Szolnok Megyei Néplap, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-10 / 291. szám
1983. DECEMBER 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Szolnoki színjátszók Balassagyarmaton Műsoron a Sakknovella és Az utolsó tekeres Madách Imre irodalmi színpadi napok Balassagyarmaton 1964 óta rendezik meg a Madách Imre irodalmi színpadi napokat. Ezen a hétvégén — december 9. és 11. között — már tizenhetedik alkalommal találkoztak a városban az ország legjobb amatőr együttesei, előadói. A szákmai zsűri idén nyolcvannégy csoport közül választotta ki azt a kilencet, amely meghívást kapott a balassagyarmati bemutatóra. A szolnoki amatőr színjátszók alighanem az utóbbi évek egyik legnagyobb sikerét „könyvelhetik” el. hisz két produkcióval is szerepelhetnék a rangos seregszemlén. Az irodalmi színpadi napok rendezői idén először műfaji megkötést is tettek. Monodrámával. kétszemélyes kamarajátékikal, szerkesztett önálló műsorral, egy- vagy kétszemélyes előadóesttel lehetett nevezni. Gyuricza »Péter Stefan Zweig Saiknovellájának egyik eseményszálát dolgozta fel és alkalmazta színpadra. — A Sákknovella régóta foglalkoztat — mondja. — Előadásom az egykori bécsi ügyvéd Gestapo-fogságánák történetét ragadja ki s tulajdonképpen arról szól, hogy miként győzheti le az ember a szellem erejével az életére leselkedő veszélyeket. Gyuricza Péter még nincs egy esztendeje, hogy Szolnokra költözött, Békéscsabát cserélte fel a Tisza-parti városra. Jelenleg a megyei KISZ-bizottság munkatársa. Találkozása a színjátszással azonban nem újkeletű. — Budapesti születésű vagyok. a kispesti gimnázium irodalom tagozatos osztályában végeztem. Tulajdonképpen a középiskolai évek alatt kezdtem el tudatosan foglalkozni az előadóművészettel. Szerettem verset mondani, tagja voltam az iskola irodalmi színpadának. önképzőkörének, beszédtechnikai órákra jártam. Montágfh Imréhez... A színművészeti főiskolára azért nem jelentkezhettem, mert 10 éves koromban baleset ért, ezért mozgásom korlátozott. Végül is a Szegedi Tanárképző Főiskola magyar-népművelés szakát választottam. Szeged az amatőr színjátszás egyik „fellegvára”. Természetesen Gyuricza Péter is kereste az alkalmat arra, hogy bekapcsolódjék valamelyik együttes munkájába. — A főiskola irodalmi színpada régi, „kipróbált” tagokkal, egy volt főiskolás vezetésével dolgozott, új embereket nehezen fogadtak maguk közé. Ezért egy barátommal úgy gondoltuk, hogy szervezünk egy új csoportot a népművelési tanszék hallgatóiból. Először csak beszédműveléssel, beszéd- és mozgástechnikával foglalkoztunk, később néhá- nyan elvégeztük a Csomgrád megyei Pedagógustovábbképző Intézet kétéves rendezői kurzusát is. Az évek során nagyon jó kis csapat alakult ki, nyaranként alkotótáborokat szerveztünk, sikeresen szerepeltünk az egyetemi és főiskolai napokon. Aztán jött Békéscsaba. — Az ottani megyei művelődési központban dolgoztam. A szűkebb szakterületem népművelőként is az előadóművészet, a báb. a színjátszás volt. Sajnos akkor már önmagámra kevés idő jutott, de aztért a megyei színjátszónapakon rendszeresen szerepeltem. Kétszer kaptam ezüst minősítést. A szolnoki amatőr színjátszókat még kevésbé ismerem. de szeretnék társakra találni a munkámhoz. Társak a szolnoki Amatőr Színház tagjai is lehetnek. A csoport — amely a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Stúdió színpadából alakult újjá — hosszú „vajúdás” után úgy tűnik, most ismét magára talált. Samuel Beckett: Az utolsó tekeres című monodrámájával mutatkoznak; be Balassagyarmaton. Krapp szerepében Varga Sándort láthatja a közönség, a rendező, a csoport vezetője, László Béla. — Jelenlegi „felállásunkban” ez a Becfcett-darab az első nyilvános bemutatónk — mondja. Az első bemutatónk akkor is monodráma lett volna, ha nem készülünk a Madách Imre irodalmi színpadi napokra, hisz az együttes alig fél éve szerveződött újjá, még nem eléggé összeszokott a „csapat” ahhoz, hogy több szereplős előadásra mernénk vállalkozni. A tagók egyébként mindannyian régi színjátszók. többnyire más együtteseikben játszottak régebben. Sokan közülük még az (egykori Stúdió színpadon kezdték a munkát, iskoláikat elvégezvén mostanában kerültek vissza a városba. Az új ösztöndíjrendszer egyéves mérlege Jobban elismerik a kiemelkedő munkát Néhány apróbb módosítás szükségességétől eltekintve alapjában véve bevált az új ösztöndíjrendszer a felsőoktatásban — tájékoztatták a Művelődési Minisztériumban az MTI munkatársát. Az 1982/83-as tanévtől évenként 150 millió forinttal, vagyis az előző évekhez képest mintegy 30 százalékkal emelték a felsőoktatási intézmények ösztöndíjalapját. Az egyéves tapasztalatokat összegezve az illetékesek elmondották: a megemelt ösz- szeg új elosztási rendszerét széles körűen a tavalyi tanévben vezették be. A felső- oktatási intézményekben jól éltek az új rendelet adta lehetőségekkel: „saját képükre” formálták ösztöndíjszabályzatukat, sőt karonként, évfolyamonként is differenciáltak. -A juttatásoknál mindenütt alapvető célnak tartották, hogy azok jobb tanulmányi teljesítményekre ösztönözzenek, és hatékonyan támogassák a szociális körülményeik miatt rászoruló, arra érdemes hallgatók tanulását. Az egyetemeken, főiskolákon gyakorlattá vált, hogy az eddigieknél határozottabban elkülönítik a tanulmányi ösztönzést a fiatalok szociális támogatásától. Ez utóbbi célja a tanulás alapvető anyagi feltételeinek megteremtése az arra érdemes és családi helyzetük alapján rászoruló hallgatóknak. A kérelmek elbírálásakor, az összegek megállapításakor nemcsak azt vették figyelembe, hogy a hallgató az intézmény székhelyén, vagy attól távol lakik-e, s mennyi a család egy főre jutó havi jövedelme. A diákság régi kívánsága szerint ma már vizsgálják azokat a — jövedelemigazolásban nem tükröződő — vagyoni és egyéb körülményeket is, amelyek a tanuló, illetve családja életszínvonalát ténylegesen befolyásolják. Az állami támogatás különböző formáival kapcsolatos kérdések elbírálásában a felsőfokú oktatási intézmények diákjóléti bizottságai és a KISZ-szervezet képviselői szorosabban együttműködve juttatják érvényre a hallgatói közösségek véleményét, javaslatait. A csoport „fenntartója” most a megyei KlSZ-bizott- ság. — Valóban a KISZ felhívására jelentkeztünk. Az eredeti elképzelésünk az volt, hogy Szolnok valamennyi amatőr színjátszóját egy csoportba tömörít- jük. Ennek a „társulásnak” lett volna színjátszó. néptánc és balett tagozata. Egyelőre csak annyit sikerült elérni, hogy a HlD együttes vezetője és néhány tagja vállalta a közreműködést munkánkban. Ez sem csekélység, hisz a csoport — Rigó József vezetésével — már próbálja Thorthon Wilder: Hiawatha hálókocsi című darabját, tervezzük még Nádas Péter: Takarítás című művének bemutatóját, egy Katajev kisregény feldolgozását, valamint egy zenés darabban is szeretnénk kipróbálni erőinket. A nyárra szabadtéri előadásokkal készülünk, az egyik Shakespeare: Makrancos hölgye lenne. Az első bemutató — amely egyből szép sikert hozott — miért éppen BeCkett-nek ez a műve volt ? —- A magánélet kérdéseivel foglalkozik, egy 69 éves ember kapaszkodik régi emlékeibe, őrlődik. elszalasztott pillanatokat kerget. Figyelemfelhívásnak szántuk a darabot. Varga Sándor régi színjátszó. Mindkettőnket izgatott ez a téma, hosszas beszélgetések előzték meg a bemutatót. Néhány hiányosságra felhívta a zsűri a figyelmünket, ezeket igyekeztünk korrigálni. Remélhetőleg Balassagyarmaton sem „vallunk szégyent”. A szolnokiak olyan/ csoportokkal szerepelnek együtt, mint a Tatabányai Bányász és a. Pécsi Orvostudományi Egyetem Színpada. többék között ott lesz a bemutatón a budapesti Szó Színház és a KISZ Központi Művész- együttesének színpada is. Vendégként a Katona József Színház művészei d’Ray- mond Queneau műve alapján színpadra állított Stílus- gyakorlat című darabot mutatják be. Török Erzsébet Céltudatos nevelőmunka eredménye Kollégium a karcagi szakmunkásjelöltek otthona Mintha most avatták volna Kommentár és társadalmi munka A magasabb címekért Diákotthon vagy kollégium a köztudatban egy és ugyanazt jelenti. A szakember számára azonban már sokat mond az egyik vagy másik megjelölés. A kollégium címet ugyanis azok a diákotthonok kaphatják meg, amelyekben eredményesebb a nevelőmunka. A karcagi 629-es számú Ragó Antal Ipari Szakmunkásképző Intézet diákotthonának tanárai, tanulói novemberben vehették át a kollégium címet, amelyet az 1981—82-es tanév eredményei alapján nyerték el. Egyetlen tanév hogyan lehet mérvadó — kétkedhet a hozzá nem értő — hiszen elképzelhető, hogy a vizsgált időszakban jobb képességű diákok laktak az otthonban, mint más tanévekben, s ennek köszönhető a siker. A valóság azonban nem ezt az álláspontot igazolja. Egy tanév eredményeiben^ sokszor hosszú időszak erőfeszítései tükröződhetnek. A karcagi szakmunkásképzőbe — akárcsak a többi hasonló intézménybe — általában nem a jól tanuló fiatalok jelenkeznek. S az is — jóllehet vitatott — gyakorlattá vált. hogy a nehezen beiskolázható szakokra többnyire kollégiumi elhelyezéssel csábítják az általános iskola, bizony még csak nem is közepes tanulmányi eredményt elért végzőseit. Ilyenformán a diákotthonok nevelőtanárainak gyakran nehezebb a dolea. mint az' iskolában oktatóknak. A karcagiak tavaly megvizsgálták a diákotthonban lakó fiatalok családi körülményeit. A legfontosabb megállapításúk az volt, hogy a diákok többségének családjában nincs a fiatal számára követendő példakép. Magas, sajnálatosan egyre növekszik a csonka családok száma, a szülők iskolai végzettsége alacsony, gyakran még az általános iskolát sem fejezték be. Ugyancsak jórészt a zilált, veszélyeztetett családi körülményekre, erkölcsi normákra vezethető vissza a tanulók változó szorgalma, magatartása, s ennek is következménye az alacsony tanulmányi átlag. A diákotthon nevelőtanárainak így nemcsak az a dolga — bár éz is igen nágy erőfeszítéseket igényel — hogy segítse a diákok tanulását, hanem még a szociális hátrányok csökkentése is. Sokan el sem hinnék, hogy milyen) alapvető higiéniai, együttélési normákra kell megtanítani, rászoktatni a fiatalok egy részét. A hétéves intézmény, 122 szakmunkástanuló otthona mégis olyan, mintha csak most avatták volna, a bútorok noha még egyszer sem cserélték, olyanok mintha most hozták volna ki a gyáriból. A kollégium hat nevelőtanára igen jó színvonalon végzi munkáját. A 1981— 82-es tanévben húsz jeles, illetve jó, kilencvenöt közepes és elégséges osztályzatú tanuló lakott az otthonban, s mindössze hatan kaptak elégtelen bizonyítványt. Az iskola jeles osztályzatú tanulói valamennyien kollégisták. A nevelőtanárok együtt dolgoznak a szaktanárokkal, az iskola és a kollégium kiegészíti, feltételezi egymás munkáját az oktatásnevelésben. A két intézmény egységét, nyitottságát jelképezi a közös 6200 kötetes könyvtár, amely a kollégiumban található, s a közös szakkörök, rendezvények. A kollégisták tizenkét féle szakkör — énekkar, pávakör, irodalmi színpad, kézimunka, fotó, barkács, számítás- technika, lövész szakkör, audiovizuális stúdió, kézilabda-, kosárlabdacsapat Ifjú Gárda csoport — munkájában tevékenykednek. Évek óta eredményesen szerepelnek a különböző versenyeken is. A felszabadulásunk évfordulóin rendezett lövészversenyeken már hagyomány, hogy minden évben ők nyerik el a megyei kupát. Két éve pedig az országos Vöröskereszt versenyen — megelőzve az egészségügyi iskolákat — a karcagiak képviselhették megyénket. Nem kevésbé eredményesen szerepelnek a tantárgyi és a Szakma Kiváló Tanulója versenyeken is. Az eredmények mögött céltudatos oktató-nevelő munka húzódik meg. A kollégisták napirendjét úgy állították össze, hogy mindenre jut idő, a politikai tájékoztatóktól, — a diákok tartják hetente' — kommentároktól, a sportig, filmvetítésekig, mitöbb még társadalmi munkára is futja. Azon túl. hogy a tanulók végzik el az iskolában és a kollégiumban a különböző javításokat, kialakították a sportudvart, óvodákat, általános iskolákat is patronálnak. A város több alkalommal a társadalmi munkáért kitüntetés különböző fokozataival ismerte el a szakmunkástanulók iskolán kívüli közösségekért tett erőfeszítéseit. Ennyi történik Karcagon a hároméves tanulmányi idő alatt. A már idézett felkészültséggel. jobbára kedvezőtlen szociális körülményekkel induló fiatalok mire átveszik a szakmunkásbizonyítványt közösségért tenni tudó, általános műveltségben is gyarapodott szakemberekké válnak. Ezt is jelenti a kollégium cím, amelynek most különböző fokozataiért szállnak versenybe a karcagiak. ✓ T. G. Makra és a Kis herceg „Hogy is volt?” (Kertész Ákos) Bevalljuk, vagy nem, bizony a ilégizgalmasabb író egyéniségek és az érdeklődő közönség találkozói is unalmasak lehetnek. A szokványkérdések — „hogyan lett író, most mit ír, sitb”. — megszürkítik olykor a válaszokat is, ki-ki az óráját lesi.. . Számost sikertelen író—olvasó találkozó után fogalmazódott meg bennem az egyoldalú, tehát vitatható vélemény: a személyes találkozás másodlagos, olvasni kell, a könyv mond el legtöbbet szerzőjéről. A napokban a jánoshidi könyvtárban viszont olyan író—olvasó találkozón vettem részt, amely választ adott kételyeimbe. Kertész Találkozás Kertész Ákossal — Kertész Lilla előadóestje Ákost a Makra, ia Sikátor, a Névnap, a Családi ház manzárddal éfc más érdemes könyvek szerzőjét faggatta Kertész Lilla. A közönség szinte lélegzetvisszafojtva figyelte az „élve boncolást”. A siker titka roppant egyszerű. Az író és a talán avatatlan, de mindenképpen szemérmes, udvarias közönség között volt valaki, aki azokat a kérdéseket tette fel Kertész Ákosnak, amelyekre ugyan mindenki kíváncsi, de ... Nagyon ismerni kell ahhoz az írót, alkotói világát, hogy azt kérdezzük tőle ami fontos, ami jellemző! Kertész Lilla nemcsak a testvér jogán avatott kérdező, de értő ismerője bátyja . irodalmi munkásságának, így a kérdések ténylegesen a megismertetést szolgálták. Ezek után talán már nem is kell részleteznünk, hogy A világ rendje című szerzői est miért vált élménnyé a közönség számára. A jól kiválasztott szemelvények visszautaltak az interjúban elhangzottakra, s szinte kézközeibe hozták Kertész Ákos könyveinek hőseit. Bizonyította az est a Hétköznapok szerelme mottóját: „A hosszú útra nagy útravaló kell”. Bőven jutott a közönségnek Kertész Ákos írói gazdagságából. A varázslat pillanata. (Egy felvétel Kertész Lilla előadásából) A szerzői est egyáltalán nem alkalmi riportere Kertész Lilla ezúttal azt is bizonyította, hogy nemcsak a költészet avatott tolmácsa, hanem „soknyelvű” előadó is. Ö sohasem járhat úgy, mint az egyszeri szónok, akire azt mondták hallgatói: bizony, nagyon okos ember lehet, mert semmit sem értettünk abból, amit mondott, olyan „magasan” beszélt. Kertész Lilla egyszerűen, pontosan beszél, mindenkivel képes megértetnie gondolatait. Néhány napja pódiumművészetében gyönyörködtünk Törökszentmiklóson. Antoine de Saint Exupery Kis herceg című könyvét „mesélte el” a gyerekeknek. Köztudott, hogy a gyermek a legnehezebb közönség. Hálája határtalan, ha megérzi és érti miről beszélnek neki, — de kegyetlen ha úgy véli, becsapták. Az előadás szerkesztése jó alap volt Kertész Lillának arra, hogy a szerző rajzainak felhasználásával, Tóth János István kedves dalaival, már az első pillanatokban „rabul ejtse” a kisközönsé- get. A mese varázsa azután szinte „beemelte” a hallgatóságot a Kis herceg gyönyörűséges világába. Velünk — romlott felnőttekkel — ezt kevésbé sikerült elérnie Kertész Lillának, inkább arra figyeltünk, hogy milyen gyönyörűen beszél. Amikor szavainak muzsikája egy-egy pillanatra elandalított, úgy éreztem, gyermekkorom Kis hercege szól hozzám .. . — ti —
