Szolnok Megyei Néplap, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-28 / 99. szám

Támogatjuk a szabadságukért és függetlenségükért küzdő népek igazságos harcát! Nicaragua flz ellenforradalmárok kudarca ( Kommen-1 tárunk I Jörlundei döntések Mint mindig, most is nagy érdeklődés kísérte a Szocialista Internacioná- lé irodájának tanácsko­zását, amelyet ezúttal a dániai Jörlundében tar­tottak:. Már önmagában az a tény, hqgy több nyugat­európai kormányzópárt is képviseltette magát — egyebek között az olasz, a spanyol, a francia és a svéd —. rendkívüli je­lentőséget ad az állás- foglalásoknak. Az egyik határozat kemény hang­nemben elítélte „más or­szág területi vizeinek el- aknásítását”, mondván: ez agresszív cselekedet, s a nemzetközi jog nor­máinak, valamint az ENSZ alapokmányának súlyos megsértése. A fo­galmazás világos: az Egyesült Államokra há- —sít minden felelősséget. Nicaragua kikötőinek el- aikinásításáért, amiben a • CIA, sőt az amerikai ha­ditengerészet is aktívan részt vett. Jellemző, hogy az aknamező felszedését Franciaország is vállal- tá volna, ha időközben a nicaraguai haditengeré­szet el nem végzi a ve­szélyes feladatot. „A nagyhatalmakra nem vonatkoznak külön elő­írások” — olvasható a Szocialista Intemacioná- lé irodájának határozatá­ban. utalva arra. hogy a szocialista és a szociálde­mokrata pártok körében az Egyesült Államok nyílt háborús föllépése Kö- zép-Amerik'iában rend­kívüli visszatetszést vál­tott ki. Vita folyt Nagy- Britannia és Argentína viszonyáról is, amelyet még mindig, beárnyékol a FaIkland(Malvin)-szi- getekért vívott háború. Az iroda aggodalmát fe­jezte ki a két ország né­zeteltérése miatt és azt az argentin javaslatot támogatja, miszerint a szigetek sorsáról az ENSZ keretében kezdjenek ha­ladéktalanul eszmecserét. Nem maradhatott vá­lasz nélkül a politikusok tanácskozásán a közel- keleti feszültséggóc sem. Ügy döntöttek, hogy az izraeli választásokat kö­vetően Mario Soares por­tugál kormányfő vezeté­sével ténymegállapító bi­zottságot küldenek a tér­ség országaiba. A szocia­lista és szociáldemokrata pártok régóta figye­lemmel kísérik a li­banoni helyzet ala­kulását az Izrael által megszállt arab te­rületek sorsát, s nyil­vánvaló, hogy készek cselekedni az igazságos és tartós rendezésért. Érdemes megemlíteni ezzel összefüggésben, hogy az ENSZ főtitkára és Olof Palme svéd mi­niszterelnök állandó kapcsolatban áll egy­mással az iraki—iráni háborús konfliktus ügyében. Palme már többször kísérletet tett, hogy személyesen köz­benjárjon Teheránban és Bagdadban az éssze­rűtlen és rendkívüli ve­szélyeket hordozó hábo­rú befejezése érdekében, eddigi közvetítési kísér­letei azonban nem jár­tak sikerrel. A szocialista és szo­ciáldemokrata politiku­sok újabb állásfoglalásai és kezdeményezései hí­ven illusztrálják aggo­dalmukat a nemzetközi helyzet romlása miatt, egyszersmind készségü­ket a vitás kérdések rendezése ügyében teen­dő közvetítésre. Gyapai Dénes „Fegyverszünetet” jelen­tett be az ARDE nevű nica­raguai ellenforradalmi szer­vezet a sandinista rendszer ellen vívott harcában. Az AFP szerint Eden Pastora, az ARDE vezetője a bejelentést azzal indokoltat, hogy „meg­semmisült szervezetének utánpótlási rendszere”. A Costa Rica-i rádió által sugárzott nyilatkozatában Eden Pastora szükségesnek tartotta leszögezni, hogy szervezete — számára ked­vező időpontban — tovább folytatja a managuai kor­mányzat ellen indított har­cát, jóllehet „jelenleg el van szigetelve és több egysége körül van zárva”. A Costa Rioa-i támaszpon­tokkal rendelkező ARDE két héttel ezelőtt több ezer fegy­veres bevetésével támadást indított Nicaragua déli me­„A lengyel társadalom ne­hezen tudatosítja, hogy a 80-as évek válsága előtti életszínvonal csak akkor tér­het vissza, ha a munka tár­sadalmi termelékenysége lé­nyegesen nagyobb lesz, mint a 70-es években volt”. Ez a fő gondolata a Lengyel Mi­nisztertanács szakszervezeti bizottsága által kidolgozott kormányállásfoglalásnak, válaszul azokra a levelekre, amelyeket különböző lengyel szakszervezetek küldtek a kormányhoz az utóbbi hetek­ben, az áremelésekkel kap­csolatban. A szakszervezetek a levelekben bírálták az utóbbi hónapok áremeléseit, aggodalmuknak adtak han­got a dolgozók életszínvona­lának alakulásával kapcso­latban, és kételyeiket han­goztatták a kormány gazda­sági politikáját illetően. A kormány válasza, amely tegnap jelent meg a lengyel lapokban, rámutat, hogy az idén a lakosság pénzjövédel­mei eddig nagyobb ütembőn nőttek, mint megélhetési Gary Hart colorádói sze­nátor szerezte meg a szava­zatok ötven százalékát az Utah államban megtartott előválasztásokon, s ezzel fö­lényes győzelmet aratott Mondale volt alelnök felett. Utah állam azonban csu­pán 22 delegátust küld a júniusi San Franciscó-j párt­konvencióra, s ez nagymér­tékben csökkenti a szenátor győzelmének jelentőségét. Az eddig elkötelezett elnökjelö­lő delegátusok száma tekin­tetében Mondale fölényesen vezet: mintegy 1170 delegá­tusa van Hart 690 delegátu­sa ellenében. Hart erőfeszítései most ar­ra összpontosulnak, hogy megakadályozza Mondalet a jelöléshez szükséges 1967 de­legátus pártkonvenció előtti gyéi ellen, a sandinista erők azonban az ARDE fegyvere­sednek egy részét Costa Ri­cába űzték vissza, más ré­szét pedig az ország déli ré­szén körülzárták. Az Egyesült Államok arra készülődik, hogy a novembe­ri elnökválasztás előtt kato­nai erővel lerohanja Nica­raguát — jelentette ki Javier Chamorro. Nicaragua ENSZ- nagykövete. Puerto Ricóban csütörtökön tartott sajtóérte­kezletén hangsúlyozta, hogy a karibi térségben most fo­lyó hadgyakorlatok előjáték­nak tekinthetők Nicaragua lerohanásához. Chamorro sze­rint Reagan elnök mostani hivatali időszakát katonai győzelemmel szeretné zárni, és ezért kiterjedt előkészüle­tek folynak Nicaragua meg­támadására. költségei. Felhívja a figyel­met arra, hogy ha a bérek a tervezettnél gyorsabban fog­nak emelkedni, a fogyasztási cikkek gyártása pedig nem éri el a tervezett szintet, ak­kor az árak is gyorsabban fognak nőni. Jelentős előrehaladás tör­tént Lengyelország és a neki hitelező nyugati bankok kép­viselőinek tárgyalásán Var­sóban — írja a Tribuna Ludu tegnapi számában. E szerint már megállapodtak abban, hogy átütemezik az 1984— 87 közötti időszakban törlesz­tésre esedékes mintegy 1,3 milliárd dolláros lengyel tő­ketartozást, de számos fon­tos részlet még tisztázatlan. Lengyelország nyugati ban­kokkal és kormányokkal szembéni tartozása — az el­mulasztott kamattörlesztések miatt — az év végére meg­haladja a 29 milliárd dol­lárt. Lengyelország külföldi adósságainak valamivel ke­vesebb mint fele bankokkal szemben áll fenn. megszerzésében, s magán a pártkonvención — Jesse Jackson és az el nem köte­lezett delegátusok segítségé­vel — biztosítsa magának a jelöltséget. A Mondale-kam- pány szervezeti fölénye azon­ban egyre inkább megmutat­kozik az eredményekben. Csütörtökön tovább szű­kült az őszi elnökválasztáso­kon várhatóan résztvevő je­löltek mezőnye. John An­derson bejelentette- ebben az évben nem indul. Anderson döntése most a majdani de­mokrata jelöltnek kedvez. A . demokrata pártból kivált li­berális politikus szereplése ugyanis négy évvel ezelőtt szinte kizárólag Jimmy Car- tertől vett el szavaztokat és így közvetve Ronald Reagant segítette. Craxi az NDK-ba látogat Bettino Craxi a Német De­mokratikus Köztársaságba szóló meghívást fogadott el, a látogatás időpontját azon­ban még nem határozták meg — közölte csütörtökön este az olasz miniszterelnöki hivatal. Az olasz kormány elnöke csütörtökön fogadta az NDK római nagykövetét, aki át­adta neki Erich Honecker- nek, az Államtanács elnöké­nek személyes meghívását. Az ANSA hírügynökség a miniszterelnök közvetlen környezetéből származó vé­leményekre hivatkozva hang­súlyozta, hogy az olasz fő­városban igen nagy jelentő­séget tulajdonítanak Craxi berlini meghívásának. Dominika Véget vetettek a zavargásoknak Kermányforrások szerint a katonasággal megerősített rendfenntartó erők véget ve­tettek a Dominikai Köztársa­ságban kirobbant zavargá­soknak. Egy hivatalos szóvi­vő csütörtök este úgy nyilat­kozott, hogy a karib-tengeri országban „helyreállt a bé­ke” és azt ígérte, hogy a kormány intézkedéseket vesz fontolóra a lakosság helyze­tének javítására. Gonzalez Fabra kormány- szóvivő csütörtökön azt ígér­te. hogy a kormány fontolóra veszi a legalacsonyabb fize­tések felemelését. Jorge Blanco köztársasági elnök egy nappal korábban még úgy nyilatkozott, hogy a megmozdulások nem a kor­mány által elrendelt gazda­sági megszorító intézkedé­sek ellen irányultak, és hogy azokat „baloldali agitátorok” szervezték a kormány meg­buktatására. RÓMA Tegnap délután befejező­dött az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának kétnapos ülése. A tanácsko­záson időszerű bel- és kül­politikai kérdésekről Achille Occhetto, a titkárság tagja tartott beszámolót. VARSÓ A lengyel rendőrség Gdanskban leleplezett egy csoportot, amely a május 1-i felvonulás megzavarására készült. A héten a biztonsá­gi szervek Czestochowában is lelepleztek már egy ha­sonló csoportot. BÉCS Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere kétnapos, beható és sikeres tárgyalá­sok után tegnap befejezte hivatalos bécsi látogatását. Fischert fogadta Rudolf Kirchschläger, köztársasági elnök és Fred Sinowatz kan­cellár, s találkozott az oszt­rák parlament, valamint a szakszervezeti szövetség ve­zetőivel is. LONDON Líbia londoni nagykövet­ségének 30 alkalmazottja tegnap elhagyta az épületet és átadta a brit rendőrség­nek. Nagy-Britannia líbiai nagykövetségének még Tri- poliban maradt személyzete — 13 fő — szintén tegnap tért vissza hazájába. MADRID Felipe González miniszter- elnök, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitká­ra tegnap délután a Monc- loa-palotában fogadta Szű­rös Mátyást, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kárát, aki a Spanyol Kom­munista Párt meghívására tartózkodik Madridban. Gustáv Husák a CSKP KB főtitkára, csehszlovák államfő csütörtök este a prágai várban díszvacsorát adott a hivatalos baráti lá­togatáson Csehszlovákiában tartózkodó Sadli Bendzsedid, az algériai Nemzeti Felsza- badítási Front (FLN) főtit­kára, algériai államelnök tiszteletére. A vacsorán Gustáv Husák és Sadli Bendzsedid pohár­köszöntőt mondott. A két politikus elégedetten szólt a kétoldalú kapcsolatok ed­dig elért eredményeiről és készségét fejezte ki a köl­csönösen előnyös együttmű­ködés fejlesztésére. Gustáv Husák megállapí­totta, hogy a bizalom és a Ronald Reagan amerikai elnök Pekingben tegnap két­szer tárgyalt Csao Ce-jang kínai kormányfővel és talál­kozott Hu Jao-panggal, a KKP KB főtitkárával, aki Egyesült Államokba szóló meghívást fogadott el Rea­gantól. A tárgyalások kö­zötti szünetben Reagan be­szédlet intézett a parlament épületében a kínai társada­lom hatszáz képviselőjéhez, majd este Csao Ce-jang va­csorát adott a tiszteletére. Reagan mindkét alkalom­mal szovjetellenes megjegy­zéseket szúrt beszédébe. Az elnök Kína és az Egyesült Államok „összetartozását” emlegette. Együtt vagyunk Tekintélyes nyugati poli­tikusoknak a Szovjetunió legutóbbi bizalom- és biz- toniságerősítő javaslatairól alkotott véleményét ismer­teti legújabb számában a Za Rubezsom című hetilap. Egon Bahr, a Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt el­nökségének tagja, a Bun­destag leszerelési és fegy­verzetellenőrzési albizott­ságának elnöke a szovjet újság számára írt cikkében megállapítja, hogy a Konsz- tantyin Csernyenko által ja­vasolt, a nukleáris fegyver­rel rendelkező hatalmak egymás közötti kapcsolataira vonatkozó normák olyan vi­selkedési kódexet alkotnak, amelyet valamennyi nukleá­ris hatalomnak tiszteletben kellene tartania. Egon Bahr szerint az SPD egyetért azzal a szovjet ja­vaslattal. hogy el kell uta­sítani a katonai fölény meg­szerzésére törekvő poli­tikát. Le kell számolni azzal a veszélyes elképzeléssel is, hogy a jelenlegi kelet-nyuga­ti erőviszonyok mellett egy esetleges háborús konflik­tusban bármelyik fél is győ­zelmet arathat a másik fe­lett. Az iraki haditengerészet egységei tegnap a Perzsa (Arab)-öbölben felrobban­tottak három iráni hadiha­jót. A bagdadi katonai közle­mény szerint a támadó egy­ségek sértetlenül tértek visz- sza. Iraki állítás szerint a három hajó egy flottaegység­hez tartozott, amely a Kharg-sziget felől Bandar Khomeini kikötőbe tartott. Iráni részről nem jelen­tették be a támadást. A Perzsa-öbölben csütör­tökön egy 180 ezer tonnár ben megtartott tanácskozá­son azonos, vagy egymáshoz igen közel álló nézeteket fej­tettek ki a nemzetközi prob­lémákról és azok megoldási lehetőségeiről. Sadli Bendzsedid válaszá­ban a többi között tárgyalá­sokat sürgetett a nemzetkö­zi kérdések megoldására, és nyugtalanságának adott hangot amiatt, hogy a fe­szült nemzetközi helyzetben gyakorlatilag szünetel a párbeszéd, nincsenek tár­gyalások és konzultációk. Gustáv Husák magas csehszlovák kitüntetéssel, az első osztályú Fehár Oroszlán Renddel tüntette ki Sadli Bendzsedidet. az expanzionizmus és a he­gemónia ellenzésében, együtt vagyunk Afganisztán és Kambodzsa függetlenségé­nek támogatásában — mondta. Kínai részről nem reagál­tak Reagan megállapításaira, de közvetve elhárították ezt a fajta amerikai beállítást. A kínai kormányfő, Csao ICe-jang szorgalmazta, hogy Moszkva és Washington újít­sa fel tárgyalásait és érjenek |al magállapodást a közép­hatótávolságú rakéták csök­kentéséről. Kínai részről fel­szólították Washingtont, ve­gye fontolóra a párbeszédet a Palesztinái Felszaibadítási Szervezettel, ami elől Reagan elzárkózott. Gene Larocque nyugal­mazott amerikai ellentenger­nagy, a katonai problémák­kal foglalkozó amerikai tá­jékoztató központ igazgatója arról ír a Za Rubezsomban, hogy a nukleáris fegyverek elsőként való alkalmazásá­ról történő lemondás az el­ső jelentős lépés lehetne a nemzetközi feszültség csök­kentésének útján. Sajnála­tosnak nevezi, hogy az Egyesült Államok továbbra sem hajlandó követni a Szovjetunió példáját, s nem teszi magáévá ezt a bátor és konstruktív álláspontot. Larocque tengernagy szerint az új amerikai rakéták Nyu- gat-Éurópába telepítése megnövelte annak valószínű­ségét. hogy a NATO első­ként folyamodik a nukleáris fegyver alkalmazásához. Az észak-atlantj tömb straté­gáinak erre vonatkozó el­képzelései azonban öngyil­kos tervek, hiszen az első rakétatámadást megfelelő válasz követné, s az esemé­nyek menete teljességgel el­lenőrizhetetlenné válna. A nukleáris fegyver elsőként történő alkalmazásáról való lemondás kérdése ezért ma időszerűbb, mint bármikor. szaúd-aráibiai tartályhajón támadt tüzet tegnap elol­tották. Még mindig nem tisztázott, hogy mi okozta a robbanást és a hatalmas tüzet, amely 36 órát át tar­tott. A Szafina Al-Arab nevű tartályhajó a Kharg-sziget felől jött és svéd kapitá­nyának állítása szerint lö­vést kapott. A tűz eloltása után a hajó jobb oldalán egy hatalmas lyukat találtak. Azonban to­vábbra sem tisztázott, hogy a hajó aknára futott-e. vagy rakétatalálat érte. A hágai Nemzetközi Bíróság Nicaragua beadványáról tár­gyal. A képen az amerikai küldöttség látható A szakszervezetek bírálatára fl lengyel kormány válasza Előválasztások Utah államban Hart szenátor erőfeszítései Magas csehszlovák kitüntetést kapott az algériai államfő kölcsönös megértés légköré­Reagan folytatta kínai tárgyalásait Szovjet bizalom- és biztonságerösítö javaslatok Nyugati vélemények A Perzsa-öbölben Iráni hadihajókat robbantottak fel

Next

/
Oldalképek
Tartalom