Szolnok Megyei Néplap, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-22 / 223. szám

1984. SZEPTEMBER 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAF 5 Jövedelemérdekeltségi rendszerben Nagyobb önállósággal Az úttörők között a szolnoki Centrum A salgótarjáni kezdte a sort a tavaly áprilisban a Centrum Áruházak nagyvál­lalat 36 áruházából, s ma már a szolnoki is ott van az öt között, amelyek úttörő­ként áttértek a jövedelemér­dekeltségi rendszerre. A Szolnokon július 1-én beve­zetett új rendszerben a ki­sebb osztályok (méter-, cipő-, műszaki, élelmiszer-, ifjúsá­gi) dolgozóit kollektíván, a nagyobb osztályokon (da­rab-, konfekció-, vegyes-) a vezetőket tették érdekeltté. Az új rendszer a megszo­kott munkafolyamatoktól számos esetben eltér, éppen ezért csaknem féléves előké­szítés előzte meg az áttérést, az osztályok nagyobb önálló­ságához meg kellett terem­teni az adminisztrációs hát­teret. Szerződésbe foglalták az osztályvezetők jogkörét és kötelezettségeit, s e szer­ződések szabályozzák az osz­tályok működését. Jő ez a szabad kéz A vegyesosztályon enged­ményes játékvásárral kezdő­dött a hét. Nyelvi dominót, a 3—4 évesek kézügyességét fejlesztő Főzőcskét, Monte- sorit (összerakható fajáté­kok) vehetnék most a szü­lők 40 százalékos enged­ménnyel. — Negyvenezer forintot emészt fel kockázati ala­punkból az engedmény, de megéri — mondja Csécsei Károlyné osztályvezető, s nyomban meg is magyaráz­za: — Ez az áru kimegy a készletünkből, árából mást, újabb cikkeket tudunk be­szerezni. Korábban az elfek­vő áruk miatt készlettúllé­péseink voltak, nagy kamat- költséggel. Most a reszorto- sokkal együtt nyolcán já­runk áru után... Jó ez a szabad kéz, hogy magunk dönthetünk a leértékelések, kiárusítások és engedmények tárgyáról, mértékéről, ter­mészetesen a mindenkor ér­vényben lévő rendeletek, utasítások keretein belül. Sorolja, hogy mit jelent még a nagyobb önállóság az osztályra lebontott árufor­galmi és gazdálkodási ter­vek teljesítése érdekében. Az osztályvezető jogköre az ér­tékesítés szervezése és bo­nyolítása. Önállóan határoz­hatja meg az áruválaszték kialakításához, folyamatos értékesítéséhez és az idény­jellegű felkészülésekhez is a készletérték nagyságát, ön­állóan dönt az árak kialakí­tásában is, a vállalati árkép­zési szabályzat alapján. Prémfumelőleg a borítékban S az anyagi érdekeltség? — Minden a nyereségen múlik, ezért a takarékos gaz­dálkodás nagyon fontos, ezen belül a készletgazdálkodás. Érdekünk az áru forgási se­bességének meggyorsítása, hiszen a tényleges árukész­let után évi 13 százalék ka­matköltség terheli az osztályt. Nálunk, a vegyesosztályon a vezetői érdekeltséget vezet­tük be, vagyis az osztályve­zető, a helyettesek és a re- szortosok 35, illetve 25 szá­zalék mozgóbért kapnak majd az éves végelszámolás, a leltár után, ha az eredmé­nyek jók. A kísérlet beveze­tése óta eltelt két hónap után ennek anyagi vonzatút nem nagyon érezzük még. csupán annyi a változás, hogy a borítékban az alap­Napra friss adatokról tá­jékoztat a faliújság, osztá­lyonként kimutatják a havi terv- és tényszámokat, a tel­jesítés százalékát. — Mindenki figyeli a na­pijelentést, és ott számolgat­ják a dolgozók a faliújság előtt, hogy mennyit kell még „rátenni” a terv teljesítésé­ihez. Nálunk kollektív az ér­dekeltség — így a műszaki osztály fiatal osztályvezető­helyettese, Lőrincz Mária. Az áruház ösztöndíjasaként tavaly végezte el a főiskolát, s központi engedéllyel még a gyakorlati ideje letelte előtt megkapta kinevezését. Gyakornokként 3000 fixet kapott, most a 3 ezer 200 alapra 30 százalék előleget kap az 50 százalék prémium­ból. Az előkészítés időszaka „próbaidőnek” is jó volt Lu­gosi Lászlóné igazgató sze­rint. — Az első két hónap ta­pasztalatai kedvezőek de már az első félévre is ez volt a jellemző. A legkiemelke­dőbbnek a készletgazdálko­dást tartjuk, tíz nappal gyor­sabb az áru forgási sebessé­ge 1983-hoz viszonyítva, ez jelentős költségtényező. A rendszer indulásától odafi­gyelnek az osztályvezetők mindenre; előbb számolnak, utána vásárolnak, nem .,spe- izolnak” hosszú távra. Kez­deményezőbbek, átgondol- tabbak az akciók szervezésé­nél is. Sokat önállósodtak a reszortosok. változott a dol­gozók szemlélete is. Az ér­dekeltség növelésével az el­adói magatartásban, a ki­szolgálás színvonalában is további pozitív változáso­kat várunk. Meglepő, hogy még a betegség miatti távol­iét is csökkent, évek óta 6 körül volt, most mindössze kettő a „betegszázalék”, megoldást találnak az anyák a beteg gyerek elhelyezésé­re, nem maradnak otthon... bért nem jutalék, hanem prémiumelőleg egészíti ki, vagyis azonos összeget ka­punk minden hónapban, míg korábban a forgalom inga­dozásától függően változott a végösszeg. Sárai Jánosné eladó, re- szortos is egyben, megerősí­ti az osztályvezető megálla­pítását; azokban a dolgozók­ban is nőtt a felelősségérzet, akik nincsenek bevonva az érdekeltségi rendszerbe. Nyolcán vannak ilyenek az osztályon. Ok változatlanaul forgalmi jutalékot kapnak, de azon belül utólag, az osz­tály eredményei alapján ré­szesülhetnek prémiumban vagy jutalomban, munkájuk minőségétől függően. Többletnyereség esetén annak a 25 százalékát is visszakapja az osztály az eredményelszámoláskor, azt feloszthatják a dolgozók kö­zött. Ezért aztán sokkal lel­kesebbek, figyelmesebbek. Nyomban jelzik a hiánycik­keket, takarékoskodnak min­dennel, a csomagolóanyagot kivéve! Azzal nem spóro­lunk. Sőt, díjtalanul beve­zettük a díszcsomagolást is a vevő kérésére. Ignáczné Lőrincz Ibolya eladó szerint: — Többet várunk az új ér­dekeltségi rendszertől, mint amit idáig kaptunk, mert többet is dolgozunk. Az osz­tály létszáma csökkent, a kö­vetelmények nőttek. A gazdálkodás hatékonysá­gában is tapasztaltuk a ja­vulás jeleit. összességében az áruház augusztus 31-ig teljesítette időarányos áruforgalmi ter­vét, s míg 1983-ban az első háromnegyed év után alig tudtunk valami nyereséget produkálni, idén július vé­gén 800 ezer, augusztus vé­gén már 1,2 millió nyeresé­get értünk el. A Centrum Áruház dol­gozóinak alapbére is moz­dult valamit az előző év óta: január 1-től törzsbéresítet- ték a jutalék 5 százalékát, s megemelték az alapbért a (bérszínvonal 2,8 százaléká­val. Az új érdekeltségi rencV szer további lehetőség a jö­vedelem kiegészítésére. A több pénz reményében vi­szont jól kell élni a megnö­vekedett önállósággal, a ko­rábbinál eredményesebben gazdálkodni a társadalmi tu­lajdonnal. Ezt a leckét adta fel a kí­sérlet, s úgy tűnik, az áru­házi kollektíva érti: ha jól vizsgáznak, kövérebb lesz a boríték is. Rónai Erzsébet Gyorsabban forog az áru Mindenki odafigyel A helyi érdekek képviselői Országszerte sok tanácsta­gi beszámolón vettem már részt — választóként is, egy­szerű érdeklődőként is — így hát van módom az összeha­sonlításra. Az idén helyen­ként mintha türelmetlenebb légkör érződne. Nem minde­nütt sikerül feloldani bizo­nyos feszültségeket a növek­vő igények, és ez igencsak korlátozott anyagi lehetősé­gek között. Mj lehet a megoldás? Az már most nyilvánvalónak látszik, hogy az ország gaz­dasági helyzete a közeljövő­iben nem teszi lehetővé, hogy a helyi tanácsok központi, megyei forrásokból jelentő­sebb pénzekhez jussanak. A hangsúly így egyre inkább a helyi tartalékok jobb kiak­názására tevődik, magyarán: sokban múlik azon egy-egy település — község vogy vá­ros — fejlődése, hogy azért a helybeli lakók mennyi ál­dozatot tudnak, vagy akar­nak hozni. Beleértve ebbe a településfejlesztési hozzájá­rulás fizetését és az önkéntes közműtársulásokat éppúgy, mint mondjuk óvodaépítést, avagy parkszépítést társadal­mi munkában. Ennek a társadalmi össze­fogásnak a megszervezésé­ben, a lakosság aktivizálásá- bán a tanácstagoké a kulcs­szerep. Hiszen elsősorban rajtuk múlik, mennyire tud­ják megértetni az emberek­kel az úij követelményeket. Az államipolgároktól meg­értő segítséget várnj persze csak akkor lehet, ha az adott településen a választópolgá­rokat az eddiginél jobban beavatják a közügyekbe. Ha például időben társadalmi vitára bocsátják a rendezési terveket, fejlesztési elképze­léseket, s azokat végül a ta­nácstestület a lakosság véle­ményének, javaslatainak fi­gyelembevételével fogadja el. Vannak, akik arra hivat­koznak, hogy a „laikus” ál­lampolgárokat valójában nemigen érdeklik a tanács­ülés i napirendek, egyre ke­vésbé foglalkoznak a tele­pülés közügyeivel, a keríté­sen kívüli gondokkal. Szám­talan — és egyre több — példa igazolja, hogy hamis ez az érvelés. Ahol pedig mégis találkozni ezzel a je­lenséggel, ott a hibát éppen a tanácsi vezetők és a ta­nácstagok politikailag nem megfelelő munkájában kell keresni. Érdekes és elgondolkoztató tapasztalata volt például az idei tanácstagi beszámolók­nak, hogy a választók sze­mükre vetették képviselőik­nek: nem élnek eléggé a he­lyi népképviseletek szavak­ban oly gyakran hangoztatott demokratizmusával, alig in­terpellálnak a tanácsülése­ken a lakosságot érintő köz­érdekű témákban, pedig ez nemcsak joguk, de kötelessé­gük is lenne. Mások azt vetették fel: a lakosság ritkán szerez tudo­mást arról, hogy a tanács­tagok testületé átdolgoztat, nem fogad el egy hivatali előterjesztést, holott a lakos­ság érdekeinek védelme né­ha bizony megköveteli. Nem arról van szó, hogy a taná­csi apparátus nem próbálja szaktudásával a település számára legjobb döntéseket előkészíteni, de magát az el­határozást mégsem nekik, hanem a tanácstagok testü­letének kell meghoznia. S hogy ez ne csak formalitás, hanem valódi, tartalmas dön­tés legyen — ehhez olykor elkerülhetetlenül szükség van több, alternatív javas­latra, elképzelésre, amelyek közül — a lakossági vélemé­nyek ismeretében — válasz­tani is lehet. Már az idei tanácstagi be­számolókon is tükröződött, hogy a lakosság választott képviselőivel szemben egyre nagyobbak az igények, ők is érzik, tudják ezt, hiszen a jövő évi általános választá­sokon már csak többedma- gunkkal indulhatnak jelölt­ként, számítva, vállalkozva az újabb közéleti megbíza­tásokra. S az állampolgárok bizalmát csak azok a jelöl­tek nyerhetik el, tarthatják meg, akik a nehéz gazdasági körülmények ellenére is pro­dukálni tudnak, nemcsak szavakban, tettekben is élnek jogaikkal. D. A, A karcagi Üveggyárban szeptember elején indult a szakmunkásképzés. A 14 elsőéves a gyárban 5 nap gyakorlati oktatásban, míg Karcagon, a Szakmunkásképző Intézetben ugyancsak 5 napot elméleti felkészüléssel tölt. Képünkön munkavédelmi oktatást hall-/ gatnak a tanulók Enyém, tied, övé... "Kié az antenna ? „Hát Jcié — pattogja Pál — Mikor az én fámra száll?" „De az én portámon zengett; Hogy illetné ia fütty kendet?" Bizonyára elégedetten bó­logatna az idézett sorok író­ja, halhatatlan költőink, Arany János, ha élne még: hogy lám, kedvére (akarom mondani; tollára) való témát ■talált. S ha a múlt században megírt pömek ezt a címet adta „A fülemile”, ennek minden bizonnyal ezt adná „Az antenna”. „De, hogy a dologra tér­jek”, bíróság elé citálta a szolnoki Ingatlankezelő Váll- lalat a Gagarin lakásszövet­kezetet, mondván, hogy már közel 200 ezer forintot nem fizettek ki a Széchenyi lakó­telepi központi antennák és a kábelrendszer üzemelteté­séért, karbantartásáért. A lakásszövetkezet ugyanis so­kallja a lakásonkénti havi 10 forintos díjat. Régebben a Gelka volt az antennák karbantartója, akkor havi 12 forintot kellett fizetni, aztán ezt a szerződést fölbontot- ták. Az elmúlt évben a váro­si tanács közölte a lakásszö­vetkezettel, hogy — a Pos­tával egyetértve — az Ingat­lankezelő lesz a rendszer üzemeltetője, karbantartója. Az IKV nemcsak az üzemel­tetésért kér pénzt, hanem az antennák használatáért is. És itt kezdődik az igazi vita. Kié az antenna? A la- kászövetkezet szerint az övé is meg a városi tanácsé is. Hiszen a lakótelepen tanácsi és szövetkezeti lakások egy­aránt vannak. A szövetkeze­ti lakások tulajdonosai pe­dig a lakással együtt az an­tennát is megvásárolták. Az IKV tehát nem kérhet pénzt a használatáért, mert a Ga­garin — ha úgy tetszik — tulajdonos társ. Az OTP — a lakások érté­kesítője — azt állítja, hogy az antennák és a kábelrend­szer a városi tanácsé, hi­szen a tanács építtette, és az OTP nem vette meg tőle, te­hát a lakók sem. De akkor — ezt mondja a lakásszövet­kezet — mit vásároltunk meg azért a 70 ezer forin­tért, amit minden házban antenna-kialakítási díj cí­mén kellett fizetni a tulaj­donosoknak? Hát abban a 70 ezer fo­rintban bizony csak a ház­ban lévő erősítő meg a ve­zetékek ára van benne — így az OTP. A lakásszövet­kezet ezt nem hiszi el. Mu­tassa meg az OTP a számlát erről a 70 ezer forintról! Az OTP azonban nem mutatja meg a számlát, mondván, hogy mi lenne, ha minden vevőjük iderohangálna a vé­tel után, követelve, hogy az utolsó szögig mindennel szá­moljanak el, mi mennyibe került... Micsoda káosz lenne akkor! A lakásszövet­kezet pedig számla nélkül nem hiszi el, hogy az anten­na nem az övé. Az IKV is mondja a ma­gáét, miszerint ő a tanácsi bérlakások lakóitól is 10 fo­rintot kér, miért fizessen ugyanazért a szolgáltatásért (amellyel egyébként a la­kásszövetkezet maximálisan meg van elégedve) a szövet­kezeti lakásban élő keveseb­bet? „Elannyira”, hogy a vita hevében az IKV kilátásba helyezte, hogy az Ecseki út egyik házát kikapcsolja a rendszerből — magyarán,: az ott lakók nem tudják venni a televízió adását —, de az­tán meggondolta magát. „Többrül többre, szőrül szóra”, bíróság elé került az ügy. „Ha per, úgymond, hadd legyen per!” — az eset meg­járta már a Legfelsőbb Bí­róságot is. Hogy kié az an­tenna, ki kinek, s mennyit fizet, erről az igazságszol­gáltatás szakemberei dönte­nek. De a tanulságot bárki levonhatja: nem árt az ele­jén tisztázni, hogy ki kinek mit adott el, és mit nem. Jómagam pedig, hogy a későbbiek során semmilyen félreértésre ne adjak okot, egy esetleges „Kié a kifeje­zés?” című vitában, közlöm a kedves olvasókkal, hogy a cikkben minden idézőjelbe tett szó, mondat Arany Já­nos tulajdona. S kérem, hogy ezt ne csak becsületszóra higgyék elnekem, hajlandó vagyok a bizonyító iratokat (Arany János költői művei, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1981) is bemutatni. Paulina Éva

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom