Szolnok Megyei Néplap, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-29 / 229. szám
8 Irodalom, művészet 1984. SZEPTEMBER 29. ép Ferenc szomorú történetét mondom el nektek — kezdte Szófűző G., az öregedő (harmincéves iro, kíváncsi miután fejeket számolt meg a törzsasztal mellett. Az ő történetével párhuzamosan szó lesz Kontyné asszonyról és a lecsóról, amit főzött. Figyeljetek. — Kezdjük talán a mesét — mit mese, színtiszta igazság! — kezdjük abban az időpontban, amikor Kép tanári oklevele még olyan friss volt, hogy ragadt. A főiskola tátott szájjal bocsátotta ki magából Kép Ferencet és társait, hogy elfoglalják helyüket a legkülönbözőbb kamasszagú tantermekben. Ferencet magát egy falusi iskola várta, ahol — előzetes hírek szerint — Kép lesz a harmadik oktató és egy személyben az igazgató is; az iskola nevezetessége még, hogy a kéményen lakó gólya egyúttal az iskolaszolgai munkakört is ellátja, sőt néha még a tantermekbe is beáll, ha róla folyik az oktatás az állattanórán. Kép Ferenc tehát hazament, az oklevelét felfügesztette a szoba falára, aztán megkérte özvegv édesanyját, hogy csomagoljon be a fiának, mert a fia le akar utazni B— be, jövendő működésének színhelyére, meg akar ismerkedni a tanártársak előéletével, a pappal és a néma szolgákkal... Kép anyja őszen és szolgálatkészen fújta ki a port Kép Ferenc katonaládájából. ... Ezalatt Kontyné asszony megmosta és felszeletelte a zöldpaprikát, gondosan ügyelve arra, hogy megfelelően kivágja az erét. A paradicsomot leforrázta — így könnyebben lehúzható a héja, — aztán hatalmas emberfejre való lábast húzott elő az edények tömege közül. . .. Kép Ferenc már a ház kapujában áll, és éppen búcsút vesz anyjától, aki eddigi életét főzéssel és kertkapui búcsúzkodásokkal töltötte, tehát engedelmesen tartotta oda fejebúbját a fiúi csóknak. Ferenc ezután megmarkolta a láda fogadtyúját, és elindult a pályaudvar felé. Alig néhány lépés után elhatározta, hogy igen-igen ritkán fog hazalátogatni, mert az érkezések és a kertkapui búcsúzások ellágyíthatják és így ronthatják nevelői munkája hatékonyságát. Kontyné zsírt melegített a lábasban, villámgyors mozdulatokkal hagymát vágott, és a forró zsírba söpörte. A hagyma jószagú- an sercegett, pattogott, a konyha sokat ígérő illatokkal telt meg. Kontyné kontya örömteli remegésbe kezdett, amikor az asszony arra gondolt, hogy mekkora nagy örömet szerez majd a családfőnek — Kontynak —, ha elébe tálalja a különleges galuskás lecsót. — Első dolgom lesz az irodalmi szakkör megszervezése — mormolta menet közben Kép Ferenc, az újdonsült igazgató. — A gyerekek verseket és regényeket fognak írni, amelyeket én a megfelelő kiadóhoz továbbítok. A körbe bevonjuk az öregeket is, akik kékfede- les füzetekbe írják le az életüket. Lesznek az írásokban olyan helyesírási hibák is, amelyeket szándékosan nem javítok ki. A hagyma már megfonnyadt a lábasban — föléje került a zöldpaprika, a só és a fedő. Bolya Péter: A verem — Második lépés: a színjátszó szakkör. Az öregek alakítják a fiatalokat, a fiatalok az öregeket. Ott lesz mindenki, amikor elérkezik az első előadás napja. Az orvos ötve- nért ügyeletet tart, a pap halkan imádkozik a sikerért. A kísérőzenét én szerzem és éneklem. Mire tél lesz, színházba jár a falu. A paprika megüvegesedett, és Kontyné a lábasba tördelte a paradicsomot. „Anyám ha élne, agyon is csapna, ha késsel vágnám” — gondolta, mialatt a paradicsom leve gőzfelhőt fakasztott a lábasból. — Megszervezzük a nyelvtan- folyamot is. Csodálkozni fognak a kormányfők, amikor ellátogatnak hozzánk. Nincs a világon olyan nyelv, amelyet ne beszélne valamelyik tanítványom. Együtt párolódott a paprika és a paradicsom. Kontyné tojást vert a liszt közepébe, és a galuskatészta készítésébe fogott. A sós víz már ott zubogott a tűzhelyen. — Rendkívül fontos a testkultúra is. Minden reggelt tornával kezdünk, az órák közötti szünetekben fára mászás, fejen állás. Tanítás után futás haza. Ép testben ép lélek. Kontyné kiskanalat fogott, gyors mozdulatokkal szaggatta a vízbe a galuskadarabokat. — És a képzőművészetek... Tárlatot rendezünk, ha lehet, már az év közepén. A tanítványaim képei között szerepel majd egy-egy Csontváry és Rippl-Rónai is, amit a tulajdonosok bocsátanak az iskola rendelkezésére. A belépti díjakból és az eladott képek árából nekifogunk az iskolaépület bővítésének. Kontyné nekiesett késével a füstölt kolbásznak, majd a szeleteket a félig kész lecsó közé keverte. „Ez adja meg az ízét” — lelkesedett Kontyné asszony, a lecsó főzője. — A tatarozás és a bővítés ha- laszthatalan. Üj tornaterem és még újabb szertár kell. A költségeket — a tárlat bevételén kívül — a tiszteletdíjak fedezik, amelyeket a folyóiratok fizetnek majd a gyermekeim elbeszéléseiért. így talán elég lesz a pénz. Az udvaron már ott az új mikrobusz, hogy mihamarabb hazaszállíthassa a kölykö- ket a tanítás után. Kontyné leszűrte a kész galuskát, aztán a lecsóhoz adta. „Együtt forralom” — gondolta, hiszen így olvasta a szakácskönyvekben. Még egyszer megsózta az ételt, piros- paprikát tett bele, aztán levette a tűzről. „Kész” — gondolta. Kinyitotta az ablakot, és a lábast a a párkányra helyezte: ott vár majd a lecsó a családfő — Konty — hazajöveteléig. — És természetesen a zene — mormolta Kép Ferenc, miközben egyre közeledett a házhoz, amelynek harmadik emeletén Kontyék laktak. — A zene mindenkié. A gyerekek zeneelméletet és hangszertudást fognak tanulni. Az iskolazenekar már ez év végén megalakulhat. A pesti hangverseny- termekben nagy sikert arat a falusi zenekar, és a lapok csupa jót írnak a fiatal igazgatóról, aki ..tehetséggel és igaz művészi alázattal tolmácsolta a művet”. A hang- versenykörút bevételéből... Mi is kell még.. ? Jaj, a tejföl — sikkantott Kontyné, és rohant a konyhába, hogy — még idejében érkezve — a meleg lecsóba keverhesse a tejfölt. Nyitja az ablakot, sietve nyúl a lábasért, meglöki, jaj, leesik... — Ja igen. Nem kevésbé fontos. .. — Kép már nem fejezhette be a gondolatot. A lábas az aljával érte a fejét, és Ferenc sötét, lecsószagú mélységbe zuhant. A feneketlen verem szélén aggódó gyerekek térdeltek, és Kép zuhanását figyelték: vajon hova, meddig zuhan a tanár bácsi.. ? ép Ferenc életben maradt — folytatta Szófűző ®., az öregedő (harmincéves) író. — Hosszú ideig feküdt a kórházban, s amikor kikerült, mindenre alkalmatlannak bizonyult. Volt oktatói kegyelemállást szerveztek neki az egyik iskolában, és így Kép Ferenc lett az ország egyetlen irodalmi szertárosa. A gyerekek, akik minden kulcslyukon belesnek, azt mesélik, hogy Ferenc néha felemelkedik roggyant üldögéléséből, a kezeit úgy tartja, mintha könyvet fogna, és felolvasást tart a falaknak és üres polcoknak. — Konty, a családfő, a baleset napján zsíros kenyeret ebédelt, és emiatt órákon át ordítozott feleségével, Kontyné asszonnyal — fejezte be a történetet Sz. <3., az öregedő író, és megforgatta kezében az üres poharat. Stresszek II. 1968—69. Simái Mihály: Tollrajzok Villogó táj Sziromszikrák Köhénytüzek Mályvák első fellángolása Forrósodik az ég-üveg Forrong fehérben az akácfa Karcoló fűbe Flátbatámad a napsugár karcoló fűbe fekszem zöld kardlapok - veri a nyár hőssé avatja a testem Kiszökített szerelem Papírmező pipacspirosba lobban - álmodva ébredek Sustorog határnyi búzaszoknya morzsolom - szinte imádkozva - kiszőkített szerelmemet
