Szolnok Megyei Néplap, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-22 / 223. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP .1984. SZEPTEMBER 22. I Arcképvázlat I Bizalom és kötődés Az őszi napsütésben gyémántként csillognak a homokkristályok a szőlőtőkék között. A süppedő homok bizonyára közel áll a Jászság e vidékén élő emberekhez. Erről a „különleges” földről Kiss Sándortól hallottam a legtalálóbb véleményt, miszerint egyszerre átkozott és áldott a homok. Átkozott, mert a szél hord- ja-viszi az apró kvarcszemcséket, fél perc múlva már csikorog az ember fogai között, s a szeme sarkába is betelepszik. A gépek nehézkesen járnak benne, számtalanszor elülnek a puha talajban. Áldott is, hiszen ezen a környéken kenyeret adott az embereknek, és sokan belőle élnek ma is. Ha ez a homok rendszeresen tápanyagot és vizet kap, jó terméssel hálálja meg a gondoskodást. Ebben valahogy az emberekre hasonlít, hisz foglalkozni, törődni kell az ő sorsukkal — így vélekedik Kiss Sándor, a 41 éves brigádvezető is, a Jászsági Állami Gazdaság dolgozója. Ezt a törődést szó szerint érti, jelenleg az újerdei kerületben huszonötén dolgoznak irányítása alatt. Nagyon jól és régóta ismeri munkatársait, maga is 1958-ban jött a gazdasághoz. Kezdetben szőlőmunkás, traktoros, később brigádvezető lett. A napi munka mellett a mező- gazdasági technikum befejezése után szőlész brigádvezető, a növényvédő szakosítót elvégezvén technikusként tapossa a jászsági homokot. Beosztottai — egyben a Lenin Szocialista Brigád tagjai — a közösen elért eredményekkel is bizonyítják a vezető és a beosztottak jó összhangját. Az 1972- ben alakult szocialista kollektíva — élén Kiss Sándorral — háromszor kapta meg a vállalat kiváló brigádja címet, és több tucat oklevél, serleg és érem látható a kerületi brigádiroda vitrines szekrényében. Véleménye szerint az emberekkel a brigádvezető tud törődni a legjobban. Ez érthető is, hiszen minden áldott nap találkozik munkatársaival, együtt dolgoznak. A munkások problémáit meghallgatja, s a lehetőségeken belül segít a megoldásban. A brigádvezető-technikus, munkájának mintegy felét kollégái ügyes-bajos dolgaival tölti, a többi hányadot a szakmai feladatok teszik ki. Nem véletlenül választották meg Kiss Sándort szak- szervezeti főbizalminak. Az előzményeket ismerve munkába állása óta tagja a szakszervezetnek, hat évig bizalmiként tevékenykedett. Két éve mint főbizalmit keresik fel munkatársai. Propagandistaként a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát kapta meg, és ami még hozzátartozik a képhez, a vállalat háromszoros kiváló dolgozója. Jelenleg tagja a MEDOSZ központi vezetőségének. A gazdaságban gyakran felkeresik személyes ügyekben. Könnyen elérhetik a kerületi irodában, már kissé nehezebben a szőlőben. Fürge kismotorjával naponta többször is végigkerekezi a munkaterületeket, ahol beosztottai dolgoznak. Ha kell, hazafelé a buszon, éppen kinn a határban, vagy bent az irodában is gyakran felkeresik különféle ügyekkel. Miután „régi motoros”, többnyire már ismeri a kényes dolgokat, s ezért — kollégáival együtt — inkább a problémák megelőzése foglalkoztatja. Mint mondja: — Ismernek már a munkatársaim, tudják hogy amit lehet, azt megpróbálom elintézni nekik. Aki becsülettel dolgozik, az megérdemli az erkölcsi, anyagi elismerést egyaránt. Ha úgy érzem teljesíthető, akkor nyugodt lelkiismerettel megígérem, a főnökeim sem hagyják az embert pácban. Munkatársaim éppen ezért abszurd dolgokat nem is kérnek tőlem. Nyugodt, megfontolt ember ül velem szemben a kerületi irodában. A munkáján, társadalmi megbízatásán kívül a magánélete felől érdeklődöm. Nincs kimondottan széles baráti köre, de jó viszonyban van szomszédaival s munkahelyén kollégáival. Főleg a családjával tölti a szabadidejét. Változatlanul szereti a szőlőt, hiszen, mint mosolyogva mondja: „A szőlőtőke tövében születtem” A gazdaság újerdei kerületében lévő gyümölcsösben is vállalt munkát, mintegy kéthektárnyi szőlőt ápol részes művelésben. Eddigi pályafutásáról így vélekedik: — Ügy érzem, nem bíztam a szerencsére semmit, amit eddig elértem, azt saját akaratomnak, munkámnak köszönhetem. Szerény sem vagyok annyira, hogy ezeket a dolgokat ne tartanám természetesnek. Kiss Sándor, azt hiszem, olyan ember, akihez bizalommal fordulhatnak munkatársai közös és egyéni ügyben egyaránt. Szeret a közösség dolgaival foglalkozni, s azt is tudja, hogy ezt az emberek meghálálják. Mint szakszervezeti főbizalmihoz másfél száz dolgozó tartozik hozzá. Kötődik az emberekhez, a földhöz, az átkozott és áldott homokhoz. Forgács Tibor Stupinszki Pétemé termék- jelölő címkét készít Fotó: Tarppi Sütő JúlÜa községtörténetet nyomtat A Szolnoki Nyomda Vállalat karcagi üzemében a hagyományos nyomtatványok mellett községtörténeti kiadványokat is készítenek, hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára. Ezek a tanulmányok, főképp Békés megye településeiről szólnak Ezeken a gépeken meghívók készülnek Sokszínű virágok Amikor betoppantunk a jászkiséri Szabó Mihályék- hoz, felesége éppen kalácsot sütött a konyhában. Már három tepsit töltött meg a sütőbe kívánkozó, nyers tészta, pedig a munkával még korántsem volt készen. — Ahol egyszerre hét gyerek kér enni, ott két-három tepsivel nem is érdemes bajlódni — mondta az alacsony, kerek arcú asszony. Négy hízót Szabóék tiszteletre méltó szülői erőfeszítésekkel egyengetik az apróságok útjait. Jobban mondva csak részben találó a fogalmazás, hiszen a legnagyobb fiú, Mihály már katona, aki éppen a szabadságát töltötte otthon. Jóska is tizenhat éves, Tünde tizennégy, András pedig hatodikos. A két iker, I.aci és Mari ötödikesek, és a sort, a „csimbók”, a hároméves Katalin zárja. — A férjem gépkocsivezető, és egyedüli kereső a családban. Mindenféle pótlékkal együtt havonta 9 ezer 600 forint a bevételünk. Megtakarított pénzünk nincsen, de azért éhezni sem szoktunk. Az idén már négy hízót vágtunk és ez nagy segítség, mert például ha baromfit veszek, egyszerre három is kell. Sűrűn sütök, mivel a házi kalácsot mindegyikőnk szereti. Nem csoda, ha Ilona asz- szony ennyi gyerek mellett nem ismeri a tétlenséget. Főz, mos, vasal, a jószágokkal bíbelődik, vagy a kertet gondozza, ahol tulajdonképpen minden zöldségféle megterem a konyhára. — Azért, hogy ennyien vagyunk, figyelek rájuk. A gyerekeim egy kivételével négyes vagy legalább közepes tanulók. A katonafiam is szakmunkás és az utána következő két legöregebb is az lesz Hogy az apróbbak mire viszik, majd elválik. Ha a kedvükből, meg a tehetségükből futja, vállaljuk a taníttatásukat. — Mi a szép egy ekkora, nagy családban? — Amikor valamennyien körülöttem téblábolnak. Ilyenkor leülünk a szobában, beszélgetünk, játszunk: ez az én igazi világom, boldogságom. — Gondolom felhők is adódnak. — Ajaj, az ördög vinné el ezt a pénzt! Minden fillérnek helye van: folyton-foly- vást osztok, szorzók, hogy jusson is, meg maradjon is a vásárlások után. Nálunk nincsen zsebpénz, a gyerekek ■még az ösztöndíjat is lerakják az asztalra. Tudják, ez is keill. Igaz, forint nélkül sose hagyom őket, adok, amennyit kémek. Bizony, nem könnyű ekkora családban beosztani a keresetet: figyelni mindenre, összefogni a népes famíliát. Ez az életmód teljes embert, szülői összefogást kíván. Hát még ott, ahol afféle kurrió- zumszámba menően tizenhárom gyerek van! Mert Kunhegyesen az ötvennyolc éves Halas Lajosnak és élete párjának ennyi született összesen. És ami ennél is fontosabb: eddig mindből embert faragtak a szülők! Akad közöttük diplomás, szakmunkás, nem is egy érettségizett, vagy a tanulmányait még most végző általános és középiskolás. — Az öt legkisebb még az iskolapadot koptatja, illetve itthon lakik, és abban bízom, hogy ők sem menetelős számjegyű értesítőkkel fejezik be a tanulmányaikat — mondja a jó humorú édesapa. Lajos bácsi élete rendihagyó, nem ,is beszélve a házasságáról. — Annyit elöljáróban kettőnkről, hogy ma sem esküdtünk meg. Hogy miért? Nekem már volt korábban egy sikerületlen házasságom. Akkor komor bika módjára elhatároztam, bárhogyan is alakuljon a sorsom, én még egyszer az anyakönyvvezetőt nem háborgatom. Találkoztam ezzel az asszonnyal, életem párjával, és összeköltöztünk. Nagyon is illettünk egymáshoz, mivel egy házasságban már mindketten csalódtunk, és úgy döntöttünk, megpróbáljuk együtt mor- zsolgatni az éveket. Nekem is, neki is volt már egy gyereke, mégis azon gondolkoztunk, afféle „zálogként” közös utód is kellene. Jól sikerült az elhatározás, mert így született az elmúlt közel harminc év alatt tizenegy fiunk és lányunk. Nem tagadom, hogy a nevelésre, meg a gondozásra ráment, rámegy az életünk, meg az egészségünk. De ha hazalátogatnak mindannyian, és körbe hordozom a tekintetem rajtuk, úgy érzem, megérte. Harmincegyen üljük körbe a szobát: tizenhárom gyerek, nyolc unoka, három meny, öt vő, meg mi. Olyanok együtt, akár a virágoskert. Az is akkor szép, ha a rózsán kívül jácint, tulipán, muskátli is virul benne. — Sose veszekedtek? — Tessék mondani: eny- nyi gyerek mellett mikor értünk volna rá? Inkább beszélgettünk, kikérdeztük a leckét, a lányok horgoltak, kötöttek, olvastak, a fiúk súlyzóztak, tornásztak az udvaron. Érdekes, hogy a gyerekek — főleg a lányok — mindig választékosán, ízlésesen öltözködtek. Ennek az a magyarázata, hogy otthon, az édesanya segítségével nagyon sok mutatós, csinos kardigánt, pulóvert, ruhát elkészítettek, megvarrtak. Így negyedáron jutottak a divatos holmikhoz, ámbár az elmondásuk szerint soha nem ez került sokba, hanem az élelem. Hiszen még ma is elfogy havonta harminc kiló liszt, tíz kiló zsír, tíz—tizenkét margarin, fél mázsa krumpli. Fizetéskor bevásárolnak, de azért naponta két- három kiló kenyeret, és ugyanannyi liter tejet is elhoznak a boltból. A családfő, Lajos bácsi néhány hete rokkantnyugdíjas, bár még nem tudja, mennyi lesz a havi járandósága. Most már talán annyival könnyebb, hogy segítenek rajtuk a nagyobb, kereső gyerekek is, no meg a tanács is havi 2 ezer 260 forint nevelési segéllyel támogatja őket. Úgy tűnik, változnak a népesedési szokások, mivel a gyerekeik közül eddig csak Jutkának született négy családja, a többieknek egy, kettő. A statisztika számdzsungelét böngészve kitűnik, hogy a legutóbbi népszámláláskor 129 ezer család élt a megyében. Több mint egyharma- duknak nem volt gyereke, ugyanakkor a három- vagy többgyerekesek száma mindössze 8,1 százalékot mutatott. Sajnos, ezen családok száma folyamatosan csökken, akár a születéseké. Olyany- nyira, hogy a megyénkben az utóbbi két évben négyezerrel apadt a lélekszám. Különösen szembetűnő az alacsony gyermekáldás a diplomásoknál. Ország- és világjárás Dr. Mester Lajos és felesége — mindketten gyógyszerészek — kivételek, hiszen a Széchenyi lakótelepi 71 négyzetméteres állami lakást hatan vallják otthonuknak: a házaspáron kívül három fiuk és a lányuk is. — Már az esküvőkor elhatároztuk, hogy több gyerekünk születik, hiszen mi is kilencen voltunk testvérek — mondja a férj. — Mivel az első három fiú lett, reménykedtünk a ráadásban, talán ő már lánynak érkezik. így is történt, ezért teljes a boldogság. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a sorsunkat figyelve sokan csóválják a fejüket: lám, lám, egyetemet végeztek, mégis ennyi gyerökük született. Mire jó ez? Valahogyan a diplomások között ma nem sikk az ilyesmi. — Mennyi a keresetük? — Havi tizennégyezer, amelyből tizenkettőt viszünk haza. Ez a biztos, a többi kétséges, mivel a nyereség függvénye. Azaz vagy van, vagy semmi nem lesz belőle, ha úgy alakul az év. Nekünk különösen a szeptemberi be- csengetés a szörnyű: mindegyik gyerekünk iskolás, és a múlthavi fizetésünkből írd és mondd: másfélezer forintunk maradt. — Mit tudnak, illetve nem képesek megadni a négy gyereknek? — A legújabb divatot, a drága technikai eszközöket semmiképpen. Meg lakást sem, ha kiválnak a szülői házból. Helyette mágt kínálunk : közös programokat, együttes ország- és világjárást. Évekig spóroltunk az erdélyi, a török, a görög útra, de megérte. Ez a mi ajándékunk nekik. Meg az olyan családi légkör, ahol megőrizhetik az egyéniségüket, önmagukat. Mert a mai rohamosan emelkedő árak, megélhetés; költségek között négy gyerek nem kis felelősség. Mi ennyit vállaltunk, és ha egy nadrágom marad is, felneveljük őket. Dolgos, becsületes emberekké, ami úgy gondolom, nem kis, dolog. Azt mondják, hogy a fiatalok kényelemszeretetből, hiúságból nem szívesen terveznek több gyereket. A Kisújszálláson élő Gazsó Lajos és felesége, Varga Gabriella másképpen gondolkozott, és máris három, tündéri apróság szülei, ámbár mindössze még csak a huszonéveik második felét tapossák. Ráadásul a benzinkút környéki új lakótelepen két éve már a saját otthonukban laknak. — Hetvenezer forinttal kezdtük az építkezést, felvettük az OTP-kölcsönt, és amikor beköltöztünk, harminc forintunk maradt. Azt se tudtam hamarjában, másnap mit adjak a gyerekeknek — mondta a feleség. Gyerekekkel nem! Azóta sok hónap lepergett, és két szobát már berendeztek, de a földszinti nappali még üresen áll. Gabriella még gyesen van, így a havi bevételük mindennel együtt nyolcezer forint körüli. — Hogy elegendő-e? Annak keil lennie, mert nincsen, aki segítsen. Az én szüleim mór régen meghaltak, a Lajosé meg még dolgoznak, így ritkán jutnak el hozzánk. A ruhaféléknél tudok spórolni, bizony ezerszer megnézem, mit vehetek meg magamnak. A koszton viszont semmit, mert enni azért kell, hiszen egy-egy hétvégi ebéd nagyon szolidan is négyszáz forint ütőnknek. — Szórakozás? — Ritkán, a szomszédokkal elmegyünk a moziba. Hol mi, asszonyok, hol a férjek, mivel valakiknek a gyerekekre is ügyelni kell. — Mi a legszebb a három apróságban? — A nyiladozó értelmük, a ragaszkodásuk. Az, amikor este az asztal körül ka- rattyolnak, beszámolnak a napról. — Árnyoldal? — Még gyesen vagyok, de mivel korábban másik településen dolgoztam, most majd itt, ebben a városban szeretnék elhelyezkedni. Akadt, ahová felvettek volna, de amikor kiderült, három tíz éven aluli fiú anyukája vagyok, kerek perec elküldték. Mondván, ha betegek a gyerekek, hiányzóm, nekik pedig megbízható, biztos emberre van szükségük. Mivel úgy tűnik, novembertől már lesz helyem, inkább tényként, mint panaszként említem mindezt. Mi sem azzal a céllal vetettük papírra. Csupán néhány olyan személyt, embert szerettünk volna bemutatni, akik az átlagosnál népesebb családjukért édesanyaként, édesapaként álltak és állnak napról napra helyt. Az előbb említett — sajnos még sok hélyen meglévő — véleménnyel szemben nagyon is példamutatóan, megbízhatóan. D, Szabó JVIiklós
