Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)

1984-11-17 / 270. szám

1984. NOVEMBER 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 POLITIKAI KÖNYVNAPOK ’84 Megyei megnyitó Tiszafüreden Kultúra és demokrácia A politikai könyvnapok megyei megnyitójára tegnap délután Tiszafüreden, a mű­velődési központban került sor. Megnyitóbeszédet Jaka- tics Árpád, a megyei pártbi­zottság osztályvezetője mon­dott. Többek között arról szólt, hogy a politikai iroda­lom tükrözi azt a szellemi, ideológiai élénkülést, ami az utóbbi időben, különösén a KB 1983. áprilisi értekezlete óta tapasztalható. A könyv­kiadás és az elméleti folyó­iratok megteremtik a felté­teleit annak, hogy tudomá­nyos világnézetünk megala­pítóinak, klasszikusainak gondolatai ma is eleven érö­véi hassanak, felbecsülhe­tetlen értékű segítséget adva a szocialista építőmunkához, pártunk elméleti, politikai tevékenységéhez. A megnyitó után a politi­kai irodalom, a Kossuth Kia­dó kiadványainak propagá­lásában, terjesztésében elért kimagasló eredményeikért könyvterjesztőket tüntettek ki. A „Kivaló terjesztő” emlékplakettet Szabó Imre, a tiszafüredi áfész nyugdí­jasa, Bezerédi Sándorné, a Szolnok megyei Állatforgal­mi és Húsipari Vállalat, va­lamint Kardos Józsefné, a törökszentmiklósi Béke Tsz könyvterjesztője kapta meg. Húsz éve végzett kiváló könyvterjesztői munkájáért Varga Béláné, a tiszafüredi Hámán Kató Tsz, tízéves eredményes tevékenységéért pedig Szabó Józsefné, a ti- szaörsi Petőfi Tsz dolgozója részesült elismerésben. A megnyitó közönsége kiál­lításon tekinthette meg a Kossuth Kiadó politikai könyvnapokra megjelent új­donságait, valamint a tisza­füredi férfikórus és a ze­neiskola tanárainak műsorát hallgathatta meg. Kovács P. József előadóművész a fel- szabadulás utáni magyar iro­dalomból nyújtott válogatást a közönségnek. Még mindig gyermekcipőben Videotechnika a közművelődésben és a közoktatásban A videotechnika a fej­lett országokban mára ha­talmas üzletággá nőtte ki magát: az Egyesült Álla­mokban 4,1, Japánban 3,4, Angliában 2,3 millió kép­magnót adnak el évente. A magyarországi videokészülé- kek évi forgalmazásáról — csekély volta miatt — még a legrészletesebb statiszti­kák sem számolnak be, bár óvatos becslések szerint a- hazai videoállomány mint­egy harminc-harmincöt Az Országos Közművelő­dési Tanács elnöksége nem­régen „Javaslat a video­technika alkalmazásának rendszerére, különös tekin­tettel a köziművelődési és iskolai felhasználásra, a program- és információ- ellátásra” címmel határo­zatot hozott. A javaslat te­hát külön figyelmet szentel a közművelődésnek és az is­kolai oktatásnak. Az egész ország és benne Szolnok megye közművelő­dési intézményeinek videó- bázisa a legkedvezőbb meg­világításban is igen halo- vány képet mutat. — Megyénk kulturális életében a jászberényi Dé­ryné Művelődési Központ tart fenn teljes videotech­nikai berendezést, ami azt jelenti, hogy képmagnón kívül kamerával is rendel­keznek — mondja dr. Var­ga Istvánná, a megyei ta­nács közművelődési csoport- vezetője. Készüléküknek nagy hasznát veszik, hiszen a Jászsági Népi Együttes ré­szére Erdélyben, Székelyföl­dön és más magyarlakta vi­dékeken olyan táncokat, ko­reográfiákat rögzítenek, ame­lyeket enélkül nehezen le­hetne itthon megtanulni. Más intézmények is szeret- ’ "'deoberendezést vá­gányaiknak határt ' beszerzést ezerre tehető. Ennek túl­nyomó része azonban tu­rista úton kerül az ország­ba. A képmagnópark utóbbi néhány évben mutatott ro­hamos növekedése arra en­ged következtetni, hogy egy­két éven belül nálunk is megduplázódik a készülékek száma. Miért? Mert igény van a videotechnikára: ma­gánszemélyek, intézmények szinte azonnal felfedezték a képmagnózásban rejlő ki­aknázatlan lehetőségeket. óhajtott képmagnót, még akkor is rendkívül elenyé- szőek a számok. Pedig az ideális az lenne, ha minden közművelődési intézmény — indokolt esetben — rendel­kezne eggyel-eggyel. — A vásárlásnak általá­ban pénzügyi akadályai van­nak — veszi át a szót Nagy Lajos, a megyei művelődési központ népművelője, a ház „videológusa”. Olykor azon­ban nemcsak pénzen múlik a kétszázezer forintos video­technika beszerzése: sok esetben jogszabályokba üt­közik. Rendelet mondja ki például, hogy hatvanezer fo­rint fölött állóeszközt besze­rezni csak az illetékes ta­nácsi szerv külön engedélyé­vel lehet. Mivel többszázez­res tételről van szó, így hát nem mindig pozitív az el­bírálás. Azt azonban jó tudni, egy valamire való képmagnó minimum ötven- hatvanezer forint, ezzel már­is erszényünk legaljára nyúl­tunk, nem marad más hát­ra: kamera nélkül kell meg­venni a készüléket, jóllehet az apparátust számtalan te­rületen tudnánk kamatoztat­ni. A Tisza táncegyüttes pró­báit, fellépéseit az eredmé­nyesebb munka érdekében szalagra lehetne venni: gyűj- tenénk továbbá a népi tánc- kultúrákat is. A nyolcvan hangosított ismeretterjesztő öiasorozatunkat felválthat- ci ók éppel, csoportvezetője —, ennek el­lenére a megye huszonkilenc iskolájából — túlnyomó több­ségben középfokú intézmény­ből érkezett videoberendezé- sekre igény, természetesen ka­merák nélkül. Az általános iskolák — kevés kivételtől el­tekintve — nem rendezked­tek még be a videotechniká­ra. Hogyan is tudnának, hi­szen néhol még az alapvető felszerelések hiányoznak, sőt itt-ott a fűtéssel is gondok adódnak. Van rá ugyan pél­da hogy egy-egy bőkezű vállalat kisegíti a válságból az iskolákat, ilyen például a zagyvarékasj tsz, amely négy számítógépet ajándékozott a község általános iskoláinak. Ez azonban nem mindenna­pos eset, ritkák ugyanis a nagyvonalú mecénások. igény és fedezet Pénz, pénz, pénz — a sizál- lóige mintha ma újra rene­szánszát élné, unos untalan ismételgetik hivatalokban, intézményekben, vállalatok­nál. A közművelődés és köz­oktatás területein különösen igényelnék azt, hogy lépést tartsanak a világ élvonalá­val, ehhez azonban pénz kell. Egy inproduktiv szférában tevékenykedő közművelődési intézmény — a központi támogatás minimális vol­ta miatt — nem tud­ja beszerezni a szükséges felszereléseket. Pedig egy jól sikerült színházi előadás ar­chiválása vagy egy ősi magyar tánc megőrzése videoszala­gon talán egyszer ér majd annyit, mint második él­vonalban játszó futballcsa­pat mérkőzéseinek rögzítése. Arról meg aztán külön feje­zetben kellene szólnunk, hogy milyen szerepet töltene be az iskolában egy-egy videó- készülék a gyerekek vizuális ■ '^lóspíben. <?ey hatá- t 'rén Megyei körkép Mi sem volna egyszerűbb, mint azt mon­dani, hogy a kultúra mindig is édestestvére vöt a de­mokráciának. Hiszen a gö­rög demokrácia teremtette meg a görög kultúrát. Akko­riban játszották Aiszkhü- losz, Szophoklész és Euripi­dész drámáit, akkoriban ta­nított Szókratész és Platon. A demokrácia hozta létre a holland festészetet, az te­remtette meg Spinoza filo­zófiáját stb. Igenám, csak­hogy tudjuk, adott körülmé­nyek között a nem demok­ratikus idők is talajává vál­tak igen sók kulturális tel­jesítménynek. Elég arra gon­dolnunk, hogy például a Horthy-korszakban jött lét­re az a nagy irodalom, me­lyet József Attila, Babits Mihály, Radnóti Miklós kép­viseltek. ez az időszak hoz­ta létre Szent-Györgyi Al­bert felfedezéseit stb. Tehát nem érvényes az az elmélet, mely közvetlen viszonyt te­remt a kultúra és a demok­rácia között. Olyannyira nem. hogy adott esetben a demokrácia egyáltalán nem vonatkozik a kulturális tel­jesítményekre, hiszen Ady Endrének eleinte csak né­hány ezer olvasója volt, Jó­zsef Attila könyvei is csak kis példányszámban jelen­tek meg, s csak később vál­tak valóban népszerűvé. Még inkább ez a helyzet a tudományos felfedezések­kel. Értékük ugyanis sem­miképpen sem attól függ, hogy hányán fogadják el, és hányán nem. A tudomány akkor is igaz lehet, ha csak néhányan állnak mellette. (Persze akkor is, ha töme­geket győz meg.) Egyszóval sokkal bonyolultabb a vi­szony a demokrácia és a kultúra között, mint hinnők, sokkal összetettebb, mint az az első pillanatban látszik. Mindenesetre bizonyos, hogy a kultúra egyes tendenciái csupán akkor igazán demok­ratikusak. ha később, a fej­lődés folyamán rájönnek az emberek, hogy ez a kultúra valóban kell nekik, mert így igaz. Viszont semmiképpen sem szabad elfelejtenünk, hogy a kultúrának van egy olyan területe, mely feltétlenül de­mokratikus, mely minden­képpen a néptömegekért van. mégpedig a kultúra propagandája, a kultúra szervezeti felépítése, a mű­velődési házak tevékenysé­ge, és ezzel összefüggésben az úgynevezett tömegkultú­ra. mégpedig az a tömegkul­túra, melyet a televízió, a rádió és a többi tömegkom­munikációs eszköz közvetít a tömegekhez. Nem hiszem, hogy akár a rádióban, akár a televízióban csupán azok a gondolatok hangzanak el, melyek napjainkban közvet­lenül a tömegekhez szólnak. Erről szó sincs. De igenis bizonyos, hogy egészében a televízió és a rádió azt a tömegkultúrát közvetíti, mely szinte közvetlenül be­folyásolhatja az emberek kulturális színvonalát. S itt a szórakoztatásról van szó. Az emberek, a nép- tömegek valóban szeretnek szórakozni. Az úgynevezett szórakoztató iparnak emészt­hető, viszonylag könnyen feldolgozható, de ugyanak­kor színvonalas szórakozást kell biztosítania. A színvo­nalas szórakozás nagyon sok mindent jelent. Jelenthe­ti a labdarúgó-mérkőzések­től kezdve egészen az úgy­nevezett könnyűzenéig a tel­jes skálát, mely ha valóban szórakoztató, ha valóban for­dulatos, akkor adott esetben közelebb hozhatja az embe­rekhez a valóságos kultúrát. A tömegkommunikációs eszközöknek meg kell talál­niuk azokat a funkcióikat, melyek a tömegeket a kul­túra felé fordítják. Egy-egy színházi előadás bizonyos ér­telemben „avantgarde”. Le­het avantgarde, hiszen eset­leg egy-egy házi előadás va­lamiféle áttörést hajthat végre, ^bár előbb kevesek­nél, mbrt azt a bizonyos színházi előadást legfeljebb ötvenezer ember nézi meg. Viszont a tömegkommuniká­ció ilyen kísérletre legtöbb­ször alkalmatlan. Vagv ha alkalmas, akkor kivételkép­pen fordulhat elő az ilyen­fajta próbálkozás. Ellenben ezek a tömegkommunikációs eszközök alkalmasak arra, hogy az embereket orientál­ják. Például hogy bemutas­sák a legfontosabb részle­teket egy-egy operából, kép­ernyőre vagy mikrofon elé hozzák a legérdekesebb ver­seket, és így vágyat keltse­nek az emberekben: láto­gassák a színházakat, az elő­adóesteket, képtárakat, il­letve a koncerttermeket. Ez a művészet propagandája, de olyan propaganda, amely éppen a legfontosabb és a legvonzóbb mozzanatokat emeli ki a művészetből. Hasonló a helyzet az egész művészetiparral, vagy­is a szórakoztatóiparral. Vi­lágos, hogy a művészetipar más jellegű, mint a telje­sen egyed) művészet. Hiszen egy festményt, a kiállítóte­remben néhány ezer either lát csupán, a művészetipar termékeit viszont sokmiliió- an látják, hallják vagy ép­pen használják. A művé­szetiparnak ezért van foko­zott faflelősáégel, amelynek lényege abban áll, hogy eléggé demokratikus tud-e lenni, vonzza-e a közönség érdeklődését a művészethez vagy eilenkezőleg: eltávolít­ja tőle. Mert például Johann Strauss vagy Offenbach még a művészetihez vonzották az embereket, a West Side Story szintén, de a giccs csu­pán távoltarthatja az embe­reket tőle. S ebből a szempontból kell megítélni a tömegkommuni­kációs eszközök viszonyát például a tudományhoz is. A tudományos ismeretter­jesztés igen elterjedt a rá­dióban és a televízióban. De a rádió vagy a televízió nem adhatnak olyan értelemben igazi tudományt, ahogyan például az egyetemek. Vi­szont felkelthetik a széles tömegek érdeklődését egyes tudományos kérdések iránt. De csak akkor, ha nem va­lamiféle külsődleges szenzá­cióval szolgálnak, hanem a valódi tudomány tanulsá­gai alapján terjesztik az is­mereteket. Látjuk tehát, hogy a kultúra természetes módon képes demokratikus­sá válni, és a kulturális in­tézmények feladata az, hogy minden formáját közvetít­sék a néptömegeknek, vagy­is érvényesítsék 'a kultúrá­ban benne rejlő demokra­tizmust. Hermann István A szolnoki Szigligeti Színház és az Egyetemi Színpad közös produk­cióját mutatták be no­vember 13-án Budapes­ten, Éry Kovács András rendezésében. Harold Pinter angol drámaíró Árulás című színműve

Next

/
Oldalképek
Tartalom