Szolnok Megyei Néplap, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-21 / 94. szám
1984. ÁPRILIS 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Játékkészítő, fafaragó diákok Tószegen Lázas tiisténtkedés a tószegi Általános Iskola gyakorlati termében. A fafaragó szakkör tagjai ki sem látszanak a munkából. Az asztalokon csutkák, kukoricacsövek, hurkapálcák, többféle toboz- ragasztó, kés, vagyis mindaz ami a népi gyermekjátékok készítéséhez szükséges. Az apró kezek avatott mozElkel a segítség... Csuhébaba, tobozbagoly, csutkabárány nár bácsi. De addig még van mit tanulnom ... — Ahogy elnézem a munkát, úgy látom, a fiúk jól ismerik a különböző anyagok tulajdonságait, amivel foglalatoskodnak. A hatodikos Bíró Sanyi is bekapcsolódik a beszélgetésbe. Megsúgja, hogy unoka- testvére, akitől az anyagot kapja kedvteléséhez, asztalos, és ő is ezt a szakmát választja. — A legjobban azokkal a dolgokkal szeretek játszani, amiket én készítettem. S ha ajándékba adok valakinek mondjuk egy faragott virágkarót, ő is jobban örül neki, ha tudja, mennyit bíbelődtem vele. Volt egy pásztorbotom, az egyik barátom kölcsön kérte, azóta sem láttam viszont. Ha elkészítettem valamit, mindig beleírom a nevemet, tudják, hogy én csináltam, Büszke vagyok rá. A munkájára nemcsak Bíró Sanyi büszke. Társai gyorsan előszedik a dobozokból 'féltett kincseiket, a kiállításon szerepelt alkotásaikat — csuhébabákat, tobozbagolyt, csutkabáránynyájat. — Szeretnénk egy állandó házi tárlatot létrehozni — magyarázza Hegedűs József. — Nagyon örültünk annak, hogy a Damjanich Múzeum megkért bennünket, készítsünk néhány gyermekjátékot az intézménynek. Nemrégiben a kecskeméti játékmúzeum munkatársai is érdeklődtek a szakikör iránt. Nagy elismerés lenne, ha a srácok munkái bekerülnének az egész országban közismert gyűjteménybe. Fekete Sándor — Falusi gyerekek számára nem ismeretlen a kukoricacsutka, különböző termésszemek, faanyagok. Egyébként kezdetben sok időt fordítottunk arra, hogy megismerjék a természetes Néhány a kész játékok közül fotó: Dede Géza dulatokkal teremtik meg a tárgyakból a bájos állatfigurákat. Valószínű, nemcsak a foglalkozásra váratlanul betoppant vendégnek tetszenek a játékok, ugyanis Gyöngyösön, az országos szövetkezeti népművészeti kiállításon- — a szakkör tagjai az iskolaszövetkezetnek — a népi játékok kategóriájában a tószegi diákok nyerték meg az első díjat. A csoportot Hegedűs József pedagógus vezeti, aki fafaragásaival az említett gyöngyösi bemutatón szintén kategóriagyőztes lett. — Két éve alakult meg a szakkör, nagy örömömre a gyerekek jöttek oda hozzám, és ők kérték, javasolták létrehozását. Valamennyien jó kézügyességgel rendelkeznek, szeretnek fúrni-faragni. Igaz a tanulmányi eredményeket nézve nem mindegyikük szeretjei a jók között, itt a foglalkozáson viszont a „gyengébbek” is sikerélményeket szerezhetnek. Nem véletlen, hogy az órán egyébként eléggé zárkózott tanulók itt felszabadultan dolgoznak. anyagokat, hogyan lehet bánni velük. Ügy gondolom, ezek a srácok megszerették a fát, a vele való munkálkodást. A pedagógus állítását igazolandó, az asztal végéről átszól a hetedikes Tánczos Tj- bi: — Az már biztos, hogy én asztalos leszek. Otthon sokszor veszekednek velem, hogy hagyjam már abba a faricskálást. Persze, ha megcsináltam a virágtartót, vagy a diótörőt, akkor megörültek neki anyuék is. A múltkor már nem bírtam nézni, hogy a kistestvérem a székről nem éri fel az asztalt, alig tud enni. Fogtam magam, készítettem neki egy pici sámlit. Most már azon ül, a székre tesszük neki a tányért. Nagyon örült, és én is boldog voltam. Van egy álmom: szeretnék olyán régi bútort készíteni, amilyet Hegedűs taDe nehezen akar a helyére menni... A munkahelyek megyei művelődési versenyében Első díjat nyert a szolnoki bútorgyár Sikeres mozgalom, májusban újabb pályázat Nyolc évvel ezelőtt hirdette meg először az SZMT. a KISZ Szolnok megyei Bizottsága és a megyei tanács művelődésügyi osztálya az Alkotó emberért pályázatot. Az első évben negyvenegy üzem csatlakozott a mozgalomhoz, amelynek legfőbb célkitűzése a munkahelyi művelődés fellendítése. Az 1982—83-as pályázaton száztizenhárom üzem hetvenezer dolgozója vett részt, s a napokban értékelték eredményeiket, adták át a díjakat. Méghozzá az idén újszerű megoldással, területenként került sor az eredményhirdetésre. Így valamennyi pályázó munkáját részletesen elemezhették a díjak átadásakor. Az első díjat a Tisza Bútoripari Vállalat szolnoki gyárának ítélte oda az értékelő bizottság. Két második díjat megosztva adtak ki, melyet a szolnoki Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat, a jászberényi Aprítógépgyár, a Tö- rökszentmiklós és Vidéke Áfész, valamint a Fékon Ruházati Vállalat kisújszállási üzemének kollektívája vehetett át. Harmadik díjat kapott, szintén megosztva, a Tisza Cipőgyár mezőtúri üzeme és a Kunhegyesi Áfész. A Jászsági Egyesült Áfész pedig elnyerte a Mészöv különdíját. Egyéni jutalmakkal, díjakkal ismerték el a mozgalom negyven aktivistájának, művelődési intézmények, valamint a munkahelyi művelődési bizotttsá- gok dolgozóinak munkáját. Májusban ismét meghirdetik az Alkotó emberért pályázatot a következő két esztendőre. Az eddigi tapasztalatok alapján néhány újdonságot is meghonosítanak a mozgalomban. Így például az idén már benevezhetnek a nemes versengésbe a termelőszövetkezetek és az ipari szövetkezetek is. Ugyancsak újdonságnak számít, hogy részletesebben kell kidolgozniuk a résztvevő üzemek, vállalatok, szövetkezetek művelődési bizottságainak a kollektíva vállalásait. így a pályázatnak tartalmaznia kell, miként, milyen formában szélesítik ki a munkahelyi művelődést többek között a fiatalokra, a pályakezdőkre, nyugdíjasokra, bejáró dolgozókra. Az idén is természetesen önkéntes a je- (lentkezés, de ezúttal már nevezési díjat — dolgozónként 5 Ft-ot — is fizetni kell. Az összeget a tartalmi és módszertani munka segítésére, hatékonyabbá tételére fordítják a pályázat meghirdetői. Ehe a szónak, Br;S‘ éhe a szépnek szerepéről Mit ér a vers manapság? Az utóbbi időben egyre gyakrabban tesszük fel a kérdést, s a kérdés mögött ott bujkál az aggodalom is. Mert valóban úgy tűnik; a líra, a vers kivonulóban van az életünkből. Az „irodalom ünnepe, a szavak vasárnapja” ma mintha ritkábban aranyozná be a, hétköznapokat. isis Aki tanítja 0 „A versekkel... nem úgy vagyunk, mint a kanárimadár csicsergésével, ami szépen cseng és ezzel kész. A verseknél kicsit tovább kell időznünk, és néha még ki is kell találnunk, mi a szép bennük” — írja egy helyütt Bertold Brecht. Szavai akkor jutottak eszembe, amikor a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium magyarszakos, könyvtáros pedagógusával beszélgettem, s ő az irodalomtanítás régi s igazán talán soha fel nem oldható — problémáját fogalmazta meg. Nevezetesen; az irodalom szeretetére nevelje-e tanítványait vagy „sulykolja” beléjük az ismereteket, következetesen számon kérjen, követeljen? — így talán kicsit kiélezetten hangzik a kérdés — mondta, — de tény, hogy az irodalomtanárok többsége ma is küzd ezzel a dilemmával. Az irodalom is tantárgy, komoly tantervi követelményekkel, de mégsem lehet pusztán „tantárgyként” kezelni, hiszen többet kell, hogy jelentsen „felmondandó tananyagnál”. Különösen a költészet, amelyre mondják; „egy nép lelke” tükröződik benne. — Nyilván közhelyként hangzik, de nem tudok másra hivatkozni — amikór azt mondom, hogy a mai diákok keveset olvasnak — mint az időhiányra. Rengeteg elfoglaltságuk van, nincs idejük arra, hogy elmélyüljenek egy-egy költeményben. S az igazság az, hogy a 45 perces tanórák sem alkalmasak arra, hogy „emberközelbe, lé- lekközelbe” kerüljön hozzájuk egy-egy vers, egy-egy költő életútja, munkássága. A tanterv meglehetősen feszített, noha a tíz évvel ezelőttihez képest korszerű, „rugalmas”, jobban épít a gyerekek fantáziájára. Nem 'közöl bő tartalmi elemzéseket, nem hemzseg semmitmondó, üres frázisoktól, de talán túlságosan is a szöveg, a forma felől közelít egy-egy költeményhez. Ad viszont egy óriás „vershalmazt”, ezzel is arra ösztönözve a diákot, tanárt, hogy minél több verset olvasson, hogy a költő verseskötetéből tanuljon, tanítson. A gyerekek jó része tisztességgel eleget is tesz ennek a követelménynek, s elolvassa a tankönyvben ajánlott verseket, hiszen tudja, a következő órán akár „felelnie” is kell ezekből. A tanár ugyanis a tanterv, a tankönyv koncepciójához igazodva végzi a munkáját. Dolgozatot írat, felkészít érettségire, felvételire, egyszóval számon kéri mindazt, amit tőle is számon kérnek alkalomadtán. Év végére, végére kell érni a tananyagnak is. S mit tesz a diák? Újabban versek helyett tanulmányokat olvas a versekről. A megadott „címlistával” s a tanártól kapott ...szempontokkal” rohan a könyvtárba. Ez önmagában még nem is lenne baj, hisz könyvtárhasználatra, irodalomkutatásra ösztönöz, és végeredményben az sem válik a mai tizenévesek kárára, ha avatott irodalomtörténészek tollából ismerkednek a költészettel. Az már megint más kérdés, hogy ezek a tanulmánykötetek, értekezések többnyire nem a középiskolások tudásához méretezettek, vagy éppen azért nem használhatók, mert ismeret- anyaguk túlhaladott, nem illeszthető a középiskolai irodalomoktatás korszerűbb szemléletébe. — Sokkal több, jobb és lehetőleg a tankönyvek szerzői által írt tanulmánykötetre lenne szüksége a diákoknak — jegyezte meg Hor- váthné. A követelmények mindenképpen ezt kívánnák. Igaz lehet, ám nem tudom, maradéktalanul örülhetünk-e annak, hogy középiskoláinkban sok „irodalomértő” és kevés „irodalomérző” diák nevelkedik? Mi a biztosíték arra, hogy a követelmények szorításában a ma. tizenévese észreveszi akár a „kanárimadár csicsergését” is? :::: Aki írja :::: '■r * A szépség pedig itt lakozik köztünk. Szolnokon él egy költő, aki nap mint nap kitárja ablakát előtte. Várja, de nem mindig a szépség köszönt be^hozzá. A költőt úgy hívják: Iluh István. — Ezekben a panelházak- ban nem mindig „szép jóreg- gelttel” virrad ránk az új nap. Kinyitom a rádiót, s hallom, megölték, felrobbantották, felégették, merényletet követtek el ellene ... Elgondolkozom, mire is született az ember? A pusztításra, a rombolásra? Aztán szétnézek magam körül. Ügy veszem észre, az emberek bizonytalanok, aggódnak a jövőjükért, ők is hallgatnak » híreket.,.. Azon vannak, hogy kenyér és hús kerüljön az asztalukra, a vers pedig nem olyan, mint a kenyér és a hús, az „éhe a szónak” mintha már nem lenne igaz... — Már a költő sem hisz a szavak erejében? — Ha nem hinne, nem írná le őket. Igaz, ma a vers nem „robban” úgy, mint akár 100 évvel ezelőtt, de nem is „bombának” szánja az ember. Sokkal inkább korunk tükörképének, az általános érvényű emberi, erkölcsi igazságok, értékek ébrentar- tójának. Legalábbis én úgy gondolom, hogy legtöbbet akkor tehetek, ha a verseim kórunkról, az emberek mindennapi apró-cseprő és egyáltalán nem apró-cseprő dolgairól szólnak, ha arról a világról tudósítanak, amelyben én is élek, s úgy szólnak, ahogyan én átélem, megélem ezt a világot. — Olvasói hogyan tekintenek önre, az ön által megélt, „megfogalmazott” világra? — Az emberek még mindig valami „petőfiset” várnak a költőtől, Lobogást, lángolást, de legalábbis egy kis „pró- fétaságot". Az tény, hogy az író-olvasó találkozókon legtöbb szó mindig a politikáról. a közéletről esik. Azt hiszem, alapvetően ma is a közélet szószólójának tekintik a költőt, olyan embernek, ., aki hamarabb képes megfogalmazni bizonyos igazságokat, mint az „átlagember’'’. 0 Aki elmondja 0 A minap a megyei könyvtár olvasójegyei között lapozgattam. Százból csupán hatan kölcsönöztek verseskötetet, vitték haza Petőfi, Vörösmarty, Ady, Várnai Zseni költeményeit. Nézelődve, a polcokon láttam szinte érintetlen köteteket is. A klasszikusok verseskönyvei sem tanúskodnak „agyonolvasott- ságról”, de a mai magyar költészet úgyszólván „felvágatlan lapokkal” szunnyad a több százezres bibliotékában. Ha nem olvassuk, talán hallgatjuk őket. Vallai Péter, a szolnoki Szigligeti Színház művésze többek között a mai magyar költészet, a kortárs irodalom tolmácsolójaként ismeretes. Nagy László, Kormos István, Pilinszky János versei mellett Benkó Attila, Parti Nagy Lajos verseit hallhatja tőle időről időre közönsége. — Manapság valóban a vers válságáról beszélünk, és tény, hogy az emberek kevesebb verset olvasnak, kevesebb verset hallgatnak. Valószínűleg ez az oktatási bűne is, de azt hiszem, inkább általános „kortünet”. Gondoljunk csak arra, hogy a hatvanas évek erőteljes amatőr színjátszó mozgalma hol tart ma? A mozgalom pedig annak idején szinte „középiskolai műfajjá” tette a verset. Jómagam is ilyen „versmóh- dó csoportból” érkeztem a színpadra. A hatvanas éveket egyébként is a szellemi fel- pezsdülés jellemezte, az ország „kaput nyitott” az új irodalmi, művészi áramlatoknak, s ez nyilván jótékonyan hatott a költészetre is. Akkoriban vált erőteljessé, meghatározóvá Nagy László, Pilinszky János költészete. Aztán elmúltak ezek az idők. Nem hiszem, hogy a költő szerepe ma az lenne, hogy a nemzet egészének gondját vegye magára, elég ha csak azt a kort fogalmazza verse, amelyben él. A mai kort, azt hiszem, legjobban az irónia sejteti, ha verset mondok, ilyeneket választok. — S a közönség hogyan fogadja őket? — Legszívesebben fiataloknak, „nyitott” embereknek mondok verset, azoknak, akik még a választás, az útkeresés időszakát élik, akik még fogékonyak a szóra. A mai versek talán kissé bonyolultabbak, de nem hiszem; hogy mindenkinek mindent meg kell belőlük érteni. Előadóestjeimen látom, tapasztalom, hogy mindenkihez eljut a számára legfontosabb gondolat. S talán éppen ebben rejlik a versek ereje. Török Erzsébet Vegyiművek Jubiláló amatőr csillagászok Tarhosi zenei napok Júniús 23-án kezdődik és 9 napig tart a felszabadulás után Kodály Zoltán szellemében Tarhoson létrehozott, s egy évtizeden át működő iskola hagyományait ápoló zenei napok idei' rendezvény- sorozata. A programjában hangversenyek. országos diák zongoraverseny, tudományos tanácskozás szerepel. Ünnepre készülnek Szolnokon, a Tiszamenti Vegyiművek művelődési központjának amatőr csillagászai, a Konkoly Teghe szakkör tagjai. Április 25-én. délután fél négykor az intézmény színháztermében dr. Ádám György akadémikus, a TIT országos elnöke köszönti őket 20 éves fennállásuk alkalmából. Ezt követően kerül sor dr. Almár Ivánnak, a fizikai tudományok doktorának előadására címe: A jövő csillagászata, a nagy űrtávcső.
