Szolnok Megyei Néplap, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-09 / 134. szám

1984. JÚNIUS ­Irodalom, művészet 9 Fodor András: Harang Épp olyan este volt mint a többi Tódultak ki a színház kapuján a naponkénti zsibogó vidámak. Közéjük keveredve szótlanul fogtam a váltad és egyszercsak eszembe jutott: lakik benned egy névtelen erő... Talán magad se vetted észre, mikor, honnét növelted. Titokzatosabb szövedék, mint a győztes szerelem. Mindent, ami a roncsoló idő tűzrácsain kihullt: az önkívület gyönyörét, a veszendő test lélekmelegét is, akár a néma levegő üvegharangja a földet, meg tudja védeni. Csákvári Péter: Babits-portré _______________________________ S imái Mihály: Közömbös műholdak között Hol a délibáb lovasa? Hol az aranyláng-orrlikú, horizont-rúgó paripa s a szőrén hullámló fiú? Lovagolt fejjel lefelé, sarkantyúi a zeniten. Villámos haja, mint a szél söpört a szökőár fölött. Hol a nagyvérű paripa? Hol az a nagy szívű fiú? Meddig hagyja repülni a sok égi-földi háború?! Hol a délibáb lovasa, hol az a vakmerő kölyök? — melyik vesztébe rohan a közömbös műholdak között.. ? M intha egyetlen ha­talmas, odvas fog volna a ház, s most recsegve pori ód na az orvos fúrója alatt. Vasárnap délután. Ilyenkor jár a Furűr. Csak az időpont bizo­nyos, hogy honnan bukkan elő, és merre visz az útja: titok. Idegbor­zoló vijjogás tölti be a ház min­den zugát, reszkető, vibráló, neuró­zist ontó falak jelzik, merre jár. Alulról támad, oldalról, felülről. Az irány is csak hozzávetőlegesen állapítható meg. Mintha a kopo­nyáját fúrnák, mintha nyakszirtjé- be mélyedne a fúrófej. Vasárnap délután, ha jár a Fur- úr, megszűnik az élet a házban. Mindenki őt hallgatja, rá figyel, várja, hogy elnémuljon, nem is te­het mást. Aki nem bírja tovább, kirohan, céltalanul kereng a lakó­telep kitaposott ösvényein: Zöldért, Közért, újságosbódé, Díszhalak — mert vannak díszhalak is — és vissza és elölről. Az írógépre görnyedt, igyekezett a gyártástechnológiai leírásra össz­pontosítani, de a betűk összemo­sódtak, felolvadtak a sivításban, s a billentyűk imént még jól meg­különböztethető fehér feje összeke- nődött. Vadnai néni már beteg volt, amikor egy alkalommal megkér­dezte: — Tudja-e fiam, miből vannak ezek a falak? Nem tudta. — Sejtettem — mondta az öreg­asszony, suttogóra fogta a hangját, és roppant titokzatos képet vágott, mint valami vénséges vén mesebe­li anyóka, aki halála előtt, utolsó lehelletével utódjára, majdani megbosszulójára bízza az élete fogytáig őrzött titkot: — Fiam, ezek a falak égetett gázból vannak. Nem akart hinni a fülének. Nem szólt, csak közelebb tolta az arcát. És Vadnai néni megismételte: — Égetett gázból. — Rövid csend után még hozzátette: — Nem fog­ja a szög. Amikor beköltözött, nem volt szükség szögre. Polcai a földön álltak, egyetlen kép került a csí­kos tapétára, egy rézkarc: London a tizenhetedik században. A hosz- szú. keskeny nyomatot erős, fekete szigetelőszalaggal rögzítette a falra. Ma már negyedszer kereste ugyanazt az átkozott szót: furato­ló, szelepelő vagy szelepfurat, min­dig elfelejti. A Műszaki Szótárért nyúlt. Rossz helyen van. Minden megtelt. Űj polcra lenne szüksége, ide az asztal mellé, éppen kézhez, egyetlen szál deszka a falon, és csak a Műszaki Szótár két otrom­ba kötetét tartaná rajta, semmi mást. Zliijjuuuuuuuuuuu ... Válla közé kapta a fejét, azután összeszedte magát, lapozott, és megtalálta a szót. Ugyanaz. Ne­gyedszer is ugyanaz. A kézirat margójára véste: szelepfurat. Az­tán még egyszer: SZELEPFURAT. Ziijjuuuuuuuuuuu ... Félrelökte a gépet, hogy hátraszánkázott író­asztalán, és feldöntötte a toliakkal, ceruzákkal teletömött fekete kö­csögöt. Kirohant a lakásból, döng- ve vágta be maga mögött az elő­szobaajtót. Az óvoda kerítése mögött két galambot figyelt, sétálgattak, mor­zsát szedegettek. Később sokáig ült a híg kávé mellett az eszpresz- szóban, s a borvörös asztalterítőt bámulta az üvegpohár alatt. Késő délutánra járt, hazaindult. A földszintre érve elolvasta a sze­méttároló ajtajára rászögezett köz­leményeket: „Originál új SHURE (USA) pick­up + kivezérlésjelző VU-méter, SNE-kar, anitiskating, 3 kg-os cen- tírozott tányér, + 22%-os sebes­ségszabályozó stroboszkóppal el­adó.” „Telepes néprádió eladó, itt a telepen. Nyugdíjas ház, fid. 8.” Kulcsmásolás. Harisnyafelszedés. Parkettcsiszolás. Üveghomályosítás, zárjavítás, ingaszolgálat, homokfú­vás, kefekötés... „Kérem az ajtót este tíz után zárni szíveskedjenek. Saját érde­kükben köszönöm.” Végül megtalálta, akit keresett: „Falfelfúrást és mindennemű lak- berendezési tárgy felszerelését vál­lalom. Szakszerű, gyors, hívjon bi­zalommal: Hüvelyes Vilmos, 301-302. Egész nap.” Rohant, tárcsázott. — Miről van szó, kérem? — kér­dezte egy férfihang. Visszanyelte az előtoluló, türel­metlen szavakat, s megfontoltan azt mondta: — Két lyukról. — Kettő? — Kettő. — És mikor gondolja a kedves ügyfél? — érdeklődött feltehetőleg maga Hüvelyes Vilmos. — Minél hamarabb, — Most megfelel? — Mikor most? — kérdezte, hogy időt nyerjen. — Ügy értem, most. — Ja, hogy most — szögezte le kissé rebbenten. — Megfelel. — összegereblyézem a cuccot, és indulok. Kattant a kagyló. Arra sem ju­tott ideje, hogy végiggondolja: nem mutatkozott be, nem adta meg a pontos címet, a mester nem fogja megtalálni, máris éles csen­getés hangzott. A küszöbön barna arcú, közép­korú férfi állt. Bal kezében tég­latest-forma szerszámostáska, jobb­jában hosszúkás fémszerszám, la­zán támasztotta csípőjére. Az ezüs­tösen csillogó fúró rézsútosan me­Békés Pál: A Fur redt a mennyezet felé. A férfi ar­ea határozott, laza testtartása ug­rásra kész, mintha különféle pucs- csok híradófilmjeinek szemcsés kockáiról lépett volna le az egy­személyes cirkáló őrjárat. — Hüvelyes Vilmos — mondta komoran. — Vezessen be. — Ké... rém — és némán mu­tatta az utat. A helyszínre érve a mester föld­re tette szerszámostáskáját, majd kinyitotta, gondterhelten válogatott a különféle átmérőjű és recézetű fúrófejek, a kampós, egyenes, a mikroszkopikustól az ácskapocs méretűig terjedő szögek között. — Tiplivel lesz vagy anélkül? — tudakolta fel sem pillantva. — Hát... nem is tudom. — Nem is tudja? — Elképedt kérdés. — Mit akar a falra tenni, mire való a lyuk? — Könyvespolc ... — Tehát tiplivel — vonta le a következtetést Hüvelyes Vilmos —, van néhány gyönyörű narancssár­gám. Hová lesz? — állt fel tüze­lésre készen tartva a szerszámot. Nem tudta levenni szemét a fú­róról. Most, hogy a spirális fúr' fej éppen őfelé irányult, görcsös szorítást érzett a gyomra táján, s karja megrándult... talán, ha fel­emelné ... Hüvelyes Vilmos követte pillan­tását, komor, barna képére mosoly derült. — Black and Decker — közölte —, világmárka. Ne tessék aggódni, viszi, mint a vajat. — Szabad bal­jával megveregette az ezüstös szer­számot. — Tehát, hová lesz? — Ide, az asztal mellé. — Nem úgy van az kérem. Hüvelyes Vilmos most óvatosan az asztalra helyezte a fúrót, zsebé­ből centimétert húzott elő, villám­gyorsan lemérte a lyukak helyét, ki tudja, honnan, elővarázsolt vas­tag, kék irónjával meglepően vé­konyka, halvány x-eket rajzolt a tapétára, s a fúró delejes hegyét máris a metszéspontba illesztette. Meghúzta a ravaszt. Zäijjuuuuuuu. A sátáni vonyítás ilyen közelről, szinte a földre döntötte. Tenyerét fülére tapasztotta, megpróbálván eltömeszelni a zaj útját. Hüvelyes Vilmos úgy feszült a tapétának, mint bányász a meghódítandó szénfalnak az ünnepi transzparen­seken, mint birkózó az ellenfelé­nek, mint az ószeres a politúrozott bükkfa deszkának, amikor kitolta a lakásból Vádnál néni hagyaté­kát, az ormótlan, háromajtós szek­rényt. Hüvelyes Vilmos vibrált, körvonalai szétrázódtak, felolvad­tak a remegésben. Háromszög. Be­fogói a padló és a fal síkja, átfo­gója a kontúrjait vesztett, hosszú­kás, amorf Hüvelyes. Csönd. A Black and Decker mo­torja leállt. A mester kihúzza a falból a fú­rófejet, simogatóan törli gépéről a port, a lyukba fúj, hogy onnan is kiperegjen a morzsalék. —• Gyönyörű — sóhajtja, szem­ügyre véve a lyukat —, egész egy­szerűen gyönyörű. — Maga... mindig lyukat fúrt? — kérdi tétován, tenyere még a fülén. — Nem. Azelőtt sportgimnaszti- káztam — s szemével már az újabb, a következő furat helyét kutatja, megcélozza az érintetlen x-et. — Én, kérem, nyolc éve még érmes voltam az Uszty Ilimszk-i világbajnokságon. Unterman. Ide­nézzen — feszíti bicepszét, inge re­pedezik, eres markában most já­tékszer a lövésre kész Black and Decker. — De aztán kiöregedtem. Higgye el, nagy szó a világbajnoki érem harminchat évesen, de végül csak kiöregszik az ember, és ak­kor ugyebár, más után kell nézni. Zzziiijj juuuuuuuuu. Megpördül a világ, körme arcá­ba mar, ahogy füléhez kap. — Kerestem, kerestem és meg­találtam. Meg én — villan tekinte­te a tenyerét még mindig fülére tapasztó kliensére —, hová lesz a következő ? — Mi. .. micsoda? — A következő lyuk. — Nem lesz következő lyuk. Kettő kellett. — Ugyan, kérem —• a barna ar­con kicslnylő fintor. — Kettő, ké­rem, annyi, mint semmi. Nekem, kérem, voltak ügyfeleim, akiknél rögtön negyvenet fúrtam. Negyve­net zsinórban. Darabja tízes, sem­mi az egész. — De nekem ... — Maga valami könyvmoly — az írógépre és a szétheverő papí­rokra bökött —, maga előtt nagy jövő áll, magának még sok polcra lesz szüksége. Múlnak az évek, szaporodnak a gyerekek, nő a könyvtár — s szájában a tömör bölcsesség jó ízével már a követ­kező pontot kutatja, amelybe bele- mélyesztheti fullánkját. — Az em- ' bér küzdésre termett. Küzd, ugye­bár, ha nincs is máért — Black and Decker a falnak illesztve, arasz­nyival az iménti lyuk fölött. — Csak így bizonyíthatja be, hogy érdemes az életre. Ezért, ugyebár, a háborúk is. Ne mondjon ellent, azt nem szenvedhetem. Eleget gondolkodtam, és végül elhatároz­tam, hogy... Zzzziijjuuuuuuuu ... megvalósítom önmagam. Igen, ké­rem, az önmegvalósítás a legfon­tosabb ... Zzzziüjjjuuuuuuuuu ... Borzadály fut végig gerincén. Már csak azt kutatja, mit tömhet­ne a fülébe, hogy ne hallja a ször­nyű sivítást. — Húsz évig voltam unterman, mindig legalul, a többiek meg sor­ban rám másztak... És akkor az ember egyszerre csak gondolkozni kezd. Meg olvasni, ugyebár. Pszi­chológiát, kérem. Szép, szép a baj­noki érem, de miért mindig én le­gyek alul? Mert az ember nemcsak küzdésre termett! Győzelemre is, ugyebár! Hogy felülkerekedjék. Hogy érezze, maga alá gyűrt vala mit. Vagy valakit. Minél többet, annál jobb! Hogy ne unterman le­gyen, hanem ellenkezőleg: über­man! Zzziiijj juuuuuuuuu----- De m it tud maga? Tudja-e például, miből van ez a fal? — Égetett gázból — nyögi bé­nán. Papírt tömjön a fülébe? Tol­lat, szótárt, ceruzahegyezőt? Asz­talt, polcot, írógépet? — Ügy van — nyugtázza Hüve­lyes Vilmos némi elismeréssel. — Égetett gázból. De én kilyuggatom. Zzziiijjjuuuuuuuu ... Képet, könyvet, ágyat vagy fri­zsidert? Zzziiijjjuuuuuuu... — Ne... ne... Hüvelyes Vilmos barna arcán üdvözült mosoly, fegyverét a fal­nak veti. a motor ismét felpörög, a fúrófej alól frecsegve illan az égetett gáz ZZZIIIJJJUUUUUU .. letörli, kifújja, lehűti, betölti, fal­nak feszülő alakja komor árny, mind magasabb, feketébb, erő árad belőle, megfoghatatlan, el­söprő, letörli, kifújja, lehűti, be­tölti, ZZZIIIJJJUUUUUUUUU... már a tizedik, precízen, feddhetet­len tisztasággal, a falból szabályos narancssárga tiplik merednek elő, ZZZIIIJJJUUUUUUUUUU... — Kérem... — Az embernek meg kell lelnie önmagát, meg kell találnia azt a speciálisan személyiségre szabott, ZZZIIIJJJUUUUUUUUUUU... környezete sajátosságait is figye­lembe vevő formát, amelyben ma­radéktalanul és manifeszt módon önmegvalósíthatja ZZZIIIJJJUUU­UUUUU ... személyiségét. A földön hevert, rúgott egyet- egyet, keze a fülén, mintha soha nem akarna leválni róla, s fölötte győzedelmes terpeszben tornyosult a Furúr. Hüvelyes Vilmos összeszedte szerszámait. Negyvenkét, egymás­tól pontosan egyenlő távolságra el­helyezkedő lyukat hagyott maga után, mindegyikben csinos, sárga tipli. Hanyatt fordította a földön heverőt, kitapogatta zsebében a pénztárcát, visszatette, és a fordí­tót is vissizahengergette eredeti helyzetébe. Bal kezében téglatest alakú szerszámostáskájával, jobb­jában a lazán csípőjére támasztott Black and Deckerrel távozott. R itkuló fény szűrő­dött a szobába, a falat, a lyukakat, a narancssárga tipliket, s a földön heverőt mgához szívta a késő va­sárnap délután. Ilyenkor jár a Furúr. Összeállította; Rékasy Ildikó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom