Szolnok Megyei Néplap, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-29 / 229. szám
6 Nemzetközi Körkép 1984. SZEPTEMBER 29. Líbia—Marokkó Egy házasság Az utóbbi időben nagy volt a diplomáciai sürgés-forgás az észak-afrikai térségben. Erre az okot Líbia és Marokkó „házassága” szolgáltatta. A két arab ország alig egy esztendő leforgása alatt tető alá hozta kettejük szerződését a politikai, gazdasági, kulturális és katonai együttműködésről. „A megállapodás zavarja a térség bizonyos államait... következésképpen minket is zavar” — nyilatkozta Claude Cheysson francia külügyminiszter, aki a szerződés megkötése után Tunéziába, Algériába, sőt Líbiába is ellátogatott, s Francois Mitterrand elnök két ízben váratlanul a marokkói fővárosba utazott. A zavart, ami az Egyesült Államoktól Franciaországon át a Közel-Keletig érzékelhető volt, az idézte elő, hogy két, földrajzi értelemben, de még inkább politikailag egymástól távolálló állam lépett egymással unióra. Marokkó köztudottan a térség legelkö- telezettebben Nyugatbarát országa, ami a többi közt megnyilvánult a Camp-David-i különalku feltétlen támogatásában. Líbia ezzel szemben antiimperialista politikát követ: határozottan Izrael-ellenes, s az arab egység mindenféle amerikai befolyástól mentes megteremtésének a híve. A két államnak közvetlen ütközőpontja is van: a nyugat-szaharai kérdés. Míg Líbia a legkülönfélébb nemzetközi szervezetekben — az ENSZ-ben, az Arab Ligában, az Afrikai Egységszervezetben — következetesen kiáll a Polisario Front jogos törekvései mellett, Marokkó mind a mai napig nem volt hajlandó elismerni a Szaharai Arab Demokratikus Unió létezését. A foszfátban gazdag Nyugat-Szahara megszerzéséért Marokkó jelentős anyagi áldozatot (katonaságot, fegyvereket) sem safimál. Hogy mégis létrejött az egymással ellentétes két arab ország szövetsége, annak csak egy oka lehet: mind Rabat, mind Tripoli sokat vár a másiktól. Marokkó reméli: az unió léterjötte arra visszhangja készteti Kadhafi ezredest, hogy a továbbiakban ne támogassa a Polisariót. 'Ennek fejében II. Hasszán uralkodó hajlandó lenne a csádi kérdésben Líbia mellé állni. Tripoli természetesen nem maradna adósa Rabatnak; kész lenne támogatni a szaharai kérdés rendezésére irányuló marokkói elképzelést. Kényes külpolitikai kérdések, érzékeny politikai terület — s első pillantásra mégis egyszerűnek tetszik az arab országok közötti „adok-veszek”. Nem kétséges, hogy a szerződő felek saját érdekeiket messzemenőkig szem előtt tartották akkor, amikor a másik követeléseivel is számolniuk kellett. De vajon mennyire felel meg az államszövetség a térség más országainak? Líbia és Marokkó államszövetsége Párizsban. keltette a legnagyobb zavart. Ez érthető is, hiszen Franciaországot érzelmi, történelmi, kulturális szálak kötik már évszázadok óta a kontinenshez, s ezeket a tartósnak tetsző kapcsolatokat az utóbbi évtizedekben jelentősen, megerősítették, illetve kiegészítették a gazdasági, sőt a katonai szerződések. Rabat és Tripoli közeledése — melynek egyelőre még több az ellenzője, mint a támogatója — újból a felszínre hozta és egyben valamicskét talán közelebb vitte a rendezéshez az arab országok vitás ügyeit. Például Csádban: a francia külügyminiszter és líbiai kollégája olyan értelmű szerződést írt alá, hogy a két érintett fél a hónap végétől kezdve fokozatosan és párhuzamosan kivorija csapatait az afrikai országból. Líbia és Marokkó érdekegyeztetésen alapuló államszövetsége, a gyors francia diplomáciai lépés azzal a reménnyel kecsegtet, hogy egyensúlyba jutnak a térségben az erőviszonyok; csökkenhet némiképp a Líbia által sérelmesnek tartott amerikai befolyás erőssége, enyhülhet a már szóváltásig fajult marokkói—francia vita a szaharai nép önrendelkezése ügyében. Mailár Éva Dollár az egekben A frankfurti pénzpiacon a dollár átugrotta la .bűvös három fnárkás Szintet Az amerikai pénz folytatja csúcsdöntő szériáját: a közelmúltban átugrotta a bűvös három márkás szintet, ami valóban páratlan teljesítmény az elmúlt évtized világgazdasági arénájában. A nyugatnémet valuta nincs egyedül a dollárral szemben az ijesztő leértékelődésben: visszaesett a svájci frank, továbbá a francia frank árfolyama is. Az olasz líra vagy a spanyol peseta pedig még sohasem volt olyan gyenge a w amerikai valutával szemben, mint éppen ezekben a napokban. Korszakhatár: szeptember A valutapiacokon hajlamosak korszakhatárnak tekinteni szeptember második hetét, miután 1973 tavasza óta nem volt még ennyire izmos a dollár. A tizenegy év előtti március valóban történelmi dátumot írt a nemzetközi pénzügyekbe, hiszen akkor omlott össze a háború végén megalkotott tőkés pénzügyi rendszer, amelynek rögzített árfolyamait a valuták lebegtetése, úgyszólván szabad mozgása váltotNos, a dollár mai elsöprő erejének több oka is van. Elsősorban is az amerikai gazdaság helyzete. Ma a tőkés világban az Egyesült Államok az egyetlen ország, amelyben a gazdaság rendkívüli mértékben növekszik, a fellendülés olyan gyors, hogy a gazdasági növekedést jelző számok egy fejlett ipari állam számára egészen hihetetlen magasságokba szök,- tek. Az év első kétharmadában több mint 8 százalékos volt a növekedési ütem, s noha ez az elmúlt hetekben érezhetően lassulni kezdett, éves szinten valószínűleg 6— 7 százalékos marad. Ezzel szemben a többi fejlett tőkés ország gazdasága csak csekély konjunktúrát mutat, s a különbség újabb magasságok felé hajtja az amerikai valutát. Hiszen a nemzetközi mozgású tőkének sokkal kecsegtetőbb átrándulnia Ameta fel. Azóta olajválságok, adósságkrízisek, világgazdasági méretű hanyatlások követték egymást, aminek következtében ma egészen más gazdasági-pénzügyi viszonyok jellemzik a nemzetközi életet, mint akkoriban. A többi tőkés valutára magasabb árfolyamon váltódó dollár helyzete a hetvenes évek elején természetes volt, a mai alaposan megváltozott viszonyok között ugyanaz a magasság már szédítenek, sőt ijesztőnek hat. Váltig kutatják hát a szakértők az okokat, de méginkább a jövendő fejleményeit. rikába, mint kisebb profitkilátású vállalkozásokban részt venni másutt. Emiatt óriási pénzek váltódnak át a dollárra,, állandósítva az amerikai pénz iránti rendkívüli keresletet. A másik tényező, ami az Atlanti-óceánon túlra csalja a tőkét, a magas amerikai kamatláb. Amikor az Egyesült Államokban kockázat nélkül lehet nagyobb profithoz jutni a bankoktól, mint Nyugat-Európában vagy Japánban, logikus, hogy a pénz milliárdos tételekben „fordul át” dollárba. A magas amerikai kamat ekként fékezi a többi tőkés állam csak alig csírázó konjunktúráját, s a pénzátszivárgás- sal szinte finanszírozza az amerikai gazdaságot. Az ottani kamatszint pedig várhatóan nem fog csökkenni, hiszen a fellendülő gazdaság nagy hiteléhsége párosul az állam gigantikus (idén 180 milliárd dolláros) költségvetési deficitjével, amelyet a kormány a hitelpiacokon felvett állami kölcsönökkel fedez. Ha pedig a magán- szektor és az állam egyaránt hitelre vadászik, persze, hogy magas a kölcsönpénz ára, a kamat. Ellentmondásos hatás Furcsa, összetett és ellentmondásos hatása van ennek a nemzetközi pénzügyekre és a világgazdaságra. Egyrészt, mint láttuk, az erős dollár fékezi más országok fellendülését, ugyanakkor óriási piaclehetőségeket kínál Amerikában, ami viszont segíti a nyugat-európai és a japán konjunktúrát. A kérdés tehát csak az lehet ma, hogy vajon meddig tart még ez a folyamat. Mivel az amerikai gazdaság lo- komotívja változatlanul sebesen robog, — s a következő hónapokban legfeljebb csak az ütem lassulásával lehet számolni, — a legfőbb dollárerősítő tényező megmarad egy darabig. Másrészt a Reagan-kormány, — amelynek továbbélése valószínű, — "kitart a nagy fegyverkezési kiadások és az adóemelést elvető politikája mellett, megmarad a nagy költségvetési deficit is — tehát a kamatok aligha csökkennek. Minden arra utal hát, hogy a dollár a közeljövőben is mutogathatja a vastagodó izmait. Avar Károly Hz izmosodás okai ubanon Az időhúzás taktikája Dolgoznak a mentőalakulatok a bejrúti amerikai nagykövetségnél, amely ellen szeptemberben ismét pokolgépes merényletet hajtottak végre öt hónappal a libanoni nemzeti egységkormány megalakulása után, az ismétlődő merényletek, fegyveres összecsapások tükrében joggal vetődik fel a kérdés: folytatódik-e a tízéves polgárháborús válság eleddig legígéretesebb rendezési kísérlete, vagy pedig végképp megtorpantak, kifulladtak a történelmi kiegyezést célzó erőfeszítések? A polgárhál- borús ellenfelek képviselőiből összeállított kormány megszületése azt az egyedül reális felismerést fejezte ki, hogy a mélyreható konfliktus rendezése csupán politikai-alkotmányos úton lehetséges, az egyeduralomra törő katonai megoldás óhatatlanul az ellentétek elmélyüléséhez, a kis közel-keleti ország feldarabolásához vezet. II bénulás oka Hovatovább a nemzeti egységkormány értelmét, fennmaradását is kétségessé teszi azonban a belső ellentmondásokból fakadó bénultság, az előremutató kezdeményezések hiánya, késlekedése. Többszöri nekifutás után júliusban megvalósult ugyan a kettészakított Bejrut formális újraegyesítése, fél évi szünet utón megnyílt a nemzetközi repülőtér és a kikötő, de a hegyvidék pacifikálása azóta is várat magára. Rasid Karami kabinetje nem tudta ellenőrzése alá vonni sem a Damaszkuszba vezető útvonalat, sem a Földközi-tenger Bejrúttól északra és délre elterülő partvidékét. A bénultság oka az, hogy a kormányban képviselt keresztény jobboldal — mindenekelőtt a néhai Pierre Dzsemájel Falangista Pártja és Camille Samun Nemzeti Liberális Pártja — az átfogó biztonsági terv végrehajtásától teszi függővé a régóta halogatott politikai reformok elfogadását. A Valid Dzsumblatt és Nabih Berri által vezetett haladó és muzulmán hazafias erők ugyanakkor eleve politikaialkotmányos biztosítékokat akarnak kapni arra, hogy a februári nyugat-bejrúti felkelés eredményeként kivívott katonai pozíciók feladása nem vonja maga után a belső erőviszonyok számukra hátrányos módosulását, a jobboldalra kényszerített megbékélési program meghiúsulását. Ha történtek is változások a katonai vezetésben, a hadsereg és az államapparátus alapvetően a jobboldal gyanakvást keltő eszköze maradt, nem utolsó sorban amiatt, hogy az úgynevezett biztonsági terv nem szűkítené a falangista vezetésű jobboldali milíciák befolyási övezetét. Rasid Karami miniszter- elnök csak a közelmúltban jelentette be, hogy hosszas huzavona után megalakítják végre a felekezeti alapon szervezett, negyventagú al- kotmányozó ’ bizottságot, amely javaslatokat terjeszt elő a libanoni politikai rendszer korszerűsítésére. A tavasszal megtartott Lausannes megbékélési értekezlet kudarca előre sejteti, hogy e bizottság a vég nélküli alkudozások meddő fóruma lesz, hiszen a keresztény jobboldal vezetői — köztük a Szíriával szorosan együttPierre Dzsemájel halála után fennáll a veszélye annak, hogy a Falangista Párton belül megerősödnek, esetleg felülkerekednek az agg vezér által ugy-ahogy fékentartott szélsőséges irányzatok és csoportok. Sokak számára meglepő talán, de az öreg Dzsemájel Amin fiának elnökké választása óta valóban mérséklő szerepet játszott, a Szíriával való együttműködést, jószomMeggjyilko4t hozzátartozóját sirató (kislány a Szabrában és (Satilában véghezvitt tö- megm és záriás második évifordulóján működő Szolimán Frazsije volt köztársasági elnök — hallani sem akarnak az 1943-as paktumban rögzített maronita kiváltságok feladásáról, így a mindenkor maronita államfő hatalmának korlátozásáról. Ugyancsak éles harc várható a közigazgatás decentralizálása körül. Samun például a jobboldali milíciákkal összhangban az ország kantonszerű felosztásáért szállt síkra. Ha az egységkormányban egyesült ellenfelek többszöri elhatározás után sem voltak képesek megvalósítani a kölcsönösen elrabolt túszok és foglyok cseréjét, hogyan is tudnának megegyezni a felekezeti alapon felszeletelt hatalmi torta újrafelosztásában? A legnagpobb jobboldali engedmény várhatóan az lesz, hogy a jobboldal — a 'jelenlegi 6:5 arányú parlamenti többségről lemondva — elfogadja az egyenlő kereszténymohamedán képviselet elvét, noha a mohamedán népesség régen túlsúlyba jutott az országban. szédi kapcsolatokat szorgalmazta a falangista hatalom- átvétel konszolidálása, tartósítása végett. Részben ennek köszönhető, hogy Amin Dzsemájel elfogadta és folyamatosan igénybe veszi a szíriai közvetítést, sőt a Szíriái támogatás megnyerése érdekében az Izraellel kötött különmegállapodás egyoldalú érvénytelenítésébe is belement. A másik fia, a meggyilkolt Besir Dzsemájel által szervezett és egyesített jobboldali milíciák azonban nyíltan szembehelyezkednek Szíria szerepével, az izraeli—libanoni egyezmény felmondásával, s a hadsereg felekezeti decentralizálását is magában foglaló föderációért hadakoznak. Fadi Frem milíciaparancsnok a minap annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a muzulmán hazafias erők győzelme nem végleges, az izraeli kormánykoalíció megalakulása és az amerikai elnökválasztás csakhamar módosítja a közel-keleti, és ezen belül a libanoni erőviszonyokat, azaz lehetőséget nyújt az elvesztett pozíciók visszaszerzésére, a Besir Dzsemájel által megálmodott falangisth hegemónia megvalósítására. A ..Libanoni Erők’ elnevezésű jobboldali milíciák a kapitulációs szerződés érvénytelenítése, az izraeli ösz- szekötő iroda bezárása után is folytatják a hosszú évekre visszanyúló együttműködést Izraellel, fenntartják képviseletüket Jeruzsálemben. Aggasztó külső tényezők Ha behatóbban megvizsgáljuk a keresztény jobboldal időhúzó, halogató taktikáját, arra a következtetésre jutunk, hogy a szókimondó Fadi Fremhez hasonlóan a legtöbb befolyásos jobboldali vezető az átmenetileg megbénult izraeli és amerikai politika aktivizálódására, a közel-keleti kártyák újraosztására épít. Ezért aggasztó, hogy a haladó, hazafias erőket is magában foglaló nemzeti egységkormány és a libanoni rendezést felkaroló Szíria nem volt képes kihasználni a nemzetközi bénultság kedvező légkörét, nem sikerült visszafordíthatatlanná tenniük a lassan, akadozva megindult megbékélési folyamatot. A Dél-Libanont megszállva tartó és mindinkább elszigetelő Izrael minden lehetséges eszközzel bosszút áll az 1982-es invázió eredményeként létrejött különalku érvénytelenítéséért, nehezíti a Karami-kormány helyzetét. Nem kétséges, (hogy újjáválasztása esetén' Reagan amerikai elnök is megkísérli helyreállítani libanoni befolyását, valamilyen formában megtorolja az Egyesült Államok többszöri és csúfos presztizsvesz- teségét. Az amerikai—libanoni viszony a mélypontra jutott, amikor az USA legutóbb megvétózta a Dél-Li- banonban gyakorolt izraeli terrort elmarasztaló határozatot a Biztonsági Tanácsban. Tovább élezte a feszültséget, hogy — válaszul a vétóra — ismét felrobbantották Washington bejrúti követségét. Összeállította: Majnár József II Dzsemájelek szerepe
