Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-14 / 62. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. MÁRCIUS 14 Vogel sajtóértekezlete II békés egymás mellett eles io példái Vendégjárás Moszkvában A hírmagyarázók kedvelt kifejezésével élve, Moszkvában valóságos diplomáciai nagyhét zajlik. Vasárnap Andrej Gromiko külügyminiszter Arthur A. Hartmannal, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetével folytatott eszmecserét. Mint a találkozóról kiadott szovjet közlemény hangoztatja, a nagykövet kérésére létrejött megbeszélésen — legalábbis Európával összefüggésben — nem történt előrelépés Washington korábbi álláspontjávál szemben. Hétfőn már több fontos tanácskozás osztotta meg a moszkvai kommentátorok figyelmét. Ha egyáltalán rangsorolni lehet ezeket a találkozókat, az események élére kívánkozik Konsztan- tyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára és a nyugatnémet szociáldemokrata parlamenti frakció vezetője, Hans-Jo- chen Vogel eszmecseréje. Az SPD-politikus népes t küldöttség élén tartózkodik a szovjet fővárosban. Két rendkívül lényeges téma érdemel kiemelést 9 szovjet és a nyugatnémet politikusok tárgyalásáról. Az egyik: Csernyenko ismételten nyomatékkai hangsúlyozta: a Szovjetunió továbbra is kész arra, hogy a hadászati és az európai nukleáris fegyverzetek kérdéséről folytassa a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal. Természetesen csakis abban az esetben. ha egyrészt az USA hajlandó az egyenlő biz- . tonság elvét szem előtt tartani, másrészt elhárítja a tárgyalások útjából azokat az akadályokat, amelyeket a nyugat-európai rakétatelepitéssel maga állított fel. Nemkülönben széles körű visszhangra tarthat számot Csernyenkónak az a megállapítása, miszerint a Szovjetunió nem hagyhatja figyelmen kívül azt a körülményt, hogy az NSZK a rakétatelepítések révén az Egyesült Államok előretolt nukleáris támaszpontjává változott. Más szóval: Bonn megítélése Moszkvához jelentős mértékben megváltozott, hiszen az első- csapásmérő eszközök az NSZK területéről reális fenyegetést jelentenek mind a Szovjetunió, mind szövetségesei biztonságára nézve. Ennek ellenére a szovjet vezetés arra törekszik, hogy a két ország kapcsolatai a kölcsönösen előnyös együttműködés jegyében fejlődjenek. Negyedik fordulóhoz érkezett — ezúttal Moszkvában — a szovjet —kínai konzultáció. Ez a tárgyalássorozat is hétfőn kezdődött Leonyid Iljicsov szovjet és Csien Csi-csen kinai külügyminiszter-helyettes között. A tárgyalások célja közismerten az államközi kapcsolatok normalizálása, -a Moszkva és Peking közötti vitás kérdések tisztázása. Végül megérdemelt érdeklődés kíséri azt az ugyancsak Moszkvában hétfőn ■ megkezdett tárgyalást, amely Mihail Kapica szovjet és Naka- dzsima Tosidzsiro japán külügyminiszter-helyettes között folyik. A Szovjetunió és Japán a hetvenes években az ígéretes együttműködés útjára lépett, ám a nagy jelentőségű gazdasági kooperáció terve Tokió politikai döntései nyomán meg- Ihiúsult. A japán—amerikai szövetség megerősödésével Moszkva és Tokió viszonya erőteljesen megromlott. Gyapay Dénes Sajtóértekezleten számolt be a szovjet vezetőkkel és politikusokkal folytatott tárgyalásairól tegnap Moszkvában Hans-Jochen Vogel, az SPD parlamenti frakciójánál! vezetője. Elmondotta: Konsztantyin Csernyenkóval folytatott egyórás tárgyalása, majd 20 perces négyszemközti beszélgetése után az a véleménye alakult ki, hogy az SZKP KB új főtitkára „tisztában van a béke sorsáért reá hároluló felelősséggel. Nyugodt. határozott akaraterejű, az ellentétes véleményeket érteni és értékelni tudó ember.. — mondotta Vogel. Az európai biztonsággal összefüggő kérdések megvitatása során szovjet részről megerősítették: a genfi tárgyalások folytatásának előfeltétele az, hogy az Egyesült Államok és a NATO visszatérjen a telepítés megkezdése előtti helyzethez. Mindenfajta máts elképzelés önbecsapás lenne. Vogel ezzel kapcsolatban kijelentette: az SPD kitart amellett, hogy elutasítja az amerikai rakéták nyugat-európai telepítését, de nem ért egyet a Varsói Szerződés államainak rakétatelepítésével sem. Az SPD részéről javasolták a hadászati és a közép- hatőtávolságú nukleáris rakétáikról szóló tárgyalások összevonását. Ezt a javaslatot szovjet részről — Vogel megfogalmazása szerint — szkeptikusan fogadták. Azt az elképzelést, hogy a taktikai nukleáris rakéták kérA két- német állam parlamentjeinek hivatalos együttműködését sürgette tegnap Bonnban Jürgen Schmude, a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti • frakciójának helyettes elnöke. A szociáldemokrata politikus közölte, hogy mindaddig, amíg a kormánypártok és Rainer Barzel, a Bundestag kereszténydemokrata elnöke, nem támogatják az ilyen kapcsolatokat az NDK „Szuperkedd” A „szuperkedd” — a március 13-ra esedékes elő- és próbaválasztások — hajnalán a közvéleménykutatások lés az előrejelzések alapján ismét teljesen nyíltnak tekintették a főbb demokrata párti jelöltek esélyeit az Egyesült Államokban. Tegnap mintegy 500 párttkon gress zukí küldött szavazatának sorsa dőlt el. A fő színhelyek közöl Massachu- settsben Gary Hart szenátornak, Alabamában Walter Mondale volt alelnöknek voltak győzelmi reményei, a kulcsfontosságú Florida és Georgia államokban az esélyeket nagyjából egyenlőnek ítélték a választási szakértők. Az előrejelzések szerint ez a forduló sem ad módot a felzárkózásra a még versenyben levő John Glenn szenátornak, Jesse Jacksonnak és George McGovemnek. bár Glennt és McGovernt képesnek tartják még a meglepetésre. Jesse Jackson néger lelkész és polgárjogi harcos mindenekelőtt származásának köszönheti esélyednek korlátozott voltát. Alabamában és Georgiában a felmérések szerint így is jelentősen megközelíti a listavezetőket, vagyis megvan az esélye arra, hogy „a mérleg nyelvélásokba, a szovjet fél megértéssel fogadta. Vogel, aki a tárgyalásokat nyílt, tárgyilagos és konstruktív szellemű megbeszélésnek nevezte, elmondotta: az SPD üdvözli a Varsói Szerződésnek a katonai kiadások csökkentésére tett javaslatát. A kétoldalú kapcsolatokat pozitívan értékelte mindkét fél. Hangoztatták: a Brandt és Schmidt kancellár idejében kialakított együttműködés, a létrejött szerződések alapján a két ország jelentős mértékben járulhat hozzá a kiéleződött feszültség csökkentéséhez, -a béke megszilárdításaihoz. Az SZKP KB főtitkára, ahogyan Vogel elmondotta, a tárgyalásokon így fogalmazott: „Tovább akarjuk fejleszteni, és el akarjuk mélyíteni azokat a pozitívumokat, amiket a kétoldalú kapcsolatokban mostanáig elértünk”. A nyugatnémet politikus végezetül hangsúlyozta, hogy az NSZK a NATO tagja, s döntéseiben e szövetségnek meghatározó szerepe van. Az ideológiai ellentétek ellenére az áldamök közötti kapcsolatokat a különböző társadalmi berendezésű államok békés egymás mellett élése elvének alapján kell szervezni és építeni. Az NSZK és a Szovjetunió, illetve az NSZK és a többi szocialista ország kapcsolatainak alakulása a moszkvai megállapodások óta jó példáját adják az ilyen politikának. parlamentjével, az SPD egyedül fogja folytatni ezi- rányú erőfeszítéseit. Schmude, aki tagja volt az SPD nemrég Berlinbe ellátogatott küldöttségének, nyomatékosan leszögezte: a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciója meghívta Bonnba Horst Sinder- mannt, az NDK Népi Kamara Elnökségének elnökét és kész őt fogadni a nyugatnémet parlamentben. — nyílt esélyek vé” váljék novemberben, amikor kétmillió idén először szavazó fekete Választó elvben eldöntheti a választások sorsát. A szuperkedd legfőbb kérdése azonban az, vajon lesz-e megfelelő „állóképessége” a kampányban az „új vezetés, új eszmék, új kezdet” jelszavával fellépő Gary Hart szenátornak. A szuperkedd legnagyobb trófeái: Massachusetts, ahol 100 küldöttet választanak a Demokrata Párt San Francisco-! konvenciójára, továbbá Alabama 52 küldöttel, Florida 123 küldöttel, Georgia 70 küldöttel, Rhode Island 22 küldöttel. Nem közvetlen szavazással, hanem küldött- gyűlések útján Oklahoma, Washington, Nevada államokban és Hawaii szigetén- is választanak kedden küldötteket. Tegnapelőtt Walter Mondale már 137 küldöttet szerzett a pártkonvencióra, Gary Hart 39 küldöttel követi. A hivatalos elnökjelöltséghez csaknem kétezer konvenciódelegátusra van szükség. A keddi elő- és próbaválasztások első eredményei középeurópai idő szerint ma hajnalban válnak ismeretessé. Kulikov Szófiában Tegnap Szófiába érkezett Viktor Kulikov marsall, a Varsói Szerződés tagállamai Egyesített Fegyveres Erődnek főparancsnoka. Látogatására azzal összefüggésben került sor. hogy a szövetséges hadseregek „Szojuz—84” elnevezéssel törzsvezetési gyakorlatot tartanak a Bolgár Népköztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság területére, a Szovjetunió délnyugati katonai körzetére és a Fekete-tenger térségére vonatkozóan. Viktor Kulikovot a repülőtéren Dőbri Dzsurov had- seregtábomok, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, bolgár nemzetvédelmi miniszter fogadta. Jelen voltak a Varsói Szerződés tagországainak Szófiában akkreditált katonai attaséi is- _________ f llijev hazaérkezett Szíriából Gejdar Alijev, az SZKP KB PB tagja, a szovjet miniszterelnök első helyettese sziriai munkalátogatását befejezve tegnap hazautazott- A damaszkuszi repülőtéren Alijevet Musztafa Tiassz miniszterelnök-helyettes, hadügyminiszter búcsúztatta. Előzőleg, a látogatás utolsó napján Gejdar Alijev találkozott Rifat Asszad Szíriái alelnökkel. Mahmud az- Zuabi. a sziriai népi tanács elnöke villásreggelin látta vendégül a szovjet politikust. Gejdar Alijev a kora délutáni órákban hazaérkezett Moszkvába. A tárgyalásokról közös közleményt adtak ki. Olasz kereszténydemokraták Isméi Piccoli az elnök Ismét Flaminio Piccolit választották meg az Olasz Kereszténydemokrata Párt (DC) elnökévé. Az országos tanács a DC Központi Bizottsága hétfőn este megerősítette tisztségében a 69 éves politikust, továbbá a négy irányzat képviselői közül az erőviszonyoknak megfelelően kialakította a 32 tagú vezetőséget. Tíz nappal az ellentmondásokat és belső viszályokat felszínre hozó pártkongresz- szus után Ciriaco de Mita főtitkár most nagy erőfeszítéseket tesz a pártvezetés ellentéteinek elsimítására. Olasz emberrablók Szabad a nyolcéves túsz Három és fél milliárd líra váltságdíj kifizetése után, hétfőn éjszaka elengedték nyolcéves túszukat az északolaszországi emberrablók. Fe- derica Isoardit Cuneo egyik iskolájából rabolták el január 12-én. Az esetleges megtorlásra számítva a hatóság nem zárolta a család vagyonát (a kislány apja egy utazási iroda tulajdonosa), így titkos tárgyalások kezdődtek a rablóbanda és a család képviselői között. Hétfőn már bejelentették, hogy a kislányt szabadon fogják bocsátani, vasárnapra virradóra ugyanis kifizették a három és fél milliárd líra váltságdíjat, amelyet a kezdetben követelt nyolc mil- liárdról alkudtak le. m Az összeget a gyermek édesapja adta át a rablóknak a Torinót övező autópálya egyik aluljárójában. A pénzt kis címletekben, négy műanyag zsákban vitték a helyszínre. Federica Isoardit Cuneo közelében, egy kis faluban engedték szabadon. A rendőrség tovább nyomoz az ügyben. deset is vonják be a tárgyaNSZK—NDK Parlamenti együttműködés Amerikai előválasztások Spiljak Béesben tárgyal Mika Spiljak a jugoszláv államelnökség elnöke tegnap délelőtt háromnapos hivatalos ausztriai látogatásra Bécsbe érkezett. Útjára elkísérte Lazar Mojszov külügy- és Vlado Klemencsics pénzügyminiszter. A magas rangú vendéget a repülőtéren Rudolf Kirchschläger köztársasági elnök és Fred Sinowatz kancellár üdvözölte. Spiljak Béesben tárgyal az osztrák államfővel és a kancellárral, majd holnap Gra; ban fejezi be látogatását, i jugoszláv—osztrák tárgyaié sok előterében a két orszá gazdasági és pénzügyi kap csolatainak fejlesztése ál Mindkét fél érdekelt min az árucsere, mind a hanma dik piacokon való együttmű ködés bővítésében. Napirend re kerülnek a kelet—nyugat viszony kérdései, továbbá a ausztriai szlovén kisebbség valamint az Ausztriábai dolgozó jugoszláv vendég munkások problémái is. Nagv-Britanniának Líbiai tiltakozó jegyzék Líbia erélyes diplomáciai jegyzékben követeli Nagy- Britanniától. hogy kérjen hivatalosan bocsánatot egy magas rangú líbiai külügyi megbízott letartóztatásáért és Londonból való hazautazásának megakadályozásáért. A tiltakozó jegyzéket a líbiai külügyminisztériumba (külkapcsolatok népi irodája) bekéretett brit nagykövetnek adták át. Tripoli ebben követeli Angliában letartóztatott további huszonhárom líbiai személy szabadon bocsátását is. A Dzsana líbiai hírügynökség szerint a huszonhárom letartóztatott között turisták, egyetemisták és gyógykezelésen Nagy-Bri- tanniában tartózkodó személyek vannak. Az eseményeknek az az előzménye, hogy vasárnap két pokolgép robbant Manchesterben egy líbiaiak lakta ház előtt, szombaton pedig Londonban robbant időzített pokolgép egy arabok által látogatott éjszakai bárban. A merényletek következtében huszonhét személy megsebesült. Líbia vasárnap visszautasította azt a brit külügyi jegyzéket, amelyben London Líbiát igyekezett felelőssé tenni a robbantásos merényletekért. 0 ciprusi kérdés rendezésére Egyiptomi felszólítás Egyiptom felszólította az érdekelt feleket a ciprusi kérdés tárgyalásos és baráti rendezésére, ami módot adhat a felek jó viszonyának megteremtésére Ciprus függetlenségének és területi épségének megőrzésére. Az egyiptomi véleményt Hoszni Mubarak elnök fejtette ki azon a díszvacsorán, amelyet hétfőn este adott az ötnapos hivatalos látogatáson Kairóban tartózkodó Konsztantin Karamanlisz görög köztársasági elnök tiszteletére. Egyiptom jó kapcsolatokat ápol Törökországgal és fegyvert ad át neki feleslegesnek nyilvánított amerikai készleteiből, de javul viszonya Ciprussal is, amelynek álláspontját a kormánysajtó az utóbbi években mind hangsúlyosobban támogatta. Válaszbeszédében Karamanlisz viszont Törökországot tette felelőssé azért, hogy a görög—török viszony egyre feszültebbé válik. Azt mondta, hogy Törökország folyamatosan és elfogadhatatlanul kihívó magatartást tanúsít az Égei-tenger körzetében. A közel-keleti kérdésről Karamanlisz kifejtette, hogy azt az évek folyamán Izrael negatív magatartása súlyosan bonyolította^ Karamanlisz szerint igazságos megoldásra van szükség, olyanra, amely kielégíti az összes felet, szavatolja a körzet minden népének a biztonságos határokat, és „nemzeti formációt” teremt a palesztinok számára. Közös Piac — Mezőgazdasági reform Feltételes megállapodás Az EGK mezőgazdasági miniszterei két éjszakába nyúló vita után tegnap reggelre feltételes megállapodás1 értek el a tejtermelés korlátozásáról a közösségben. Ez a tervezett közös piaci mezőgazdasági reform egyik kulcskérdése, miután a tejfölöslegek felvásárlására és raktározására megy el minden évben a mezőgazdasági közös klasszában lévő pénz közel egyharmada. Ezen túlmenően az agrárkiadásokra fordított mind nagyobb összegek az idén már kikezdték volna a közösíségi költségvetés4 is, előre vetítve a közösségi kassza fizetésképtelenné válását. A megállapodás értelmében idén 98,8 millió tonnában szabták meg azt la határt, ameddig a termelőknek a tejért a garantált felvásárlási árat az EGK fizeti, a jövő évtől pedig 97,8 millió tonnában. A tagországok a rájuk eső termelési kvótát a tejgazdaságoknak vagy a termelőknek közvetlenül írhatják elő tetsizés szerint. A kvóta fölött súlyos értékesítési hozzájárulás terheli a termelőt vagy a tejüzemet. A csökkentés az 1983-ban termelt 103 millió tonnához képest 3—4 százalékos. Az eredeti javaslat 6 százalékos csökkentés volt. Franciaországnak két év alatt 26 millióról 25 millió tonnára kell csökkentenie termelését. A tej garantált árát változatlanul hagyták az új idényre is. A kistermelők támogatást kaphatnak gazdaságuk korszerűsítéséhez vagy felszámolásához. A megegyezés egyelőre feltételes — akkor tekintik érvényesnek, ha megegyezés jön létre a1 mezőgazda- sági reform minden további részletéről is. A mezőgazdasági miniszterek arról is megállapodtak, hogy az NSZK-beli termelők árfolyamkülönbségek révén kapott és jelenleg 10 százalékos határkiegyenlítő ártámogatását egyharmaddal csökkentik idén, 5 százalékkal jövőre és végleg megszűntetik 1986-tól,