Szolnok Megyei Néplap, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-09 / 33. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. FEBRUÁR 9. amelyekre »kifcris tályosodik. Ezért láthatunk annyi letört ágú fenyőiét »hegyi erdőinkben. A lombos erdőket sokkal kevésbé veszélyezteti, mivel ezek felülete télen jóval kisebb, minit az örökzöld tűlevelűeké. A vékony fenyőágakon 'kilószámra kivált zúzmara előirt) csak lehúzza, majd letöri azokat. A legszomorúbb az, hogy a fiatal hajtások pusztulnak leginkább, és ezek a fenyők örökre csonkák maradnak. A zúzmara az építményekben is sok kárt okoz. Évente több millió forint kárt okoz a postának, az elektromos műveknek, vállalatoknak, intézményeknek és magánszemélyeknek azzal, hogy a légvezetékeken is lerakódik, és hatalmas súlyával túlterhelve azokat leszakítja. Sajnos ritkán tudunk védekezni ellene. Az egyetlen megoldás a huzalok megfelelő nagyságú túlméretezése. Ez azt jelenti, hogy olyan átmérőjű és szajkítószilárdságú vezetékeket kell telepíteni, amelyek méterenkénti összsúlyuk többszörösét is elbírják. Szélsőséges esetekben a méterenkénti 5—10 kilogrammot is el kell bírnia. A védekezés egy másik módja : zúzmara veszély esetén olyan erősségű áram átvezetése a fémszálakon, amelynek hőhatása megakadályozza a jégkiválást. Képünkön jól látható a jégzászlócskák széliránnyal ellentétes kialakulása. Nehéz ma már meghúzni a határvonalat, hogy hol végződik a játék, és hol kezdődik a mind több ember időtöltését jelentő modellezés. Vannak, akik csupán kedvelői és gyűjtői a világ több száz gyára által a legkülönbözőbb méretarányú kicsinyítéssel forgalomba hozott jármű- modelleknék. Az „igazi” modellezőknek azonban nem őket tekintik — még ha sokszor átalakításokat végeznek is a vásárolt modelleken —, hanem azokat, akik akár több ezer munkaórát is hajlandók rááldozni egy-egy kis remekmű elkészítésére. Vannak üzemek, ahol nem kedvtelésből, hanem hivatásból foglalkoznak jármű- modellezéssel. E jól felszerelt műhelyekben természetesen sokkal gyorsabban és töké- letesébben készül el egy-egy kicsinyített jármű. A nagy autógyárak például a majdan nagy sorozatban gyártandó típusok élethű modelljeit a prototípus-vizsgálatokat megelőző szélcsatorna-kísérleteknél is felhasználják, vizsgálván a légörvények hatását a kis járműre. A hajó- és repülő- gépgyárak is készítenek e célra kísérleti modelleket. A kiállítások és múzeumok számára kialakított, modellek az előbbinél igényesebb kivitelűek, s nem egy közülük tökéletesen hű, működő mása az eredeti járműnek. A kedvtelésiből modellezők is kétféle modelltípust, nem működő, ún. vit- ronmodelleket, és valamely erőforrással — netán az eredeti funkció szerinti kis motorral — működtetett valódi modelleket építenek. Ez utóbbiak az elektronika fejlődése révén ma már távirányító-rendszerrel is elláthatók, s teljesítményeik valóban csodálatra méltóak. Képünkön Anglia legnagyobb, hivatásos modellkészítő műhelyének munkájába pillanthatunk be, áhol éppen a végső simításokat végzik a királyi flotta egyik hadihajójának modelljén. Ez a darab kiállításra készül, de születnek itt különféle, rádióirányítású hajó-, autó- és repülőgép- modellek is. Palackos hösugárzó Földgázzal, pb-gázzal működtethető, infravörös hősugárzókat gyárt a székesfehérvári Universal Ipari Szövetkezet az osztrák Scwank- céggel kooperálva. A gázpalackra szerelhető berendezés igen sokoldalúan felhasználható, viszonylag olcsó, energiatakarékos. s alkatrészeinek nyolcvan százaléka hazai gyártmány, csupán a speciális kerámialapok készülnek az osztrák partnernél. Hazánkban valószínűleg már mindenki látott zúzmarát, hiszen olyan téli dőszak- ban igazán nem számít ritkaságnak, amikor ködös az időjárás, és a hőmérséklet a fagypont alá süllyed. A fák ágain, a kerítés fémrácsán vagy éppen a tv-antennákon gyakran láthatunk szemre nagyon látványos fehér bevonatot, amely olykor tekintélyes méretűre nőhet. Keletkezésének az a magyarázata ,'hogy ha a lehűlő levegőben 0 Celsius-fok alatti hőmérsékletű tárgyak vannak, akkor a vízgőzből ezeken jégkristályok rakódnak le. Ez szélcsendes időben éppúgy lezajlik, mint ha a köd élénk mozgásban van, fújja a szél. Ilyenkor keletkeznek a jellegzetes jégtűk, zászlócskák és jégszakállak. Ha nem túl nagy átmérőjű tárgyak körül szabadon áramolhat a levegő, a rájuk fagyó vízből olyan jégzászlócskák keletkezhetnek, amelyek szabad vége éppen az áramlási iránnyal ellentétes, akárcsak a repülőtéri szélzsákok vagy a kémények tetejére szerelt szélikakasok. Olykor a zúzmara hasznos lehet a növénytermesztésben. hiszen szivacsos szerkezete miatt elég jó hőszigetelő, s így megóvja a rügyeket a túlzott lehűléstől. Gyakrabban károkat okoz, mivel egyes helyeken oly nagy mennyiségben képződik hogy súlya többszörösen felülmúlja azokét az ágakét, Szágfildó íj Az atom magját alkotó részecskéket gigászi erők tartják össze, és villamos töltésük erős védőfalat emel köréjük. Az atommagot alkotó részecskéket ezért igen nagy sebességgel kell belelőni a vizsgált atommagba, hogy átjussanak annak védőfalán (potenciálgátján), bejussanak a mag belsejébe, és ott kölcsönhatásba • tudjanak lépni részecske-testvérekkel. Az ‘atommag tulajdonságainak e módon való megismerése csak különleges eszközökkel vált lehetségessé. E különleges eszközökre az atomi részecskék igen nagy sebességre való felgyorsításához van szükség. Ezekben a leggyakrabban a legkönnyebb és legegyszerűbb kémiai elemnek, a hidrogénnek az atomjait, protonjait gyorsítják. A protonok pozitív villamos töltésű részecskék, amelyek úgy gyorsíthatok, hogy nagy feszültségkülönbségű fémelektródok közé juttatják őket. A gyorsulás annál nagyobb lesz, minél nagyobb a részecske töltése, és minél kisebb a tömege. Mivel a proton töltésének és tömegének viszonya igen nagy szám, ezért a gyorsítóberendezésekben mozgó részecskék gyorsulása tízbilliószorta—százbil- liószorta nagyobb a földi nehézségi gyorsulásnál. Villamos erőtér segítségével pozitív és negatív villamos töltésű atomi részecskék egyaránt gyorsíthatok, így a protonon kívül a nehézhidrogén, vagy a nehezebb kémiai elemek ionjai éppen úgy, mint az elektronok. A gyorsítás történhet több kisebb ismétlődő szakaszban, ilyen elven működnek például a ciklotronok, á szinkrofazotronok, a lineáris gyorsítók. De történhet egyetlen lépésben is az ún. egyszeres gyorsítókban, ahol a részecskék egyszeri gyorsítással érik el az energiájukat. Az egyszeres részecskegyorsító berendezések különleges típusa a Van de Graaff-generátor (elektrosztatikus gyorsító), amelynek mindenekelőtt az a feladata, hogy nagy egyenfeszültsé- get állítson élő. Képünkön egy ilyen generátor 41 méter magas gyorsítócsövét láthatjuk. A hatalmas méretű és teljesítményű angol berendezés 30 megavoltos (30 millió voltos) feszültségkülönbség előállítására képes. Segítség a műszaki fejlesztéshez Kézikönyv az engineering tevékenységről Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és az Országos Műszaki Információs Köeipont és Könyvtár közös kiadásában megjelent az első magyar engineering kézikönyv. E fontos és rendkívül hasznos kiadvánnyal kapcsolatos kérdéseinket dr. Schneider Lászlóhoz. az OMIK értékesítési osztályának vezetőjéhez és dr. Svéd András OMFB-szaikértőhöz intéztük. — Hallhatnánk bővebbet arról, hogy kiknek a részére készült e kézikönyv? — A 340 oldalnyi részletes és rendkívül gyakorlati felfogású kézikönyv azok számára készült, akik bármilyen szervezetben és munkakörben, meglevő vagy újonnan alakuló vállalatnál, kisvállalkozásban valamilyen engineering tevékenységre vállalkoznak, azaz arra, hogy meggyorsítsák, hatékonyabbá tegyék a műszaki fejlesztések (újítás, találmány, know how, licencátvétel stb.) gyakorlatba való átvitelét. — A terjedelmes kézikönyv számos fejezete különböző kérdéscsoportokkal foglalkozik. Melyek ezek? — A kézikönyv korántsem elméleti tanulmány. Lévén első a hazai szakirodalomban, szükségszerű, hogy tartalmazzon egy alapozó, általános engineering ismereteket tartalmazó bevezető fejezetet. »Ebben az olvasó megtalálja közérthető formában annak a műszaki- gazdasági fejlődésnek a leírását, ami világszerte arra vezetett, hogy az elmúlt évtizedekben már számos fejlett országban tudatosan megcélozzák a fejlesztések gyakorlati hasznosítását; erre kényszerített a korábban elképzelhetetlenül gyors tudományos-műszaki fejlődés, és ezzel egyidejűleg az éleződő verseny. Így alakultak ki nyugaton is új szervezeti formák. Olyan kis-, középes olykor nagyvállalatok jöttek létre, amelyek már éppen ezt tekintik fő tevékenységüknek. A magyar vállalatok szakembered előtt nem újság, hogy ez különös szakismeretet és nagy energiát igényel, hiszen az újat többnyire csak harc árán sikerül elfogadtatni. A könyv igen részletesen szervezési, jogi, pénzügyi, elszámolási, személyes érdekeltségi vonatkozásokban ismerteti mindazokat a szervezeti formákat, amelyek mellett ez a tevékenység űzhető. A könyv olvasása közben természetesnek fogjuk találni, hogy bármely Magyarországon létező forma alkalmas erre, a forma megválasztása azonban mégsem közömbös a siker szempontjából. A feladat elsősorban az, hogy a termelés (az innovációs folyamat) teljes vertikumában az egymást követő láncszemeket (mint például piackutatás, kutatás-fejlesztés, gyártmány- és gyártás- tervezés, termelés, bel- és külpiaci értékesítés, szerviz, alkatrészellátás, ezeken kívül esetleg még fővállalkozás stb.) súrlódásmentesen, közös célok szolgálatába állítsák. Ehhez pedig nagyon sokoldalú szakértelem kell, adott esetben igen különböző szakemberek, specialisták sikeres együttműködése. Máskor viszont csak bizonyos résztevékenységeket kell ellátni a folyamatban, amelyeket a meglevő vállalati szervek, szakemberek nem tudnak ellátni. Világos, hogy ezekhez más és más, kisebb-nagyobb vállalati, vagy csak a vállalaton belüli megfelelő szervezet kialakítása szükséges. A könyv e szervezési fejezete után ismerteti mindazokat a vállalkozási és társulási szerződéseket, amelyeket helyes és szükséges megkötni e tevékenység során. Ezeket nemcsak általánosságban ismerteti, nemcsak hasznos tanácsokat ad, hanem a való életből merített mintaszerződéseket is bemutat ilyen jellegű leány- vállalat alapításához, gazdasági munkaközösség szervezéséhez, szabadalom hasznosításához stb. — Milyen gyakorlati segítséget nyújt a szakembereknek a kiadvány? — A könyvnek ugyancsak fontos résziéi azok, amelyek gyakorlati kereskedelmi tudnivalókat nyújtanak. Így a szabványosításról, a forga- lombahozatai engedélyezéséről, az ún. megülönlböztető minősítésekről (például Kiváló Aruk Fóruma), díjakról és a nemzetközi kapcsolatokról. Ez a rész tárgyalja a szellemi exportot, a licences kooperációs forgalmat, mindezek magyar szabályozását, az e célra megszerezhető önálló külkereskedelmi jogokat, az engedélyezés előfeltételeit és lebonyolítási rendjét, továbbá mindazt, amit a fővállalkozással kapcsolatban ehhez tudni kell. Az engineering tevékenység különösen széles információs bázist igényel. Ezért ismertetésre kerülnék mindazok az országos információs szervek, dokumentációs és tájékoztatási intézetek, könyvtárak, hazai számító- gépes szakirodalmi információkereső szolgáltatások, amelyek az engineering tevékenység minden területén jelentős segítséget nyújthatnak. Ez a fejezet, hasonlóan a többihez, korántsem csak címjegyzéket nyújt, hanem megfelelő részletességű tartalmi eligazítást is. Nem kevésbé értékes a munkában a könyv 18 különböző függeléke, amelyek az engineering tevékenységben előforduló angol kifejezések magyar értelmezésétől kezdve a legfontosabb magyar szervek (pénzügyi szervek, cégbíróságok, állami műszaki szervek) felsorolásáig tartalmazzák számos pénzügyminiszteri rendelet és jogszabály szószerinti szövegét. M. É.