az alig jelentkező kompromisszumkészség ismeretében így érthető, hogy a legtöbb megfigyelő szerint Libanonban több a kérdőjel, mint a remény ... Sbcc• Gábor (Folytatás az 1. oldalról.) árak hirtelen megkétszereződtek. Radzsiv Gandhi, a meggyilkolt indiai miniszterelnök fia és utódja tegnap rádióbeszédben újólag nyugalomra intette az ország népéit. FdlíszóQiltotta honfitársait," hogy azonnal vessenek véget az erőszakos cselekményeknek, mert ezekkel csak a felforgató erőket segítik céljuk elérésében: a nemzet megosztásában. A kormány biztosítani fogja minden állampolgár élet- és vagyonbiztonságát, kasztjára, világnézetére, vallására való tekintet nélkül — hangoztatta Radzsiv Gandhi. Folyamatosan érkeznek a külföldi küldöttségek Gandhi asszony gyászszertartására. Nyikolaj Tyihonov kormányfő, a szovjet küldöttség vezetője tegnap találkozott Radzsiv Gandhival. Tegnap este szintén Új- Delhibe érkezett a Magyar Népköztársaság párt- és állami küldöttsége, amelyet Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács helyettes elnöke vezet. Tagjai: dr. Várkonyi Péter, a Központi Bizottság tagja, külügyminiszter és dr. Túr; Ferenc delhi nagykövet, aki Úi-Delhi ben csatlakozott a delegációhoz. A magyar küldöttség, a tegnap esti órákban, nem sokkal Indiába érkezése. után, koszorút helyezett el Gandhi asszony ravatalánál, így tisztelegve a merénylet áldozatául esett kormányfő emléke előtt. Egy angol nyelvű indiai napilap, a New Delhi Statesman tegnap közölte annak a merénylőnek tanú valló1 mását, akit közvetlenül a gyilkosság után fogtak el. Ismeretes, hogy a másik két merénylőt a helyszínen agyonlőtték. A lap közlése szerint Szatvant Szingh, Indira Gandhi biztonsági szolgálatának tagja kórházi ásván tett vallomásában közölte. hogv egy szikh tábornok volt az Indira Gandhi elleni merénylet értelmi A XII. VIT nemzetközi előkészítő bizottságának harmadik ülésszakán tegnap mondott beszédében Borisz Ponomarjov, az SZKP KB PB póttagja, az SZKP KB titkára felhívta a figyelmet arra. hogy a tények tanúsága szerint a világban veszélyes mértékben kiéleződött feszültségért a NATO-tagál- lamok legagresszívabb köreit terheli a felelősség. A kialakult helyzet arra kényszeríti a Szovjetuniót és szövetségeseit, hogy gondoskodjanak védelmi képességük szükséges szintentartá- sáról. A Szovjetuniónak nincs szüksége katonai fölényre. s nem is törekszik annak elérésére. Ugyanakkor senkinek sem engedi meg, hogy az erő pozíciójából tárgyaljanak vele. Az utóbbi időben olyan hangok hallatszanak, hogy a Szovjetunió külpolitikája Jerzy Popieluszko varsói pap meggyilkolásával' kapcsolatban a lengyel belügyminiszter utasítására őrizetbe vették Adam P. ezredest, a lengyel belügyminisztérium egyik csoportfőnökségének főnökhelyettesét, valamint Leszek W. alezredest, a varsói fővárosi belügyi hivatal egyik osztályvezetőjét — jelentette be pénteken este a lengyel tv- híradó. Egyidejűleg a belIndira Gandhi, az Indiai Köztársaság miniszterelnöke elhunyta alkalmából tegnap magyar párt- és állami vezetők keresték fel India budapesti nagykövetségét. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, az MSZMP „megkeményedett”. A Szovjetunió külpolitikája azonban nem konjunkturális jellegű — mondotta az SZKP KB titkára, s emlékeztetett rá, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatok félévszázados történelme folyamán a Szovjetuniónak különböző amerikai kormányokkal voltak kapcsolatai. Amikor amerikai részről realizmust és felelős megközelítést tanúsítottak, akkor a kapcsolatok normálisan alakultak. Ez kedvező hatással volt az általános világhelyzetre is. Röviden kitért beszédében Ponomarjov arra is, hogy az SZKP az ifjúság nevelésében elsőrendű jelentőségűnek tartja a szocializmus vívmányainak megvédése és gazdagítása iránti állampolgári felelősség kialakítását, a haza iránti szeretet és a haza védelmére való készség erősítését. ügyminiszter utasítására felfüggesztették Zénón Platek dandártábornokot, ugyanennek a belügyminisztériumi csoportfőnökségnek a főnökét a kellő ellenőrzés elmulasztása miatt. A belügyminiszter a pap elrablásával és meggyilkolásával gyanúsított belügyi századost és két főhadnagy beosztottját a nyomozás további eredményeitől füg- - getlenül lefokozta. Központi Bizottsága nevében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára és Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes fejezte ki részvétét Aravinda Rama- chandra Deo nagykövetnek. Élelmiszersegély Etiópiának Magyar élelmiszersegélyt indítottak útnak tegnap Etiópiáiba, a szárazság sújtotta területek lakosságának megsegítésére. Az első, kon- zervekből álló szállítmányokat két különrepülőgép juttatja el a baráti afrikai országba. A magyar segélyakció további — tejport, cukrot, száraztésztát és más élelmiszereket tartalmazó — küldeményekkel folytatódik. MOSZKVA A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége — összhangban az állampolgárságról szóló törvény 19. és 21. cikkelyével — visszaadta a szovjet állampolgárságot Szvetlána I. Allilujevának — Sztálin leányának —. aki nemrég tért vissza Moszkvába. HONDURAS A hondurasi kormány megdöntésére irányuló ösz- szeesküvést lepleztek le az Egyesült Államokban — jelentette be csütörtökön az FBI, a Szövetségi Nyomozó . Iroda. Az összeesküvést az Egyesült Államokban élő hondurasi emigránsok készítették elő. Az ENSZ-közgyűlés 1. számú, a leszereléssel és a nemzetközi biztonsággal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó bizottságának vitájában Meiszter Dávid nagykövet, a magyar küldöttség tagja kifejtette, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya a világűr militarizálásá- nak megakadályozását — a nukleáris háború megelőzésével együtt — kiemelt fontosságú feladatának tartja. Éppen ezért támogat minden olyan javaslatot, amely a világűr kizárólag békés célú felhasználását szorgalmazza. Pekingiből keltezett jelentésben számolt be tegnap a TASZSZ szovjet hírügynökség a szovjet—kínai konzultációk újabb fordulójának befejezéséről. Az ötödik fordulót a kínai fővárosban tartották október 18- tól november 2-ig. Leonyid Iljicsov, a szovjet kormány különmegbí- zottja, külügyminiszter-h’e-, lyettes és Csien Csi-csen, a kínai kormán”" különmegbj- zottja, külügyminiszter-helyettes folytatták a véleménycserét a szovjet—kínai viszony normalizálásának kérdéseiről. A felek kifejtették saját álláspontjukat a kapcsolaDaniel Ortega, a nicaya- guai Kormányzó Tanács tagja, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front (FSLN) Országos Vezető Tanácsának tagja csütörtökön Ma- naguában megállapította, hogy továbbra is fennáll a Nicaragua elleni amerikai katonai agresszió közvetlen veszélye. A sandinista politikus kifejtette, hogy Reagan elnök újraválasztása esetén a közép-amerikai országnak bármely pillanatban számolnia kell az Egyesült Államok támadásával. Ortega az FSLN kampányát lezáró nagygyűlésen mondott beszédet. A nicaraguai fővárosban rendezett tömegfelvonuláson és az azt követő nagygyűlésen több mint 200 ezer ember — Managua lakosságának majd egyharmada — vett részt. „Rendkívül nehéz helyzetben fejezzük be a választási kampányt. Az Egyesült Államok megtett minden szükséges előkészületet az intervencióhoz, s ezzel egy- időben a nicaraguai jobboldal, a „demokratikus koordinációban” tömörült párEgy új, többségi népi tömörülés létrehozását tűzi ki fő feladatként az a határozati javaslat-tervezet, amelyet, az FKp február elején tartandó 25. kongresszusa elé terjesztenek. Ennek szövegét a hét elején tartott ülésen fogadta el a Központi Bizottság. A dokumentumot a L’Humanité tegnapi száma közölte, s a következő hetekben megvitatják majd a párt alapszervezeteiben. A Központi Bizottság azt indítványozza a kongresz- szusnak, erősítse meg és mélyítse el a párt eddigi irányvonalát, azt, hogy demokratikus úton kíván haA magyar küldött felhívta a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyeket az Egyesült Államoknak az a törekvése vált ki, hogy a fegyverkezési versenyt kiterjessze a világűrre. A tények azt bizonyítják, hogy a Szovjetunió kész komoly és tárgyszerű megbeszélések folytatására, akár két-, akár többoldalú tárgyalások keretében, annak érdekében, hogy a világűr militarizá'lását szerződéssel tiltsák meg — mondotta felszólalásában Meiszter Dávid. tok normalizálásának megvalósításáról. Mindkét fél hangoztatta, hogy érdekelt a szovjet—kínai kapcsolatok megjavításában, az egyenlőség és kölcsönös előnyök alapján készek még tovább szélesíteni a kapcsolatokat a gazdaság, a kereskedelem, a tudomány, a technika területén, a kulturális és sportkapcsolatokban, valamint más területeken. A konzultációk nyílt, nyugodt és tárgyszerű légkörben folytak. A felek hasznosnak tartják a konzultációkat és a dialógust, s megegyeztek abban, hogy a megbeszélést sorozatot jövő év áprilisában Moszkvában folytatják. tok és a magánvállalkozók legfelsőbb tanácsa (COSEP) az agresszió politikai feltételeit igyekszik megteremteni. A jobboldali manőverek ellenére Nicaragua népe november 4-én meg fogja választani az ország Államfőjét, alelnökét és a 90 tagú nemzetgyűlés képviselőit” — hangsúlyozta Dániel Ortega, az FSLN elnökjelöltje. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője tegnap cáfolta a The New York Timesnek azt a jelentését, hogy teljesen megszakadtak a tárgyalások az Egyesült Államok és Nicaragua között. A szóvivő szerint a két fél képviselői, Harry Shlau- deman nagykövet és Victor Tinoco nicaragua'i külügyminiszter-helyettes legutóbbi mexikói megbeszélésén megállapodás született arról, hogy a tárgyalásokat két- három hét múlva folytatják. A megbeszélések „komolyak, érdemiek és bizalmasak” — hangoztatta a szóvivő, azt hangsúlyozva, hogy azok célja „a Contadora- csoport erőfeszítésednek táladni a francia módra megvalósítandó szocializmus felé. Ennek a politikának eredményes megvalósításához azonban új módszerre van szükség, egy többséget képező, széleskörű népi tömörülés létrehozására. A többségi népi tömörülés kibontakoztatására irányuló új politika lényege az, hogy egy olyan új, az eddiginél szélesebb és tartósabb egységmozgalmat kell kiala- Ikítani, amely egyedül képes kijuttatni Franciaországot a válságból. A kommunisták készek együttműködni mindazokkal, akik küzdeni akarnak a válság edlen. Tegnap magyar vezetők tettek részvétlátogatást India budapesti nagykövetségén. Képünkön: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke beírja nevét a nagykövetség részvétnyilatkozatokat gyűjtő vendégkönyvébe Ponomarjov beszéde fl Szovjetunió külpolitikája nem konjunkturális jellegű fl varsói pap meggyilkolásával kapcsolatban Őrizetbevételek a BM-ben Befejeződött a szovjet— kínai konzultációk újabb fordulója Sandinista választási kampány megadása”. FKP — Kongresszusi dokumentum Többségi népi tömörülés létrehozása a fö feladat