Szolnok Megyei Néplap, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-28 / 99. szám

XXXV. évf. 99. szám, 1984 április.28., szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Vita a posztok elosztásán Kormányalakítási nehézségek Libanonban Rasid Karami kijelölt mi­niszterelnök .tegnap a kü­lönböző parlamenti csopor­tokkal tanácskozott a libano­ni nemzeti egységkormány megalakításáról. Egybehang­zó értesülések szerint a kor­mányfővel együtt hat szun­nita mohamedán, öt síita, há­rom drúz, öt maronita ke­resztény, négy görögkeleti, ■három görögkatolikus és egy örmény minisztere lesz a 27 tagú kabinetnek. A kormány­alakítási nehézségek egyike abból adódik, hogy azok a konzervatív drúz és síita cso­portok is képviseletet kö­vetelnek a kormányban, amelyek nem tartoznak a Haladó Szocialista Párt, il­letve az A mai mozgalom tá­borához. A „Libanoni erők” elneve­zésű egyesített jobboldali milíciák parancsnoksága to­vábbra is ellenséges maga­tartást tanúsít a Karami-kor- mánnyal szemben. Fadi Frem parancsnok azzal fenyegető­zött, hogy katonailag is szembefordul az új kormány­nyal, amennyiben az megkí­sérli lefegyverezni a jobbol­dali milíciákat és be akarja zárni a Bejrút közelében mű­ködő izraeli összekötő iro­dát. Ha ilyen lépésekre nem kerül sor — mondotta —, akkor „csupán” politikailag ’helyezkedik szembe a szerin­te szíriai befolyás alatt álló kormánnyal. Pierre Jazbek, a „Libanoni erők” jeruzsále- mi irodájának vezetője kije­lentette, hogy a Karami-kor- mány határozatait szabotálni fogják a jobboldali ellenőr­zés alatt álló körzetekben. További kiélezett vita tár­gya a legkényesebb posztok elosztása. Valószínű, hogy a hadügyi, a belügyi, a külügyi és a pénzügyi tárcát a legna­gyobb felekezetet képviselő, párton kívüli politikusoknak adják, míg a jobboldali és az ellenzéki pártvezetők állam­miniszterekként afféle szu­perkormányt alkotnának a kabineten belül. Az új kormány legsürgő­sebb feladata a tűzszünet megszilárdítása és a hadse­reg újjászervezése lesz. Az államfő és a kormányfő rész­vételével újjáélesztik az Amin Dzsemajel elnöksége alatt megszüntetett Legfel­sőbb Nemzetvédelmi Taná­csot, amely átveszi a fegyve­res erők irányítását. GZ3 Sínen az öntöde korszerűsítése Importot pótol a török­szentmiklósi gömbgra­fitos öntvény 3. oldal 0 rendelő, ahová nemcsak betegek jöhetnek Beszélgetés a család- és nővédelmi tanácsadásról 4. oldal NDK—magyar gazdasági tárgyalások Megélénkült a kereslet Kiállítások, ünnepélyes megnyitó, folklórest Bemutatkozik Szabolcs-Szatmár megye Tegnap délután Szolnokon, a Megyei Művelődési és If­júsági Központban Vidd Já­nos, a nyíregyházi Megyei és Városi Művelődési Központ igazgatója megnyitotta a Bemutatkozik Szabolcs-Szat­már megye című, május 13- ig tartó kulturális rendez­vénysorozatot. Az ünnepsé­gen megjelent Sipos Károly, a megyei tanács elnökhe­lyettese. Az intézmény galériáján a közönség a nyíregyházi Me­gyei és Városi Művelődési Központ népművészeti stú­diójának munkáiból láthat bemutatót. A népművészeti kiállítás mellett termékbe­mutatót, fotókiállítást, szőt­teseket, gyermekek által ké­szített képzőművészeti alko­tásokat nézhetnek meg az ér­deklődők. A rendezvénysoro­zat megnyitóját folklórest követte. Felvételünkön fent a nép­művészeti kiállítás részlete látható. fi r. az öntözőberendezések iránt Feltölti készleteit az Agroker — Nagy erőket öszpontosítanak a földeken a TÖGE gazdaságai Ülést tartott az Elnöki Tanács Új rendelet a tanársegédi munkakörről A legújabb kormányintéz­kedés hatására, miszerint megszűnt az öntözésalap és változó vízdíja, valamint a gépek vásárlásához 60—70 százalékos állami támoga­tást kapnak a gazdaságok egycsapásra megélénkült a kereslet az Agroker vállala­tok telephelyein az öntöző- berendezések iránt. Jó példa erre a Szolnok megyei Agro­ker Vállalat, ahol egy héttel ezelőtt még 9 millió forint értékű öntözőgép készlet, Diesel és elektromos szi­vattyúk, KF—120 típusú körforgó önjáró, hidromoto- ros tömlős öntözőberendezé­sek és egyéb más típusok voltak raktáron, a hét köze­pére minden komplett kész­let elfogyott. Jelenleg csu­pán egynémely alkatrész, különböző szerelvények, csövek kaphatók. A második negyedévre azonban a vál­lalat újabb 8 millió forint értékű árualappal rendelke­zik majd, a berendezések ér­kezése a következő hetekben várható. A vállalat igyekszik a gyártóktól és az importőrök­től újabb készleteket besze­rezni. Erre sarkallja az újabb 52 millió forint értékű, kü­lönböző típusú öntözőgépek­re, egységekre kapott meg­rendelés. A kérdés csupán az, hogy a gyártó szekszárdi cég miként tudja a roham­tempóban megnövekedett igényeket kielégíteni, illetve mikor ■ érkezik meg az im­port áru. Számolni kell ugyanis azzal, hogy az aszály miatt más megyék szorongatott helyzetben lévő gazdaságai is szeretnék az eső hiányát mesterséges csa­padékkal pótolni. Reméljük lesz több olyan szerencsés illetve résen lévő gazdaság mint a kunszentmártoni Kö­rösmenti Tsz, amely épp°n a tegnapi napon állított üzembe két darab HTM tí­pusú öntözőberendezést és megérkezett további három új KF—120 típusúi öntözőbe­rendezés is számára az Ag­roker Vállalattól. A Tiszai Öntöző Gazdasá­gok Egyesülésének tagszö­vetkezetei is nagy erőket összpontosítanak a minél nagyobb terület öntözésére, e munka szervezésére és gyorsítására. Mezőhéken például a vihar által kipusz­tított és újra vetett cukorré­pát, vöröshagymát és lucer­nát is öntözik. Abádszaló- kon és Tiszaföldváron is di- rektre kapcsolták az öntö­zőberendezéseket, a hűvös idő ellenére éjjel-nappal adagolják a vizet. A munkát úgy szervezik, hogy a pihe­nőnapokon és az ünnepen is folyamatos legyen a mester­séges esőztetés. Tegnap Berlinben jegyző­könyv aláírásával befejező­dött a Magyar—NDK Gaz­dasági és Műszaki—Tudo­mányos Együttműködési Bi­zottság XXII. ülésszaka. A Marjai József és Wolfgang Rauehfuss miniszterelnök­be] vet tesei a bizottság társelnökei vezette küldött­ségek ellenőrizték és érté­kelték a két ország párt- és kormánydelegációi 1982. jú­niusi és a miniszterelnökök 1984. márciusi budapesti tárgyalásain létrejött meg­állapodások, valamint a bi­zottság XXI. ülésszakán ho­zott határozatok végrehajtá­sát. Megállapították, hogy a két ország gazdasági és mű­szaki—tudományos együtt­működése gazdagodott, eredményesebb lett. A magyar—NDK árucse­reforgalom egyenletesen fej­lődik. Az 1984. évi jegyző­könyv 1,7 milliárd rubel ér­tékű kölcsönös szállítást irá­nyoz elő. Ennek teljesítése kielégítő, kiegyenlített. A külkereskedelmi szervek ak­tívan munkálkodnak a for­galom évközi bővítésén. Marjai József tegnap visz- szaérkezett Budapestre. Tegnap ülést tartott az Elnöki Tanács. Losonczi Pál tájékoztatta a testületet Sadli Bendzse- didnek, az .Algériai Demok­ratikus és Népi Köztársaság elnökének, a Nemzeti Fel- szabadítási Front (FLN) Pártja főtitkárának április 24. és 26. között Magyaror­szágon tett hivatalos, baráti látogatásáról. Az Elnöki Ta­nács egyetértéssel tudomá­sul vette a tájékoztatást, s megállapította, hogy Sadli Bendzsedid látogatása to­vább erősítette a két ország, a két nép közötti kapcsola­tokat és újabb távlatokat nyitott a további együttmű­ködéshez. Az Elnöki Tanács a Mi­nisztertanács előterjesztése alapján törvényerejű rende­letet alkotott a tanársegédi munkakör betöltéséről. Az új jogszabály a korábbiak­nál kedvezőbb rendelkezése­ket tartalmaz az egyeteme­ken és főiskolákon dolgozó tanársegédek és adjunktu­sok alkalmazási feltételeiről. Hazánkban 1974 óta e mun­kakörökben határozott időre szólt a munkaviszony. Az el­múlt tíz év tapasztalatai azonban azt bizonyították, hogy a határozott időre szó­ló munkaszerződés rendsze­rét célszerű továbbfejleszte­ni. A jövőben a tanársegéd, dekkel csak első alkalom­mal kell határozott időre szóló munkaviszonyt létesí­teni. Az adjunktusi munka­körben pedig a határozott időre szóló alkalmazás meg­szűnik. A továbbiakban bírák fel­mentéséről, visszahívásáról és választásáról is határo­zott az Elnöki Tanács. Húsvétra „megszépültek” a juhok is: az ünnepekig befe­jezték a vendégmunkás-bri­gádok a szövetkezet birkái­nak nyírását Egy birkáról három „bőrt” A jászkiséri Lenin Ter­melőszövetkezet 1982-ben korszerűsített és bővített ju­hászati telepén, az Agrocoop Állattenyésztési és Takarmá­nyozási Rendszer szakmai irányításával megvalósítot­ták a juhok hármas haszno­sítását, javítva ezzel az ága­zat jövedelmezőségét. Ta­valy a 113 tonna vágójuhon és 26 tonna gyapjún kívül már 405 hektoliter juhtejet is szállítottak a feldolgozó iparnak, mintegy 900 ezer forint értékben. A telep re­konstrukciójával, az anya­állomány növelésével és a hármas hasznosítással a ju­hászati ágazat összes árbevé­tele az 1982. évi 9 millió fo­rinttal szemben tavaly már meghaladta a 12 és fél millió forintot. (Fotó: Temesközy F.) 4. Az idei év első negyedében 253 növendékjuhot szállított el a közös gazdaságból — nagyobb­részt exportra — a Gyapjú és Textilnyersanyag-forgalmi Vállalat Tiszta élő gyapjú — a tex­tilipari alapanyag értékesíté­se évente csaknem három­millió forint árbevételt hoz a jászkiséri közös gazdaság­nak A kétszer 24 állásos fejőház­ban naponta átlagosan há­rom és fél deciliter tejet fej­nek egy-egy birkától. Az el­ső negyedévben 13 ezer liter juhtejet értékesített a téesz

Next

/
Oldalképek
Tartalom