Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)
1984-11-17 / 270. szám
Wcimctteözl körkép 1984. NOVEMBER 17. Levél Washingtonból Reagan töt Reaganig Ádáz küzdelem zajlott le november 6-án az Egyesült Államokban. Persze nem az elnökségért vetélkedő két nagy párt jelöltje, Ronald Reagan és Walter Mondale, hanem az ország három televíziós hálózata között. Azért vívtak kíméletlen harcot: ki jelentheti elsőnek az egyes választási 'eredményeket. Hatalmas költséggel építették ki különleges, inkább főhadiszállásra emlékeztető választási stúdióikat az ABC, NBC, és CBS technikusai, míg a háttérben lázasan elemezték a szavazókörzetekből beérkező részeredményeket a kiváló komputerek. Így aztán már kora délutánra biztosan tudták a tévések, hogy — a korábbi közvéleménykutatásoknak megfelelően — Ronald Reagan fölényesen előzi meg Walter Mondale-t, s az esti híradók azzal a nyomatékos jelzéssel kezdődtek: A jelek szerint földcsuszamlásra van kilátás... Az elnökválasztás tehát nem szolgált meglepetéssel. Valójában már a megelőző hét végén tele voltak az amerikai lapok az eredményt értékelő kommentárokkal, a tanulságlevonás megkezdődött, mielőtt leadták volna az első voksot, s az urnák, avagy itt egyre inkább a szavazógépek bezárása után is egyöntetű volt a vélemény: Ronald Reagan személyes vonzása és a kedvező gazdasági helyzet volt a perdöntő a választáson. A lakosság többsége számára egyszerűen nem volt indok személycserét végrehajtani a Fehér Házban. Ehhez alighanem hozzájárult, hogy Mondale nem túlságosan „lázbahozó” személyiség, aki búcsú-sajtóértekezletén maga is elismerte ódzkodását a politika vitathatatlanul legfontosabb és leghatásosabb eszközétől — a televíziótól. Vele szemben pedig a műfaj koronázatlan királya képviselte a republikánus színeket, és ezért is volt egy pillanatra oly kínos Reagannak a felsülés éppen a TV-vitában, legalábbis az elsőben. Nem sokat, vagy talán semmit sem segített Mondale-on, hogy női alelnökjelöltet vett maga mellé: Geraldine Ferraro pénzügyei jó darabig lehúzták a demokraták kampányát. Ezzel együtt a Reagan- Mondale párharc kiütéses eredménye azonban csak a képlet egyik fele. November 6-án kongresszusi és helyi választások is voltak az Egyesült Államokban, s azokra elsősorban a szavazók „egyenlítési” szándéka a jellemző. A Reaganra voksolók jó egyötöde demokrata tisztségviselő mellett nyomta meg a gép billentyűjét: az ellenpártból akart képviselőt, szenátort, mindha módszeresen próbálná elkerülni, hogy túlzott hatalomra tegyen szert az államfő. A szenátusban eleve több republikánus hely forgott kockán, mint demokrata, s végül a kormánypárt eddigi 55—45- ös többsége kettővel csökkent, ami megnehezíti majd az elnök dolgát. Pontosabban rákényszeríti a kompromisz- szumok keresésére. Annál is inkább, mert két év múlva, amikor megint újraválasztják a szenátus egyharmadát, a demokratáknak komoly esélyük nyílik a hatalomátvételre a .,felsőházban”. A képviselők sorában tizennéggyel több lesz januártól a republikánus, de a térnyerés valójában a konzervatív demokraták köreiben történt, olyanok helyébe ülnek az új kormánypártiak, akik már eddig is rendre az elnök mellett voksoltak a kritikus vitákban. Reagan nem érte el azt a párthatárokon átnyúló koalíciót a képviselőházban, amellyel 1982 őszéig oly hathatósan tudta keresztülvinni politikai akaratát, vagyis itt is egyezkedésekre kényszerül. A sokat emlegetett elnöki mandátum tehát értelmezés tárgya. Vitathatatlanul jóváhagyták Reagan eddigi teljesítményét, de már korántsem tiszta a kép a vonalát illetően. Mivel a Fehér Ház az utóbbi esztendőben sok kérdésben maga módosította a hangnemet, nehéz eldönteni, a személyen kívül mire értendő a politikai felhatalmazás, amelynek különben is jórészt ellentmondanak a törvényhozási választásokon megnyilvánult irányzatok. Hogy ezt gyaníthatóan Reagan és köre is így fogja fel, azt a választások utáni gyors megnyilatkozások jelzik — elsősorban a fegyverkorlátozási szándék, a szovjet— amerikai viszony javítására való óhaj emlegetése. De még mindig csak a szavaknál tartunk. A Fehér Ház lakóját januártól is Ronald Reagan-nek fogják hívni, ám választási győzelmével csupán belépőjegyet kapott a következő négy esztendőre, amelyben a politika folyamatossága csak akkor biztosítható, ha együtt jár a — változtatással. Taktikának megjárta eltitkolni a szavazás előtt, mi mindent tervez a gazdaság- és külpolitikájában a kormányzat, ám ez értelemszerűen többé nem maradhat rejtve sem Amerika, sem a külvilág előtt. S ha igaz a régi tétel, hogy második elnöksége során az amerikai államfő mindig a „történelemnek” dolgozik, akkor Ronald Reagennek a komolyabb voksért még csak ezután kell megküzdenie. Avar János Prágai diákok Negyvenöt évvel ezelőtt, 1939. november 16- ról 17-re virradó éjszakán náci SS-egységek hatoltak be a prágai főiskolai kollégiumokba, s a diákok siokaságát hurcolták el. Mi volt az előzménye a diákok elleni hajtóvadászatnak? A csehek soha nem törődtek bele a fasiszta megszállásba. Ezt juttatták kifejezésre a Csehszlovák Köztársiaság állami ünnepén, az 1939. október 28-án rendezett tömeges tüntetésükön. A megszállók rátámadtak a felvonulókra. A sebesültek között volt a prágai Károly Egyetem orvostudományi karának hallgatója, Jan Op- letal is, aki november 11-én belehalt sérüléseibe. November 15-én, Jan Opletal temetésén, a diákok gyásizmeneté- hez sokezer prágai lakos- csatlakozott és a nemzeti himnuszt énekelte. A megszállók az akció megtorlásaként előbb a diákszövetség helyiségeire törtek rá, ahol a bizottság éppen ülésezett. Ott kilenc diákot azonnal, minden kihallgatás nélkül agyonlőttek. A nap folyamán állandóan újabb és újabb diákokat vittek el Prágából és a többi cseh egyetemi városból, a Berlin közelében fekvő Sachsenhausen koncentrációs táborba hurcolták őket. Ezután minden csiéh főiskolát és egyetemet bezártak. Az volt a céljuk, hogy a cseh nemzetet megfosz- szák értelmiségétől és kultúrájától. A november 17-i prágai események külföldön is nagy visszhangot váltottak ki. Több mint két tucat ország diákjai egy londoni tüntetésen november 17-ét Nemzetközi Diáknappá deklarálták. A szabadságért elesett diákok emlékének megörökítésére 1946 augusztusában a világ 39 állama, 43 ifjúsági szövetségének képviselői Prágában gyűltek össze, s létrehozták a Diákok Nemzetközi Szövetségét. Ma ez a szervezet a világ nemzeti diákszövetségeinek kétharmadát egyesíti, sigen fontos erőt jelent a békéért, a haladásért és a diákok jogaiért vívott harcban. A Diákok Nemzetközi Szövetségének ma is Prágában van a székhelye. A Kingek nélkül Ismét megfogyatkozott az amerikai néger polgárjogi mozgalom „királyi családja”: a hét elején elhúnyt az idősebb Martin Luther King. Kiválását a sorból a hatvanas évek polgárjogi mozgalmának szellemi örökösei azonos súlyú veszteségnek tekintik, mint annak idején az ifjabb Martin Luther King elvesztését: olyasvalaki ment el, akinek a helyébe többé senki sem áll majd: Az idősebb King halála mérföldkő: vele talán a polgárjogi mozgalom „egyenes ága” halt ki. Az amelyen a mozgalom százezres tömegfelvonulásokat, erőszakmentes, ám mindenre elszánt bojkott-akciókat produkált. És összehozta a kisemmizettek egyszeri és megismételhetetlen koalícióját az uralkodó osztály legjózanabb részével. Látszatra a dolgok fejlődés- vonala egyenes volt. A Kennedy testvérek a déli fajüldözőkkel szemben az ifjabb Martin Luther King mellett álltak ki. Az iskolai megkülönböztetés eltörlése idején szövetségi csapatokat rendeltek ki a „fehér iskolákba” igyekvő néger diákok meg- védelmezésére. Polgárjogi törvényeket fogadtak el. Divatba jött a vezető fekete politikusok és művészek alkalmi meghívása a Fehér Házba, s alkalmazásuk kisebb kormányposztokon. Andrew Young személyében a Carter kormány fekete képviselőt küldött az ENSZ-be, Samuel Pierce személyében néger lakásépítési min'sztere van a Reagan-kormánynak. Sok nagyvárosnak fekete polgár- mestere lett — igaz, a fehérek már javarészt kiköltöztek a városközpontokból. A külszíni politikai fejlődés, és a négereknek a gazdasági hatalomban való szórványos megjelenése, beépülése nyomán azonban a kisebbségi érdekek széttöredeztek, a mozgalom megoszlott, felaprózódott. Andrew Young, aki időközben polgár- mester lett Atlantában, köntörfalaaó bírálatokkal gyengítette a kivételes képességű Jesse Jackson erőfeszítéseit az 1984-es választási kampányban. Coretta King, a fiatalabb Martin Luther King özvegye sem jeleskedett a — nem csak fekete-— kisebbségi jogokért új harcot hirdető Jackson „szivárványkoalíciójának” támogatásában. Idősebb Martin Luther King lelkész tisztességben élhette le utolsó éveit. Abban az Amerikában, amelyet fiával együtt népére hagyott, már nem lincselnek és nem tiltják ki a feketéket a nyilvános helyekről. Ám a húsz éven aluli négerek körében a munkanélküliség az átlag négyszerese, s a száztagú amerikai szenátusban még mindig nincs néger szenátor. De a Kingek jelszava szerint azt legalább mindenki tudja már. hogy „Eljön még az a nap”. Bokor Pál OsszeáUította: Constantin Lajos Hogyan tovább Indiában 7 Kikerülhetetlen döntések Ennyi idő alatt persze kevéssé volt igazán alkalma, hogy erényeit bebizonyítsa. A sors tragikuma, hogy nincs már lehetősége az optimális módon, kitervelt fokozatossággal átvenni a kormányzás felelősségét s gyakorlatilag egyik napról a másikra kell beletanulnia a Föld második legnépesebb államának irányításába. Mégpedig egy olyan állam élén, amelynek meg kell birkóznia a gazdasági és társadalmi elmaradottság ezernyi terhével, a kínzó nemzetiségi, nyelvi, vallási ellentétek béklyóival. Hogy ezek visszahúzó ereje meddig terjedhet, arra épp a Gandhi asszony elleni merénylet szolgálhat bizonyítékul. Hiszen a pillanatnyilag ismert — igaz, felderítetlen mozzanatokban bővelkedő — tények szerint a kormányfőt a pandzsábi események, elsősorban az amritszári szent hely. az Aranytemplom nyári elfoglalása miatt bosszút hirdető szikh szélsőségesek gyilkolták meg. Márpedig a szikh probléma nem az egyetlen, amivel az új miniszterelnöknek szembe kell néznie. Az önállósodási (néha elszakadási) törekvések, a központi kormányzás elleni, nemegyszer külföldről is támogatott fellépés az elmúlt években több szövetségi állampan is megerősödött. (Pé'daként utaljunk csak Kasmírra és Asz- számra.) A helyi pártok, az ellenzéki csoportok számos győzelmet arattak a Kongresszus Párttal szemben. Hosszabb távon ezért úgy tűnik, elkerülhetetlen • valamilyen reform kidolgozása, amely az új-delhi kabinet és a helyi törvényhozások jogainak megosztását módosítaná — anélkül azonban, hogy az ország egysége veszélybe kerüljön. Fontos feladat Radzsiv számára India világszerte méltányolt diplomáciai szerepének megőrzése is. Űj-Delhi különösen aktív tevékenységet fejtett ki az el nem kötelezettek mozgalmában — tavalyi csúcskonferenciájuk óta éppen Indira Gandhi töltötte be a soros elnöki tisztet. A Szovjetunióval, az Egyesült Államokkal. Kínával vagy Pakisztánnal fenntartott kapcsolatok alakítása, a várt, vagy csak feltételezett módosulások szintén a nemzetközi érdeklődés homlokterébe kerültek. Nem mentes kérdőjelektől India gazdasági helyzete sem. Tény, hogy az ország napjainkban már a világ kilencedik ipari nagyhatalma, s hogy a mezőgazdaság örvendetes fejlődésével leküzdötték az éhínség oly sokáig fenyegető rémét. Ám az is tény. hogy a „zöld forradalom” vívmányai nem érvényesülnek igazán. Az erőfeszítések ellenére ugyanis változat1 anul kiugróan magas, «őt növekvő a népességszaporulat. Ez pedig, ha az élelmiszer-önellátás elért szintjét nem is veszélyezteti, de mindenképp megakadályozza az érezhetőbb javulást, A nemzeti jövedelem alacsony, a társadalmi egyenlőtlenség az elmúlt évtizedekben keveset csökkent, a hivatalos kimutatások szerint is százmilliók élnek a szegénységi szint alatt. Nyomasztó hagyatéka mindez India gyarmati múltjának. s épp ennyire súlvos öröksége a politikai felelősséget ily kényszerű körülmények között átvevő Radzsiv Gandhinak. A közeljövő mutatja meg. hogyan küzd meg feladataival, hogyan sikerül valóra váltania anyja, elődje befejezetlenül maradt életművét. Sz. G. Normalizálódik az élet a fővárosban Indira Gandhi a ravatalon A temetésre érkezett külföldi delegációk hazautaztak. A vasúti közlekedés megindult, ismét működnek a bankok és a hivatalok, termelnek az átmenetileg leállt üzemek, s felhúzták redőnyeiket a boltok. Csaknem mindenütt feloldották a kijárási tilalmat, igaz, a hadsereg és a rendőrség erői továbbra is készültségben vannak. hogy ha a véres hindu- szikh összecsapások esetleg megismétlődnének, helyreállítsák a rendet. E hírek azt jelzik: Indiában — ha lassan is — az élet kezd visszazökkenni a szokott kerékvágásba. Indira Gandhi meggyilkolása valójában persze súlyosabb csapást jelentett annál, hogy a hatalmas dél-ázsiai állam egyhamar túljusson a nyomában kialakult súlyos krízisen. Nem is csupán a brutális incidensek hullámáról van szó —• bár a csaknem ezer halálos áldozat az elszabadult indulatok féktelen voltát mutatja, — hanem inkább a politikai bizonytalanságról, az ország közel- és távolabbi jövője körül kirajzolódó kérdőjelek soráról. A nyugati sajtóban nem kevesen egyenesen azt vetették fel, hogy túlélheti-e az egységes India Indira Gandhi elvesztését. Ám a reálisabb helyzetelemzők nem fogalmaztak ennyire végletesen. Azt azonban senki sem tagadhatja, hogy az ország új miniszterelnöke. a szinte azonnal, órákon belül anyja örökébe lépett Radzsiv Gandhi előtt bonyolult teendők sorakoznak. A Gandhi asszony Nemzeti Kongresszus Pártjával szembenálló ellenzék vezetői már Radzsiv Gandhi kinevezését is élesen támadták, pedig az adott helyzetben kétségtelenül ez a lépés volt a legcélszerűbb a mélyebb válság elkerülésére. Ahogy azt a tekintélyes londoni napilap, a Financial Times értékelte: Radzsiv kinevezése „a legjobb rövidtávú remény arra, hogy India stabilitása megőrződjék”. Az új kormányfő a jelek szerint tisztában is van e nehéz feladatával. A lakossághoz intézett televíziós és rádióbeszédében arra emlékeztetett: anyja álma, életcélja mindenkor az egységes, békés és virágzó India volt, s az ország népének alapvető érdeke. hogy továbbra is ezen az úton haladjon. Kérdés persze, hogy tudja pótolni Radzsiv a nemcsak hazai politikai harcokban veterán, ellenlábasai által is elismert képességű, hanem a világpolitika színpadán is kiemelkedő szerepet játszó Indira Gandhit. Radzsiv ugyanis, aki negyven évesen lett hirtelen India kilencedik, eddigi legfiatalabb kormányfője, viszonylag kevés politikai tapasztalattal rendelkezik. Hosszú ideig csak családjának és hivatásának élt (az indiai légitársaságnál dolgozott pilótaként, a repülést szeretett hivatásának érezte), s csupán testvérének halálos balesete után, alig négy esztendeje lépett helyette anyja oldalára. Elnyerte Szandzsaj megüresedett parlamenti mandátumát. tavaly február óta pedig a kormánypárt főtitkári funkcióját viselte. ■— Gyászoló indiaiak
