Szolnok Megyei Néplap, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-04 / 80. szám
1984. ÁPRILIS 4. ZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A józan megszállott Kétszáz éve született Körösi Csorna Sándor Majdnem mindegy, hogy mikor született és mikor halt meg. Jelkép már Körösi Csorna Sándor, a nagyenyedi szolgadiák, a megszállott őshaza-kereső, a világhírű tudós, a lemondó, önzetlen tisztalelkű, másokért élő ember. Titkon sokak bálványa, példakéf>e. Ügy hírlik, végre Budapesten is felállítják emlékművét, amit eredetileg nagy szobrászunk. Medgyessy Ferenc tervezett a Gellért-hegyre. Kicsi, alig két arasznyi dombormű maradt meg ebből a tervből. Medgyessy Feri bácsi az öt- * véhes évek elején előbányászta poros gipsz mintáját s kiöntethettettem akkor első bronzból való mását. „Nem lett belőle semmi” — intett lemondóan, mert volt idő, mikor őt sem becsülték, s nem szívelték az olyan álmodozókat, mint Körösi Csórnia. Valóban úgy ül Medgyessy reliefjén a tibeti málhahordó jak hátán Csorna, mintha álmodná éppen, hogy megtalálta a magyarok őshazáját, aminek keresésére indult. Kezében könyv, fáradt szeme benne kutat. De ahogy ül, erősen, egyenes derékkal, hogy meg ne billenjen, az a józan, okos, kitartó ember, aki tudja, mit akar. „ö független volt a szó szoros értelmében, mert akaratján uralkodni tudott” — írta róla Újfalvy Sándor erdélyi diáktársa és: barátja emlékirataiban, olvasmánynak és történelmi forrásnak máig kitűnő könyvében. A háromszéki Kőrösön született Csorna Sándor már diákkorában elhatározta, hogy „fölkeresi a magyarok ázsiai rokonait”. És ezért megvont magától minden földi jót, kollégiumi cipón, gyümölcsön, túrón, salátán élt, „hevítő italt” nem fogyasztott s „rendesen a kopasz földön vagy deszka padozaton hált”, ahogy barátja feljegyezte. Kényelmes mai eszünkkel aligha tudjuk felmérni, mire vállalkozott Körösi Csorna. Katedrát kínálnak neki Nagyenyeden, de ő 1819-ben elindul Temesvárra, onnan Zágrábba, hogy szláv nyelveket tanuljon, sí aztán Bukaresten át Konstantinápoly- ba, hogy törökül, arabul tanulva Bagdadig eljusson. Teherán, és újabb terv: Tibet. 1834-ben megjelenik tibeti nyelvtana és szótára — iszonyú szenvedések, gyanúsítások, lemondások árán. A bozontos szőrű, hegynek felfelé baktató jak Medgyessy domborművén szimbólum, a maiga útján felfelé, kitartón, s rendíthetetlenül haladó ember jelképe. Maradhatott volna Csorna a zanglai lámiakolostorban. ahol tizenMedgyessy Ferenc domborművé hat hónapot töltött fagyos- kodva s szorgalmasan tanulva a tibeti nyelvet, de megtudta, hogy Zanszkárban régi kínai és tibeti könyvekből többet tudhat meg az őshazáról. 58 éves volt. és ismét útra kelt. Bárha mindég jak hátán utazhatott volna! A járvány a gyalogjárót hamarabb utoléri, mint ahogy őt is, a Himalája tövénél. Ott halt meg: 1842-ben. Sírjának fényképét arany keretben őrizte Széchenyi István az íróasztalán, hosszú feljegyzéssel: ...„Nem magas helyzet, nem kincs a nemzetek védőre, hanem törhetetlen honszeretet, zarándoki ön- megtagadás, és vasakarat. Vegyetek példát hazánk nagyjai és gazdagai egy árva fiún, és legyetek hű magyarok hittel, nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással”. Koczogh Ákos Könyv a népművelő pályatársaknak Beszélgetés a szerzővel, Hogy kevesebb legyen Kiss Antallal' a felesleges buktató Népművelő lettem. Ez a címe annak a kézikönyvnek, amelyet — hosszas várakozás után — a közelmúltban jelentetett meg a Népművelési Propaganda Iroda. A szerző Kiss Antal, a jászberényi Déryné Művelődési Központ főmunkatársa a népművelői pályán szerzett két évtizedes tapasztalattal fogott tollat, hogy útmutatót adjon, hasznos olvasmányt nyújtson^ át fiatal pályatársainak. — „Átadni a tapasztalatokat és megóvni az embert a pálya buktatóitól: ez volt az írói szándék” — fogalmazza meg könyvének előszavaiban. Talán nem tévedünk, ha a népművelői pálya jövőjéért érzett 'aggodalmát is ott sejtjük e szándék mögött. — Valóban jónéhány olyan jelenség figyelhető meg, amély aggodalommal töltheti el az embert, ha a pályára, a pálya megtartó erejére, jövőjére gondol. Köztudomásúlag nagy a fluktuáció, sok fiatal szakember fordít hátat csalódottan, keserű szájízzel hivatásának, vagy kallódik éveken át a pályán úgy, hogy eszébe sem ötlik, más területen talán jobban boldogulna. A népművelők fele szakképzet- len, nem rendelkezik megfelelő alapismeretekkel, de a főiskolák sem készítik fel a fiatalokat a gyakorlati életre, nem nyújtanak a mindennapi munkában is jól hasznosítható, praktikus ismereteket. A könyv, a népművelői munka társadalmi hátterét is feltárva egyfajta „közlekedési szabályzatul” szolgálhat a pályakezdőknek, megkönnyítheti beilleszkedésüket, és reményem szerint segítségével jónéhány olyan buktatót is kikerülhetnek a fiatalok, amelyek korábban sokszor vezettek távozásukhoz. — Népművelő lettem — olvashatjuk könyvének címlapján — de egyáltalán kikből lesz ma népművelő? — A fiatalok sokféle indítékkal érkeznek erre a pályára, s az indítékok valóban befolyással lehetnek későbbi munkájukra. Annak, aki csak kényszerűségből választotta, például mert nem vették fel továbbtanulni, nem talált „jobbat” lakóhelyén, rábeszélték a szakmára, és sorolhatnám még, nagyobb az esélye arra, hogy elkallódik, csak „vergődik” a pályán, középszerű munkát végez, s nyilván ez az adtt település közművelődési életére is rányomja a bélyegét. A népművelő kulcsfontosságú szerepét ugyanis senki sem vitathatja. A fiatalok többsége azonban nem véletlenül „cseppen” a pályára, vannak róla elképzelései, bizonyos ismeretei, tapasztalatokat is szerezhetett a művelődési házakban folyó munkáról, olyanokat, amelyek vonzóvá tették előtte a pályát, hivatástudatot ébresztettek benne. — Kérdés, hogy az elképzelések mennyire igazolódnak, a kezdeti sikertelenségek, kudarcok nem törik-e meg idejekorán a lelkesedést, az ambíciót? — Valóban jónéhány olyan fiatal, rátermett népművelővel találkoztam már, aki még igazán „bele sem kóstolt”, s máris hátat fordított a pályának. Ezeknek a szakembereknek a távozása óriási veszteség. A fiatalok, a főiskoláról, de gyakran bizony a gimnázium padjaiból kerülnek a művelődési házakba vezetőknek, munkatársaknak. Nincsenek birtokában kellő élettapasztalatnak. jártasságnak. Olykor nehezen igazodnak el a helyi viszonyok. érdekviszonyok között, nehezen találják meg helyüket, szerepüket a település életében, a közművelődési és közigazgatási rendszerben. Mégha főiskola után, feltételezhetően megfelelő szakmai- elméleti ismeretek birtokában kezdik hivatásuk gyakorlását, akkor sem könnyű a dolguk. Egy sor olyan kérdéssel, gonddal találják szembe magukat, amelyekre egyetlen-egy szakkötnyv sem utal. — Az ön könyve viszont az életből veszi a példákat. Olvasmánynak is élvezetes, bár nem mindig szívderítő eseteket idéz a közművelődés, a népművelés gyakorlatából. ’ — Számtalan fórumon találkozhattam, beszélgethettem fiatal népművelőkkel. Gondjaik, dilemmáik között sok volt az azonosság, hasonlóság, az évről évre visz- szatérő, minden pályakezdő számára megoldatlan kérdés, amelyre úgy vélem időszerű volt a válaszadás. Annál is inkább, mert az utóbbi évtizedben jelentős módosulásokon ment át közművelődési szemléletünk. Fontos határozatok, intézkedések láttak napvilágot, jelezvén azt, hogy a közművelődésnek növekvő szerepet, nagyobb jelentőséget kell kapnia a társadalom életében. S ahhoz, hogy ez valóban így legyen, népművelőkre is szükség van, hozzáteszem: a pályán megmaradó népművelőkre. Munkámmal végsősoron ezt szerettem volna elősegíteni. Nyilvánvaló persze, hogy mindenki számára egyformán jól hasznosítható ..menetrend” nem készíthető. A népművelői hivatás nagyon sokrétű, s ahány népművelő, annyi fajta ember. — S végül még egy utolsó kérdés: Ön hogyan lett népművelő? — Nem véletlenül, de nem is teljesen tudatosan. A pedagógus pályán indultam el, amely, azt hiszem, igen közel áll a népműveléshez. A hivatás gyakorlását kis településen kezdtem, a pályakezdés nehézségeit saját bőrömön tapasztaltam. Tudom, hogy nem könnyű túljutni ezeken az éveken, mégis azt hiszem, a rátermett, kitartóan és szívósan dolgozó népművelőnek sikerülhet, ő boldogulhat és örömet, értelmet találhat ebben a sok tekintetben sajátos, de szép hivatásban. Török Erzsébet Törjük a nyelvet? Tanulás és tudás dilemmái nos — ún tálán vissza-vissza térő jelenségek: fülig piros felszolgáló, aki nem érti vendége rendelését, kézzel- lálbbal magyarázó magyar túriista; lopva a szakszótárba pislogó üzletkötő ... Idegen nyelvi tudatlanságunk rögtön kiderül, amikor megszólalunk. Nem lehet mellébeszélni. Legfeljebb magyarázkodni. Magyarul. Azt meg ki érti meg?! Pedig sok mindent felhozhatunk ám — tényekkel alátámasztva — védelmünkre. Elmondhatjuk, hogy szűkebb hazánk — a Közép-Tiszatáj része — ha a nyelvtanulás iskolán kívüli lehetőségeit vizsgáljuk — különösen rossz adottságú vidék volt. Hiányzott ugyanis az ingerhatás. A hagyományos mezőgazda- sági ipar — már amennyi volt — nem kívánt nyelvtudást, érintkezési felületei sem voltak külországok népeivel. Egyáltalán az ország legzártabb nyelvi hősége volt ez a vidék, nemzetiségek és turizmus nélkül. A hadra fogott férfiak — lásd Premysl és Piave — a K. und K. vezénylési nyelvet ismerték, igyekeztek elfelejteni. A nyelvtanulás legjobb bázisai a gimnáziumok voltak, de viszonylag szűk réteget érintettek. Így értük meg a felszabadulást. Ezt követően is volt olyan időszak amikor a nyelvtanulás teljességének lehetőségei korlátozottak voltak.. Napjainkra viszont úgyszólván körmünkre égett a dolog. Felelős országos vezető mondta, hogy néhány milliárdnyi a kár, amely — üzleti tárgyalásainkon — a kellő nyelvtudás hiánya miatt ér bennünket. Pedig a nyelvtanulás divattá vált. Jobb lenne persze ha már szokásunk lett volna, hiszen a divat múlandó. Bizonyítják ezt a kellő létszámmal induló nyelvtanfolyamok megdöbbentően magas lemorzsolódásai. A nyelvtanulás az iskolában kezdődik, — ha nem is ott végződik. ■ \ A megyében ebben a tanévben több mint harmincezer általános iskolai diák tanulja az orosz nyelvet. A tanári ellátottság igen jó; a nevelők 80,3 százaléka főiskolát vagy egyetemet végzett, 12 százalék orosz; szakkollégiumot, 7,6 százaléka pedig egyéb úton képezte magát. Az . általános iskola felső tagozatában a gyermekeket csaknem kizárólag szaktanárok — 94,3 százalékos a szakos ellátás — oktatják orosz nyelvre. Szakosított tantenmű osztályok — — egyik lényegi különbség, hogy a diákok magasabb óraszámban tanulják a nyelvet —12 általános iskolában működnek. Ez az arány tulajdonképpen nem rossz, de lehetne még jobb is. Mégpedig nem csupán az óhaj szintjén: a megye „kasszájából” többre is futná, 10 új szakosított csoportot tudnának indítani, ha... S ezután a ha után a gondok özöne: tanteremhiány, szakellátás, stb, stb. A második idegen nyelv tanítása még kedvezőtlenebb helyzetben van. Négy iskolában tanítanak második idegen nyelvként angolt, egy iskolában németet. Angolul háromszáz általános iskolai diák tanul, németül huszonnégy. Elvileg zöld útja van mindenhol a 2 idegen nyelv tanulásának, az oktatáspolitika erőnek erejével szorgalmazza ezt, de az objektív, gátló körülmények számottevőek. Az országos helyzet is kedvezőtlen. Az elmúlt tanévben szakosított tan- terv szerint az ország 273 általános iskolájában oktattak orosz nyelvet, 134 iskolában angolt, 98-ban németet, 20-ban franciát, 3-ban olaszt is. A szakosított tánterv szerint huszonnyolc ezer diák tanult oroszul, közel tizennégyezer angolul, több mint nyolcezer németül, két és fél ezer franciául. Reményt- keltő és sokatmondó az országos „felfutás”: tíz évvel ezelőtt az országban még csak 81 általános iskolában tanítottak második idegen nyelvet, napjainkban viszont már 162 iskolában. A számok tetszetősek, ugyanakkor viszonylagosak, hiszen angol nyelvet a megfelelő korosztály 1,6 százaléka tanul, németet 1 százalék, franciát három ezrelék (!)a más idegen nyelvet tanuló gyermekek száma pedig statisztikailag alig értékelhető Második idegen nyelvet tehát a megfelelő népességnek 3 százaléka tanul. Ha figyelembe vesszük, hogy a régi gimnázium alsó négy évfolyamán — ahol két idegen nyelvet oktattak — a megfelelő népességnek mintegy 9 —12 százaléka tanult, a fejlődés már egészen más képet mutat: kb harmadany- nyi 10—14 éves gyerek tanul az iskolában két idegen nyelvet, mint 40—50 évvel ezelőtt” — állapítja meg a Pedagógiai Szemle márciusi számában Fülöp Károly tanulmánya. A megye gimnáziumaiban négyezer diák alapóraszámban, háromszáz pedig magasabb óraszámban tanul orosz nyelvet. A szakközépiskolákban öt és fél ezer tanuló ismerkedik Puskin nyelvével. Ezek örvendetes, nagyszerű tények. Nem rosszak a 2. idegen nyelv számszerű mutatói sem: a német a legnépszerűbb — 1688 diák tanulja — ezt követi az angol, 1563 tanulóval. Sajnálatos viszont a francia nyelv háttérbe szorulása és az olasz nyelvtanítás elsorvadása. A művelődésügy nagy erőfeszítéseket tesz a hatékonyabb és teljesebb körű nyelvtanítás érdekében. De a szakos nyelvtanárok hiánya fékezi a tempót. Abban, hogy az egyes iskolák mű- ködtetnek-e vagy nem idegen nyelvi , osztályt, legkevésbé a tervszerűség jut szóhoz, sokkal inkább az, hogy akad-e angol, német, francia vagy egyéb szakos tanár. A kötelező óvatosság azt diktálja, hogy az iskolák csak akkor oktatnak egy adott nyelvet, ha legalább két nyelvtanár áll rendelkezésükre. Figyelemreméltó a középiskolai nyelvszakos tanárok állandósult véleménye: az általános iskolákban — hozzátesszük: tisztelet a kivételnek — az anyanyelvi nevelés színvonala nem kielégítő, s ez már eleve meghatározhatja az idegen nyelvek tanulásának színvonalát. Az iskolán kívüli nyelvtanulás lehetőségei is megnőttek az elmúlt két-három évtizedben. Ezúttal nemcsak a gomba módra szaporodó nyelvtanfolyamokra gondolunk, hanem politikánkból következően arra az örvendetes tényre, hogy naponta találkozhatunk a világ legkülönbözőbb nyelvterületeiről érkező üzletemberekkel, turistákkal, vendégekkel, s turistaútjainkon fejleszthetjük nyelvtudásunkat. Az ellentmondások mégis jelentősek. A lehetőségek adottak, a gazdaság és a kulturális élet mind több jó nyelvtudású szakembert kér, — a nyelvet tanulók száma — pontosabban az idegen nyelvet beszélők hada — mégsem növekszik megfelelő arányban. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ éppen a napokban értékelte a hatókörébe eső nyelvtanfolyamok munkáját. A vizsgálat azért kétszeresen is sokatmondó, mert ez a művelődési központ .működteti a megye legkorszerűbb — több milliós befektetés! — nyelvi laboratóriumát. Az angol, német és francia nyelvtanfolyamaikon 1981— 83-ban száznyolcvanhatan, 1983—84-ben pedig százkilencvennégyen tanultak, illetve tanulnak. A lemorzsolódás azonban jelentős. örvendetesek az MSZBT Gorkij nyelviskola megyei tagozatának eredményei. Az ősszel indult a 11. tanév. Az elmúlt tíz esztendőben az orosz nyelvoktatás területén országos elismerést vívott ki magának a tagozat. Négyszáz tanfolyamon hatezren ismerkedtek meg a cirill ábécével, több mint kétszázan tettek sikeres államvizsgát alap-, közép- vagy felsőfokon. Szolnokon, Kisújszálláson, Törökszentmiíklóson, Túrkevén, a Jászságban és a Tiszazugban — Kunszentmárton — működtek illetve működnek a legeredményesebb tanfolyamok. A Gorkij nyelviskola szervezettségéhez és tapasztalatgazdagságához csak a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat nyelvtanítá- si hagyományai hasonlíthatók. A TIT nyelvtanárai — általában a legnépszerűbb világnyelveket oktatják — a megye minden nagyobb településén a nyelvet tanulni akarók rendelkezésére állnak. Jelenleg a TIT negyven nyelvtanfolyamot működtet, — közösen más intézményekkel — közel ezer hallgató számára. A horizont — már ami a nyelvtanulás lehetőségeit illeti — felhőtlennek tűnik, — de nem az. Hozzá kell tennünk, csak részadatokról. eredményekről tudhatunk, mert az iskolán kívüli nyelvoktatásnak nincs egységes irányítása. Ha a különböző üzemek, vállalatok által beindított nyelvtanfolyamokat is figyelembe vesszük — miért ne tennénk — úgy tűnik, a bőség zavarával küszködünk. Mindenki csinálja, mindenki másképp csinálja, — a nyelvvizsgát tett hallgatók száma viszont igen szerény. Találni kellene valamiféle célszerű rendező elvet. Számos ellentmondást kell mielőbb megszüntetni. Ilyen pl. a tanárok érdekeltségi rendszere. „V • • kétórás foglalkozásért két magántanítvány esetében legkevesebb 480 forint a tanár tiszteletdíja. Intézményünkben ugyanezt 6 megtartott óráért, 15—20 hallgatóval való foglalkozásért, a szükséges nyelvi anyagok előkészítéséért és a labor kezeléséért kaphatja meg!” — idézet a megyei művelődési központ jelentéséből. azarlás tulajdonképpen a jórészt közpénzen berendezett korszerű nyelvi laboratórium elégtelen kihasználása is. Főképp „szellemi tékozlás” ez, ha figyelembe vesszük, az egyetlen igazán korszerű nyelvi tanteremről van szó. (Más kérdés, hogy a labor folyamatos használatához függetlenített nyelvtanárok kellenének.) A nyelvi labor délelőtti kihasználatlanságával párhuzamosan számos megyei üzemtől, vállalattól fővárosi intenzív nyelvtan- folyamon vesznek részt — közköltségen — azok, akiknek okvetlenül szüséges a nyelvtudás. Úgy véljük, ha már eny- nyiire gazdasági és társadalmi üggyé vált, — okkal és joggal — a nyelvtanulás, akkor — minden bántó sematizmustól mentesen — a célszerűségnek megfelelően kellene befolyásolni a különböző tanfolyamok munkáját, eredményességét. Tiszai Lajos
