Szolnok Megyei Néplap, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-29 / 229. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. SZEPTEMBER 29. I Arcképvázlat I Élete napra kész leltár ötven felé nagyszámadásra készül az ember, visszatekint az életére, számba veszi az elért eredményeket és az elmulasztott lehetőségeket, mérlegre teszi a jót és a rosszat, válaszutakat és kitérőket ... Bujdosó Józsefnél, a jászberényi Kossuth Tsz főkönyvelőjénél kész a leltár: elégedett ember. Idén a harmadik aszályos év termését takarítják be — most is kedvező kilátásokkal. Nemcsak az égből várják az áldást, hanem maguk alapozzák meg a szerencséjüket. A tavalyi és a ’81-es év alapján kiváló szövetkezet voltak, azelőtt miniszteri dicséretet kaptak gazdálkodásukért. Bujdosó József 1965 óta főkönyvelője a téesznek, a revízió egyszer se marasztalta el, nem fizettek büntetőkamatot és ’67 óta termelési hitel nélkül gazdálkodnak a 350 millió forint értékű közös vagyon mellett. Innen az elégedettség. „Nagy helyzeti előny volt számomra, hogy itt születtem, itt tanultam, szüleim is herényiek voltak. Ismerős parasztemberek szavazták meg a kinevezésemet is, egy pajtába összehívott közgyűlésen.” Érettségi után nem volt könnyű munkát találni otthon, a volt Fémnyomó (a mai Hűtőgépgyár) és az Aprító nem tudott munkát adni a leszerelt katonának. Csepelen jutott keresethez ’57 tavaszán. Betanított esztergályos volt. Csak másfél éves várakozás után értesítették az Aprítóból, hogy mehet haza, tudják alkalmazni. Akkoriban válogattak a munkások közül, könnyű dolga volt a személyzetisnek. A következő év sorsforduló volt a parasztok életében, megkezdődött a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Gyári munkások, pártmunkások agitáltak a közös gazdálkodás mellett, köztük volt ő is, alig huszonnégy évesen. Négyszállást. Borsóhalmát, Érpartot járták, azt a tanyavidéket, amelyik most a téeszhez tartozik. Tanácstag is ugyanabban a körzetben lett, de nem kell az Ígéretek, a szépre festett jövő miatt szégyenkezni. Először a tekintélyes gazdákat agitálták, érveltek a szövetkezeti gazdálkodás előnyei mellett, és persze Ígérni is kellett állami támogatást, gépeket, magas terméshozamokat. fizetést, nyugdíjat. Maguk az agitálok hitték amit mondtak, de a kibontakozás mindenki előtt ködös volt. Erőszakra nem volt szükség, de tízszer is meg kellett keresni a parasztembert, aki nem akart a földjétől, lovától megválni. „Keményen dolgoztunk akkor. Ismerték apámat is, engem is, félig parasztnak számítottam, könnyebben szót értettek a maguk fajtájával. Ma is szóba jönnek azok a napok, igaz, hogy vonakodva léptünk be, de többet kaptunk, mint annak idején Ígérték.” A hirtelen megsokasodott téesz pénzügyeivel azonban nem bírt volna a bank újabb előadók nélkül. Ekkor választotta Bujdosó József a pénzügyi szakmát, hitelügyi előadó lett a banknál. A munkaidő felét a rábízott 10—15 téesznél töltötte, először saját, majd szolgálati kerékpárral járta a területét. Szinte a semmiből kellett létrehozni a szövetkezet pénzügyi, számviteli apparátusát, közösen csinálták a beruházások előkészítését, legnagyobb gond az állatférőhelyek megteremtése volt. A munkában és a munka mellett tanulta ő is a szakmát, levelező képzéseken mindig tovább — így képesített, majd ’63-tól mérlegképes könyvelőként dolgozott. Időközben a termelő- szövetkezetek országszerte megerősödtek, kezdett a „babusgatás” megszűnni, számonkérték tőlük a tervek teljesítését. „Amikor a Kossuth Tsz kikért, a bank csak 90 nap felmondási idő után engedett el, de az ott eltöltött 6 év nagyon jó iskola volt. A tervutasításos rendszer már akadályozta a fejlődést, láttam milyen gondokkal küzd egy szövetkezet.” önálló géppark és javítóbázis kellett az egy-két elavult gép helyébe. Arra törekedett, hogy a téeszt függetlenítse nemcsak a gépállomástól, hanem pénzügyileg a banktól is. Az állattenyésztésen belül korábban 7—8 ágazat is volt. Kedvezőtlen feltételek között dolgozott, nevelték a baromfi- kat, kocsiszámra hordták ki az istállóból az elhullott pulykákat. Számításokkal kimutatható más gazdaságtalan ágazatokat is megszüntettek, és a jövedelmezőkre összpontosították az erejüket. Biztos volt az igazában, de másoknak csak az eredmények bizonyítottak. Nagy tartalékokat képeztek, amellett minden évben növekedett a tagság jövedelme és a gazdasági mechanizmusból adódó lehetőségeket maximálisan kihasználták. Apró, biztos lépésekkel haladtak előre, így a ’73-as. majd a ’75-ös egyesítés se billentette ki a téeszt az egyensúlyából. Mi egy főkönyvelő feladata? — egyszerű a válasz. „Ismerni kell a szabályozókban testet öltő állami akaratot és megbízható könyvelési adatok alapján, idejében felkészíteni a vezetést a döntésre.” A hétköznapi életben is, de a hosszú távú fejlesztéseknél kizárólag a számok beszélnek, mert aki pontosan számol, az keveset kockáztat. Nagy gondot fordít a számviteli és ügyviteli munkára, melyet számítógép is segít. Megéri a naprakész információkért, ráadásul egyetlen számítással megtérül az ára. A Kossuth Tsz meghatározó embere Bujdosó József, nélküle más lenne a szövetkezet arculata. A pénzügyek mellett ismeri a gazdálkodást, kezdetben még gépvásárlásokra is járt, és mint régen a jó parasztember, mindenhez ért a gazdaságban. Az elismerésekkel azért várni kellett egy ideig, mert nem mindig a nyereséges termelés volt a legfontosabb, majd ’70-től indul a sor: Kiváló Tsz-tag, két miniszteri, és TOT Kiváló Munkáért kitüntetés, ’79-ben a Munka Érdemrend bronz fokozata és természetesen a téesz eredményei. A tanulás se maradt abba, az esti egyetem után miniszteri engedéllyel ’80-ban okleveles könyvvizsgáló képesítést szerzett. Nem önmagának tanul, 28 éve, mióta párttag, folyamatosan vezet szemináriumot, tanfolyamot, szakcikkeket is rendszeresen publikál. Csepelen ’57 tavaszán az elsők között lépett a munkásőrségbe, tanácstag, a városi tanács vb tagja, Te- szöv-küldött és bizottsági tag. Fia általános iskolás, asz- szony-lánya és felesége is a könyvelésben dolgozik, biztos helye van otthon is a pénznek. Pontos, alapos, általánosan érdeklődő, kissé zárkózott, takarékos ember — ilyennek ismerik a környéken a herényiek. Ha mérlegelni kell, a számokhoz fordul, ezért mindig napra kész a leltár. Lukácsi Pál Jászfényszarun a Kalapgyár megszűnte után is folytatódik a kalapgyártás. A helyi Béke Tsz- ben kialakított melléküzemágban, május óta több mint 200 ezer nyári kalapot állítottak elő Valóban visszafelé toltuk a görgősekét? Társadalmunk lelkiismeretének traumájává vált a görgőseke. A lelkiismeretfurdalás mardosó érzését Mezei András az Ilyen gazdagok vagyunk? című könyvében a tűréshatárig fokozta. Az emberben a könyv olvasása után felvetődött a kérdés: valóban egy országnyi Pató Pál mesterkedik azon, hogy elgáncsoljon minden előrevivő gondolatot, és a palackba gyömöszöljön egy jobb sorsra érdemes szellemet? Valóban egy ország tolta visszafelé a görgősekét? Miután több mint egy évtizede egyetlen görgőseke sem hagyta el a gyártó üzemet, úgy gondolom, a vitát már lezárta az élet. Ám még egyszer a tanulságok összegzésének szándékával megfaggattam azokat, akik közeli szemlélői vagy tevékeny részesei voltak a görgőseke gyártásának. Nem is tagadom, milyen választ szerettem volna kapni: jól esett volna hallani, hogy még sincs A beszélgetések során azt tapasztaltam, hogy gyakran még azok sem tudják, mi a görgőseke lényege, akik nem egyszer céklavörös fejjel in- dulatoskodtak ellene vagy mellette. Legtöbben megelégedtek azzal az elképzeléssel, hogy aligha annyi a különbség a hagyományos és a görgőseke között, amennyi mondjuk a csúszó Rakéta porszívó és kerekeken gördülő társa között. Nos nem: laikus szemmel is feltűnik, hogy a görgősekén is van ekevas, van kormánylemez- csonk, amelyik megkezdi a talaj szelet forgatásást, ám az újdonság az a 40 centi hosszú, 20 centi átmérőjű gumírozott hengerpár, amely tovább aprítja a földet, és a csúszósúrlódást a könnyebb ellenállást jelentő gördülő súrlódással váltja fel. Hát ez volt az a találmány, melynek gyártására az új mechanizmus szabadabb levegőjében kerülhetett sor Csataszögön. Bódi József, a Szebb Élet Termelőszövetkezet elnöke nagy fába vágta a fejszéjét, amikor megkereste Szabó Istvánt, és közölte vele: „Semmink nincs a gyártáshoz, csak a kemény és töretlen szándékunk”, A válasz ez volt: „Akkor máris megegyeztünk”. 1968. május 2-án reggel Emesz Ferenc, a későbbi üzemvezető Bartók Jenő művezetővel és Rékási Ferenc szerszámkészítővel megjelent Csataszögön. Amikor Emesz Ferenc megmutatta jövendőbeli munkatársainak az egyik oldalán nyitott, mennyezet A feltaláló a választávirattal egyidően — a postabélyegző tanúsága szerint — egy ajánlott levelet is feladott, melyben egyoldalúan felbontotta a szerződést, mondván, olyan nagy a kereslet a görgőseke iránt, hogy ahhoz már nagyipari háttér kell. Pedig a szerződés azt tartalmazta, hogy a gyártásra kizárólagos jogot biztosít mindaddig, amíg jó minőségben tudják ellátni a csataszögiek a jelentkező igényeket ... Lovász Tibor, a kőtelki Ady Tsz dolgozója, 1970-ben művezető volt a csataszögi ekegyárban. Öt kérdezem. — Valóban volt reklamációra oka a feltaláló Szabó Istvánnak? Méltatlankodva válaszol. — Kérem, nálunk olyan műszaki gárda jött össze, amilyen abban az időben szinte elképzelhetetlen volt. Amikor másütt a 12 forintos órabér kiemeltnek számított, nálunk 13—14 forint volt az egy órára eső munkabér. Szolnokról magasan kvalifikált műszakiak jöttek. Nagyon, de nagyon akartunk bizonyítani; mi a csodára szövetkeztünk. Nagy dolog volt egy kis faluban egy országos figyelmet kiváltó gyár. Tudtuk ezt, és így is dolgoztunk. Olyan szép sorban álltak a lefestett ekék, hogy a furatokon egy puskagolyót át lehetett volna lőni. Bódi József irodájában egy világatlasz lógott. Apró gombostűk jelölték azokat az országokat, ahová a görgőseke eljutott. Mert a gyártás akannyi kicsinyes, tehetségtelen, szűkkeblű gáncsoskodó, amennyi a görgősekéről készült alkotásokban felvonult. Szabó István, a feltaláló, az első ütközeteit Mosonmagyaróváron vívta. A kimenetelét bárki nyomon követheti Mezei András könyvéből E cikk a csataszögiek vállalkozásának szenteli a fő figyelmet. Ez sincs minden tanulság nélkül! nélküli, 5x8 méteres fészer, szakaszt, az üzem jövendőbeli helyét — emberei fogták magukat és hazamentek Szolnokra. Még napokig kellett győzködni őket, hogy fogjanak munkához, — amikor aztán hozzákezdtek, rabul ejtette őket a feladat. A vezetők napi 15—16 órát dolgoztak, aztán hazamentek, otthon kiterítették a műszaki rajzokat, és folyt a vita tovább. A Mosonmagyaróváron korábban gyártott 25 darab eke egyikét nézték meg Martonvásáron munka közben Emesz Ferencék. Az eke remekül dolgozott, csak éppen konstrukciós szarvas hibák miatt leszántotta saját alkatrészeit. Hazatérve, Csataszögön átdolgozták a dokumentációt, olyan feltételt szabva Szabó Istvánnak, hogy ha nem járul hozzá a módosításhoz, elállnak a gyártástól. Szabó István, okos ember volt, hozzájárult. Az első évben, 1968-ban 110 darab görgőseke készült el Csataszögön. A gyártáshoz úgy kezdtek hozzá, hogy egyetlen megrendelésük sem volt, ám amikor a 110. elkészült, már több százan álltak sorban érte. Ügy tűnt, a találmány végleg sínre került, hiszen 1969 karácsonyán elkészült az ezredik munkagép is. Ebből az alkalomból Emesz Ferenc dísztáviratot adott fel Szabó Istvánnak, amiben ez állt: „Kedves Pista bácsi! Elkészült az ezredik görgőseke. Boldog karácsonyt!” Nem késett a válasz: „Gratulálok. Előre az újabb ezrekért. Szabó”. kor is ment tovább, amikor Szabó István szerződést bontó levele megérkezett. Erről Emesz Ferenc így vélekedik. — Elképesztő erőfeszítések órán eljutottunk oda, hogy sikerre vittünk egy találmányt. Kifizettünk ekkorra a feltalálónak 1 millió 350 ezer forintot, raktáron volt 4 millió forint értékű anyag, milliós értékű célszerszám, amit csak a görgősekéhez használtunk. Kialakult egy 120 fős kisüzem, képeztük a szakmunkástanulókat — 1969-ben 22 fiatalt —, jöttek az elismerő nyilatkozatok, és akkor a szerződésbontás. .. Hát persze, hogy pereltünk! Aligha van példa arra, amit a csataszögiek a minőség megőrzése érdekében tettek. Emeszék motorra ültették Rimóczi Gellért művezetőt azzal a feladattal, hogy valamennyi görgősekének eredjen nyomába, kérje ki a főmérnök, a főmezőgazdász és a traktoros véleményét, így együtt mind a háromét! Ha valahol baj van az eke beállításával, azt díjtalanul végezze el. Rimóczi kétezer bizonylatot gyűjtött be, ezek többsége dicsérte a gyártmányt, és néhány lényegtelen módosításra hívta fel a figyelmet. Hogy voltak csalódott vásárlók is? Voltak. Ennek az oka elsősorban az volt, hogy nem reálisan tájékoztatták a használókat az eke képességeiről. Sok közös gazdaságban azt hitték, valami csodának jutottak a birtokába. Persze, hogy meg voltak elégedve a munkájával. Elismerték azt is, hogy jelentős energiamegtakarítással jár — de mégis hiányérzet volt az emberekben. „Hát erről beszélnek olyan sokat...?” A per 1970 januárjában kezdődött. Ám a továbbiakban még mintegy kétezer darab görgőseke került le a szalagról, összesen 3058 görgőseke viselte a csataszögi emblémát. Ha sorba állították volna őket, Dobótól a be- senyszögi útelágazásig értek volna. Amikor a raktárból kifogyott a felhalmozott anyag, a csataszögiek eleget tettek a szerződésbontás óhajának, és a Vörös Csillag Traktorgyárnak adták át a gyártási jogot. Az új gazda azzal kezdte a tevékenységet, hogy az eke árát 20 ezer forintról huszonhat ezerre emelte — majd megbízta a csataszögieket, hogy gyártsák tovább, ök eleget tettek a kérésnek, Vörös Csillag Traktorgyár emblémával újabb 450 görősekét raktak vagonba. A traktorgyár megbízást adott 500 darab öt ekefejes gépre, amit alkatrészenként szállítottak le a csataszögiek. A szerelést a traktorgyár egri gyáregységében végezték. Közben felszámolták a Vörös Csillag Traktorgyárat, „bekebelezte” a Rába Vagon- és Gépgyár. így, ez az utolsó kollekció már a MÉH- telepen végezte, ahonnan a mélykúti termelőszövetkezetbe került. Innen vásároltak vissza belőle kilós áron alkatrészeket immár harmad- kézből a csataszögiek... Nyolc év pereskedés A csataszögi Szebb Élet Termelőszövetkezet jogutódja az összevonások után a kőtelki Ady Tsz lett. Az elnök, dr. Berényi István re- zignáltan mondja, amikor a csataszögiek vállalkozása kerül szóba: — Én az ekegyártásban már nem vettem részt, csak a következményeit viseltem. Nyolc éven át pereskedtünk Szabó Istvánnal, kifizettünk számára 3 millió 800 ezer forintot. Azt is szeretném elfelejteni, hogy itt valaha görgősekét gyártottak. — Ez a kellemetlen befejezés nem gátolja önt abban, hogy elfogulatlan véleményt mondjon a görgősekéről? — Nem, mert nekem ma is az a véleményem, mint amikor gyártották: egy darabot sem veszek, de mindenkinek ajánlom. Ez az eke nem nyújtotta azt, amit Ígért. Könnyű, hoipokos talajon biztosan jól megállta a helyét, de a mi szikes, kötött földjeinken az eke görgője az ötszáz hektárt sem bírta ki. Most másfajta ekéket gyártunk: hagyományosat. Mert Csataszög az eke- gyártást nem adta fel. A görgőseke immár szimbólummá kövült; a bukott találmányok szimbólumává, pedig nem volt az. Kevés termék kapott olyan nyilvánosságot, mint éppen ez a gép. Mintapéldányokat küldtek el a világ minden tájára, a ,70-es évek elején alig volt olyan közös gazdaság, ahol ne görögtek volna a hengeres gumigörgők. Hogy nem vitte még többre? Ehhez a szerencsétlen sorsa is hozzájárult. Talán ha nincs körötte olyan perpatvar, amely mindenképp megingatta a vásárlók bizalmát. Talán ha a szolidabb hírverés nem csodáról, hanem egy hasznos munkagépről beszél. „Talán ha...” Hosszasain sorjázhatnának az imigyen kezdődő mondatok. A mérleg ? Az elhunyt Bódi József akkor kapta az első szívrohamot, amikor Szabó István szerződésbontását kézhez kapta. Emesz Ferenc, üzemvezető gyomorfekéllyel, túl egy infarktuson, leszáiza- lékolt nyugdíjasként éli életét. A „nehéz ember” pedig? Nos — semmiképp nem szegényember! Palágyi Béla Mi is az a görgőseké? Előre az újabb ezrekért!
