Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)
1984-11-17 / 270. szám
8 Irodalom, művészet 1984. NOVEMBER 17. erki meglódította a teli korsót, és egy hatalmas körívet rajzolt vele a többiek feje fölött. — Hát akkor igyunk... — azzal kihörpintette a felvizezett sört. Zsebéből papírpénzt kotort elő, és az asztalra tette. Biccentett a petyhüdt arcú pincérlánynak és elvi- harzott. Hallotta, ahogy a többiek lehülyézik, meg papucsnak titulálják, de ügyet se vetett rájuk. Torka már nem égett a cementportól, a feje is kellemesen elzsibbadt, elég volt neki ezen az estén a négy korsó sör. Kilépve a füstös kocsmából, mélyet szippantott a friss tavaszi levegőből. Szapora léptekkel sietett haza. Kívánta az asszonyt. Hónapok óta, most először kívánta meg újra. Amikor belépett a konyhába, csodálkozott, hogy nem ég a tűz a kályhában. Mi történt? Aggódva nyitott be a szobába. Felesége a fotelban ücsörgött, és egy képeslapot böngészett. Semmi baj. A hideg konyha biztos tévedés, gondolta a férfi, majd odasomfordált a fotelhoz, és megcsókolta az asszony nyakát. — Pfuj, de büdös vagy! — A haverokkal, voltam — lohadt le Berki. — Tartoztam nekik egy runddal. Tudod, fogadtunk a ..., de nem érdekes. — Mennyit ittál? — kérdezte az asszony, miközben lapozott egyet. — Három korit. Illetve négyet — ült a fotel' karfájára a férfi. Végre az asszony kelletlenül letette az újságot. Berki csak erre várt. Vadul magához szorította. — Olyan savanyú a leheleted! És olyan kocsmaszagod van! — lökte félre a férfit. — Mi az isten van veled, mi? — Semmi. Berki az asszony pongyoláját gombolgatta. Végre a melléhez ért, de akár egy jégcsapot simogatott volna. Ernyedten húzta vissza a kezét. Erre az asszony megkönnyebbülten felsóhajtott — Az éjjel álmodtam. — Érdekes — mondta Berki, és az üvegek között matatott. — Tegnap még volt itthon egy fél üveg vodka. Hová lett? — Ott van a kaszli mellett, a konyhában. — Aha — bólintott Berki, és ki- battyogott az üvegért. — És mit álmodtál? — Azt álmodtam, hogy megöltelek — mondta sziszegve az asz- szony. — Mit mondtál? — kérdezte újra Berki, mert a vodka édes-ernyedt csobogásával foglalta le magát. — Szóval mit álmodtál? — Megöltelek, édesem. — Szép — nyalta meg a szája szélét Berki. — És milyen volt? Az asszony szomorúan nézte a férfit. A vodka kesernyés illatától újra háborogni kezdett a gyomra. — Jó volt. Berki hamiskásan kacsintott a pohár fenekéről, majd az asszony combját kezdte el simogatni. — Ugyanilyen részegen jöttél haza. — Nem az első eset, szívem, miért lenne másként egy álomban, he? Az asszony helyeslőén bólintott. Berki füle ekkorra már teljesen elzsibbadt. A nő combja között matatott. — És, és? — lihegte. — Nem bírtam tovább. Kiborultam. Undorított a savanyú bűzöd. Undorított, hogy állandóan maxos vagy. Undorított, hogy lassan éhen döglünk. Undorított, hogy rád nem lehet építeni — pityeredéit el az asszony, majd szipogva folytatta: — Melletted minden bizonytalanná válik. Tönkreteszed az életünket! — Ezt meg, hogy érted? — józa- nodott ki hirtelen Berki. — Ez az! Ezt kérdezted akkor is. Miért megyünk mi tönkre? Hát nem veszed észre, hogy süllyed ez a rohadt hajó?! Lassan már kenyérre se lesz elég pénzünk. Már fűtői-fától kölcsönkértem. Hónap- ról-hónapra próbálom betömni a lyukakat. Az egyiknek gyorsan megadom a másiktól kért kölcsönSzűcs Mariann: A lázadás pénzt. Ahogy a te szavaidnak, ígérgetéseidnek nincs hitele nálam, úgy nincs hitelem a barátainknál. Cö. barátainknál! Már mind elkerül. Miért nem engeded, hogy elmenjek dolgozni? Megőrülök itt a négy fal között! Megőrülök ! — Az első adandó alkalommal megdugnának! — mondta kivörösödő képpel Berki, és újra töltött magának. — Az én feleségem egy főnöknek se legyen a szajhája. — Pontosan ezt válaszoltad. — Az isten verje már meg ezt a rohadt életet! Én éjjel-nappal dolgozom rád. Hétvégeken meg ezt a kurva házat bütykölöm, vagy tró- gerolok valamelyik hájfejnél! Te meg jössz ezzel a dumával! Te semmibe veszed az én marha munkámat, mi? — Észrevenném, ha nem vedelnéd el. — Biztos, hogy van valakid! A hentes — csapott a homlokára Berki. — Hát persze! Állandóan ott lógatja a redves nyelvét körülötted. Ott liheg a sarkadban. Nasasz- szonynak szólít! Hát mit akarsz? 'Én is nasasszonynak szólítsalak, netán? Az asszony mereven nézett maga elé. Alig hallhatóan motyogta: — Azért, mert emberi hangon beszélnek velem, az nem jelenti mindjárt azt is, hogy bedugnak az agyba. Ne magadból indulj ki! Értsd meg, hogy hiányzik az emberi szó! Tőled úgyse kapok. Hazajössz, befalod a vacsorát, megiszod a sörödet, leülsz a tévé elé, aztán büfögsz. Én meg üljek némán, és várjam, hogy esetleg magadévá teszel. No persze, ha a részegséged ezt megengedi. Berki kiitta a maradék vodkát, aztán végigdőlt az ágyon. Két po- 'fon, elég egy is, talán helyreigazítaná őnagyságát, gondolta, de inkább nagyot nyelt. — Mi a vacsora? — Semmi. — A szentségedet! Egész nap melózok, keverem a szart, mert bedöglött a gépünk, és hazajövök, es még minden, meleg, nő vesz körül. Ha már megnősül az ember, akkor legalább legyen valami öröme is. És akkor mi vár reá?! A felesége álmodozik, ahelyett, hogy zabát készítene! Az asszony rezzenéstelenül ült, és bambán nézte a férfit. — Igen, pontosan így mondtad. — Mit? — ült fel Berki. — Álmomban ugyanezt mondtad. — És aztán? Mi volt még a nasasszony álmában? He? Hófehér király jött, netán aranyszőrű királyfi? — Semmi nem volt aztán. Semmit nem mondtál. — Akkor lódulj, és csinálj valami kaját! — Álmomban sem csináltam semmit. — Hát akkor mi az úristent csináltál? Az asszony elhomályosult szemekkel nézett a férfira. — Megfojtottalak. Berki felröhögött. — Engem, te? Az asszony szeretett volna a férfi szemébe nézni. Szeretett volna belekapaszkodni a tekintetébe, de csak a cinikus röhögés szállt föl, mint valami ködpára. Tenyerébe temette az arcát. — A két puszta kezemmel fojtottalak meg. És nem is volt nehéz. Berki felült, és magához ölelte az asszonyt. Nagy tenyerében érezte, ahogy a nő teste szétomlik. — Te, te kis boszorkány! Hát mit nem tudsz te álmodni az uradról, mi? Az asszony megsemmisült. Hagyta, hogy a férfi lomha mozdulatokkal lehúzza róla a pongyolát. Csak ne szólaljon meg! Csak most az egyszer ne! Gondolta és érezte, ahogy a férfi szívdobogása belekapaszkodik az övébe. — Gyere, gyere te kis ördög! — ‘motyogta ájultan a férfi. z asszony újra érezte a vodka undorító szagát. Mi köze neki ehhez a férfihez? Mit akar tőle? Sose volt hozzá köze. Sose hallgatta meg őt. Sose kérte a véleményét. Ujjai önkéntelenül végigzongoráztak a férfi izmos testén. Talán lehetne belőlünk valami! Suhant át egy pillanatra agyán a gondolat. Keze lassan felcsúszott a férfi nyakára. Érezte a vér lüktetését. Igen, az ‘ütőere, ez az. Egy, kettő, há ... Keze ráfonódott a férfi nyakára. Egyre szorosabban. Reggel, amikor felébredt, elhatározta, hogy vacsorára bablevest főz. Az urának, ez a kedvenc étele. A hentes teste, fehér köpenyén is áttűnt, milyen izmos! Az asz- szonyra kacsintott, viccelődött, miközben egy gyönyörű csülköt csomagolt be. — Nasasszonynak, kezét csókolom... Egy gyönyörű csülköt! Törő István: Kamaszkoromban Mikor a világba lopóztam kitágult szempillám kereste azt a sokat álmodott többet, nem kellett hitért sorba állnom, de testem táplálni mindennap, felrezzentem hal rám szóltak s röpködtek intő szavak — álmaimban asszonyokkal letaroltam minden ágyat — tudtam törvényeket, éltem romlások vérízű alkonyát, lábaim futottak hegyeket, roggyantó kilométerkövek kandikáltak ki belőle, a fények elszégyellték magukat, de szakadt ruhámon át bőrömet simogatták. Szovjet portrék a Műcsarnokban A Művészek magukról és egymásról című kiállításon Sokéves hagyomány, hogy november 7-e tiszteletére szövőjét képzőművészeti kiállítás nyílik hazánkban. Az idén a Műcsarnokban és Szekszárdion láthatunk érdekes válogatást szovjet művekből. A Műcsarnokban Művészek magukról és -egymásról címmel a 40. velencei biennálé szovjet anyjából, Szekszárdon fiatal szovjet festők alkotásaiból rendezte^ kiállítást. A Műcsarnokibeli bemutatón — mint a cím Jíi ígéri — portrék, önarcképek sorakoznak a falakon. Művészfjk vallanak önmagukról, kollégáikról, családjukról, barátaikról. De a vásznak ennél sokkal töbjbet árulnak el. Hiszen ezek a ■•portrék nemcsak az ábrázolt sze- ' mélyek pontos művészi megjelenítései. Emberábrázolások — mély őszinteséggel feltárt személyiség- jegyekkel, emberi dilemmák ábrázolásával, gondok és örömök kifejezésével. Túl is lépnek az egyéni jellegzetességeken; társadalmi méretűvé válnak a művész, az alkotó erkölcsi-társadalmi törekvéseinek megfogalmazásával. „A képek alkotóival együtt fel- tesiszük a kérdést — írja előszavában Vlagyimir Gorjainov, a Szovjet Képzőművészek Szövetségének titkára, a 40. velencei biennálé szovjet pavilonjának kormánybiztosa —, milyen is a ma művésze. Hol a helye a társad^, lomban, milyen, s&ssi&pet játszik a társadalma folyamatokban? A kérdőire adott felelet meghatározza végsősoron a vizuális kultúra további útját is. Természetesen elsősorban a művészeknek kell megadniuk a választ. A feleletet maguk a művek rejtik, amelyek feltárják előttünk a társadalom és az egyén kapcsolatát. Talán az önarckép az a műfaj, amely a legjobban megfelel a témának, mert ez tárja fel legmélyebben és legőszintébben a művész belső világát, az alkotás lényegéről vallott nézeteit. Az önarokép a legalkalmasabb az egyéni és egyúttal közösségi problémákat feltáró képi kifejezésre. Ez a feladat határozta meg a kiállítás jellegét: önarcképet és művészportrékat mutat be; más szóval olyan kollektív »önarcképet«, amely a művészeknek mind alkotói, mind erkölcsi-társadalmi törekvéseit kifejezi”. A negyvenhárom műalkotás, amelyet itt kiállítottak a DSo-as 70-es években fellépő .^atal nemzedék vallomása. ejDJlusban, megformálásban Sokszínű, változatos. Triódon. Vannak klasszikusan értelmezett portrék és önarcképek, mint Bludnov Pavel, Sulzseriko Vaszilij, Vardanjan Baruzsan és Elibekjan Robert artisztikus festményei. A realista hagyományokat, a fotorealista megjelenítést választják: Nazarenko Tatjana, Cigalj Tatjana, Romanova Jelena, Gurvics Mihail és mások. Az ikonok világát idézik Muzinyikov Gennagyij vagy Bulgakova Olga átszellemült, átlényegült képei. Expresszív hatásúak az örmény Grigorján Alexandr vásznai, a szürrealizmus stílusjegyeit véljük felfedezni Pasukova Natal ja és Szitnyikov Alexandr művein. Drámai és ironikus, bensőséges vagy elidegenített, lírai ési tárgyszerű megfogalmazásban sokféle megformálásban érdekes, gondolatébresztő kiállítást láthatunk most Budapesten a december 2-ig nyitvatartó tárlaton, amelyek anyagából ízelítőt adunk irodalmi oldalpárunkon. (Kádár) Alekszandr Szitnyikov: Női arckép (O. Bulgakova portréja) Irina Sevandronova: T. Szokoiova szobrász nő portréja
