Szolnok Megyei Néplap, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-07 / 158. szám
1984. JÚLIUS 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Az észt nemzeti hagyományok ápolói Tallinni táncegyüttes Szolnok megyében Beszélgetés a csoport vezetőjével Észtónia fővárosa, Tallinn politechnikai főiskolájának művészegyüttese szerdán egyhetes vendégszereplésre Szolnokra érkezett. A Kuljus táncegyüttes már nagy sikerrel mutatkozott be Jászla- dányban és Nagyiványban. Tegnap a vendéglátó, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ munkájával s a várossal ismerkedtek a tall inni fiatalok. A csoport vezetője, Olev Tapupere, a főiskola energetikai fakultásának dékánja elmondta, hogy ae együttes tagjai az Észt SZSZK legnagyobb felsőoktatási intézményének hallgatói s már egy alkalommal jártak Magyarországon. — A főiskoláinak egyébként tízezer hallgatója van — folytatta Olev Tapupere. A nappali és a levelező tagozaton is öt—ötezer diák tanul. Az intézményben többek között építészeket, gépészeket, közgazdászokat, kémikusokat, energetikusokat és automatizálási szakembereket képezünk, s két év múlva ünnepeljük a főiskola alapításának 50. évfordulóját. A Budapesti Műszaki Egyetemmel hosszú évek óta rendkívüli jó a kapcsolatunk. A magyar hallgatók gyakran végzik a tallinni főiskolán szakmai gyakorlatukat, a tallinni fiatalokat pedig ugyanakkor a budapesti egyetem fogadja. A kapcsolat persze nem merül ki ennyiben; pihenésre, üdülésre is szívesen látjuk a magyar fiatalokat, s mi is mindenkor örömmel fogadjuk a hasonló meghívásokat. Mondanom sem kell, most is örömmel jöttünk, a fogadtatás, a vendéglátás igazán meleg, baráti volt. — Kérem mutassa be a művészegyüttest. — A Kuljus táncegyüttes — az elnevezés magyarul csengettyűt jelent — mint Olev Tapupere említettem már, a főiskola hallgatóiból alakult. Az Észt Köztársaság érdemes együt - tese, a Komszomol-díj tulajdonosa. Számtalan alkalom - mai szerepeltünk már külföldön s természetesen a Szovjetunió városaiban is. Az együttes repertoárjában több nemzet táncai, dalai szerepelnek. Népi zenekarunk, a „Kukerpillid” önállóan is gyakran fellép, s most az ő kíséretükkel hallhatja a Szolnok megyei közönség Urve Taust és Unó Kreen, az Ésfzt Állami Operaház énekeseinek műsorát is. — Észtországban mennyire élnek a néptánc, a népzene hagyományai ? — Ezek a hagyományok élőek. Tállinnban öt évenként rendezik meg a Dal Ünnepét, amelyre ezrek és ezrek érkeznek a köztársaság minden részéről. Ilyenkor nem csupán a dalosok, zenészek, de a néptáncegyüttesek is bemutatkoznak. Ä Kuljus táncegyüttes is őrzi az észt nemzeti hagyományokat, jellegzetes táncunk a „tuljak”, például minden műsorunkban szerepel, többnyire ezzel a tánccal zárjuk a koncerteket, ezzel búcsúzunk a közönségtől. A „tuljaknak” s a tallinni táncegyüttes színvonalas műsorának hétfőn este 8 órától a túrkevei közönség tapsolhat. A Szolnok megyei vendégeskedés azonban természetesen nemcsak szereplésekből áll. Az együttes tagjai ma Eger nevezetességeivel ismerkednek, holnap többek között a Szolnoki Művésztelepet s a Damjanich János Múzeumot keresik fel, este pedig baráti találkozón látja vendégül őket a Tisza táncegyüttes. Hétfői programjukban, az esti túrkevei fellépés mellett, szenttamási és mezőtúri látogatás is szerepel. Az együttes kedden in - dúl haza Tallinnlba. — te — fotó: N. Zs. \ táncegyUttes tagjai a Megyéi Művelődési és Ifjúsági Központban Kodolányi János emlékmúzeum l Vajszlón I Kodolányi János édesapjának erdőmérnöki irodája Születésének hetvenötölik, halálának tizenötödik ívfordulójára újjárendezve nyitották meg a Baranya negyei Vajszlón Kodolányi János emlékmúzeumát. Kodolányi Pest megyében, Tel- kin született, de négyéves korában a család Pécsvárad. ~a költözött, 1909-ben pedig Vajszlóra: innen íratták be íésőbb a pécs] gimnáziumba. Pécsett jelent meg első cikke, verseskötete. Az er- iőfőtanácsos kisfia, aki a /ajszlói paraszti környezetien „úrigyereknek” számí- :ott, ebben a faluban ismerkedett meg — mint a Süly- lyedő világ című önéletrajzi művében írja — „az ormánsági nép zárt, sajátságosán kiesbús, költői, betegesen ér~ :ékeny, sötét halálösztöntől átlengett” életével. Ezek az ■lmények vissza-visszatérnek íovelláiban, drámáiban és ■egényeiben; a Pécsvárad — liájsziló — Pécs háromszöget „szellemi szülőföldjének” nevezte egy későbbi írásá- oan. Ma a vajszlói ház könyvtár és múzeum: a Baranya megyei tanács és a pécsi Janus Pannonius Múzeum Kodolányi életművét mutatja be az érdeklődőknek. Va.iszló Harkánytól alig több mint húsz kilométer, a múzeum megnyitása óta sokezer turista kereste fel a falu közepén álló házat. A múzeum legbelső szobájában az ormánsági népélet emlékeivel találkozunk. Az Ormánságra a harmincas években a népi írók hívták fel a figyelmet: az egy- kézés, a gazdasági bajok, a népi kultúra tragikusan gyors pusztulása iránt aggodalmát sok író, politikus, orvos, pap néprajzkutató fogalmazta meg riportban, szociográfiában, regényben. Ezeknek a műveknek első példányai vagy későbbi kiadványai éppen úgy megtalálhatók itt, mint számos dokumentumértékű fénykép. Egymáshoz közel kerültek Kodolányi temetésének fényképe; és a pályakezdés dokumentumai : levelek, beszédek; cikkek és 1961-es második baranyai utazásának fényképei, amikor a nagybeteg író mégegyszer ellátogatott ifjúsága színhelyére. Külön érdekesség, hogy az eredetivel megegyező módon korabeli és részben a család tulajdonában lévő bútorokkal rendezték be az idős Kodolányi erdőmérnök irodáját: íróasztalán ott áll telefonja és írógépe. — GT — Színház a múzeumudvarban Csudálatos játék Középkori mirákulum bemutatója Különlegesen szép született a múzeumudvarban igazi színház egy középkori drámából; életre, valóságos színházi életre kelt egy többnyire csak színháztörténeti érdekességnek tartott dráma; Csizmadia Tibor és művésztársai támasztották fel papírsírjából Egy „középkori mese” elevenedik meg a nyári színháznak stílusos otthont kínáló, árkádos múzeum udvarban; kalandos história, amelyre úgy nézhet a mai ember, mint a felnőtt gyermekkorának hajdani meséire ; amit akkor benne szörnyűén valóságosnak gondolt, az már csak a képzelet édes játéka, ennyi maradt belőle, így lehetünk most az emberiség gyermekkorának „meséjével is”, amelyben kan- ördögök ijesztgetik az embert, s a menybéli úr hatalmától függenek a dolgok. Ma már az efféle történet felnőtt értelemmel csupán bájos história, varázsát költészete adja. Akárcsak a Nimwégai Márika csudálatos históriájáét is, amelyben férfiúi képében gáládul csábít el egy szépséges fiatal lányt a bujálkodásra kívánkozó kanördög, s aki meg- botlása után csodás módon menekül meg bűneitől, s tér vissza ismét a helyes útra. Egy leányzó bukásáról majd váratlan megtéréséről szól ez a mese, amely némiképp a közismert Faust-monda női változatának is tekinthető, hisz a csábító szellem Má- rikának cserébe testéért, leikéért a Hét Szabad Művészet tudományát kínálja. (Jellemzően a kor felfogására mind a szerelem, mind a művészet az ördög tudománya, amit tűzzel, vassal tilt az egyház.) A középkorba vagyunk „hivatalosak.” az ismeretlen szerző munkája a XV. század végéről való (magyarul Mészöly Dezső leleményes fordításában olvasható, több műfajtársával épp az idén jelent meg kötetben Akárki címmel, de ahogy elkezdődik a játék, azonnal itthon érezhetjük magunkat, s otthonosságunk a játék folyamán mindegyre csak nő: mert ízig-vérig mai színházban vagyunk. A forma, a ruhák, a díszletek a régi időket idézik, de minden egyéb végtelenül emberi, a kanördög épp úgy, mint a keresztre feszített Jézus, vagy a pásztorbotjára támaszkodó földi helytartója az Űrnak. Anélkül, hogy Csizmadia modernizálná, profanizálná az egykori történetet. Lényegében emberi ez a játék, nyoma sincs itt holmi vallásos áhitatnak, bár minden telve áhitattal, de a művészet, a jó művészet áhítatával, amely ahogy a játékban is elhangzik, „méltó a tiszteletre”. Nimwégai Márika — Fazekas Zsuzsa a különböző elemek között. Különös varázsa van mindennek: a dráma szereplői, mint képeskönyv lapjain megelevenedő, megmozduló figurák, úgy élnek és vándorolnak egyik képből a másikba. És mintha mindez a világ legtermészetesebb dolga volna. Szemlélésükben önfeledten merülhetünk el. A kissé lassított, szándékosan lassított tempó, az alakok rajzában megnyilvánuló összpontosítás az uralkodó jellembeli vonásokra nemcsak méltóságot ad a játéknak, de egyben hatásosan tükrözi a középkori ember kontemplativ szemléletét, jólesően sugározza magából a szemlélődés időtlenségét, s késztet bennünket is belső szemlélődésre. A finoman alkalmazott humor — a prológot játszó fráter például úgy dugja övébe keresztjét, mint jatagánját a harcoló vitéz; az Űr földi helytartója úgy teszi maga mellé pásztorbotját, mint fáradt öregember a görbebotját, stb, — tehát a humor, valamint a karikirozó stilizálás, a harsányabb ötletek is arra vezetnek, hogy kívülről csodáljuk meg ezt a kalandos világot, melyben a valóság elemei keverednek a merőben képze,étivel. S amelynek, minden meséi vonása ellenére megvannak a ma is hasznosítható általános, emberi tanulságai. A középkornak hátat fordító városi polgár földi örömökre és az igaz művészet szépségeire vágyódásának kifejezésében ugyanis olyan emberi érzések szólalnak meg, amelyek ma is rokonszenvesek. Legfőképp a tiszta művészetnek az a már- már himnuszos dicsérete fog meg, amelyet oly szépen visszhangoz ez a múzeumudvari játék — szárnyalóan, fenségesen. Ügyesen „hangszerelt” előadás ez, finom tónusából erőteljes színek villannak elő, harsányabb hangzatok és szelidebb melódiák békésen simulnak egybe. Darvas Ferenc zenéje is, mely egyenrangú társ a játékban, észrevétlen olvad bele a stílusos összhangba. És színé- szileg is kitűnően van összekovácsolva. Nagyszerű csapatjáték ez, s van-e anná1 nagyobb dicséret, mintha azt mondjuk: itt minden színész igazán a helyén van, es szerepe szerint a hatásos teljeshez nyújtja a szükséges részt. A jó előadás mindenkori sajátja ez. Külön is felfigyelhetünk azonban a friss diplomás, egyelőre vendégként közreműködő Fazekas Zsuzsa rendkívüli üde- ségére, vonzó, tiszta lényére, a lépre csalt, majd bűnbánó leányzó, Márika szerepében; egy jövendőbeli Júlia, shakespeare-i tünemény. Bajcsay Mária is sok-sok „nőstény ravaszsággal” játsz- sza színesen a csábító kanördögöt, Tóth József valódi szereppé növeli a prológ halvány, csupán összekötő szerepét, végig éli azt a küzdelmet, s ezt apró jelekkel mutatja meg, amely Mári- káért folyik a csábító gonosz szellem és az Ür hívei között. Kitűnően használta ki humorlehetőségeit. Fekete András, Márika pap nagybátyja, ugyancsak telitalálat. Játékában jól érzékelhető az a naiv költöiség, amely az előadást is oly vonzóvá teszi. Csak a dicséret hangján szólhatunk a többiekről is: a Márika kikapós nénjét alakító, harsány színeket felvonultató Egri Katiról, a pápát igen finom humorral ábrázoló Takács Gyuláról, a vérbő legényeket alakító Varga Károlyról és Ardeleán Lászlóról, valamint Horváth László Attila (a fiú) továbbá az úgynevezett Maszka- ron-játékban szereplő Philippovich Tamásról, Levicz- ky Kláriról és Mucsi Zoltánról, ez utóbbi pokolbéli ördögként is mulatságos pillanatokat is szerzett. Régen láttam ennyire pontosan kigondolt és gondosan kivitelezett előadást, amely annyira helyénvaló is lett volna a múzeumudvarban, mint ez a Nimwégai Márika. Kár, hogy néhány nap és kimúlik, — ráadásul az idő sem kedvez neki — hogy érvényessége csak néhány nyári estére szól. Valkó Mihály Csizmadia elkápráztat; fantáziájával. Pedig nem szertelen, szeszélyesen bolondos előadás ez, nagyon is ki van méretezve. A hatásokat pontosan adagolja, a humort nem különben, ravaszul mérlegeli a legparányibb részleteket is, s a nagy találmány: az alapötlet, az, hogy a középkori táblaképek stílusában jeleníti meg a drámát. A cselekvés és a látvány művészetét egyesíti egy valóban eredeti, egységes színházi vízióban. Nem pusztán azzal, hogy a múzeum egyik falának árkádjait „telefesti”, táblaképeket idéző helyszínekkel, — tervezte Kálmán László — a szimultán színpad sajátos formája, a színterek egymás mellett és egymás felett helyezkednek el .hanem azzal, hogy a játék stílusát is ehhez a festői modorhoz igazítja, így teremtvén szoros kapcsolatot „Táplakép-szintér” — a múzeum árkádjaiból
