Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)
1984-11-17 / 270. szám
1984. NOVEMBER 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 POLITIKAI KÖNYVNAPOK ’84 Megyei megnyitó Tiszafüreden Kultúra és demokrácia A politikai könyvnapok megyei megnyitójára tegnap délután Tiszafüreden, a művelődési központban került sor. Megnyitóbeszédet Jaka- tics Árpád, a megyei pártbizottság osztályvezetője mondott. Többek között arról szólt, hogy a politikai irodalom tükrözi azt a szellemi, ideológiai élénkülést, ami az utóbbi időben, különösén a KB 1983. áprilisi értekezlete óta tapasztalható. A könyvkiadás és az elméleti folyóiratok megteremtik a feltételeit annak, hogy tudományos világnézetünk megalapítóinak, klasszikusainak gondolatai ma is eleven érövéi hassanak, felbecsülhetetlen értékű segítséget adva a szocialista építőmunkához, pártunk elméleti, politikai tevékenységéhez. A megnyitó után a politikai irodalom, a Kossuth Kiadó kiadványainak propagálásában, terjesztésében elért kimagasló eredményeikért könyvterjesztőket tüntettek ki. A „Kivaló terjesztő” emlékplakettet Szabó Imre, a tiszafüredi áfész nyugdíjasa, Bezerédi Sándorné, a Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat, valamint Kardos Józsefné, a törökszentmiklósi Béke Tsz könyvterjesztője kapta meg. Húsz éve végzett kiváló könyvterjesztői munkájáért Varga Béláné, a tiszafüredi Hámán Kató Tsz, tízéves eredményes tevékenységéért pedig Szabó Józsefné, a ti- szaörsi Petőfi Tsz dolgozója részesült elismerésben. A megnyitó közönsége kiállításon tekinthette meg a Kossuth Kiadó politikai könyvnapokra megjelent újdonságait, valamint a tiszafüredi férfikórus és a zeneiskola tanárainak műsorát hallgathatta meg. Kovács P. József előadóművész a fel- szabadulás utáni magyar irodalomból nyújtott válogatást a közönségnek. Még mindig gyermekcipőben Videotechnika a közművelődésben és a közoktatásban A videotechnika a fejlett országokban mára hatalmas üzletággá nőtte ki magát: az Egyesült Államokban 4,1, Japánban 3,4, Angliában 2,3 millió képmagnót adnak el évente. A magyarországi videokészülé- kek évi forgalmazásáról — csekély volta miatt — még a legrészletesebb statisztikák sem számolnak be, bár óvatos becslések szerint a- hazai videoállomány mintegy harminc-harmincöt Az Országos Közművelődési Tanács elnöksége nemrégen „Javaslat a videotechnika alkalmazásának rendszerére, különös tekintettel a köziművelődési és iskolai felhasználásra, a program- és információ- ellátásra” címmel határozatot hozott. A javaslat tehát külön figyelmet szentel a közművelődésnek és az iskolai oktatásnak. Az egész ország és benne Szolnok megye közművelődési intézményeinek videó- bázisa a legkedvezőbb megvilágításban is igen halo- vány képet mutat. — Megyénk kulturális életében a jászberényi Déryné Művelődési Központ tart fenn teljes videotechnikai berendezést, ami azt jelenti, hogy képmagnón kívül kamerával is rendelkeznek — mondja dr. Varga Istvánná, a megyei tanács közművelődési csoport- vezetője. Készüléküknek nagy hasznát veszik, hiszen a Jászsági Népi Együttes részére Erdélyben, Székelyföldön és más magyarlakta vidékeken olyan táncokat, koreográfiákat rögzítenek, amelyeket enélkül nehezen lehetne itthon megtanulni. Más intézmények is szeret- ’ "'deoberendezést vágányaiknak határt ' beszerzést ezerre tehető. Ennek túlnyomó része azonban turista úton kerül az országba. A képmagnópark utóbbi néhány évben mutatott rohamos növekedése arra enged következtetni, hogy egykét éven belül nálunk is megduplázódik a készülékek száma. Miért? Mert igény van a videotechnikára: magánszemélyek, intézmények szinte azonnal felfedezték a képmagnózásban rejlő kiaknázatlan lehetőségeket. óhajtott képmagnót, még akkor is rendkívül elenyé- szőek a számok. Pedig az ideális az lenne, ha minden közművelődési intézmény — indokolt esetben — rendelkezne eggyel-eggyel. — A vásárlásnak általában pénzügyi akadályai vannak — veszi át a szót Nagy Lajos, a megyei művelődési központ népművelője, a ház „videológusa”. Olykor azonban nemcsak pénzen múlik a kétszázezer forintos videotechnika beszerzése: sok esetben jogszabályokba ütközik. Rendelet mondja ki például, hogy hatvanezer forint fölött állóeszközt beszerezni csak az illetékes tanácsi szerv külön engedélyével lehet. Mivel többszázezres tételről van szó, így hát nem mindig pozitív az elbírálás. Azt azonban jó tudni, egy valamire való képmagnó minimum ötven- hatvanezer forint, ezzel máris erszényünk legaljára nyúltunk, nem marad más hátra: kamera nélkül kell megvenni a készüléket, jóllehet az apparátust számtalan területen tudnánk kamatoztatni. A Tisza táncegyüttes próbáit, fellépéseit az eredményesebb munka érdekében szalagra lehetne venni: gyűj- tenénk továbbá a népi tánc- kultúrákat is. A nyolcvan hangosított ismeretterjesztő öiasorozatunkat felválthat- ci ók éppel, csoportvezetője —, ennek ellenére a megye huszonkilenc iskolájából — túlnyomó többségben középfokú intézményből érkezett videoberendezé- sekre igény, természetesen kamerák nélkül. Az általános iskolák — kevés kivételtől eltekintve — nem rendezkedtek még be a videotechnikára. Hogyan is tudnának, hiszen néhol még az alapvető felszerelések hiányoznak, sőt itt-ott a fűtéssel is gondok adódnak. Van rá ugyan példa hogy egy-egy bőkezű vállalat kisegíti a válságból az iskolákat, ilyen például a zagyvarékasj tsz, amely négy számítógépet ajándékozott a község általános iskoláinak. Ez azonban nem mindennapos eset, ritkák ugyanis a nagyvonalú mecénások. igény és fedezet Pénz, pénz, pénz — a sizál- lóige mintha ma újra reneszánszát élné, unos untalan ismételgetik hivatalokban, intézményekben, vállalatoknál. A közművelődés és közoktatás területein különösen igényelnék azt, hogy lépést tartsanak a világ élvonalával, ehhez azonban pénz kell. Egy inproduktiv szférában tevékenykedő közművelődési intézmény — a központi támogatás minimális volta miatt — nem tudja beszerezni a szükséges felszereléseket. Pedig egy jól sikerült színházi előadás archiválása vagy egy ősi magyar tánc megőrzése videoszalagon talán egyszer ér majd annyit, mint második élvonalban játszó futballcsapat mérkőzéseinek rögzítése. Arról meg aztán külön fejezetben kellene szólnunk, hogy milyen szerepet töltene be az iskolában egy-egy videó- készülék a gyerekek vizuális ■ '^lóspíben. <?ey hatá- t 'rén Megyei körkép Mi sem volna egyszerűbb, mint azt mondani, hogy a kultúra mindig is édestestvére vöt a demokráciának. Hiszen a görög demokrácia teremtette meg a görög kultúrát. Akkoriban játszották Aiszkhü- losz, Szophoklész és Euripidész drámáit, akkoriban tanított Szókratész és Platon. A demokrácia hozta létre a holland festészetet, az teremtette meg Spinoza filozófiáját stb. Igenám, csakhogy tudjuk, adott körülmények között a nem demokratikus idők is talajává váltak igen sók kulturális teljesítménynek. Elég arra gondolnunk, hogy például a Horthy-korszakban jött létre az a nagy irodalom, melyet József Attila, Babits Mihály, Radnóti Miklós képviseltek. ez az időszak hozta létre Szent-Györgyi Albert felfedezéseit stb. Tehát nem érvényes az az elmélet, mely közvetlen viszonyt teremt a kultúra és a demokrácia között. Olyannyira nem. hogy adott esetben a demokrácia egyáltalán nem vonatkozik a kulturális teljesítményekre, hiszen Ady Endrének eleinte csak néhány ezer olvasója volt, József Attila könyvei is csak kis példányszámban jelentek meg, s csak később váltak valóban népszerűvé. Még inkább ez a helyzet a tudományos felfedezésekkel. Értékük ugyanis semmiképpen sem attól függ, hogy hányán fogadják el, és hányán nem. A tudomány akkor is igaz lehet, ha csak néhányan állnak mellette. (Persze akkor is, ha tömegeket győz meg.) Egyszóval sokkal bonyolultabb a viszony a demokrácia és a kultúra között, mint hinnők, sokkal összetettebb, mint az az első pillanatban látszik. Mindenesetre bizonyos, hogy a kultúra egyes tendenciái csupán akkor igazán demokratikusak. ha később, a fejlődés folyamán rájönnek az emberek, hogy ez a kultúra valóban kell nekik, mert így igaz. Viszont semmiképpen sem szabad elfelejtenünk, hogy a kultúrának van egy olyan területe, mely feltétlenül demokratikus, mely mindenképpen a néptömegekért van. mégpedig a kultúra propagandája, a kultúra szervezeti felépítése, a művelődési házak tevékenysége, és ezzel összefüggésben az úgynevezett tömegkultúra. mégpedig az a tömegkultúra, melyet a televízió, a rádió és a többi tömegkommunikációs eszköz közvetít a tömegekhez. Nem hiszem, hogy akár a rádióban, akár a televízióban csupán azok a gondolatok hangzanak el, melyek napjainkban közvetlenül a tömegekhez szólnak. Erről szó sincs. De igenis bizonyos, hogy egészében a televízió és a rádió azt a tömegkultúrát közvetíti, mely szinte közvetlenül befolyásolhatja az emberek kulturális színvonalát. S itt a szórakoztatásról van szó. Az emberek, a nép- tömegek valóban szeretnek szórakozni. Az úgynevezett szórakoztató iparnak emészthető, viszonylag könnyen feldolgozható, de ugyanakkor színvonalas szórakozást kell biztosítania. A színvonalas szórakozás nagyon sok mindent jelent. Jelentheti a labdarúgó-mérkőzésektől kezdve egészen az úgynevezett könnyűzenéig a teljes skálát, mely ha valóban szórakoztató, ha valóban fordulatos, akkor adott esetben közelebb hozhatja az emberekhez a valóságos kultúrát. A tömegkommunikációs eszközöknek meg kell találniuk azokat a funkcióikat, melyek a tömegeket a kultúra felé fordítják. Egy-egy színházi előadás bizonyos értelemben „avantgarde”. Lehet avantgarde, hiszen esetleg egy-egy házi előadás valamiféle áttörést hajthat végre, ^bár előbb keveseknél, mbrt azt a bizonyos színházi előadást legfeljebb ötvenezer ember nézi meg. Viszont a tömegkommunikáció ilyen kísérletre legtöbbször alkalmatlan. Vagv ha alkalmas, akkor kivételképpen fordulhat elő az ilyenfajta próbálkozás. Ellenben ezek a tömegkommunikációs eszközök alkalmasak arra, hogy az embereket orientálják. Például hogy bemutassák a legfontosabb részleteket egy-egy operából, képernyőre vagy mikrofon elé hozzák a legérdekesebb verseket, és így vágyat keltsenek az emberekben: látogassák a színházakat, az előadóesteket, képtárakat, illetve a koncerttermeket. Ez a művészet propagandája, de olyan propaganda, amely éppen a legfontosabb és a legvonzóbb mozzanatokat emeli ki a művészetből. Hasonló a helyzet az egész művészetiparral, vagyis a szórakoztatóiparral. Világos, hogy a művészetipar más jellegű, mint a teljesen egyed) művészet. Hiszen egy festményt, a kiállítóteremben néhány ezer either lát csupán, a művészetipar termékeit viszont sokmiliió- an látják, hallják vagy éppen használják. A művészetiparnak ezért van fokozott faflelősáégel, amelynek lényege abban áll, hogy eléggé demokratikus tud-e lenni, vonzza-e a közönség érdeklődését a művészethez vagy eilenkezőleg: eltávolítja tőle. Mert például Johann Strauss vagy Offenbach még a művészetihez vonzották az embereket, a West Side Story szintén, de a giccs csupán távoltarthatja az embereket tőle. S ebből a szempontból kell megítélni a tömegkommunikációs eszközök viszonyát például a tudományhoz is. A tudományos ismeretterjesztés igen elterjedt a rádióban és a televízióban. De a rádió vagy a televízió nem adhatnak olyan értelemben igazi tudományt, ahogyan például az egyetemek. Viszont felkelthetik a széles tömegek érdeklődését egyes tudományos kérdések iránt. De csak akkor, ha nem valamiféle külsődleges szenzációval szolgálnak, hanem a valódi tudomány tanulságai alapján terjesztik az ismereteket. Látjuk tehát, hogy a kultúra természetes módon képes demokratikussá válni, és a kulturális intézmények feladata az, hogy minden formáját közvetítsék a néptömegeknek, vagyis érvényesítsék 'a kultúrában benne rejlő demokratizmust. Hermann István A szolnoki Szigligeti Színház és az Egyetemi Színpad közös produkcióját mutatták be november 13-án Budapesten, Éry Kovács András rendezésében. Harold Pinter angol drámaíró Árulás című színműve
