Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-04 / 182. szám
1984. AUGUSZTUS 4. SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 7 Balázs Béla, a filmesztéta Hozzászólás cikkünkhöz Népszerű vagy népszerűtlen Neve hallatára legtöbben Bartók muzsikájára emlékeznek, a Fából faragott királyfi, vagy még inkább a Kékszakállú herceg vára históriájára, sűrű szimbolikájára. Pedig még mennyi minden maradt utána! Gyanakvó és óvatoskodó századunkban szinte túlságosan is színes ez az életmű, melyet valljuk 'be bizony a határainkon kívül sokkal alaposabban ismernek és elismernek. Balázs sem volt kivétel. Egyike azoknak a bizonyos mondabeli prófétáknak, akikre csak éppen szülőhazái uk nem ügyel. De tegyük mindjárt hozzá, Balázs Béla igazi européer volt, aki otthonosan mozgott Budapesten, Bécsben, Berlinben, Rómában és Moszkvában. A történelem szeszélyéből szinte szó szerint internacionalista életet élt, — anélkül, hogy még legkegyetlenebb időikben is megfeledkezett volna hovatartozásáról. Annak a szárnyaló nemzedéknek tagjaként indult az értelmiségi létbe, amely még mit sem sejtett a közelgő világégés szörnyűségeiről, s a tanári hivatás megújításában, vagy csak egyszeníen a tanításban kereste a maga üdvösségét. De a múzsáknak is hódolt. Versei, regényei, meséi, elbeszélései, tanulmányai sorra látnak napvilágot. A Nyugat munkatársának lenni akkoriban már igazi rangot jelentett. A Hábsburg-ibirodalom öSszieomlása, a front-katona keserves tapasztalatai szinte magukkal sodorták s vezették az új proletárhatalom híveinek táborába. A forradalom lelkes híve a Közoktatásügyi Népbiztosság művészeti és irodalmi osztályának vezetője, az Operaház és a Nemzeti Színház kormány- biztosa, az írói direktórium tagja... Érthető, ha Horthy pribékjei elől ő is menekülni kénytelen Ausztriába, ahol a Der Tag munkatársaként kereste kenyerét 1926- ig. azután Berlinbe költözött, s a Weltbühne szerkesztőségének lett a tagja. Ezek azok az évek amelyek egvre inkább a film felé fordítják. Pécsi diák volt Old Shatlerhand Indiános könyveink sá- padtarcú hőse, Old Shatter- hand pécsi diák volt. A meglepő felfedezést Rajczi Péter művelődéstörténész tette, aki évtizedek óta kutatja a nagyhírű mecsekaljai iskola, a háromszázéves múltra visszatekintő Nagy Lajos Gimnázium históriáját. A May Károly regényeiben szereplő nemes lelkű fehér ember, az indián Wi- nettou vadásztársa nem csupán az írói képzelet szülötte volt, hanem kalandos életű hazánkfiáról, Xantus Jánosról is mintázta rokonszenves alakját a szerző. Xantus földmérőként dolgozott Amerikában, közben állattani és néprajzi gyűjtéseket végzett, s az anyag egy részét hazaküldte Magyarországra. A volt pécsi diák sohasem feledkezett meg az alma materről. 1871-ben hetvenhat különféle amerikai madár példányaiból összeállított gyűjteményt ajándékozott a mecsekaljai főgimnáziumnak. Az iskola sem feledkezett meg nagy tanítványáról. Jövőre lesz 150 éve, hogy a neves néprajzkutató, az akadémia levelező tagja, a fővárosi Állatkert alapítója megkezdte pécsi tanulóéveit. Az alma mater megemlékezik egykori diákjáról, a legendás Old Shatterhandról. Nemcsak azáltal szerez nevet, hogy elsők között rendszeresíti lapjában a filmkritikát, hanem megpróbál a kritikákban is egyfajta esztétika; rendszert kialakítani. De nem maradt meg a kívülálló szemlélő pozíciójában — maga is belevetette magát a hetedik művészet meghódításába ő lett a német Volksfilmbund egyik alapítója. 1924-ben már Salten és Bussen, társaságában önálló produkcióval is jelentkezik, Modem házasságok címmel. Az önagysága nem akar gyereket, a Grand Hotel, az Egy meg egy az három, a modernizált Don Juan mese, a Narkózis ennek a felfelé ívelő pályának egy-egy állomása. A legnagyobb siker kétségtelenül a pénz hatalmát, könnyes-humoros körforgását felidéző Egy tízmárkás bankjegy kalandjai, amely az expresszionista film eszközeivel vázolja a nagyváros; lét mindennapjait. Az egyre hangosabb náci propaganda őt is elűza, s így kerül Moszkvába, ahol a Filmművészeti Főiskola tanáraként tevékenykedik 1931-től—1945-ig. A felszabadulás után azonnal hazajön, a Fényszóró című kulturális lap főszerkesztője, a Filmtudományi Intézet vezetője, a Színház- és Film- művészeti Főiskola tanára lett. Filmes működéséből mindössze a Brecht nyomán feldolgozott Koldusoperát ismerjük, no meg a felejthea történelem ? Lapunk július 21-i. számában Kikből lesznek tanítók címmel beszámoltunk a Jászberényi Tanítóképző Főiskolára jelentkezettek felvételi vizsgáinak tapasztalatairól, amelyben többek között azt állapítottuk meg, hogy a fiatalok körében népszerűtlenné kezd válni a história, tudásuk, történelemszemléletük erősen hiányos. A cikkhez hozzászólást küldött dr. Kiss Kálmán megyei történelem szakfelügyelő. Terjedelmi okok miatt részleteket közlünk írásából. tetten Radványi Géza produkciót, amely 1947-ben az új orientációjú magyar film megszületését is jelezte. A Valahol Európában — nyugodtan mondhatjuk — klasz- szikus mű, amelyet azóta majdnem a világ minden országában játszották. (Most újítják fel Moszkvában, Párizsban és nemsokára Pe- kingben is vetítik.) A főleg filmesztétikái babérokkal hazaérkező Balázs, Máriássy Félix és Máriássy Judit társaságában a filmművészet klasszikusainak szellemében nyúlt az akkor különösen aktuális kérdéshez. A foglyul ejtett karmester, a háború alatt árván maradt, elzüllött gyerekek története — szinte tökéletesen tükrözi a Filmkultúra, a Filmművészet, no meg A látható ember írójának elképzeléseit korunk új és legdivatosabb művészetének lehetőségeiről, törekvéseiről. A film, önálló, sajátos formanyelvének elismertetése — éppen a sematizmus kezdődő korszakában — önmagában is döntő tett, különösen, hogy világszerte kezdett illusztratívvá válni ez a művészeti ág. Vonzódott az újhoz, küzdött az önálló filmesztétika meghonosításáért, technikai problémákban is állást foglalt. Idehaza csak jóval halála után jelentek meg idegenben írt művei magyarul. Emlékét őrzi a nevét viselő filmművészeti díj, meg az ifjú utánpótlást nevelő stúdió. Tudunk róla, emlegetjük — de alig-alig ismerjük. Talán most, születésének századik évfordulóján közelebb kerül hozzánk, és elfoglalja méltó helyét a nemzeti kultúra nagyjai között. (És talán azt is megérjük, hogy végre egy magyar mozi is felvesz; a nevét — annak a magyar filmesnek, akit a legjobban ismer a világ és akit Párizsban vagy Rómában úgy idéznek, mint a bibliát.) Legalább erre jó lesz a sok-sok megemlékezés. N. Gy. A Központi Statisztikai Hivatal által évenként kiadott, a felvételi eredményekről készült összesítők, amelyek megyékre és iskolákra, tantárgyakra lebontva közlik a felvételizők számát és eredményeit, ugyancsak egyértelműen igazolják, hogy országosan, s megyénkben sem csökkent a történelem iránti érdeklődés. A dr. Vincze Sándor disz- szertációjában közölt kisújszállási és megyei adatok ugyancsak azt mutatják, hogy a Szolnok megyei középiskolák az országos átlagnál jobb felvételi eredményessége jelentős mértékben a magyar nyelv és irodalom, valamint a történelem tantárgyak felvételi vizsgákon való domináns szerepével is magyarázható. Ezek az adatok a ’70-es évekre vonatkoznak, s van a megyében néhány olyan iskola is, amelynek erőssége éppen a reáltantárgyakban rejlik, de az utóbbi évek statisztikai összesítőiből sem vonható le a történelemre vonatkozóan negatív ítélet. Ismeretes az is, hogy megyénkben a gimnáziumi fakultatív oktatás bevezetése óta aránytalanul sokan választják a harmadik osztálytól kezdve a magyart és a történelmet. Az MTVB művelődési osztály vezetői például körlevélben szólították fel az igazgatókat és tanárakat, hogy tegyenek meg mindent az aránytalanság felszámolása érdekében. Több iskolában évfolyamonként két-két történelem és magyar fakultációs csoportot kellett kialakítani, miközben nehezen lehetett feltölteni egy-egy csoportot a reál tárgyakból. Iskolánkban például a 3. osztályban huszonkettes létszámú történelem fakultációs csoporttal foglalkoztam; negyvenkilencen jelentkeztek e tanév végén felsőfokú tanintézetekbe, közülük húszán felvételiztek történelemből. Hét tanítványunk jelentkezett tanítóképző főiskolára, s közülük hatan történelemből vizsgáztak. Ezek helyi adatok, de kollégáim többsége hasonló arányokról tudna számot adni. Húsz éven keresztül közvetlenül figyelemmel kísérhettem a megyei történelem- tanítás helyzetét. Ezekben az évtizedekben közoktatásunkban szakadatlan változtatásoknak vagyunk tanúi, illetve részesei. A történelemtanítás — ideológiai-politikai érzékenysége miatt — a többi tantárgynál is jobban ki volt téve a permanens változásoknak. Az 1972- es párthatározat nem mindig helyes végrehajtása, a történelemtanítás devalválása például valóban sok kárt okozott. Ugyanakkor kiderült, hogy a történelemtanítással szembeni társadalmi igények egyre nőttek. Többször érte elmarasztalás az —ellentmondások miatt a történelemtanárokat ; sokan elvesztették önbizalmukat, voltak, akik elhagyták a pályát. Nehéz volt ebben az időben ikartársaim hitét, szakmai lelkesedését megőrizni, de úgy érzem, hogy ma már túljutottunk a legkritikusabb időszakon. Az utóbbi idők központi intézkedései (újra érettségi tárgy a történelem, a szakközép- iskolák 4. osztályában is megmaradt, a felvételi össz- pontszám megszerzése szempontjából minden iskolatípusban szerepe van) jelentősen növelték a tantárgy presztízsét. J.ól tudjuk, hogy elsősorban nekünk, történelemtanároknak kell mindent elkövetnünk a tárgy meg;- szerettetése, tekintélyének növelése, a megfogalmazott tantervi célkitűzések megvalósítása érdekében. Tanítványaink számos kérdésre várnak választ, s kíváncsiak történelemtanáruk véleményére; mi nem tanúsíthatunk apolitikus magatartást! A külső hatások olykor bizony hátráltatják törekvéseinket, s a tankönyveket iß gyakran éri bírálat. Hiszem, hogy az új tanterv és tankönyvek fokozatos „bejáródása” után a történelemtanárok valóban sokkal jobban élnek, — mint ezt Tál Gizella is sürgeti — a tanári szabadsággal, s valóban alkotó módon használják az új tankönyveket. (Nem kis gond ezeknek a megismerése; van olyan történelemtanár, aki a különböző iskolatípusokban — nappali gimnázium és szak- középiskola, illetve felnőtt tagozatok — egy évfolyamon 3—4 féle könyvből dolgozik!) Évek óta nagy súlyt helyezünk a tanárok tervszerű továbbképzésére, s ennek eredményeként a megyében tanító történelemtanárok közel 70 százaléka vett részt szervezett keretekben folyó ideológiai-szakmai továbbképzésben. összességében a történelemtanítás feltételeit jónak, a továbbhaladás szempontjából is kedvezőnek tartom. Őszintén sajnálnám természetesen, ha valaki ezek után úgy vélné, hogy mindennel elégedett vagyok. Vannak figyelmeztető jelenségek, amelyeket a kartársakkal is igyekszünk megbeszélni. Nyugtalanít például az, hogy néhány szakmunkásképzési célú szakközépiskolában a továbbtanulni nem szándékozó tanulók feltűnően igénytelenek, igen alacsony szinten sajátítják el a szükséges ismereteket és készségeket. Ez kartársaim egy részét el is kedvetleníti. Annak sem örülhetünk, hogy a történelem az érettségin egyes középiskolákban újra „buktató tárgy” lett. Szlovén népmese alapján Játszótér fából a jászberényi szigeten Tervezte, készíti az Alkotárs művészeti csoport Kemény az akác, de az elszánt véső és a kitartóan kopogó kalapács összehangolt munkájának kénytelen megadnia magát. Röppennek áz apró forgácsok, s a törzsből lassan kibontakozik az emberi kéz mintázta forma. A gyökérkorona alatt barátságos mosolygó arc, a tizenkét hónap egyikének jelképe. — Valószínű sokan ismerik azt a népmesét, amelyben a gonosz anya és leánya a mostohatestvért hóviharban kikergeti a házból, hogy hóvirágot szedjen és számos ehhez hasonló képtelenséggel bízzák meg. ám a jóságos leányon a hónapok szíve megesik, és segítenek neki, míg a rosszak elnyerik méltó büntetésüket. — mondja Dörnbach Pál, a jászberényi Május 1. szigeten épülő játszótér kigondolója, tervezője, az Alkotárs művészeti csoport tagja. — Ezt a történetet próbáljuk fában megmintázni, amely az általunk elképzelt játszótér-komplexum középpontja lesz. Körben a tizenkét hónap mindegyikére hintát szerelünk, középen a mászóka a melegedésre szolgáló tüzet szimbolizálja. Feltehetően sokak fejében megfordult már, hogy a város szívében lévő szigettel kezdeni kellene valamit, kihasználni azt a lehetőséget, ami a csodálatos környezetben rejlik. A Déryné Művelődési Központ Alkotárs művészeti csoportja az elmúlt év őszén vetette fel az ötletet, mi lenne ha a Zagyva határolta területen, a környezethez simuló játékközpontot alakítanának ki. Hamarosan kész tervvel álltak elő, melyet a városi tanácshoz nyújtottak be. Májusban derült ki, hogy a munkájukról kissé megfeledkeztek és a feltétlen szükséges anyagiak sem nagyon állnak rendelkezésre. Végül is ötvenezer forintot tudtak biztosítani, melyet a művelődésügyi osztály tízezerrel, a megyei amatőr művészeti tanács pedig ötezerrel toldott meg. Sok-sok szervezéssel, segítséggel a minimális feltételek megteremtésével az alkotótábor július 29-én megnyitotta kapuját. Az Alkotárs csoport munkáját többen is segítik, Máté György szobrászművész és számos jászsági fafaragó. — A két hét talán arra lesz elegendő, hogy a játszótér központi részét 70—80 százalékban elkészíthessük Formálódik az oszlop Fotó: D. G. — magyarázza Bangócs Gábor a csoport vezetője. — Remélhetőleg szeptember végén ezt a részt a gyermekek birtokba vehetik. — Mikorra lesz kész az sadalmi munkában születik meg? — Erre bizony még legalább három évet várnunk kell. Addigra ivókúttal, miniszínpaddal, rönkvárral, padokkal, pihenőkkel bővül. Munkában a fafaragók egész létesítmény, amely tár— FS —
