Szolnok Megyei Néplap, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-09 / 134. szám
1984. JÚNIUS Irodalom, művészet 9 Fodor András: Harang Épp olyan este volt mint a többi Tódultak ki a színház kapuján a naponkénti zsibogó vidámak. Közéjük keveredve szótlanul fogtam a váltad és egyszercsak eszembe jutott: lakik benned egy névtelen erő... Talán magad se vetted észre, mikor, honnét növelted. Titokzatosabb szövedék, mint a győztes szerelem. Mindent, ami a roncsoló idő tűzrácsain kihullt: az önkívület gyönyörét, a veszendő test lélekmelegét is, akár a néma levegő üvegharangja a földet, meg tudja védeni. Csákvári Péter: Babits-portré _______________________________ S imái Mihály: Közömbös műholdak között Hol a délibáb lovasa? Hol az aranyláng-orrlikú, horizont-rúgó paripa s a szőrén hullámló fiú? Lovagolt fejjel lefelé, sarkantyúi a zeniten. Villámos haja, mint a szél söpört a szökőár fölött. Hol a nagyvérű paripa? Hol az a nagy szívű fiú? Meddig hagyja repülni a sok égi-földi háború?! Hol a délibáb lovasa, hol az a vakmerő kölyök? — melyik vesztébe rohan a közömbös műholdak között.. ? M intha egyetlen hatalmas, odvas fog volna a ház, s most recsegve pori ód na az orvos fúrója alatt. Vasárnap délután. Ilyenkor jár a Furűr. Csak az időpont bizonyos, hogy honnan bukkan elő, és merre visz az útja: titok. Idegborzoló vijjogás tölti be a ház minden zugát, reszkető, vibráló, neurózist ontó falak jelzik, merre jár. Alulról támad, oldalról, felülről. Az irány is csak hozzávetőlegesen állapítható meg. Mintha a koponyáját fúrnák, mintha nyakszirtjé- be mélyedne a fúrófej. Vasárnap délután, ha jár a Fur- úr, megszűnik az élet a házban. Mindenki őt hallgatja, rá figyel, várja, hogy elnémuljon, nem is tehet mást. Aki nem bírja tovább, kirohan, céltalanul kereng a lakótelep kitaposott ösvényein: Zöldért, Közért, újságosbódé, Díszhalak — mert vannak díszhalak is — és vissza és elölről. Az írógépre görnyedt, igyekezett a gyártástechnológiai leírásra összpontosítani, de a betűk összemosódtak, felolvadtak a sivításban, s a billentyűk imént még jól megkülönböztethető fehér feje összeke- nődött. Vadnai néni már beteg volt, amikor egy alkalommal megkérdezte: — Tudja-e fiam, miből vannak ezek a falak? Nem tudta. — Sejtettem — mondta az öregasszony, suttogóra fogta a hangját, és roppant titokzatos képet vágott, mint valami vénséges vén mesebeli anyóka, aki halála előtt, utolsó lehelletével utódjára, majdani megbosszulójára bízza az élete fogytáig őrzött titkot: — Fiam, ezek a falak égetett gázból vannak. Nem akart hinni a fülének. Nem szólt, csak közelebb tolta az arcát. És Vadnai néni megismételte: — Égetett gázból. — Rövid csend után még hozzátette: — Nem fogja a szög. Amikor beköltözött, nem volt szükség szögre. Polcai a földön álltak, egyetlen kép került a csíkos tapétára, egy rézkarc: London a tizenhetedik században. A hosz- szú. keskeny nyomatot erős, fekete szigetelőszalaggal rögzítette a falra. Ma már negyedszer kereste ugyanazt az átkozott szót: furatoló, szelepelő vagy szelepfurat, mindig elfelejti. A Műszaki Szótárért nyúlt. Rossz helyen van. Minden megtelt. Űj polcra lenne szüksége, ide az asztal mellé, éppen kézhez, egyetlen szál deszka a falon, és csak a Műszaki Szótár két otromba kötetét tartaná rajta, semmi mást. Zliijjuuuuuuuuuuu ... Válla közé kapta a fejét, azután összeszedte magát, lapozott, és megtalálta a szót. Ugyanaz. Negyedszer is ugyanaz. A kézirat margójára véste: szelepfurat. Aztán még egyszer: SZELEPFURAT. Ziijjuuuuuuuuuuu ... Félrelökte a gépet, hogy hátraszánkázott íróasztalán, és feldöntötte a toliakkal, ceruzákkal teletömött fekete köcsögöt. Kirohant a lakásból, döng- ve vágta be maga mögött az előszobaajtót. Az óvoda kerítése mögött két galambot figyelt, sétálgattak, morzsát szedegettek. Később sokáig ült a híg kávé mellett az eszpresz- szóban, s a borvörös asztalterítőt bámulta az üvegpohár alatt. Késő délutánra járt, hazaindult. A földszintre érve elolvasta a szeméttároló ajtajára rászögezett közleményeket: „Originál új SHURE (USA) pickup + kivezérlésjelző VU-méter, SNE-kar, anitiskating, 3 kg-os cen- tírozott tányér, + 22%-os sebességszabályozó stroboszkóppal eladó.” „Telepes néprádió eladó, itt a telepen. Nyugdíjas ház, fid. 8.” Kulcsmásolás. Harisnyafelszedés. Parkettcsiszolás. Üveghomályosítás, zárjavítás, ingaszolgálat, homokfúvás, kefekötés... „Kérem az ajtót este tíz után zárni szíveskedjenek. Saját érdekükben köszönöm.” Végül megtalálta, akit keresett: „Falfelfúrást és mindennemű lak- berendezési tárgy felszerelését vállalom. Szakszerű, gyors, hívjon bizalommal: Hüvelyes Vilmos, 301-302. Egész nap.” Rohant, tárcsázott. — Miről van szó, kérem? — kérdezte egy férfihang. Visszanyelte az előtoluló, türelmetlen szavakat, s megfontoltan azt mondta: — Két lyukról. — Kettő? — Kettő. — És mikor gondolja a kedves ügyfél? — érdeklődött feltehetőleg maga Hüvelyes Vilmos. — Minél hamarabb, — Most megfelel? — Mikor most? — kérdezte, hogy időt nyerjen. — Ügy értem, most. — Ja, hogy most — szögezte le kissé rebbenten. — Megfelel. — összegereblyézem a cuccot, és indulok. Kattant a kagyló. Arra sem jutott ideje, hogy végiggondolja: nem mutatkozott be, nem adta meg a pontos címet, a mester nem fogja megtalálni, máris éles csengetés hangzott. A küszöbön barna arcú, középkorú férfi állt. Bal kezében téglatest-forma szerszámostáska, jobbjában hosszúkás fémszerszám, lazán támasztotta csípőjére. Az ezüstösen csillogó fúró rézsútosan meBékés Pál: A Fur redt a mennyezet felé. A férfi area határozott, laza testtartása ugrásra kész, mintha különféle pucs- csok híradófilmjeinek szemcsés kockáiról lépett volna le az egyszemélyes cirkáló őrjárat. — Hüvelyes Vilmos — mondta komoran. — Vezessen be. — Ké... rém — és némán mutatta az utat. A helyszínre érve a mester földre tette szerszámostáskáját, majd kinyitotta, gondterhelten válogatott a különféle átmérőjű és recézetű fúrófejek, a kampós, egyenes, a mikroszkopikustól az ácskapocs méretűig terjedő szögek között. — Tiplivel lesz vagy anélkül? — tudakolta fel sem pillantva. — Hát... nem is tudom. — Nem is tudja? — Elképedt kérdés. — Mit akar a falra tenni, mire való a lyuk? — Könyvespolc ... — Tehát tiplivel — vonta le a következtetést Hüvelyes Vilmos —, van néhány gyönyörű narancssárgám. Hová lesz? — állt fel tüzelésre készen tartva a szerszámot. Nem tudta levenni szemét a fúróról. Most, hogy a spirális fúr' fej éppen őfelé irányult, görcsös szorítást érzett a gyomra táján, s karja megrándult... talán, ha felemelné ... Hüvelyes Vilmos követte pillantását, komor, barna képére mosoly derült. — Black and Decker — közölte —, világmárka. Ne tessék aggódni, viszi, mint a vajat. — Szabad baljával megveregette az ezüstös szerszámot. — Tehát, hová lesz? — Ide, az asztal mellé. — Nem úgy van az kérem. Hüvelyes Vilmos most óvatosan az asztalra helyezte a fúrót, zsebéből centimétert húzott elő, villámgyorsan lemérte a lyukak helyét, ki tudja, honnan, elővarázsolt vastag, kék irónjával meglepően vékonyka, halvány x-eket rajzolt a tapétára, s a fúró delejes hegyét máris a metszéspontba illesztette. Meghúzta a ravaszt. Zäijjuuuuuuu. A sátáni vonyítás ilyen közelről, szinte a földre döntötte. Tenyerét fülére tapasztotta, megpróbálván eltömeszelni a zaj útját. Hüvelyes Vilmos úgy feszült a tapétának, mint bányász a meghódítandó szénfalnak az ünnepi transzparenseken, mint birkózó az ellenfelének, mint az ószeres a politúrozott bükkfa deszkának, amikor kitolta a lakásból Vádnál néni hagyatékát, az ormótlan, háromajtós szekrényt. Hüvelyes Vilmos vibrált, körvonalai szétrázódtak, felolvadtak a remegésben. Háromszög. Befogói a padló és a fal síkja, átfogója a kontúrjait vesztett, hosszúkás, amorf Hüvelyes. Csönd. A Black and Decker motorja leállt. A mester kihúzza a falból a fúrófejet, simogatóan törli gépéről a port, a lyukba fúj, hogy onnan is kiperegjen a morzsalék. —• Gyönyörű — sóhajtja, szemügyre véve a lyukat —, egész egyszerűen gyönyörű. — Maga... mindig lyukat fúrt? — kérdi tétován, tenyere még a fülén. — Nem. Azelőtt sportgimnaszti- káztam — s szemével már az újabb, a következő furat helyét kutatja, megcélozza az érintetlen x-et. — Én, kérem, nyolc éve még érmes voltam az Uszty Ilimszk-i világbajnokságon. Unterman. Idenézzen — feszíti bicepszét, inge repedezik, eres markában most játékszer a lövésre kész Black and Decker. — De aztán kiöregedtem. Higgye el, nagy szó a világbajnoki érem harminchat évesen, de végül csak kiöregszik az ember, és akkor ugyebár, más után kell nézni. Zzziiijj juuuuuuuuu. Megpördül a világ, körme arcába mar, ahogy füléhez kap. — Kerestem, kerestem és megtaláltam. Meg én — villan tekintete a tenyerét még mindig fülére tapasztó kliensére —, hová lesz a következő ? — Mi. .. micsoda? — A következő lyuk. — Nem lesz következő lyuk. Kettő kellett. — Ugyan, kérem —• a barna arcon kicslnylő fintor. — Kettő, kérem, annyi, mint semmi. Nekem, kérem, voltak ügyfeleim, akiknél rögtön negyvenet fúrtam. Negyvenet zsinórban. Darabja tízes, semmi az egész. — De nekem ... — Maga valami könyvmoly — az írógépre és a szétheverő papírokra bökött —, maga előtt nagy jövő áll, magának még sok polcra lesz szüksége. Múlnak az évek, szaporodnak a gyerekek, nő a könyvtár — s szájában a tömör bölcsesség jó ízével már a következő pontot kutatja, amelybe bele- mélyesztheti fullánkját. — Az em- ' bér küzdésre termett. Küzd, ugyebár, ha nincs is máért — Black and Decker a falnak illesztve, arasznyival az iménti lyuk fölött. — Csak így bizonyíthatja be, hogy érdemes az életre. Ezért, ugyebár, a háborúk is. Ne mondjon ellent, azt nem szenvedhetem. Eleget gondolkodtam, és végül elhatároztam, hogy... Zzzziijjuuuuuuuu ... megvalósítom önmagam. Igen, kérem, az önmegvalósítás a legfontosabb ... Zzzziüjjjuuuuuuuuu ... Borzadály fut végig gerincén. Már csak azt kutatja, mit tömhetne a fülébe, hogy ne hallja a szörnyű sivítást. — Húsz évig voltam unterman, mindig legalul, a többiek meg sorban rám másztak... És akkor az ember egyszerre csak gondolkozni kezd. Meg olvasni, ugyebár. Pszichológiát, kérem. Szép, szép a bajnoki érem, de miért mindig én legyek alul? Mert az ember nemcsak küzdésre termett! Győzelemre is, ugyebár! Hogy felülkerekedjék. Hogy érezze, maga alá gyűrt vala mit. Vagy valakit. Minél többet, annál jobb! Hogy ne unterman legyen, hanem ellenkezőleg: überman! Zzziiijj juuuuuuuuu----- De m it tud maga? Tudja-e például, miből van ez a fal? — Égetett gázból — nyögi bénán. Papírt tömjön a fülébe? Tollat, szótárt, ceruzahegyezőt? Asztalt, polcot, írógépet? — Ügy van — nyugtázza Hüvelyes Vilmos némi elismeréssel. — Égetett gázból. De én kilyuggatom. Zzziiijjjuuuuuuuu ... Képet, könyvet, ágyat vagy frizsidert? Zzziiijjjuuuuuuu... — Ne... ne... Hüvelyes Vilmos barna arcán üdvözült mosoly, fegyverét a falnak veti. a motor ismét felpörög, a fúrófej alól frecsegve illan az égetett gáz ZZZIIIJJJUUUUUU .. letörli, kifújja, lehűti, betölti, falnak feszülő alakja komor árny, mind magasabb, feketébb, erő árad belőle, megfoghatatlan, elsöprő, letörli, kifújja, lehűti, betölti, ZZZIIIJJJUUUUUUUUU... már a tizedik, precízen, feddhetetlen tisztasággal, a falból szabályos narancssárga tiplik merednek elő, ZZZIIIJJJUUUUUUUUUU... — Kérem... — Az embernek meg kell lelnie önmagát, meg kell találnia azt a speciálisan személyiségre szabott, ZZZIIIJJJUUUUUUUUUUU... környezete sajátosságait is figyelembe vevő formát, amelyben maradéktalanul és manifeszt módon önmegvalósíthatja ZZZIIIJJJUUUUUUUU ... személyiségét. A földön hevert, rúgott egyet- egyet, keze a fülén, mintha soha nem akarna leválni róla, s fölötte győzedelmes terpeszben tornyosult a Furúr. Hüvelyes Vilmos összeszedte szerszámait. Negyvenkét, egymástól pontosan egyenlő távolságra elhelyezkedő lyukat hagyott maga után, mindegyikben csinos, sárga tipli. Hanyatt fordította a földön heverőt, kitapogatta zsebében a pénztárcát, visszatette, és a fordítót is vissizahengergette eredeti helyzetébe. Bal kezében téglatest alakú szerszámostáskájával, jobbjában a lazán csípőjére támasztott Black and Deckerrel távozott. R itkuló fény szűrődött a szobába, a falat, a lyukakat, a narancssárga tipliket, s a földön heverőt mgához szívta a késő vasárnap délután. Ilyenkor jár a Furúr. Összeállította; Rékasy Ildikó