Szolnok Megyei Néplap, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-04 / 80. szám
Felszabadulásunk 39. eufordulojan Koszorúzás! ünnepségek Budapesten és a megyeszékhelyen Hazánk felszabadulásának 39. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa tegnap réleíőtt koszorús- sí ünnepséget rendezett Budapesten a Szovjet Hősök Szabadság téri Emlékművénél és a Magyar Hősök Emlékművénél, a Hősök terén. A Szabadság téren a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében Losonczi Pál és Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke helyezett koszorút az emlékmű talapzatára. Az MSZMP Központi Bizottságának koszorúját Kádár János, a Központi Bizottság első titkára és Németh Károly, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai helyezték el. A Minisztertanács nevében Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke és Sarlós István, a Minisztertanács elnökhelyettese koszorúzott. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége budapesti nagykövetsége részéről Vlagyimir Bazovszkij nagykövet, Ivan Boimov követtanácsos és Vlagyimir Zotov ezredes, katonai és légügyi attasé helyezte el a kegyelet és a megemlékezés koszorúját. Ezután a dinlomáciai testület a társadalmi szervezetek és a fegyveres testületek képviselői koszorúztak. A zászlókkal díszített Hősök terén a Népköztársaság Elnöki Tanácsa képviseletében Losonczi Pál és Traut- mann Rezső, az MSZMP Központi Bizottsága nevében Kádár János és Németh Károly, a Minisztertanács részéről Lázár György és Sarlós István koszorúzott. Koszorút helyeztek el az emlékműnél a budapesti diplomáciai testület, társadalmi szervezetek és a fegyveres testületek képviselői is. A hagyományokhoz híven megyénk városaiban, községeiben koszorúzási ünnepségeken emlékeztek jneg fel- szabadulásunk -39. évfordulójáról. Szolnokon tegnap reggel 9 órakor volt a városi megemlékezés a Munkásőr úti temetőben. A megyei megemlékezést a Hősök terén lévő szovjet emlékműnél tartották 10 órakor. Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága nevében Majoros Károly, a megyei párt- bizottság első titkára és Szűcs Jáhos; a megyei párt- bizottság titkára helyezte el a hála és kegyelet koszorúit Mohácsi Ottó, a megyei tanács elnöke, és Bárdi Imre, a megyei tanács pártbizottságának titkára a megyei tanács nevében rótták le kegyeletüket. A koszorúzáson részt vett Fábián Péter, és Simon József, a megyei párt- bizottság titkárai, Árvái István Daróczi András, Nagy Miklós és Varga Sándorné, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagjai. A hazánkért életüket áldozó szovjet katonákra emlékeztek koszorúikkal az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet katonai alakulatok, a megyei fegyveres testületek képviselői. Az emlékműnél elhelyezték a megemlékezés koszorúit a megyei társadalmi és tömegszervezetek képviselői. Majoros Károly és Szűcs János, a megyei pártbizottság nevében koszorúz a Hősök téri szovjet emlékműnél Kitüntetések atadasa a Parlamentben és Szolnokon A Népköztársaság Elnöki Tanácsa hazánk felszabadulásának 39. évfordulója alkalmából, eredményes munkájuk és közéleti tevékenységük elismeréséül az állami, a gazdasági munka különböző területein dolgozóknak és a fegyveres testületek tagjainak kitüntetéseket adományozott. A kitüntetettek egy csoportjának Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Népközitársaság Elnöki Tanácsának elnöke tegnap délben az Országház Kupolacsarnokában nyújtotta át az érdemrendeket. Az ünnepségen megjelent Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Havasi Ferenc és Korom Mihály, a Köziponti Bizottság titkárai, a Politikai Bizottság tagjai, valamint Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. Losonczi Pál a kitüntetések átadásakor mondott beszédében méltatta hazánk felszabadulásának történelmi jelentőségét. Hazánk felszabadulásának 39. évfordulója alkalmából a Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap este fogadást adott az Országházbam. Tegnap a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban is ünnepélyes keretek között került sor ikormánykitünte- tések átadására. A résztvevőket — közöttük — Majoros Károlyt, a megyei párt- bizottság első titkárát. Mohácsi Ottót, a megyei tanács elnökét, a megyei pártbizottság titkárait, a megyei tanács tisztségviselőit, a társadalmi és tömegszervezetek megyei vezetőit, a megyei pártbizottság osztályvezetőit, a városi és a városi jogú pártbizottságok első titkárait Szűcs János, a megyei párt- bizottság titkára köszöntötte. Ünnepi beszédet Mohácsi Ottó mondott. Az ország életében sorsfordulót hozó napok eseményeit felidézve megemlékezett azokról a névtelen hősökről, akik életüket adták hazánk felszabadulásáért. Példákkal érzékeltette az elmúlt 39 év fejlődésének jellemzőit. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi fél évtizedben egyre nehezebbé és feszültebbé váló gazdasági, világgazdasági körülmények között kellett és kell e kis nemzetnek helytállni. Szólt a két párt- kongresszus közötti időszak félidejének értékeléséről, A MUNKA ÉRDEMREND arany fokozata kitüntetésben részesült: Gál Sándor, a Szolnok megyei Tanács V.B. főelőadója, megyei tanácsos; Hajdú Lajos, a Középtiszavi- déki Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője; dr. Ignácz István, a Szolnok megyei Tanács V.B. osztályvezetője, megyei főorvos; dr. Kaposi Pál, a Szolnok megyei Tanács Hetényi Géza Kórház Rendelőintézet csoportvezető főorvosa; Kopácsi Béla, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola tanára, főigazgató-helyettes; Kovács Pál, a karcagi posta- hivatal vezetője; Medveczki László, a jászszentandrási Haladás Tsz elnöke; H. Nagy István, a tiszaburai Lenin. Tsz elnöke; Varga Viktória, a Szolnok megyei Néplap rovatvezetője; Zakár Zoltán, a szolnoki dr. Csanádi György körúti Általános Iskola igazgatója. A MUNKA ÉRDEMREND ezüst fokozatát adományozták: Bertalan Imrének. a megyei tanács vb főmunkatársának; Bezzeg Zoltánnak, a Volán 7. sz. Vállalat gazdasági igazgatóhelyettesének; Búzás Sándornak, a jászberényi Városi Tanács hangsúlyozta, hogy megújulási készségünk és hibáink fokozatos felszámolása, további fejlődésünk záloga. Az ünnepi beszédet követően Mohácsi Ottó az Elnöki Tanács megbízásából átadta a kormánykitüntetéseket, azoknak, akik munkájukkal méltókká váltak a magas elismerésre. A kitüntetettek nevében Zakár Zoltán, a szolnoki dr. Csanádi György körúti Általános Iskola igazgatója mondott köszönetét. elnökének; Csömör Józsefiének. a jászberényi Lehel vezér Gimnázium tanárának; Duchaj Istvánnénak, a Május 1. Ruhagyár szolnoki gyáregysége meósának; Erdélyi Istvánnénak, a Tigáz szivattyúkezelőjének; Faragó Jánosnak, a zagyvarékasi Béke Tsz nyugalmazott elnökhelyettesének; dr. Gyöngyösi József mezőtúri városi vezető ügyésznek; Héja Istvánnak, a besenyszögi Kossuth Tsz gépszerelőjének; Horváth Ferencnének, a Szolnok megyei Élelmiszer (Kiskereskedelmi Vállalat eladójának; dr. Kasuba Jánosnak, a karcagi Magyar— Bolgár Barátság Tsz elnökének; dr. Lörinczy Györgynek, a Szolnok megyei NEB elnökének; Mári . Ferencnek, a volt szolnoki járási hivatal nyugalmazott főelőadójának, járási főtanácsosnak; Márki Szabolcsnak, a megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat igazgatójának ; Pallagi Lászlónak, a tiszafüredi Gépipari Szövetkezet nyugdíjba vonuló elnökének; Raisz Gusztávnak, a cibakházi Vörös Csillag Tsz elnökének; Simon Sándornak, a túrkevei Vörös H kitüntetetlek névsora Akik munkájukkal méltókká váltak a kormánykitüntetésre Csillag Tsz ellenőrző bizottsága elnökének; dr. Soós Istvánnénak, a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat osztályvezetőjének, Szabó Györgynek, a megyei tanács Vasipari Vállalata akkumulátorszerelőjének; Szabó Jánosnak, a szolnoki Felszabadulás Halászati Tsz halászának; Szikszai Ferencnek, a Tiszamenti Vegyiművek műszaki igazgatóhelyettesének; Szűcs Győzőnek, a Kőolajkutató Vállalat fúrómesterének; Tasi Kálmánnak, a volt szolnoki járási hivatal nyugalmazott csoportvezetőjének; Tichi Ilonának, a Magyar Vöröskereszt szolnoki városi vezetősége titkárának; Várdai Jánosáénak, a törökszentmiklósi Városi Tanács V. B. osztályvezető-helyettesének; Zima Józsefnek, a Palotási Állami Gazdaság kerületi állattenyésztőjének; dr. Zsemberi Józsefnek, a karcagi Városi Tanács kórház-rendelőintézet igazgató-főorvosának. A MUNKA ÉRDEMREND bronz fokozatával tüntették ki: Ádámi Mihályt, a szolnoki Mezőgép Vállalat törökszentmiklósi gyára villanyszerelő csoportvezetőjét; Bajnóczki Istvánt, a Szolnok megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat kunszentmártoni üzeme molnárát; Balogh Sándort, a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat művezetőjét; Bana Mihálynét, az abádsza- lóki Nagyközségi Közös Tanács védőnőjét; Baranyi Józsefet, a Volán 7. sz. Vállalat tehergépkocsi-vezetőjét; Csepcsényi Lajost, a Kon- takta Alkatrészgyár mezőtúri gyára művezetőjét; Csomós Bélát, a tószegi Petőfi Tsz elnökhelyettesét; Csőke Józsefet, a Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat minőségi ellenőrét; Debreczeni Gyulát, a volt jászberényi járási hivatal nyugalmazott osz- ttály vezetőjét; Fazekas Erzsébetet, a jászdózsai Községi Tanács V. B. titkárát; Gortva Eleket, a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat brigádvezetőjét; Hajós Ferencet, a törökszentmiklósi Baromfifeldolgozó Vállalat igazgatóját; Haraszti Kálmánt, a Kőolajkutató Vállalat gazdasági igazgató- helyettesét; Honit Józsefet, a Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat művezetőjét; Horváth Lászlót, a csépai Tiszamenti Tsz traktorosát; Incze Miklóst, az MSZMP tiszafüredi Városi Bizottsága munkatársát; Kádár Jánosnét, a Török- szentmiklós és Vidéke Áfész boltvezetőjét; Király Lászlót, a szolnoki Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalat főművezetőjét; Kiss Pál Józsefet. a jászberényi Műszeripari Szövetkezet szerszámkészítőjét; Koczka Ti- bornét, a jászberényi Cipőipari Vállalat szakmunkását; Kovács Jánosnét, a Fékon Ruházati Vállalat kisújszál-; lási gyáregysége szakoktatóját: Madarász Györgyöt a Szolnok megyei Állami Ápí-; tőipari Vállalat technológusát: Márkus Jánost, az Alföl-; di Téglaipari Vállalat kihor-i dóját: Nánási Károlyt, a kisújszállási Tisza II. Tsz. állat-' gondozóját; Oravecz Károlyt. a martfűi nagyközségi tanács elnökét: Óvári Gézánét, a Tisza Cipőgyár csoportvezetőjét: Papp Károlynét, a nagy- révi Tiszazug Tsz szőlőtermesztőjét; Pintér Ottónét, a_ Lehel Hűtőgépgyár betanított munkását; Rojkó Gusztávot, a Tisza Cipőgyár szakmunkását, Stummer Mihályt, a Tiszamenti Vegyiművek üzemlakatosát, Szabó Jánost, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat termelőmesterét ; Szobonya Miklós- nét, a szolnoki Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalat szerelőlakatosát; Tasi Józsefet, a Lehel Hűtőgépgyár géplakatosát; Tokár Istvánt, a kisújszállási Vas- és Faipari Szövetkezet elnökét; Tóth V. Jánosnét, a jászalsószent- gyöngyi Petőfi Tsz fejőnőjét; Török Miklóst, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat műszerész művezetőjét; Trencsényi Benedek- nét, a Tisza Cipőgyár termelésirányító főművezetőjét; Tromfos Andrást, a jászberényi Kossuth Tsz inszamináto- rát; Várkonyi Imrét, a Kőolajkutató Vállalat asztalos csoportvezetőjét; Veres Sándort, a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat gázvezeték- és készülékszerelőjét. A Magyar Néphadsereg alakulatainál ünnepi egységgyűléseken emlékeztek meg fel- szabadulásunk évfordulójáról. A kitüntetéseket is ez alkalommal adták át. A megyei hadkiegészítő és területvédelmi parancsnokság állományából Eprest László százados a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta. Ugyanennek a kitüntetésnek ezüst fokozatát Hársvölgyi József őrnagy, Szalai György százados, Tatai András százados és Bense Jánosné kinevezett polgári alkalmazott vette át. A bronz fokozattal Balázs Antal főhadnagyot tüntették ki. Többen vették át a Szolgálati Érdemérem és a Honvédelmi Érem különböző fokozatait. A Killián György Repülő Műszáki Főiskolán a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát dr. Palko- vics Tibor alezredes, Kovács Pál őrnagy és Kenyeres János főhadnagy vette át. Ugyanennek a kitüntetésnek ezüst fokozatát Solti Mihály mérnök őrnagy és Kantár Ünnepi hangverseny a Szigligeti Színházban Felszabadulásunk évfordulója tiszteletére tegnap este ünnepi hangversenyt tartottak a szolnoki Szigligeti Színházban. Az ünnepi hangversenyen részt vett Majoros Károly, a megyei párt- bizottság első titkára, Mohácsi Ottó, a megyei tanács elnöke, a megyei pártbizottság titkárai, a megyei tanács vezető tisztségviselői, valamint a megyeszékhely politikai, társadalmi és gazdasági életének számos képviselője. Kovács Mihálynak, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatóhelyettesének ünnepi köszöntője után műsor következett, melyben közreműködött Kristóf Tibor és Vallai Péter (mindketten Jászai-díjas színművészek, a Szigligeti Színház tagjai), valamint Misura Zsuzsa, Rozsos István és Tóth János, a Magyar Állami Operaház énekművésze. A hangversenyen Báli József vezényletével a Szolnoki szimfonikus zenekar működött közre. György százados, bronz fokozatát pedig Hrabovszki András százados, Majzik Károly hadnagy és Gál Gusztáv hadnagy kapta. A Szolnok megyei Rendőrfőkapitányságon tegnap, délután emlékeztek meg felszabadulásunk 39. évfordulójáról. Az ünnepségen Daróczi András rendőr ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője kitüntetéseket adott át. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát Molnár Gyula rendőr őrnagy, ezüst fokozatát Angyal Sándor rendőr főhadnagy, Pál József rendőr főtörzsőrmester; bronz fokozatát Sollich Endre rendőr őrnagy, Orosz István rendőr törzszászlós és Veres Ferenc főtörzsőrmester kapta. A Közbiztonsági Érem arany fokozatát kilencen, ezüst fokozatát szintén kilencen kapták, bronz fokozatot egy rendőr kapott. A belügyminiszter a rendőri munka segítéséért a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával tüntette ki Stanga István osztályvezetőt, a Közbiztonsági Érem arany fokozatával Nánási Mihály osztályvezetőt. A megyei rendőr-főkapitányság vezetője a belügyminiszter megbízásából az állományban eltöltött szolgálatért Szolgálati Érdemérmet adott át kilenc rendőrnek. A törzs- gárda jelvény különböző fokozatait tizenkettőn kapták. A belügyminiszter soronkí- vül előléptette Takács Gábor rendőr őrnagyot rendőr alezredessé. Sokan részesültek dicséretben és jutalomban. Voltak, akik kitüntetésüket a központi ünnepségen vették át: dr. Horváth Lajos igazgató a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát; Erki Tibor rendőr zászlós ezüst fokozatát; Hajdú Imre törzszászlós a Közbiztonság Érem arany fo- fökozatát kapta. Tegnap ünnepséget tartottak a tűzoltóság megyei parancsnokságán is. Az ünnepségen kitüntetéseket adtak át. A Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát Deák Ferenc tűzoltó őrnagy, Kuczora László tűzoltó főtörzsőrmester és Tóth Pál tűzoltó főtörzsőrmester kapta. A Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatát Rigó István tűzoltó zászlós és Sánta Frigyes tűzoltó főtörzsőrmester vette át. A Tűzbiztonsági Érem arany fokozatát heten, ezüst fokozatát heten, bronz fokozatát hatan kapták. A munkásőrség megyei parancsnokságán A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát Pernyész Lászlónak, a jászberényi Kókai László münkásőregység törzs szolgálatvezetőjének nyújtották át. Ugyanennek a kitüntetésnek bronz fokozatát Zsigmond Béla, a szolnoki F. Bede László munkásőregy- ség szakaszparancsnok-he- lyettese kapta. Többen kaptak Munkásőr Émlékjel- vényt, jutalmat és dicséretet. Tegnap délután Karcagon, a tanács nagytermében város; ünnepségen emlékeztek meg felszabadulásunk évfordulójáról. Az ünnepségen Molnár Ferenc, a városi tanács elnöke átadta a ^Karcag városért” kitüntetést Zagyi Jánosnak, a városi pártbizottság első titkárának.