Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-16 / 64. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. MÁRCIUS 16 Moszkvába utazik az angol diplomácia vezetője Sir Geoffrey Howe brit külügyminiszter szerdán az alsóház külügyi bizottsága előtt bejelentette, hogy szovjet kollégája, Andrej Gromiko meghívására július 2—3-án látogatást tesz Moszkváiban. Howe latolgatása előtt, má­jusban, Paul Channon, a ke­reskedelmi és iparügyi mi­niszter külkereskedelmi ügyekben illetékes helyettese is Moszkva vendége lesz. Javuló szovjet—japán kapcsolatok A japán külügyminiszté­rium szóvivője tegnapi saj­tóértekezletén eredményes­nek és hasznosnak'nevezte a hét elején Moszkvában tar­tott szovjet—japán külügy­miniszter-helyettesi szintű konzultációt. Üdvözölte, hogy a tárgyalásokon megálla­podás jött létre a két ország politikai párbeszédének bő­vítéséről, ennek kapcsán ar­ról, hogy hasonló megbeszé­léseket a jövőben évente legalább egyszer rendeznek. A kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kér­désekről alacsonyabb szin­ten rendszeresen vélemény- cserét folytatnak. Szovjet—indiai űrutazás Jógagyakorlatok végzése is szerepel az indiai űrhajó­sok tervei között a Szaljut— 7—Szojuz—T űrkomplexum fedélzetén. A közös űrrepülés valamennyi tagja készen áll a rajtra. A szovjet résztve­vők valamennyien tapasz­talt űrhajósok: mindegyikük járt már az űrben. A kutató űrhajós a tervek szerint az indiai Rakes Sarm. A tarta­lék Ramis Malhotra. A kutatási témák egy ré­szét indiai szakemberek ál­lították össze. Az indiai űr­hajósok egyik fő feladata lesz India természeti kin­cseinek tanulmányozása a világűrből. □ Az Egyesült Álla­mok történetének legdrágább házas­sági ajánlatét tet- 1 te a Standard Oil of California (SOCAL) olaj­konszern, amikor megkör­nyékezte a Gulf olajtársa­ságot. Sokan álltak sorba a Gulf kegyeiért — a Mobil, az Atlantic Richfield, sőt a kuvaiti Petroleum olajtár­saság is, meg magános pénz­mágnások, például a Bass testvérek. A Gulf igaz­gatótanács a SOCAL-lal ro­konszenvezett, amely a mint­egy 165 millió Gulf-rész- vényért egyenként 80 dollárt, vagyis összesen 13,4 milliárd dollárt fizet Ha az ügylet létrejön, az ötödik és a hatodik legna­gyobb amerikai olajtársaság­ból — az üzleti forgalmat alapul véve — a harmadik legnagyobb leáz, csak az EXXON és a Mobil előzi meg az új óriáskonszernet Persze a partnereknek még előbb meg kell győzniük az ellenzőket, hogy a nagy üz­let mindenkinek hasznára válik. A benzinkutasok, a fogyasztói kereskedelmi ér­dekvédelmi szervezetek, sőt a kongresszus, a kormány­Rasid Karami a nemzeti egységkormány miniszterelnöki tisztének várományosa Genfi leszerelési tárgyalás Magyar felszólalás Folytatódik a svájci találkozó a libanoni kérdésben Bár teljes fegyvem.yugvás- ról korántsem lehet beszél­ni, a libanoni polgárháborús ellenfelek tegnap is tisztelet­ben tartották a lausanne-i megbékélési konferencia kedd este kibocsátott tűzszü- neti felhívását. A legsúlyo­sabb incidenseket a Suf hegység déli, tengerparti körzetéből jelentették, ahol a Haladó Szocialista Párt alakulatai és a Libanoni Erők elnevezésű jobboldali milíciák nehézfegyvereiket is bevetették Tegnap a bejrúti zöld vo­nalnál. a négyhatalmi nyu­gati haderőből visszamaradt francia csapatok egyik tá­maszpontján újabb megbe­szélést tartott a szembenálló felek: a libanoni hadsereg, a jobboldai milíciák, illetve a Haladó Szocialista Párt és a síita Amal mozgalom katonai vegyesbizottsága, amely a lausanne-i találkozó határozata nyomán szerdán újította fel két hónapja szü­netelő tevékenységét. A bi­zottság elsődleges feladata a fegyvernyugvás megszilárdí­tása, a csapatszétválasztás és a tűzszüneti felügyelet meg­szervezése, a Kelet- és Nyu- gat-Bejrút közötti forgalmi utak, valamint a nemzetközi repülőtér és a kikötő meg­nyitása. Ami a politikai reformo­kat illeti, ezek bevezetését jórészt a nemzeti egységkor­mányra bízzák, amely min­den valószínűség szerint Ra­sid Karámi szunnita moha­medán politikus, többszörös miniszterelnök vezetésével alakul meg. Karami a hírek szerint jelezte, hogy a pol­gárháborús konfliktusban szétesett hadsereg állapota miatt a hadügyminiszteri tárcát is magának akarja fenntartani. Az elrabolt személyek és más, a szembenálló libanoni erők fogságában lévő fegy­veresek szabadon bocsátásá­ról állapodtak meg tegnap a svájci Lausanne-ban a nem­zeti megbékélési értekezlet résztvevői. A szabadonbocsá- tási parancsot a tűzszünetre felügyelő katonai biztonsági bizottság kapta. A kormányt támogató keresztény erők és az ellenzéki nemzeti meg- mentési front képviselőinek megegyezése szerint meg­gyorsítják a nemzetbiztonság megsértésének vádjával le­tartóztatott személyek ügyé­nek tárgyalását is. A tegnapi ülés után létre­jött egy különtalálkozó Amin Dzsemajel elnök és Nabih Berri, a síita Amal mozgalom vezetője között. A megbeszélésen részt vett Berri kérésére Valid Dzsumblatt, a drúz Haladó Szocialista Párt elnöke és AbdeL Halim Haddam Szíri­ái alelnök is. Berri volt az egyetlen a nemzeti megbéké­lési értekezlet résztvevői kö­zül, aki eddig nem volt haj­landó külön találkozni az elnökkel, sőt • változatlanul követeli lemondását. A genfi leszerelési érte­kezlet március 15-i teljes ülésén felszólalt Meiszter Dávid nagykövet, a magyar küldöttség vezetője. Felszó­lalásában rámutatott, hogy a nukleáris háború megelőzé­se az emberiség előtt álló legsürgetőbb feladat. A Ma­gyar Népköztársaság elsőd­leges külpolitikai törekvése a nukleáris háború megelő­zését szolgáló leszerelési in­tézkedések kidolgozásának és elfogadásának előmozdítása. Sajnálatosnak nevezte, hogy a nukleáris háború veszé­lyének csökkentése érdeké­ben eddig tett erőfeszítések nem jártak eredménnyel. Sürgette a genfi leszerelési értekezleten képviselt nyuga­ti küldöttségeket: ismerjék Pakisztánban Terroristákká képezik az afgán menekülteket Mind több összecsapásra kerül i sor Nagy-Britanniában a sztrájkoló bányászok és a rendőrök között. A képen: a sztrájkőrség tagjait próbálják eltávolítani a ; rendőrök Ol- lertonban. (Telefotó: 1— KS) Tiltakozás üntonov újbóli bebörtönzése ellen R BTfl nyilatkozata Amerikai és pakisztáni katonai szakértők a Pakisz­tánban lévő afgán mene­külttáborokat terrorista ki­képző központokká alakítot­ták át — írták afgán mene­kültek Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárhoz intézett levelükben.-A levél szerint, amelynek szövegét nemrég hozták A chilei Dolgozók Orszá­gos Központja (CNT) és a betiltott politikai pártok szerdán március 27-re a dik­tatúra elleni újabb országos tiltakozó napot hirdettek meg. A legjelentősebb chilei szakszervezeteket tömörítő CNT a két legnagyobb el­lenzéki pártszövetség: mér­sékelt irányzatú Demokrati­nyilvánosságra Kabulban, a táborokban fegyveres ban­dákat hoznak létre és eze­ket 1978 májusa óta felfor­gató akciók végrehajtására folyamatosan küldik át Af­ganisztánba. Jelenleg a tá­borok valóságos börtönök, ahol azokat, akik megtagad­ják a banditák követelései­nek teljesítését, megölik. kus Szövetség és a baloldali Demokratikus Népi Mozgg* lom képviselőivel lezajlott találkozót követően jelentet­te be a tiltakozó napra való felhívását. A szakszervezetek felszó­lították a chileieket, hogy a megmozdulásokon ne en­gedjenek a provokációknak. Szergej Antonov ismételt bebörtönzése újabb árnyékot vet a bolgár—olasz kapcso­latokra és ezért az illetékes olasz hatóságokat terheli a teljes felelősség — szögezte le szerdai nyilatkozatában a BTA, a bolgár távirati iroda. A szófiai állásfoglalásra azután került sor, hogy a római semmítőszék döntése értelmében ismét börtönbe*1 zárják az olasz fővárosban ideiglenesen házi őrizetben tartott bolgár állampolgárt. Az olasz hatóságok a közel­múltban engedélyezték, hogy megromlott egészségi álla­potára való tekintettel házi őrizetbe helyezzék, ahol megkezdhették gyógykezelé­sét. A BTA szerdai nyilatko­zata a legelemibb emberi jo­gok labbal tiprásának minő­sítette azt, i hogy az orvosi vizsgálatok eredményeit fi­gyelmen kívül hagyva az olasz hatóságok megszünte­tik Antonov gyógykezelését és házi őrizetét. A bolgár állásfoglalás kö­veteli az ártatlanul fogva tartott Szergej Anfönov azonnali szabadon bocsátá­sát. Felhívja a figyelmet annak veszélyére, hogy egy házi őrizetben tartott és gyógykezelés alatt álló bol­gár állampolgár, aki már közeli szabadulását várta, a börtönben olyan sokkos ál­lapotba kerülhet, ami tragi­kus következményekkel jár- haj. Chile — március 27 Országos tiltakozó nap Milliárdos házasságok zat tagjai is attól tartanak, hogy az utóbbi idők elsza­porodó „pénzházasságai” ki­iktatják a gazdaságból a versenyszellemet, az árak emelkedését okozzák. Mil- liárdokat fecsérelnek el a legnagyobb olajtársaságok mások felvásárlására, ahe­lyett, hoigy új olajlelőhelyek feltárására a földgázkutatás­ra, alternatív energiaforrá­sok kutatására fordítanák a pénzt — érvelt az egyik szenátor abban az előterjesz­tésben, amelyben javasolta, hogy a törvényhozás tiltsa meg legalább fél évre az összeolvadásokat, legalábbis a listavezető társaságok szá­mára. Az ezernyi független olajtársaság is szítja a tröszt- ellenes hangulatot, ők attól félnek, hogy a monopóliu­mok nemcsak náluk sem­misítik majd meg a mun­kahelyek ezreit, de az érin­tett konszerneknél is. Az amerikai kereskedelmi bizottságnak (FTC) és az ligazságügy-minisztériumnak kell jóvá hagynia a vállalati egyesüléseket, — a tröszt- ellenes törvény szellemében. 1974 óta nem volt annyi fúzió az Egyesült Államok­ban mint tavaly, ekkor 2533 vállalat olvadt egybe s en­nek során 73 milliárd dol­lár cs.erélt gazdát. A Rea- gan-kormányzat nem is csi­nál titkot abból, hogy más­képp értelmezi a törvény be­tűit. Az adminisztráció szá­mára az üzleti életben nem a méretek a fontosak, ha­nem a vállalatok rugalmas­sága, alkalmazkodási képes­sége. Az FTC újabban nem ellenzi általában a trösztö­ket, zöld utat ad létrejöttük­nek, igaz néhány könnyen teljesíthető feltételt is tá­maszt. Az FTC a 10 milliárd dolláros egyesülést a Texaco és a Getty olajtársaság kö­zött azzal a feltétellel enge­délyezte a minap, hogy a Getty váljon meg két olajfi­nomítójától, 1900 benzinkút- jától. nehogy az új tröszt a finomításban, a kereskede­lemben egyeduralkodóvá váljék • az Egyesült Államok keleti és déli részén.' A Ma­rathon Oil—US Steel, a CONOCO—du Pont, vagy a Toyota—General Motors egyesülés is hasonló felté­tellel jöhetett létre — az FTC az acéliparban, gépko­csigyártásban egyaránt azon őrködik, hogy bizonyos te­rületeken, meghatározott gyártmányok esetében ne alakuljon ki a versenyt tel­jesen kijáró molnopóláum. Az autógyártók védelmében kikötötték például, hogy a Toyota—GM közös összesze­relő üzeme csak meghatá­rozott mennyiségű kiskocsit állíthat elő. Az FTC döntéseit persze elsősorban az üzleti körök, a politikusok álláspontja be­folyásolja. A felerősödő tő­keösszevonási irányzat azt jelzi, hogy a kormányzat támogatja a nagytőke ér­dekeinek megfelelő felvásár­lásokat — saját politikáját kérdőjelezné ugyanis meg, ha másként tenne. A Bass fivérek arról hí­resek a New York-i tőzsdén, hogy jó-érzékkel vásárolják föl az értékénél alacsonyab­ban jegyzett részvényeket, majd milliós haszonnal ad­nak túl rajtuk az árfolyam- emelkedés idején. Az óriás­konszernek számára sem kö­zömbös az árfolyam, különö­sen akkor mem, .ha a még vi­szonylag mindig magas ka­matok igen magas jövedel­mezőségi követelményt tá­masztanak az új termelőbe­ruházásokkal szemben. A Shell egy hordónyi bizo­nyított olajkészletéért a ve­vőknek 4 dollárt kellene fi­zetni, miközben az új olaj- fortrások feltárási, kiterme­lési költsége 3—8 dollár kö­rüli. Az amerikai gazdaság némi felélénkülése ma még nem teszi kifizetődővé a meglehetősen kockázatos nagyberuházásokat, ezért keres a pénztőke a már meg­lévő eszközökben menedé­ket. Érthető tehát, hogy ka­póssá válnak a nyomott áru Gulf-részvények: a Bank of America-nak egy hét sem kellett, hogy a szükséges 13.3 milliárd dollárnál jóval nagyobb összegű hitelt gyűjt­sön össze az amerikai és a külföldi pénzpiacon az üzlet lebonyolítására. Az összeolvadások hívei így tehát még azzal is ér­velhetnek, hogy a felvásár­lások elkerülhetetlenek a recesszióban tönkremenő társaságok talpraállításához. fel, hogy érdemi intézkedé sekre van szükség e téréi és járuljanak hozzá tényle ges tárgyalások megkezdésé hez a genfi leszerelési érte kezleten a .nukleáris háibo rú megelőzésének kérdésé ben. E tárgyalások keretében ; genfi leszerelési értekezle részvevői megvitathatnánal olyan javaslatokat, mint i lemondás a nukleáris fegy ver elsőként történő alkal­mazásáról azon nukleáris fegyverrel rendelkező álla­mok részéről, amelyek még nem vállaltak ilyen kötele­zettséget, a nukleáris fegy­verkészletek befagyasztása és a nukleáris fegyverkísér­letek felfüggesztése — hang­súlyozta a magyar küldöttség vezetője. BUDAPEST A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Do­minikai Kommunista Párt III. kongresszusát. PÁRIZS Kétnapos hivatalos látoga­tásra érkezett Párizsba Ber­nardo Sepulveda mexikói fcülügyminiszter. Mitterrand elnök tegnap este fogadta a mexikói diplomácia vezető­jét, aki párizsi tartózkodása alatt megbeszélést folytat Mauroy miniszterelnökkel, Cheysson külügyminiszterrel és a kormány több más tag­jával is. HANOI Nguyen Co Thach vietnami külügyminiszter háromnapos indonéziai látogatás után Dzsakartából Canberrába utazott, ahol tegnap meg­kezdte tárgyalásait Hayden ausztrál külügyminiszterrel. BECS A svájci parlament egyik háza, a Nemzeti Tanács teg­nap 36 fős többséggel jóvá­hagyta azt a tervet, hogy az ország csatlakozzék az Egye­sült Nemzetek Szervezetéhez. A 200 képviselő közül 112 a javaslat mellett szavazott, 78-an ellene, a többiek nem vettek részt a szavazásban. BRÜSSZEL Nincsenek még készen az új amerikai javaslatok, ame­lyeket Washington a bécsi haderő csökkentési tárgyalá­sokon kíván beterjeszteni — közölték tegnap illetékesek a NATO-ban. Előzőleg arról keringtek értesülések, hogy a bécsi tárgyalások pénteki folytatására a NATO-orszá- gok új, egyeztetett javasla­tokkal ülnek majd le, vála­szolva a szocialista országok tavaly júniusban előterjesz­tett megáLlapodás-terveze- tére. WASHINGTON Husszein jordániai király csütörtökön rendkívül ke­ményen bírálta Reagan ame­rikai elnök, közel-keleti poli­tikáját és határozottan kizár­ta azt a lehetőséget, hogy Jordánia külön tárgyalások­ba bocsátkozzék Izraellel. VARSÓ A Lengyel Egyesült Mun­káspárt és a vele szövetséges másik két párt csütörtökön nyilvánosságra hozta állás- foglalását a június derekán sorra kerülő tanácsi válasz­tásokkal kapcsolatban. Len­gyelországban ezzel gyakor­latilag kezdetét vette a vá­lasztási kampány. MADRID A spanyolországi Baszkföld közlekedési útjain nagy szá­mú rendőr vigyáz a francia kamionosokra. A múlt heti tengeri incidens után kiéle­ződött francia—spanyol vi­szonyok egyik szélsőséges megnyilvánulása, hogy a hé­ten húsz francia kamiont, árut szállító tehergépkocsit gyújtottak fel spanyol terü­leten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom