Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-03 / 53. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. MÁRCIUS 3. I Arcképvázlat I Szolgálatban ŰJSÁGHlR: Az Elnöki Tanács Tabák Lajos nyugdíjas igazgatót párttagságának 60. és születésének 80. évfordulója alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntette ki. ^ Mai idill: a munikásmoz- galam régi harcosa az úttörők között 1919-es emlékeit idézi. A „háttér” más, egyáltalán nem békés. A szoino- ki Felsőkereskedelmi Iskola diákjai az utcahosszon végigsöprő géppuskatűzben lőszert hordanak a vörös tüzéreknek. Köztük Tabák Lajos, a KIMSZ tagja. Az időpont: 1919. május 3., Szolnok. Kecskeméten született, csaknem egyidős a századdal, végigélte a korszak minden társadalmi ellentmondását, három háború borzalmát: — 1914—18, 1919 tavasza: ellenforradalmi lázadás és román burzsoá intervenció, II. világháború — a fehérterror, a fasiszta diktatúra' rettenetét. Az Arad melletti Világoson nyiladozó gyermeki értelmével hamar megérezte és megértette a szabadság és a zsarnokság kibékíthetetlen ellentétet. Az 1919-es szolnoki események az első próbatételt jelentik számára. Mindenhogyan jó iskolái voltak, a fogalom első értelmében is. Tisztelettel emlékezik a volt Felsőkereskedelmi Iskola tanárairól. Felvilágosult, baloldali érzelmű emberek voltak, sokat köszönhet nekik, mondja. De a tanulóévek elröppentek, 1922-től ünnepeltünk már gyakornok a Hungária RT karcagi telepén. Két évvel késeibb a sztrájkoló munkások közé áll, segít megfogalmazni követeléseiket A petíciót megtorlás követi, elbocsátják, kitiltják Karcagról. A Szolnoki Cukorgyár RT- nél kap — kitűnő gyorsíró tudása révén — munkát. Kapcsolatba kerül a Magán- tisztviselők Országos Szövetségével, s hamarosan a szolnoki csoport titkára lesz. Már tagja a szociáldemokrata pártnak, eirős szálak fűzik — Tisza Antal, Tóth Ferenc, Fodor János, Dikó Balázs, Ragó Anitái által — az illegális kommunistáikhoz. Érdeklődése egyre inkább a munkásosztály és a parasztság helyzete felé fordul. A kommunistáktól kapja a megbízást: készítsen olyan fényképfelvételeket, amelyek a művészi meggyőzés erejével láttatják majd külföldön is a magyarországi nyomort. A párt agitációs célokra kérte ezeket a felvételeket. Fényképezőgéppel járja a szolnoki nyomornegyedeket, fotózza az uradalmak cselédsorait, tetten éri a pusztulást. 1928-ban már a Kassák Lajos szerkesztette folyóirat, később a berlini Der Arbeiter Fotograf és a bécsi Die Galerie munkatársa, a magyar sizociofató nagyhatású művelője. Közben munkásdalárdát szervez, pénzt gyűjt a Vörös Segélynek, illegális munkásgyűléseket tart a szolnoki Verseghy Gimnázium tantermeiben és máshol. 1929. Újabb rendőri akció, a Petőfi emlekműsor rendezéséért elhurcolják, megverik. Fotói közben bejárták csiaknem az egész világot A híres seociofotó-kiállítás Bé- csen és Pozsonyon keresztül 1932-ben kerül először haza, Szolnokra A rendőrség újra közbelép, Kassák Lajossal együtt letartóztatják. Kérdés: kiterjesztik-e rájuk az érvényben lévő statáriumot?! Szerencsére a szolnoki rendőrkapitánynak érdekében áll — jámborul engedélyezte a kiállítást —, hogy ügyüket „elkenjék”. Újra illegális munka, sízemi- náriumok, „röpcsizés”. Újra háború. 1942 áprilisában letartóztatják, a miskolci börtönbe viszik. Büntető- század, Don-kanyar. 1943 januárjában átszökik a, szovjet hadsereghez. Káma-vidélki és kirov-abadi hadifogolytáborokban vezet antifasiszta iskolát. A Magyar Légió felállításán bábáskodik, de ez megbukik az értetlenségen, elgáncsolják. Hazatérte után a Cukorér - fékesítő Nemzeti Vállalat szervezését bízzák rá, majd a cukoripari igazgatóság vezetője. Egy helytelen gazdasági döntést — a cukorrépatér mesetéssel összefüggésben — megvétóz. A vonal másik végén Rákosi Mátyás igen szigorúan beszél vele. „Megbocsásson, ebhez én értek” — mondja a főtitkárnak, akit érthetően meglep ez a válasz. Rendben van, hangzik a direktíva, csinálja úgy, ahogy jónak látja, de a döntést presztízsűk miatt nem vonjuk vissza. Két hét múlva „hívatták”, leváltották, A Kaposvári Cukorgyár igazgatója 1961-ig. 1956-ban — még Kaposvárott — megszervezte a gyár fegyveres őrségét, két évig maga is munkásőr. Közben jött a meghívás Szolnokról. Örömmel jöttem haza — mondja. 1964-ben ebből a gyárból megy nyugállományba. A krónikásnak, hogy ünnepeltünk életútja még jobban ismertté váljon, most fel kellene sorolnia Tabák Lajos vezetői munkásságán kívül eső társadalmi tevékenységét is. Egyik alapítója a Magyar Fotóművész Szövetségnek, tagja a' berni székhelyű Nemzetközi Fotóművész Szövetségnek, amelytől kétszer, 1960-ban és 1964- ben kapott magas elismerést munkásságáért. Sorolhatnánk a társadalmi szervezetekben — Hazafias Népfront, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat stb. — betöltött és érdemi munkával ellátott funkcióit. 1968—1975-ig a Szak- szervezetek megyei Tanácsának elnöke, a szolnoki munkásmozgalmi klub alapítója, 1972-től elnöke. Ma sem tétlen, a lakótelepi pártalap- s'zervezetnek titkárhelyettese egyéb társadalmi elfoglaltsága mellett. Minden Demosthenésnél szebben beszél a tett, írta a költő. A krónikás úgy gondolja, Tabák Lajos életútja önmagáért besizél. TL. Kevesen tudják, hogy Szolnokon, a cukorgyár mellett található a Nagy- alföldi Kőolaj- és Föld- gáztermelő Vállalat egyik legrégebben termelő olajtelepe. Képeink ott készültek. (Fotó: Csikós Ferenc) Amit ma fejleszthetsz, ne halaszd holnapra! Hogyan forog az „észkerék”? A kérdésre a jászberényi, univerzális fölkészültségű Aprítógépgyár gyártmány- fejlesztői egyértelműen azt válaszolják: hol lassabban csikorogva, hol pedig gyorsabban, de minden magát valamire tartó szakembernél forog. Mindig! Kell, hogy forogjon, hiszen a műszaki fejlesztés — létkérdés. Az erre fordított forintok a holnap termelését alapozzák meg. Orosz Béla huszonnyolc esztendeje foglalkozik gyártmányfejlesztéssel. Az osztályvezetőt egy „féltenyérnyi” szobában találom papírtekercsek és állványok, között. „Meglehet, magának áttekinthetetlen káosznak tűnik ez, de mi igazán jól eligazodunk benne”. Egy nagyobb épület s magasabb létszám kétségtelenül sokat lendítene ügyükön. „Akkor az információk korszerű tárolását, illetve rendszerbe foglalását és cseréjét is megvalósíthatnék”. Mangi Orosz Béla egy másik nehézségről is szót ejt: „ a fejlesztés alkotómunka. Ihlet és nyugalom nélkül nemigen lehet belemélyedni az adott témába. Igenám, de mi a gyárkapun belüli termelési problémákat sem hagyhatjuk figyelmen kívül!” És bármiről legyen szó — csupán a tervezés lenne a dolgluk. Csakhogy: az új termékhez vagy a belső technológiai rekonstrukciókhoz, javításokhoz szükséges alkatrészeket is nekik kell pauszpapírra vetni és legyártani, mert a beszerzés...! Sokszor még csapágyak, csavarok sincsenek, vagy pedig azt kénytelenek betervezni, amit éppen kapnak. Tehát a háttériparnak sincs háttere?” Erről van szó — erősíti meg Mam- gi Lajos —, a vezérelt gépek sorában „barkácsolásra” kényszerülünk. Noha az elsődleges cél nálunk sem más, mint az, hogy minél: olcsóbban gyártott, jó minőségű terméket dobjunk piacra. Megrendelőink is elsősorban a versenyképességük fokozásához kérik közreműködésünket”. * „Újabban — viszi tovább a gondolatsort Orosz Béla — némi mozgolódást tapasztalunk a hazai berkekben, például az eddigi tőkés importból beszerzett ciklonhajtóműre most több honi vállalat „startolt” rá.” Ilyen kezdeményezésekben reménykedünk...” És addig? A vásárolható alkatrészeket, egységeket az utolsó csavarig megtervezzük, legyártjuk, a fejlesztési munka mellett”. Ez természetesen addig is a szellemi erők és az alkotásra fordítható idő pazarlása, a termelés gazdaságosságának kerékkötője S az sem vitás: bele lehet fáradni. Az elfásulás más munkahely kereséséig fokozódhat. Utóbb jónéhányan itthagyták a gyárat; köztük például1 az olyan) osztályvezető, aki húsz év után cserélte föl a gyártmányfejlesztést mezőgazdasági ágazatveMi a teendő? A szellemi erők minél erőteljesebb kihasználásai. Természetesen megfelelő föltételek között. Milyen az Aprítógiépgyár innovációs készsége? „Nehézségeink dacára izmosodik — szögezi le Boros László kereskedelmi igazgatóhelyettes Lajos gyártmányszerkesztő hozzáteszi: „Az épületet úgy is értse, hogy most egymástól távol dolgozunk holott az lenne a kívánatos: a fejlesztés minden szakembere közvetlenül megbeszélhesse, ha van valami”. Márpedig „valami” szinte minden percben van, hiszen az Aprítóban egyedi nehézgépeket gyártanak. „Kétszer ugyanazt sosem csináljuk — magyarázza Mangi Lajos. — Atel egyes darabokat külön, újra és újra meg kell terveznünk, mivel egy-egy technológiasor gépegységeit, illetve — elemeit tudjuk vállalni, s a megrendelők saját igényei szabják meg, mit és hogyan ...” Vagyis állandó alkalmazkodást követel tőlük a kooperáció, a licencek, dokumentációk megvásárlása és földolgozása. Különben is: még mam- mut cégek sem rendezkedhetnek be arra, hogy mindent maguknak találjanak ki, valósítsanak meg. Hát még a kisebb üzemek! Mint amilyen az Aprítógépgyár is. zetésre. Mi az elvándorlás oka? Ugyanaz, mint másutt: hiányzik a műszakiak anyagi elismerése. Pedig sokat hangoztatjuk: magasabb technikai szinteket csak kellően érdekelt (és jól fölkészített) dolgozókkal. lehet elérni, hasznosítani a fejlesztésben. Vámos Tibor akadémikus szavai jutnak eszembe, amelyek reálisan vetnek számot a jövővel: „A következő évtizedek gondja a kreatív értelmiségi munka jelenlegi devalválódásából fog fakadni”. Az Aprítógépgyár 28 tagú gyártmányfejlesztőkből, tervezőkből és szerkesztőkből álló apparátusa is erősítésre szorul, mivel elapadtak a megrendelések, s mind több új saját tervezésű terméket kell piacra dobniuk. A bonyolultabb feladatok sikeres elvégzése érdekében (munkaidőn túl) ki így, ki úgy, de képezi magát. Jó kapcsolatokat ápolnak a műszaki kutatóintézetekkel s egyetemekkel. A gyár megfelelő szakirodalommal rendelkezik. „Azt azért tudnunk kell, merre tart a világ” — mondja Mangi Lajos. Az Aprítóban mennyi a fejlesztésre szánt pénz? ’’Elegendő — válaszol Orosz Béla — de okos célok szolgálatába kell állítanunk. Hiszen a fejlesztés legalább olyan döntő a jövőnk szempontjából, mint a beruházás. Világosan kitűnik: ez arra ösztönpz bennünket, hogy dinamikusabban fejlesszünk Ebben az évben kilenc milliót költhe- tünk ilyen célokra”. Csakhogy: a pénzt olyan fejlesztésre használják föl, amelyből eladható gyártmány jizületik.; A piacon kelejndő .termékhez visZont elengedhetetlen az előállítás korszerűsítése, azaz a gyártást is modernebbé, pontosabban ütőképesebbé kell tenni — ám ezt, például egy élbetörőt, nem lehet értékesíteni vevők körében. Amikor 1951-ben létrehozták ezt a gyárat, még jóidéig központi irodák, budapesti tervezők, fejlesztők jelentették a szellemi bázist. De az egyedi nehézgépek (szénőrlő malmok, különféle érceket törő) zúzó berendezések, építőipari termékek) jellegénél fogva is mi csupán át szabtuk a vevők dakumentá cióját a „gyár testére”. lg készítettünk el ’78-tól ez évi 52 szénőrlőt (és adagolót gö rög, török és indiai megren deíésre. Sajnos, ez az eleddi) 900 milliós üzlet a jövő esz tendőtől nem gyarapodil tovább). A változások követ keztében a mi gyárunk is lé pést kell hogy váltson. Mind. jobban saját erőforrásain! fokozottabb kiaknázása kerü előtérbe”. Épp a gazdasági visszaeső játszik közre abban, hog: (országszerte tapasztalható); fejlesztés és a termelés kő zött csökken a távolság / gyárban hogyan alakul ez‘ „Három éve a gyártmányfejlesztés, tervezés, illetve szer. kesztés műszaki főosztály néven a kereskedelmi apparátushoz került, — divatos kifejezéssel élve — piacorientált lett a fejlesztés. A gyái céljai szabják meg, mi a dolguk és a korábbi időszakka) szemben most már fontosabb hogy értelmes feladatokra költsük el a pénzünket. Sőt talán ez kevés is lesz, miután az elkövetkezendők során gyorsítani kívánjuk a fejlesztőmunkát az „amit ma fejleszthetsz* ne haliaszd holnapra” jelszó jegyében. Éí ha ma még kevés is az erőnk, de mind jobb hatásfokkal szeretnénk fölhasználni a műszaki fejlesztési alapot. Nem az asztalfióknak, de a piacra! A kérdésre, hogy az aktívabb részvétel stratégiájának vannak-e már kézzelfogható eredményei, Boros László ezt válaszolja: „A tíz- tizenkét éve főprofilunkba tartozó csőgyári berendezéseket, forgódobokat, kemencéket és vegyipari készülékeket nyugatnémet licenc alapján fejlesztjük tovább. Ebben az évben 28 gépet gyártunk szocialista kivitelre, de a tőkés piacra (Ausztriába, Irakba) is sikerült betörnünk”. „Említhetem az 5 köbméteres, horizontális szőlőprésünket — díjat nyert a tavalyi Agromas kiállításon. A programozható processzoros logikai egységek vezérelte berendezésből az idén kilencet rendeltek meg a mezőgazda- sági nagyüzemek. Reménnyel kecsegtetnek a Földközi-tenger környéki érdeklődők is”. Egy műanyagőrlő kifejlesztését a Hűtőgépgyárral közösen végzik. Társasági szerződést kötöttek a villamos- lenergia-ipari Kiutatóintépet- tel, ennek keretében tiszta hazai anyagokra alapozva, új technikai megoldásokkal egy olyan szénőrlő malomcsaládot terveztek, amely gyengébb minőségű szenek feldolgozására alkalmas. A miskolci Tüzeléstechnikai Kutató- intézettel kooperálva fejlesztették ki az eiső hazai hulladékőrlőt — ezt ’84 márciusáig próbaüzemre bocsátják a jászberényi kórházban. Nyugati importot váltanak ki a bauxittörővel... és még sorolhatnék, mi mindent ötlenek ki az Aprítóban. Nem egyszerűen felsorolásról van szó, hiszen ezek hatékonyabban üzemelő, energiatakarékosabb, s a környezetvédelmi szempontok figyelembe vételével tervezett és készített berendezések — tehát a jövő iparát képviselik. Summázva: a korántsem könnyű (más üzemekben sem ismeretlen) körülmények közepette gyorsabban és másképpen forog az „észkerék’’ a herényi Aprítóban. Gondok gyárkapun belül és kívül „Izmosodó” innováció Sz. Tamás Tibor
