Szolnok Megyei Néplap, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-16 / 140. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. JÚNIUS 16. I Arcképvázlat 1 Részleget vezet — gyárban gondolkodik Lelki tanács: Lefekvés előtt minden nap gondolj utána; — Kaptál-e fölösleges ta­nácskozásra meghívást? — Részt vettél-e fölösleges tanácskozáson? — Hozzászólásoddal hosz- szabbá tettél-e egy teljesen fölösleges tanácskozást? Kardos Györgynek, a Szolnoki Papírgyár részleg- vezető főmérnökének mosta­ni, az új üzemcsarnokban le­vő irodájának falára is felke­rültek az egyik nagy NSZK- beli cégnél tett tanulmányút során felfedezett figyelmezte­tő sorok. Nem haszontalan naponta rájuk pillantani, és elismételni őket — még ak­kor sem, ha a tanács sugal­lata szerint cselekedni na­gyon nehéz. — A mostani, lassan befe­jeződő papírgyári rekonst­rukció alatt lett világos előt­tem, hogy milyen pazarlóan bánunk a munkaidővel. A beruházásban érdekelt vál­lalatok vezetőinek rettentően sok értekezletet kellett végig ülniük, megfogható haszon nélkül. Mindenki tudta, hogy ezek az „ülések” csak a felelősség szétosztására jók és legfeljebb formális hatá­rozatok születnek rajtuk — .mégis el kellett menni rájuk. Az értekezletek megtartását rendeletek szabályozzák, Jiasznükről,: hatékonyságuk­ról dlönteni pedig nem a résztvevők dolga . .. Igazságtalanság lenne, ha Kardos Györgynek a beruhá­zásról őrzött emlékei közül csak ezt az egyet említenénk meg. Az értekezletek haszon- talansága csupán a szembe­ötlő helyen levő német nyel­vű „igazságokról” (a falon több is található közülük) beszélgetve esett szó. A fő­mérnököt kellemesebb csaló­dások is érték az új papír- gép, a kiszerelő és a mázoló­üzem elkészülte során: — Az új gyárrészleg dolgo­zóit igen alapos munkával válogattuk ki, a munkaalkal­massági vizsgálatok során tesztek sorozatán kellett túl­esniük a jelentkezőknek. Szinte biztosak voltunk ab­ban, hogy a korszerű beren­dezések mellé a megfelelő emberek kerülnek. De, ki jó­solta volna meg, hogy meny­nyire érzik majd szívügyük­nek az üzemet? Most már látszik: nemcsák munkatár­saim képességei kifogástala­nok, tettrekészségükről is csak a legjobbakat mondha­tom. Közülük nem kevesen csak a húsvét vasárnapján nem jöttek be dolgozni, ja­nuár 15-e óta. Mindenki fon­tosnak tartotta, hogy együtt legyen a csapattal, hiszen bármikor szükség lehet rá is a próbaüzem alatt. Kardos Györggyel beszél­getve a szó nemcsak azért te­relődött természetesen a beruházás gondjara, mert a főmérnöknek ezek a legfris­sebb élményei. A diplomáját 1965-ben a Budapesti Műsza­ki Egyetemen megvédő ve­gyészmérnöknek életében ez az eddigi legnagyobb beru­házás. — Talán az utóbbi két év­ben gazdagodtam a legtöbb munkahelyi tapasztalattal, pedig nem a Szolnoki Papír­gyár az első hely, ahol dolgo­zom. Az egyetem után visz- szamentem Tolnába, a Si- montornyai Bőrgyárba, itt négy évig maradtam, majd jászberényi születésű felesé­gem szűkebb hazájába jöt­tünk, hogy ő is neki tetsző munkát találhasson. A Tisza ■ menti Vegyiművekbe kerül­tünk mindketten, ahol én egy esztendeig dolgoztam. Űjra munkahelyet változtat­tam, azóta megszűnt OGIL- laborban helyezkedtem el, majd négy év után 1974-ben a papírgyárhoz jöttem. Hogy miért váltottam annyiszor? Sem a munkatársakkal, sem a munkával nem volt nekem bajom, inkább elvből cserél­tem vállalatot. Én ugyanis azt tartom, hogy 30—35 éves koráig az ember semmikép pen se állapodjék meg. igye­kezzék szakmáján belül mi­nél többfajta feladatot meg­ismerni. Persze az is igaz, hogy előző vállalataim nem is fűztek különösebben erős szálakkal magukhoz. A pa­pírgyárban azonban találtam valamit, ami igazán megfo­gott, és már tíz éve itt tart. Hogy mi volt az a valami? Az üzemek önállósága. Kar­dos György szerint itt az üzemvezetőnek egyáltalán nemcsak az a dolga, hogy a termelési terveket teljesíttes. se, és gondja legyen az eset­leges hibák megelőzésére, megszüntetésére. A papír­gyárban az üzemi feladatokat az üzemen belül kell megol­dani, például a műszaki fej­lesztési kérdésekre adandó válaszok keresésével sem egy függetlenített „gyári” appa­rátus foglalkozik: — Az embertől elvárják, hogy lásson túl az üzem fa­lain, ismerje szakmája új­donságait. Az pedig egy mér­nökembernek óriási elégtétel, ha látja, tudása gyarapításá­nak gyakorlati haszna van. Érzem, itt számítanak tudá­somra, munkámra — ennél nagyobb erkölcsi elismerés nem kell. Az új író-nyomó gyárrész- leg főmérnökének azért is fontos lehet az így kifejező­dő megbecsülés, mert szülei­től és a gyönki gimnáziumtól a tanulás szeretetét kapta út.ravalóul. Családi örökség a művészetek iránti vonzalom is: „A zenéhez természetesen kerültem közel, hiszen zon­gorázni tanultam, a színház, a film világában eligazodni pedig a gyerekkori nyarak segítettek: egy hónapot min­dig Pesten töltöttem nagybá­tyámnál”. — Szerencsére mostani családomban is a korán ma­gamévá tett értékek — a munka, a tanulás, a művé­szetek szeretete — élhetnek tovább. Harmonikus együtt- létünket édesanyámmal, fe­leségemmel és két kislá­nyunkkal a mostani beruhá­zás nekem sok szabad idő­met lekötő két éve sem za­varhatta meg. Egyetlen rossz szót sem kaptam, mert ke­veset látnak. Sőt, ebben az időben szinte az egész csa­lád a papírgyári ügyért dol­gozott; hiszen otthoni fel­adataimat ők oldották meg helyettem. V. Sz. J. A karcagi Általános Technikai Ipari Szövet­kezet autószervizében évente 2 ezer személy- gépkocsit és 400 kis te­hergépkocsit javítanak, , • illetve vizsgáztatnak. r . Ezen kívül motorkerék- ■ párok garanciális javítá­sát, ellenőrzését is vál­lalják dolgozói. Kiegészí-' tő tevékenységként hasz­nált gépkocsikat értéke­sítenek, mintegy 2 millió forint értékben. A szerviz évi árbevé­tele 5 millió forint, eb­ből 3,2 millió forint a lakossági szolgáltatás. Fotó: Tarpai Az első futóművet Polner Javítják a karosszériát Zoltán javítja A csúszópénztől az umbuldáig „Az eszkimóknak állítólag több tucat szavuk van a hó különböző fajtáira. Feltehe­tőleg azért. mert sok és sok­féle hó van arrafelé. Vajon ugyanez-e az oka annak, hogy nálunk olyan szépen kiiü^ágzott egy jelentéskor rokonértelmű szavainak bokra? E jelenséget legegy­szerűbben a korrupció gyűj­tőnévvel lehet körülhatárol­ni. Minden formájára és ár­nyalatára megvan a jó ma gyár kifejezés. Lehet régies­kedve „sápot” emlegetni; le­het rá utalni a századfordu­lói zamatokat idézve; úgy, hogy „borravaló”; lehet va- gánykodva „jatt”-ként em­legetni; lehet technikai szemléletességgel „kenő- pénz”-nek nevezni; de lehet azt is mondani, óvatosan, senkit megsérteni nem akar­va. de azért a dolog alatto­mos voltára utalva,, hogy jlcsúszópénz”; de jobb, ha szelíden csak azt mondjuk „hálapénz”; lehet hivatalos szigorral „jogtalan előnynek” bélyegezni, vagy szenvtele- nül és enyhe cinizmussal „külön juttatás”-nak, „har- madlagos jövedelem”-nek ti­tulálni. S ugyanez a helyzet a korrupció egyéb formáival is, kivirágzott az „összeköt­tetések ”, „szocialista össze­köttetések”, „összefonódások”, „bundák” és „umbuldák” költészete. (Hanícis Elemér: Társadalmi csapdák) Annak eldöntését, hogy melyik árnyalat illik törté­netünkre, nyugodtan az ol­vasóra lehet bízni, ugyanis a korrupciónak arról a köz­ismert és legelterjedtebb formájáról lesz szó, amelyről szinte mindannyiunknak van bőséges élményünk, a törté­net több tucatnyi fő- és mel­lékszereplője, statisztája kö­zül öten szólalnak meg. Nincs jogunk őket nevükön nevezni, mert egy folyamat­ban levő büntetőeljárás gya­núsítottjai és tanúi. (Ritka kivétel, de ezúttal az eset­ből a megyében bűnügy lett.) Az igazgató neve, aki a pénzt -kapta, legyen FŐNŐK, a maszek kiskereskedőé, aki a pénz felét csúsztatta: BOL­TOS. a kisiparosé, aki a pénzt továbbította: MES­TER, a földi halandóé, aki a pénzt adta: KISZOLGÁL­TATOTT. az üzletvezetőé, aki az adásvételt szabályo­san lebonyolította: BEOSZ­TOTT. A KISZOLGÁLTATOTT: — Higgye el, kedves, ha más meséli, talán el sem hiszem, hogy egyesek mennyire sze­mérmetlenül és tisztességte­lenül kereskednek. A kis uj­júkat sem kell mozdítani, és ezreket vágnák zsebre csak azért, mert ők állnak a pult mögött vagy olyan beosztá­suk van, ahol kivételt te­hetnek, ha lepénzelik őket. — Az idős asszony kérges, berepedezett kezére nézett és sírva fakadt. — Keserves, kemény munkával, fillérek­ből szedjük össze a pénzt. Télen felváltva virrasztot- tunk az urammal, fűtöttünk és lestük a hőmérőt a szeg­fűpalántákat védő fólia alatt. Elképzelheti, mekkora volt az öröm. amikor megtudtuk, lesz gázunk. Hát lett! De hogyan?! És mennyiért?! Mondd csak el apa! Mond­jad csak! A rendőrségen már úgy is tudják. A napbarnított, jó erőben levő nyugdíjas férfit nem kellett biztatni. — A méreg majd szét vetett. Gáz- és vízszerelőként dolgoztam 37 évig. Engedélyt kaptam vol­na arra, hogy a saját laká­somban a gáz bevezetését én csinálhassam. Igen ám, de se égen, se földön nem kaptunk gázkazánt. A Métáiban ki­nevetek, amikor arra hivat­koztunk, hogy az újságban hirdetik, hogy előjegyzést felvesznek. A másik üzlet­ben közölték, hogy csak ma­szek kisiparosoknak adnak. De a legnagyobb „pofátlan­ság” tudja ABBAN az üzlet- bent örtént. Azt mondták, hogy ők semmiféle gáz felsze­relést nem tartanak, és mit ad isten, néhány héttel ké­sőbb, a kerülő úton csúszó­pénzzel megszerzett kazán blokkján ANNAK az üzlet­nek a pecsétje volt. — Miből gondolták, hogy ha van borravaló, akkor van kazán is? Honnan tudták, hogy kinek és mennyit kell » csúsztatni ? — Nem mi tudtuk, hanem az egyik ismerős maszek szerelő, aki közölte, ha rá­bízom a munkát lesz min­den, kazán is, nyomásszabá­lyozó is. Persze busás fel­árért. a kazán 16 800 forint helyet 22 ezerért. Hogy ki­től és honnan, az már az ő dolga. Fizettem, mert mi a nyavalyát tehettem volna. Nagyon sokan vagyunk a környéken, akiknek nem volt más választása. A szanda- szőllősi gázprogram nagyon jó üzlet a maszekoknak és a kereskedőknek. Csak a program van csúszópénz nél­kül. („A Vásárlóerő megsok­szorozódott, az árutakaró viszont évtizedek óta hol itt, hol ott szakadozik fel; ál­landóan vannak hiánycik­kek és ezen a hiányon gyorsan kivirágzott s tenyé­szik ma is a korrupció” — Társadalmi csapdák.) A MESTER. Nem kell gáz­program, a kedvezőbb hitel­tételek önmagában is sok­szorosára növelték a gázfel­szerelések és korszerű fűtő- berendezések keresletét. Ennyi elég volt ahhoz, hogy hiánycikkek legyenek, ami­nek következménye: az igé­nyek növekedésével egyenes arányban emelkedett a pul­tok mögött a vesztegetés ta­rifája. Abban a jászsági fa­luban, ahol a MESTER dol­gozik, nincs gázprogram. — De minden új házban köz­ponti fűtést csináltatnak. Tehát radiátorok kellenek — magyarázta a MESTER fele­sége és egyben anyagbeszer­zője. — Mi ebből élünk. Ha nincs mit beszerelni, nincs mit ennünk, arra nem vár­hatunk. hogy aki a munkát a férjemtől megrendeli, majd a radiátorokat is beszerzi. Kétszázszor is elmehet, míg talán egyszer kifogja, hogy tisztességes úton kap. Kipró­báltuk, mi is így kezdtük először Pesten, a Hűtőgép­gyár üzletében. A jó ég tud­ja, hogy hányszor utaztam fel hiába. Amikor már sok­szor láttak az üzletben, és meggyőződtek a vásárlási szándékom komolyságáról, csak akkor álltak vélem szó­ba, akkor ajánlotta fel az egyik illető, hogy darabon­ként 100 forint kenőpénzért annyit kapok, amennyi kell. Hazajöttem, elmondtam a megrendelőknek, és ők per­sze fizettek. — Egyetlen egy sem mon­dott nemet? — Ugyan! Volt, aki meg­próbálta maga beszerezni. Miután elautókázott két és fél ezer forintot, feladta. Hozzánk jött. Szóval 100 fo­rinttal kezdődött három év­vel ezelőtt, aztán a duplája lett, majd százalékban szá­molták. Először 10 százalé­kot, tavaly augusztustól már 20 százalékot kértek. No, ezért örültünk, amikor Szol­nokon „olcsóbb” kapcsolatot találtunk. — Könnyen lehet ilyen kapcsolatot találni? — Az uram valamilyen gépjárműalkatrészt keresett az egyik maszek műszaki boltban. Beszélgetett a tu­lajdonossal, és szóba jött a radiátor. A boltos felaján­lotta, hogy darabonként 300 forint borravalóért szerez. És szerzett. — Mindehhez Önök adták a nevüket? — Kezdetben. De féltünk, hogy előbb-utóbb feltűnik valakinek az üzletben, ezért később a megrendelők neve szerepelt minden papíron. — És attól nem féltek, hogy egyszer kiderül? 1— Az egész ország ezt csi­nálja. Szívbeteg vagyok. Én csak attól féltem, hogy egy­szer 80—90 ezer forinttal a zsebemben rosszul leszek. A BOLTOS: — A fűtés- szerelő kisiparos járt a nya- * kamra és ajánlgatta a pénzt. Én radiátorokat és ahhoz hasonló dolgokat nem áru­lok, ezért az ajánlatot a nagykereskedelmi vállalat kirendeltségének igazgatójá­hoz továbbítottam. Ö azt mondta, rendben. Felezünk. — Mikor kapta az első borítékot, és mennyi volt benne? — Tavaly ősszel, de az összegre már nem emlék­szem. A radiátornál 300 fo­rint, a Simson motorkerék­párnál 1000—2000 forint volt a „felár”. — És azt összeszámolta, hogy mennyit kapott és fe­lezett? — A rendőrség most meg­teszi helyettem. — És most mire számít? — A legrosszabbra. Azt hiszem, még az üzletet is be­záratják. A FŐNŐK. Attól tartot­tam. hogy nem lesz hajlandó beszélni. Még előzetes letar­tóztatásban volt. a fogdából kísérték fel. A körülmények­hez képest nyugodtnak lát­szott. A keze remegett né­ha. — Amit csináltam már nem lehet meg nem történt­nek tekinteni. Tizenhárom évig dolgoztam vezető be­osztásban, kísértés mindig volt. Magam sem értem, hogy most miért engedtem. Nem élünk nagy lábon, nincs költséges hobbim, sokan a szemembe is mondták, hogy én vagyok a város legszegé­nyebb igazgatója Nem érde­kelt. — Mennyi volt a havi jö­vedelme? — Tizenegyezer forint. — És a vesztegetésből mennyi jött össze? — Fél évről van szó, 30 ezer forintra becsülöm. — Hogyan tudott kivéte­lezni azokkal, akik fizettek? A vállalat üzletében honnan tudták, hogy kinek adhatják el azt az árut? — 1982-ben a vállalat ve­zérigazgatójának utasítására kiadtam egy körlevelet, amelynek az volt a lényege, hogy a hiánycikkeknek (tör­ténetesen: a bojlernek, gáz­kazánnak, radiátornak stb.) csak az általam utalványo­zott bizonylatok alapján történhet az eladása. A név­re szóló bizonylatokat én ír­tam. Egy példányt kapott belőlük az üzlet, egy a ki- rendeltség titkárságán ma­radt. — És miért utasították önt erre? — Azért, hogy az üzletve­zető és az eladók ne tehes­senek kivételt, ne lehesse­nek megvesztegethetők. Azt remélték, hogy az igazgató tárgyilagosan, igazságosan dönt majd. (A Figyelő egyik cikke szerint a borravalók, hála­pénzek és fusimunka-díjak összege az országban egy év­ben meghaladja a 10 mil­liárd forintot. Ez azt jelenti, hogy egy ember [csecsemőt, gyereket, mindenkit] fejen­ként 100 forint hálapénz ki­fizetésének kényszere terhe­li egy évben.) A BEOSZTOTT: — Nem hittem volna róla. Jó veze­tőnek, becsületes embernek ismertem. Igaz, hogy ez az utalványosdi nagyon nem tetszett. Alig két év alatt ki- lencszázat küldött az üzlet­be. S felhívta a figyelmün­ket arra, hogy megkülönböz­tetett módon bánjunk azok­kal. akiknek a neve az utal­ványon, szerepel. Az üzle­tünk hiánycikkekből csak annyit kapott, amennyinek már kiválasztott vevője volt. — Csúszópénzes vevője? — Dehogyis. A többség baráti, hayeri alapon jutott kivételezett helyzetbe. És hát a nevekből is kiderül, hogy a magasabb beosztás, a tekintélyes pozicíó már önmagában is soron kívüli­séget jelentett. (,,Megszólal az üzletvezető asztalán a telefon, és valaki valahonnan, a rokonságból, az ismeretségi körből, a szakmából, oldalról vagy fe­lülről kér valami szívessé­get ... Szó sincs jattról, i>or- ravalóról, hálapénzről, meg­vesztegetésről és más effé­léről. Itt már az umbuldáról az érdekek összefonódásáról, az urambátyám-világ meg­újult változatáról, az össze­köttetések rendszerének egy tranzakciójáról van szó.”) — Társadalmi csapdák. Kovács Katalin

Next

/
Oldalképek
Tartalom