Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-28 / 23. szám
Irodalom, művészet 1984. JANUÁR 28. beosztott izzad - tan,' heves szívdobogással ébredt. Almában szörnyű dolgot művelt. Belehamuzott a főnöke sörébe. Méghozzá nem is cigaretta, hanem szivar hamuját pöccintette bele, majd az elképedt igazgatóra nézett, és ezt kiáltotta: — Azonnal igya meg! Hogy aztán ml történt, arra sajnos, nem emlékezett, pedig igazán szerette volna megálmodni, milyen pofát vágott az igazgató, amikor itta a sört. De vajon meg- Sitta-e? Az álmok rendszerint a legizgalmasabb résznél szakadnak meg, és most itt ül agyonizzadt pizsamában az ágyon, páni félelemmel gondolva arra, hogy mi lenne... Űristen, mi lenne, ha ez az eset megtörténne a valóságban is? Az álom — gyötrődött gondterhelten — néha önmaga előtt is titkolt, rejtett szándékaira figyelmezteti az embert. Hiszen ki tudja, mióta érzek már tudat alatti vágyat, hogy egyszer belehamuz- zak annák a nagyképű fráternek a sörébe? Törlesztve a sok nyeglén odavetett utasításért, a lekezelő „kedves barátomért”, a szórakozott dünnyögéssel kisért biccentésekért, amelyekkel a tisztán kimondott „alázatos tiszteletem, igazgató elvtársat'’ viszonozta ... Megérdemelné ezt a leckét, nagyon megérdemelné! Diadalmasan figyelném, ahogy a pohos cézár lelki szemétkupaccá válva bámulja a szürkén terpeszkedő foltot a fehér hab tetején ... Micsoda látvány lenne! De miért pont én tegyem meg? Már a múltkor sem kaptam fizetésemelést, akkor is Borenyákot helyezte elém, ezek után meg mi várna rám? Botrány, semmi egyéb, és végül is családos ember vagyok, három gyermekem van ... Na jó, elmennék egy másik vállalathoz, deákkor már mint egy rendszámtábla fityegne rajtam: Ez az a pasas, aki hamut szórt az igazgatója sörébe! Nem, ezt nem... De ha mégis,... csak úgy ... egészlen véletlenül... A busz reggeli tumultusában sem hagyta nyugodni ez a gondolat. Mi lesz ha éppen ma kísérti meg a lehetőség? Ott állnak egymás mellett a büfiáben, a főnök sört rendel, tölt, csillog az aranysárga ital, tetején, akár a frissen esett hó a hab, és akkor ő ... Amikor a vállalat elé ért, óvatosan körülnézett, majd kikotorta zsebéből a cigarettáját, és bedobta egy szeméttartóba. Biztos ami biztos — gondolta megkönnyebbülten —, igyekezni fogok leszokni a dohányzásról. Nehéz lesz, de muszáj vállalnom, ha nem akarom, hogy valami őrültséget csináljak. Délig bírta cigaretta nélkül, azr tán lement a büfébe, és vásárolt egy csomaggal. Kettőt gyorsain elszívott a vécében, a többit beleejtette a kagylóba. Csak otthon fogok dohányozni — határozta el —, a vállalatnál kizárólag cukorkát szopogatok, vagy rágógumit rágok, minit a tizenévesek. Már vége felé járt a munkaidő, amikor feltűnt neki, hogy aznap még nem látta az igazgatót Még nem tette meg a szokásos „mun- kavizitétT, árúikor úgy hordozza körül önmagát, akár egy nehéz díszgyertyát, amit csupán ideiglenes megőrzésre kapott a vállalat. És ha nem csodálják meg illendően, akkor büntetésből elviszik, hogy arra érdemesebb helyen gyújtsák meg. — Te — szólt oda Baranyáknak —, mi van a főnökkel? Ma még nem láttam. — Hiányzik? — Baranyák szeme gúnyosan villant a szemüvege mögül. — Akkor menj utána Belgiumba. Hajnaliban ugyanis odarepült. Egy hétig tárgyal ott, de ne félj, Fülöp-napra már itthon lesz, hogy bezsebelje a gratulációkat. A beosztott ettől a perctől kezdve két érz& között présedődött. örült, hogy legalább egy hétig nyugodtan dóhányozhat, de szorongott a Fülop-naptól, amiről egészen megfeledkezett. Talán álmában is egy ilyen Fülöp-napon történhetett az eset, amikor munkaidő után ott tanyáztak az igazgatói irodában, konyak, bor meg persze sör, hiszen köztudott, hogy a főnök azt szereti, és akkor ugye beszélgetnek, dohányoznak...^. Hogy lehetne ezt az egészet megúszni? Ilyenkor még a betegség sem elég jó kifogás, az is gyanús...! Nincs kegyelem, ott kell lenni, de dohányozni nem szabad! Sós mogyorót, és ropit rágcsálni, betegre tömni a gyomrát szendviccsel, de rágyújtani az istenért sem...! Mert esetleg jöhet az a pillanat, legyűrve minden önkontrollt, és akkor már lehetetlen ellenállni . .. Akkor már csak hamuzni lehet! Borenyák és mindenki szeme láttára összehamuz- ni annak a pöfetegnek a tekintélyét. Ahogy közeledett a Fülöp-nap, a beosztott egyre izgatottabb lett, de közben különös változást észlelt önmagán. Nem azért izgult, hogy ne tegye meg hanem inkább azért, hogy megtegye. Szürke kis embernek számított mindig, még sohase került az érdeklődés fényébe, és most egyszerre úgy érezte, itt az alkalom. Talán még az újságök is megírják. Igaz, országos viszonylatban aprócska vállalat az övék, az igazgató is csak nekik monumentális, de maga a tett...! Az igen, arról beszélnének, megismernék a nevét, és talán egy másik vállalatnál éppen azért jobban megbecsülnék. Ez az az ember, mondanák, akinek volt. bátorsága egy merész, egyéni ötlettel megleckéztetni fel- fuvalkodott felettesét. Forradalmi újítás lenne, és lehetséges, hogy sok vállalatnál, intézménynél is követnék. Megindulni a „Bírálunk hamuval” mozgalom, és megbélyegzettek lennének azok a vezetők, akiknek hamut szórnak a sörükbe, mert eljátszották az emberek bizalmát. És ezt a mozgalmat ő... egyedül ő indítaná el egyetlen apró pöccintéssel. Fülöp-nap reggelén úgy indult el otthonról, hogy megteszi, nem törődik az eset következményeivel. És méghozzá ahogy ezt álmában is tette — szivarhamut pöcköl a főnök sörébe. Ennek érdekében vásárolt egy doboz Csongort, és úgy dugta a zsebébe, akár a kézigránátot. Munkaidő alatt többször is megtapogatta és kinézte magának a legvastagabbat, amire rá fog gyújtani. Előbb félig elszívja majd, nagyon vigyázva rá, hogy a hamu egészben maradjon, és aztán egy elegáns, köny- nyed mozdulattal... Amennyire izgult az utóbbi napokban, most annyira nem. Még fütyörészett is időnként, és várta a nagy pillanatot, a tettet, amivel majd kiviláglik a szürkeségből. Az irodában a megszokott Fü- löp-napi hangulat fogadta. Ott tornyosult az igazgató a nagy, széles tölgyfa íróasztal előtt, és mosolyogva szorongatta a jókívánságokat mormolok kezét. Egy kisebb asztalon üvegek sorakoz- tak, és mindenki tölthetett magá- nák az ízléséhez pászoló italból. A beosztott sört töltött, ugyanolyan talpas, öblös pohárba, amilyenbe az igazgató. — Köszönöm, barátaim — emelte poharát a főnök —, jólesik, hogy nem feledkeztek meg a névnapomról, de merem remélni, ez csupán a magánembernek szól, és nem a vezetőnők. Nem szeretném, ha ebbe a kis ünnepségbe a szocialista erkölcstől idegen ízlés keveredne. Ezt mindig elmondja — gondolta a beosztott, és feszülten figyelte, hová teszi le sörét az igazgató, miután már kortyolt belőle. Csalódottan látta, hogy a pohár továbbra is főnök kezében marad, mintha odaragadt volna. így nehezebb lesz — rágta a szája szélét —, de egyben feltűnőbb is, ha majd elélépek, és mint egy álló hamutartóba odapöckölöm a hamut. Kíváncsi leszek Borenyák pofájára, aki úgy strázsál a főnök mellett, mint valami alkalmi testőr. A sörömet \ mindenesetre az igazgató háta mögé teszem, az íróastztal sarkára, oda a hamutál mellé, hogy indokolt legyen, amikor a szivarral feléje közeledek. Ivott a sörből, aztán a poharat a tervezett helyre tette. Ott arany- lőtt az ital pontosan a zsolnai hamutál közelében, egy vonalban a főnök könyökével. Eddig minden rendben — sóhajtott a beosztott, ahogy lassan visszahátrált az akció után. — Most pedig rá fogok gyújtani! Az igazgató, mintha csak a gondolataiban lapozna, rápillantott, aztán köribehord ózta tekintetét a töblbiéken is, majd rámutatott egy dobozra az íróasztalon. — Aki rá szeretne pipálni, — mondta kedélyesen —, abban talál belga szivar! Ment ugye, ha már Belgiumban jár az ember ... Aztán, hogy jó példát mutasson, egyben az esetleg fellépő elfogódottságot is feloldja, rögtön kikotort belőle egyet, a szájába dugta, és kegyes bólintással köszönte meg Baranyáknak a tüze! A szivart a bal kezével markolta ki, jobbjában végig ott szorongatta a pohara! Ha ez a talpnyaló nem ad olyan gyorsan tüzet — dühöngött a beosztott —, akkor egész biztosan leteszi, így marad minden a régiben. De nem baj, talán jobb is ez. Többen a dobozhoz járultak (még Várkonyi is, aki pedig egyáltalán nem dohányzott), és olyan áhítattal nyúltak a szivarért, ahogy a kislányok az ostyákért az első áldozáskor. Maradok a Csongornál — döntött a beosztott —, az sokkal büdösebb. Ez a lelki gnóm nem érdemli meg, hogy illatos szivarhamut lökjek a sörébe. ImporthaKÖVETEK Tóth-Máthé Miklós: Hamu a sörben ________________________________4_____________________________ m u? Nem, barátocskám, hazai! Elszántan nyúlt a zsebébe, kikereste azt a vastag szivart, amit már jó előre kinézett, és meggyújtotta. Lassan, óvatosan szívta, hogy elgondolásához híven minél előbb több hamut tároljon a merénylethez. Az igazgató közben belgiumi élményeiről mesélt. Beszámolt röviden az ottani tárgyalásokról, amelyeket egy belga céggel folytatott, és amely optimista reményekkel kecsegtet a jövőre vonatkozólag. Amíg beszélt, a hamu rohamosan nőtt a szivarján, már- már úgy látszott, lepottyan a szőnyegre, amikor a főnök elegáns ívben, mint egy balett-táncos, hátrakörözött a kezével, és belepöccintette a nagy adag hamut a beosztott sörébe. A mozdulatot többen is figyelték, nyilván ez okozhatta, hogy az igazgató hátrapillantott, és észrevette a tévedését. — Bocsánat... — nézett körül —, ez itt kinek a söre? Borenyák a beosztottra lesett, mások is odabámultak, így lehetetlen volt letagadni vagy elhallgatni a választ. — Az enyém, igazgató elvtárs ... — nyögte. — Elnézést, kedves barátom, de igazán egészen véletlenül... Ami azt illeti, találhatott volna neki alkalmasabb helyet is, mint éppen a hamutál közelében. Na, de nem számít, mindjárt kicseréljük. Mancika — szólt a titkárnőjének —, egy új poharat a kedves ... kedves kartársunlknak. És ekkor a beosztott nagy lélegzetet vett, aztán mintha nem a saját hangján szólna, hanem egy kicsit magasabban, kappan- szerűbben, ezt mondta: — Nem szükséges, igazgató kar- társ ... én így.., így is szeretem ... ! — Hogyan? — lepődött meg a főnök. — Maga hamuval issza a sört? — Csak néha — magyarázta sietve a beosztott —, tetszik tudni, ez amolyan családi szokás nálunk, még a nagyapámtól ered, aki matrózként szolgált az első világháborúban ... Ott szoktatták rá a többiek, mert állítólag fokozza az alkohol erejét, de jó a vese- zsugor ellen is, bár ez nem egészen biztos ... Apám, szegény, rá való emlékezéssel iszogatta így, én meg kifejezetten az ízéért... Talán hihetetlenül hangzik, de fanyarul pikáns aromát kölcsönöz a sörnek, valósággal itatja magát... — Érdekes — dünnyögte az igazgató —, ez fölöttéb nagyon érdekes... A beosztott a többiekre nózett. Tekintete végigpásztázott a szi- varfüstködön át kirajzolódó, megkövült arcokon, aztán elindult a hamutól zaccos sör felé, és mielőtt bárki megakadályozhatta volna ebben, nagy kortyokban gyorsan felhajtotta. Csak bámuljatok — gondolta köziben egy mártír keserű diadalával —, és nevessetek magatokban, ha akartok... De belétek szárad a káröröm a következő fizetésemelésnél! Ott igenis én fogok először a főnök eszébe jutni, mert ha nem is akarattal, de belehamuzott a sörömbe... És ezért kárpótolni akar majd, de közben azt. is fontolóra veszi, hogy ez a beosztott, aki képes meginni a hamuval cifrázott sört, különb dolgokra is képes a vállalatért... Mert az ilyen ember nem ismer lehetetlent, az ilyen ember nem maradhat csak egy szürke kis beosztott, az ilyen embert kj k£U emelni Kartársaim, ne higgyétek, hogy elment az eszem, ez a hamu egyedül nekem fog kamatozni! Nem nektek, akik tudom, hogy éppen úgy behörpölnétek, de szerencsére nem a ti sörötökbe hamuzott az igazgató! Nem a tiédbe, Borenyák! Az enyémbe! És ezt egyedül csak nekem van jogom meginni! isszaitette a poharat, aztán előkereste a zsebkendőjét, és megtörölte a száját. Valami különös megköny- nyebb ülést érzett, mint aki nagy bajból szabadul! Hiszen mi let,t volna ha ez az egész mégis fordítva történik? Mindennek az az átkozott álom az oka — csóválta a fejét ingerülten —, többet nem szabad ilyesmiket álmodnom. Csak csupa szépet, virágos rétekről, erdőkről, pálmaligetekről, és pacsirtákról. A pacsirták nem szivaroznak, csak énekelnek. Nekik nincs gondjuk semmire, nem úgy, mint nekem, akinek még tizennyolc évem van hátra a nyugdíjig. Teremtőm, még tizennyolc Fülöp-nap! EGYÜTT D. Németh István: Téli éj Téli éjben ha megrakod, rozzant kályhánk csak pöfékel, sárgán fénylő ablakunk is küszködik a sötétséggel. Ez a ma már álmatag fény kettőnk között ülve megfér, aki alszik, aki néma nem sóvárog közönségért. Jég alatt a tiszta pázsit szövetében ott rejtőzik nyáridéző pipacsunk, oly merész ahogy parázslik, mint akit ma harcra csábít kételyünk és gyávaságunk. Kalász László: Fehér barna foltos határ készül get vedleni ma reggel: gazdagodik gyengécske zölddel s majd gazdagabb zöldre talál magvak konok igyekezettel fúr kálódnak fölfele már: fehér barna foltos határ gazdagodik gyengécske zölddel erősödhessen zsenge szár ne legyen baj az anyafölddel ne ölje el hamu se sár fák bokrok nyíljanak bő rüggyel ne tudjon itt levél virág visszabújni semmi ürüggyel
